* A köztem és Daratrine között folyó játszadozásra még egy utolsó mondattal reagálok, hogy aztán majd a küldetés utánra halasszam a további játékot.* - Rendben, biztos vagyok benne, hogy tudsz majd valami újat mutatni, de hogy egyikünk se legyen túlságosan elfoglalt a küldetés alatt, egyezzünk meg, hogy utána ha leszállítottuk a foglyot egyeztetünk erről. Addig is csókoltatom ajkaid * majd ugye az elmaradhatatlan buksi simi után ellépek mellőle. Persze a teát megiszom és az ezzel kapcsolatos válaszomra látom, hogy pár ork és a démon is elvigyorodik, amit egy félmosollyal rendezek le. Azonban ezek után újabb problémák merülnek fel. Nevezetesen is a kocsi. Pontosabban, a kocsit hajtó állatok hiánya. Nah, meg az úri kényelem a fogoly számára, amiről az elf hamar ki is hallgatja az orkok vezetőjét és így választ is kapunk ezekre a kérdésekre. Ám ez a része annyira nem köti le a figyelmem így tovább vizsgálom a kocsit, amikor is egy mondat üti meg a fülem. * - Álj, álj, álj! Szóval az őrök a te tudtod nélkül szabadon bejártak a démonhoz? Ki figyelt, arra, hogy közben ne szökjön ki? Az is lehet, hogy ez csak egy megtévesztő varázslat vagy mi. Vajmi keveset értek ehhez a dologhoz, de asszem létezik ilyen. Egyáltalán, miért nem szóltak róla neked? * lépdesek oda az elf nőhöz és az ork vezetőhöz, miközben ezeket a szavakat intézem hozzá és talán joggal teszem fel ezeket a kérdéseket. Elvégre ez elég nagy felelőtlenség volt az orkok részéről. Majd ha ezekre a kérdésekre is választ kaptunk és nincs más, a csapat elindul tábort verni kicsit távolabb a falutól. Útközben csatlakozik, hozzánk két másik ork is, akiket a törzsfő küldött velünk, ám nem túl szószátyárok. Az éjszaka elég csendesen telik. Én a kocsitól nem messze verek sátrat és egész pihentető és csendes alvásban részesülök egészen hajnalig, amikor is éles szóváltásra ébredek. A szemeim egyből kipattannak és tőrömet magamhoz véve halkan, kimászok a sátramból a szóváltást figyelve. Elsőre nem tűnik túl komoly dolognak, de a hang a kocsi irányából, jön. Így mindenképp érdemesnek tartom, hogy kivizsgáljam. Ám ekkor elhangzik egy olyan mondat, hogy lefeküdtél a húgommal, majd egy pofon éles csattanása. Itt már nem törődök a lopakodással, elvégre ezek a kocsi mellett álltak neki verekedni és mire odaérek, már megy is egymás között a csihi-puhi. * - Állj! Abbahagyni a verekedést! * szólok rájuk, és ha nem hallgatnának rám, vagy elsőre nem hallanának meg, akkor az egyik tőrömet közéjük dobom, úgy, hogy az ne sértse meg őket, de elég feltűnő legyen számukra, a jelenlétem. Ha már mindketten rám, figyelnek újból megszólalok. * - Szóval, most, hogy mindketten rám figyeltek. Lefeküdt, a húgoddal? Igen, nem volt szép dolog, de ezt ne itt és most vitassátok meg. Majd ha vége ennek az egésznek, ráértek, elrendezni, addig is tartsátok magatokat a feladatotokhoz. Ha nem tetszik, kérjétek meg a vezetőtöket, hogy külön posztra osszon titeket, de ha bármelyikőtök miatt is veszélybe kerül a küldetés, magam fogom az illetőt bevágni a démon mellé, vagy ha megszökik valamelyikőtök miatt, akkor a helyére, bevágni a kocsiba. Most pedig mennyetek ha már felkeltettetek leváltalak titeket és reggel, ne felejtsétek el jelenteni Daratrine-nak az esetet. Rá fogok kérdezni, hogy megtettétek-e. * Majd ha az őrök eltávoztak, oda lépek a kocsihoz, majd leülök mellé és fejemet annak fájához döntöm. Még épp, hogy csak elindultunk, de már most több gond van ezzel a fogollyal mint haszon. Remélem az út végén megtérül ez a dolog. Majd egy sóhaj után ismét megszólalok, bár nem nézek rá, a démonra, azt se tudom alszik-e, de ha hallja, akkor tudhatja, hogy hozzá intézem a szavaimat. * - Te mondtad el neki, hogy a másik lefeküdt a húgával igaz? Mire számítottál, hogy a verekedés következtében megrongálják a kocsit és te ki tudsz szabadulni? Vagy csak az a terv, hogy senki ne bízzon senkiben?  * Teszem fel a kérdéseim, majd csendben és éberen várom a választ valamint az Őrség váltást, hogy szólhassak Daratrine-nak a erről az esetről, ha az őrség esetleg kihagyta volna. *

