/Raghal/
Sok év telt el,mióta a Forrásnál jártak volna az Orkok,hol tiszteletet és fohászt mondtak Isteneikhek,a harcokba indulás előtt..
Volt egy jó pár év,mikor a Nagy Háború idején mindig népes tömeg zarándokolt a hegy lábához,hogy elmondhassák az égieknek a szándékaikat,és ezzel megerősítsék a Sámánjaik által a harci szellemüket..
Ma már elfeledett ez a hely,és nagyon kevesek tudnak még emlékezni az Öreg Sámánok közül is,hogy pontosan merre is van a Forrás..
De most fel kell készülni egy esetleges nagyobb fenyegetésre,mi az egész Országot fenyegetheti..és nemcsak az Ork Birodalmat..hanem minden fajt,és teremtményt.
A Nagyfelhő-Ünnepén a legöregebb Sámán öszehívja a környező falukból azokat a Harcosokat,kik vállalják,hogy felkerekednek,és megkeresik a Forrást...hogy kiengeszteljék a Szellemeket..és újra dicsőséggel induljanak csatába a Törzsek...mint évszázadokkal ezelőtt..
..És minden faluba elért a Sámánnak a Nagyfelhő-Ünnepének a híre...és elért abba a faluba is,ahol Raghal is él...

Hosszú, nagyon hosszú évek óta nem jártam idehaza. Vérgőzös vándorlásaim során lélekben eltávolodtam otthonomtól. Talán épp ez volt a célja magányos kóborlásomnak: elfeledjem a múltat, szüleim szégyenteljes pusztulását, s húgom eltűntét. Bejártam szülőfalvam, meglátogattam megmaradt rokonom, nagybátyámat, Hragrival, a bordatépőt. Az öreg kőbunkójával fogadott, s kis híján fogaim is majd kiverte üdvözletekor. Miután sikerült visszavernem támadását, már barátsággal hívott be otthonába, s örömmel látott vendégül. Nem épp a nosztalgia vezetett haza, egy megbízást teljesítettem errefelé, s a jutalom átvétele után szállásra volt szükségem. De nem is kapott el a szentimentalista érzelemvihar, mikor az utcákat jártam. Idegen volt már számomra e hely. Nem volt már se otthonom, se hazám. Lélektelen zsoldos voltam én már csupán. Ezért sem akartam útra kelni, mikor elért hozzánk a Nagyfelhő Ünnepének szikár előszele. Nagybátyám hathatós és erőszakos meggyőzése végül gondolkodóba ejtett. Kötelességem volt vállalni a feladatot. Az őseimért, a szüleimért, a húgom szelleméért. Mihelyt egy éjszaka rámlelt ez a felismerés, teketóriázás nélkül csaptam vállamra két csatabárdom, s követtem a Nagysámán suttogását.

*/A Faluból kiérve az összegyültek maroknyi csapata útra készen állt,és indulásukat megelőzően a falu öregje mondott nekik pár mondatot./
-A jószerencse kísérje utatokat!Ne felejtsétek el,hogy egy napon majd a dicsőség újra magasztos lesz a Falunknak!Ahogy ,Ti bátor harcosok, útra kéltek eme veszélyes és titokzatos útra!
Vigyétek hát az Ősők szavát,hogy a Szellemek megint ránk mosolyogjanak,és dicső legyen minden harcunk!
Mikor az öreg meglát téged a csapatban odalép hozzád.
-A Nagybátyád is büszke rád!Ahogy én is!-aztán hallkabbra vette hangját,hogy ne hallja meg rajta kívül más.
-Tedd el ezt a zacskót !-csúsztatta a kezedbe.-Még nagyon jól jöhet!-és azzal otthagyott ,hogy visszatérjen a faluba.
A maroknyi csapat nem messze állt töled,és egymást méregették,hogy ki lesz a jobb!..bár ismerték egymást,de most mindegyikőjük riválist látott a másikban..
-Hé,Raghal!Merre jártál?!Azt hittük,hogy már elfelejtetted,hogy hová tartozol!
Nem kell velünk tartanod!..úgyis ,Mi fogjuk megtalálni a Nagyfelhő Ünnepének helyszínét,ahogy a Forrást is!

