Bár igen csak komolyan érdeklődött Lisbeth a fiatal kocsmárostól, hogy kíváncsi-e mit tartogat számára a jövő, azért annak sikerült meglepnie gyakorlatias válaszával, amitől felnevetett.
- Azt hiszem ehhez nem szükséges az én kiváló képességemet igénybe venned, elég, ha megkérdezed nyíltan van-e elég pénzem, bár azt gondolom nem kerülte el a figyelmedet a tegnapi vendégem, aki nem volt szűkmarkú sem itt, sem odafenn.
Természetesen biztos volt benne a szélhámosnő, hogy a ravasz kölyöknek semmi nem kerülte el a figyelmét, de hát azt nem tudhatta, tényleg kapott-e a katonától a szobában is valamit.
Ha nem látta veszélyben magát, pár napot nyugodtan óhajtott itt eltölteni. Ha Flint nem szerez pénz, akkor legfeljebb szépen elosonnak egyik éjszaka.



Nem volt teljesen kipihent Flint és szívesen vette volna, ha a boszi szobájában meghúzhatja magát, de megint nem jutott el odáig, mert egy rosszarcú fickó lepisszegte, ahogy az egyik utcában a kocsma felé tartott.
Egyáltalán nem volt valami bizalom gerjesztő, de ha nem megy oda, attól félt a fiú, hogy ordibálni kezd, inkább megmarkolta vékony kis kését és közelebb óvakodott.
- Mit akarsz? – állt meg azért jó kartávolságra a másiktól, hogy ha kell hamar futásnak eredhessen.
Mikor a kis bőrerszényből előhúzta az aranyosan csillogó követ, a fiú arcán érdeklődés villant, de aztán gyanakodva függesztette a félvérre a szemét.
- Aranyrög? Sokat ér? Miért ….miért mutatod meg nekem? – kérdezte, bár szívesen talált volna ő is ilyet, mert gondolta, hogy azért biztos érhet valamit, de akkor miért nem tartja meg magának a titkot a férfi?
Erről eszébe jut, hogy nála meg hasonló por van, de persze ezt nem köti a fickó orrára.
Ha az megindokolja neki miért számít a segítségére, vagy mit akar tőle és nem lát benne semmi veszélyest, akkor elég mohó ahhoz, hogy vele tartson.

/A sarlatán kisasszonyt most nem keverjük bajba. Elég az, ha megtalálja a kuncsaftjait./



A korcs lény szétnézett gyanakvó szemmel, hogy nem keltette-e fel a figyelmét a kölyök olyannak, akinek nem kéne, majd fél lépést közelebb menve oda súgta.
-A patak medrébe annyi van, mint a cöfff. Csak meg kell találni. Ezt véletlenül dobta ki a víz, de ahol egy van, ott rengeteg szokott lenni. És eladhatjuk fele annyi arany érmének.
*A fejét meg sem mozdítva hordozta körbe szemeit a látószögében, hogy a korai órákban a földre vagy műhelyükbe igyekvő embereket megnézze, merre járnak. Majd eme röpke pihenő után újra folytatta.
-Át kell szitálni a vizes homokot. Egyedül nem bírom, mert valakinek tartania kell a szitát, miközben én borítom rá a mederből kotort dzsuvát. Estére gazdagok leszünk!
*Előhúzott maga mögül egy zsákból egy szitát. Csak kivillant, nem akarta megmutatni a benne lapuló csákányt, mellyel még fel volt szerelkezve. No, meg jó pár apró kacat, mi azt sem tudni, mire jó egyáltalán.
Kapzsi mosolygással várt a válaszra, ha megtalálta-e aranymosó társát.
-Csapj bé a markomba, öcskös! Itt a kezem, nem disznóláb.

Továbbra sem bízott a fickóban Flint, ezért megfeszítette az izmait, amikor az közelebb lépett hozzá, de már felkeltette az érdeklődését azzal a csillogó kővel és már azon morfondírozott, ha tényleg sikerülne ebből sokat szerezni, akkor akár még egy lányt is megfizethetne, akivel tegnap a katona évődött, amikor be akart jutni a boszorkányhoz. Már rég meg akarta próbálni, hogy milyen lehet ez, hallotta mikor a nagyobb legények erről beszéltek.
De, amíg ilyen koszos és rongyos, szóba sem állnak vele valószínűleg, így ezen is változtatnia kellene.
~ Tehát a patak tele van vele? ~ kezdett lelkes lenni a hallottakra, bár még mindig tartott a rosszarcútól, de a csillogó érmék ígérete kezdte ezt feledtetni.
Mikor arra is logikus magyarázatot kapott, hogy miért van rá szükséges a félvérnek, már eldöntötte a dolgot. Biztos volta benne, hogy azért esett rá a választás, mert nem akar túl sokat kockáztatni a férfi és egy utcakölyökkel ez könnyebbnek gondolja, mint egy felnőtt társsal.
Látva, hogy a felszerelés is meg van, csak egy kicsit habozott Flint, aztán belecsapott a fickó markába.
- Rendben, de ha segítek a zsákmányban is osztozunk. Mivel tiéd a felfedezés és a holmi, a felének a felét kérem. – tér ki az üzletre, mert azért óvatos és nem is akar túlzásokba esni.

