Úgy látszik Grom beszéde bejött az embereknél, mert úgy néz ki, hogy megnyugszanak és sietve, de határozottan elindulnak egy irányba.
Nekem kissé furcsa volt, hogy nem egyenesen egy másik városba, vagy faluba, mivel hamarosan egy sűrű erdőbe érünk.
Talán a fák túloldalán van a településük?
Nem tudom, de nekem nem tetszik, talán csak arra ment ki a játék, hogy csapdába csaljanak minket.
Hátra maradok és már éppen szólnék a vezérnek a gyanúmról, mikor a lombkoronából fenyegető szavak csapnak le ránk.
Az csak természetes, hogy azonnal a kardomhoz kapok, de már kihúzni nem tudom, mivel indák tekerednek a kezemre, aztán az egész testemre, míg már mozdulni sem tudok.
- Nyomorultak! Mutassátok magatokat! – hörögtem dühösen.
Csak egy népet ismerek, aki ilyen mágiát alkalmaz.
Biztos voltam benne, hogy az emberek csapdába csaltak minket.
Ám a férfi meglepő módon kiáll mellettünk, így morogva elhallgatok.

Békésnek tűnő tervünk megint csak fordulatot vesz, társaimmal a tündék csapdájába sétáltunk és bár ösztöneim azt súgták, hogy támadj, mégis eszem annyira úrrá tudott lenni a dühön, hogy a fegyveremet a vállamon tartva nyugodtan feleljek:
-ezeket az embereket kísérjük a falujukba, nem akarunk rosszat tőletek
Tudtam jól, hogy kékbőrű társaikkal ellentétben ők nem kegyetlenek és józan ésszel lehet velük tárgyalni, de nagy gondot okoz megfigyelő készségük és hegyes fülük....
társaimnak a nyelvünkön szólok:
-tegyétek le a fegyvert nem kéne oktalanul meghalnunk, és bár tudom a harc hív titeket hallgassatok az eszetekre mit diktál, a tündékkel a szavak útján kell harcolni
bár lehet hülyeségnek tűnhet de Öreg Sam sokat mesélt róluk azokon az estéken nem is oly rég....

Gróm szerencsére jobban megőrizte a hidegvérét, mint a többiek. Hamarosan rajta kívül az egész csapatot növények fonták körbe. Ám egyelőre nem bántották. Ám a nyílvesszők ellenségesen meredtek rájuk.
-Mi más célból lennétek itt, mint kihasználni a harcokat és a védelmünk alatt álló embereket fosztogatni, miközben SzentKő városában már gondunk is akad. Nem most hallunk először rólatok, orkok. És nem a béke jár a nyomotokba, hanem az öldöklés visz titeket az emberek lakóhelyeire.
Távozzatok azonnal! És ha a környéken találunk titeket, mikor megindítjuk a támadást az ostrom megtörésére, akkor veletek is végzünk.
* Szavai után az ágak eleresztenek benneteket és a család értetlenül szemléli a történteket.

Megfeszülök a kötelékeim között és ha nem lennék ilyen mérges biztos jót kacagnék a „tegyétek le a fegyvert” szavakra Gromtól, hiszen már az előbb kicsavarták a kezemből a kardomat, más fegyveremhez meg hozzá sem tudok férni.
Azonban hamar győz a józan ész és belátom, hogy most tehetetlenek vagyunk, az erdő a tündék népének otthona és nem lenne nagy dicsőség lemészároltatni magam egy ennyire egyértelmű helyzetben.
Ettől még nem érzem azonban sokkal jobban magam a nyílak célkeresztjében.
- Hogy milyen éles eszűek ezek a pitypangzabálók! – morgom a vezér felé, természetesen a saját nyelvünkön, aztán közösön folytatom. – Már az is baj, ha segítünk, nektek semmi sem jó? Ha így fenyegetőztök, mennyivel vagytok jobbak nálunk, akiket így lenéztek? Vagy rosszul mondom Grom?

