Jó lett volna, ha Exailed szerencsével járt volna és sikerül felébresztenie, mert akkor ezt az egész rémálmot megúszhattam volna. És bár még hallottam, mikor figyelmeztetett, a szervezetem már gyengébb volt, mint az övé a több napos kínzásnak hála, amit itt el kellett viselnem mióta itt vagyok. Egyelőre nem ébredtem fel, bármit is csinált velem.

De a kételyek kezdtek erősebbé válni és agyam próbálta feldolgozni az ellentmondásokat, ami a valóság felé terelte volna a gondolataimat, de a rémképek folytatódtak és a családom fenyegetettsége megakadályozta, hogy igyekezetem sikerrel járjon. Még mindig azon aggódtam, hogy nekik ne essen bajuk, mert majd meghasadt a szívem a sikolyaik hallatán.
Persze, ha tiszta lett volna a fejem, tudtam volna, hogy soha nem lehetett volna királyomból démon és apám és bátyám nem sikoltozott volna, de ezt most nem fogtam fel.
Azonban a gonosz arccal rám meredő király kínálására csak a fejem ráztam, valahogy nem akartam elfogadni tőle semmit.
- Én nem……nem hagytalak cserben, hiszen üzentem. És olyan dolgokat tudtam meg, ami fontosabb volt a levélnél. – hadartam gyorsan, hátha ezzel megállítom a kínzásokat. - Az orkok megegyeztek a sötét elfekkel uram! Elárulták a szövetséget! És egy kémet is küldtek, aki követnek adja ki magát.

/Ex és Viridiel/

Az emberek egykori katonájának minden igyekezete ellenére nem sikerült ébren tartania társát. Ám talán eszébe jutott, hogy ő maga is alvónak tettesse magát, hogy a gyötrő méreg ellenére is figyelhesse az ifjú úrfit.
Ha ébren volt még akkor is, mikor pár óra múlva belépett az első hadvezér, akkor kihallgathatja a szokásosnak nem mondható beszélgetést. Vajon ki tud-e találni valamit, hogy leleplezze az álságot?
Viszont tőle nem messze a szintén meztelen férfinál tovább folynak az események. Beszéd közben igyekezik a szájába csepegtetni valamennyit a kezében lévő italból, ám Uráldur próbálkozása nem járt túl sok sikerrel. Alig egy kevés jutott el és ő nem akarja erőltetni. Tudja, hogy így is-úgy is alig van már hátra az idejéből, ami alatt valamit megtud és a túl erős akarattal rendelkező fiú hamarosan a szirén csábításához hasonlóan ezt is megtöri. Tisztában volt vele, hogy már többször meg kellett volna halnia fogadott fiának, de ezzel az idegesítő makacsságával mindig túl él.
~Talán csak arról van szó, hogy a démonok tartották életben, haragot táplálva a szívében, hogy ide jusson és most elmondhassa nekem azt, amit tudatni akarnak.
*Bár istenként tisztelte ezeket a lényeket, ám sosem mélyült el túlságosan a gondolatvilágukban. Inkább a Sorsra bízta, hogy terelhessék őt a neki szánt útján. Az ősök, a szellemek és a család mindig jobban érdekelte, közelebb állt a léleklátók világához. Volt egyfajta fenntartása még neki is a túl magasra nőtt démonológusok kínkeresésében és rosszakaratában.
-A sötét elfek? Biztos vagy benne? Évszázadok óta nem fogadnak diplomatát. Egészen biztosan tudod ezt?
*Talán van néhány mondatnyi idő, mire rájön Viridiel, hogy csak álmodik. Ám ezt Exailed is tudja gyorsítani, főleg ilyen előre haladott állapotban. De aggasztó volt, hogy ezek szerint az erdei tündék hamarabb tudták már a történéseket, mint akár ő maga, ki épp útja előkészületeivel volt elfoglalva. És ez még jobban fellobbantotta a gyanakvás lángját a déli szomszéduk iránt, kikkel való kapcsolattal sosem szimpatizált.
A gyengeség beismerésének tartotta, ha más fajokkal való tárgyalásra kényszerülnek és ez megroppanthatja Zevadar tekintélyét.

