A rendrakás nagy nehezen kész lesz és kicsit megpihenhetnek. A férfi is szívesen ül egy székre.
-Tudod egészen biztos vagyok benne, hogy valamilyen szinten már eddig is használtál mágiát, csak nem tudtál róla. Én azzal a képességgel születtem, hogy látom a mágia szálait. Ezek általában céltalanul hullámoznak, ám a varázserővel bíró lények körül sűrűsödnek és ők különböző módon irányítani is képesek.
A legegyszerűbb és legáltalánosabb, mivel a legtöbben nem képesek szemükkel érezni, az ösztönös használat. Ezt gyakorlással lehet fejleszteni. Igazad van, tényleg nagyon erős és nagy fokú koncentrációt igényel az elején az, amit mutattam. Ám én szép lassan megtanítalak a mi természet mágiánkra.
Ne feled, hogy az érzelmeid is befolyásolják azt, amit csinálsz! Persze néha egyszerűbb észrevétlenül belelopni hétköznapi cselekedetekbe. Emberek között ennek nagy hasznát is veszed, hiszen ott szörnyen félnek attól, akinek ismeretlen hatalma van.
Holnap kimész az erdőbe és megpróbálsz összebarátkozni néhány állattal. A természet mágia forrása maga a természet szeretete. És megkeresed, hol tudnál segíteni nekik. Ahhoz, hogy később őket hívhasd segítségül, ki kell alakítanod a növényekkel és főleg az állatokkal olyan kapcsolatot, amivel a bizalmukat elnyered.
A gyógyító erődet egyelőre lopva fejlesztjük és az elején gyógyító szereket is bevetünk. Később csökkentjük ennek a mértékét és érezni fogod, ahogy egyre inkább nem a készítményektől, hanem a te varázserődtől gyógyulnak meg a bajba jutott állatok.
*Kitekintett az ablakon, ám változásnak semmi jele. És reméli, hogy addig is jól haladnak majd Lisbeth-fel.

Nem mondhatja, hogy nagyon elfáradt a takarításban, mert azért azt nem vitte túlzásba, de az biztos, hogy most nagyon is figyelmesen hallgatja az elfet, aki leül mellé és végre arról beszél, amiért idejött és belement ebbe az egészbe.
Talán tényleg lát benne valamit ez a fickó, akinek van mágiája, hiszen azt maga is láthatta, így kezd valamelyest hinni Lis is abban, hogy talán nem véletlen, hogy ezt a jóslás dolgot választotta magának már régebben. Jó, persze ez számára szélhámoskodásnak, átverésnek tűnt, de mi van, ha mégis akad benne valami? Mindig jó volt a beleérző képessége, habár sosem járt után, hogy amit megjósolt az embereknek abból valaha is megvalósult-e valami.
- Tényleg nem nagyon kedvelik a magamfajtát. – ismeri el.
Azon azonban meglepődik, hogy neki a természetben kéne bóklászni és állatokat édesgetni magához, meg virágokat pátyulgatni…….Ez nem az ő stílusa….még talán egy macskával elboldogulna.
- Gondolod, hogy az erdő állatai is így gondolják? Valószínűbb, hogy inkább elszaladnak vagy meg akarnak enni, mint, hogy hagyják, hogy megfogjam őket, de ha ezt akarod……. – vonja meg a vállát bizonytalanul.

Draw csak elmosolyodik és pár mondatban nyugtatja a List, hogy nem kell tartania az erdő teremtményeitől. Hiszen ez a mágia szervesen kötődik hozzá és csak barátságosan kell hozzá állni és egész más szemmel fogja látni.
~De igen. El fognak menekülni előled. De hamarosan talán apróbb sikereket is érhetsz el. Nagyon remélem a magam javáért.
*Ám ahogy telik az idő lódobogás hallatszik és amikor kimennek Vogon Beebebrox vágtat feléjük Szaurus hátán. Tudatukban ekkor nyílik meg egy lezárt kapu és hirtelen mindenre emlékeznek egy pár hónapja történt álomból. Abból, ami oly hosszú és valósághű volt Telarban és amiből Vogon a sötét elfeknél ébred, majd találkozott ISIS-szel, míg Lisbeth egy erdőben Szendével.

