-Való igaz, kicsit sajnálom, hogy nem tudom, hogy mi van az embereimmel, de egy hű emberem elkísérte őket, szóval nem aggódom miattuk.-A puccs említésére egy kicsit elmosolyodom kívül, belül azonban igenis végiggondolom a dolgot. Hiszen való igaz, ha ennyi katona van mindenhol, sőt mi több nekem is csak egy-két őröm lehet itt, mindegyik házfő könnyű szerrel eltehető láb alól.- Ebben van valami, hiszen sok házfő elgondolkodna ilyenkor egy ilyenen, főleg, ha minden irányítás az övé, de nem hiszem hogy nekem, mint szövetségesnek ezen kéne aggódnom.-mondom én is a dolog kapcsán a gondolataimat, amire ha érkezik is válasz, akkor remélhetőleg megnyugtató lesz, nem pedig idegeket borzoló. Persze ezután meg rátér a lakosztályra, melyről illik ilyenkor nekem is pár szót mondanom, de ha már itt vagyunk, lehet egy kicsit játszani is kéne vele nem?
- a lakosztály tökéletes, nagyon kényelmes és fel van szerelve mindennel, amire csak szükségem lehet. Szerintem a tábornok sem panaszkodik semmi miatt.-na persze szolgálók hiányoznak belőle, de inkább ezt nem teszem szóvá~ közben pedig ha Dagnír rátekint a tábornokomra, az illően meghajol, mosolyogva, jelezve, hogy ő sem panaszkodik. Na nem mintha ha lenne is valami akkor elmondaná, ismerem annyira, maximum nekem jelzi. Persze Dagnír tovább is viszi a szót, és bár látni rajta, hogy siet, mégis kellő időt szán rám, amit tisztelek benne. Nem igazán lennék a helyében, ugyanis nagyon sok minden olyan dologra kellett készülnie, ami elég sok stresszel jár. Így amikor említi a fürdővizet én felelek neki, de nem tartom tovább fel, hadd szaladjon, amerre a sors viszi:- A fürdővizet elfogadom, be kell vallanom, egy kicsit az utazás után jól esik az ilyesfajta kényezetés, és ha lesz ideje, akkor pedig nagyon szívesen megnézem a palotát Önnel. De tudom jól, hogy milyen nehéz is lehet egy ilyen nagyszabású rendezvényt lebonyolítani, így inkább megvárom, hogy Ön hívjon meg, hiszen nem tudhatom, mikor lesz egy szempillantásnyi ideje rám.-ezután Dagnír már az ajtóhoz is a tart, amiből pedig hamar az elköszönéshez vezeti a beszélgetést. Én elmosolyodom és bólintok neki, majd kedvesen hozzáteszem: - Köszönöm, akkor este találkozunk!-ezzel pedig halkan be is záródik az ajtó mögötte.
Nem telik el sok idő, mire az ígért víz megérkezik, én pedig megköszönve a szolgálóknak bele is mászok abba, hogy kicsit ellazuljak és feltöltődjek a hosszú este előtt.
Hátradöntve a fejemet a kád peremének, és azon túllógatva a hajamat kezdek el gondolkodni...
Nos a kémeim nagyon sokat meséltek erről és nagyon sok jegyzet is van otthon arról, hogy mik is történtek ezeken az estélyeken. Vérontás, invázió, ármánykodás és csalás... Nem túl jó kilátás, mármint lehet Dagnír jót akar ezzel az eseménnyel, de számba kell vennie azt is, hogy más házfők is vannak, sőt lemerem fogadni, hogy páraknak még a katonái be is vannak épülve a többi vendég közé, talán pár bérgyilkos is van közöttük, hogy eltegyenek egy-egy kellemetlen vendéget láb alól.-folytak a baljós gondolatok a fejemben, miközben ezzel kapcsolatban eszembe jutott valami, így a függöny mögül szóltam a tábornoknak, aki az előtérben volt eközben. -Amrektért küldess majd el egy katonát, hogy beszédem van vele, ha már nem jött velünk...- erre a tábornok annyit felelt, hogy "Azonnal intézkedem", mire én visszadőlve a vízbe picit még gondolkodtam, hogy kik is lehetnek majd akik megjelennek itt biztosan, majd miután kellően megmostam magamat és el is lazultam, kimászok a kádból, hogy felöltsem a báli ruhámat. Természetes jó sötét elf, és kissé talán ennek megfelelően paranoiás is elrejtettem a hajamban pár tűt, mint amik a frizurámat tartják, csak ezek kicsit élesebbek annál. Lehet azonban ruhám kicsit kirívó lesz, de nem számít, nem azért jöttem ma el, hogy meghúzzam magamat. És talán még emiatt találok jó szövetségeseket is.


Amikor Amrekt megjön én már régen készen vagyok, és kissé aggodalmas a tekintetem, amikor belép, talán nem titok előtte sem, hogy ez az esemény nekem nagyon fontos, és pont emiatt nagyon nehéz is lesz, így amikor megjön rögtön ránézek.- Szia, remélem jó szállást kaptál a többiekkel együtt, azonban lenne egy kérésem, és most nem fogadok el nemleges választ. El kell jönnöd velem a bálra, mert ti ketten lesztek-biccentek a tábornok felé-a védelmezőim, ha bármi történne a teremben.


Hamarosan elérkezik az idő, mire annyira vártunk, én pedig felkészülve rá indulok el az első jelzésre, remélhetőleg a két kísérőm társaságában. Az ajtó előtt egy katona várt már minket, hiszen kopogása jelezte az indulást, a folyósóra pedig kilépve végigtekintve a többi ajtón jól tudom, hogy nagy számú self vendégségre kell számítani. Rögtön feltűnik, ahogyan haladunk, hogy az addigi fáklyák helyett kristályok adják már a fényt a folyósón, ami egyébként azért is feltűnő, mert a fáklya fénye sárgás, még ezé... nos nem egészen természetesnek mondható. Már amennyire a mágia nem természetes.
Kissé feszültnek érzem magamat, ahogyan haladunk előre a folyósón, sőt ahogyan a lépteimet megteszem az emlegetett nagy ajtó felé, egyre jobban izgulok belül, hogy vajon mi fog ránk várni a mai estén? Vajon túl fogjuk-e élni, vagy ahogyan az őseim, én is egy ilyen estén vesztem el mindenemet?
Persze a tekintetemet és a gondolataimat rögtön elűzik a bálteremben fogadó látvány. A kellemes muzsika, és a szemben lévő nagy üres trónszék, mely megragadja a figyelmemet. Egy pillanatra nézem azt a csodálatos és jelképet helyet, majd az előttem lévő lépcsőfokokra fogom a tekintetemet, hogy nehogy leesek rajtuk. Ahogyan pedig sikeresen leérek a lépcsőn a körben álló katonákra nézek, majd a kísérőimre, nézve végig a tekintetükön, hogy mit gondolhatnak, majd miután a kísérő katonánk eltávozott tőlünk, szólok feléjük. -Nos ideje lesz akkor gondolom elvegyülni nem igaz? Ne feledjétek, minden amit tesztek, minden amit mondotok, most a házat reprezentálja, nem nyomásként mondom ezt, de próbáljunk jó benyomást kelteni rendben?-mondom nekik halkan még mielőtt egy nagyobb csoporthoz mennék oda, akiknek illően köszönök.
Bár sokak arcát nem ismerem, sőt azt sem tudom javarészt ki-kicsoda csak névről, így talán nem meglepő, hogy nem olyanokhoz megyek oda, akiket ismerek, és bár így nagyon vakszerencsére bízom magamat, még mindig jobb, mint azt mutatni, hogy senkihez sem megyek, mert az azt jelenti, hogy nem érdekel a társaság... Talán ez a jó döntés, talán nem.
Ekkortájt jött a nagy bejelentés, Dagnír és anyja is megérkezett a bálra, akikre feltekintve, a mellettem álló vendégekkel együtt egyértelmű. Már csak az a kérdés, hogy mi fog ma történni ezután?

Freia puhatolózása egy halvány mosolyt vált ki belőle, hiszen a sötételfek alapvető mentalitásából kiindulva nem számított másabbra, a megtudottak alapján Freia pedig jobban kötődik a katonáihoz, mint bármely más hadvezér. Ezen óvatosságba csomagolt aggodalma némileg szórakoztatja, hiszen ezt adott esetben ki is használhatja a későbbiek során a szövetségük építésénél – és természetesen ugyanolyan nagy hatással lehet annak lerombolásában is.
- A kísérőket a katonák szárnyában szállásoljuk, tekintve, hogy nem mindenkinek adhatunk ki ilyen lakosztályt azok limitált száma miatt – int egyet elegánsan egy félkörív mentén. – A meglátogatásuk természetesen nem tilos, így adott esetben az egyik katonám segítségével megkeresheti őket, ha meg akar győződni az épségükről, ők ugyanakkor nem jöhetnek a lakosztályok közelébe a többi kiemelt vendég nyugalma érdekében. Természetesen az ellátásuk nekik is biztosítva van, így ételt-italt, fürdővizet ők is kapnak, hacsak nem tartózkodnak ezen idő alatt a városban inkább – válaszol egy megnyugtató mosoly kíséretében, végig Freia szemeibe nézve, és bár a fajtájuk nagy hazugok tudnak lenni, talán ez elég lehet ahhoz, hogy a nőben némi nyugalom alakuljon ki. Rejtegetnie úgysincs mit, így ha meg is akarja látogatni a szárnyat, nem fog semmi gyanúsba botlani, legfeljebb pár megbotránkoztató szóhasználatnak lesz fültanúja - vagy egy nő számára kényelmetlen öltözethiány látványának szemtanúja, ismerve a pihenő katonák viselkedését és szokásait, mikor nem számítanak látogatóra...
Csendesen és szórakozottan felkuncog a puccsal kapcsolatos következtetések levonására, mely a jelek szerint kisarjasztja benne az aggodalom halvány csíráját.
- Egy pillanatig sem kell aggódni, sem önnek, sem más vendégnek, de még a kísérőknek sem – jelenti ki aztán nyugodtan. – Senki nem profitálna egy mészárlásból, sem én, sem más ház, sem az egész sötételf nemzet; a fegyelmezett védelem külső hatások hárítása miatt jött létre a korábbi évekből tanulva. Ha azonban lenne is indokom egy ilyen szintű vérontásra, akkor se tenném meg nem pusztán azért, mert ezzel a saját és a családom sírját ásnám meg, hanem ez a társadalmunk pusztulását is nagyban elősegítené, amit én éppenséggel el akarok kerülni. Ezért is szeretnék pár változást bevezetni megbízható társakkal együtt – magyarázza a végén némileg sejtelmesebben, már-már hízelegve, hogy egyértelmű legyen hangsúlyából az utalás. A tények feltárása kapcsán ezen felül nem zavartatja magát; az őszinteség és események logikus levezetése ebben az esetben a kapcsolat előnyére van, egy szövetség megkezdésével pedig nem is ártalmas dolog, míg kialakul egy erősebb kötelék, bizalom.
- Ezt örömmel hallom – biccent egyet a nő felé, amint szóba kerül a lakosztály és azzal kapcsolatos elégedettsége, a tábornok felé is megismételve ezt a mozdulatot, de már közeledik az ajtó felé, nyomatékosítva távozásának szándékát – meg hát a vendégeket is szeretné pihenni hagyni a nagy esemény előtt. – Ez esetben intézkedem is, ami pedig a körbevezetést illeti... – néz maga elé, állához emelve egy pillanatra a kezét, ahogy végiggondolja, mennyi mindent kell még elintéznie és mennyi mindenről kell még kezeskednie, és így, a bált megelőző szűkös időben meglehetősen felgyűltek a tennivalók, kezdve a jeles vendégek meglátogatásáról a katonák biztos elhelyezésén át néhány jelentés ellenőrzéséig... Anyja, testőre és annak néhány kiválasztottja elképesztően sokat tesznek azért, hogy teendőket és terheket vegyenek le a válláról, de továbbra is mindenről meg akar győződni, így nem sok feladat került ki a kezei alól.
- Nos... Feltételezem, nem azonnal a bál után fog elszaladni, így azt hiszem, mindkettőnk számára az lesz a legkényelmesebb, ha rákészülünk az estére, kiélvezzük a bál nyújtotta lehetőségeket, és másnap mondjuk délután, estefelé kipihenten körbejárjuk a palotát. Addigra a vendégek nagy része már nem lesz itt, illetve ebben az esetben a szoba és a katonák számára a szállás biztosítva lesz még egy éjszakára ellátással együtt. Ehhez mit szól? – érdeklődik, megtartva a tőle jellegzetes halvány mosolyt, noha magában azért el kell gondolkodnia, ez mennyire jó ötlet, tekintettel az esetleges másnapos-fejfájós állapotára. Lehet, így el kell engedje a bált követő iszogatást, mert még a vendégektől való búcsú könnyedén menne, de egy kísérés...? Viszont az sem valószínű, hogy máskor ilyen módon tudná kiengedni magából a feszültséget, egy rövid kikapcsolódásra pedig még kevesebb esélyt lát...
- Én köszönöm, hogy eljött – bólint, előbbi gondolatai nyomán kicsit szélesebben mosolyogva, majd kilép az ajtón, kis híján felnevetve, milyen szintekre ereszkedett, miközben elküldi az egyik katonát fürdővizet hozó szolgákért.
Egy ilyen nagy esemény szervezése közben komolyan a legnagyobb gondom az, hogy mikor ihatok? Őrület, mikre rá nem vesz ennek a háznak a vezetése... Más kérdés persze, hogy az ehhez köthető nyugodt kiszolgáltatottság az, ami hiányzik neki, annak az érzete, hogy biztonságban van és kicsit ellazulhat mindenféle aggodalom nélkül.