A félvér arca felragyogott, ahogy jobb ajánlatot kapott, mint hitte. Bár tény, hogy a gyerkenek igaza volt a felkészültségével és az előkészületekkel kapcsolatban. Nem is késlekedett kifelé venni az irányt a városból, ellenkező felé, mint ahol elhagyja majd pár órával később a híres szájbajnok Aligátor tábornok Braslovot. Ők a vadonhoz közelebb bandukoltak és fél óra múlva már egy nagyobb patak partján álltak. Túl nagy még ahhoz is, hogy átugorják. Ám nem is ez volt a céljuk.
Ahogy lepakolt Flint új társa, gyorsan előbukkant a zsákból a szita mellett egy bádog tányér és a főre ledobta a csákányt is a biztonság kedvéért. Egy fúróhoz hasonlót vett még elő, majd egy kötéllel megkötötte a puttony száját, hogy nehogy kicsússzon belőle még valami.
-Megnézzük a mélységi vizsgálóval, hogy milyen a talaj itt a víz alatt. Itt találtam a rögöt és ha nem elég mély a kupac, ami az aranyat dugja, akkor megyünk és fölfelé haladva feltúrjuk az egész alját, ameddig leér ez az anyag.
*Először a fúróval megnézte, hogy fél méter vastag az, amiről beszélt, majd neki is látott és a fém csajkával elkezdte önteni az iszapot, ha a kölyök két kézzel fogja a szitát. Ám néhány kísérlet után, hogy kincset találjanak, hirtelen egyik végén elkapja a délosi karját és a fémmel jól fejbe kólintja. Ha nem sikerül egyből leütni, akkor izmos mancsával kezdi el tovább püfölni, ki sem véve az övébe dugott láncos buzogányát és tőrét. Ha Flint ébren van még az első csapás után és elég ügyes, ezek segítségével kiszabadul a szorításból, akkor pedig elmenekülhet. Ha nem...

Ahogy feléled a köteleket a kezén találja az enyves kezű. Még szerencse, mert leesne a fáról lógva az alatta fél méterrel lévő földre és megütné magát.
-No, ennyit aludtál, he! Mit gondoltál? Csak úgy arany terem mindenhun? Bele túrod az orrodat a mások titkaiba és lopkodsz a bányászoktól! Erre vagyok én, hogy elcsendesítsem a kotyogókat. Néhány ipse nem akarja, hogy kiszivárogjon, hogy a közeli hegyekben bányát terveznek.
*Miközben beszélt, rőzsét hajigált az utcagyerek alá.

Szándékosan nem a felét mondta Flint, mert biztos volt benne, hogy pont azokkal az indokokkal vágna vissza a félvér, mint amiket ő megemlített és nem akart egy csomó időt elvesztegetni azzal, hogy alkudozzanak. Ha igaz, amit a fickó mondott, akkor úgy is lesz elég mindkettőjüknek.
Nem is vitatkozott a félvér, látszott, hogy teljesen elégedett az ajánlattal, így rögtön indulhatta is.
A kölyök kíváncsian követte a felszerelkezett férfit és nem is mentek túlságosan messzire, hamar elérték azt a patakot az erdő szélén, amiben a félvér szerint az a sok aranyrög lehetett.
Egyelőre nem lát Flint semmit, ami erre utalna, de hát ő nem is ért hozzá, ezért inkább érdeklődve szemléli a társa ténykedését, ami közben az különféle eszközöket szed elő és fűz hozzá magyarázatot.
Nem árt, ha figyelmesen megszemléli magának, hátha később még hasznát veszi és maga is boldogul, ha tényleg megleli a számítását. Akkor már nem kell majd társ, hogy egymaga szedje össze az aranyat.
- Azt hittem a felszínen van, mert azt mondtad, hogy így találtad meg, vagy nem? – kérdezi azért meg, miközben követi a férfit a vízbe, bár azért kicsit fintorog, amikor a hideg vízbe kell gázolnia.
Le fog fagyni a lába, ha sokáig kell benne állnia!
Mikor a kezébe nyomja a szitát, akkor csak tartja, hogy a másik beledobálja az iszapot és minden figyelme az abban lévő anyagra irányul, így nincs nehéz dolga vele a félvérnek, amikor fejbe vágja a fémtállal.
Megszédül és elejti a szitát, próbálva elhátrálni a támadja elől, a kezét maga elé emelve, hogy védekezzen, de egy kemény ököl találja telibe és ez már sok, még érzi, ahogy a hideg víz felcsap körülötte.
A csuklójába és a vállába hasító fájdalom ébreszti. Kábán nyitja ki a szemét és érzékeli, hogy a félvér előtte áll, ő meg a levegőben lóg, vagyis egy kötélen, innen a fájdalom.
Nehezen fogja fel először, hogy miről magyaráz neki a rosszarcú, akivel szemben nem hiába voltak ellenérzései, de ez mit sem segít most rajta. Szépen besétált a másik csapdájába és most már azt is tudta, hogy bizony azok a törpék állhattak ennek hátterében, akiket meglopott.
~ Bányászok? Titkos bánya? ~ próbál értelmet adni a szavaknak, de csak addig jut, hogy ijedten nézze, ahogy a lába alatt gyűlik a rőzse.
- Mit….Mit akarsz tőlem? Én nem tudok erről semmit. Összekeversz valakivel, nem én vagyok az, akit keresel. – szólal meg nyüszítve, remélve, hogy hat ezzel a férfira.