Vex sem mutatja a megilletődés jelét, így minden bizonnyal vagy profi a színészkedésben, vagy valós élményei vannak. Akárhogy is, a mosolyt csak megtartja vele szemben, biccentve egyet az időpontra.
- Bízzunk benne, hogy nem fognak azonnal szolgálatba állítani – egyezik bele szavakkal is, abban is igazat adva, hogy nem most kéne a másikkal foglalkozni. Na nem mintha annyira időigényes programot ígért volna ennek az embernek, de ami késik, nem múlik. Legfeljebb pont szolgálati időben lesz, mint ahogy végeredményben most is.
Kellemetlen, hogy már most olyan szembetűnőek a nézeteltérések, de ilyen különböző mentalitású fajok esetén teljesen várható volt. Nehogy véletlenül megússza ezt az egészet fejfájás nélkül, előreláthatólag még tutujgatásra is szükség lesz...! Ezen gondolkodva vakargatja meg kopasz fejét, amíg az ember és az ork szópárbaja zajlik, beleszólni ugyanis nem nagyon akar, elvégre a saját meglátását már közölte: felesleges aggódni egészségtelen mértékben, kikérdezni meg főleg, mert összemagyarázhat mindent, amivel csak a kedélyeket korbácsolja fel. Eh, mindegy, nem az ő felelőssége az a kettő...
A démonnál úgy tűnik, érzékeny pontra nyúlt Bivaly emlegetésével, ami nem nevezhető Neminra történelme fényes pontjának sem, legfeljebb az ott aratott győzelem. Maga az esemény és az akörül keringő mendemondák igencsak tragikusak, és bizoonyára több generációs munka és idő lesz, mire halványodni fog ennek a súlya, ám ahelyett, hogy a démon a helyén maradna, az ork olajat önt a tűzre. Nos... Igen, tipikus ork, a félelem nincs a szókincsükben, mert maga a fogalom se létezik a számukra, de ez az egyed legalább a szavakat érdekesebben forgajta, mint nagy általánosságban más agyaras.
- Azért annyit hagyj még meg belőle, hogy énekeljen nekünk Awrynban. Kellemetlen lenne, ha már csak cafatokat kéne a tömlöcbe dobni – szól oda az agyarasnak egyszerre finoman figyelmeztetve, de támogatva is a szükség esetén történő erőszakoskodást. Egy fogolynak nehezen tudná elnézni, ha állandóan visszaszólna és folytatná a csacsogást az ötödik figyelmeztetés után is, és persze Varden pontosan ebbe a kategóriába esik, akinek be nem áll a szája. Nem nagyon hagyja azt sem, hogy az önbecsülése egy orkkal szemben porba hulljon, ami vagy azt jelenti, hogy bolond, vagy azt, hogy meg akarja öletni magát... Akárhogy is, a kétes dolgoknak a felemlegetése egyre fárasztóbb és egyre inkább fáj a feje, ugyanis nem démonológiára jött, hanem fogolykísérésre, és mindezekre nem kíváncsi. Ami Természet Anyának nem kedves, azt el kell pusztítani vagy tenni azért, hogy jobbá tegyék a baklövést – a démonok pedig egyértelműen ártanak úgy... Mindennek és mindenkinek. Most is csak azért nem kerül azonnali leszúrásra, mert parancs köti őt, egyébként már régen a kardjára hányta volna a jópofizása ellenére is.
- Szerintem hagyjuk ennyiben – szól közbe, mielőtt más szóval méltatná az elhangzottakat. – Nagyon érdekes történetek és felvetések kerültek megemlítésre, amivel el lehetne ütni az időt, de azt hiszem, jobb lenne valami kézzelfoghatóbb témáról beszélgetnünk, mint üres, bizonyíték nélküli elképzelésekkel dobálóznunk. Inkább beszéljük meg azt, mi legyen a vacsora, az közelebb van és számít is – mosolyodik el, karba téve a kezeit. Na nem mintha annyira vadászni akarna, hiszen továbbra is tisztában van az ork-elf népet összekötő szövetség kikötéseivel, így a katonáinak még egy darabig be kell érniük a talált bogyókkal, gyümölcsökkel és a hozott szárított élelemmel. Annál jobb lesz odahaza enni.
Mindezeket követően a sámán is megkapja a maga fejadagját, és bár nem nevezi jelen esetben magát a legkedvesebbnek, ami elfogadhatatlan, az bizony elfogadhatatlan. Az orkokat nem egy gyenge népnek ismerte meg, akik olyan könnyen behódolnának, főleg miután sikerült felszabadulniuk a sötételf fennhatóság alól lassan már egy évtizede.
- Azért valamennyi rálátásom van az itteni rendszerre, máskülönben nem engem küldtek volna – húzza fel egy kissé az orrát, nem hagyva el a hideg élt a hangjából. – És ezért a helyzetért továbbra is a knuut felel, elvégre ő az összes ork vezetője. Ha lázadói vannak, kezeskednie kéne róluk, elvégre hivatalosan kiküldött szövetségest fenyegetnek, nem holmi kis vándort, akiről senki nem tud. De még jó, hogy rákérdeztem, lehet, nem derült volna ki... – morran a végén elégedetlenül, és ezt követően az ork valamerre elréved. Van mersze elrévedni! Hova tart ez az ork világ?! Ork ez egyáltalán? Mert ez a lamentálós, elhallgatós viselkedés inkább tűnik emberi jegynek, semmint egy orkénak... Túl sok időt töltött volna a kerekfülűek társaságában?
- Tudomásom szerint nem Ég Anyátok van, ami miatt az eget kéne bámulni, szóval rám nézz, ha hozzám beszélsz – dobbant egyet figyelmeztetőleg, szigorúan szemlélve ezt az alakot, azon csodálkozva, hogy a törzse többi tagja becsületben tartja.
Ennek a felszólításnak köszönhetően talán az agyaras végre őt fogja nézni, és nem a felhőket, elvégre nem oda van írva a szöveg, ami válasz lehet a kérdésére. De már most nem indul jól... Hallhatóan Vex is rácsodálkozik erre a tényre, sőt, még talán méltatlankodónak is nevezné a reakcióját. Akármi is legyen a háttérben, az imént elmondottak egyáltalán nem méltók egy orkhoz, sámánság ide vagy oda, tudomása szerint mentalitásban aligha különböznek egy átlagos orktól. Tény, intelligensebbek valamelyest, de nem olyan szinten, hogy az puhányságba menjen át, ami úgy tűnik, már most kezd szagosodni. Ha nem szólnak róla, az jóformán egyezhet azzal is, hogy nem tisztelik őt eléggé, hogy jelentsenek... Firtatni szóban nem firtatja ugyan, de a nőnek talán elég egy jelentőségteljes pillantás is, hogy értse, teljes mértékben egyetért ezzel a meglátással.
– Félelmetes lény? – horkan. – Orkok és a félelem, jó vicc – lép hátrébb, azon gondolkodva, hogyha valóban olyan tagjai vannak a törzsnek, akik ilyen puhányok és inkább ENGEDNEK egy fogolynak ahelyett, hogy tennék azt, amihez értenek, akkor ez a törzs valóban megérdemelné, hogy egyenlővé tegyék a földdel. Kíváncsi lenne, a többi ork hogyan vélekedne, ha ezt meghallanák, de valószínűleg képen röhögnék őt azzal a szöveggel, hogy nem hiszik el, hogy bármelyik fajtársuk ezt megtenné... Előbb törnék el a fogoly karját, hiszen attól még, hogy eltört, tud beszélni és kihallgatható.
– Gyáva orkokról még nem hallottam, de azt hiszem, a bizonyíték a szemünk előtt van. Te agyaras – szól oda a kocsi mellett lévőnek, újfent karba téve a kezét. – Legalább te ne ábrándíts ki az ork fajból! – indul el a sajátjai felé.
Egy dologra végre használhatóak lennének az agyarasok, erre azt se csinálják rendesen... Milyen bosszantó...
A csapat felosztásáig még alig jutnak el, máris több probléma kerül előtérbe a kocsival kapcsolatosan – kedve a lovak hiányával. Felmerül ez után az is, hogy egyáltalán kell-e nekik ez a kocsi, de erre már jön is a kontra. Végeredményben rendet tehet, ha már ő lett a csapat vezetője, még ha ő csak az elfek vezetőjének lett kirendelve, nem az itt összezilálódott csapaténak.
- A kocsi marad – szól bele Varden magyarázásába, mivel nem akarja, hogy a kedves egybegyűltek egy olyan démonra figyeljenek, aki egyébként is összehalandzsázik mindent, láthatóan ingerelve egyeseket. Egymásra beszélés és hajthatatlan folytatás esetén azonban kénytelen megvárni, míg befejezi, és csak utána folytatja. - Jobb esetben nem kell harcba bocsátkoznunk, de ha mégis ránk támadna valaki, jó fedezék lehet távolsági fegyverekkel szemben – dönt szinte azonnal a kocsi maradását illetően, noha bárki is próbálkozzon lőni, az azt követő pillanatokban a csapata biztosan megtalálja a támadót pusztán a növények szavának köszönhetően. – Elég az is, ha csak a kocsiban óbégat, nem kell azt a nagyvilágnak szétkürtölnie, hogy a csapatunk egészét zavarja – teszi hozzá, és még az sem lenne utolsó indok, hogy nagy valószínűséggel a vonszolásával csak lassabbak lennének a démon gyaloglása miatt, na meg az sem kizárt, hogy mindenki őt nézné, olyan szinten gyanakodnának. Így legalább a biztonságérzet is megmarad, hogyha nem is acélfalakkal választották el tőlük a foglyot, egy fafal még így is akad, ami kedvezhet a tudatalatti megnyugvásnak.

A visszafele út nem tűnik rövidebbnek, inkább hosszabbnak. Ahogyan kínálta, az ő és az egyik katonája hátasát fogták be a kocsi elé, és míg ő fogja a gyeplőt, addig a beosztottja a környezettől érdeklődik folyamatosan, van-e bármi vagy bárki a környéken, ami veszélyes lehet rájuk nézve. Szűkös helyek esetén a csoport fele-fele arányban közlekedik, a csapat fele elöl, a másik fele hátul, ha elférnek, akkor oldalt csak két-két katona üldögél a hátasán. Beszélgetni ugyan nem beszélget, de gondolati úton folyamatosan kérdezi a többieket, tapasztalnak-e valami gyanúsat, és akárcsak őket, a mellette ülő felderítőt ugyanúgy újra és újra kérdézgeti. Nem akar meglepetést, és bár gyakran hitegeti azzal a többi nemest és katonát, hogy felelőtlen és meggondolatlan, az általában alá rendelt katonák tisztában vannak ennek szöges ellentétével. A mostani alárendeltek is megtapasztalhatják, hogy a hírhedten felháborító Daratrine kiküldetésen annyira nem is elviselhetetlen. Talán.
A letáborozással két őrt jelöl ki a kocsihoz, valamint másik négyet, akik a fákról fogják követni az eseményeket, természetesen íjjal a kezükben, egy váltással hajnalhasadás közeledtével. Kikötötte, hogy bármi, ami mozdul ezen a területen, azt azonnal a növények fogságába zárják, ha pedig ellenséges szándékok vezérlik, szó és heziátlás nélkül lőjék le a betolakodót. A mellettük lévő törzsnek is kiadta a figyelmeztetést a sámánon keresztül, innentől őket nem hibáztathatják, ha valamelyik falubeli holtan hullik a sziklás vidéken.
Az alvás közeledtével egyre több elf keres magának a lombok közt helyet, ahol az ágak irányításával fészket alakítanak, hogy békés és biztonságos legyen az álmuk, bár még elég sokan beszélgetnek és tesznek-vesznek a tábortüzek körül, beszélgetnek, a hozott vacsorának valót nyammogják. A közhangulatot inkább jónak, kényelmesnek nevezné, noha a körülmények tudatában, hogy egy démont kell szállítaniuk, tagadhatatlanul ott lapul az aggodalom. Ő maga, mivel már tábort vertek, visszaveszi jókedvű ábrázatát, pár perc erejéig leülve beszélgetni a katonákkal és az éppen aktuális témákat folytatva vagy ahhoz kapcsolódó gondolatokat megosztva, igyekezve fokozni a közhangulatot. A kívülállókkal sokat nem foglalkozik, hacsak nem jelzik igényét a jelenlétére, elvégre értük nem tartozik felelősséggel, viszont ez nem mondható el a törpéről, aki magányosan ücsörög a tűz mellett. A felvizezett boros kulacsából kortyolva már-már pofátlanul lehuppan mellé, kinyújtva a tagjait, a lángok fényében süttetve magát.
– Jól bírtad idáig a lovaglást, azt hittem, körülményesebb lesz – engedi le a kulacsot, a törpére nézve. - Feltételezem, nem kifejezetten vagy hozzászokva ennyi utazáshoz – kezdeményez beszélgetést, majd a szütyőjéhez nyúlva kilötyögtet belőle néhány szárított hússzeletet, a törpe felé nyújtva. – Van még valamennyi száraz kenyerem is, de azt majd elrágcsálom én – vigyorodik el. - Fura egy feladatot kaptunk, de legalább olyan fura a társaság is.

