Egy Gawy nevű erdei elf jár a könnyek tavánál. Ez nem meglepő önmagában, hiszen történelmük és kultúrájuknak is ez egy kiemelkedő jelentséggel bíró helyszíne. De lehet, hogy csak pihenni jött, ki tudja? Sok különböző ok vezethet ide valakit. Néhányan gyógyulásért, mások a bánatok felejtéséért.
Már közel másfél évszázada pihen a tó fenekén egy kincs, várva, hogy megtalálják. Ha bele néz a tóba a tünde, akkor észre is veheti azt, amit nem is olyan régen hozott felszínre az iszap és most is csak a kancsó egy kis darabkája látható szemmel.
Már az idős fák is elfelejtették, hogy egykoron az itt járt sötét elf tisztek egyike beledobta elszánt arccal ezt a tárgyat a víz közepébe. Sok idő telt el, valószínűleg már nem is él az az egykori támadó. Ám az okot az óta sem tudja senki. Csapdát készített? Vagy csak valamit elrejtett benne?
Gawyline feladata eldönteni, hogy ki akarja-e egyáltalán húzni vagy maradjon azon a jó helyen, ha eddig nem zavart senkit. Szép lassan úgy is betemeti az üledék, ahogy az elmúlt időben is így van.
Egyetlen támpontja a döntéshez, hogy idegen elf, talán sötét elf motívumok vannak rajta. Egyértelműen nem a saját népe készítette, ám ez csak növeli a kockázatot, hogy valaki gonosz szándékkal hagyta hátra.

A tó ugyan olyan, mint általában, csak egy halacska ad jelet, hogy igen fontos, sorsfordító eseménye lehet ez a kis tárgy. Az elf lány kíváncsian halásza ki a tó belseje felől, hogy végül érte nyúljon és... ne történjen semmi.
Legalábbis amíg kiemeli, addig nem tűnik csapdának, de amikor ledörzsöli róla a ráragadt sarat, hirtelen fütyülő hangot ad ki, mintha megfőtt volna a kuktában a kukorica. És az edényből egyszer csak vastag, fekete füstkígyó szaladt ki.
-Mit kívánsz édes gazdám? - kérdezte a dzsinn alakját felvevő kormos füst.
*Ám nem a népi mondák gonosz és nagy hatalmú palackba zárt szelleme állt ott előtte karba font kézzel várva a kívánságot. A légnemű alak végig nyújtózott a fövenyen, mintha csak az akarta volna mondani, hogy ő kicsit piknikezni jött, de szívesen elbeszélget vele a vágyairól.

A füst lény ahogy elterült a füvön, úgy kezdtek el záporozni rá a kérdések. És igyekezett nem túl kapkodós válaszokat adni.
-Te egy dzsinn vagy, igaz?
-És most kéne kívánnom?
-Nem kell sietned. Bármikor kívánhatsz én... már tudok várni. Az életem elmúlt, szóval néhány perc vagy óra nem oszt és nem szoroz.
*Még a vállát is megrándította és látványosan az ujjainak azt a részét nézte, ahol a körmeinek kellene ott lenni. De persze nem volt ott vagy nem látszott, mert elég nehéz lenne észre venni szabad szemmel, még ha ott is van, egy tábortűz csóváján, hogy az csak simán az ujja vagy valami mást is formázni akart.
-Hogy került ide, a Könnyek tavába és mióta vagy itt?
-Ez egy sötét elffel kezdődött. Aki itt volt, mikor az első támadás során loptak az Élet Fája nedvéből. Kicsit odébb nagy csata volt, de itt ebből semmi nem látszódott. Az akkori gazdám valószínűleg csak azért hozott el, hogy ha rosszra fordulnának az események. De nem fordultak...
Biztosan szeretnéd ezt tudni? Ne értsd félre, már nagyon vártam, hogy beszélgessek valakivel. Csak hát... nem szokták érdekelni az embereket az ilyesmik. Őszintén szólva a legtöbb embert csak a Jelen és a közel Jövő érdekli.
*Határozottan olyannak tűnt, mint aki lóbálja a lába helyén lévő füst csíkot, mely az agyagedényből tekergőzik ki még mindig.

A szellem alak is előrenyúl a gesztusra és bár nem tudja emberesen megszorítani az elf kezét, de azért oda ér a meleg köd az ujjához és imitálhatnak egy kézfogást. Nem forró, de olyan érzés, mint mikor nyáron a meleg aszfalton érzed, hogy bőrödnek túl meleg, de még épp nincs bajod tőle.
-Öhm, sok embernek teljesítetted már a kérését?
-Sajnos nem! Nem túl gyakran találják meg a palackomat.
*Majd bele kezd, de szinte már abba is hagyja a történetet. Megkérdezi, hogy valóban tiszta szívből szeretné-e, ha mesélne neki. Mivel erre igenlő választ kap, hát újra bele is merül a témába.
-Nos, én ötszáz évvel ezelőtt haltam meg egy távoli kontinensen. Nagy hatalmú mágus voltam fajomban rendkívüli módon kétszáz évet is megéltem, mert folyamatosan vigyáztam az egészségemre. -mintha az állát úgy simogatná közben, mint a szakállas emberek, mikor le akarják kötni a kezeiket- De ez tényleg nagyon koránra nyúlik vissza. Csak azért mesélem el, mert nem tudom, hogy pontosan hogy kerültem ahhoz a sötét elfhez. Százötven éve viszont leemeltek a polcról egy raktárból és magukkal hoztak. Nagy csata volt, amiben a fekete mágusaik is részt vettek a háttérből irányítva a katonákat. Azt hiszem, engem arra tartogattak, hogy ha túl nagy lesz az ellenállás, akkor bevetnek. Viszont a céljukat -a fa megcsapolását- elérték és engem aki a kezében tartott egy nagy dobással bedobott a tóba. Azt hiszem, rossz véleménye van a szellemekről. És nem bízik bennünk kellően.
Nos, és most bukkantam elő a te segítségeddel. Tényleg rendes kis csajnak tűnsz, ex-gazdám. Arra számítottam, hogy valami vagyont vagy hatalmat kívánsz. De tényleg örömmel teljesítettem a kívánságodat és ha még kíváncsi vagy továbbra is valamire a történetemmel kapcsolatban, akkor szívesen válaszolok. Hiszen ez volt az egyetlen kívánságod.
*Ekkor a réten hirtelen egy óra jelent meg és hangosan kakukkozott. A dzsinn hátra nézett.
-Még van időnk.

A szellem megnyugtatta a szerencsést, hogy nem kell visszadobni.
-Nem. Csak kíváncsi voltam, hogy mennyi van még hátra ebédidőből és ezért ide varázsoltam egy faliórát. De ezek szerint csak én vagyok túlságosan éhes. Van még időnk.
És tényleg köszi, hogy együtt érzel velem. Jól esik, mert szerintem is használhattak volna attól még egy kívánságra. De hát... Találkoztunk és végül is minden jóra fordult. Szabad lényként távozom innen, ha végeztem a napozással.
*Igen furcsa dolog az állandó párás-ködös tó partján ilyen pihenési formáról beszélni, bár biztosan nem a barnulás volt vele a célja. Talán csak védekezni szeretett volna a leégés ellen!
Szó ami szó, kellemesen elbeszélgettek még, míg el nem távozott harapni valamit a felhők felé.


/Köszönöm a játékot! Nagy mázlid, hogy nem kívántál nagyobbat, mert a dzsinnek többsége úgy teljesíti, hogy az unokák is koldulnak róla. /