A tömeg mögött álltam, nem kívántam befurakodni a lelkes ifjak sűrűjébe. Ahogy végigpillantottam rajtuk, többeknél idősebbnek bizonyultam már. Viszont így is észrevett a sámán, sőt, beszéde után oda is lépett hozzám. Nem tagadom, meglepett tette. Szavaira először nem is tudtam felelni. Büszke? Rám? Kicsoda és mivégett? Semmit nem tettem a pénzért történő gyilkoláson kívül. Nem, én cseppet sem voltam büszke magamra.
- Köszönöm... - szűrtem azért fogaim közül halkan, de újfent megdöbbentő dolgot követett el. Kezembe nyomott titkon egy kis erszényt. Erre már igazán nem tudtam mit is mondhatnék. Mi tagadás, kíváncsiságom felkeltette, de kénytelen voltam várni a kielégítésével. Nem tűnt jó ötletnek itt, minden harcéhes ork előtt megvizsgálni furcsa ajándékom. Egyelőre a miérteket sem tudtam keresni, mivel a vállalkozókedvű harcosok figyelme rám terelődött. Végigmértem a megszólalót, s lassacskán felismertem benne egyik gyermekkori barátom öccsét.
- Úgy legyen, Tragg - szóltam közömbösen, de békés hangon a szószólóhoz. Nem kívántam vitába keveredni velük, így hát rájuk hagytam az erőfitogtatást, rám úgyse lehettek hatással, többet láttam én már a falu határain túl. Ezzel lezártnak tekintettem a beszélgetést, mert nem gondoltam, hogy az egyszerű kötekedésen túl bármi mást akarnának tőlem. A távolba meredtem hát, s tekintetemmel az útirányom kerestem. Hiányoltam a bővebb útbaigazítást, utasításokat az ősöktől, de nem estem kétségbe, bajosabb megbízásokat is kaptam én már.

*A fiatalok elindulnak a hegyek felé,abban a reményben,hogy a helyes uton indulnak.
Te viszont,ahogy a tàvolba nézel,megcsillan valami a közeli hegy magasàn.
Ami jelezheti az utat,mit eddig csak bizonytalansàg és sejtelem mutatott.
És ahogy nézed a fénylö valamit..a zsebedben a zacsko "bizseregni"kezd.
Ha kinyitod,abban talàlod azt,mit az öreg nem mondott el..és amire most vàrsz..egy jel,mi utadat kijelöli.
Ha kinyitod,akkor talàlsz benne egy papirost,és ez àll rajta.

"Az utad a hegynek magasàn kezdödik,hol az elveszett Figyelök labirintusa van.
Ott talàlod meg, ami segìt felkutatni az igazi célodat!
5 kristàlygolyò segit,ha végképp eltévednél.De vigyàzz!csak ezzel tudsz majd kijutni a végsö kapun!
Bölcsen hasznàld öket,hogy segitsék küldetésed,és elérj a kulcshoz,ami megmutatja majd a Forràs helyét.
Tartsd titokban a helyet,mert sokan akarjàk megszerezni az igazi Forràs titkait...ahogy sokan màr odavesztek..kik erövel szàndékoztak a Szellemekkel szembeszàllni..."

*felismered a Sàmàn iràsàt,és meg is talàlod benne az emlitett golyòkat,és 20 aranyat.

*Nem messze töled,egy istàllo van a falu szélén,és ha bérelnél lovat,akkor jo helyen jàrsz...