Frederic Hawkins

Bár láthatóan csak nekem vannak nagyobb aggályaim a démonnal kapcsolatban, más – lehet, hogy veszélyes lénynek tartja, - de nem igazán fogják fel, hogy igazából mire képesek ezek a nem evilági lények, azért legalább feltűnik másnak is, hogy az orkok nem épp úgy viselkednek, mint ami megszokott tőlük.
Először az elf csapat vezetője vonja ezért kérdőre és láthatóan nem csak engem lep meg a főnök válasza, hanem a többieket is.
Társam vehemenciáját ismerve nem lep meg, hogy ő reagál elsőnek arra a meglepő dologra, hogy a törzsek egymás torkának ugrottak a démon miatt – én miért nem csodálkozom? – aztán meg, hogy csak úgy az őrök a saját szakállukra döntve adtak dolgokat a lénynek.
Azt hiszem mióta megérkeztünk ez az első dolog, aminek megmagyarázhatatlanságában mindenki egyetért.
- Talán mert a démon, Varen….rávette őket? – morogtam nem kis gúnnyal a hangomban.
Daratrine szavai keményen csattantak az ork vezető felé, de jogosak voltak, hiszen azért nem árt tudnunk egy ork terület kellős közepén, hogy esetleg a fogoly miatt maguk az agyarosok is megtámadhatnak minket és bár szép számmal képviseltetjük a szövetséges népeket, azért egy váratlan rajtaütés, amire pont azért nem számítunk, mert a törzs kérte a segítséget, nem kevés áldozatot kívánna és csak azért mert a főnök – gondolom nem volt büszke az alkalmatlansága miatt – nem szól róla.
A gyávaság és az ork egy mondatban emlegetése eddig egyenlő volt egy gyilkos párbajjal és ha ezt a főnök lenyelte, akkor kétségtelen, hogy itt valami nagyon nem stimmel. Még ha a főnök az is lett volna, a törzs nem fogadta volna el vezetőnek. MI folyik itt?
- Szerintetek ez normális? Nem merül fel bennetek, hogy esetleg valaki – itt sokatmondóan a démonra néztem, - belekotort a fejekbe?
Persze nem gondolom, hogy ettől a felvetéstől bármi is változna, a feladat az, hogy elkísérjük a foglyot, de még ha vészmadárnak is gondolnak ezért, én legalább figyelmeztettem őket, hogy miként állnak ehhez a démonhoz.
Azt, hogy a kocsi marad vagy nem, végül az elf vezető eldöntötte és nem tudtam belekötni az érveibe, hiszen igaza volt és végül is a saját lovukat fogták be a kocsi elé.
A kis karavánunk elindul és a két csatlakozó orkkal bővülve, még az est leszállta előtt tábort ütünk.
Nem kell felajánlanom, hogy őrködjem, hiszen az elfek vannak elegen és Daratrine határozott és hozzáértő vezetőnek tűnik, amikor beosztja a katonáit. Jut a tábor köré és a démont őrző kocsi köré is. Nem csodálkozom azon sem, hogy a fajok nem igazán keverednek a hamarosan már lobogó tüzek mellett, mindenki a saját berkein belül marad, egyedül az elf nő csatlakozik dolga végezetéül a magányos törpéhez.
Én Vex mellett helyezem el a hálózsákomat, aztán a maradék ételt bontom meg, hogy elverjem az éhem, majd még egy darabig a tüzet bámulva, lassan elnyom az álom.
Valamikor éjjel felébredek rá, hogy Vex felkel és elsétál, gondolom a dolgát végezni , mivel nem ver riadót lassan vissza alszom.
Reggel kissé elgémberedve ébredek és látom, hogy két elf katona, egymást vérmesen méregetve igyekszik Daratrine felé. A látványból arra gondolok, hogy szívesen egymás torkának esnének.
Kíváncsian tápászkodok fel és húzódok közelebb, hogy halljam mi történt……

Az ember férfi annyiban hagyja a dolgot - nem úgy Varden, akivel szinte már versenyzünk, melyikünk tudja szebben fenyegetni a másikat. Méltó ellenfelemre találtam, hisz nemhogy megijedne, de olyanokat ígér, mint például a többiek lemészárlása. Nem is tudom, hogy élném túl ezt a tragédiát.
Mégsem folytatom a szópárbajt. Egyrészt azért nem, mert szívesebben tenném fegyverrel (bár ez egyelőre sajnos lehetetlen), másrészt ha ez így megy tovább, ítéletnapig is itt veszekedhetnénk. Érdekelt ez a feladat, mert remélkedtem, hogy köze lesz a célomhoz, de most, hogy kiderült: nem egy sötételfről van szó, már csak a pénz miatt maradok.
Harmadrészt meg azért, mert az elf parancsnok kizökkent a hangulatból. Igaza van, tényleg ideje lenne ennyiben hagynunk az egészet, és haladni végre.
Erre ahelyett, hogy indulnánk, összekapnak a törzsfőnökkel. Hát ez nagyszerű.
Igaz, ezeket én sem értem. Láttam már elég orkot ahhoz, hogy tudjam, ez a törzs nem puhány, és semmiképp se gyáva... de akkor miért hódoltak be ennek az egyetlen fogolynak? Lehet, hogy mégis van igazságalapja annak a sok baromságnak, amit magyarázott? Lehet, hogy az ember mágus mondja jól, és belemászott a fejükbe? Lehet, hogy mégis jobb lenne most megölni, mielőtt még több gondot okoz?
Az elf kőkemény szavaira felhúzom a szemöldököm. Már épp közbeszólnék, hogy ha már a szövetséget hozta fel, nem túl jó ötlet sértegetni egy egész törzset, de aztán megtartom magamnak. Miért érdekeljen? Az ő baja, ha magára akarja haragítani őket, én maradok a pártatlanságnál.
Mikor ideszól, csak elvigyorodom.
- Az előbb még kártyázni akartál vele - mondom, még mindig a kocsinak támaszkodva. De ha belegondolok... itt valami tényleg bűzlik. Mivel vette rá ez a Varden az orkokat, hogy kinyalják a seggét, sőt, még össze is kapjanak egy másik törzzsel, csak hogy ne vigyék el innen? Az egyértelmű, hogy a fogolyszállításnak semmi köze nincs a szövetséghez vagy az elfek vallatási módszereihez: egyszerűen meg akarnak szabadulni ettől a tehertől, és mi vagyunk a málhás szamarak.
Vagy inkább barmok.
A beszélgetés további része már az utazás módjáról folyik, amiről én már elmondtam a véleményem, úgyhogy nem szólok bele többet. Végül a kopasz elf is egyetért velünk, és visszük a kocsit is - bár már az is csoda, hogy egyáltalán útra kelünk.
- Menjünk, Odna... - szólok oda az oawának. - Akármilyen erős legyen is, nekünk csak a fuvarozással kell törődnünk. A többi meg lesz, ahogy lesz. - na meg csak nyugodtabban nézek az út elé úgy, hogy van a közelemben egy gyógyító is.

A visszaút pont olyan eseménytelenül telik, mint az ideút. Ha Odna magyaráz, akkor azt is pont olyan érdektelenséggel hallgatom, mint eddig, közben figyelek a környezetemre is, hátha mégis történik valami, de a két ork csatlakozásán kívül semmi nem tűnik fel.
Kisvártatva le is táborozunk.
- Ha sátrat akarsz állítani, vagy keresni magadnak, akkor hajrá; nekem nincs szükségem ilyesmire. - mondom Odnának, ha még mindig mellettem van, csak hogy tudja:  tőlem ne számítson efféle fényűzésre. Ha nincs itt, akkor persze nem fárasztom magam a felesleges szövegeléssel, csak lerakom a holmim egy félreeső fa tövébe, és vadászni indulok. Remélhetőleg nem is tart sokáig, amíg vissza nem érek két nyúllal, tüzet rakok én is, aztán elkezdek sütni. A törzs orkjaihoz nem szólok magamtól, hiába látom, hogy ők is ugyanezt csinálják. Miért tenném? Elboldogulok én magam is, mást se csináltam az utóbbi egy évben.
Ahogy megettem a sültet, akár egyedül, akár Odnával, akár mással, még egyszer átnézem, hogy megvan-e a holmim az íjjal és a nyílvesszőkkel együtt, leterítem a fa tövébe a bőrt, és a kardövemmel együtt (biztos, ami biztos) elfekszem rajta. Nem is telik el sok idő, amíg az egész napos talpalástól elfáradva álomba merüljek.
Reggel arra kelek, hogy hiába nem telt el még egy nap sem, már elindult a balhé; hogy pontosan mi, azt nem tudom, de úgy tűnik, az elf őrök kaptak össze valamin. Hát ez remek... felkelek, ásítok egyet, és közelebb megyek, kíváncsian figyelve, hogy miért is olyan jó móka szétverni egymást. Mármint ez egyértelmű, de miért pont őrködés közben?

Mesélői

A vallatás

A sámánon jól látjátok, hogy a kapott szavaktól teljesen megváltozott a nyugodt tekintete. Most inkább ellenszenv és mérgesség van ráírva, ami bár úgy tűnik, hogy nem jogos, azért pár szót még intéz felétek ebben a megváltozott hangulatban:
-Azt hiszem elég ideig tűrtem, hogy becsméreljetek engem! A fogoly itt van! Így vagy úgy, de sikerült itt tartani és ha ezt nem értékelitek, akkor azt hiszem a baj nem velünk volt, és hogy félelmetes lény? Ti emlegettétek veszélyesnek korábban! Az a macskanő az amelyik így nevezte, azt hittem, hogy emiatt meglesz a közös szó rá, és hogy a szövetségesek értékelni fogják, hogy a füstbőrűek egyik tábornokát elfogtuk, de ahogyan elnézem, csak arra telik tőlük, hogy az orkokat becsméreljék. Lehet nem volt a legjobb az ahogyan a dolgok történtek, de a célt elértük. És nem érdekel innentől, hogy ember vagy tünde, ha még egyszer így mertek a törzsemről beszélni, akkor a szellemek haragjával álltok szemben!-mordul rátok, főleg Daratrinera, úgy néz ki, hogy a gyávának nevezés kinyomta nála a biztosítékot. Nem is nagyon felel más kérdésekre, szemében már csak vádaskodásnak tűnik, hiszen az eddigiekkel szemben, úgy tűnik, hogy nem értelmes kérdéseket tettetek fel számára. Haragossága nem is nagyon tűnik úgy, hogy elmúlna, de szerencsére nem kell vele tovább foglalkoznotok, hiszen amikor csatlakozik hozzátok két harcosa ő visszatér a faluba. Mint vezetőnek ott a helye.

