Gyermekkorom

Mások szerencsések, de én nem! Korán árva lettem, s ráadásul fogalmam sincs, hogy kik lehettek a szüleim. Árvaházba kerültem kisbabaként, akire mindig vigyázott egy személy. Ebbe a világba születtem, a nyomor és kín világába. Ahol nem kapsz meg mindent, akármit mond a kicsi ajkaid. Kisgyereknek egyenesen kegyetlen, sőt egyes esetekben járhatatlan. Rémlik, hogy játszottam a többi gyerekkel, küzdöttem azon kevésért, ami volt. Bajt, baj után okoztam, annak ellenére, hogy szép és okos kislánynak tartottak az ottani felnőttek. Végül, mikor kellően idős voltam, akkor erőszakosságom miatt büntettek, elverték a hátsóm, ezért magamba fordultam. Utáltam az árulkodó Judásokat, akik nem fogták fel e világ lényegét. Vagy előre törsz, vagy elnyomnak. Hét éves koromban kezdtek el velem foglalkozni, ami újdonság volt a számomra. A tanulás csökkentett a vadságomból, de nem véglegesen. Faltam a tudományt, okos akartam maradni és lenni. Megtanultam nagy nehezen írni és olvasni, bár szerintem a hozzám kirendelt tanító rémes egy öregember volt. Állandóan csak a hibáimat hangsúlyozta ki, de sosem dicsért. Emlékszem egy alkalommal kérdeztem, hogy van-e kiút ebből a világból? Mire ő válaszolt, hogy a hozzám hasonló vandál kislányoknak nincs. Ez szíven ütött, s próbálkoztam jó lenni, egy kis angyal. Hát persze, hogy nem ment. A többiek miatt nem ment! Aljas gaz volt mind! Reménykedtem, hogy eljön az a nap, hogy engem szintén kiemelnek ebből a rossz közegből. 10 éves voltam mikor a Gren család feje megjelent, s felőlem érdeklődött. Mindig egy kicsit, sosem tartózkodott az árvaházban tíz percnél többet. Engem figyelt azokkal a mély kék íriszekkel, mely a lelkemig hatolt. Későbbiek folyamán felvette velem a kapcsolatot, s elkezdtünk beszélgetni. Minden egyes találkozás egy remény volt a szabaduláshoz. Aztán végül 11 éves koromban egy vaskos pénzösszeget adott értem,  végre megszabadultam nyomorúság és nélkülözés világából.


Az ifjúságom

Nehéz volt megszokni az új helyem, ráadásul Richard Gren ezúttal az apám lett. Ajkamra sosem jött az apa szó, mindig Richardnak szólítottam, s ő meg sosem szólt érte. Valamit tudott, amit én akkor még nem. Az idő volt a kulcs ahhoz, meg egy rázós piaci kaland, hogy végre ténylegesen elismerjem őt Atyámnak, egyben megszabadítómnak. Fegyelemre, koncentrációra és hasonló alap dolgokra tanított meg, ami fiatal fejjel nehéz volt befogadni. Valójában értelmetlen bohóckodásnak véltem a különböző gyakorlatait. Nem jó kedvvel végeztem őket, de legalább ő nem büntetett keményem. Csak elmagyarázta az élet dolgait, semmi köntörfalazás nélkül, ami mindig ébren tartotta kíváncsiságom. 15 éves koromban próbált találni nekem előre egy daliás legényt, de én sosem repestem az örömtől. Engem a kard művészete érdekelt jobban, egyben a testőrség. Három évembe került, hogy megpuhítsam apám szívét, s áldását adja a tanulásomra. Így 18 évesen kezdtem el tanulni bánni a fegyverekkel, de leginkább a karddal. A legtöbb fiú csúfolt is miatta, hogy milyen dolog az, hogy egy nő tanulja a vívást. Lenyeltem minden gúnyt, s tovább léptem, hogy fejlődhessek. Idő közben az alakom teljesen beérett, így 21 évesen egyre több kérőm akadt. Le akartak beszélni mind, de én ellenálltam nekik.


Felnőttként

22 éves koromra sikerült teljes körű testőrré válnom. Az első megbízásaim döcögősen mentek, de nem volt gond. Persze párszor kudarcot vallottam, s rosszul is éreztem miatta, de nem adtam fel eme szép álmot. Kezdtem megügyesedni, s a sok tapasztalat idővel beérett nálam. Rutinná váltak bizonyos dolgok, mint például, hogy ha nőt kellett védenem, akkor én játszhassam helyettük a szerepet. Szerintem sok támadót megleptem azzal, mikor előkaptam a titkos tőrt, s haramiaként szoknyában rájuk vetettem magam. Idővel ez szintén megváltozott, s a teljesen könnyed és szép ruhákat kezdtem el hordani. 23 évesen meghalt édesapám, így mindent megörököltem tőle. Először az se tudtam mit tegyek, hiszen nem voltam hozzászokva, hogy én legyek a ház úrnője. Végül minden segédet kifizettem, s elengedtem őket. A házunkat eladtam jó pénzért, hogy kellő pénzem legyen az utazáshoz. Világok akartam látni, s másokat védeni. Még nem tudom, hogy ez hová fog vinni, de mindenképpen nyitott szemmel és befogadó füllel fogom várni. 24 éves vagyok, s előttem van még az élet.