/Ez volt a titok. ISIS JK-ként megkapta, hogy mindenre emlékszik, ám a többiek csak akkor emlékeznek majd, ha két olyan személlyel is találkoznak itt, akik főszereplői voltak az álomnak./

Egyáltalán nem így gondolta Lis a mágia tanulást, nem nagyon gondolta volna, hogy ahhoz, hogy jó varázsló legyen először holmi állatokkal, meg a természettel kell bratyiznia.
Ezért aztán nem lehet mondani, hogy túl lelkesen bólint az elf magyarázatára. Minden esetre talán megér egy próbát, talán rászánhat egy kis időt, mi sül ebből majd ki.
Bizonytalankodását egy ló patáinak csattogása szakítja félbe és mivel az elf kimegy megnézni ki közeledik, megy utána és egy másik elffel találja szembe magát, amilyet azonban még sosem látott……..azaz………Olyan mintha valaki hátulról fejbe vágná, úgy jutnak eszébe
egy pár hónapja történt esemény, amire eddig csak álomszerű kis részletek villantak be, de most értelmet nyert az egész Mindenre emlékezett és kimeredt szemei hitetlenkedve szögeződtek a férfira.
- Vogon……????

Vogon az erdei elf lánytól való elválásuk után még egy jó darabig észak felé ment, majd lekanyarodott egy gázló felé, ahol lova lábát félig ellepte a víz. A lapos tavon jól tudta már, hol tud átkelni, alaposan felderítették a környéket.
Hamarosan megérkezett a kunyhóhoz, ahol hasonlót élt élt át, mint Lisbeth. Döbbenten nézett kettejükre, de Draw is ámulva várt kerek szemekkel magyarázatot.
-Lisbeth! Hát te itt? Hogyan? Utoljára Telarban láttalak.
*Számára nem álom volt, ahogy ISIS-nek is elmondta, nem ott szakadt meg a film, ahol másnak. Rejtélyes történet, aminek a szálait még lehet bogozni, ám már így is olyan szinten járunk a természetfelettiben, amit elfogadni lehet -főleg ha átéljük-, de megérteni talán sose.
-Tán nem megsérültél, hogy gyógyítót kellett hívni?
*Bár nem a legszerencsésebb mondat, de más nem jutott az eszébe. A másik tünde már írta neki, hogy valakit tanítványául fogadott, de mivel sokat nem tudott arról, mit beszéltek, nem akart mélyebben belemenni. Ha ő az új nebuló, akkor majd elmondják. Csak jelezni szerette volna neki, hogy a nő ért a gyógyításhoz.





A fogadott tanító nem is tud szóhoz jutni. Egyszerűen arra nem számított, hogy ezek ketten ismerik egymást.
~Csak tán nem találkozott ő is a mocsárban vele? Jól megnehezíti a dolgomat, ha ők összevesztek ketten és most rám fogják önteni a haragjukat. Remélem nem vesztem el emiatt a lányt.
*Ám akár mennyire is meg volt lepődve, egy kis idő múlva -amíg Lisbeth válaszolhat, ha akar- össze szedi a gondolatait és úgy dönt, bele vág, lesz ami lesz.
-Ő az én új tanítványom. Ha akarsz, segíthetsz te is.
*Ezzel óvatosan az álboszorkány derekára teszi a kezét, ha nem húzódik el tőle.