Fél figyelmemmel kísértem a lelkesen távozó társaim, s közben megpillantottam egy megcsillanó fénypontot. Nem volt túl messze, egy hegycsúcson, s talán nem is törődtem volna vele különösebben, ha abban a pillanatban nem éreztem volna melegséget, majd különös remegést a tenyeremben a titokzatos erszénykém felől. Nem tudtam nem jelként tekinteni a történésre. Megnéztem, hogy kellő távolságba értek-e a többiek, s végre kinyitottam. Először egy feltekert papirost húztam ki belőle, melyről a sámánom szólt hozzám.
Az üzenetet nem mondtam volna teljes mértékben egyértelműnek, de ez is több volt a semminél. Nem kételkedtem a sámán szavában, legfeljebb valóban Traggék találják meg a Forrást. Az ork nemzetség mindenképpen csak jól járhatott.
Ellenőriztem, hogy valóban meg van-e minden az erszényben, majd a pénzt áttettem a meglévő, csekély mennyiségű vagyonom mellé. A kristálygolyókat tartalmazót ruhámba rejtettem. Egyelőre nem kívántam különösebben belefeledkezni a szövegbe, ráértem még értelmezni a hosszú út alatt. Ígyhát nyugodt tempóban elsétáltam a falu szélére, és lovat béreltem, hogy kezdetét vehesse kutatásom. Egyetlen gondolat járt a fejemben: Miért épp engem választott ki a Sámán erre a feladatra?

*Sikerült megeggyezned a Ló árussal,és kifizetted a kért árat,így most már lóháton indulhatsz a hegytető felé.

Amint felérsz a tetejére,egy törpét látsz,amint rőzsét gyűjt az ebédhez,hogy avval tábortűzet kreáljon,és megsüsse a zsákmányt,ami két nagy darab hal,amit egy nagy nyársra fűzött fel,és nekitámasztotta egy fának addig.
..és nagyon el van foglalva a gallyak szedésével...mert neked háttal van..így nem láthat most téged..


és dudorászik elég hangosan...

A lóárustól némi elemózsiát is vettem, de nem eleget. Mire felértem a hegytetőre jóformán semmi sem maradt belőle. Pedig az út nem volt rövid, s még a lovam is kellőképpen megerőltette, pedig igyekeztem nem kihajtani belőle a lelket. Kiszemeltem egy táborhelyet, s elengedtem az állatot szabadon legelni. Ezek a bérelt lovak is többségében visszatértek, ha jóllaktak, de ha mégsem, nem nehéz őket meglelni.
Összehúztam magamon loncsos bundaköpenyem, idefent már hűvös volt számomra. Ekkor viszont dudorászásra lettem figyelmes. Valaki elég óvatlan volt itt a közelemben. És gondtalan. Amennyire csak egy zömök orkttól lehetséges, óvatosan megközelítettem, és kikémleltem. Egy sütögető törppel hozott össze a sors. Egy pillanatra megkívántam a halait, de nem vetemedtem volna lopásra, méltatlan lett volna hozzám. Vadászom én magamnak majd azt, amire szükségem van.
Megállapítottam, hogy nem jelent rám veszélyt az idegen, nem mintha lenéztem volna, pusztán nem volt dolgunk egymással. Mégis arra jutottam, jobb, ha szedem a sátorfám és arréb költözöm, ha lovam visszatér. Megfordultam, és elindultam volna, mikor óvatlanul egy hosszabb, rejtőzködő ágra léptem, mely felborította a fának támasztott nyársakat. Kezdők hibája, nem is értettem, hogy sikerült egy vadásznak ilyen ügyetlennek lennie. Ezek után viszont nem rejtőzködtem tovább, szégyenteljes lett volna rám nézve, kiléptem a takarásból és jobb híján érces hangomon köszöntöttem.
- 'estét...

Whuppli mit sem törödött a hegyekben esetlegesen leselkedö veszélyekre,vigan dudorászott a rözsegyűjtés közben,arra gondolva,hogy végre megtömheti korgo hasát.
De aztán,ahogy meghallitta,hogy ág reccsent,és eldölt a kitámasztott éteknek valo,rájött,hogy nincs egyedül..
Bár nem számitott senkire ezen a vidéken,mert amiota ide jár kis nyugalmat találni az asszonytol,eddig nem volt itt egy lélek sem. 
Ahogy meghallotta a kissé érces hangot,mi jo estét kivánt...kicsit meglepett arcot vágva,de barátságosan lépett közelebb a tábora felé.
-Magának is!...hölgyem!-pici bilintással üdvözölte,de a szemei vidáman mosolygott rá.
Lerakta a gallyakat,és intett az idegen felé.
-Jer közelebb!Hűvös már az este!-és elövette butykosát,hogy megkinálja a jövevényt..
-Szivesen látlak a tűzemnél,ha melegedni ohajtasz!...De egyél velem!Jobb az étel ize,ha társaságban fogy el!-nevetett-Meg aztán ha nem veted meg a jo sört,akkor koccinthatunk is,erre a találkozásra!