Még egy darabig Rathal társaságában várakozik anyjára, noha lassan valóban ideje lenne elindulni, nehogy a késés miatt panasz érkezzen. Szeretné azt hinni, hogy a vendégek jól elvannak a házigazda nélkül is, hiszen annyian gyűltek össze, sajnos azonban ilyenkor a legtöbbször ezen a házigazdán van mindenki szeme – a sötételfek pedig kifejezetten olyanok, akik szeretnek kritizálni és teóriákat összerakni puszta félmondatokból és alaptalan elképzelésekből, miben sántikálhat a késlekedő fél. Ezzel a tudattal valóban nem engedhetik meg, hogy túl sokáig hiányozzanak, mert még a végén a bálozók eljutnak odáig, hogy a palota alatt egy hatalmas démonidéző kör van és a trónteremben tartózkodók lelkét használják fel valami erős túlvilági lény áthívásása... Igazi abszurdum lenne, ha a fajtájuk ismerné ezt a szót.
- Na jó, azt hiszem... – tápászkodik fel végül a helyéről. – Most már el kellett készüljön, de előbb benézek még Aglarnishoz és Meleth-hez is – néz Rathalra, azzal elindul legkisebb húga szobája felé, feltételezve, ott tartózkodik a két lány. Benyitva a lelkes Melethet szinte azonnal felkapja a hóna alatt, amint odarohan hozzá, és bár már nem nevezhető teljesen kislánynak, akit így kéne tartania, nem fog tiltakozni, nem ezen a napon. Na meg így közelebbről ígértetheti meg vele, hogy időben megy aludni és hallgatni fog Aglarnisra, akinek megpengeti a közeli vadászat lehetőségét ilyen módú segítségéért. Ismerve nyughatatlan természetét, bizonyára kellő kárpótlása lesz egy ilyen „unalmas” kötelezettségnek, aminek köszönhetően még a bálon se kell résztvennie, hiába látná kiöltözve és hiába szórakozna jól, ha ellepnék őt az udvarlók, akiket egytől egyig egyre frusztráltabban elhajt magától.
A lányokat ezt követően hamar magukra hagyja, előre is jó éjszakát kívánva nekik – és még egyszer felhívva a figyelmet arra, hogy viselkedjen mindkettő, míg ő és anyjuk távol vannak Rathallal -, majd magát is meggyőzve arról, hogy ez elegendő idő lehetett Isisnek összekészülni, bekopog hozzá.
- Zajlik még a szépítkezés? – érdeklődik játékosan, ezzel kérve belépésre engedélyt, de ehelyett anyja nyit neki ajtót, akinek mosolyát ösztönösen viszonozza, önkéntelenül is hátrálva egy lépést, hogy kiengedje őt – és természetesen megnézze, milyen öltözet mellett döntött. – Engem pedig egy ennél is csinosabb hölgyhöz – csatlakozik a szórakozásba, meg is hajolva a nő felé. - Bár félő, hogy így kardot kell rántanom, nehogy túl sok uraság közelítsen meg szépséged túlzott elismerése miatt - kuncog, miközben felkínálja karját, amibe amint a nő belekarol, már szólásra nyitná a száját, hacsak anyja nem előzné meg már-már gondolatolvasás gyanúját keltő mondandójával. - Természetesen! Nem szeretném, ha hanyagolva éreznék magukat – mosolyodik el szélesen, biccentve egyet Rathalnak az indulásuk megerősítéseként.



Nyugodt, de ez inkább az a fajta nyugodtság, ami a beletörődött halálra ítéltek sajátja, még ha az ő helyzete közel sem ilyen drasztikus. Mégis kissé olyan ez, mintha egy olyan csatába készülne, amiből biztos nem jut ki élve, ugyanakkor ez minden bizonnyal a rengeteg készülődésnek köszönhető és annak, hogy most először vesz részt egy ilyen nagy volumenű eseményen, amit ő rendezett. Párszor ugyan megfordult a capitali téli bálon, de sosem volt évről érve visszatérő tagja, nemhogy annak szervezőinek egyike. Most pedig minden szem őrá szegeződik, minden megérkezett vendég az ő döntésein csámcsog és minden jó vagy rossz vélemény a bál kapcsán az ő nevével lesz összekötve, amiről továbbra sem tudja, mennyire készült fel rá.
Ha bizonytalan is, az engedeles és fegyelmezett katonái láttán rögtön elül ez a kényelmetlen érzés, a szorosan mögöttük haladó Rathal pedig hasonló biztonságérzetet vált ki belőle – és elégedettséget. Annak tudata, hogy mennyien állnak mögötte és mellette, segíti őt abban, hogy feszes, egyenes és büszke tartással menjen végig a Pók-ház katonái szegélyezte úton, magabiztosan a beléfektetett közvetett vagy közvetlen bizalomtól, és nem akar csalódást okozni egyiküknek sem. Büszkévé akarja tenni a házat, annak minden tagját és szándékában áll egy még fényesebb korszakába vezetni azt a jövőre vonatkozó terveivel, ma pedig saját magának is bebizonyíthatja az alkalmasságát, nem csupán a megjelenteknek.
A palota előcsarnokának lépcsőjén lesétálva biccent egyet az ott tartózkodó katonáknak, halvány mosollyal fürkészve azokat a nemeseket és házfőket, akik a trónterem felé vezető folyosó ajtaján átlépve igyekeznek a bálnak megjelölt terembe jutni. Hamarosan már ők is ezen a mágikus kristályokkal megvilágított helyen haladnak, eddig kardja markolatán pihenő kezét egy rövid időre anyja kézfejéhez érintve a kölcsönös megnyugtatás szándékával, hiszen sejtése szerint ő is feszült lehet, figyelembe véve Al-Nuszra félig-meddig nyílt fenyegetését. Nem néz azonban rá, egyenesen a nyitott trónteremajtókat figyeli, aminek fényűző megjelenését már a folyosóról látni. Mindeközben lassan vesz egy mély levegőt, felkészülve a rövid, de várt beszédre, amit a megjelentek felé kell intéznie – és természetesen az Al-Nuszra által követelt vallomást sem feledte el, amit ugyanúgy beleépít a köszöntőbe.
A trónterembe érve, míg nevüket bemondják, halvány mosollyal végignéz az egybegyűlteken, felismerve több nemesi ház sarját és rezidenciák vezetőjét, megpillantva ellenségek és lehetséges barátok arcát egyaránt néhány kékelffel együtt. Úgy tűnik, a szövetséges faj sem mondott le a látogatás lehetőségéről, ami némileg megnyugtatja, hiszen ez erősítheti a két népet összekötő kapcsolatot, melyből mindkét fél pozitívan jön ki.
A karján lévő finom szorítás hívja fel a figyelmét, hogy nem most kéne elkalandoznia és fejben politikai sakkjátszmát tartania, mire anyja fel fordítja nyugodt tekintetét, újra rárakva kezét kézfejére, csak egy biccentéssel jelezve felé, hogy a köszöntő idejére elengedi őt.
- Nagyra becsült vendégeim, tisztelt házfők és nemesek – lép előrébb, széttárva a karját, ismételten végigfuttatva pillantását az egybegyűlteken, akik hamar elcsendesednek. Érzi magán az összes itt tartózkodó tekintetét és soha nem érzett még ilyen súlyt magán – soha nem kellett megnyilvánulnia ennyi nemes és vezető előtt, de a pániknak nyoma sincs benne. Ura a hangjának, a testtartásának és ábrázatának egyaránt, és nem hagyja, hogy bármilyen formában érződjön a realizálás okozta pillanatnyi káosz.
– Örömömre szolgál, hogy újfent együtt ünnepelhetünk közös téli bálunkon, melynek megrendezésének feladata évek óta a Pók-házat éri megtiszteltetésként. Bízom benne, hogy, akárcsak az elmúlt évek során, most is mindenkinek kellemes kikapcsolódást fog nyújtani ez a jeles alkalom, és kedvükre lesz mindaz, amit az este folyamán tapasztalnak – áll meg egy lélegzetvételnyi szünetre, megkeresve a tömegben Al-Nuszrát és feleségét, hogy folytathassa – az ő hiányukban aligha lenne értelme magyarázkodni. - Népünknek megannyi nehézséggel kellett megküzdenie az elmúlt időszakban, és a jelentős veszteségeket jelentős változások kísérték, kezdve két királyunk egymás utáni elvesztésével, melyet nem élhettünk volna túl, ha a vezető, erős házfők nem tartanak össze. Ebből vette ki a részét apám, Uráldur első Lord is, akinek eltűnésének híre sokakhoz eljuthatott már, és nincsenek kevesen azok sem, akik azt suttogják, meghalt vagy dezertőrré vált - kezd bele, és bár rengeteg merev, semleges ábrázatot talál, hallja, ahogyan többen összesúgnak. Szavakat ugyan nem ért egyetlen néma beszélgetésből sem, a jelenlévőket nagyjából ismerve sejti a tartalmukat – mindegyik kétségbe vonja apjának visszatértét vagy az ő alkalmasságát a ház átvételére, mert egyértelmű lehet bárki számára, hogy ő akarja kézbe venni a Pókok irányítását.
- Ezen a csodás estén azonban nincs helye rossz híreknek, elvégre ünnepelni vagyunk itt, és ennek megfelelően pedig szeretném, ha személyesen hallanátok tőlem, Uráldur másodszülött fiától a hírt, hogy apám életben van és külhonban folytatja jelenlegi feladatainak ellátását, hogy dicsőséget hozzon nem csupán saját házára, de az egész népének! - Abbamarad a suttogás, és meglepett ábrázatok sorozatán vezeti végig pillantását. Egyértelműen lemondtak már arról, hogy a hírhedt-híres sötételf visszatér, és mielőtt kérdőre vonhatnák ennek igazságtartalmát, folytatja. - Olyan nagyszabású tervek kivitelezésének vetette alá magát, aminél ő maga is helytelenül becsülte meg a véghezvitelének időtartamát, ambíciózus és csörtető személyisége azonban nem hagyta, hogy ezeket félbehagyva térjen vissza, hiszen ez egy vereség elismerését jelentené. Mint katonának nevelt fia, teljes mértékben megértem és azt hiszem, a tisztelt katonatársak ugyanúgy együttértenek ezen elvvel – int egyet, jelképesen mutatva így a tisztekre, akik közül néhányan elég kéretlenül és kényelmetlenül, de kénytelenek egyetérteni ezzel. Valami félbehagyása vagy terepről való visszavonulás szinte minden esetben a bukással egyezik meg az esetükben, ezért is pusztulnak előbb a helyszínen, semhogy sebesülten hazatérjenek, köszönhetően az éjtünde mentalitásnak - az ábrázatokat elnézve pedig elég hihetőnek hangzik ez a magyarázat.
- Éppen ezért a jogörökös utód, bátyám, Thoron és apám jóváhagyásával az Első Lord visszatértéig az én feladatommá vált a Pók-ház vezetése, és így a bál megszervezésének lehetősége egyaránt. Ezen alkalmat ragadnám meg ahhoz, hogy megkérjek mindenkit, egy koccintás erejéig emlékezzünk meg arról, hogy a most távol lévő apám mennyi mindent tett és mostanáig is tesz azért, hogy ma is idegen fajok fenyegetésétől nem félve, gondtalanul itt ünnepelhetünk, hogy míg ő fáradtságot nem ismerve dolgozik és küzd, addig nekünk megadatik a kényelem neki köszönhetően! – Végig tartja a magabiztos, erélyes hangszínt, megtartva a megrendíthetetlen látszatát, elővéve minden karizmatikusságát, hogy ez a nyílt beszéde hiteles legyen, keverve a valóságot a hazugsággal, beleszőve saját hitét, hogy apja jobb esetben mit csinálhat. Folyamatosan, de nem túlzón gesztikulál, hol kicsit oldalra lép, többször váltva azt az irányt, ahova néz, hogy éreztesse, mindenkihez beszél, ez mindenkinek szól, nem csupán néhány főnek szánja a szavakat - és nem puszta meggyőzni akarás mondandója, hanem a színtiszta meggyőzöttség.
Mintha lelkesedést vélne felfedezni a merev arcokon, elsősorban a szövetséges és azok szövetségeseinek szemében, míg az ellenséges házfők inkább próbálják lenyelni elégedetlenségüket. Meglehet, hogy apja most van a leghosszabb ideje távol apja, de közel sem szokatlan esemény, hogy váratlanul felbukkan, mikor már elkönyvelték őt halottnak – és ezzel a tisztek a jelek szerint nagyon is tisztában vannak.  Bár nem iszik a medve bőrére és így továbbra sem hiszi, hogy mindenkinek meggyőződése lenne az Első Lord visszatérte, a visszafogott válaszreakció elegendő jel a számára ahhoz, hogy tudja, sikerült időt nyernie a saját pozíciójának megszilárdításához, ha Uráldur valóban nem térne vissza.
– Köszönöm azok megjelenését, akik először vesznek részt a bálon, az egészségükre jómagam poharat fogok emelni, illetve a kékelf nagykövetség tagjait is külön köszöntöm! Remélem, továbbra is gyümölcsöző lesz népeink közt a kapcsolat – emeli kezét a néhányfős kékelf csoport felé, akik nem csupán bőrükkel, de másfajta szabású és mintázatú öltözetükkel is jócskán kilógnak az általános sötételf világból, noha ugyanolyan drága kelméket vettek magukra ők is. - Kívánok továbbá mindenkinek kellemes időtöltést és tartalmas, eredményes beszélgetéseket kiváló borok és étkek társaságában, az este második felében pedig a kedves jelenlévőket és fáradhatatlanokat táncra invitálom az este zárásaként – kúszik vissza a végére a mosoly az arcára. – A bált ezúttal hivatalosan is megnyitom, köszönöm a figyelmet! – hajol meg mélyen egy elegáns karmozdulat kíséretében.

Freia, még Dagnír megérkezése előtt

Amrekth-ért sajnos hiába küldetsz, ugyanis a katonád hamarosan azzal az információval tér vissza, hogy a kíséretednek kirendelt szárnyban nincs. Ha körbekérdezett, akkor elmondták neki, hogy pár perc pihenő után távozott a palotából, kizárásos alapon a városba, őt ismerve pedig nem lenne meglepő, ha valami bajt keverne vagy egyszerűen csak Capital egyik vöröslámpás épületét látogatná meg. Az est folyamán ettől függetlenül még felbukkanhat, ha késve is, viszont kénytelen vagy így másvalakit magaddal vinni a tolvaj helyett, ha szándékodban áll a megszabott két kísérőt kitölteni.