- Eddig azt sem tudtam, hogy létezett az a világ, csak most csapott le rám az emlékezés, ami meg megmaradt belőle, azz álomnak, képzeletem játékának hittem. – nyögi ki még mindig teljesen döbbenten a jósnő, mikor végre a hangja is visszatér és nem csak tátogni képes.
~ Tényleg igaz lett volna az az egész történet? Hogyan? Miként? ~
Ám kénytelen hitelt adni káprázó szemének, hiszen Vogon itt ül előtte és még a lova is az, amit akkor látott, ahogy az egész férfi, a sötét aurájával együtt, ami mindig is bizonytalanságot szült Lisbeth-ben, még ha nem is lett volna képes megmagyarázni.
- Nem …..gyógyítóként vagyok itt….. – rázza meg a fejét, ahogy rájön, őt véli annak Vogon és a fura világ történései egyre élethűbbek lesznek. – Nem tudom….megmagyarázni, de ……
~ Végül is miért ne lehetne gyógyító? Hiszen eddig is ezzel foglalkozott. ~
Valahogy a jóslás már csak olyan másodlagos tevékenység kezd lenne az utóbbi időben.
Ekkor szólal meg az elf, aki láthatóan nem lepődött meg a másik megjelenésén, tehát ismerik egymást. Talán ő is abból a világból való?
- Igen,…..adtam a dolognak egy esélyt… - emeli le a derekáról a férfi kezét határozottan. – Majd meglátjuk. Hogy kerülsz….kerültök ide Telárból? – néz hol az egyikre, hol a másikra.

A lovas maga is nagyon meg volt lepődve. Érezhetően senki nem számított erre a találkozásra. Ám bágyadtan ő is elmondja, amit tud erről.
-Nekem Telar nagyon is valóságos volt. Én ott éltem. És egy csata kellős közepén szakadt meg a film és kerültem erre a földre. De a veletek való találkozás mindez idáig valahogy kimaradt nálam.
Amikor egyszer csak itt találtam magam, akkor nem sokkal utána összetalálkoztam ISIS-szel, de hamar szétváltunk és ment mindenki a maga útján.
*Kicsit még elgondolkodott, de utána Drawhoz fordult.
-Én arra gondoltam, hogy északra megyek és meglátogatom az orkokat. Nektek jó tanulást! Ha visszajöttem, akkor remélem még itt talállak és beszélgetünk a közös élményekről. -fordult oda Lisbeth-hez.
*Ezzel ha nem tartóztatják, akkor magához vesz a kunyhóból némi élelmet és paripája pattanva elvágtat a messzi, zord vidék felé.





A sarlatán új mestere elmosolyodik a történteken és csak ennyit közöl.
-Érdekes barátaink vannak. Szerintem mára elég az újdonságokból. Holnap majd kipihenten kezded a tanulást a természetben.

Nem mintha nagyobb lelkesedésre számított volna, de azért Lis kicsit csodálkozik Vogon fásultságán, őt teljesen felvillanyozta a felismerés, hogy mégis csak megtörténhetett vele az, amit eddig akkor sem hitt volna el, ha valaki megpróbálja meggyőzni ennek ellenkezőjéről. Azonban a férfi maga is ott volt és emlékszik rá, ez egyértelművé teszi a helyzetet.
Meg ő biztos idegesebb lenne, ahogy az volt akkor is, ha egy másik, számára idegen világba cseppen.
Na, de nem egyformák, így a különös elf biztosan másként éli meg, láthatóan inkább azt az utat választja, hogy világot lát.
- Az orkok nem egy barátságos nép, de azt hiszem téged nem kell félteni. – biccenti meg a fejét a „tanítvány”. – Igen, remélem még lesz alkalmunk beszélgetni és én is sikerrel járok vele. – néz a sötét bőrű máik elfre.
Mikor Vogon elgaloppozik reménybeli tanítója felé fordul.
- Igen, érdekes, mivel eddig azt sem tudtam, hogy létező személy. – bólint a lány. – Részemről nincs több újdonság és azt hiszem rám is fér a pihenés. – indul meg a kunyhó felé. – Hol fogok aludni?