Ahogy a Nap egyre magasabbra hág, úgy ég Flint keze alatt a munka. Bár ez csak egy közmondás, most inkább ide illő kép lenne, hogy forró a lába alatt a talaj. Rájött, hogy az ezen vidéken igen ritka vendégek miért voltak a kocsmában. A Raydan-hegység pont a királyság másik oldalán van és miért érdeklődnek a békés népek eme orkoktól és vadonból érkező pusztítások gyakran szenvedett táj iránt?
-Meglátod, jó lesz számodra! A jutalom egészét megtarthatod, nekem inkább nem is kell! Úgy sincs a patakban semmi, csak kicsaltalak. Feláldozlak Yvorlnak, hogy megadja nekem a varázsigét, amit leghűségesebb követőinek mond csak el. Azzal már nem kell orvgyilkolnom, hanem félni fognak tőlem az emberek!
*Úgy dünnyögi a közben meggyújtott és egyre nagyobb lángokkal égő áldozati oltára mellett gonosz gondolatait, hogy teljesen belefeledkezik a tüzelő pakolásba. A tolvaj igen csúnya égési sérüléseket szed össze, ám amire Sknadar nem gondolt, hogy a vízben verekedés közben alaposan átnedvesedett. Míg a kötél nem.
Így váratlanul érte, mikor egyszer csak a ropogó gallyak között landolt a fiú és ha még használhatóak azok a gyors lábai, talán kereket tud oldani, mire oda kapna és lefogná a csapdába ejtője.

Mondhatnánk, hogy a félvér keze alatt ég a munka, de az mindenképpen igaz, hogy Flint alatt meg a talaj, hiszen rabul ejtője,nem sokat totojázik, hogy az összehordott ágakat meggyújtsa alatta, miközben a kölyök fejében összeáll a kép, mit is keresnek ezen a vidéken a törpék.
Ez azonban nem vigasztalja, mert bizony nagy bajban van!
Ahogy a fickó egyre többet beszél, Flint-nek arra is rá kell jönnie, hogy talán bizony el is mentek neki otthonról, mert valami Yvorl-nak akarja feláldozni és nem is azért akarja megölni, mert ellopta azt a zacskót, vagy a kettő lehet, hogy összefüggött, de a félvér valamit nagyon kevert.
A fiú most már tisztában volt vele, hogy itt könyöröghet neki, ezek után nem fogja meghatni, ha ettől úgy gondolja, hogy valami természetfeletti képességre tesz majd szert, de hát igen csak kezd már melege lenni és pörkölik a lábát a felcsapó lángok.
- Keresni fognak! Megnyuvasztanak majd az őrök! Istened meg majd haragszik rád, hogy gyereket áldozol! – kapálózik és visít, ahogy a torkán kifér, próbálva a lábát minél feljebb húzni, hogy ne égjen meg.
Azonban nagyon úgy néz ki, hogy nincs esélye és bizony a kín beleharap csupasz lábába, a könnyek áztatják az arcát, nem bírja visszatartani. Nem is hiszi el, mikor hirtelen reccsenést hall a feje felől, de nincs ideje ezen elgondolkozni, mert egyenesen a lángok közé huppan és bár azon nyomban gurul is tovább, csak ez, meg az, hogy csöpög belőle a víz, menti meg attól, hogy haja és ruhája lángra kapjanak.
Bár két csuklóját még összefogja a kötél, egy pillanatig sem habozik, nem törődve égő fájdalmával, hátra sem nézve rohan, ahogy csak bír, be a fák közé, minél messzebb és minél sűrűbb bokrok közé, nem érdekelve, hogy testét véresre karmolják a tövisek.
Végül a patakba veti magát és a partoldal füvei között húzza meg magát, hogy elbújjon, fogaival igyekezve leszedni magáról a kötelet. Szíve őrült iramban verdes, de igyekszik minél csendesebb lenni, nehogy meghallja, ha mégis sikerült követnie az őrültnek.

A délosi kölyök alaposan megégeti a talpait, de legalább messzebb jutott a félorktól, mint amilyen közel volt hozzá beszélgetésük alatt. De ezt a kis teret visszakívánta Graun, mert próbálta folytatni előremutató eszmefejtéseit, hátha ettől visszajön minden.
-Yvorl büdös szájára! Gyere vissza, te féreg! A bőrödet lehúzom, ha nem állsz meg azonnal...
*Nem szabadul meg a harcos paptól még egy jó darabig az enyves kezű. Kitartóan üldözi és csak órák múlva lassít, mikor már ereje kezdi végleg elhagyni. Flint is tűréshatára közelében van, meg kell feszítenie még az izmait, nehogy újra felkeljen a földről a korcs.
Nem sokkal ez után -még mindig az erdőben- egy teljesen ember lép ki a bokrok közül, találja őt bármilyen helyzetben.
-Szia!
*Nem mondott többet, de nagy léptekkel halad a fiúhoz. Zöld zekét hord, barna bőrnadrágot és kezében lazán tartja kétkezes fejszéjét. Flint alaposan más irányba szaladt, mint amerre a város van, ha ezen is gondolkodott volna még egy pillanatot, mielőtt megindult a lába... akkor most már csak hamu lenne belőle egy áldozati oltáron.

Nem gondolta volna Flint, hogy ilyen kitartóan fogja üldözni a félvér és ő meg már véresre harapdálta a nyelvét fájdalmában, ahogy megégett talpát és lábszárát felsértették az avarba hullott ágak, a megbúvó kövek. Mindig a fürgeségére volt büszke, de most már alig kapott levegőt, mikor végül belegázolt a patakba, ami jólesően hűsítette égett és felsértett bőrét, de csak jóval arrébb állt meg a partra dőlve, mikor már nem hallotta az őrült fickó nehéz lépteit, nem hallotta szitkozódását és fenyegetőzéseit, remélve, hogy tényleg maga mögött hagyta.
Flint is ereje végén járt. Biztos volt benne, hogy súlyosan megsérült és, hogy meg fog halni, hiszen fogalma sem volt hol van, ő városi gyerek volt, nem a természeté.
Olyan hangosan zihált, hogy már csak akkor hallotta meg a közeledőt, amikor ráköszönt és Flint a rémülettől nagyot ugorva esett fenékre a bokáig érő, hideg vízben, még jobban lehorzsolva a kötéltől már így is felsértett kezeit.
Kimeredt szemekkel nézett a férfira, annak is inkább a kezében lévő veszélyes kinézetű fejszére.
- Kérem……uram…..kérem, ne bántson! Soha többet nem fogok lopni…….megesküszöm mindenre, csak ne áldozzon fel. – buggyantak ki a szájából a szavak, amit természetesen ebben a pillanatban nagyon is komolyan gondolt, bár ez csak nála olyan, mint füst a szélben.