Még az este

Az ég teljesen sötét, a hold fénye is alig-alig világítja meg a területet, csak a pár fáklya és tábortűz az ami a helyen a látáshoz szükséges minimumot biztosítja. Jól láthatóak a kisebb táborok, sőt a sátrakból is látszik, hogy ki honnan jött. Az orkoknak bőrrel és állati anyagokból készült, míg az embereinknek szövet, csak úgy, mint a természetesebbnek tűnő elfeknek. Van pár fa is a környéken amit örömmel foglalnak be, viszont mivel hegyvédek vagytok így nem túl sok, így páran, akik lassúak és nem tudnak befoglalni egy ilyen kényelmes helyet, kénytelenek sátrakban aludni. De egy valami biztos, hogy a látképből kilóg a kocsi, melyben ott ül maga a gonosz. Az alak akitől úgy tűnik mindenki fél, sőt az orkok maguk is.
Két szituáció van kialakulóban az egyik korábban történik, ugyanis mielőtt a többség ledőlne aludni az elf parancsnok magához veszi a kezdeményezést és a törpék küldöttéhez lehuppan.
-Igazából mióta a tanácsban voltam azóta elég sokat utaztam. El az emberekhez, vissza, sőt a hegyekben is sokat utaztam, hogy megismerjem a földeket, melyeket királyom ural.-felel, miközben a kapott húsra köszönetét jelezve bólint egyet. -Én mondjuk rólatok nem tudtam elképzelni, hogy lovon utaztok, otthon a gyerek történetekben vagy a fákon ugráltok, vagy valami fura állaton lovagoltok, még a nevére sem emlékszem...-dörzsöli meg kellemetlenül a halántékát, ezzel is alátámasztva, hogy milyen régen is hallott már ilyen történeteket.-Szerintem senki nem számított egyébként tőlünk rá, hogy nem egy self lesz, hanem egy ilyen mélységi lény. Azt sem tudom minek nevezzem... de szerinted ez jó? Mármint nem kéne csak megölni?-kérdez rá érdeklődően figyelve, hogy mit szólsz ehhez az egészhez.
Eközben a tábor másik részén a "nem gyávának" titulált orkunk észreveszi, hogy van egy új követője. Névlegesen Odna aki bár úgy tűnik, hogy kicsit idegen az orkokkal, mégis ragaszkodik az egyiknek a társaságához, lehet azért, mert őt ismeri egyenlőre legjobban, vagy inkább fogalmazhatunk úgy is, hogy neki mesélte el a legtöbbet...
-Hmmm értem, azért ha nem baj vacsorára csatlakoznék, van nálam pár érdekes növény, amitől finomabb lesz az étel!-mondja neked kicsit kiábrándulva, majd amikor elmész vadászni ő sok sikert kíván neked.
Nem is telik el túl sok idő, mire két nyúllal a kezedben térsz vissza, mire Odna lelkesen mutatni kezdi neked a fűszernövényeit. Ahogyan átnézel rajtuk erős illatok csapják meg az orrodat, és ha nem tiltakozol, akkor ritkásan elszórja a húson, és amikor az kellemesen megsült, akkor amikor beleharapsz észreveszed, hogy az íze fenomenális. A nőstény oawa erre csak nézi az arcodat egy vigyorral az arcán, hogy mit szólsz hozzá, milyen csodát tett.

Pár órával később pedig talán az este fontosabb eseménye megy végbe, amit Vex észre is vesz. És bár erőteljesen próbál fellépni, és fel is figyelnek a jelenlétére, annyit ér azzal, hogy közéjük vágta a tőrt, hogy egy pillanatra ránéztek és ráordítanak:-Takarodj innen kerekfülű! Ezt te nem érted! A húgomnak elvette a tisztaságát!-szólal meg a sértett fél, mire a másik félredől előle, hogy a ráakaszkodó férfit ellökje maga mellett. El is esik a lendülettől és a földön találja magát, mire a másik nem nagyon mond semmit. Ilyenkor van lehetőséged elmondani a monológot, mire a sértett el is megy a helyről, nem nagyon törődve az őrséggel. A másik viszont a kocsi másik oldalának dől, nem kíváncsi túlzottan rád ő sem...
-Hmmm nem is rossz egy halandótól, bár ha belegondolok, akkor elég nyílvánvaló, hiszen nem sok más helyről tudhatta meg! Nem is rossz akkor sem! Tetszik. Egyébként nem terveztem elmenni, még olyan sok kimondatlan feszültség van köztetek. Szeretem kiélvezni ezeket az érzelmeket! HAHAHAHA!-nevet fel kimondottan jóízűen és bár sejthető, hogy volt más célja is ezzel, ezt ti még nem látjátok, nem láthatjátok. De talán a helyes kérdés az az, hogy ő ezt honnan tudta meg?

Reggel

Vex és a másik kocsinál lévő elf is észreveheti, hogy nem telt el túl sok idő mire a másik őr visszaért, így reggel együtt tudnak menni egyenesen a parancsnok elé elmondani mitörtént. A sértett elfen jól látszik a dühe, sőt az is, hogy a kezében szorongatja az egyik tőrének a markolatát, nagyon dühös, arra készül jó eséllyel, hogy elveszi társa életét, amiért családja becsületét megsértette.
De hogy ez miért is alakult így? Ha rákérdezne valaki nála, akkor elmondja, hogy a családja elígérte a lányt egy nemesi családnak, azzal a feltétellel fogadták el, hogy a lány még "tiszta" amikor férjhez megy majd és hozzáteszi azt is, hogy a családjának erre szüksége van, mert a korábbi pozíciójuktól megfosztották őket még generációkkal korábban, és ha ez a házasság végbement volna, talán visszatérhettek volna a régi dicsőséghez. Daratrine persze hallhatott pletykát erről a bukott családról, de nem túl sokat, és azt sem lehetett tudni konkrétan melyik közkatona az akiről ebben a pletykában szó lehet.
Persze így hogy ez megtörtént, így már a családja esélytelen, hogy össze legyen boronálva a másikkal és erről a másik tünde tehet.
-Igazságot követelek! A családomért!-mondja a végén erőteljesen és ha valaki elég jó megfigyelő, láthatja, hogy a keze kicsit remeg a pengéjének a markolatán, azaz fél tőle, hogy mi fog most következni, de készen áll rá.... Persze erre a korai órára minden kiváncsi szem ideért és több katona is Daratrine csillogó fejét nézi, hogy vajon mi lesz a döntése. A háttérben meg egy gonosz, de annál elegánsabb démon figyeli a kialakult szituációt...

* Amikor az őr, közli, hogy takarodjak innen, meg ezt nem érthetem, kicsit felmegy bennem a pumpa, de mivel nem az én beosztottam, inkább azon kívül, amit elmondok, mást nem teszek hozzá, de legszívesebben belerepítenék egy tőrt abba a hegyes kis fülébe... Mindegy is, a vitának, úgy tűnik egyenlőre vége, így a kocsihoz is telepszem, ahol Varden válaszol is a kérdésemre, így én is válaszolok a számára. * - Igen, eléggé nyilván való volt, de gondoltam azért 100%ra megyek, de ha már kimondatlan feszültség. Csak kíváncsiságból. Engem kivel ugrasztanál össze, mert, hogy kimondatlan feszültség van közte és köztem? Vagy, ez a te kis titkod és addig fogod játszani, amíg meg nem öljük egymást? * kérdezem meg tőle, aztán vagy válaszol, vagy nem. Mindenesetre az este maradéka, úgy tűnik, hogy esemény mentes így, reggel, a másik őrrel együtt, érkezem Dar-hoz jelentésre. Ahol a sértett fél, már mondja is a magáét, hogy így csorba, meg úgy csorba, stb.. stb.. csak a szememet forgatom erre, de nem szólok közbe, amíg el nem mondta a mondandóját és utána szólalok,csak meg. * - Mielőtt, bármiről is ítélkeznél, egy két plusz információt, ha szabad, hozzá tennék, az egyik, hogy ők ketten ezt a kocsi mellett álltak neki megvitatni, nem kis zajt csapva, és ha nem dobom közéjük a tőrömet, ki tudja, mekkora felfordulást okoztak volna Az meg pláne, hogy közölte,hogy takarodjak onnan és, hogy semmi közöm hozzá kerekfülűként... * teszem hozzá, magam elé mormogva épp, hogy hallhatóan*. A másik,Varden beismerte, hogy ezt az információt, ez a szerencsétlen... * a fejemmel a sértett elfre mutatok * tőle tudta meg, és azt is elmondta, hogy nem akar távozni közülünk, hanem a köztünk lappangó, elnyomott kimondatlan feszültséget, akarja, kimondatni velünk. A döntés a tiéd, elvégre a te embereid, de ha elfogadsz egy tanácsot tőlem,a helyedben, minél távolabb tenném az őrpontjaikat, a kocsitól és Vardentől. * * fejezem be a mondandómat, majd félre állok, oldalra és megvárom, mi lesz a határozat, egyrészt, hogy tudjam, másrészt, hogyha esetleg még lenne Darnak kérdése, akkor arra tudjak válaszolni neki. *