A trónteremben három-négyfős társaságokat pillanthatsz meg elsőre, tagjaik mindenhol díszes, drága anyagból készült öltözetbe bugyoláltak, és egy gyors terepszemlével meg is állapítható, hogy az ilyen csoportosulások a leggyakoribbak. Öltözködésben gyakori a sötét árnyalat valami élénk színű mintázat vagy szegély a ruhák szélein, és ahol látni világos színeket, az is többnyire fehér vagy krémszín - azzal nehéz téveszteni a sötételf bőrrel -, a legtöbbükön szemlátomást ott díszeleg valamilyen formában a házuk jelképe. Vannak ugyanakkor olyan alakok is, akiknek kevésbé fényűző a megjelenésük; ők minden bizonnyal vendégek, akik nem tehetik meg, hogy hatalmas összegeket kiadjanak csupán egy este kedvéért. Rajtuk kívül még az egyenruhát viselő szolgálókat látni, akik a terem különböző pontjairól sietnek egy másikba tálcákkal, edényekkel vagy kancsókkal. A beosztottak közül a sötételfeknek valamivel díszesebb, elegánsabb az öltözékük, mint a rabszolgáké, és bár mindkettő fekete ezüstös mintázattal, egyértelmű a különbség - és ezzel a hangsúlyozása is annak, a két csoport nem egyenlő.
Nemek szempontjából eléggé kiegyenlítettnek tűnik a társaság, noha sok esetben nőt a férfi oldalán, visszafogottan álldogálva vagy annak karjába csimpaszkodva látni, ami egyértelműsíti szoros vagy egyenesen házastársi kapcsolatukat. Nehezen lehet megállapítani azonban azt, hogy ők, mint feleségek vagy feleségjelöltek mennyire szólnak hozzá a beszélgetéshez, viszont találsz olyan sötételf nőket is, akik egyedül, férj nélkül tartózkodnak itt, magabiztos kiállásukról pedig könnyedén megállapíthatod, hogy vagy ők vezetik a házukat, vagy nagyon magas beosztásban vannak, ugyanis inkább katonai kisugárzásuk van, semmint egy feleségé.
Gyorsan találsz magadnak egy triót, akik éppen aktív beszélgetést folytatnak, de nyitott beállásuk alapján nem tűnnek elzárkózóknak bekapcsolódó felekkel szemben. Az egyikük egy idősebb asszony a jelenlévőkhöz hasonlóan drága kelmékben, egyrészes, díszes-fodros, sötétzöld ruhában, mely szabásának köszönhetően a vállait némileg szélesíti, míg a karjára simulva valamivel vékonyabbnak tűnteti fel azt. A szoknyarész elegánsan omlik a padlóig, derékban kiemeli karcsúságát, hajából pedig nem sajnálta az ékszereket, akárcsak füléből a drágábbnál drágább ékköves fülbevalókat és csuklójáról a nemesfémekből készült karpereceket. Csontos, vékony ujjai között már egy borospoharat tart benne a vöröslő folyadékkal, hallgatva a csoport legfiatalabbját, a lelkesen beszélő fiatal férfit. Rajta fekete, vörös motívumokkal teleszőtt ing-nadrág-csizma kombinációja látható, ingjébe mellkasnál pedig egy aranyszín sárkánybrosst tűzött, minden bizonnyal ezzel jelezve, melyik házhoz tartozik. Mivel hallhattál már a vulkán közelében élő Sárkány-házról, nem nehéz kitalálni, hogy onnét származhat, noha erős kétségeid lehetnek, hogy ő a házfő - enyhén szólva fiatalnak tűnik ahhoz -, és amennyire tudhatod, a tényleges házfő a Fekete Mágusok büszke és méltóságteljes tagja, házas éjtünde két gyerekkel. Az előtted álló férfiból aligha lehet mindezeket kinézni.
- Hát komolyan nem hittem el, mikor errefelé tartottam és megláttam azt a tüskés behemótot azzal a gusztustalan, undorító pofázmányával! – kap a homlokához további lelkesedéssel. – Majdnem kettéharapott, de az élőholt lovam gyorsabb volt ám – húzza ki magát egy kissé, mire a nő megforgatja a szemeit, kortyolva egyet a borból inkább. A mellette álló, látványra katonának tűnő férfi viszont megszólal, folytatva a társalgást:
- És akkor miért van az oldaladon kard, ha nem tudod magad megvédeni? – kérdezi, megemelve az egyik szemöldökét, miközben karba teszi a kezét, állával bökve rá a fiatal éjtünde övén függő fegyverre. Az érdeklődő kicsit idősebb, de még bőven középkorú éjelf, tartása magabiztos és feszes; egyértelműen egy magas beosztású tiszt vagy egyenesen házfő, ruhái azonban nem tükrözik teljes mértékben azt a fajta eleganciát, ami a körülöttetek lévők többségén található. Rajta sötétkék öltözetet látsz ezüsthímzéssel, oldalán ugyanúgy ott pihen a kard egy övről lógva, rövidköpenyén pedig ott a saját házának címere: egy keselyű.
Ha csatlakozol ehhez a csoporthoz, akkor a nő éles, borvörös pillantásával alapos kutatás alá vet. Habár arca merevségéből sokat nem olvashatsz le, a nyílt fürkészése egyértelműsítheti, próbálja megmondani, te ki vagy, tekintete végül megakad a ruhádon lévő brosson. A Keselyű-házhoz tartozónak is megemelkedik enyhén az egyik szemöldöke puszta érdeklődéséből, és már mozdulna, hogy illendően üdvözöljön, a láthatóan aktívabb és hallhatóan naivabb sötételf már ugrik is eléd, hogy meghajoljon előtted - hacsak nem nyújtod a kezed kézcsókra, mert akkor azonnal eleget tesz ennek, főleg talán azért, hogy elkerülje az előbbi kérdés megválaszolását. A Keselyű-ház tagja feszes tartással, de udvariasan hajol meg előtted, míg az idős nő csak biccent egyet távolságtartón, továbbra is vizsgálódón.
- Üdvözlöm kegyét! - néz a szemedbe aztán a Sárkány-tag mosolyogva, sárga szemei ugyancsak kacagnak, majd felegyenesedve hátrarakja a kezeit. - Mi még nem találkoztunk; én tisztelt Ivory von Draco nagyuram helyett vagyok itt, Myneom Zabaran vagyok a Sárkány-háztól - biccent egyet. Van lehetőséged jobban megfigyelni, fiatal vonásain és barátságos pillantásán túl a pisze orra is rásegít arra, hogy rokonszenves legyen már csak ennyiből, rövid, ezüstszín haját pedig lófarokba kötötte, bár így is van néhány rakoncátlan tincs, melyek elszabadultan kikandukálnak.
- Erlnar Lygnet vagyok, a Keselyű-ház vezetője - mutatkozik be a középkorú férfi, a fiatalabbról átvezetve a pillantását rád. Sokat a házról nem hallhattál: annyi bizonyos, hogy erőteljesen militarista, a kiképzéseik szokatlanul kemények, de nyilvánvalóan egy kisebb házról van szó, és talán nem a semmiért. A kemény kiképzések sötételf vidéken gyakran azt takarják, nagy a halálozási ráta, de a rostában maradtak kivételesen jól teljesítő egységek. A férfi arcát is szemügyre veheted; vonásai valamelyest keményebbek az átlagos sötételfhez képest, arca jobboldalán egy vágás éktelenkedik, valamint baloldalt a szájánál is egy fegyver okozta heg található. Szemei vékonyak, acélkék tekintete óvatos, de magabiztos, orra enyhén horgas, haja pedig kétoldalt szinte teljesen lenyírva, fönn is csak néhány centire hagyta megnőni. Látványra elég frissen vágott.
Van időd itt bemutatkozni, ugyanis a nő nem óhajt azonnal hozzászólni ehhez; ő hol a brossodat, hol téged fürkész, az ábrázata és szemei azonban nem mutatnak semmit, ami alapján tájékozódhatnál: jelenleg a teljes közöny uralkodik rajta. Sejtheted ugyanakkor a vizsgálódása miatt, hogy valamit vagy tud, vagy már most nem kedvel téged.

/Ale őrségben /

A bál még el sem kezdődött máris tele van élettel a kastély. Az őrök, szolgák hada sürgölődik, teszik a dolgukat, hogy mire nyitják a kapukat minden és mindenki a helyén legyen. Aztán elhangzik az ominózus startjelzés is, mint egy varázsütésre az eddigi kavalkád egy jól működő szervezett csapattá áll össze. Normál esetben rejtve jelenne meg itt ott, mint jó pár hasonló estélyen ahol senki se szúrhatta ki jelenlétemet. De most az van, hogy tiszthelyettesként ellenőrzöm minden rendben zajlik e. A kapu nyitását egy felső ablakból szemlélem, odalent most csak útban lennék. Az elhelyezett rejtett őrszemek is dolgoznak, figyelik, ki érkezik, ki távozik. Egy lélek sem hagyhatja el a bált a tudtunk nélkül. Remélem Rathal is díjazni fogja, hogy az ő munkáját végzem, miközben nagy valószínűséggel az egyik lezárt teremben lopja a napot. Miközben ezt figyelem, a folyosók is életre kelnek, a kijelölt kísérők sorba kopognak be a szobák ajtóin, hogy a nemesi vendégeket a helyükre kísérjék. Egy aprócska hibát sem vétenek, noha nem hiszem hogy mindenki lelkes attól hogy ezt a bált a Pók háza rendezi. Hát pedig jól teszik ha élvezik, mert ha nem akkor velem fognak elbeszélgetni. Bár ez csak álom, hisz nem érhetek egyikhez sem, ha csak hülyeséget nem csinálnak. Az a butaság hogy fegyverestül jöhetnek, mehetnek kicsit idegesít de ez van, Dagnír szava most a parancs, no meg az úrnőé. Rathal meg, nos biztos ejtőzik valahol. Lassan sétálok a vendégek sora mellett, hisz ők a fontosak, így én az Örség mentén haladok, és tartom szemmel az érkezőket. Jelenleg még nem történt baj, csupán egyes érdekcsoportok kezdenek el egymás közelében elhelyezkedni. A munka nem maradhat félbe, hisz az bukást jelentene. Mire Dagnír a helyére ér már én is elfoglalom a helyem Rathal mögött már ha megérkezett, de azért látszódva. Az ifjú úr, nem kis meglepetést, és fricskát tartogat egyes vezetőknek, ez talán Al Nuszra arcán lehetne megfigyelni. Szavai igazak, és miért ne térne vissza az apja ha nem halott avagy bukott el. De míg ezen mélázgatok, a szóáradatot befejezi, és az este elkezdődik.

A bálra indulván elég rossz előérzetem van.
-Ugye tudtok majd viselkedni? Úgy, mint ahogy egy rabszolgától elvárható. - kérdezem Garrt. Amennyivel nagyobb a másik cicámnál, annyival akaratosabb, és több bajt tud itt zúdítani a nyakamba. Még korábban beszéltünk ilyesmiről, de ez itt most self föld, és sok katona, meg nagy, rangos tisztek előtt leszünk, és ha úgy kezelem, mint ahogy elvárnák tőlem... abból nem sülne ki semmi jó a számomra; így csak remélni tudom, hogy nem kell majd úgy kezelnem.

Ahogy megnyitják a kapukat, én is megyek a tömeggel szépen lassan, nézelődve mindenfelé. Egy kicsit a törpöknél töltött rövid időmre emlékeztet a hely, talán csak mert ott sem fáklyákat használtak a világításra. Egyébként ironikus módon eddig ott, ahogy táncoltam náluk, láttam a legdíszesebb épületeket. Ez az itteni pompa azonban még ahhoz sem fogható, igazából pont mint ahogy várható egy kastélytól. Gyorsan még abba is belegondolok, hogy nekem még ha lenne is egy ilyenem, mekkora seregre lehet szükség csak ahhoz, hogy ezeket a világító kristályokat letörölgessék nap mint nap, hogy ne legyenek porosak. Hát igen, nem egy olyan dolog ez, amihez minden nap szerencséje van a selfnek, vagy ami túl sokaknak megadatik.
Ahogy lassan nyílnak az ajtók, és haladunk befelé, igyekszek szemmel tartani két társamat is. Garrt kevésbé kell, de Fofo egyenesen az ételekkel jól megrakott asztalokhoz megy. Nem tudom hibáztatni, azoknak az illatoknak a forrását én is meg akarom nézni, és még kóstolás nélkül is meg tudom mondani, hogy finomabb is, mint a Garr féle erdő széli sült nyúl. Szerencsére elég jól nevelt, és így nem ugrik fel az asztalra, hogy felzabálja a finomságokat, csak az orrát dugja oda, hogy megszimatolja, mik vannak.
-Kérsz valamit? Egy csontocskát? -kérdezem, bár igazából biztos vagyok benne, hogy igen.
-És te? - kérdezem Garrtól is, miközben az asztal széléhez megyek tányérért, hogy legyen mibe szednem magamnak egy méretes sültcombot, köretnek némi salátával, amire valami számomra teljesen ismeretlen öntetet is rakok. Garr kétlem, hogy csontocskát akar enni, de inkább megkérdezem, mint hogy később elkezdjen duzzogni. Rendes ételt is szívesen adnék neki, de az itt nem a rabszolgáknak van, hanem a vendégeknek, a sötételfeknek.
Ahogy elkezdek eszegetni, Dagnír egy nagy beszédbe kezd bele. Szóval valami küldetés miatt van távul urunk és vezérünk. Már több ideje, mint amennyit én távol voltam... Mihez kellhet ennyi idő? Másrészt meg ő mégis csak a nép vezére, ha nem is sikerül neki valami, van egy nagy serege, aminek lehet hogy menne ugyanaz. Meg ha valami nem sikerül neki, a népet akkor is vezetnie kell valakinek, nem kéne évekig duzzognia és bújkálnia egy sikertelen vállalkozása miatt. Szerintem... Ehh, mindegy, nem az én dolgom, meg a fia amúgy is a kezébe vette az irányítást. Ezt a csirkecombot viszont nem kéne teljesen lecsupaszítanom, Fofonak is maradjon rajta egy kis finomság. Olyan aranyosan néz a lábam mellett, meg is símogatom, ahogy odaadom neki a csontot.

-Köszönöm a nevükben is a kedvességét-teszem hozzá megnyugodva egy kicsit, hogy talán nem lesz baj. De még mindig ott van a kérdőjeles alak, aki valamiért nem akart velem tartani. Ezután megmagyarázásra kerül a végtelenül eltúlzott védelem is, amire nem is nagyon felelek semmit, inkább az apróbb célzásra elmosolyodom egy kicsit, értve, hogy mire is céloz valójában az ifjú házfő.
-Köszönöm. Nekem megfelel a holnap délután, már várom is a sétát. Remélem azért nem jelent majd túl nagy terhet a maga számára.-felelek a fürdőre és a másnapi körbevezetésre felelve. Egy kicsit megmosolyogtat, hogy önkéntesen ajánlotta fel a dolgot, de talán nem annyira meglepő, főleg ha beleszámítom, hogy legutóbb én láttam őt vendégül mindennel együtt. Bár nem volt az túl hosszú esemény, lehet megszeretné hálálni. Ezután ő elindult a dolgára, valószínüleg a többi vendéget is szeretné köszönteni ahogyan engem is. Nem is tartom így fel.
Persze amire gondoltam korábban, hogy lesz egy bajkeverőm... Nos ő bajt is kever. Mint parancsnokom eltűnt, hozta a hírt a katona, így aggodalom ült ki az arcomra. -Lehet kár volt őt mégis elhozni. Ha bajt okozna, akkor abból nekem nagy bajom származhat. Remélem többet tanult annál, hogy megint hülyeséget csináljon.-fejtem ki a tábornoknak, aki hasonlóan aggodalmasan és dühösen néz mint én. Nem is meglepő, ő sosem kedvelte a srácot, én pedig ostoba módon adni akartam neki egy esélyt. Ha mégis bajt kever hogy fogom megmagyarázni?!
Mindenesetre ezzel az újabb teherrel indulok meg a trónterem felé a jelzéskor, és belépve oda máris társaságot keresek.
Végignézve egy tömegen rájuk esik a választásom és a tábornokommal odasétálunk, majd miután én beállok a körbe, ahogyan megbeszéltük ő is elmegy keresni egy másik csoportot. Ez az esemény túl jó hírszerzési hely ahhoz, hogy ketten egy csoportra korlátozzuk magunkat.
Az elkapott beszélgetés részlet elég érdekesnek bizonyult számomra, és amikor a katona küllemű rácsap a témára, akkor én számat elegánsan eltakarva egy apró kuncogást engedek meg. Rögtön fel is keltem az érdeklődést, és az ifjú hős az élőholt lovával már mutatkozik is be egy kézcsók kíséretében.
-Tiszteletem uraim és hölgyem. Freia Suntide vagyok az Alkony-ház házfője.-csinálok egy kis pukedlit előttük, majd visszaterem a szót egy kicsit: -És mégis miféle élőlényről mesélt fiatalúr?-nézek rá érdeklődően, de nem sokra rá valaki fontos beszéde töri meg a kört. Dagnír a jelenlegi szervező a lépcső tetején tartja a beszédét. Amikor megemlíti az apját hirtelen kapom fel a tekintetemet és nézek körbe a mellettem állókon, hogy mit szólnak ehhez. Engem megdöbbentett a dolog és bár nem teszem még szóvá... Ez elég sok bonyodalmat okoz számomra. Ha Uráldur még ténylegesen él... akkor a szerződésem amit kötöttem Dagnírral nem olyan jó... Főleg, hogy a házfő ezt bármikor bonthatja és csak a fia szava és csapatai maradnak meg. Ami nekem eléggé hátrányos helyzet a vélthez képest. -bosszankodom magamban egy kicsit végig rezzenéstelen arccal.
Miután végére ér a beszéd akkor nézem, hogy a körülöttem állók szeretnének-e koccintani, továbbá, hogy ki mit szól az egészhez. Ha pedig senki nem akarja a beszélgetést elkezdeni, akkor én teszem ezt meg:
-Nos Dagnír úr tudja, hogyan kell felkavarni az álló vizet az biztos.-szólalok meg magabiztosan nézve a többi társamra.

