// A történet első pár körének bemutatására magas szintű engedély adatott, hogy aztán legális formában folyhasson a cselekménye tova... //

/Amerith királynő/

Ritkán fordul elő velem, hogy megbetegszek. Akkor pont olyan elviselhetetlennek érzem magam mint egy nyűglődő kisgyerek. Mint amilyen a lányaim voltak annó. Pont rosszkor jött, a nagy tanácskozásból hazafelé menet kaphattam el valamit amikor ránk szakadt az ég. Napokig magas láz gyötört. Férjem nap mint nap látogatott és mindenféle gyógyítót hozatott a gyógyulásom segítéséhez. Aztán jöttek a szörnyűbbnél szörnyűbb főzetek. Néha jobban voltam, aztán újra elgyengültem. Így ment ez sok sok napon keresztül. Mikor pár nappal ezelőtt teljesen gyógyultnak éreztem magam, megpróbáltam kimerészkedni szobámból, hogy végre járhassak egyet, de férjem egyik embere/elfje azonnal rám parancsolt hogy feküdjek vissza az ágyba. Nagy duzzogva vonultam vissza ágyamba. Közben a fák folyton hírül adták, míg én szobámban raboskodtam férjem folyton intézkedett. Hiányzott már. Vágytam a közelségére. Mindig aggódtunk egymásért ha nem voltunk a másik közelében. Ő ezt sose vallotta be de tudtam hogy így van. Makacs és önfejű volt mindig is szeretett a maga feje után menni, de ilyen volt a férjem. Eliaron az erdei elfek királya...

Eliarion

Egyre szaporodnak a gondok a birodalmam területén egyre több a fura baleset és támadás amit normál esetben Ash embereire fognék de tudom hogy sem oka nincs rá és nem is elég ostoba ahhoz hogy az új szerződésünket felrúgja. E közben Amerith is lebetegedett, ami meglepő hisz egészségesebb mint én de rosszabbul is viseli mint a gyerekek. De hát ez most ilyen. Értesültem "szökési kísérletéről" és meg is mosolyogtam de azóta inkább kikerülöm mert rajtam csapódik a morcossága. De orvosai szerint már túl van a betegségen már csak lábadozik, ezért ideje meglátogatnom őt hisz mégis csak az életem társa és az "ember" csak értékeli a szeretett amit kap tőle. Így mivel mára nincs más tervem meglátogatom és esetleg kilovagolunk egy csendesebb tisztásra hisz rég érezhette az erdő zajait és illatát meg azt a nyugalmat amit áraszt. Nos harcra fel és kezdjük a látogatást, mosolyodom el. Kopogok.

/Amerith királynő/

Épp kezdem halálra unni magam a szobámban mikor jön az érzés... a nyugtató, a biztonságos. Társam közeledik szobám felé. Semmit se változott, házasságunk óta ugyan az a megkérdőjelezhetetlen vágy ragaszkodás. Aztán kopogtatnak. Tudtam hogy ezt csinálja majd, pedig elhihetné végre nem tud meglepni. Válasz helyett feltépem az ajtót és berántom szeretett páromat a szobába. Grabancánál fogva végig vonszolom a szobán és kissé durván lököm bele kedvenc karosszékébe, miben éjszakákon át virrasztott mellettem. Úgy látszik visszatért a régi erőm. Ő meglepetten pislog. Szerencsére nem ijedt meg és nem gondolja azt (remélem) hogy megint kitört rajtam valami nyavalya.
- Na kedves párom! Most itt maradsz és addig fel se kelsz, míg el nem mesélsz részletesen mindent. Ami távollétem alatt a birodalomban történt. Ha kell estig itt leszünk és nem mehetsz el semmilyen okkal. Ételt italt hozatok.- ömlesztem rá a kíváncsiságtól és izgatottságtól terhes szóáradatot.