Drawnak igen fogóssá vált az utolsó kérdés. De ne szaladjunk rögtön a végére!
Vogontól igen gyanús volt, hogy nagyon hamar elsietett, szinte menekült ismerőse elől. De ez fel is tűnt Lisabethnek, ő is érzi, hogy sokkal természetesebb lett volna a fura tündétől, ha itt marad és kibeszélik a találkozás élményét.
Ám egy kis étel magához vétele után gyorsan Szaurus hátára ült a kereskedő és magára hagyta a mestert és a tanítványt. És holnap reggelig az egyetlen kérdés már csak az maradt, hogy hol fog aludni a sarlatán.
-Hát, valahogy megoldjuk. A részemről használhatod az ágyamat és én kint alszom az erdőben. Már meleg idő van, nem fogok fázni. Később azt hiszem, hogy szerzünk egy másik heverőt.
*A kezének igen nyílt elutasítása után nem akart megkockáztatni a legkisebb félreértést sem ma már. Így estére teljesen eltűnt, ha a jósnő lefekszik és csak reggel került elő. Egy vadkacsával együtt, amin semmi látható sérülés nem volt, ám teljes mértékben és kétségtelenül nem élt.
-Szia tanítványom! Hoztam neked enni. Ha megreggelizel, utána már neki is láthatsz a mai napra kitűzött tananyagnak, amit tegnap megbeszéltünk. -mosolygott, ahogy felmutatta a lábánál fogva a vadász zsákmányát.

Azért Lis részéről egy igen csak sarkalatos pont volt annak kérdése, hogy miként tervezi az elszállásolását a tünde, mert túl sok lehetőséget nem látott abban a kicsi kunyhóban.
Ahhoz sem volt igazán kedve, hogy a férfi után használja annak derékalját, hiszen ki tudja az elsőnek tapasztalt rendetlenség után, hogy kikkel, mikkel osztotta azt meg a férfi, ezért kis gondolkodás után megrázta a fejét.
- Van saját takaróm és már megszoktam, hogy a szabadban alszom, inkább én választom ezt a lehetőséget, te meg csak aludj a saját ágyadban.
Ha sikerül megegyezniük, akkor sem kell reggel őt ébresztgetnie az elfnek, mert nem az a sokáig alvó típus és a zsákmánynak is örül, csak épp az a baj, hogy a főzés nem az erőssége, ahogy egy ilyen állat megpucolása és előkészítése sem. Nyersen meg ugye nem várhatja el tőle senki, hogy megegye.
- Hát, ha enni akarsz, akkor ezzel magaddal kell elboldogulnod. – tárja szét a kezét.
Ha kell ő bizony bogyókat eszik és összekaparja a tarisznyájában lévő maradékot, aztán készen áll, hogy tegye amit kell, a tanulással kapcsolatban, amit a tünde mond.

Lisbeth bizalmatlan az udvariasan átengedett fekvőhellyel, bár nem is sejti, hogy mennyire megváltoztatja ezzel Draw terveit. A férfi így éjszaka pihen és reggel eszében sincs vadászni indulni. Így ez a probléma megoldódik hamar.
Ám ahogy elindul az álboszorkány az erdőbe, a szokásosnál sokkal többet nem tapasztal. Talán egy kicsit több madár énekel a fákon, de ki tudja? Nem tudhatja, hogy nem-e esetleg csak itt szokott több madár dalolni.
Már öt órája bolyong, amikor egy medvét pillant meg málnaevés közben.

Reggel Lis el is indul, hogy a tanítja elmondása szerint közelebb kerüljön a természethez, az állatokhoz, bár egyáltalán nincs még ötlete sem, hogy ezt miként fogja végrehajtani.
Egyenlőre csak bóklászik az erdőben össze-vissza és ugyan hallja, hogy az hangos a madárcsicsergéstől, de eddig nem nagyon figyelte, hogy mennyi volt, azért nagyon összehasonlítási alapja sem volt.
Már kezdi feladni, hogy egyáltalán történik valami és kezdi is unni a dolgot, a felesleges természetjárás miatt még dühös is, mikor valami mormolást hall egy nem messze lévő bokor felől.
Még ha nem is ismeri annyira az erdőt, azért az óvatosságot nem felejti el és lassan közeledve meglátja a csemegéző medvét. Szép nagy maci volt és szép nagy karmai is voltak.
Tisztes távolságban megtorpant és fogalma sem volt mit kéne tennie, minden esetre kész volt egy futásra.