Erlnaron nem veszel észre semmit a neved elhangzását követően, pusztán biccent egyet, Myneom is csak udvariasan, szinte már naivan elmosolyodik, ahogy bemutatkozol; egyedül az asszony nem hagyja ezt szó nélkül, megrekesztve egy rövid időre a társalgás menetét.
- Suntide... - ízlelgeti a családnevedet. - Régen hallottam már bármit is az Alkony-házról - jegyzi meg érces hangján, belekortyolva a poharában lévő borba, de sejtelmesen függőben is hagyja ezt a vonalat, hogy illedelmesen bemutatkozhasson ő is. - Vilmera Lehslat Yanoh vagyok, a Szirén-ház úrnője - emeli meg az állát; szemlátomást meglehetősen büszke arra, hogy kora ellenére még mindig ő a vezéralakja a sajátjainak, testtartásáról ugyanúgy süt a gőg. Sokáig azonban nem ragadja el a figyelmet fontosabb témákról, ugyanis kérdésed nyomán a fiatal sötételf lelkesen folytatja a beszélgetés folyamát, elkezdve ecsetelni, micsoda fenevaddal volt dolga:
- Nos, kisasszony... - hangzik fel az első két szó, de az idős nő már meg is forgatja a szemeit egy lemondó sóhajtás kíséretében, míg Erlnaron elenged egy halvány mosolyt, észrevéve a szirének úrnője reakcióját. -..., őszinte leszek: fogalmam sincs mi a neve! Tudja, az ilyen egyre megy, a szörny az szörny marad, le kell vadászni vagy futni előle, és történetesen az utóbbit választottam az eseményre való tekintettel. Mégsem jelenhettem volna meg itt csatakosan, koszosan-mocskosan, sebesülten főleg nem! Hát hogy adhattam volna jó benyomást más a Sárkány-házról? - tárja szét a karjait tanácstalanul.
- Így se jobb - köhögi közbe csendesen Erlnar, amit Myneom teljes mértékben figyelmen kívül hagy.
- Nade a szörnyeteg mintha csak számított volna az érkezésemre, tudja, egy keskeny úton haladtam éppen hátasommal, egy szurdoknál, amiből elég sok van felénk, rengeteg a szakadék, de hát ez már csak így megy a vulkán és a hegyek közelében... - tér ki teljesen lényegtelen részletekre, nagyon is élvezve, hogy beszélhet. Nem feltétlenül egy tipikus sötételf viselkedés ez, de elnézhető, hiszen fiatal, minden bizonnyal tapasztalatlan is - vagy éppen csak ahhoz van kedve, hogy a bugyuta szószátyárok egy tipikusan szétszórt formáját alakítsa, önkényesen szórakoztatva magát. – Ó, nahát, Dagnír! – veszi észre szeme sarkából a kitárt ajtón átlépő házfőt, így az érezhetően rettentően hosszú történetét félbe kell szakítsa - bizonyára mindenki nagy sajnálatára.
- Szerencsére időzíteni tud – morran Vilmera, kicsit nyugodtabban nézve rá a borral töltött poharára, valószínűleg éppen azt fontolgatva, igyon-e még egy keveset belőle, szúrós pillantását azonban inkább a Pók-ház fiatal urára vezeti. Myneom félbeszakításával járó halvány elégedettsége azonban hamar felváltásra kerül, mert látva, hogy Dagnír mélyebb levegőt vesz, hogy elkezdhesse a beszédét, rögtön sejti, hogy az ő mondókája is hosszabbra fog nyúlni, mint azt kívánja.
- És itt jön a felesleges észosztás... – forgatja meg a szemeit.
- Ugyan már, Dagnír lehet, hogy sokszor kerülgeti mondandóban azt a bizonyos forró kását, de én szeretem őt hallgatni – marad töretlenül lelkes a Sárkány-ház képviselője. – Meg hát azért nem valami régóta kell helyettesítse az apját – emeli állához a kezét elgondolkodva. – Volt náluk is egyébként az apja helyett...? – kezdene bele egy kérdésbe, ám a nő félbeszakítja őt.
- Ez a baj... Az apja kéne ide, nem ő. Tudomásom szerint nem ő a ház vezetője, hanem Uráldur – szűkíti össze a szemeit figyelmeztető jelleggel, egyre csak növekvő elégedetlenséggel és frusztrációval.
- Ennyire kell az a hivatalos átruházás? – értetlenkedik Myneom.
- Miért ne kéne? Ha nem kéne, akkor bárki kijelentheti magát a ház vezetőjének, még én is mondhatnám azt, hogy a Pók-ház úriasszonya vagyok... – szorít egy kissé rá a poharára ideges türelmetlenségében. - Soha nem azon volt a hangsúly, ki a rokon és ki nem. Amíg volt király, addig elég gyakran került egy teljesen független személy egy bizonyos pozícióba, mert egyszerűen ő volt a legalkalmasabb rá... Csak hát tudod, király híján nehéz megtartani a rendet, és mindenki családon belül akarja tartani a pozíciót, a vagyont, de csak a szellemek tudják, miért, mikor nincs alkalmas sarj... Mint ebben az esetben! – fejezi ki nyíltan nemtetszését és nyers, előítéletes véleményét.
- Nana, Dagnír nem olyan alkalmatlan, mint maga hiszi! Eddig csak nem kellett előlépnie, mert nem volt rá lehetősége, főleg nem az apja árnyékában – néz az emlegetett férfi felé a sárkányfi, majd vissza a nőre, kicsit azért várva, hogy enyhüljön Vilmera kemény állítása.
- És ezt honnan tudod? – vonja fel a szemöldökét az asszony.
- Volt nálunk, találkoztunk pár gyűlésen még akkor, amikor ezredes volt, és ilyen, más hivatalos ügyek miatt is sokszor futottunk össze... – vonja meg a vállát. – Nyilván nem vagyunk közeli ismerősök, mert két távoli, de szövetséges házba tartozunk, azt viszont bátran kijelenthetem, hogy modoros és szimpatikus. Fiatalnak fiatal, de én is az vagyok, mégis itt vagyok, mint helyettes. Valamit csak tudok – teszi karba a kezét elégedetten.  
- Ó, csak dugulj már el – csattan fel csendesen a nő. – Miattad nem hallom...
- Ja, azt hittem, nem is akarja hallani, úgyis felesleges – jelenik meg egy virgonc vigyor a fiatal arcán.
- Nem értem, Ivory miért egy hozzád hasonlót küldött és miért nem ő maga jött... – morogja ellenszenvesen, egyre csak ringatva a kezében lévő bort a szirén.
- Csendesebben már, éppen Uráldurt hozta szóba – villan a Keselyű-ház tagjának a szeme élesen a két beszélőre.
- Na, kiderül, hogy dezertált? Kellemetlen lehet a fiaként bejelenteni ezt a megszégyenítő tényt... – rosszmájúskodik tovább az asszony, kárörvendő mosolyát azonban nem tudná letörölni az arcáról.
- Uráldur soha nem tenne ilyet! – teszi karba rögtön a kezét a Sárkány-ház tagja sértetten. – Ha ő nem lett volna, már rég káoszba fúlt volna az egész birodalom! Miatta van kezünkön Sötét Vastelep is! Meg természetesen az én házfőm miatt – jelenik meg egy újabb elégedett vigyor a képén, büszkén lobogtatva, milyen jelentős érdemeket tulajdoníthatnak az ő urának.
- Én is remélem, nem dezertált - fűzi hozzá fojtottan a keselyű. - Elég kétes körülmények között tűnt el, és igencsak kár lenne érte, nem beszélve arról, mit vonna maga után... – motyogja enyhe aggodalommal, amiből már sejtheted, hogy Uráldur eltűnése, esetleges dezertálása vagy halála elképesztő mértékben határozná meg a sötételfek társadalmát. Még annak teljes összeomlása sem kizárt, ha egy ilyen jelentős támpillére nem tartana többé.
- Mintha ez nem lenne tőle megszokott, úgy mondja – veszi át a szót a sárkány elhúzott szájjal.
- Hát nem először támadna már fel holtjaiból, ez is igaz – kortyol egyet a nő, és talán hallottál szóbeszédeket erről még évekkel korábban: ismeretlen forrásból kezdett el terjedni Uráldur halálának híre, mikor egy meglehetősen hosszúra nyúló titkos küldetésen vett részt. Jelentések nem érkeztek tőle, leveleket nem kapott a Pók-ház asszonya, és szinte már borítékolható volt a halála és a legnagyobb ház romba dőlése, mikor ismét megjelent a sikerrel zárt külhoni küldetéséből. Talán így nem is annyira meglepő, miért olyan kétkedők és bizonytalanok a sötételfek Uráldur állapota kapcsán, hogy miért tartják még azt is valószínűnek, hogy ennyi idő után visszatért. Feltételezhetően többször is előfordult ilyen, ám, mint elzárkózott ház, ennél többről nem feltétlen értesülhettél, mert vagy nem volt akkora jelentősége, vagy nem terjedtek olyan gyorsan a hírek azon alkalmakkor.
A társaság elhallgat egy rövid időre, nem is boncolgatva tovább Uráldur esetét, akinek különös szokásaival mindhárman tisztában vannak. Figyelmüket így Dagnír felé fordítják, főleg a szavaira, ami elsősorban Uráldur felemlegetésének köszönhető, elvégre nem csupán az ő triójukat, de a bálon tartózkodó nemesség mindegyikét érdekli az ő állapota és az, éppen mivel foglalkozik. Habár elég homályosak a felemlegetett körülmények, a környezetedben lévő arcokat elnézve többeket bólogatni látsz, akik el tudják hinni, a Dagnír által emlegetettek zajlanak a háttérben, míg mások kissé kétkedőn fogadják ezt. Párakat láthatsz összesúgni, miközben a fiatal házfőn tartják a szemüket, és nem kizárt, éppen kibeszélik a férfit, akinek kényelmetlen helyzetén örvendeznek, maguknak már előrevetítve, hogyan fog elbukni a házuk. Találni persze olyan fiatal női sarjakat is, akik a szüleik füléhez hajolva suttognak, mosolygásukból ítélve elégedetten fogadva Dagnír karizmatikus és kiváltképp elegáns kiállását. Ők bizonyára potenciális feleségjelöltek, akik a bált kihasználva próbálnak a Pók-ház közelébe férkőzni.
Amint kijelentsre kerül Uráldur és Thoron jóváhagyása, hogy Dagnír vezesse a házat az igazi házfő hiányában, ha csak leheletnyit is, de csoportod mindhármom tagjának megváltozik az arckifejezése, noha nehéz lenne megállapítani, hogy elégedettek vagy megilletődtek a bejelentést követően.
– Mondtam! – szól azonnal Myneom, kis híján olyan hangerővel, ami megzavarhatná Dagnírt a szónoklatában, de még éppen időben sikerül elfojtania: - Soha nem árulna el minket! Rengeteget tett már a népünkért, miért lenne ez másképp? – bólogat elégedetten, míg a Keselyű elgondolkodva emeli állához a kezét, maga elé nézve egy rövid ideig.
- Tény, sok mindent megmagyarázna, köztük Fáwen eltűnését is... – ért egyet csendesen. - Uráldur elég sokszor furcsa tréfát űzött velünk is, nem lenne meglepő, ha ismét ilyenben törné a fejét, míg terepen alkot akár annak a mágusnak a társaságában...  És lehetőséget ad ezzel a fiának is szerepelni, elvégre lassan neki se ártana a többi nemesi ház előtt aktívan megjelennie... Érdekes... – morfondírozik a férfi, de a szemein látszik, hogy némileg megkönnyebbült – minden bizonnyal nem temetne egy kiváló katonát, és főleg nem úgy szeretne rá emlékezni, mint dezertőrre.
- Pedig el tudtam volna viselni egy kis feszültséget, még ha Uráldur árulása garantáltan porba zúzta volna a Pók-házat... Nézni nem lett volna rossz – hörpint a borból a nő, mondandója pedig kiváltja Myneom rosszalló pillantását. – De a Pók-ház így megússza a bekebelezést. Egy ideig, legalábbis – néz oldalra a nő, minden bizonnyal keresve valakit, és ha követnéd a tekintetének irányát, akkor megállapodhatsz egy hideg, merev ábrázaton, ám tulajdonosa vöröslő szemeiből egyáltalán nem a mutatott higgadtság tükröződik. Tekintete ellenségesen fénylik, ami mellett tömény indulatot fedezhetsz fel, melynek látványáról azonnal egy szó juthat eszedbe: vérszomj. A férfi karjába kapaszkodó nő feszülten fürkészi a kőpadlót, nem merve megmozdulni ura mellett, és tartásából egyértelműen leolvasható a félelem, amit feltételezhető férjének elnyomott haragja vált ki belőle.
- Al-Nuszra nem örül... – kuncog Vilmera, mosolyát a pohara mögé rejtve. – Talán mégis lesz mit nézni itt, ha ez a vérszomjas szörnyeteg össze mer verekedni az Aganox Bestiával... – mosolyog a szirén kárörvendőn, és ha körbenézel a másik kettőn, akkor Erlnar Dagnírra tekint egy pillanatra, míg Myneom meglehetősen kényelmetlenül érzi magát a felvetést és főleg az Aganox Bestiát meghallva.
- De Uráldur volt az, aki kijelölte hadvezérnek, miért nem örül annak, hogy él? – értetlenkedik a Sárkányfiú. – Ennél feljebb nem emelkedhetne, hacsak...
- Hallottál a hataloméhségről? – vesz türelmetlenül levegőt a szirén, mire a fiú bólint. – Ez az. Hataloméhes, de ezt már hosszú ideje tudhatjuk róla a vérszomja mellett. Nem lepne meg, ha a királyi pozícióra fájna a foga, Uráldur eltűnésével pedig könnyen kinevezhetné magát királynak, mint egyetlen megmaradt hadvezér a vezető triumvirátusból – mondja. Vékony ajkai továbbra is mosolyra húzódnak, mint akit izgatna, mégis mit tartogat a jövő - bizonyára meg akarja élni, még akkor is, ha káoszba fúlnak a hétköznapok emiatt.
- De ha ő válna a királlyá, az... Nem mészárlást eredményezne? – pillant a sárkányfi Al-Nuszra felé, de tekintetét rögtön vissza is kapja. – Nem hiszem, hogy megfelelő ítélőképességgel rendelkezne a hallottak alapján... - ráncolja a homlokát kétkedőn.
- Viszont Uráldur nélkül nála lenne minden hatalom, övé lenne a legerősebb ház, akit a legtöbben támogatnak. Nem állítaná meg semmi, hogy hatalomra törjön - állapítja meg Erlnar kényelmetlenül higgadtan.
- A gyengének egyébként is el kell hullania, és bár tény, Al-Nuszra híres az indulatos tetteiről, a katonáit valahogy helyre kell tennie, hogy teljesítsenek. Az én belátásom szerint ez egy nagyon jó módszer – magyarázza a nő, ujjai közt ringatva italát.
- Talán te is így kezeled a sajátjaid? – érdeklődik a Keselyű, felvonva egyik szemöldökét úgy, mintha számon kérné Vilmerát.
- Dehogy! Ugyan, kérlek – nevet fel csendesen. – Az én lányaim kifogástalanul szoktak teljesíteni. Ritkán van szükség fegyelmezésre, tudják ők a dolgukat – mosolyog elégedetten.
- Igaz, kémekként a feladatuk közben elhullnak, ha nem alkalmasak, fegyelmezésre így nemigen lehet szükség... – jegyzi meg egy kényelmetlen félmosollyal a Keselyű-ház vezetője. – Mindenesetre szerintem mindannyian kijelenthetjük, hogy ez jó hír. Szeretném, ha egy megfontolt személy lenne a leendő uralkodónk, aki képes megfelelő döntést hozni a megfelelő időben – igazgatja meg ingjét, meghúzva egy kicsit az aljánál azt, majd karjait hátrarakja, hogy ismét felvegye a tipikus katonás beállást.
- Egy darabig szerintem nem fogsz ilyet találni – ingatja a fejét a nő.
- Ettől tartok én is... – motyogja csendesen Erlnar. – Támogatom Al-Nuszra elveit, de a módszerei túlságosan radikálisak. Rövid időn belül megcsappanhat miatta a sötételfek létszáma, amivel csak mi kerülnénk hátrányba a többi néppel szemben – teszi hozzá baljóslatúan.
- Akkor kit támogatnál? Egy fiatal taknyost, akit majd eltaposnak? – érdeklődik a nő felvont szemöldökkel. – Az erősebbik fél támogatása biztonságosabb és jövedelmezőbb - nézi Erlnart várakozón, tekintete alapján elvárva tőle, hogy döntsön itt és most.
- Miért, Dagnír nem elég erős? – szól közbe Myneom, így a Keselyű kikerül a válaszadás súlya alól. – Szerintem alkalmas vezető lenne, akár uralkodóként is.
A nő újra felnevet; hallhatóan jól szórakozik a fiatal sötételf naiv és reménykedő megjegyzésein.
- Persze, majd egy hozzá hasonló taknyost biztos hagynak a trónra ülni – kuncog tovább. – Azon kívül, hogy a Pók-ház leszármazottja és ő az elanyátlandott Aganox Bestia, nem rakott le mást az asztalra - méltatlankodik.
- Még – szól közbe Erlnar. – Uráldur fiáról van szó, nem érdemes alábecsülni. Én legalábbis nem tenném – fürkészi a szirént.
- Szerintem fel tudna nőni a feladathoz. Házaink szoros szövetségben vannak, tudom róla, hogy elképesztően felkészült és összeszedett alak - köti az ebet a karóhoz.
A szirén arcáról levakarhatatlan a mosoly az elkövetkezendő bizonytalan, vitás időszak kapcsán; mint aki várná, hogy teljes legyen a felfordulás.
- Nos, akkor meglátjuk, mit hoz a jövő. Aztán nehogy urad megbánja a döntést! Feltételezem, ő is kitartóan ragaszkodna a nyolclábúakhoz, ám engedelmükkel szót váltanék másokkal is - pillant végig a társaságon. - Igazán érdekfeszítő volt önökkel beszélgetni – biccent egyet és emeli meg egy kissé a poharát búcsúzólag, és egy elegáns fordulattal távozóra fogja, hacsak te meg nem állítod, ugyanis Erlnar és Myneom láthatóan nem kívánják ezt megtenni. Bizonyára ők inkább csak megkönnyebbülnek, hogy megszabadulhatnak egy ilyen kellemetlen és kényelmetlen nőszemélytől, mint Vilmera.
- Semmit nem változott – rázza meg a fejét Erlnar egy sóhaj kíséretében.
- Igazi boszorkány, ha mondhatom – forgatja meg a szemeit a sárkányfi. – De tereljük is másra a témát! Nem azért jöttem, hogy a politika miatt szorongjak, hanem azért, hogy szórakozzak! - jelenik meg újra a mosoly az arcán, máris maga mögött hagyva a nyomasztó témát. - Kisasszony, látom, magácskánál még nincs semmi, esetleg megnézzük a jófajta borokat? Még nem hallottam az Alkony-házról, mesélhetne egy kicsit! - fordul feléd, azonnal karját kínálva neked.