A férif nagyon meglepődött a szavak hatására és gyanakvóvá vált a tekintete. Jó erősen két kézre markolta fegyverét és stabilan megállt.
-Úgy! Szóval tolvaj vagy? Gaz haramia!
*Továbbra sem közeledett, feszülten várta a folytatást. Arcáról most már a közöny helyett ellenségesség volt leolvasható. Ám a kis lopós lassan észre veheti, ahogy a vízben újra megpróbál felállni, hogy nincs nála a kés. A tűz előtt még megvolt, de most se a bökője, se a zsák aranypora nincs nála, ahogy jobban leltárba veszi felszereléseit.

Ha nem lett volna ennyire rémült és nem lett volna ennyire kimerülve, akkor biztosan nem vallja be Flint, még ha fenyegetik sem, hogy ő egy tolvaj, de most annyira megijedt, hogy majdnem elégették, hogy önkéntelen buknak ki a száján a szavak. Már nincs ereje elmenekülni és mindent megígérne, csak ne bántsák. Meg van róla győződve, hogy ez a fickó a félvér társa, hiszen miért is bukkanna fel éppen most.
Azonban láthatóan a fejszés meglepődik, amitől a kölyök kissé zavarba jön, de azonnal hátrább araszol, mint a rák, amikor látja, hogy az jobban megszorítja a fegyverét.
Ekkor jön rá, hogy őt meg teljesen kifosztotta az az ocsmány őrült, nincs meg se a kése, se a zsákmánya, az az aranyszínű por.
- Nem! Nem vagyok haramia! – rázta meg a fejét azonnal. – Csak…..csak éhes voltam, aztán…..aztán ott volt az a ronda félvér és és fel akart gyújtani. – magyarázkodott kétségbeesetten, próbálva jobb színben megsajnáltatni magát.

Az erdőkerülő egy ideig még tanácstalan volt és hagyta beszélni a kölyköt. Erősen gondolkodott.
~Ha ő semmit nem tett, akkor miért mondta, hogy „csak éhes voltam”?
*Egyre inkább nem bízott a gyermekben és végül dühödten tört előre a fejszét magasba tartva.
-Ismerem én a fajtádat! Hord el magad, míg szépen mondom.
*Ám megtorpant a vízparton. Tanácstalanul nézett az ijedt ki tolvajra. Nem tesz egyelőre semmit. Nem engedi ki a vízből, csak a túlpartra. Ám nem is próbálja meg megölni.
Flint gondolatai mélyéről pedig egy régi emlék tör elő. Galileotól, a kereskedőtől való elválása és az útszélen Braslov közelében való megtalálása közben valamikor találkozott -úgy rémlik- az egyik erdei elffel. Al-Sziszi embere volt ő is és azt akarta tőle, hogy kutasson a boszorkány nyomai után, hogy megkímélje az életét, mely az övék volt, amióta engedély nélkül elszökött.
Ha elméje nem csalta meg, akkor a Testvériségtől nem szabadult meg még.

Egy darabig úgy nézett ki, hogy hatottak a zöld zekésre a kölyök esdeklő szavai, de aztán mégis csak elkomorult és mérges hangon ripakodott rá Flint-re és meg is indult felé, a fejszét is ráemelve.
Akármilyen elcsigázott is volt a fiú, most összekapta magát és rémülten menekült a túlpartra, miközben a szemét le nem vette a férfiról, aki szerencsére végül megállt a parton, nem követte, hogy végezzen vele.
Azonban Flint hiába van megijedve, egyszerűen képtelen sokkal messzebb menni, csak erőtlenül rogyik le a part menti egyik fa alá és hálát rebeg minden általa ismert istenségnek, hogy még él.
Ekkor ismét beugrik egy emlékfoszlány arról az időről, amit eddig képtelen volt felidézni, hogy miként került arra a kietlen útra, ahol a boszorkány megtalálta.
Felrémlik előtte egy elf arca, aki cseppet sem gyengéden arra kényszerítette, hogy ha életben akar maradni, kerítse elő a ………a boszorkányt! Al-Sziszi! Most már emlékszik! Megtalálta a Testvériség és az élete függött attól, hogy megtalálja nekik Lisbeth-et.
Most mit csináljon? Hová fusson, ahol nem találják meg? Sehová! Ott is megtalálták, sosem szabadul tőlük, de ha feladja nekik a nőt……….
Egyelőre azonban össze kell kapnia magát és kitalálni, merre kell majd mennie. Persze, ha az a fejszés nem gondolja meg magát közben.
- Elmegyek, csak, hagy pihenjek egy kicsit. – kéri elhaló hangon, csak megesik végül a fickó szíve rajta, hisz láthatja milyen gyenge.

Flintnek nem volt már túl sok ereje, bármennyire is ijesztő volt a fejszéssel való esetleges találkozás, kénytelen volt egy fa tövében elaludni és kipihenni magát. Csak remélhette, hogy nem fog belegázolni a vízbe szundítása közben a favágó és nem veszi el életét, miközben az igazak álmát alussza. Vagy korábbi támadója nem tér vissza.
Mikor kinyitotta a szemét, már nyoma sincs az idegennek, szerencsére egyiknek sem. Bár sejthető volt, hogy a hajszában kimerült félvér inkább a saját csomagjához fog visszaindulni, mielőtt valaki dudának nézi és megfúja. Ám így egyedül maradt korgó gyomorral.
Ám nem volt mégsem teljesen egyedül. Egy hiéna tőle nem messze somfordált, talán ha elejti, akkor csillapíthatja az éhségét. De akkor is megszűnik bele fájó üressége, ha fordítva történik.