A bundás állat észre veszi az erdőben nem épp halktalan léptekkel mozgó sarlatánt. Meg is szakítja az evését. Ahogy mozog, jól leírja a cammogás szó, hát így fordul meg és néz a jósnő szemébe.
A málna épp piroslik és szája szélén az erdei gyümölcs nedve megfesti a színét. Fekete orra fel-alá mozog kétszer-háromszor, ahogy megpróbál beleszagolni a levegőbe, hátha megtudja, miféle szerzet az, akit szemeivel lát.
Ám a levegő mozgása pont a kétes hírű nő felé hozza a szagokat, így a medve nem sokat támaszkodhat erre az érzékszervére. Ám nem megy hozzá közelebb. Úgy tűnik, hogy nem hagyja figyelmen kívül egyelőre a nő jelenlétét, ám nem érez késztetést, hogy a tisztest távolságon átrohanva megpróbálja rávetni magát.

Természetesen a medvének sokkal jobb a hallása és a szaglása is, még ha a szeme nem is, így valószínűleg hamarabb megérzi Lis jelenlétét, mint ahogy ő szemügyre veheti a medvét.
Mivel túl sok instrukciót nem kapott „mesterétől” azon kívül, hogy próbáljon ráhangolódni a természetre és az állatokra, így most egyelőre mozdulatlanul áll és azon izgul, hogy az állat nem lépjen fel agresszívan, mert még fegyver sincs nála, nem, mintha sokra menne egy ekkor a jószág ellen bármivel is. Maximum tüsszentőport szórhatna a szemébe, ha menekülnie kéne.
Így azonban marad és erőlködve próbálja meg, hogy hátha valamilyen kapcsolatot tud kialakítani a medve gondolataival, amiben igazából nem nagyon hisz.
~ Üdv medvepajtás! Hagysz nekem is egy kis málnát? ~

A telepatikus kapcsolaton keresztül visszafelé nem áramlik az információ, ám a medve a viselkedésében úgy tűnik, nagyon is választ akart adni a feltett barátságos kérdésre.
Visszafordul a bokrokhoz és elkezd tovább enni, ezzel jelezvén, hogy semmit nem akar hagyni a nőnek. De nem is nagyon ügyel a jelenlétére. Nem tekinti ellenségnek és ez jó hír az álboszorkánynak.
De vajon mit fog tenni ezután?

Hiába küzdött Lis, hogy érezzen valami kapcsolatot a bundás állattal, egy halvány gondolat foszlányt, annyit sem fogott a medve felöl. Viszont valami miatt nem is lépett fel agresszívan a jósnővel szemben. Persze ez lehet annak is betudható, hogy jobban ízlett neki a málna, mint, hogy megkergesse, vagy csak szimplán nem volt húsra éhez, de inkább visszafordult és ette tovább az édes gyümölcsöt.
Ez jelenthette azonban azt is, hogy értette Lis szándékát, de azt is, hogy nem foglalkozik vele, úgy is ő az erősebb, ha meg kell verekednie a finom falatokért.
Hogy mi legyen a következő lépés, ezen erősen elgondolkozott a lány, mert az is felmerült benne, hogy a gyakorlást talán nem egy ekkora állattal kéne erőltetnie, talán kereshetne egy nyulat, vagy ez rókát esetleg…….
De mivel egy ilyen jószág sem volt a közelben, nagyot sóhajtott, aztán pár lépéssel közelebb óvakodott.
~ Mi lenne, ha megosztoznánk, nekem csak pár szem kell és adok helyette…….egy kis diót. ~ talált némi darabkákat a zsebében és azt nyújtotta a medve felé, majd letette a földre és arrább húzódott.