A terembe belépve Dagnír a beszéd során elhagyja oldaladat, hogy a tőle már megszokottan látványos gesztikulációval kísérje a beszédét, aminek részleteit talán hallottad is, mikor a szobájában gyakorolta, akkoriban többször megakadva és újraírva mondatokat, kicserélve szavakat, változtatva a hangsúlyon. Előtted természetesen nem lehet titok, hogy egy része színjáték és Uráldur nem üzent semmit a ház átvétele kapcsán, és éppen ezért tudhatod is, hogy ez csak időhúzásra jó, hogy még egy kicsit késleltetésre kerüljön a vihar, ami előbb vagy utóbb meg fog érkezni Zevadar területére. Már csak az a kérdés, hogy mennyi vér fog abból a fellegből esni.
Feltételezhetően figyeled az összegyűlt sötételf nemesek ábrázatát, valószínűleg jobban, mint azt Dagnír teszi saját monológja során, és eleinte riasztóan sok a semleges, közönyös ábrázat, aminek nem kéne sokat jelentenie az általános sötételf jellem miatt, Uráldur hiányában mégis van egyfajta baljóslatú hatása. Vajon elhiszik, mindazt, amit fiad mond? Kétkedni fognak? Kitör a pánik, vádaskodásba kezdenek, esetleg már most megpróbálják ízeire szedni a legnagyobb házat?
Bár a Pók-ház „ideiglenes” vezetője nem mutatja a beszéde közben, és a bált megelőző napok során is igyekezte elnyomni, de néha, mikor úgy hitte, egyedül van, vagy pusztán csak elgondolkodott az ebédje fölött, kiült az ábrázatára az aggodalom, a feszültség, a tanácstalanság, mit kéne tegyen - és egyfajta elveszettség is. Nyilvánvaló lehetett a számodra és Rathal számára is, hogy kifejezetten nehéznek és nyomasztónak ítélte a helyzetet, főleg úgy, hogy idáig meghúzódott a háttérben és ott tevékenykedett csendesen, végül hosszú, őrlődéssel teli napok után tudta csak elhatározni magát egy ilyen merész lépés mellett, mely vagy kitolja a rendelkezésetekre álló időt, és növeli a Pók-ház túlélésének esélyeit, vagy sakk-mattot kapva sürgetni fogja annak bukását. Talán ezért is lehet rémisztő annyi közönyös ábrázaton végignézni, és talán szokatlanul félelmetes lehet emiatt a hátul álldogáló Al-Nuszra vigyorát is fürkészni, aki már előre érzi szájában a győzelem ízét, a kényelmetlenül fészkelődő, de felettébb csinosan öltözött Theával az oldalán.
Uráldur emlegetésével azonban megváltozik minden: egyre több meghökkent arcot vélsz felfedezni a tömegben, sokan egymásra néznek értetlenségükben és zavarodottságukban, a némaságot egy nagyon csendes morajlás váltja fel, ahogy az éjtündék egymás közt összesúgnak – egyértelműen mindenki lemondott már arról, hogy Uráldur valaha is visszatérhet. Bár lehetne indokuk kételkedni fiad szavaiban, Uráldur maga is olyan kétes tetteket követett el, ami miatt nehezen tudnak dönteni. Ahogyan azt Dagnír is megpendíti, rengeteget volt távol anélkül, hogy arról bárki is értesült volna, sokszor még te se kaptál semmit, ami minden bizonnyal rengetegszer okozott szív- és gyomorszorító aggodalmat a számodra, most mégis igazi időhúzó ütőkártyává vált a számotokra.
Csak néhány szónak kell elhangoznia Dagnírtól, hogy egyre több nyugodt és elégedett ábrázattal találkozhass az összegyűlteken, főleg házatok szövetségeseitől – de természetesen találni olyanból is eleget, akik már lesték volna a hasznot, ami Uráldur eltűnéséből az ő ölükbe hullott volna, köztük Al-Nuszra ölébe is. Tekintetedet szinte vonzza a hadvezér sugárzó haragja, mely ugyan az ábrázatán ülő hideg merevséget nem gyűri le, vöröslő tekintete úgy izzik, hogy nem lenne meglepő, ha pusztán ennyivel ölni tudna. Thea tartása is megváltozott, ahogy elkezdte érzékelni mellette álló férjének dühét; most már lesütött szemmel várja, vajon a vérengzéséről híres férfi mit fog tenni következőnek, aminek nem akar sem szemtanúja lenni, sem elviselője.
A megkönnyebbülés ennél a pontnál viszont valós lehet, és azzal, hogy könnyebben vagy képes szemlélődni, a függönyök és ott tartózkodó katonák mellett megpillantod a halványan, de bátorítón mosolygó Thoront, akinek karján ott csüng félénknek, kissé megszeppentnek ható felesége, Ahlystia Dhariin, de az ismeretségetek miatt nagyon is jól tudhatod, az ártátlan ábrázata legalább akkora csapda, mint Dagnír barátságos mosolya. Az biztos, hogy Thoron tudott magának választani, és míg elsőszülött fiad elsősorban a katonáskodásban jártas, addig a nő a mágia rejtelmeibe feledkezve szívta magába a tudást annyira mélyen, hogy képes legyen megvédeni magát. Ezen felül többször okozott Dagnírnak is meglepetést, mikor a ritka családi gyűlések egyikén izgalmas sakk- és beszédpartnernek bizonyult eszes meglátásaival és gyors észjárásával, noha nem mutatta jelét annak, hogy annyira előtérbe akarna kerülni.
Dagnír beszédének befejezésével és meghajlásával talán Thoron az első, aki elindítja az összegyűlt sötételfek tapsát, második fiad pedig hamarosan a karját kínálja neked, hogy a lépcsőn lelépve a tömegbe vezessen téged. Tekintetében egy pillanatnyi aggodalmat fedezhetsz fel, és kellően közel vagy hozzá ahhoz, hogy ökölbe szorított ujjainak remegését is észrevedd – feszült. Bármennyire is igyekezzen elrejteni, hogy ne okozzon neked aggodalmat, előled nem fogja tudni, és mintha csak rájönne erre az apró tényre, bocsánatkérőn rád mosolyog.
Ha belekarolsz, akkor levezet téged, néhány házfő és párja köszönt titeket egy finom főhajtással, egyesek szóban kifejezik megkönnyebbülésüket Uráldurral kapcsolatosan, míg mások Dagnírnak gratulálnak, hogy ilyen szinten kiérdemelte apja bizalmát.

Csak fél füllel hallgattam Dagnir megnyitó beszédét, hiszen ismertem a szöveget, sokszor gyakorolta, hogy megfelelő hangsúlyokkal, úgy tudja elmondani, hogy ne tűnjön mesterkéltnek és ne ébredjen senkiben kétség a szavak igazságtartalma felől.. Én most kicsit oldalt húzódva a meghívott vendégeket szemléltem, az arcokra kiülő érzelmeket próbáltam elemezni és magamban elraktározni, ki miként reagál a jól megszerkesztett magyarázatokra. Dagnir „ideigelenesen” ugyan, de házfővé válására – ebben azért segített, hogy Thoron és felesége is itt van, - Uraldur eltűnésének elismerése, de egyben dicsőséges visszatérésének meglebegtetése, mind, mind olyan hírek, amelyek szövetségeseinkben és ellenségeinkben is különböző érzéseket keltenek, attól függően, hogy mit gondoltak erről és milyen cselekedeteket terveztek, ha arra jutottak volna, hogy meggyengült a Házunk.
Ettől féltem, míg Dagnir haza nem jött, de még mindig a kés élén táncolunk és sok múlik azon, hogy miként sikerül másodszülött fiamnak meggyőzni az itt lévőket, hogy minden rendben van és minden a terveink szerint halad.
Általában egy sötét elf arcáról alapból sem sok minden olvasható le, de bízom benne, hogy Dagnir beszéde alatt eléggé meglepődnek, hogy esélyem legyen tájékozódni. Sajnos, ahogy számítottam rá, az elején még sokan kételkedtek, vagy még várakozó álláspontra helyezkedtek, de, ahogy a köszöntő a vége felé haladt, úgy láttam ez megváltozott. Dagnir jó taktikát választott, ráadásul az előzetes megbeszéléseinek, amit a szövetséges, vagy semleges házakkal folytatott is meg lett az eredménye.
Egy arcon viszont nem is vártam, hogy a kárörvendésen, majd a gyűlöleten kívül mást is lássak és nem csalódtam. Al-Nuszra képtelen volt leplezni elégedetlenségét. Szegény Thea, biztos voltam benne, hogy, ha nem a férje kedve szerint alakulnak a dolgok – és nem aszerint alakultak, - ő issza meg a levét.
Természetesen én is bizonytalanságban voltam Uraldur eltűnése miatt és nehéz szívvel kellett bevallanom, hogy racionális énem már nem bízott a visszatérésében, de fenn kellett tartani a hitet, időt kellett nyerni, hogy Dagnir megvesse a lábát. A Pók Ház erős, erős szövetségesei vannak és a fiam sokakat megnyert magának. Túl fogjuk élni!
A hangulat megváltozott és már sokak arcán elégedettség villant, amit a következő lakoma és vigasság gondolata is megolajozott. Kihúzva magam – még jobban – mosolyogva néztem farkas szemet Al-Nusztával.
~ Most üssön meg a guta, te öntelt majom! ~
Aztán legidősebb fiam, és a hozzá nagyon is illő és méltó asszonyához fordultam, megbiccentve feléjük a fejem. Ebben nem csak üdvözlés volt, hanem a hálás köszönet a támogatásukért. Reméltem Dagnir is ilyen okos és bátor társra lel majd hamarosan, mint a bátyja.
Dagnir közben befejezi a beszédét, majd az udvarias tapssal kísérve, kezét nyújtja, hogy levezessen a vendégek közé.
- Minden rendben van, fiam. Jól beszéltél.– szorítom meg feszültségtől vibráló kezét rámosolyogva. – Majdnem mindenkit meggyőztél. Persze Al-Nuszra és pár barátja most dühös, de úgy vélem, kihúztad alóluk a lovat és ez most eléggé fájdalmas lehet.
Később majd persze átbeszéljük alaposabban ki és hogyan fogadta a dolgokat, de most a vendégekre kell fordítanom a figyelmet, ahogy Dagnirnak is. Még nincs vége a bálnak. Vannak, akiket még jobban meg kell fogni, ezért mosolygok és udvariaskodom, megteszem, ami rajtam múlik.