Erősebben próbálkozom hogy Viridielt felébresztsem. Ha ez sem sikerül lassan de biztosan én is elalszok.

Ha érzékeltem is valamit abból, hogy megpróbál valaki felébreszteni, azt beleálmodtam a törtnetbe, így sajnos nem ébresztett fel.
Bár még mindig királyomnak gondoltam az előttem folyamatosan változó arcú elfet, akinek hol a megszokott, hol a démoni arca tűnt fel, valami belső hang suttogása alapján nem fogadtam el a kínált italt, bár, ahogy felém nyújtotta pár csepp mégis az ajkaimra fröccsent, amit önkéntelenül lenyaltam.
Sok mindent szerettem volna elmondani népünk uralkodójának, de valahogy egészen másként gondoltam volna ezt a beszélgetést, hiszen nem kellett volna ehhez megkínozni a családomat, magam is előadtam volna, ha haza jutok. Haza……otthon….?
Egyre gyanakvóbb gondolataimból egy újabb kérdés ragadott ki.
- Egészen biztos, hiszen magam is vele tartottam egy darabig, sajnos tapasztalatlan kölyök módjára, hagytam magam az orromnál fogva vezetni, de a végén kimutatta a foga fehérjét és majdnem megölt….igazából nem rajta múlt királyom. – válaszolok kissé keserűen, ahogy újra átsöpörnek rajtam akkori érzéseim. – De felség mi folyik itt, mik ezek a démonok? És ……hogy kerül ide a …..bátyá…….
~ Várjunk csa! Hol láttam? A bánya……Nero……impillek!!! Ez valami álom! Fel kell ébrednem….meghalok! Ex! ~
Kábán kinyitom a szemem, de ahogy megpillantom a két férfit magam felett, még gyengeségem ellenére is úgy pattanok fel, mint ha löktek volna, de a falnak tántorodom.
- TE?

/Viridiel/

Az idős elf arcán gúnyos mosoly szaladt végig, mikor áldozata felébredt és megpróbált felkelni. A démon, ki karmain keresztül testébe fecskendezi a mérget még mindig ott van, így megpróbálja vissza tolni, ám valahogy mégis sikerül a fa padon -ugyanis itt nem a fentebb megszokott kőágyak vannak- a falig hátracsúszni és felülni valahogy.
-Szóval az orkok vezére veletek is szívélyes viszonyt akar fenntartani. Bár azért... -pillantott a kezében lévő levélre- érződik már a mi hatásunk is rajtuk.
*Arra számított, hogy még a lefogás ellenére is megpróbálja kikapni a kezéből, direkt úgy tartotta, hogy pont közel karnyújtásnyira legyen az ifjútól, hogy ha megpróbálja, gyorsan elránthassa. Bármi történjék, a fekete mágus, hogy segítse felettese kihallgatását a fájdalom hullámait küldte minden porcikába növelve a méreg hatását.
-Úgy tűnik, akkor írta, amikor találkoztunk. Nem sokkal az előtt. Megmagyarázza, miért ölték meg a felderítőt. És néhány más különös gyilkosságukat.
*Bár a jelentésben benne volt a visszatért járőr vallomása a társáról, ám az is, hogy nem sokkal ez után a két kapura játszók bizonyítékot adtak át... szinte már teljesen biztosan Viridiel haláláról. És a gyógyszer, amit találtak nála, azt megvilágítja egy oawáról tett említés.
A fekete szemek fürkészték a tekintetet. Nem baj, hogy megerősítette a szövetséget, hiszen ez a fiú soha nem fog kimenni innen, hogy átadhassa fajtársainak.