Eliarion

Amint nyílik az ajtó még kérdezni sincs időm félkézzel megragad másikkal bevágja mögöttünk az ajtót és a fotelembe lök amiben ültem mellette miközben betegeskedett. Tuti eszét vette a magány vagy agyára ment a pihenés ki tudja, de örülök hogy ilyen egészségesnek látom. Miközben letámad vigyorogva nézem és hallgatom közlendőjét. De magamhoz húzom és egy csókkal elhallgattatom, majd amikor végre el lazul az ölembe ültetem.                                                                                     -Nekem más jutott eszembe mit szólnál ha kilovagolnánk és egy könnyű ebéd mellett egy tisztáson beszélnénk meg ezt - ölelem magamhoz hisz hiányzott-lássuk be rengeteg időt töltöttél itt nem hiszem hogy itt bármi érdekes lenne. Mesélni úgy is jobb egy tisztáson mint ebben a szobában nem gondolod?- csókolom meg a nyakát csak hogy kevésbé legyen makacs.

/Amerith királynő/

Mikor ezt csinálja egyszerre gondolom Birodalmunk legromantikusabb és legbosszantóbb elf pasijának. És ami még szintén meglepő hogy ő a Király. Kipirult arccal pihegek karjai között és hallgatom. Hirtelen más huncutság ötlik fejembe amit az ágyon kívül bárhol máshol csinálhatnánk....(erre a gondolatra még jobban elvörösödök) de ráérünk arra később is. Mielőtt válaszolok én is viszonozom csókját, majd pajkosan hozzádörgölőzve a fülébe dorombolom....- Ha nem viszel most azonnal az erkélyről fogok kiugrani veled együtt, hogy aztán kénytelen legyél végigkergetni az erdő fái között...


Eliarion

Felnevetek és felkapom az ajtó felé sétálok vele, majd a folyosóra érve kicsit komolyabb arccal de még mindig a kezemben tartva megindulok az előre elkészített lovak felé //uralkodók nem ugrálnak ki ablakon// bármennyire hangzik érdekesen az ajánlata azért csak óvatosan az ugrálásokkal. Amint kiérünk leteszem a lova mellett és a fülébe súgom -tudom mire gondoltál de ne légy cserfes arra is van időnk bőven-majd hangosabbra váltok-melyik lovat kéred -bármelyiket is választja felsegítem és felülök a másikra és végre elindulunk kettesben már amennyire az őröktől lehetünk párosan.

/Amerith királynő/

És már teljesül is a kívánságom. A kiválasztott lovon ücsörgök és egyre jobban érzem magam. Az erdő fái régi barátként üdvözölnek. Minden érzékemet egyszerre borzolja a számomra érthető morajlásuk. Egy tisztás felé közeledünk ami remélem kissé messze van a palotától. Az őrök kissé zavaró tényezők, dehát csak a feladatukat teljesítik. Néha azért a nagy élvezkedések közepette rátekintek páromra aki engem néz. Tetszik büszkeségemnek ahogy bennem gyönyörködik. Alig várom hogy végre hallhassam beszámolóját.


Eliarion

Kiérünk a választott tisztásra az őröket távolabb parancsoltam hisz határainkon belül tartózkodunk ki támadna meg minket. Leszállok a lovamról majd páromnak is segítek. Lepakolom az előre elkészített csomagot és kipakolok. Majd kényelembe helyezkedünk.
-Hol is kezdjem, miután távoztál volt egy szünet ahol érdekes és értékes hírekhez jutottam amik átalakították a gyűlést és még fontosabb lett a szövetség az 5 faj közt. A vita elmérgesedett de az Oawa
javaslata lett némi módosítással elfogadva.

/Amerith királynő/

Jó sokára érünk ki a párom által kiszemelt helyre. Addig van időm felfrissülni és gyönyörködni szeretett erdőnkben. Mikor elérünk a párom által kiszemelt helyre a katonákat szerencsére hátrébb parancsolja és előkészít mindent. Miután kényelmesen elnyúltunk a kis tisztáson a fák között, mesélni kezd. Érdeklődve hallgatom.

/Eliarion/

Párod kicsit megdönti a hátad, miközben jobbját a fejed alá csúsztatja, hogy az alkarját párnaként használhasd. És tovább mesél.
-Szóval Braslov sorsa elrendezve. És végre ez a két szövetséges nép nem egymást fogja gyepálni az éjtündék helyett. Különösen azért, mert egy öt nép által irányított város fogja őket ketté választani. És minden nép kiveszi a részét a felvirágoztatásából.
De csukd be a szemed, addig nem folytatom tovább!
*Huncut mosoly vigyorog az arcán, valamire készül.