*Félrebillenti fejét,és barátságosan néz rád.Mutatva a kezében az itallal teli butykost.

Nem láttam a megszokott undort, vagy előítéletet a szemében és ez különös volt. A törpe a legnagyobb természetességgel üdvözölt, amit sem a helyzet, sem saját személyem nem indokolt. A butykosára pillantottam, majd rá, s végül bólintottam. Nem esett rosszul a meghívása, ráadásul érzékeim se riasztottak. Közelebb léptem a tűzhöz, oldalamon vérfagyasztóan súrlódott össze a két robosztus csatabárd.
- Köszönöm a meghívást. Koccintsunk -mondtam szűkszavúan, s úgy gondoltam barátságosan, mert nem tudtam, hogy közben nem mosolyogtam, ahogy szokás. (Nekem nem volt szokásom.)

-Koccintsunk!-örömmel emelte magasra a butykost.
-A nevem ,Whuppli...és nagyon örvendek,-hajolt meg kurtán,de aztán máris az étel után nézett--Mindjárt kész is a halacska!..mert már nagyon morog a bendőm!-ütötte meg a méretes hasát,és odalépett a nyárshoz,hogy megnézze már ,hogy hol tart a sütés..

*és amint kész,felkínálja neked az egyik sültet.és falatozhattok.
-Amúgy ,mi járatban errefelé,ha kérdezhetem??-harapott bele a halba,és nézett rád.
-Mert errefelé nagyon kevesen járnak!..én is csak az asszonykám elől bújtam el.mert mindig mosogatással akar büntetni..de én meg nagyon nem akarom..-hangosan nevetett egyet,és kínálta újra neked a sört.
-Öblítsünk!..akkor több fér belénk!-mosolygott aztán bohokásan üldögélt a tűz mellett ..
-
*és egy takarót is felajánl a hüvös éj miatt,ha itt éjszakázol vele a tábortűz mellett..
és közbe mesélget erről a helyről..

-Itt réges régen bánya volt..de mikor beomlott,azóta senki sem jön erre...de..
.-gondolatába merült kicsit-
-Mult héten járt erre valaki..de nagyon mérgesen távozott nyugat felé..bár nagyon barátságtalan volt,mert még egy koccintásra sem állt meg..pedig nagyon finom sör ez!-és mutatja a kezében az italt.és hörpintett egyet belőle.

Én is meghúztam a sört a tiszteletére. Még közelebb mentem, s helyet fogalaltam a tűz mellett egy nagyobb sziklán. Kissé összehúztam amúgy sem csekély termetem, hátha gyorsabban fölmelegedem.
- Raghal - továbbra sem oldódott meg a nyelvem, s úgy vettem észre amúgy sincs erre szükség, kettőnk helyett is eleget beszélt a törpe.
- Zarándoklom - feleltem neki, mikor felém nyújtotta az elkészült halat, s közben biccentéssel köszöntem meg szívélyességét. Az asszonyra tett megjegyzését nem kommentáltam, de nem csodáltam, hogy dühös rá, hisz láthatóan kihúzta magát minden munka alól. Szerencse, hogy nekem nem kellett ilyen dolgokkal foglalkoznom. Nem is tudtam volna. Viszont a törp nagyon lelkesen bocsátkozott velem szóba, természetellenes természetességgel avatott be a dolgaiba, s ez azért kissé kezdett gyanússá válni számomra. Bár, ha jobban belegondoltam, sejtettem az okát: a kisfickó már jócskán felönthetett a garatra. Újra ittunk, majd ettünk, s ez eltartott egy darabig. Nem állítom, hogy nem rágtam el gyorsan, szálkástól az adagom, ami fél fogamra sem volt elég, de egyelőre megelégedtem a lehetőségeimmel. Hozzásoktam én már a koplaláshoz is. Elfogadtam a felajánlott takarót is, mivel úgy döntöttem, hogy ezen a táborhelyen töltöm az éjszakát.
- Mesélnél még nekem róla? - kértem meg a barátságtalan idegenre utalva, s közben felálltam, hogy kikössem egy közeli fához a visszatért lovam.