Az, hogy mit akar az agyam, sajnos nem azonos azzal, hogy mire képes a testem. A nagy lendületes felpattanásból, ahogy meglátom halálos ellenségemet, csak egy fájdalmas grimaszokkal megtűzdelt felülés lesz, ahogy a fapriccsen megtámaszkodva minél messzebb csúszom Uráldur-tól. Az álom vagy a démon által rám szabadított illúzió maradéka még ott kevereg a fejemben, lelkemet szaggatva, de összeszorítom a fogam és az előttem álló két alakra koncentrálok, ezzel tompítva az impil próbálkozásait.
- Most boldog vagy? Megkaptad, amit szerettél volna? – köpök felé dühösen, hogy mégis sikerül kiszednie belőlem bármit is.
Persze, hogy irritált az orrom előtt lebegtetett levél, ha mást nem legalább el akartam szaggatni, hogy bizonyítéka ne legyen.
Azonban már rég nem voltam olyan fürge, mitn régebben, ráadásul a mágus is hozzátette a magáét, bár ez csak feltételezés, hiszen az Első Lord is képes a mágiára.
Ezt azonnal megtapasztalhattam, mikor hasonló elviselhetetlen fájdalom csapott le rám, mint a tengerparton. Itt már az összeszorított fog sem segített, üvöltöttem a fájdalomtól és magzati pózba gömbölyödtem a padon.
Ha választ is várt volna, azzal most nem szolgálhattam, még ha akartam volna sem, csak szenvedtem és mikor már nem volt hangom, csak nyöszörögtem Biztos voltam benne, hogy miután a Hadvezér megtudta, amit akart, most megöl, de nem szánt gyors halált nekem.
Jó lett volna elájulni, de a megváltó eszméletlenség most elkerült.

/Viridiel/

ISIS férje csak vigyorogva szemlélte a kínt. Igen, valóban hasznos információkhoz jutott. Ám ki mondta, hogy ezzel megelégszik és hagyja meghalni vagy elájulni a kölyköt? A Rettenet átkát küldte rá, hogy szörnyű látomások gyötörjék az elméjét. Még tudtánál hagyta. Egy félig üres üveget húzott elő.
-Ezt kitől kaptad... gyermekem?
*Sok kérdése lesz még, amit fel fog tenni, mire elmegy és hagyja a démonok kínzásától végleg elveszítse az eszét és szép lassan meghaljon.

Azonban a sötét elfnek még ez se volt elég! Nem elégedett meg azzal, hogy ott vergődöm előtti, szinte az eszemet vesztve a fájdalomtól, hogy már majdnem mindenféle módon megalázott, még mindig volt számomra pár kérdése és ehhez a megfelelő "ösztönző erő".
Azt hiszem az őrület határáig elkergetett, amikor még ő is hozzá tette a saját átkát, bár én ebből csak annyit éreztem, hogy az eddig az agyam hátterében lévő hangok, képek felerősödtek és különböző szörnyek is csatlakoztak hozzá a fejemben, melyek egyaránt marcangoltak engem és képzetbeli családomat.
A két karom közé szorítottam a fejem, kezem a fülemet tapasztotta és bár felnéztem a kérdésére, de csak homályosan láttam mit tart a kezében, de lassan, nagyon lassan felfogtam mire kíváncsi.
- Egy.....egy oawa-tól. - nyögtem ki egy újabb fájdalomhullám után. - Meggyógyított.....miután otthagytál.....aztán eltűnt.....mielőtt .....mielőtt megköszönhettem volna. - mondtam tovább egy-egy kínos remegés után, persze védve Zaida-t.
Nem bizonyíthatta az ellenkezőjét. Most nem mondtam neki, hogy öljön meg, mert ez volt a szándéka, tudtam. Csak azt értem volna el vele, hogy tovább húzza.

/Viridiel/

Egy kis ideig némán nézte a szenvedések és a téboly újabb rohamait, majd megszólalt.
-Utolsó kérdésem. Honnan tudtad? A hajó és az öböl... Hogy kerültél oda?
*Ez az egy, ami még érdekelte. Miért nem intézte másként. És... ha már egyszer legyőzte, miért nem intézett társakat. Vagy voltak és a Pokol szolgáinak gondos keze volt csak a baleset?