A medve a közeledésre már nem fordul meg, csak hátra néz és rosszat és visszafordulva tovább eszi azt, amitől minden medve ekkorára tud nőni. Nem hiába, ragaszkodnak ők ehhez. Tudják jól, hogy mi szükséges az ő gyomruknak.
Úgy tűnik egyelőre, hogy bár nem egy kézből tejet lefetyelő házi macska, de nem is egy véregző fenevaddal van dolga. Békésen eszegetik és még mindig nem tudni, hogyan reagálna a málna leszedésére. A dió úgy tűnik nem érdekli.

Igazán nem lehet ráfogni Lis-re, hogy nagyon ismerné az erdőt és annak vadjait, így azon sem lehet csodálkozni, hogy dióval kínálja a medvét, valami annak megfelelőbb helyett, hiszen fogalma sincs mit kéne tennie.
Hiába idézi eszébe az elf szavait, amiben azzal biztatta, hogy fog ez menni neki, inkább az jár a fejében, hogy egy ekkora vadállat nagyon veszélyes és simán vacsorának is nézheti, ezért bizonytalankodik.
Nem tudja meddig mehet el, azonban folyamatosan próbálkozik gondolatban megszólítani a bundást, hátha egyszer tényleg megérzi annak válaszát.
Minden egyes lépéssel, amivel közelebb araszol, egy-egy verejtékcsepp is elindul a hátán.
Ha a medve felé mozdul, akkor viszont nyakába szedi a lábát és meg sem áll a kunyhóig.

Eddig nem viselkedett Mici Mackó veszélyesen és eddig a sarlatán nő sem veszélyeztette a málnát. Ám a vadállat nem szűnik meg gyanakodni és amikor a jósnő tolvaj módjára lopja a távolságot...
Nos, a medvénk úgy reagál, ahogy a nő gondolja. Hirtelen acsarogva morog a veszélyes fogait is elővillantva és mielőtt észbe kaphatna már rá is ront a bundás koma. Szerencséjére még időben támadott az erdei állat és nem is a lány megevése a célja, így csak megkergeti módjával.
Nem is baj az, hogy egyenesen a kunyhóig szalad a tanítvány, ahol már várja a mestere, hogy beszámoljon az aznapi tapasztalatairól.
-Kicsit lassabban! -kezdi halkan, mosolyogva- Fújd ki magad nyugodtan és mesélj! Nem kell aggódni, ha valami megijesztett, fokról fokra megtanulod majd a növények és az állatok nyelvét.

Talán az lehetett a baj, hogy képtelen volt teljesen elhinni, amit az elf erről a tudásról mondott neki, talán ez volt az oka, hogy nem tudott kapcsolatot teremteni az állattal, mert gondolataiban végig ott bujkált a kétely és a félelem, hiszen ki nem félne egy ekkora, böhöm jószágtól, aminek akkora agyarai és karmai vannak, mint a fél karja.
Aztán be is jön, amitől tart és mikor a medve már veszélyben érzi a nasiját, nekilódul, hogy megleckéztesse a területére behatolót.
Lis az első mozdulatra megtorpan, aztán olyan gyorsan kezd el rohanni, amiről azt sem tudta, hogy képes rá, de hát ha valakinek a nyomában ott csörtet egy acsargó fenevad, akkor bizony az megsarkantyúzza.
Észre sem vette, mikor maradt el az állat, ő minden esetre meg nem áll, míg a házikó előtti tisztáson az elfbe nem botlik, aki láthatóan jól szórakozik a kudarcán.
- Ez ostobaság! – kiáltja Lis még mindig zihálva az erőfeszítéstől. – Semmi haszna ennek, csak legközelebb már fel is fal valami! Semmire nem mentem, nem éreztem semmit és az a nyomorult medve sem. Rendesen taníts, hogy menjek is valamire, különben elmegyek. – húzza fel az orrát, hiszen nincs hozzászokva, hogy ekkorákat fusson. – Soha nem tudtam varázsolni és kezdem azt hinni, hogy továbbra sem fogok. Legalábbis az ellenkezőjére semmi bizonyíték.