/A kép csak illusztráció, nincs mellette tetem./

Van egy pont, amikor a legkitartóbb és legszívósabb utcakölyök is kénytelen belátni, hogy nem képes tovább futni és most Flint pont ott tart. Már csak annyi futja az erejéből, hogy pár mondattal még könyörögjön a fejszésnek, ne akarja, hogy tovább vonszolja magát, hagyja egy kicsit pihenni.
Különben is, nem gondolhatja a férfi komolyan, hogy itt akarna maradni? Ebben a rideg, sötét erdőben, ahol ki tudja mikor botlik bele abba a nyomorult félvérbe? Ha tuna már most nyakába szedné a lábát és meg sem állna a városig, ahol……..ahol bizony megint csak ott állna, hogy mit csináljon.
Természetesen félt a Testvériségtől, akik még a szökése után is könnyedén megtalálták, de félt a boszorkánytól is, mert nem szerette volna, valami ocsmány féreg képében végezni valakinek a talpa alatt.
Végül elnyomta a kimerültség, bár a hidegtől vacogva és félve ki támadja meg újból, elég nyugtalan álma volt.
Halk szöszmötölésre ébredt és egy hiénával nézett farkas szemet, bár fogalma sem volt miféle jószág ez. A kutyához hasonlított, de még sem az volt, látta annál vadabb tekintetét. Először moccanni sem mert és hiába volt éhes, azért a két puszta kezével nem vetekedhetett az állat tekintélyes fogazatával.
Inkább összeszedve minden erejét futásnak eredt, de ha nem bízhatott már ebben sem, akkor felmászott egy fára, onnan dobálta meg a vadat, hogy elzavarja.

Ahogy felpattan a fiú, igyekszik összeszedni minden erejét, hogy elmeneküljön. Ám az elmúlt idők nyoma kezd összerakódni. Talpán az égési sérülések már felhólyagosodtak és a futás utáni éhség is kezdi mardosni. Talán ha reggel a fogadóban tudott volna enni... de nem jutott el odáig.
A dögevő elég gyorsnak bizonyul ahhoz, hogy elkapja a lábait és bár csak kisebb karcolásokat ejt, ahogy fogai közül kicsúszik még éppen a lába, ám fel kell pattannia egy fára, hogy a lendületben lévő vadállat ne tudjon oda kapni most már nem csak súrolva őt, hanem teljes szájával.
Nagy mázli, ezt abszolválta és igyekszik letört botokkal hajigálni, hogy elkergesse a hiénát. Ám az a fránya dög csak addig vonul vissza, míg dobótávolságon kívülre nem ér. Onnan vicsorít a tolvajra.

Flint nagyjából tisztában van vele, hogy nem lesz könnyű dolga, hiszen egyrészt mindene fáj, a talpa különösen, másrészt a vadállat, ha legalább olyan éhes, mint ő, akkor még gyorsabb és vehemensebb is lesz, de nincs más választása, meg kell kockáztatnia a menekülést, nem tartja valószínnek, hogy elbírna egy éhes vadállattal.
Ezért bár a fogai is összecsikordulnak, ahogy a talpa éri a földet, fut. Mikor az éles fogak felsértik a bőrét, akkor még utolsó lendületével megkapaszkodik egy fölötte elnyúló faágba és keservesen felhúzza magát, majd miután kilihegte magát, megdobálja a hiénát.
Azt reméli, hogy az elűzi a dögöt, de az ravaszabb annál, vagy éhesebb, de csak addig megy el, míg már nem érik utol a kölyök által rádobált törmelékek.
Flint már szédeleg a megpróbáltatásoktól és az éhségtől, attól fél, hogy előbb-utóbb leszédül a földre a hiéna martalékául.
Ha már nem lát semmi más megoldást igyekszik letörni egy méretesebb ágat, olyan karvastagságút, hogy azzal leugorva a földre tartsa távol magától az állatot, miközben követi a patak irányát remélve, hogy az elvezeti egy olyan helyre, ahol már meglátja a várost.
- Takarodj vissza a vackodra, te dög! - vicsorít kétségbeesett dühvel a vadra.

A jószág majdnem kicselezte Flint, ám nem esett ő a fejére, hogy csupán egy taktikai visszavonulással lerázható legyen. Már épp elfogy a türelme és a vaskos husángot rángatja fölötte, hogy letörje. Ám ekkor hirtelen, mintha csak vesztét érezte volna, hihetetlen gyorsan old kereket. Pedig semmi nem történt, a kis tolvaj se nem látott, se nem hallott semmi mást, mint saját ténykedésének eredményét.
Fél perc múlva megzörren valami a közelben és az aljnövényzet és lombok takarásában mozgást hallani. Ha elbújik az enyves kezűnk, magasabbra kapaszkodva, hát két törpét láthat nem sokkal a fája mellett elmenni szekéren.
-Szerinted nem kéne beavatni az embereket ebbe az egészbe?
-Mi a fenének? Semmi közük a kincshez. Még csak nem is az ő területükön van.
-Jó, csak arra gondoltam, hogy ha elkezdenek suttogni... Nem lenne egyszerűbb pár embert megvenni?
-Mire gondolsz?
-Nem tudom.
*Ez után némán haladtak el, ha a délosi csibész jól elrejtőzött. Ha nem ügyelt az álcára és ott maradt az alsó ágon, akkor viszont megállnak és farkasszemet néznek vele.