 
Hidegen és keményen állja a törzsfő minden szavát, végig a szemébe nézve. Úgy tűnik, képes lenne ellenük fordulni, de egy foglyot nem tud úgy kezelni, ahogyan azt kéne... Mélyebb levegőt azonban nem vesz, megtartja szabályos légzését, akárcsak merev ábrázatát, nem engedve, hogy a legkisebb méltatlankodás vagy rosszallás kiüljön rá, mert bár tagadhatatlan tény, hogy becsmérelte, sajnálatos módon nem alaptalan. Feszegetni ezeket a nézeteltéréseket azonban felesleges innentől - számára ez az ork kellően eleget bizonyított méltatlanságáról, egy esetleges párharc pedig az ő győzelme esetén bizonyára jócskán megdobná a katonák morálját, felesleges erő- és időpazarlás, nem beszélve arról, hogy nagyobb valószínűséggel veszítene.  
Na nem baj, majd ők elintéznek minden mást. Biztos nagyon megerőltető lehetett itt tartani valakit, aki szemlátomást egyébként is önként üldögél a kocsiban és annak nagy kényelmében, ha már az út biztonságát sem sikerült elintézniük. Legfeljebb majd levágják azokat, akik ellenségesen közelednek feléjük és akadályozzák feladatuk teljesítését - később meg elszámolnak erről a knuuttal. A királynak ezt mindenképp jelenteni fogja, így, mint a többi faj miatt kijelölt képviselő, remélhetőleg intézkedni fog nyomatékosított kérése kapcsán, ugyanis kezd erősen bűzleni az eset.
Na meg úgy tűnik, kiugrik a szög a zsákból, mivel Vex érdeklődésére, miszerint a beosztottjai nem jelentenek neki rendesen, arra nem is kaptak választ: mintha némán elismerte volna a tényt. Fogalma sincs, hogy a sámán csak egy átmeneti törzsfő vagy már évek óta a törzsben szolgál, de a rendszerük nagyjábóli ismeretéből kiindulva nem sokáig lesz már pozícióban, főleg, hogy még ellenséget is szedett a falu saját fajtáján belül a démon miatt... Kérdés persze, a knuut kinek az oldalán áll igazából, noha a gyors intézkedésből ítélve a fogoly átadását találta jónek, csak akkor meg miért vannak olyan törzsek, akik nem engedelmeskednek a legnagyobb és legerősebb ork akaratának...
Lehet, nem kéne ennyire nagy tiszteletet várnia tőlük aa saját fajuk irányába és továbbra is egyszerű, agyatlan barbárokként kell rájuk gondolnia...
Tábornok a túrót. Könnyen eszik ezek a hazugságokat... – gondolja, ám szó nélkül hagyva a sámán vehemesn magyarázkodását fordul azok felé, akik a kísérettel fognak foglalkozni. Több szót nem fog fecsérelni egy olyan személyre, aki a saját beosztottjait képtelen irányítani és láthatóan nem is tesz azért, hogy félelmetes vezetőként tekintsenek rá.
Az általa megszólított, kísérésre jött ork szavai kellemes változást biztosítanak szarkasztikusságával.
- Természetesen - mosolyodik el a másik ork válaszára, és már nyoma sincs annak a katonai keménységnek, amit a sámánnal szemben megütött, amiről fogalma sincs, Stoneheart néhai kiképzőtisztje mennyire venné jónéven, hogy tőle lopta a pattogós hangzást. - Addig sem a kardmarkolatot simogatom, ami félő, hogy véletlenül megcsúszik - lép közelebb, ugyanis úgy tűnik, még van pár kimondatlan szó, ami megosztást kíván. Hamarosan az emberférfi felé fordítja az arcát, hiszen ez az eset egyre csak súlyosabbá teszi az eddig is levegőben keringő kérdéseket.
- Ha képes felülírni az orkok által annyira tisztelt egyszerű, erőalapú hierarchiáját, akkor gond van - mondja, noha jóval csendesebben, már csak a pánikkeltés és a démon közbekotyogása elkerülése végett is. - Véleményem szerint azok, akiknek komplexebb látásmódjuk van, azok sebezhetőbbek erre a bizonyos fejkotorásra, noha ez csak a személyes meglátásom, nem tapasztalat - fürkészi az embert, mi a véleménye erről, hiszen érezhetően óvatosabb és tanultabb, mint a társa. - Én mindössze a saját katonáimért felelek, de ha közülük beleesik valaki a csapdába, megkapja a maga, nos... jutalmát - teszi hozzá egy újabb mosoly feltűntetésével. - Mindkét fél.
Végül visszatér a csapata igazgatásához és a visszaútra való felkészüléshez, néha azért ránézve a sámánra, amíg tart a rövid pihenőjük. Nem tudja biztosra venni, hogy az alkalmatlan vezetés nyugtalanítja, vagy annak a gondolata, hogy emögött több van, amiről már ugyan vannak feltételezések és sejtelmek, egyikben sem lehetnek biztosak. Lehet az is, egy ork belviszály közepébe csöppentek, viszont erről megint nem kaptak tájékoztatást annak ellenére, illett volna tudniuk a körülményeket... Királya nem osztott meg semmit ezzel kapcsolatosan, így feltételezhetően vele sem közölték, mire lehet számítani, ami enyhén szólva megingathatja a köztük lévő, idáig nyereségesnek bizonyuló szövetséget - persze ez már nem az ő feladatköre. Ő egy katona, aki eljött átvenni egy foglyot, hogy elkísérje a megadott helyszínre, nem több; diplomatát játszania felesleges, főleg ennél a pontnál már, ahol a másik fél nem óhajtott magától tisztázni a körülményeket, csak nyomás hatására.
Visszafele a kocsi bakján kényelmesen üldögél, gyakran nézve körül és kérdezgetve a mellette üldögélőt, mi van körülöttük, de eseménytelennek bizonyul a visszaút. A táborhelyüket is könnyedén megtalálják így egy nagyobb, viszonylag sík vidéken – már erősen esteledik, mikor egyesek a sátrakat húzzák fel, míg mások alvóhelyet a fákon keresnek maguknak, csak olyan tipikus tündésen. Ő várhatóan majd a földön fog aludni néhány pokróc társaságában; sátrat nem fog felhúzni, annyit nem véd vagy melegít, hogy értelme legyen ezzel szöszmötölni.
Estére mindenki elcsendesedik; a gyér tücsökciripelés mellett még halk sutyorgások és nevetgélések jutnak el hozzá az elfjeitől, amit megmosolyog; egyeseket igyekszik megviccelni és emelni a hangulatot pár elmés megjegyzéssel, végül aztán a törpét is bevonja a meglátogatott személyek láncolatába. Nem tűnik tiltakozónak, sőt, barátságosan fogadja őt, így bátran huppan le mellé, megosztva vele a saját étkét, amit nem utasít el. A beszélgetésre is vevőnek ígérkezik.
- Nocsak, ez igazán hasznosnak tűnik. A felszínen is vannak törpék, akikkel tartani kell a kapcsolatot? Sokat sajnos nem tudok arról a vidékről, olyan messzire még nem küldtek – vigyorog, vonásai miatt önkéntelenül is sunyin. – Gondolom, az emberekkel a többiekhez képest szoros a szövetségetek, már csak a területi adottságok miatt is – tűnődik egy kissé. – Diplomataként jársz oda? – érdeklődik.
Ő maga elég ritkán hagyja hátra az erdőt, és ha meg is történik, akkor is többnyire emberi területre kell mennie vagy a nomádok közé. Előfordul persze, hogy a határvidéki orkoknál kell látogatást tenni, de akkor is csak katonai őrszemként, aki vigyáz a küldönc épségére, ugyanis nem mindegyik szeret egyedül utazni, nyugtalanul érezve magát az agyarasok társaságában, vagy nincs kiképezve harcra, hogy meg tudja magát védeni az esetleges útonállóktól és fontos lenne az épsége. Na meg fizikai munkás is kell alkalmanként, hogy az elcserélt értékeket valaki elvigye és elhozza... Azt nem fogja egy futár!
Csendesen felkuncog, amikor a törpe a feléjük elfekről terjedő meséket emlegeti.
- Van ebben igazság – vonja meg a vállát szórakozottan. – Tényleg a fákon szoktunk rohangálni, semmint a földön, a hátasállatok viszont területenként eltérőek. A legtöbb esetben hatalmasra nőtt gyíkféléket szoktunk használni, amik képesek felmászni a fára, mások őzeket és szarvasokat fognak be, mert azok könnyebben vágnak át a növényrengetegen, mint az úthoz, pusztasághoz szokott lovak. Hallottam viszont olyanról is, akik kétméteres farkast ültek meg - meséli, noha nem fárasztja mindenféle furcsa névvel a törpét - valószínűleg másnapra úgyis elfelejtené azok idegensége miatt. Ilyen egyértelműbb hasonlításokkal talán könnyebben fel tudja idézni úgyis, ha valakinek továbbadná - a kultúrájuk ezen része annyira nem titok. - A határvidéken viszont jellemzőek a lovak, amik ugyan az erdőnk belsejében nem jelentenek nagy hasznot, más területeken nagyobb előnyt jelentenek, mint egy gyík vagy egy félős őz - teszi hozzá, ám ezt a könnyedebb témát hamar felváltja egy nyugtalanítóbb téma.  
A démonnal kapcsolatos kérdések hallatán még megtartja a mosolyát egy darabig, végül elgondolkodva néz bele a tűzbe, kortyolva egy nagyot a vizezett borából.
- Én egy szó nélkül leszúrnám, ha ez lenne a parancs, de mint tudhatod, a szállítás a feladatunk - fordítja vissza a pillantását, változatlanul könnyed mosollyal. - Még ha nem is volt helyes a leírás, mert nem sötételf, amit nem tudom, hogy nem lehetett észrevenni... - forgatja meg a szemét egy kisebb fejrázás kíséretében. - Arról viszont biztosíthatlak, hogy előbb fogom vállalni a lefokozást és a feladat elbukását, minthogy feláldozzam az alám rendelt katonák életét, elvégre értük felelek, nem ilyen söpredékekért, aki szerintem kamuzik arról, hogy tábornok lenne. Valószínűleg szart se tud - dől hátra, nekitámasztva a hátát egy mögötte lévő sziklának. Az úton volt ideje mérlegelni, hogy mennyit is érhet a sötételfek számára egy démoni élet, és Bivalyból kiindulva nem sokat. Bizonyára, mint minden más faj esetén, őket is eszköznek látják, amivel valamivel több hatalomra tehetnek szert, de továbbra is ők maradnak a nyeregben és vezető pozícióban, nem olyanok, akik más fajba tartoznak.
- Szóval ha eldönti, hogy a vérünkben akar fürdőzni, akkor én leszek az első, aki visszaküldi Természet Anyához. Majd ő eldönti, hova megy tovább... - kortyol még egyet. - Na és neked mi a véleményed erről? Mint tanácsos, azt hiszem, neked nagyobb beleszólásod van - int Helléna felé egyet a kulacsával.