Ahogy ott heverészünk, mellém bújik, közel hajol. Hallgatom szép hangját, jó híreket közöl. Szavai simogatják fülemet. Szót fogadok neki. Ismerem ezt a mosolyát. Csukott szemmel nyúlok szép szőke haja felé, és egy tincset ujjaim köré csavarok. Úgy várom mi lesz és persze várom a folytatást...

/Eliarion/

Érzed a nyakadon a leheletemet és ahogy szememmel együtt mozdul a fejem, úgy érzed dekoltázsodba is, mielőtt megcsókolnám a nyakadat. Csak egy pillanatra, ám igen jól esően. Hogy utána füleid újra az én szavaimat hallják.
-El kell majd mennem, vigyázz a lányunkra! Úgy tűnik az a szekta, akik elüldözték az általunk befogadottakat, sokkal veszélyesebbek, mint első hallásra tűntek. Néhány katonájuk megjelent SzentKőn és megöltek egy gyereket, amiért Astelath címerét mutatta fel nekik. Valaki elrakhatta még amikor menekülni kezdtek. Viridiel és a Kaszandra főpapnő fejére pedig vérdíjat tűztek ki.
Tízezer fegyverest viszek és kiirtom a gonosz szekta írmagját is.
*Az orromat végig húzom a nyakadon egyre feljebb.

Tetszik amit csinál. Nem csak ott ahol leheltével és bőrével csiklandoz. Viszont hiába a jó érzés az epekedés a viszonzásra és a folytatásra. Nyomasztó gondolat kezdi szorítani hevesen verdeső szívemet.
Féltés.... Párom nem kerülhet bajba. Hiába a harci tudás, a sok katona. Nem veszíthetem el őt. Már elvesztettem egy gyermekemet és annó hajdanán többet is. Ő maradt nekem egyedül a lányunkkal együtt.
Tudom butaság ez. Akárhányszor elment mindig visszatért, ha harcra került sor.

Annyira hatalmába kerített ez a buta de rossz érzés, hogy elhúzódok tőle. Mellé ülök és megragadom karját féltőn...
- Nem mehetsz el. Féltelek. Tudom ezzel bosszantalak a legjobban és azt is túl makacs vagy hozzá, hogy csak úgy lebeszéljelek arról amit a fejedbe vettél, de akkor is. Hűséget fogadtam, a féltés az egyik feladatom. Meg addig mit kezdjek magammal? Így is régen láttalak...- az utolsó mondatot már a hajába fúrt fejjel dünnyögöm.
Viszonozom a jót. Megcsókolom nyakát puhán finoman. Kezem gyakorlott mozdulattal nyúl az inge felé. A nyakáról csukott szemmel keresem száját, hogy csókra hívjam. Majd eltol magától, ha nem akarja hagyni magát....

/Eliarion/

Jól eső érzéssel fogadom ahogy ajkad hozzá ér a nyakamhoz, ám a varázs megtörik, ahogy félre húzódsz. A szavaid nélkül is persze tudom, hogy mi bánt. Ám mégis metsző hideg a szívembe.
-Bízol bennem? Nem ülhetünk itt tétlenül a rettegés miatt, végig nézve az egymás utáni támadásokat az emberek felé, akiknek védelmet ígértünk. Ha engedünk a félelemnek, akkor máris ők győztek.
*Ha elhúzódása után nem akar mégsem csókolni, akkor egymás mellett ülve megfogom a kezét és úgy próbáljuk túltenni magunkat a nehézségeken. Ám ha mégis szeretné folytatni, amit elkezdünk és ajkával megtalálja a szám, akkor viszonzom és derekát ballal magamhoz húzva egyszer csak az ingem gombjainál érzem kezeit. És én is...
Ez már nem az olvasóközönségre tartozik. Ügye?


/Köszönöm a játékot!/

Miközben próbálom táncba hívni, választ kapok tőle. Mondanám neki, hogy igaza van, hogy az embert óvhatja mindenki mástól, ahogy megígérte, csak saját magától nem...
De nem tudom. Már máshol jár az eszem...

//Én is köszönöm!//