-Persze,hogy mesélek...bár sokat nem tudok..mert nagyon sietősen távozott..de azt megfigyeltem,hogy nagyon szép lova volt!..olyan magas fajta!..-nevetett..és néha-néha nagyokat pislogott..mert elég sok sör volt már leguritva a torkán,mert addig-addig koccintgatott,mig teljesen kiürült a butykos,és szavai is kezdtek halkulni,ahogy lassan elnyomta az álom..
-..egy szép kard volt a hátára kötve..de azt hiszem,hogy..egy...

*..még próbált valamit mondani..de az már nem volt hallható..mert a fának dölve elaludt..
Esetleg reggel elmondja amit most nem tudott..
Aztán lassan kezdett leégni a tűz,és leszállt az éjszaka..ahogy mindketten elszenderedtetek a nyugodt kis táborban..és a Hold fénye világított csak nektek,s betakarózva elalszotok.
a bérelt ló a közelbe marad...nem koborolt el..

Hallgattam szavait, melyektől nem lettem bölcsebb, még csak faját sem tudtam meg a látogatónak. De talán nem is abban az ügyben keresgélt erre, mint én. Mindenesetre nem akartam ennyiben hagyni. Visszaültem a helyemre, s hagytam aludni a törpöt. Megkotortam a tüzet, bámultam még a parazsat egy darabig. Szerettem az izzó fa kis fénylényeit. Végül eloltottam a tüzet, s a hold kísérteties megvilágításában leoldottam övemről bárdjaim. Odaléptem a törphöz, fölé magasodtam és hirtelen teljes erőmből belevágtam a fába az egyik fegyverem pontosan a feje mellett. Talán egy szakálltincsét sikerült is levágnom. Még a lovam is ijedten felnyerített, s ez még inkább összezavarhatta a felriadó szerzetet.
- Meg ne mozdulj! - parancsoltam rá zordan és a torkának szegeztem csatabárdom élét. Arcom nem láthatta, mert a fény épp mögülem érkezett, így sötétségbe burkolóztam.
- Pakold ki minden értékedet! - szólt a határozott, ellenkezést nem tűrő utasítás.

A törp elszenderedett,de arra riad fel,hogy a feje felett beleáll a csatabáed a fába..és akivel nemrégen megosztotta az ételét és a tüzét,most hirtelen ráförnedve utasitja,hogy pakolja ki zsebeit,és azok tartalmát..

-Héé...mit csinálsz?-rezzent meg a fegyvertől és a harcias fellépéstől.
-Itt van mindenem -és veszi elő a "kincseit"a ruhájábol..
Egy kavics,két darab tűzszerszám,egy csuzli,és egy kendő.
-Ennyi amim van-néz rá szomoruan,mert nem hitte volna,hogy akivel jokat koccintott nemrég,és még a pokrocát is odaadta ennek a hölgynek..most meg kirabolja...
Pedig nem csinált rosszat..csak segiteni akart neki...
Remegve nézi Raghalt..mert nem tudja mit csináljon ebben a helyzetben...és még a söre is elfogyott...a korgo hasijárol nem is beszélve...
-Ne bánts,kérlek!...inkább elmegyek...mintha nem is láttam semmit,és senkit...
És a nőre néz,nagy boci szemekkel,hogy meggondolja magát,és elengedi szabadon...