Bár az utolsó kérdés, ahogy kimondta, azt is jelentette, hogy itt a vég, de azt is, hogy a kínjaimnak is vége talán, ráaádsul semmi jelentősége nem volt, így nem nagyon haboztam válaszolni, igaz a szám már alig akart engedelmeskedni, gondolataim össze-vissza csapongtak, nehéz volt koncentrálni, hogy ne csak artikulátlan szavak hagyják el az ajkaimat.
- Kö.....követtelek! Láttam, ahogy.....a....hercegnő......kihallgattam...áááááá - ordítottam, mert az ujabb fájdalom össszerántotta az izmaimat és bevertem a falba a fejem. - Üzene...üzenetet hagytam hogy.....vigyázzon a lánccal.
Még irgalmatlan fájdalmaim ellenére is vigyorogni próbáltam, mert talán erre nem számított, bár ez inkább egy vicsorra hajazott szerintem és persze nem volt igaz, de jól esett. Ez volt az egyetlen, amivel talán még visszavághattam.

/Viri és Ex/

Uráldur nem felelt, csak elgodolkodott.
~A lánc. Erre is rájött. Veszélyesebb, mint gondoltam. Ha egyszer trónra kerülne, faja igen nagy kihívást jelentene számunkra.
*Ám nem adott hangot tiszteletének. Inkább más dolgoknak.
-Tudod-e, mi a család nevem? -várt egy kicsit, hogy másik felfoghassa a kérdést- Uráldur Turion, Érted már, miért ez az egész? A te apád... a nevelő apád... az az én féltestvérem. Félig lomb tünde vagyok. -megrázta a fejét- Nem akarok rosszat nektek. Főleg neked... Fiam!
*Ezzel kivezettette, hogy most az alvó Exailedhez forduljon. A kulacs tartalmát a magán kívül lévő meztelen nő ajkait szétfeszítve öntötte a szájába.
-Igyál, Ex! Én vagyok az! Nem száradhatsz ki. -mondta- Mi hírt hoztál?

Nem számítottam már semmi másra, csak a megváltó halálra, de a kínok ellenére is kikerekedett a szemem, amikor előadta azt a történetet arról, hogy ő félig lombtünde és apám testvére.
Eddig sem hittem egy szavát sem, de az elmémet támadó rémek, a zavaros gondolatok, most még zavarosabbá lettek és már azt sem tudtam én ki vagyok.
- NEEEM! - ráztam a fejem, de már nem tudtam mire mondok nemet, csak fogtam a fejem és előre, hátra hintázva nyöszörögtem. - Hagyj engem! Hagyj engem démon!
Nem támasztottam ellenállást, mikor kivezettek, hiszen nem is voltam szinte magamnál és inkább cipelni kellett, mint a saját lábamon távoztam. És még mindig nem haltam meg! Bár az ajtón kívül végre elájultam.

Nem tudom mi történt Viridiellel, már csak arra emlékszek hogy mellé dőlve aludtam el a fáradtságtól.

/Ex/

A mélyen alvó ronin torkába ömlött a folyadék, mely az örödgvirág erősen hallucinogén mérgét tartalmazta és lassan a saját mérgét is a bőre alá fecskendező démon elkezdte felébreszteni félálomba, hogy a kérdéseket hallva még válaszolni tudjon álombeli jelenetre.
A visszavonuló csapatait láthatja, ahogy elmosódó alakjuk kibukkan a ködből, ahol ő maga is halad előre, ki tudja, merre.
-Exailed parancsnok! Magának kell vezetnie minket. Mi a terve?
*Nem láthatta a hadvezér arcán megjelenő mosolyt ez után.

-Azonnali helyzet jelentést, és húzza ki magát legalább katona! Adtam ki a parancsot. Közben már azon törtem a fejem hogy hol is vagyok, ködös emlék képnek nehezen tudtam azonosítani.

/Ex/

-Igenis, parancsnok! Már az orkoknál tartottunk, mikor láttuk, hogy sikerült megszöknie. Azonnal ide jöttünk, hogy vezessen minket. Mi volt a terv, amikor behatoltunk?
*Katonás szavak pattogtak az Első Lord szájából, nem volt finnyás a legengedelmesebb hangsúllyal mondani, ha valamit elér ezzel.

-A parancsa egyértelmű volt, minden embernek vissza térés a királyságba és jelentést tenni. -Hát eresem képesek?-Mikor kezdtél el feltölteni a különleges erők katonáit idiótákkal?!! Hordtam le az előttem álló katonát. Végül a következő lépésen törtem a fejem.
-Később meg kapja a maga jutalmát ezért, viszont most fogja össze a katonáinkat. -Együttesen van esélyünk meg lépni innét mielőtt az elfek meg jelennének, vagy valami rosszabb. Adtam ki az utasítást. Közben még mindig azon járt a fejem hogy hol is vagyok.
-Még mindig itt áll katona? -Futólépés, talán tapsra vár? -Ha igen szívesen rugdalom én magam a többiek elé! Kiáltottam a katonára előttem.