Hát azért annyira nem volt okos a hiéna, hogy olyan messzire menjen, ahol már Flint nem látja, így nem is tudta becsapni, bár akkor is biztos várt volna a kölyök és vitt volna magának egy botot legalább, ha úgy is látná, hogy sikerült elkergetnie.
Azonban hiába tesz meg mindent, hogy egy vaskosabb ágat birtokba vegyen, puszta kézzel elég nehéz letörni, nem is hagyja magát a gally, azonban látja, hogy az állat farkát behúzva elinal és ez azonnal arra készteti, hogy csendben maradjon, mert biztos benne, hogy elzavarta valami, az pedig csak veszélyesebb lehet.
Ezért aztán inkább feljebb húzza magát és megpróbál elbújni, így nem sokára meglátja a fája alatt elhaladó két törpét, akik nem sejtve Flint jelenlétét, beszélgetnek.
Miután nem ejtették a fejére és megjegyezte a félvér szavait, most sejti miről vitáznak ezek ott lenn. Biztos, hogy a bányájukról van szó.
Talán, ha ezt elmondja a Testvériségnek, akkor nem kérik tőle a boszit cserébe és így kihúzhatná magát a csávából. Csak ahhoz meg kéne tudni, hol az a bánya, akkor talán még többet érne a hír. De ahhoz, hogy ezt el tudja végezni, előbb a lábát kéne ellátni, mert már így is alig van bőr rajta.
Viszont, ha elszalasztja a törpéket, talán soha nem találja meg a bányát. Dilemma, amit végül fájdalmas fintorral old meg és gyorsan elszakítva amúgy is rongyos ingét, beköti a talpát, aztán a két fickó után igyekszik. Ha a városba mennek az is jó, ha a bányába, akkor legalább meglesi merre van.

Miután kihallgatta a beszélgetésüket, a két utazó után osont Fint, mint valami rablásra készülő haramia. Ám tartotta a távolságot, melyet az ő állapotában nem volt nehéz. Illetve nehéz volt, bár nem az, hogy ne menjen túl közel hozzájuk, hanem az, hogy ne maradjon le. Ha el is veszti a hangokat esetleg, hogy merre halad a járatlan úton a kordély, a nyomokat könnyen megleli. De ha fogát összeszorítva mindent megtesz, akkor nem tűnnek el a szemei elől.
Már jócskán délután van, mikor feltűnnek Oughwar jellegzetes fehér sapkás hegyei és az alacsony növésűek úgy hajtanak továbbra is, mintha nem a fosztogató, vad orkok birodalmát éreznék magukhoz közel.
Egy barlang bejáratánál eltűnnek, akár csak a nyomokat követte eddig, akár látja is befelé haladni őket.




Eközben a magát épp csak befészkelni igyekvő sarlatánnak újabb kuncsaftja érkezik.
-Kérdéseim vannak, banya! Egy kölyköt keresek, ki nem régen Yvorl szájában járt, de meglépett a kis taknyos. Hun van az most?
*Mérgesen csapja le a buzogánya nyelét az asztalra és mered rá a nőre.

Az volt a szerencséje Flint-nek, hogy a törpék nem siettek sehová, így fájós lábával is tudta őket követni, bár néha már ott tartott, hogy hagyja a fenébe az egészet, de most már teljesen eltévedt, így nem sok választása maradt, csak összeszorítani a fogát és vonszolni magát a két vándor után.
Még így is azon töpreng már, mikor délutánba hajlik az idő, hogy feladja, lepihen egy fa tövében és ott marad, míg el nem jön érte a lassú halál, de új erőt ad neki, ahogy megpillantja a változó vidéket, mert sejti, hogy talán a két bányász útja is a végéhez közeledik, és akkor ő is megállhat végre.
A hasa már így is nagyon fáj, hiszen az éhség szinte már mardossa, útközben csak pár marok bogyóval és némi patakvízzel olthatta a éhségét, szomját.
Majdnem lebukik mikor végre kibukkannak az erdő utolsó fái közül és egy barlang nyílásban tűnnek el, annyira eltompultan követi őket.
Hirtelen nem tudja mit csináljon, mert fél az odabenn tátongó sötétségtől, de aztán a kétségbeesés előre hajtja, hiszen hová is mehetne. Pihennie és ennie kell és az csak ott várja, ahol élőlények vannak. Így aztán beoson a nyíláson és ezt igyekszik minél halkabban és láthatatlanabbul tenni.



Lisbeth azért nem várt karba tett kézzel, míg visszatér a kölyök, akiről már kezdett lemondani, hiszen azért már jelentkeznie kellett volna. Mérges volt, de le kellett nyelnie, viszont, ha nem akarta, hogy kidobják, ha elfogy a pénze, akkor magának kellett megkeresnie. Így a fogadó egyik homályos sarkában telepedett le és ott fogadta azokat, akik kíváncsiak voltak, mit hoz számukra a jövő. Szerencsére azért ez mindig csábítja az embereket.
Azonban a legújabb kuncsaft, kicsit erőszakosabbnak mutatkozott, de mikor felnézett kissé elsápadt. Nem mindennapi csúfság nézett vele farkas szemet és mondanivalóját egy súlyos buzogánnyal erősítette meg.
- Én csak nem régen érkeztem jó ember, fogalmam sincs milyen kölyökről beszélsz. – rázta meg fekete fürtjeit. – Ha viszont a jóslatomra vagy kíváncsi, azt nem fegyverrel, hanem csengő érmékkel kell kérned. – mosolyodik el hidegen és keze az egyik méregfiolára tapad, ami ha bőrre kerül, maró fájdalmat és izomgörcsöt okoz. – Tehát ezt vidd innen. – int a buzogányra, - és ha nem tudsz fizetni, akkor magadat is.