Rathal

Dagnir háta mögött állok és a tömeget fürkészem. Tudom, hogy mindent megtettem, ami csak tőlem lehetséges volt, hogy kizárjak minden bajt, leleplezzek bármilyen összeesküvést, merényletet, amivel a Ház vezetőit vagy családtagjait veszélyeztethettek, de természetesen nem voltam nyugodt, az idegeim pattanásig feszültek. Ismét végig pásztáztam a terem falainál álló katonákat. Mindenki a helyén volt. Aki itt teljesített szolgálatot, szinte mind személyesen ismertem. Pont azért tettem ide őket, hogy senki nem szívároghasson be álruhában. A vendégek azonban bármikor okozhattak meglepetést. Bár korlátozta Dagnir a meghívottak által hozható embereik számát, de már ez is több volt, mint ami még kezelhető volt biztonságosan. Nem tilthattuk meg a díszfegyverek behozatalát, hiszen ezzel vérig sértettük volna őket, de egyébként sem csak fegyverrel lehet ölni!
A háttérben persze mágusok is voltak, de egy váratlan támadást nehéz kivédeni és a késlekedés végzetes lehet.
Szóval ideges voltam, de ebből semmit nem láthatott a külvilág.
A hangulatot végig figyelemmel kísértem és örültem, amikor a beszéd végére alább hagyott a feszültség. Mikor Dagnir lesétált a vendégek közé a sarkában voltam. Ha külön válnak az úrnőtől, akkor meg kell osztanom a figyelmem, bár természetesen a helyettesem őt követi, míg én továbbra is Dagnirt.
Láttam, hogy egy katona jött be az egyik oldal ajtón és kutatóan nézett körbe. Az egyik palotaőr volt. Mikor meglátott felém indult. A szám összepréseltem. Mi történhetett?

A palota területére lépve nem mondható el, hogy túlságosan beleolvadnátok a környezetbe, elsősorban talán Garr és Fofo jelenléte miatt. Bizonyára ez nem meglepő, elvégre hiába gyűlt itt most össze a nemesség és vezetőség legnagyobb része, magukra öltve a létező legpuccosabb és legdrágább ruháikat, nem rabszolgákkal, hanem a saját leghűbb katonáikkal kívántak megjelenni az eseményen valószínűsíthetően puszta önvédelem és biztonságérzet céljából. Rabszolga – vagy annak tekintett személy – csak a személyzetben található, ám közöttük is inkább emberek találhatók néhány városi elffel, félelffel tarkítva, így a trió oawája és különleges háziállata jóformán egy helyi látványossággal egyenlő.
Ha valamelyikőtök kicsit alaposabban néz körbe, vagy úgy egyáltalán a környező sötételfekre vet egy pillantást, rengetegszer találkozhat a tekintetetek egy másik jelenlévő sötételfével. Néhányan összesúgnak, hunyorogva nézve végig Garr és Fofo bundáján, feltételezhetően azon tanakodva, vajon megvehetik-e őket, hogy pompás prémet készíttessenek belőle, míg másokon amolyan elismerő vigyort látni, hogy Lysa ilyen fiatalon ilyen megtermett és erős fizikumú rabszolga megtartására képes. A katonák egy kissé azonban bizonytalanok, vajon beengedhetik-e a bundás társakat, ám végeredményben a meghívó, amit a jelenlévő nemesek megkaptak, nem konkretizálta, a két kísérő mit vagy milyen fajt takar, ezért zökkenőmentesen haladhattok a bálteremként használt trónterem felé – nem állítanak félre a katonák.
A teremben már néhányan eszegetnek és iszogatnak, noha elég visszafogott adagokkal birkóznak, miközben egy, az ábrázatukból ítélve elég komoly témát tárgyalnak ki egymás között. Persze a nevetésből sincs hiány, sok az egymásra mosolygó személy, ám kérdés, ebből is mennyi a valós és színjáték. Az azonban már kevésbé bizonytalan, hogy amint beléptek a hatalmas helyiségbe, újabb tekintetek szegeződnek az irányotokba, újabb összesúgás és rácsodálkozás áldozatai lehettek, és még attól is eltekintenek a jelentős fogás láttán, hogy Lysának nem volt lehetősége olyan fényűző öltözetet szereznie, mint a nemességnek.
Fofo megindulásával többen félreállnak, néhányan mosolyogva, milyen édes kabát lehetne belőle, míg mások frusztrációtól ráncolódó homlokkal néznek az állatra, bosszankodva, hogy majdnem összeszőrözte kényes öltözetüket. Mikor már-már úgy tűnik, Fofo kontárkodna az asztalon, az egyik falnál álló katona megmozdul, hogy intézkedjen – amire végül semmi szükség nincs -, és látva, hogy betanított a jószág, aki nem fogja lerántani sem a terítőt, sem a tányérokat és miegymást, még a vendégeket se fogja megtámadni, a lándzsás férfi visszaáll a helyére, biccentve egyet Lysa felé „szép munka” üzenettel.
Annak ellenére, milyen nagy figyelemnek örvend a hármasotok, nem nagyon akarnak megközelíteni titeket – egyelőre legalábbis. Ránézésre és beszélgetésfoszlányokat elcsípve egyébként is ismerősök verődtek össze egy-egy csoportban, akik feltételezhetően régen látták egymást vagy csak ilyen formában akarnak bemelegíteni az este további részére, mely töltve lesz komoly hangvételű társalgással. Kicsit később, még Dagnír belépése előtt viszont észrevehettek egy nő hatalmas szoknyája mellől kikukucskálni egy sötételf gyereket. A nő háttal áll neki, az előtte álló másik két sötételf asszonnyal beszélget, így valószínűleg fel sem tűnik neki, hogy a kölyök a szoknyáját használja rejtekhelynek. Elsőre emiatt félősnek tűnik, de az arcán szétterülő sunyi vigyort látva már nem biztos, hogy ez lesz a benyomásotok.
Mielőtt bármi is folytatódhatna, Dagnír belép, hogy elmondja a saját monológját, melynek tartalma többekból meglepetést vagy éppen felháborodást vált ki – kétségtelenül beszélgetés tárgya lesz ez még az este folyamán. A kölyök is eltűnik, feltételezhetően a szoknya mögött, amíg a Pók-ház jelenlegi vezetője meg nem nyitja az eseményt, az ezt követő taps elültével pedig újra megjelenik, méghozzá ugyanott.
- Néni-néni! – rángatja meg a másik oldalról egy kislány Lysa ruháját; haja szoros copfba fogva kétoldalt egy csinos frufruval középen. Gyermekiesen pufók ábrázata hegyes állban végződik, hegyes füleiben drágának látszó ékköves fülbevalókat láthatsz, melyek halványkék színe megegyezik a lányon található egyrészes öltözet színével. Ráadásul, mivel a szoknya csak a bokájáig ér, hasonló árnyalatú masnis topánkáját is szemügyre veheted.
Ha Lysa odafordul a lányhoz, akkor a szoknya mögött megbújó fiú is előjön mintás, krémszín ingjében, sötétzöld mellényében, hogy vagy Fofot, vagy Garrt vegye célba. Előbb Garra néz, hogy vajon ő is a kislányt figyeli-e, mert ha igen, akkor mögé lépve fog rá a fehér tigrisfarokra, kíváncsiságtól vezetve meghúzva azt. Ha Garral azonban találkozna a pillantása, mielőtt elkövethetné ezt a tettet, akkor Fofoval csinálja meg ugyanezt.
- Mi az a lény? Jó rabszolga? – folytatja a lány a kérdést, hatalmas, sárga szemeivel fürkészve Lysát, majd rámutat Garra. – És az? – mutat Fofora. – Az egy werit tigris? Úgy tudom, annak vannak ilyen csíkjai.

 
A taps hoz neki valamiféle megkönnyebbülést – a kétkedést ugyan még a levegőben érzi, de már nem tapintható, mint előtte, amely mindenképp kedvezőnek hat. Ezen felül kedélyes beszélgetésfoszlányok ütik meg a fülét a taps elültével, és annak ellenére, hogy egyetlen szót sem ért belőlük, még nagyobb megnyugvást jelent a számára, hogy vannak, akik ennyire hisznek apja erejében és visszatérésében. Neki ez bőven elég, hiszen ezzel valamelyest sikerült tolnia a katasztrófán, visszatartva a keselyűket és hárpiákat, hogy társadalmukat bedöntve káoszba fullasszák Zevadart, melynek következtében a többi nép tenne szert előnyre. Ezt nem hagyhatja. Nem válhatnak újra rabszolgává.  
Felegyenesedve megtartja arcán a visszafogott mosolyt, majd anyja felé fordul, hogy kezét emelve levezesse őt a vendégek közé – minden bizonnyal sokan akarnak szót váltani velük. Hamar észreveszi azonban kezének finom remegését, köszönhetően a vállaira nehezedő súlynak és a kétes helyzet adta feszültségnek. Egy kissé elbizonytalanodva hajtja tenyere felé az ujjait, ezzel próbálva egy valamennyire enyhíteni a reszketésen, ám nem látja sok hasznát, anyjának pedig így is minden bizonnyal feltűnik testbeszédének ezen apró jele. Esetlenül és bocsánatkérőn mosolyog rá Isisre, aki azonnal bátorítón lép fel mellette, halk szavaival kuncogást váltva ki belőle.
- Remélem, elég magas lovon ültek – jegyzi meg kedélyesebben, még hátrapillantva Rathalra, mielőtt indulnának. Csak biccent felé, jelzésként és megerősítésként, hogy indulnak és rábízza magát, legyen ő a szeme addig, ameddig kénytelen kényesebbnél kényesebb beszédtémákkal foglalkozni – ezeknek biztosan a középpontjában fog állni már csak azért is, mert ő az esemény újdonsült megszervezője. Rathal jelenleg csak egy néma kísérő, aki jobbszereti magát ebben a pozícióban tudni, anyja pedig hasonlóan csendes természet volt mindig is, a politikai megnyilvánulásokat Uráldurra hagyta a legtöbb esetben, körülöttük pedig leengedheti a védelmét annyira, amennyi szükséges, hogy hatásosan fókuszáljon beszélgetőpartnereire. Hálás is azért, hogy ilyen támaszt adnak neki, amire biztosan szüksége lesz az elkövetkezendő néhány órában.
Fárasztó és nehéz lesz ez az este annak ellenére is, hogy igyekezett rengeteg házat meglátogatni, könnyítve ezzel a saját dolgát ezen a napon, valahogy azonban mégsem érzi sikeresnek ezen feladatát. Meglehet persze az is, hogy már csak a kimerültség beszél belőle, amit az előkészületek és az az előtti tennivalók okoznak; túl sok mindenre kellett ügyelnie hirtelen, és kezelje bármilyen rugalmasan a pozícióváltást és az új kötelességeknek való megfelelést, ez még neki is sok.
- Felkavaró egy beszéd volt, ifjú úr – lép közelebb mosolyogva egy enyhén tört orrú férfi, kezében finoman ringatva a pohár borát. Elegáns öltözéke sötétebb, mint a legfeketébb éjtünde bőr, aminek darabjait jól láthatóan különíti el a krémszín hímzés a széleken. Ugyanezt az árnyalatot tudhatja magáénak a nyakán lévő zsabó, amelyen ott díszeleg a házát jelképező, lapos bross – egy lófej élesen kirajzolódó ragadozófogakkal, nyakának látható részén füstöt imitáló hullámokkal, szeme helyén fehér, drágának látszó ékkővel.
- De láthatóan nagy megnyugvást is hozott magával – vezeti sárga szemeit végig a tömegen Krenell Daevion, a Lidérc-ház vezetője. - Uráldur távozása a szellemi síkra igazán nagy öhm, hogy is fogalmazzak… Kiesést és hátrányt jelentene a népünkre nézve – tereli vissza tekintetét rá és anyjára. – Néhányaknak maró gyászt – biccent egyet Isis felé tiszteletteljesen, ezzel köszöntve őt, nyúlva aztán szabad kezéért is, ha esetleg elfogadná az üdvözlő kézcsókot, amelyet egy elegáns meghajással told meg.
- Szeretném, ha apám nem káoszra térne vissza – mosolyog a másikra. – Ilyenkor, mikor hosszabb időre szó nélkül eltűnik egy titkos feladat miatt, és most kifejezetten ezzel az esettel kissé úgy érzem, túl sokat hisz a fajtánkról. Bár tagadhatatlan, hogy vezetésre születtünk, nekünk is kell valaki, akit követhetünk, hogy egységben maradjunk - közli a vitathatatlan tényeket.
- Hmh, különben egymás torkának esnénk, nem igaz? – vigyorodik el, láthatóan értékelve az őszinteséget és arroganciával kevert, de nyers véleménynyilvánítást. – Sajnálatos, hogy az utóbbi évek így alakultak – rázza meg a fejét. – Demertor után még az orkoknak is sikerült felszabadítaniuk magukat – méltatlankodik, a végén megtoldva némi ciccegéssel. – Nagyon nem helyes ez így, de szemlátomást Uráldur nem akart soha vezetővé válni, ami megint egy újabb sajnálatos dolog. Megragadhatta volna az alkalmat, de ebből is látszik, hogy kivételes egyéniség. Nem tette meg azt, amit a legtöbben megtettek volna közülünk – sóhajt egyet, amit lehetne a kiábrándultság jelének is venni, ám a továbbra is megmaradó mosolya inkább azt érezteti, hogy nem bánja, Uráldur nem foglalta el az uralkodói pozíciót.
- Egyszerűen csak tudta, hogy nem lenne képes úgy elvégezni a feladatot, mint az igényelt lenne – vonja meg a vállát, nem különösebben zavartatva magát ilyen információ megosztásával – a sötételfek mindig is azt nézték, ki a legalkalmasabb, nem azt, ki lenne vér vagy rang köteléke miatt a következő örökös. Az emberek kiválóan bemutatták eddigi történelmük során, hogy ez a módszer teljesen alkalmatlanná teszi őket és a vezetésüket, az orkok felszabadulása pedig részbeni bizonyíték, hogy eredményesebb olyat bizonyos rangba, posztba helyezni, akik alkalmasak is rá. – A harcok valóak neki, az, hogy a helyszínen legyen. Ott teljesít jól, nem a háttérben – teszi hozzá egy visszafogott, udvarias mosollyal, inkább nem téve szóvá az uralkodással járó kiszolgáltatottságot és családjukat fenyegető veszélyeket. Sokan nem feltétlenül veszik fontolóra a királyi címmel járó kockázatokat, aminek apja nagyon is tudatában volt.
- Egyes rokonaival ellentétben – húzza össze a szemeit egy kissé a férfi, csendesebben ejtve ki a szavakat, egyértelműen őrá utalva. Mondata után aztán megemeli a pohár borát, hogy egy aprót kortyoljon annak tartalmából, ám tekintetét egy pillanatra sem veszi le róla, mintha csak ezzel próbálna valami mást is kifejezni. Támogatást? Kíváncsiságot? Elvárást? Talán mindhármat egyben, egyelőre azonban ez kifürkészhetetlennek bizonyul a számára is.
- Nem tudom, dicséretnek kéne-e ezt vegyem vagy méltatlankodásnak – biccenti oldalra egy kissé a fejét, egyértelműen csak tettetett tudatlansággal, ami ki is vált Krenellből egy halk kuncogást.
- Dagnír, mindketten tudjuk, hogy élvezetem lelem az okos sötételfek meglepően intelligens döntéseiben és meglátásaiban. Pont én lennék az, akinek ne tetszene egy jövedelmezőnek ígérkező változás? – tárja szét finoman a karjait. – Kérem, ne vegye sértésnek – pillant Isis felé. – Mert bár elismerem Uráldur tetteit a harcmezőn, valamint a küldetéseinek zömének sikeres elvégzése is igencsak jelentős személlyé teszi, de az én meglátásom szerint jobb is, ha marad a fronton, terepen, hogy taktikai és stratégiai döntéseket hozzon, semmint egy házat vezessen. Hallottam, hogy kissé… Problematikus volt az ismétlődő eltűnése, ami szerény véleményem szerint felelőtlenség egy ekkora ház vezetőjétől – jelennek meg részvétteljes vonások az ábrázatán. – De ezt félretéve! – csattan fel valamelyest, lendületesebben széttárva a kezét, majdhogynem kilöttyintve a borát. - Dagnír, én csak örülnék, ha atyád visszatérte után is megtartanád a Pók-ház vezetését. Igazán… - néz végig alaposan, már-már elidőzve rajta. – Illik hozzád. Csak gratulálni tudok és bízni abban, hogy jó szövetségben leszünk hosszú-hosszú étvizedeken át – nyújtja a kezét, hogy egy kézfogással tegye jelentősebbé reményeit, amit gondolkodás nélkül fogad el: kellemesen szorít rá a férfi fegyverforgatástól durva ujjaira. Egyértelműen megkapta a maga katonai kiképzését, és az oldalán lévő kard sem díszből van ott - talán ki kéne hívja valamikor egy baráti párbajra, kíváncsiságból, vajon a pengéjét is ugyanolyan jól forgatja-e, mint a szavakat.
- Én mindent megteszek, hogy ne érjen kár egyikünket sem - bólint rá, elengedve a kezét, visszahúzva azt egyenes tartása mögé, szemlélve Krenell elégedett ábrázatát.
- Bizonyára sokan irigylik, hogy ilyen fess fia van, volt kitől örökölnie - pillant Isisre mosolyogva, simulékonyan csúsztatva be egy bókot, amitől kis híján jobban felkunkorodik a szája széle. Tényleg jó a beszélőkékje; az első találkozójuk során is egészen lenyűgözte, mennyi mindent képes összehordani, de egy egészen elragadó előadásmódban. - És figyeljen oda a lányos családokra! Sok hölgyemény keresi a lehetőséget, hogy Dagnírral váltson pár szót, de csak a legjobb partnert engedje a közelébe - enged el egy szórakozott kacsintást is. – Most pedig, ha megbocsátanak – biccent egyet mindhármuk felé, kezdeményezve ideiglenes elválását.
- Ez már csak természetes – viszonozza a biccentést. – Nem szabad elszalasztani az alkalmat, elvégre ritkán lehet másokkal ilyen könnyen felvenni a kapcsolatot. Bár később még koccintsunk a szövetségünkre – engedi útjára Krenellt.
- Mindenképp – felel jókedvűen a férfi, aki hamarosan távozik is és egy másik csoportosuláshoz lépve kapcsolódik be az ottani beszélgetésbe. Ezt látva kissé megrázza a fejét, mintha rosszallaná, de behízelgő hangja és magatartása egy hasznos, ám kihívást ígérő szövetségessé teheti. Csak nehogy ugyanez legyen a veszte - nem egy hozzá hasonló jómadár került eltiprásra, akik túlságosan bíztak a saját megjelenésükben és karizmájukban, noha az igényeinek megfelelően intelligensnek bizonyult a korábbi társalgásuk során. Attól meg eltekint – vagy legalábbis megpróbál eltekinteni -, hogy egy kissé kényelmetlen a közvetlensége…
- Különös egy jelenség – mondja csendesen anyjának, finoman kíváncsiskodva, hogy Krenell rövid bemutatkozásáról milyen véleménnyel van, ugyanis ő maga elég megosztó személyiségnek találja őt. Feltételezi, hogy nem volt egyszerű átvennie apja után a helyet pusztán azért, mert különösen kedélyesnek és felelőtlennek hat a viselkedése.