Rezzenéstelen türelemmel vártam, hogy szép lassan előpakolja összes értékét. Még egy szem arany sem volt nála. De bíztam benne, hogy legalább az életösztönére rálelt. Nem ártott ebbe a naiv alakba beleverni egy kis egészséges bizalmatlanságot. Mert ki hallott már olyat, hogy rátör valakire egy sebhelyes, morózus ork két csatabárddal, s az illető nemes egyszerűséggel vacsorára invitálja az idegent, közben leissza magát és elalszik. Öngyilkosság. Pedig egészen megnyerő volt a maga módján. Emlékeztetett egy számomra fontos személyre. Ezért is tettem azt, amit. Ha nem én teszem meg, kihasználta volna más az alkalmat rá. Félelemtől való reszketése és rimánkodása végre normális reakció volt. Gúnyos félmosolyra húzódtak ajkaim, de ezt ő úgysem láthatta.
- Még csak aranyad sincs. Nincs miért megkímélnem az életed - közöltem kegyetlenül.
Kitéptem a fából a bárdom, s lesújtani készültem. De mikor épp eléggé kilátástalan volt a helyzet, a csapás helyett végül csak ellegyintettem mellette. Egyedül a fegyver kíméletlen szele üthette arcon, s azzal a lendülettel hajoltam én is közelebb hozzá.
- Meghaltál - súgtam túlvilági hangon.
Mindezek után otthagytam a sokkolt törpöt és visszatértem a sziklámhoz. Letelepedtem rá és a kisfickót vizslattam. Szokás mondani: jobb félni, mint megijedni. Bíztam benne, hogy tanulságos volt a kis színjáték, s eléggé ráijesztettem. Igaz, ha lett volna nála arany, azt azért elkoboztam volna...
- Sírhat utánad az asszonyod - jegyeztem meg szenvtelenül. - A következő idegen talán nem fog megkímélni.

Whuppli remegett,és nagyon félt.Bár eddig soha sem volt ilyen szeszélyes és veszélyes helyzetben,bár nagyon sok felé járt,de eddig senki sem akarta megölni,vagy úgy tenni.
Ahogy ott ült a fa tövében a kezét a fülére tapaszztotta és lehajtotta a fejét..és várta,hogy lesújt a bárd és vége van...
De aztán nem érkezett el ez a pillanat szerencsére..de mikor felnézett nem értette,hogy miért ilyen vele Raghal...lehet,hogy rosszat tett,hogy segített neki,és befogadta a tüzéhez??..gondolatai elég kuszák voltak,de próbált megszólalni a nagy ijedtség után...

-Nincs egy aranyam se..az asszony elvette,nehogy az Cimborákkal találkozzak,és elfelejtsek hazatérni-mondta kicsit lehangolt hanggal, egy bottal kezdte piszkálni a földet,és lehajtotta a fejét..
-Sokan ismernek..és eddig egyiknek sem jutott az eszébe,hogy elvegye az életem-majdnem sirt..mert annyira félelem vette rajta úrrá,hogy alig tudott beszélni is..
-Sok barátom van,és errefelé mindent ismerek..fűt,fát,bokrot..és bányákat is..nézett rád szomorúan..-Lehet,hogy ez talán fura neked,Hölgyem,de én csak jószándékkal segítettem neked..ha nem vagyok jó társaságod,akkor én el is megyek..és akkor soha nem találod meg azt amit keresel....így,mivel nem bízol bennem... további szépséges napot kívánok ,Hölgyem !.hajolt meg,és szedelőzködte össze a holmiját,de azért néha rá nézett Raghalra,hogy lássa nem-e támadja meg ujra,mert akkor usgyi elszalad,és vissza sem néz...
..és szemében szomorúság látszik,ahogy pakolja a cuccait.