Draw még mindig mosolyog a nő zaklatottságán és karjaival megfogva a kezét gyengéden próbálja meg magához húzni.
-Ne légy butus! Tudod, hogy én mindent megteszek érted. Csak légy egy csöpp türelemmel és holnap meglátod, hogy érezhető előrehaladásban lesz részed.
*Igyekszik minél jobban körbe fogni a karjával és ajkát megcsókolni a lánynak. A madarak hangosan csiripelnek az erdőben, mintha mi sem történet volna nem régen.

Nem úgy tűnik, mintha a tündét nagyon felzaklatná, amit mondott neki, sőt inkább, mintha szórakoztatta volna a dolog, amivel csak még jobban felmérgesítette Lis-t.
Az meg csak olaj volt a tűzre mikor elkezdte maga felé húzni, ami egy pillanatra sikerült is, hiszen nem állt túl biztosan a lábán, de ahogy rájött mik a szándékai, azonnal lecövekelt, mint aki legyökerezett hirtelen.
Aztán, ahogy a mancsai a dereka köré fonódnak és nyájassá válik a hangja, a jósnő keze már lendül is és, ha nem elég fürge az elf, akkor jókora pofon csattan a képén, mielőtt még az ajkai csak megközelítenék az övét.
Lis remélte, hogy fáj neki és ez észhez téríti, mert már készenlétben tartotta a kis üvegcséjét is, hogy hozzávágja, órák hosszat tartó tüsszögésre ítélve.
- Ha még egyszer hozzámérsz te tuskó, akkor olyan emlékeztetőt kapsz a „képességeimről”, hogy attól koldulsz! – kiáltja a férfire haraggal.

Az éjtünde úgy tűnik, nem bír uralkodni magán, de nem csak gyanított megérzések, de egészen úgy viselkedik, mint aki vonzódik a nőhöz. Ám hiába bújna oda megvigasztalni a csalódott Lisbethet, a közeledését egy csattanós pofon szakítja félbe. És teljesen megváltozik a viselekdése.
-Ezt nagyon megkeserülöd!
*Ha nem dobja egyből közéjük az álboszorkány a csodaszerét, akkor most nem gyengéden, hanem teljes erőből, de újra megragadja bal kezével a lány jobb kezét, míg a másik irányból felé is érkezik egy ütés.
Nem fogja vissza magát Draw, az sem érdekli, ha lesöpöri a lábáról csapásával. Persze nem sejti, hogy bármelyik percben előránthatja a nem rég megismert tanítványa a rejtett fegyverét.
-De majd a bányában átgondolod azt, hogy mit hogyan...

Már az elején tisztázta ezzel az ostoba tündével, hogy semmi tapizás és semmi ilyen jellegű ellenszolgáltatást ne várjon és akkor úgy látszott a férfi meg is értette, de most, hogy látja pillanatnyi elgyengülését, máris kihasználja a helyzetet.
Pedig már kezdte azt hinni, hogy talán rámosolygott a szerencse és tényleg talált magának valami tanítót és megtanulhatja a varázslásokat. De csak egy újabb nyomorult, aki ki akarja használni!
Azt hitte a pofon elég lesz és eltántorítja az elfet a folytatástól, de úgy látszik ez ma nem az ő napja, mert alig csattan el a pofonja, a másik azonnal kimutatja a foga fehérjét és gorombán megragadja Lis kezét és maga felé rántja, miközben szinte rávicsorog, mint aki elvesztette az eszét és olyanokat is mond.
~ Milyen bánya? Miről beszél ez? ~ rémül meg a jósnő, de a keze máris mozdul, hogy önkéntelenül kivédje a felé száguldó csapást és megpróbálja az üvegcse tartalmát a másik képébe borítani, aztán a nyakába szedni a lábát.
- Rohadj meg, álnok disznó! – visítja közben.