/Ex/

-Elnézést, asszonyom! … Igenis, asszonyom! … Sajnálom, asszonyom! Asszonyom, igen, asszonyom! -mondta Uráldur a leszidás közben. Tudta, hogy nem sok ideje lesz itt sem, hogy információhoz jusson. Gyorsan topogott a kövön, mintha futna, majd nagyobb toppanással megált.
-Ó, igen parancsnok! A helyettese nem tudott mit mondani, mi lett volna a célpont. Mit mondjak neki?
*A fekete szemek kíváncsian vizslattak a fekete hajú ajkait.

-Az igen érdekes mert a kibaszott helyettesem éppen itt áll előttem és néz rám mind egy idióta hogy mi a faszt is csináljon! -Gondolkodjon katona, agy torna alól csak nem volt felmentése ha már a kibaszott kardot nem bírja egyenesen meg tartani. Mordultam rá a katonára.
-Ha sírva kíván haza rohanni a ribanc anyja szoknyája alá akkor rajta nem fogom vissza tartani. -Még mindig itt van? -Akkor találjon ki valamit de kurva gyorsan mert magam fogom a fejét szegni. Szidtam tovább a katonát.
-Ja és igen, az új beceneve mától Gyávanyúl. Közöltem vele lenézően.

/Ex/

Uráldurnak úgy tűnt, a nő igen csalódott a vállalkozás kudarca miatt. Amit igyekszik alatta szolgálókon levezetni. Ám a küldetés mára meghiúsult, hiszen ha találkozna is velük, csak a hazatérésen gondolkodik.
-De parancsnok! Az orkokkal mi lesz? Van félni valónk tőlük a haza úton?
*Pupillái összeszűkülnek, ahogy az alvó lány szemhéjait nézi.

-Ezért maga a másod parancsnok hogy ki derítse most pedig futólépés. Közöltem a katonával.

/Ex/

Az elf mosolyra húzta a száját.
~Szóval legalább annyira nem bíznak bennük, mint ahogy mi sem. Ez jó! Ezek szerint kezd magától visszaállni a régi rend. Egyfajta semlegesség, melyben nyíltan támadják régi szövetségeseiket, ám igyekeznek elkerülni mindenkivel szemben, hogy őket megtámadják.
Vajon mit fognak tenni, ha stabillá válik a fegyvernyugvás velünk? Vajon a mi határainkat is ilyen leplezetlenül lépik át fosztogatni, hogy az után visszavonuljanak, ha náluknál nagyobb sereget vonunk össze?
*Egy ideig hagyta visszasüllyedni lázálmába az amazont, hogy aztán a vissza tért katonát játssza.
-Nincs mitől tartani. Úgy tűnik, távol maradnak egy ideig, csak követnek minket. Mi a parancs?

-Akkor hát vezesse el a katonáinkat nekem más dolgom van. Mondtam a katonának s elindultam egy irányba magam se tudom merre már.

A hadvezér úgy látta, mégsem olyan nagy a gyanakvás a két nép között. Valamiért nyugodt lélekkel, minden óvintézkedés ellenére végig sétáltatná a csapatát köztük...
Kesztyűs kezével igyekszik felpofozni, hogy végre teljesen felébredjen. Ha kinyitja a szemét a fekete hajú lány, akkor arcát simogatva kérdezi.
-Nos, Exailed parancsnok, szeretne nekem valamit elmondani?

-Azon kívül hogy maximálisan privátban vagyok hajlandó információ megosztásra? -Igen, egy habfürdőt, egy olyan felsh és erős férfival mind maga. Jegyeztem meg enyhe humort csempészni az egészbe.
-Viszont ha információra van szüksége mind már régebben ígértem privát helységben kettesben elmondom amit tudni akar, már ha tudom rá a megfelelő választ. Fordítottam komolyra a szót.