Mesélői

Daratrine Hellénával:

-Vannak igen, bár elég kérdéses a helyzetük, néhányan lent a hegymélyben külön is választják őket tőlünk, sőt hallottam olyat, hogy régen külön királyuk is volt. Amúgy nem tudom az emberekkel szerintem hasonlóan szoros, mint veletek a kapcsolatunk, végülis veletek van csere a fára, az emberekkel meg inkább fémek és élelem azt hiszem.-tart egy kis szünetet, miközben az állára teszi a kezét gondolkodóan -Én inkább politikai küldött szoktam lenni, mint sem kereskedelmi, tudod akik ott maradtak nálatok is így voltak.- teszi hozzá kedvesen, miközben mosolyog rád őszintén. Ezután persze a kérdése is megérkezik feléd és ahogyan meséled a hátasállatokról a dolgokat a szeme kikerekedik és szinte mint aki megdöbben néz rád utána, természetesen az álla leesve:
-Hát én gyíkra, sőt még farkasra sem ülnék fel, azok nem olyanok amiket szerintem meglehet ülni.... Nem értelek titeket furák vagytok!-teszi hozzá őszintén, nem tudhatod, hogy vajon naiv lenne vagy csak bízik benned valami oknál fogva. Persze a kellemes téma utána átterelődik a fogolyra is, amire persze a válaszod egyértelmű.
-Megértem. Igazából engem is meglepett és habár én nem tolakodtam oda a kocsi mellé is megtudtam, hogy mi is az ábra elég hamar. Viszont egy kicsit tartok tőle... Amikor beszélgettetek az ork törzsfővel sokminden ellentmondott annak, amit tudtunk róluk, valami nagyon nem stimmel ezzel az alakkal. És egyébként lehet tábornok nem? Mármint a sötét elfek ilyen mocskos lényektől kérnek segítséget a mi tudásunk szerint.-teszi hozzá láthatóan megnyugodva az emberek védelme hallatán. -A személyes véleményem... Nos hmmm.-gondolkodik el mélyen, majd felel komoly tekintettel: -Ha tényleg tud valamit... akkor megéri elvinni kihallgatni, de egyébként túl nagy a kockázat ami vele jár, ha tanácsolhatok valamit a királyt ne engedjétek mellé sose.-teszi hozzá várva mit gondolsz erről.

Vexnek még az este:

Varden szeme felszökik a kérdésre, és tetszik neki a bátorságod. -Hehe, értékelem leány a kérdésedet, de ezek mind olyan dolgok, amik az idővel alakulnak. Nálad inkább azt érzem, hogy kóstolgatod a többieket egyenlőre, szóval, hogy te kivel? Valószínüleg a másik fél fogja megmondani.-feleli neked talán őszintén, de mondjuk miért is hazudna nem?
-Az inkább érdekes, hogy vajon az orkok és az erdeiek hogy fognak egymásnak esni, ha még meg is halna pár... hmmmmm ínycsiklandó!-teszi hozzá végül.

Reggel Dar és Vex:
Persze a kavalkád és a zűrzavar híre hamar eljut mások fülébe is. Helléna és a pár ork is ott van már mikor a balhé kiteljesedni látszik és Vex szavai után az egyik ork felnevet, meglökve a mellette álló hústornyot. -Pont mint nálunk mi?

Daratrine Velatrys

 
Még Hellénával
Noha a törpékkel kapcsolatosan nincs különösebb érdekeltsége, köszönhetően a két nép közötti távnak és az emiatti ritka diplomáciai lehetőségeknek, azért igyekszik figyelmes és körültekintő lenni. Mégiscsak királyi katona, nemeself, és még ha a szokatlanabb fajtából is van, már csak a kötelességeire való tekintettel is megpróbál értelmesen viselkedni. Vagy legalábbis értelmesebben a tőle megszokottnál, nehogy keresztbe tegyen a kialakuló diplomáciai kapcsolatnak. Eliarion minden bizonnyal nem örülne neki, noha az orkok problematikus hozzáállását és viselkedését mindenképp jelenteni fogja neki.
- Hmmh, nos, nem mondom, hogy teljesen értem – emeli állához a kulacsának száját elgondolkodva. – De én meg úgyis csak egy katona vagyok, nem diplomata, így talán annyira nem kell szégyenykeznem miatta – kortyol egyet a vizezett borból, nemsokára pedig a téma átterelődik az awyrisi állatvilág egy igen aprócska töredékére. Helléna reakcióját hallva és látva önkéntelenül is egy vigyorra húzódik szája szeglete; különösebben nem tud meglepődni azon, hogy furcsának találja. Ő is legalább annyira különösnek véli a törpéket, hogy képesek barlangokban elzártan élni, minden bizonnyal természetes napfény és rengeteg zöld növény hiányában.
- Szerintem minden népnek megvan a maga furcsasága, amit a másik nem tud megérteni – jegyzi meg további vigyorral a képén, ugyanakkor nem kívánja ezt a részét tovább ecsetelni, máskülönben maradhatnának másnap reggelig is beszélgetni, annyi ellentétet és különös szokást fedeznének fel. Pihenni meg egyébként se ártana ennyi utazás után, mielőtt a szószátyár majommal indulnának tovább, aki bár még nem okozott különösebben megoldhatatlan problémát, az nem jelenti, hogy nem is fog.
- Ha a sötételfek annyira nagy becsben tartanák ezeket a túlvilági mocskokat, akkor Észak-Bivaly nem tőlük vagy az ivadékaiktól bűzölgött volna, hanem hulladék sötételfek tetemeit találtunk volna a helyszínen. Szemlátomást az erre a síkra hozott démonok nem olyan értékesek a számukra, mint a tényleges, hús-vér fajtársaik – lötyögteti meg kulacsa tartalmát tűnődve, levezetve a saját elképzelését, miközben a közeli lángokat fürkészi. – Nem feltételezem azt sem, hogy végtelen mennyiségben képesek lennének ilyen dögök toborzására, különben Neminra már rég lángokban állna tőlük, így igazság szerint csak arra tudok gondolni, hogy számukra eldobható kacatok a démonok, amiből kifolyólag nem fogják elismerni egy kis csapat vezetőjének sem egy démont. Persze meglehet, Bivaly esete valami kifacsart terv volt a részükről, noha taktikai előnyt nemigen látok a történtek mögött, inkább… - Kissé összehúzza a szemeit, ahogy elgondolkodik a lehetőségen: egy kereskedelmi központ kialakítása, ahol a piac vevőinek többsége sötételf lenne. Rabszolgagyűjtő népségként elég jövedelmező lenne a számukra az emberi területen létrehozni egy ilyet, ahonnan aztán hajóval elszállíttathatják az elfogott szerencsétleneket, bár a feketepiac még mindig eredményesebb lett volna a számukra a város bevétele vagy elpusztítása helyett. Mondjuk amennyi ismerete van az ott történtekről és tudva, hogy Dreyndra fogta el a királyukat valamilyen hihetetlen csoda folytán… Lehet, teljesen felesleges logikát keresnie az ott történtek mögött.
– Hmh, igazság szerint nem is érdekes – húz még egyet az italából. – Ha jól hallottam, már úgyis kezeskednek az újraépítésről, és bár nem sokat voltam jelen az emberkirály társaságában, elég intelligensnek tűnt ahhoz, hogy kezelni tudja majd a helyzetet a felmerülő problémáival együtt – engedi el a beszélgetés ezen szálát, majd pillantását Hellénára vezeti, mikor a személyes meglátását fejtegeti, a végére elmosolyodva.
- Ez alapján egy véleményen vagyunk – biccent. - Esélytelen, hogy Eliarion vagy Amerith közelébe engedjem. Majd én vagy… Hmh, esetleg valamelyik morcos nemeself kezeskedik a megfelelő kifaggatásáról – jut eszébe egy pillanatra Felaern, és bár nem volt még idáig sok köze hozzá, a jellegzetes és állandó ábrázata miatt elég gyorsan megjegyezte. Mindig úgy néz, mint aki citromba harapott, egy nagyon savanyú citromba. Őt biztos nem hatná meg semmi.
Még amíg akadnak gondolatok, addig azért eltársalog a törpével, hogy ne egy kényes téma keserű szájízével kelljen aludni menni, de mikor már javában kényelmessé vált a hangulat, elbúcsúzik éjszakára. Mindenkire ráfér a pihenés, főleg talán rájuk, hiszen jóformán egész nap utaztak. Az őrszemek már egy ideje a helyükön, a váltásuk is meglesz, így ha veszély van, az azonnali riasztás garantált.
 