//Mesélő infók Krenellről: a Lidérc-ház másodszülött fia, aki atyai jóváhagyással és hivatalos iratok során jutott hozzá a házfői pozícióhoz apja elhalálozását követően. Köztudott volt már elég hosszú ideje, hogy atyja nemsokára Krenellre ruházza át a Lidérc-ház vezetését egészségügyi gondok és a kora miatt, míg elsőszülött fiát a katonaság kötelékei közt hagyja, ám hirtelen súlyosabbá váló betegsége felgyorsította a folyamatot. Sosem jelentettek különösebb veszélyt senkire sem, és bár a politikai életből aktívan kivették a részüket, többnyire az események folyásával haladtak, nem akarva kellemetlen ellenlábasokat szerezni maguknak. Generációkra visszamenő lótenyésztés köthető hozzájuk; Zevadar területén található élő hátasállatokat ők igyekszenek biztosítani, noha egy dologról Dagníron – és így rajtad – kívül senki más nem tud: szereztek olyan lényeket, akikről házuk kapta a nevét még azon időből, mely már-már feledésbe merült, lidércméneket, melyek teljesen megújíthatják a lótenyésztést és azok használatát. Az átlagos lovakkal ellentétben ezek veszélyes húsevő lények, kivétel nélkül olyan fekete mindegyik, mint az éjszaka és olyan különös és megmagyarázhatatlan tapintású és látványú bundájuk van, amit könnyen össze lehet téveszteni a bőrrel. Farkuk is gyíkokra emlékeztető, semmint hagyományos szőr, a sörényük helyén füst kavarog, míg pofájukon a lovak jellegzetesen puhás ajkai összeforrnak hegyes szemfogakkal. A köztudatban évszázadokon át úgy tartották, kihaltak, ám úgy tűnik, ezen különeges jószágok Zevadar egy olyan részére költöztek, ahol kevésbé vannak jelen az éjtündék.//

Krenell szinte kisajátítja a figyelmet, de még az időt is, hogy beszélhessen, sötételfektől szokatlan módon sokat, mely talán egyszerre letaglózó és kellemes meglepetés a rengeteg rosszakaró sötételfet ismerve. A környezetetekben található néhány éjtünde figyelmét is megragadja különös kisugárzása, néha hangosabban szóló szavai, ám hosszútávon nem tanúsítanak neki nagyobb jelentőséget – vagy elkönyvelik egy felszínes, bugyuta alaknak, aki nem jelent semmiféle fenyegetést, vagy többet sejtenek ezen könnyed viselkedés mögött. Utóbbi nem lenne meglepő – ha nem lenne sütnivalója, valószínűleg nem lenne a házfői pozícióban évek óta, így sejthető, hogy ezen kifejezésmódja egyfajta elterelés az igazi veszélyről, ami benne lehet.
A róla alkotott vélemény azonban valószínűleg nem kerülhet huzamosabb ideig kifejtésre, ugyanis a tömegből nemsokára előbukkan két, általatok nagyon is jól ismert alak: Thoron és kedves felesége, Ashlysia. Thoron visszafogott derűvel és megkönnyebbüléssel lép közelebb hozzátok, öltözete egyértelműen sugallja a katonai múltat, noha igyekezett a lehető legelegánsabban megjelenni, feltételezhetően párja segítségével, aki egyértelműen jobban tapint rá az esztétikus öltözetek összeválogatásához. Ő maga könnyed mozdulatokkal követi az előrecsörtető férfit, fodrokban és csipkében gazdag női ruházata minden egyes lépésére finoman megrezdül, szoknyája kis késéssel követve őt. Megszokhattátok már Ashlysiától, hogy előszeretettel hord olyan darabokat, melyek kiemelik az alakját, ezúttal viszont a megszokásokkal teljesen ellenmenve olyan darabot választott, amitől alig lehet látni karcsú derekát, köszönhetően a rengeteg rétegnek és szabásnak. Szó se róla, a világos öltözet kiemeli sötét, puha bőrét, összhangot alkotva dús hajával, aminek csupán egy részét fogta hátul kontyba, az alsóbb fürtöket szabadon hagyva, mégis okozhat meglepetést a számotokra a hirtelen divatváltás. Fülében persze így is ott vannak az ékes fülbevalók, nyakában néhány nyaklánc, bal karján is drága karkötő csillan, jobbjának gyűrűsujján pedig büszkén viseli házassági gyűrűjét - az ékszerek gazdagon történő viselése nem változott egy kicsit sem.
Thoron, amíg közeledik, sűrűn néz körbe, ugyanis nem akarja, hogy bárki más elévághasson, hogy beszédbe elegyedhessen veletek még őelőtte. Rövid útja során észre is vesz valakit, aki ugyanúgy felétek veszi az irányt, de fagyos pillantását gorombán emeli az illetőre, aki megérezve a gyilkos tekintetet, meg is torpan, azonnal észrevéve Thoront és annak erős katonai kisugárzását. Még hátra is lép néhányat, nehogy összeütközzön a Skorpió-ház erőskezű vezetőjével, inkább más társaságot keresve, amíg a Do’Odrun család elintézi a saját beszélgetését.
- Édesanyám – mosolyog rá Isisre Thoron - ami a szándék ellenére is fenyegetőnek hat -, meg is állva előtte, míg Ashlysia elengedi férje karját, hogy egy pukedli kíséretében főt hajtson előtte.
- Isis úrnő – tartja magát a formalitásokhoz a fiatal asszony, visszafogottan mosolyogva. – Dagnír – biccent felé, kicsit közvetlenebb módon szólítva meg a férfit, akinél ha észrevenné a kézcsók szándékát, akkor megemeli a kezét, nem tiltakozva elene. Ezt követően Thoron az, aki a kezét emeli, hogy testvérével erős kézfogással üdvözöljék egymást, elismerően nézve annak lila szemeibe, ám mielőtt megszólalna, a mögötte álló Rathalnak is bólint egyet, elérhető közelség esetén őfelé is kézfogás szándékával nyújtva a kezét.
- Micsoda megkönnyebbülés, hogy épségben látlak titeket – mondja a férfi. – Már gondolkodtam, hogy a bál előtt jövök látogatóba, de végül megkaptam a levelet a meghívóval együtt, így nem éreztem sietősnek az érkezésemet. A palota területén viszont még mindig kissé sok a csótány… - teszi hozzá csendesen az utolsó pár szót, körbenézve a tömegen, egyértelműen Al-Nuszrára célozva, na meg még néhány számára nem szimpatikus nemesre, akik sokat nem tettek idáig a Pók-ház ellen, Thoron ellenszenvét viszont így is kivívták, mert alkalmatlannak találta őket a posztjukhoz.
- Ugyan, kedves, akik nem valóak a tisztségükre, úgyis kihullanak – simul hozzá a nő, újra kényelmesen belekarolva Thoronba.
- Hmh, látom… - húzza el a száját a férfi, mire Ashlysia mosolya csak szélesedik a morgolódás hallatán. – Mindenesetre – vesz egy mély levegőt, legyűrve a vágyat, hogy kifejezze nemtetszését meglehetősen sok rangos éjelf irányába, inkább a jelenre koncentrálva. – Örülök, hogy sikerült átvenni a helyet – enyhülnek meg egy kissé a vonásai, noha alapvetően is elég határozott és merev az ábrázata, így nehéz észrevenni a finomodást. – Atyánk távolléte kissé aggaszt, de azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül – néz hol Dagnírra, hol Isisre. – Feltételezem, szokásához híven most sincs se híre, se hamva, de még csak szelleme sem… - rázza meg a fejét rosszallón, persze csak csendesen ejtve ki ezeket a szavakat, hiszen nem akarja, hogy a Dagnír által bemondottakkal nyíltan ellentmondásba kerüljön, feltárva az igazságot kívánatlan személyek előtt. – Hogy viseled? – érdeklődik Isistől halkan, metszőn kék pillantásában kivételesen őszinte aggodalom és féltés tükröződik, az aggodalom pedig Ashlysia ábrázatára is kiül valamelyest. – Remélem, öcskös nem csak díszből van itt, hanem csinál is valamit – enged azért el egy szórakozott megjegyzést.
Ha keresnétek nyolcéves fiukat és négyéves kislányukat, akkor nem találjátok őket - érhtető módon minden bizonnyal a rezidenciájuk területén hagyták őket Ashlysia szülei felügyeletében. Bár vannak olyanok, akik elhozzák saját csemetéjüket - láthattatok is néhány gyereket, akik a sötételf felnőttek lábai körül ruhangáltak -, hogy már ilyen korán ismerkedhessenek a sötételf politikai élet és bálok hangulatával, bizonyára Thoron és Ashlysia tartanak a helyi erőviszonyok alakulásától, főleg Al-Nuszra temperamentumos viselkedésétől. Nem bíznak semmit sem a véletlenre és a inkább gyengepontjukat olyan helyen hagyják, ahol nem érheti őket bántalom.