Az aranyára tett megjegyzése után azt hiszem megsajnáltam. Ritkán szoktam ilyet érezni, de már korábban is szimpatizáltam vele.
- Nem az ismerőseid ártanának neked, hanem az idegenek - jegyeztem meg nyugodtan, azt hiszem részemről ez volt a vígasztalás, hisz láttam mennyire összetörtem szegényt. De bánni nem bántam az ijedelmét, talán épp ezzel mentettem meg az életét a jövőre nézve egy valóban veszélyes alaktól. Necces helyzetben eszébe fog jutni ez az emlék.
- Vezessen tovább a jó szándék, jómagam is díjazom, viszont légy résen kivel szemben gyakorlod - szóltam halkan, hogy megértse a helyzetet. - A társaságod kellemesnek találom, emiatt is próbáltam felébreszteni benned az életösztönt - magyaráztam neki, mert úgy éreztem szükség van rá. Közben természetesen nem kerülte el a figyelmem a megjegyzése sem, hogy ha elmegy, nem találom meg, amit keresek. Valamit határozottan tudott a törp, ami számomra még hasznos lehetett. De ezt most másodlagosnak tekintettem ahhoz képest, hogy megértse miről szólt az előző szituáció. De ha nem, hát nem.
Miközben pakolt csöndesen felálltam és váratlanul, de barátian, gyengéden megfogtam a vállát, de nem tartottam hosszasan, nem fenyegetni akartam.
- Kérlek maradj, bocsánatot kérek, hogy rád ijesztettem.

[size=32]*A Törp nagyon remegett még mindig..de aztán egy váratlan fordulat következett..mire nem számitott..[/size]
[size=32]Ahogy hozzáértél hirtelen ugrott egy nagyot,de aztán meglátta,hogy nem bántani akarod,kicsit megnyugodott..[/size]
[size=32]-Ugyan...felejtsük is el...de többé ne csináld ezt!!jo???-mosolygott kicsit...mert egy Hölggyel mégsem lehetek haragba lenni!...és szerintem tanulhatnánk egymástol!-vigyorodott el..és öszintén igy is gondolta..
[/size]

Számítottam rá, hogy összerezzen majd az érintésemre, s be is igazolódott gyanúm. Viszont hamar visszatért belé a lélekjelenlét és a korábbi viselkedése. Úgy tűnt jelleméből fakad az könnyed gondtalanság, ami a naivitásával szerintem katasztrofális volt rá nézve. Már-már betegesen kedves volt. Valóban olyan volt, mint az én kis úrnőm. Jól kijöttek volna egymással.
- Nem vagyok hölgy - vázoltam nyugodtan a tényeket, de azért közben csak kúszott egy mosoly az én arcomra is. - Való igaz - hagytam rá a megjegyzését, hogy tanulhatunk is egymástól. Ami igaz, az igaz, mindenkitől lehet tanulni valamit.

*Miután ezt tisztázták,hogy nem nyirja ki a törpit  Raghal,így a kis termetü törp uraság kedve is visszatért ,és ahogy pakolta a holmiját,eleredt megint a nyelve...

-Ha már igy összebarátkoztunk..had kérdezzek valamit?-nézett rád..és kíváncsian pislogott..
-Hová tartasz?..vagy csak követed azt a lovast,aki pár napja erre járt??...mert nála is volt egy furcsa fegyver,meg valami zsák....bár elbújtam,és nem látott meg..mert azért rejtőzködni is nagyon jól megtanultam,mert otthon az asszony mindig megtalált..-nevetett..
és elővett a táskájából egy ládikát,amiben egy térkép lapult egy üvegcse mellett..amiben a "vésztartalék"söre volt elrakva szűkösebb időre..és miután megkínálta az orkot,utána nagyot huzott belőle..
Kiterítette a térképet a földre,és a csomo szám és jelzés mellett kezdte magyarázni,hogy most itt vannak .

*de a térkép laikus számára nem mondott semmit,mert a bánya tárnái voltak felrajzolva,és csak azok értették,kik járatosak voltak eme szakmában..

-Segítek neked!..mert nem bántottál!..pedig tudom,hogy nem lettem volna ellenfél neked..de ezt vedd hálám jeléül..és szívesen segítek neked!nem kérted,de talán még jól jöhetek..-nézett csilloghó szemekkel Raghalra..és mikor lehajolt a térképért,egy sűvítő dárda csapódott bele a fába..és aztán egy másik követett...

*5 dárdás és 2 karddal felfegyverzett harcos jön felétek ,felfelé a hegyen.Kettő dobta el a dárdát,és közelebb van hozzátok.
A többiek hátrébb vannak a fák mögött.

/A mese lezárva!
Köszönöm a játékot!/