Reggel
Az éjszakai szállást nem vitte túlzásba – mivel a fák már nagyrészt foglaltak voltak, mire aludni tért volna, így elvackolta magát egy kényelmesebbnek tűnő sziklának támaszkodva néhány réteg pokróccal, hogy ne fázzon túlságosan a hegyek között a kései órák során. Fegyvere a keze ügyében volt végig, ha rajtaütést szervezne bárki is a táborban vagy azon kívül, mert bár bízik az őrszemeiben, véletlen balesetek így is becsúszhatnak, ő pedig nem egy ilyen szituációban akarja magát kiszolgáltatottan találni.
Az éjszakát bár sikerül átaludnia, azért a szikla mégsem olyan, mint egy kényelmes fafészek, így bár fájós háttal, kissé elgémberedett tagokkal, de kellően pihenten ébred ahhoz, hogy az utat kellő éberséggel folytathassa. Már alaposan kinyújtóztatta a tagjait, és éppen hajtogatja össze a pokrócokat, amiket tervez visszadobni a hátasára, mikor egyértelműen felé irányuló léptek közeledésére kénytelen megállni. Enyhe kíváncsisággal fordítja meg a fejét, hogy rálátása legyen az illetékesekre, akiknek minden bizonnyal mondandójuk akad – első elképzelésre az éjszaka eseményeiről kívánnak jelenteni, noha az érkezők ábrázata egészen másról árulkodik. Egy kissé felvonja egyik szemöldökét, ugyanis ritkán lát két egymástól viszonylag független elfet haragban – ezek ketten meg egyértelműen összemarakodtak valamin, míg mindenki más aludt. Mielőtt viszont belekezdhetnének a magyarázatba, megvakarja kopasz kobakját értetlenségében, ugyanis elképzelése sincs, hogy az ő békés és idealista módon összefogó népük két tagja között mi lehetett az ellentétet okozó szikra, ha nem ő, Daratrine, a különc a gunyoros megjegyzéseivel.
…és ezek ketten hozzák magukkal a csődületet, ami majdnem kivált belőle egy szemforgatást. Úgy tűnik, elfogyott a teendőjük és nem tudják magukat mással lekötni, csak azzal, hogy figyelnek egy olyan beszélgetésre, ami alig érinti őket. Fantasztikus. De ha hallgatózni akarnak…
Na, még nem szabad mosolyogni! Egy komoly vita felett kell ítélkeznie, úgy is kell viselkednie!
Ahogy a probléma hosszas kibontásra kerül, ami talán még több táborban tartózkodó figyelmét felhívja és idevonzza, elég sokszor fordulnának grimaszba vonásai. Itt, ebben az esetben elég nagy hasznát veszi annak, hogy sokakkal szemben megtartja a jópofi ábrázatot, és így itt is sikerül türelmes és figyelmes arccal bámulni végig, igyekezve fenntartani a látszatát annak, hogy kellő megértéssel fog ítélkezni az eset felett. Egy – vagyis több - dolog azonban nem fér a fejébe: mi a fene ez az emberi mentalitás, mi ez a megkülönböztetés a nemek között és mi ez a kényszerítés? Még a határvidéki elfektől se tudná elképzelni, hogy így viselkednének, mert a nomádok az elfekéhez hasonló értékrendet követnek, ráadásul náluk még rang sincsen… Honnan szedett össze ő és a szülei ennyi sületlenséget, hogy beházasodással majd nemessé válhatnak? Erdeiek ezek egyáltalán, vagy az embereknek sikerült valahogy hegyessé tenniük a fülüket és így beszivárogniuk Awyrisba? Esetleg városból telepedtek vissza az erdőbe? De akkor is tudniuk kéne, hogy nem a kapzsi emberek rendszere szerint mennek náluk a hétköznapok… Vagy talán… Hmh, nem, hiába akarná az orkokkal összefüggésbe hozni ezt, a szülők viselkedését nem igazolná.
Vesz egy mély levegőt és megvakarja a fejét, mint aki erősen gondolkodik, miként kéne döntenie, így Vexnek van lehetősége belekotyognia egy olyan ügybe, amihez pusztán annyi köze van, hogy éppen hallotta a beszélgetésüket. Lehet, tényleg meg kéne kötözni ezt a nőt és berakni a démon mellé. Biztos jól ellennének egymás mellett, de azért megtiszteli őt a figyelmével.
- Bízom benne, nem a beosztottjaimat akarod céltáblának használni – enged el egy halvány mosolyt, mikor említést tesz a tőrdobásról, csak finoman figyelmeztetve ezzel, legközelebb ne merjen ilyet tenni - ne az ő beosztottjaival. Eleve szokatlan szétválasztási módszer, nemmellesleg veszélyes is, főleg, ha még dulakodás is van… Szerencséjére legyen írva, hogy nem talált el vele senkit, mert más esetben egészen másképp alakulna a beszélgetés, elsősorban a nő részéről. Azt már inkább nem firtatja, mennyire igaza van a saját katonájának, miszerint nem az ő dolga – mert hát valóban nem. Ennek az esetnek a két összeveszett fél között kéne lemenjen, valamint most már az ő bíráskodásával, de mást nem kéne értinsen, ilyen nyíltan semmiképpen sem, így kiváltképp örülne, ha mindenki menne szedni a sátorfáját. Persze büntetést így is fognak kapni ezek ketten, elvégre felelőtlenek voltak, valamint a parancsot is valamilyen szinten megszegték, és ha büntetés… Hát nem éppen a szűkmarkúságáról híres ezen a téren. Volt kitől tanulnia.
- Vigyázz a szádra, ember! – válnak azonnal zordabbá a vonásai, ahogy leszerencsétlenezi a beosztottját. – A katonámról beszélsz méghozzá a felettese jelenlétében, nem holmi tudatlan és tanulatlan parasztról – teszi karba a kezeit, még egy pillanatig enyhe ellenszenvvel fürkészve a nőt, és bár lehet, nem lőtt túlságosan mellé a kifejezéssel, mégsem engedheti meg neki, hogy ilyen kifejezéseket használjon a mellé rendelt elfekre. Az összképre és hatásra egyébként is adni kell, ráadásul ez a kerekfülű tűnik olyan pimasznak, hogyha nem fojtja el csírájában a szemtelenségét, mást is talál mondani nem csupán az egyszerű közkatonákra, de még a tisztekre is, mint ő maga. – De folytasd, kérlek – engedi el végül az enyhén sértő szót, halványan elmosolyodva a végén, és ha Vex folytatja még, akkor hallgatja a mondókája végéig, megtartva a felvett gesztust annak ellenére is, hogy nincs túl jó véleménnyel róla. Kicsit mintha túl fontosnak találná magát és egy súlycsoportba sorolja őt és egy katonai tisztet. Néha nevetségesen rosszul mérik fel a körülményeiket ezek a kerekfülűek.
- Nos, másvalami? Esetleg a tisztségem és kötelességeim? – érdeklődik a végén, kissé ironikusan téve hozzá a második kérdést, persze esze ágában sem lenne cserélni vele; az elfek biztos nem hallgatnának egy emberre. – Köszönöm – teszi hozzá mosolyogva, ha nincsen más, majd figyelmét a másik kettő felé fordítja. – Akkor most már foglalkozzunk veletek – tartja meg a barátságos vonásokat velük szemben, majd közelebb lép, kinyújtva az egyik kezét. - Kérem a tőrt – kéri először nyugodtan. – Mielőtt felelőtlen tettet követsz el puszta indulatból, amit tiszta fejjel megbánhatsz. Nem akarom, hogy a kelleténél rosszabb helyzetbe kerüljön bármelyikünk – tartja végig a szemkontaktust a sértett féllel, de ha nem reagálna és így igényelt lenne, szívesen megismétli az elhangzottakat katonás keménységgel is. Amíg viszont nem kell, addig nem akar feleslegesen keménykedni; az nem az ő műfaja, bár minden bizonnyal Egil seggbe is rúgná érte őt.
Csak akkor folytatja a beszélgetést és bíráskodást, ha a tőr már a kezében van, valamint nem lát már semmit a másiknál, ami fenyegető lehetne bárkire nézve. Ettől függetlenül int egyet az érintett másik félnek, hogy lépjen odébb, lehetőleg kardtávolságon kívülre, ha mégis elharapódznának az indulatok.
~ Egy kérdésem van csupán: mióta gondolkodtok emberként? ~ teszi karba a kezeit, gondolati csevegésre váltva közte és a két összeveszett fél között, elvégre, ahogyan ez már korábban is leszögezésre került, ez nem vonatkozik senki másra, csak rájuk. Kérdését komoly hangvétellel teszi fel, egyértelműen választ várva rá, ugyanis ez a mentalitás egyáltalán nem az elfekre jellemző, csak azokra a koszos emberekre. Tagadhatatlan, hogy konzervatív a társadalom, de a leszármazottaknak megvan a saját szabadságuk párválasztás terén; nem dönthetik el a szülők a gyerekeik helyett, kit szeretnek vagy kihez mennek hozzá valami érthetetlen hatalom miatt, ami náluk, elfeknél nem is létezik. A király is csak egy címszereplő, hogy legyen kit megnevezni a birodalom vezetőjének, hogy más népek számára is elismert társadalmat jelentsenek, hogy legyen, aki összehangoltan tudja intézni a külpolitikát a bizalmasaival, de a király maga is ugyanolyan elf, mint bárki más. Ezt mindenki tudja, és még ha a helyi normák közé is ivódott a tisztelet nagyobb kifejezése, sokat a tényen, hogy ő is csak egy elf, nem változtat.  
Ha nem kap választ, akkor folytatja:  
~ Szerintem te is tudod nagyon jól, hogy nálunk a nemességet nem egy emberekre jellemző kényszerházassággal lehet kiérdemelni, hanem olyan tettekkel és szolgálatokkal, amit a király nyíltan elismert ~ visszhangozhatnak a másik kettő fejében kimérten a szavak, noha egyértelműen a sértett félnek címzi őket, elvégre vele tartja a szemkontaktust. ~ És szerintem azzal is tisztában vagy, hogy a nemességgel nem jár különösebb előny, leszámítva a kristályfelszerelést. Nemeselfként nekem is csak egy kis házam van Awrynban, de nincsenek földjeim, jószágaim, még csak szolgálóim sem, ha emberi mércével könnyebb gondolkodni ~ tárja szét a karját egy kissé. ~ Nemes vagyok azért, mert katonaként olyan feladatokat láttam el olyan hosszú ideig, amit a király nyíltan elismert, de a hétköznapjaimat nem változtatta meg ez a tény: ugyanúgy járom a királyi palotát őrködés céljából, néha kirendelnek a városba járőrözni, máskor a határvidékre, és a kopasz fejemért ugyanúgy kapok a többi elftől, legyen nemes vagy sem ~ koppint párat a saját kobakjára. ~ Ez pusztán egy személyes dicsőség, amit te magad is elérhetsz akár katonaként is, ha kellően elhivatott vagy. Mégiscsak nagyobb érdem lenne így, a saját erődből megszerezni a kristályfelszerelést és azt, ami szerinted hiányzik a család kívánságlistájáról, nem? ~ biccenti oldalra a fejét egy kissé egy bátorító mosoly kíséretében. ~ És még a testvéred boldogságát is megőrízhetitek ezzel, hogy szabadon választhatja ki magának a saját párját, ami az én meglátásom szerint nagyobb érték, mint egy régen elfeledett, materiális dolog.
Ráadásul minden bizonnyal a kedves testvér önszántából bújt össze valakivel, mert elf körülmények között hallatlan, hogy kényszeríteni akarnak valakit a házasságra, hogy anyagiakat és pozíciót nyerjenek, ami náluk aztán nagyon jelentős… Mondjuk így már érti, miért voltak erről az egészről pletykák, méghozzá olyan burkoltan, név nélkül: mert legalább olyan felháborító ez, mint az ő kopaszsága, hacsak nem rosszabb.  
Közelebb lép a katonához, miközben a tőrt becsúsztatja a saját övébe hátul, hogy aztán mindkét kezét a sértett beosztott vállaira tehesse.
~ Szeretném, ha elgondolkodnál azon, te hogyan éreznéd magad a húgod helyében, elvégre téged is kiválaszthattak volna, hogy kényszerből összeházasodj egy lányos család leszármazottjával, illetve hogy megéri-e neked feláldozni a húgod boldogságát és a vele való testvéri kapcsolatot, hogy egy elfeledett "családi dicsőséget" visszaállíthass, amiről talán te magad sem tudod, pontosan micsoda és mennyire fogja befolyásolni a jelenlegi életedet. Ha ezekre megtaláltad a választ, gyere vissza, és megbeszéljük a továbbiakat ~ lapogatja meg a végén, őszintén remélve, hogy észhez tér legalább ő, ha már a szüleit megfertőzte egy ennyire idegen mentalitás. Kissé szomorú lenne, ha ilyenek miatt buknának el az erdei elfek, akik azért élhettek túl és maradhattak Awyrisban, mert képesek voltak fajon belül önzetlenül összedolgozni és segíteni a másiknak. Ha ez kiveszik belőlük, erdeiekből, akkor esélytelen, hogy megmaradjon a populációjuk.
Végül az összegyűltek felé fordul, akiknek kifejezetten unalmas látvány lehetett egy hang nélküli eseménysort végigkísérniük, ugyanakkor meglehetősen kíváncsi is arra, miféle ábrázatot vágnak mindehhez.
- Most pedig… - lép egyet hátrébb, ezt már hangosan kimondva, ránézve a másik katonára. – A rendbontás és fegyelmezetlenség felett nem hunyhatok szemet, ugyanis akárhogyan nézem, őrként elbuktátok az estét. Két elf majd összepakol helyettetek, de amíg készülődünk, tessék húsz fekvőtámasszal indítani, aztán indulásig a tábor körül futni. Legyen haszna a büntetésnek – teszi hátra a kezeit, kihúzva magát amolyan katonás megszokásból, majd érdeklődőn körbenéz a jelenlévőkőn, vajon mégis ki miként reagálhatott a néma előadásra. - Vagy mindenki elkészült volna? – jelenik meg egy széles vigyor az arcán, a többiek felé fordulva. – Sátrak összepakolva, hátasok felnyergelve, reggelizni is reggelizett már mindenki, vagy mi ez a szájtátás itt, kérem? – tárja szét a kezeit, már most jól mulatva a felfedezett ábrázatokon, váltson ki mindez bármit is az itt összegyűlt népségből.