Ahlystia Dhariin:

Thoron Do'Odrun:

A csoport amihez csatlakozom eléggé változatosnak tűnik, szinte a társadalmunk egészéből vannak itt, akik képviseltetik magukat. Nem is nagyon csalódom a nőn, aki kicsit még kóstolgat is engem. Nem esik rosszul felelnem neki, pusztán kicsit tartok tőle, hogy ez a keselyű még rám fog lecsapni ma. Na persze az utalás a jellemére utal szigorúan.
-Nos ez nem annyira meglepő, szüleim már régen elhagyták az élők sorát én pedig igyekeztem átvenni a helyüket és kiépíteni a saját körömben a támogatást, még azelőtt, hogy a birodalom többi részében keresném az elismerést. Ahogyan mondani szokás "mielőtt másnál nézelődsz, előtte a saját kertedben tedd meg azt".-felelem neki bátran. Ezután a fiatal srác a sárkány házból kezd neki a történetének, amit félbeszakít Dagnír belépője. A mellettem állók elég hevesen váltanak szót egymással, mire egyszer én is találok rajta fogást.
-Úgy vélem Dagnír igenis jól megállta a helyét, azt hiszem erre a bizonyíték az utcákon rejlett ma mindenki számára. A biztonságot nagyon komolyan kezeli, de azt hiszem ez el is várható egy ezredestől.-aztán persze a téma a beszéddel együtt átterelődik az apjára. Uráldur eltűnése és Dagnír beszéde nem azt hozza magával, amit én vártam. Kétségek merültek fel bennem azt illetően, hogy akkor most kivel sikerült megkötni a szerződést és ez nekem mit is jelent. Aggodalmam azonban remélem nem látszik másoknak, főleg hogy közben egymás figyelmét terelik el, én pedig csendesen a háttérben tudok meghúzódni.
-A pók-ház bukása beláthatatlan következményeket hozna magával, szerintem ezt mindannyian belátjuk, lehetséges, hogy a többi nagy ház bukását is magával hozná, ha háború törne ki a fennmaradó űr miatt. Nameg... Ott van a nagy kérdőjel, a tömegben itt közöttünk, akinek szerintem ez a hír nagyon rossz hír.-említem meg a tömegnek Al-Nuszrát, még úgy is, hogy nem mondom ki a nevét, is tudni fogják, hogy kiről beszélek.
-Pontosan igaza van ifjú sárkány, és azzal is egyet kell értenem, hogy ha hatalomra törne, akkor nem lehetne megállítani, vagy ha igen, akkor csak nehezen.
Ezután a beszélgetés is szépen tekeredik tovább arra terelve magát, hogy ki lenne jó uralkodónak. Persze nekem is van gondolatom erről és bár ahogyan elnézem eléggé megoszlanak, én is muszáj vagyok így állást foglalni:
-Dagnír lehet alkalmas lenne uralkodónak, de jelenleg nem elég erős a támogatottsága, hogy elfoglalja azt a helyet. Mondhatni Al-Nuszra előnyben van hozzá képest, de így hogy Uráldur híre megjött, vagy inkább úgy fogalmazok, hogy Al-Nuszrát elcsendesítette egy kicsit, talán még van idő mielőtt egymásnak esnének. Én személy szerint inkább azt támogatnám aki nem annyira radikális, mint a vezér-állva be így tulajdonképpen a keselyűház képviselője mellé, azt kijelentve, hogy Al-Nuszra nem egészen jó. Persze azt még korai elmondani, hogy a társadalmat át kéne alakítani, sőt az nem is az én dolgom jelenleg. Majd az ifjú pók megoldja.
Ezután szó szót követ és Vilmera inkább elmegy. Hála az égnek, úgyis csak feszültséget okozott. A fiatal Sárkány pedig elhív engem egy italra, amire felkapom a tekintetemet, de nem utasítom el, illően átkarolom az övét és a keselyűnek is biccentek, elköszönésképpen.
-Rendben benne vagyok, de azt hiszem jobb lenne, ha kérdezne, hiszen így talán én is megtudhatom, hogy miről hallott már velünk kapcsolatban.

//Garr//

Ahogy haladunk befelé, kezd olyan érzésem lenni, hogy kirívunk a tömegből. Pedig gyakorlatilag minden meg van, egy selejtes sötételf némi dükezelési problémával, amit gyilkolászással tesz teljessé. Még ha szavakkal tenné ugyanezt, de a sors, az istenek esetleg a démonok elég idegesítő személyiséggel áldották meg. De ahhoz képest hogy mások már rég megszerették volna őlni, ő még életben van.. Szóval istentelen menyiségű szerencséje van, kérdés hogy mikor fogy ki belőle. Mert én akkor fogom megtépni, így tuti nem ússza meg szárazon. Na de térjünk vissza a bálhoz, és a gyanúsan sok tigris bundát akarok szempárra. Fofo nem törődik velük, úgy kezeli a tömeget mintha ott se lennének, ellenben az asztalokat már kiszurta. Visszatartani dőreség, hisz lassan eléri a ló méretet, így a hülye nőnek lesz végre hátasa is. Első szaglásra itt mindenki hazudik, a legtöbb mosolyt alaposan az arcukra szögezték, mondjuk ez engem kicsit se izgat, hisz nincs kedvem bávigyorogni, hisz hivatalosan rabszolgaként vagyok itt, nem hivatalosan egy buggyant nő felügyelője. Nincs az az isten hogy meghaljak miatta. De mivel nem léphetek le a hülye mágikus bilincs miatt, jó ha életben tartom a bolond nőszemélyt. Fofó közben utat tör nekünk, ami boldoggá tesz hisz nem nekem kell arrébb kergetnem ezeket az idegesítő sötétbőrű gyilkosokat. Akik a macsekra rondán néznek, azokra hasonló noha csak testőr mogorvasággal nézek a szemükbe. Azaz nem ugrom a torkuknak mert kényesek. Zavaró érzés borzolja a tarkóm, keresni kezdem szemmagasságba vajon ki néz olyan lelkesen. Első nekifutásra a senki érdemleges, aztán úgy talajszint közelébe mozgást veszek észre az egyik vélhetően nemes hölgy, vagy kígyó szoknyája mellett. A gyermekből süt a csínyrekészülés de engem ez kicsit sem izgat, azután mély csend lüli meg a termet, és egy végre valahogy másképp kinéző férfi beszélni kezd. A teremben megnt több érzelem is kiszagolható, egyesek elég sötétek, míg a többség ünnepli a szónoklót. De mint mondtam engem nem érdekel, mert éheek vagyunk Fofoval. Lyssre nézek és zargatni kezdem.
- Ideje hogy te is egyél, olyan sovány vagy ezekhez képest. – Szólítom meg persze csak suttogva, nem mintha figyelnék a férfi mondókájára, de nem azért vagyok követ mert hangoskodom a vélhetően házigazda beszéde alatt.- Megmondanád ki ő?
Bökök a férfi felé, amikor zavaró érzés éri hátulról. Eg apró de enyves kéz kezdi el rángatni a farkam. Odafordulok, és mielőtt leléphetne, némileg kicsavarodva az arcához hajolok, éljenek a mácskafélék hajlékonyabb rugalmasabb testfelépítése. Nem szólok a kölyökhöz csak a szemébe nézek kérdőn. A kislány is igyekszik beletiporni a faji identitásomba, de még nem tartok ott hogy népírtást hajtsak végre, pláne nem gyerekeken. A farkam kirántom a kis gazfickó karjaiból, és figyelmeztetően rámorranok, amikor látom hogy Fofó esetében is erre készülne. Közben okosan hallgatom hülyécske gazdám megnyilvánulásait.

Természetesen nagyon kíváncsi voltam, hogy ki és milyen szavakkal keresi majd meg a fiamat az elhangzottak után. Én ugyan a Pók Ház első asszonya voltam, de most a csendes kísérő szerep volt az enyém, ahogy már Uraldur felemelkedése idején is. A hagyomány nem adott nagy teret ebben a háztartást vezető nőknek – ebben csak a katonaság és a mágusok volt kivétel, ahol egyenrangúaknak lehettek, - de szerencsére ez is változóban volt. Nem kell messzire mennem, ott van Ahlystia, Thoron felesége, aki a kedvenceim közé tartozott és mindenben a legjobb választás volt a fiamnak.
Csak egy pillantást vethettem feléjük, máris megérkezett az első főúr, hogy üdvözölje Dagnirt.
Meglepetésemnek semmilyen látszatát nem adtam, csak udvariasan rámosolyogtam az ízlésesen öltözött férfire a kézcsók közben.
- Krenell Daevion a Lidérc Ház Ura és sikeres vezetője! – bólintottam. – Én bizakodó vagyok, már uram párszor próbára tette a türelmemet és a tűrőképességemet. De most már erős támaszom is van.
Nem gondoltam volna, hogy pont Krenell lesz az, bár azért nem rossz, ha azt nézzük, hogy őt inkább a semlegesek közé soroltam, de az olyanok közé, akiket az észérvekkel és becsületes üzlettel sikerülhet magunk mellé állítani, még akkor is, ha bekövetkezne a legrosszabb……..és az Első Lord…... nem kerülne elő.
Mivel nagy valószínűséggel ez a beszélgetés egyben Dagnir próbája is, ami nagyban előre is viheti Dagnir elképzeléseit, sok jelentőséggel bír. Krenell egy igen tapasztalt és ravasz self, ha őt el tudja a fiam kápráztatni, akkor nem kevés kisebb Házat, vagy akár nagyobbat is magunk mellé állíthatunk.
A Lidérc Ház vezetője nem szeret a középpontban lenni, de igen csak meghatározó egyéniség és rengeteg kapcsolata van, hiszen mindenki tőle veszi az élő lovakat és hamarosan egyeduralkodóként egy olyan fajtával is előrukkolnak, amikért mindenki a nyálát fogja csorgatni. Egy lidérclóval felszerelt kisebb sereg is hatalmas előnyt jelenthet!
Mindezeket figyelembe véve, hagyom, hogy megismerjék egymást és nem igazán szólok bele, ha csak nem közvetlenül engem kérdeznek, de óvon és résen állok a fiam mellett, hogy időben magamra vonjam a figyelmet, ha épp úgy hozza a szükség.
Bízom Dagnirban, hogy megállja a helyét a megfelelő válaszokkal.
Nem szólok akkor sem, talán csak kissé erősebben szorítom meg a fiam karját, mikor Krenell kifejezi azt a véleményét, már, ha nem tévedek nagyot, hogy bizony ő azt is tudomásul venné, ha Uraldur nem kerülne ismét a politikai életbe, vagy talán egyáltalán nem……
Fürkésző pillantásom bizonyára nem kerülte el a figyelmét, de nem szóltam csak ismét egy bólintással vettem tudomásul a mentegetőzését, bár nagyon burkoltan fogalmazott, így nem is vehettem volna sértésnek.
Dagnir természetesen nem okozott csalódást, nagyon diplomatikus volt és a kézfogást sokan látták, ami fél siker volt.
- Ön……túloz, kedves uram, de nagyon kedves. Résen leszek, elhiheti. – válaszoltam udvariasan, ahogy illik. – Remélem továbbra is kellemesen szórakozik majd. – tettem hozzá fiam búcsúzásához, akinek megjegyzésére vidáman nézek a szemébe.
- Igen, mert ezt a látszatot akarja kelteni. Tudja mit csinál, és ha melletted áll, hűséges szövetségest nyersz. Jó benyomást tettél rá. Sok kapcsolata van, amik a hasznodra lehetnek. – pillantottam a már másik társasághoz csatlakozó férfi után.
Nem sokára azonban örömmel láttam, hogy Thoron közeledik a párjával. Fiam a szokásos katonás megjelenésével nem keltett meglepetést, de Ashlysia ruhája nem volt a megszokott, bár természetesen gyönyörű volt ebben is.
- Boldog vagyok, hogy itt vagytok fiam és drága menyem! – üdvözlöm őket melegen, bár legszívesebben megölelném őket, az ostoba szabályok kötik a kezem és ezt ilyenkor utálom a legjobban.
De majd később a lakosztályunk magányában be fogom pótolni. De hát ezt ők is tudják!
Az, hogy Rathalt is üdvözli kicsit kilóg a szokások közül, talán páran meg is lepődnek a közelünkben, de én ennek ellenére örülök neki. Nem baj, ha ezzel egy kis példát mutatunk, hogy nem baj, ha megbecsüljük leghűségesebb embereinket és nem csak egy megszokott bútordarabnak tekintjük őket. És a nevelésem sem veszett kárba!
- Sajnos elég sokan vannak ahhoz, hogy csak fokozatosan álljunk neki az irtásuknak. – komorodtam el igaz szavait hallva. – És egyelőre még elég erősen ülnek az alkalmatlanok a nyeregben, így, türelmesnek kell lennünk. – biccentek Ashlysia okos meglátására.
De nem is bánom, hogy elterelődik a kellemetlen szálkáról a szó és inkább a Házunkról beszélgetünk.
- Őszintén aggódom. – válaszolok Thoron kérdésére, de csak halkan és igyekezve a többi vendég felé semmi mást, mint udvarias érzelmeket mutatni. – Sok idő telt el és tényleg semmit nem tudunk róla. Ha a szelleme megjelenne az is legalább valami bizonyosságot adna, ha kegyetlent is. – villan meg a szememben a bánat, de azonnal összeszedem magam. – Dagnir levette a vállamról a Ház terheit, de láthatod, nincs könnyű dolga. – mosolyodom el büszkén, először az emlegetettre nézve, aztán Thoronra. – Ahogy rátok is, hogy mindenben támogattok minket és a családunkat nem uralja viszály. – fogom meg Ashlysia kezét egy pillanatra és szorítom meg. – Tudom, hogy milyen jó felesége vagy a fiamnak, neked külön köszönöm.
Rendezem a vonásaimat és máris igyekszem megtudni valamit két eleven unokámról, bár nem csodálkozom, hogy nem látom itt őket.
- A gyerekek? Jól vannak? Mikor láthatom már őket, bár talán jobb, ha én látogatom meg majd a jómadarakat, itt állandóan aggódnék miattuk, még ha olyan testőreink vannak is, mint Rathal, de hát ő sem lehet ott mindenhol.


Rathal

Csak akkor kezdek feszült lenni igazán, amikor Dagnir befejezi a beszédét és az Úrnővel együtt megkezdi a vendégek köszöntését a teremben. Ha valaki bármilyen gonosz dolgot forgat a fejében, ennél alkalmasabb helyzetet nem is találna. Sokan vannak, csoportokba verődnek beszélgetve, vagy épp az ételeket, italokat kóstolgatva. Gyerekek rohangálnak, bár hála a szellemeknek, nem sok.
Igyekszem Dagnir és Isis nyomában maradni, még úgy is, hogy néha udvariasan félre kell terelnem pár embert, miközben a szemem, hol a közelünkben lévők „dísz”fegyverein, a falak mellett álló embereimen, vagy épp a védenceimen jártak. Ezért is vettem hamar észre a belépő altisztet, aki nem az ide beosztottak közé tartozott és láthatóan keresett valakit. Mikor összeakadt a tekintetem, intettem neki és ő elindult felém, majd megérkezvén halkan elhadarta, hogy a Danir által idehozott erdei egy kékelf foglyot hozott a palotába és a szobájába vitte, valamint Dagnir-ral akar beszélni.
~ A fene abba a lombevőbe, tudja, hogy most fontos dolga van Urának, miért nem tud megmaradni a nyamvadt seggén! ~
Elbocsátottam a katonát, aki látható megkönnyebbüléssel távozott. Én meg tovább tettem a dolgom.
A Lidérc Hát vezetőjének távozása után kicsit lazíthattam, amikor az idősebb fiú, Thoron és szépséges asszonya tette tiszteletét.
Mikor Thoron a kezét nyújtotta nagyon megdöbbentem és ezért csak egy pillanatnyi megtorpanás után, de büszkén ráztam meg. Nem emlékszem, hogy egy ilyen nyilvános eseményen valaki is ilyet tett volna egy közrendű emberével.
- Thoron Uram! – majd mélyen meghajoltam. – Dhariin Asszony!
Aztán, amíg Isis Úrnő beszélgetett Thoron-nal és feleségével, addig én gyorsan suttogtam Dagnir-nak, hogy mi történt odakinn, mi van az elffel, hogy maga döntse el, mit tesz majd.