Ahogy a fiú beosont a járaton, még látszott az első kanyarban a fény, mikor egy melléküregből beszélgetés hangja hallatszott. Bent két ork és egy törpe kártyázott.
-Kettes pár és dáma pár! -csattant fel a szakállas.
-Nem tudom, hogy csinálod. Mindig neked van szerencséd. Nem hiszek a szerencsétlenségbe!
-Tán nem célozgatni akarsz valamire? A törp becsület megkérdőjelezhetetlen.
-Én nem célozgatok, hanem eltalálom a leggyengébb pontot mindig!
*Az alacsony növésű nép képviselője a székéhez támasztott csatabárdját szorongatta és mérges szemekkel méregette a két cimboráját. Könnyűnek tűnt volna beleállítania az egyik fejébe, akkor már csak egy az egy ellen maradnának.
-Hát amikor neki volt három királya? Nyertetek ti is ugyan úgy. Egyszerűen csak egyszer neked kedveznek az istenek, máskor meg én nyerek. Nem kell ezen csodálkozni.
*Igyekezett lehiggadni, mert ha a két játékos társával végez is, tudta jól, hogy ide lent is még a társainak több agyarassal kell szembe néznie majd. Jobb lesz úgy terelni a gondolataikat, hogy vissza vonják a vádakat.
Az ajtóhoz nem messze a kályhán sült csirkecomb sült, jó illatokat árasztva, ám a három méter több, mint amiért észrevétlenül be lehet nyúlni. Vagy ügyesnek kell lennie.




A félork gyűlölködő szemekkel nézte a varázslónőt. Ám a buzogányát lehúzta az asztalról, kis karc nyomot hagyva mögötte.
-Ne játssz a türelemmel, boszi! Persze, hogy tudok fizetni.
*Ezzel megnyitotta a pénzeszsákja száját és egy kevés aranyport szórt ki rá.
-A kis lopósra vagyok kíváncsi. Merre kószál.

Kicsit szoknia kellett a fiú szemének a félhomályt, de nem volt teljesen sötét végül is, amire számított, a barlangot kísérteties fénybe vonta az egyik kanyarban éppen csak eltűnő fáklya lángja, ahol a törpék mentek.
Már osont volna tovább, mikor meghallotta a hangokat és gyorsan a barlang falához tapadt, úgy óvakodott a falva vájt másik üreghez.
Valószínűleg a bánya őre üthették el ott az időt egy kis kártyázással, akiket egy törpe és két ork alkotott és akik nem éppen egymás keblére borulva vitatkoztak azon, hogy kit mennyire segít a szerencse. Flint nem egyszer volt tanúja, ahogy ezek a kártyázások véres verekedésbe torkollottak és a hangulat itt sem volt kevésbé feszült, ahogy érzete és kivette.
Azonban úgy látszik a törpe nem volt bolond, hogy a két rámeredő orkra támadjon, mert az nem biztos, hogy neki kedvezett volna, arról már nem is beszélve, hogy ez a föld már minden valószínűség szerint az orkok vidéke volt, bár ebben a kölyök nem volt biztos, csak a hegyeket valahogy velük azonosította. Na, nem mintha a törpékhez nem lehetett volna. De végül is neki mindegy volt, őt leginkább azok az illatok vonzották, amik a kályha felől érkeztek és szinte belefájdult a hasa.
Igazán jól jött volna neki, ha ezek ott hárman egymás torkának esnek, akkor talán el tudta volna csórni azt a finom kis húst.
Az ajtóból semmiképpen nem érhette el, viszont be sem mehetett észrevétlenül, itt hagyni meg végképp nem tudta.
Látott jó pár nagyobb követ a lába körül, így felszedett párat, majd a nyílás a barlang felé eső oldalához lapulva, a kijárat felé dobált párat, hogy zajt keltsen. Azt remélte az őrök kiszaladna és akkor……neki csak egy-két pillanat kellett…….
A fény talán el is vakítja kicsit a férfiakat és akkor szépen eltűnik a sötétben, azokkla a finom sült combokkal együtt. Most csak erre tudott gondolni.



Lisbeth mindenesetre megkönnyebbülten látta, hogy szavainak azért volt hatása, nem kellett tudnia a félvérnek, hogy a szíve majd kiugrott közben. Adnia kell a látszatra, hogy nem ijed meg holmi tapló vendégtől, hiszen akár meg is átkozhatja, amit talán el is süthetett volna a méreg hatására, de jobb volt nem kipróbálni, mennyit bír el a fickó.
- Látom értesz te a szóból, nagyember. – nézett az elé szórt aranyporra, bár érméknek jobban örült volna, azért talán ez is megteszi, igaz még ebben a formában csak hallott az aranyról. – Akkor ne húzd az időt, ülj le oda, - intett a mellett lévő székre, - aztán nyújtsd ide a tenyered, hogy megnézhessem ki az a kölyök, akit annyira óhajtasz. – nyújtja ő is előre a kezét, hogy a másikét megfoghassa.
Ha az hajlandó megtenni ezt, akkor sóhajtozni kezd, de közben azon gondolkozik, hogy megéri-e neki kockáztatni, de nagy valószínűséggel akkor nem úszná meg és vagy használja valamelyik mérgét, vagy innen is menekülhet, ha tud.
- Láttam elfutni és, mintha valami kis szütyő lenne nála……..erdőt látok………barlangot…..
Persze ezeket nagyjából most találja ki, csak a környezetéből következtet, meg a fiúból, hogy ha keresik, biztosan menekül, erdő meg a város körül van elég és valahol csak el kell bújnia.
Ha a fickó elmegy, akkor már jó és végül is, ezt mindig meg lehet magyarázni.