Frederic

Eddig az elfek elég egységesen zártak össze velünk szemben, de ez most érdekesnek ígérkezett, ahogy a csapat megállt Daratrine előtt. Két feldúlt elf és az én társam Vex, aki úgy látszik szeret a középpontban lenni.
Nem kellett nagyon hegyeznem a fülem, elég közel voltam és nem is fogták vissza magukat, így mindet hallottam. Vex elmondása az éjjel történtekről csak megerősítették a gyanúmat, hogy Varden egész egyszerűen szórakozik velünk és nagyon élvezi. Sajnos a kíséretbe kijelölt társak ezt a nyilvánvaló tényt nem hajlandók észrevenni, mintha valaki vakságot bocsátott volna az elméjükre.
~ Talán az lenne a legjobb, ha egyik éjszaka kinyírnám és akkor nem fogjuk egymás torkát átharapni a küldetés végére, vagy háborút kirobbantani népeink között. ~ gondolkoztam el rajta.
Ezt erősítette meg az is, hogy az elf küldöttek vezetője úgy tett, mintha nem fogta volna fel, hogy miről beszél Vex, hogy mit jelent az, hogy a békés elf őrök, most majdnem megölték egymást Varden intrikái miatt………Mintha inkább csak sértésként élte volna meg, hogy egy más fajú figyelmeztetni próbálja……
Miután szinte elhessegette Vex mondandóját, az emberei felé fordult és mivel szó nélkül meredtek egymásra jó sokáig, biztosak lehettünk benne, hogy a nézőközönség nélkül folytatták beszélgetésüket az elméjükön keresztül, ami nem volt valami szép dolog, mivel az őrök marakodása, akiknek az őrködés lett volna a feladatuk, mindannyiunkra kihatással lehettek volna. Ez már nem belső ügy volt, de úgy kezelték.
Aztán amikor végre mi is be lettünk vonva, egészen meglepő eredmény született.
- Húsz felvőtámasz!!! – nevettem fel, de nem jókedvűen. – Most ez komoly? Ha az embereid egymás torkának esnek és amit valószínűleg csak a szemfüles társam akadályozott meg, akkor a démon akár el is szökhetett volna, vagy, ha már ennyire a fejükbe mászott, akár el is vághatták volna valaki más torkát……..És te elintézed ennyivel? – néztem rá, majd a többiekre, ők mit szólnak ehhez. – Rendben, de ezentúl jobb lesz, ha nem csak te állítasz őröket és esetleg megvitathatnánk, hogy „barátunkat” – intettem a démon felé. – minimum elkábítva vigyük tovább, ha már az én és most már Vex figyelmeztetése is lepereg rólad. Az én cuccom már egyébként össze van pakolva.

Még az este

- Értem, szóval még bárki lehet, te se látod előre. Ez jó hír, legalábbis az, hogy nem vagy jövőbe látó. Azonban az érdekelne amit az orkokról és az elfekről mondtál. Mi az ő feszültségük oka? Elismerem, annyira nem ismerem ezt a két népet így nem tudok nyilatkozni arról, hogy mennyire utálják vagy sem egymást. Szóval ez ilyen alap utálat amit te felerősítesz, vagy itt a táborban a miattad való nézeteltérés az amit kihasználni tervezel?

* kérdezem meg tőle tovább érdeklődve hátha még ha nem is a teljes igazságot, de megtudok valamit. *

reggel a táborban

* már épp visszaszólnék Darnak, amikor meglepetésemre, Frederic az aki felszólal és mellettem. Egy hálás pillantást küldök felé amikor körbenéz a társaságon, de teljesen egyetértek a szavaival. *

- Egyetértek, a legjobb az lenne, ha nem csak egy faj képvéselői vigyáznának rá, és minden alkalommal más, ha megoldható.

* teszem hozzá az ötletem, várva, hogy ezúttal vajon ugyanúgy csak elhessegetik-e vagy ezúttal meghallgatásra talál*