A törpe kapott az alkalmon és figyelmét a zaj felé fordította. Nagy bátran indult meg kifelé, közben érezte, hogy fokozatosan csökken a feszültség. Mivel ő vállalta magára a veszélyt, hogy kikutassa a történteket, így kihúzta a lábuk alól indirekt a talajt, hogy tovább forszírozzák a kényes témát. Bár úgy vélte, hogy senki nem merte megtámadni a titkos tárnát, így ténylegesen kevés kockázatot hordoz tette, mégsem köthetnek bele akkor, mikor majd visszatér.
Számításai helyesek voltak és hamarosan az egyik oughwari is csatlakozott hozzá, gyorsan beérve pár nagy lépéssel. Így még csak nem is kellett egyedül szembe néznie azzal, ha egy troll vagy bármi félelmetes settenkedik odakint.
Ám a harmadik társuk bent maradt és felhajtotta a lapok széleit. Erősen gondolkodott azon, hogy a saját rossz leosztását kicseréli egy erősebbre, ám nem hagyta a becsülete. Végül hátra sandított és ha a kölyök nem épp akkor próbálta ellopni a kaját, akkor a bedobott téteket rendezte kicsit át. Úgy szólván visszavett pár bedobott érmét.
Ha Flint nem a rossz pillanatban nyúlja le a kajájukat, amikor váratlanul hátra sandít, akkor el tud bújni a visszatérők elől és észrevétlen marad. Ám ha rosszkor indult meg, akkor a hátra maradt őr felveri az egész bányát és már csak az marad hátra neki, hogy megpróbáljon a kettő között átbújni vagy kicselezni őket valahogy. Ám ennek vége van, mint a botnak ebben az esetben, ami egy fegyver nyelében materializálódik. Ő meg a földre huppanna.




A harcos pap rosszallóan morog valami érthetetlent.
~Vajon csak a mocskos kezem és füst szagú ruhám miatt találta ki ezt a kuruzsló vagy tényleg lát? Ez így elég rövidke és ha valóban a bányában van, akkor már mindegy. Ott biztosan elkapták.
*Vicsorítja a fogait majd elhatározza magát.
-Nincs még valami?
*Ha Lis kiegészíti még valamivel, azt figyelmesen meghallgatja. Ha nem tud mást mondani, akkor elég sok is ott hagyja a fizetséget, mert a boszorkány nem tudhat a kincs rejtekéről. Csakis természetfeletti képességei adhattak ilyen víziót.
Minden képen jó hírét viszi a jósnak, csak a mértéke a kérdés.

Visszafojtott lélegzettel lapul a falhoz Flint, hogy minél jobban beleolvadjon, eggyé váljon vele, mikor meghallja, hogy valaki igyekszik dörmögve kifelé. Persze izgul, hogy ne csak egy valaki menjen felderíteni a zaj forrását, mert akkor hiába volt minden, de mikor meglátja a törpe hátát, hallja az utána igyekvő másikat is.
Azonban hiába reménykedik a harmadik társuk, az egyik ork nem tart velük, így hamarosan a kölyök megkockáztat egy kis leselkedést befelé, ahol látja, hogy a fickó, kihasználva társai távollétét a maga malmára akarja hajtani a helyzetet.
Ha hozzá akar jutni az inycsiklandozó húshoz, ezt kell kihasználnia, mert különben lassan visszatérnek a többiek és elillan a kínálkozó alkalom.
A veszélyérzete szinte kiabál a fülébe, de a gyomra szinte görcsbe rándul az illatoktól. Már lassan két napja, hogy nem evett és ez még neki is sok.
Ez merészebbé teszi, mint egyébként, de azért nem bolonddá. Megvárja míg az ork a hátát mutatja felé és elmélyülten rakosgatja a téteket, akkor hangtalanul oson a tűzhelyhez, amiről lekapja a húst.
A nyelvébe harap, ahogy az megégeti a kezét, de el nem engedné, iramlik is kifelé, nem törődve vele, hogy úgy is észreveszik az étel hiányát, most csak az a lényeg, hogy megtömje a hasát.
Azonban a két őr hamarabb jön vissza, mint gondolta és a félig a szájába tömött combbal, zsíros kézzel csak egy választása van, a váratlanság segítségét hívni és elsurranni a befelé igyekvők között.
Azonban valami megakasztja és Flint jó nagyot esik, majdnem megfulladva a szájában lévő ételtől, de ki nem köpné.



Nagyon jól ismeri már az embereket a boszorkánynak látszani akaró Lisbeth ahhoz, hogy tudjon olvasni belőlük, az arcukról, a viselkedésükből és a rajtuk található nyomokból és itt még az is segít neki, hogy ismeri az enyves kezű kölyköt.
Blöfföl, de az ösztöne és tapasztalatai segítik, ráadásul nem gondolja, hogy a malac szemek mögött túl sok értelem húzódna meg. Bár az azért furdalja az oldalát, mit akar ez a behemót a fiútól.
- Nem látom tisztán,……talán, ha mondanál valamit arról, miért keresed? Akkor talán tisztulna a kép, jobban rá tudnék fókuszálni. – magyarázza számítóan, de úgy gondolja, már így is elég jól járt azzal a porral és még csak számon sem kérheti a félvér, hogy nem mondott igazat, ahhoz elég homályosan fogalmazott
Azért, ha a férfi annyiban hagyja, akkor azért érdeklődik majd róla a fogadósnál, ahogy a furcsa porról is.