Hevesvérű társam szavaira felnevetek és hozzáteszem:
-Jól mondod! És még minket tartanak kegyetlennek? Tündék az embereket elkísérhetjük?
Bár ez a rajtaütés a terveimben nem szerepeltek aza hátha motívum jól jöhet, de ekkor esik le mekkora botorság is lenne őket tovább kísérni:
-Tudjátok mit, rátok bízzuk őket!
társaim felé fordulok és saját nywlvünkön mondom:
-a fontos információt el kell vinnünk a táborba Maruknak tudnia kell róla, és utána még visszatérhetünk!
Majd fegyvereinkért nyúltunk és elindultunk visszafele, bár a terv megszakadt, jobb ha Maruk tud a hátba támadásról és ez a hír nem ér halasztást

Gróm jó vezetőnek tűnik és hamar belátta, hogy a meglepetés ereje nem lenne velük az emberek lerohanásakor, ha egyébként tudnak az ottlétükről. Márpedig túl értékes dolgot tudtak meg. A lombtündék pedig békésen hagynak titeket elsétálni. Arcukra nem épp ostobaság van írva, de talán Donak szavai miatt nem akartak agresszívebbnek tűnni. De az is lehet, hogy egyszerűen csak nem erőszakosak és jobbnak látták egy esélyt adni nektek, hogy átgondolja az ork különítmény, hogy akar-e harcot velük.




Maruk szemében fény csillant, amikor elmondjátok neki a történteket.
-Találnotok kell egy rést vagy valamit a falon, ahol gyorsan és könnyen bejutunk. A szellemek azt jósolták nekem, hogy ha életem legjobbját nyújtom, akkor fényes győzelem vár ránk. Senki nem hal meg közülünk és nagy zsákmányban lesz részünk.
* Állát simogatva elhúzódik egy kisebb domb tetejére leülni. Ha bármelyikőtök beszélni akar vele még, ott megteheti.

Még jó, hogy Grom vezeti ezt a kis különítményt, mert jól forog a nyelve és harc helyett, amiből valószínűleg nem jönnénk ki túl jól, kidumálja magát és minket is a tündék kezei közül.
Persze hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a zsákmányszerző tervünknek most lőttek, hiszen minden bizonnyal árgus szemek figyelnek majd bennünket, merre megyünk és mit csinálunk.
Elégedetten morranok fel, ahogy lehullanak rólam a növényi béklyók és arra is, hogy nem kell pesztrálnunk tovább az embereket.
- Jól mondod főnök. Jobb ha tud erről. – erősítem meg a szavait, bár nem hiszem, hogy igényt tart rá.
Persze ügyelünk rá, hogy Maruk tábora ismeretlen maradjon a tündék előtt, így kisebb kerülővel jutunk vissza.
Grom jól döntött, mikor ezt a lépést választotta, láthatóan elnyerte Maruk tetszését a hír.
Én nem érzem magamban, hogy Maruk elé kéne állnom, ezt rábízom Gromra, de előtte neki még odaszólok.
- Talán nem lenne rossz elterelni a pitypangzabálók figyelmét egy kisebb egységnek, míg mi behatolási pontot keresünk a településre.
Rábízom, hogy elég jónak tartja-e hogy felvesse Maruknak.

Maruknak átadtuk a hírt, és jó néven vette, de kezd idegesíteni azzal, hogy nem látom, hogy sokmindent tenne és mégis mondja a hablatyát....frusztráló....
De Donak ötletét mindenképp továbbítom neki ha lehet inkább vele együtt mennék oda:
-gyere velem Donak és mond el neki, végülis a te ötleted....
Sugalmazom neki hogy tartson velem
-Kitűnő terv és ha beválik a te dicsőséged lesz...
Nem akartam Marukkal nagyon beszélni, mert kezdet idegesíteni az alak, és ha Donak is ott van akkor megfogom tudni tartani a józan eszem

Ha Donak Grómmal tart, akkor ingerülten lemorogja a tervet.
-Nem kell össze-vissza szaladgáljanak a harcosaink! Ez az ottani emberek dolga, hogy elijesszék a vár környékéről a tündék figyelőit. Elég ha körbenéztek.
* Ám ha nem a két ork megy beszámolni és az ötlettel előhozakodni, csak a síkvidéki, akkor másként fogadja.
-Igen, ez egy jó meglátás. Küldök is előttetek egy másik csapatot, akik kicsit lekötik a zöldikék idejét. Addig nyugodtan tudjátok szemrevételezni SzentKőt.
* Ez a választás dönti el, hogy hogyan indul az új akciótok. És ti döntitek el, hogyan fogtok hozzá a város megközelítéséhez. Emberi katonákkal van körbevéve még mindig. Ám ők nem nagyon vannak harckészültségben.

- Nem olyan nagy szám, vesd csak fel a magad nevében, ha érdemesnek találod erre. – vonom meg a vállam. – Az utolsó megbízatásom óta nem vagyok túl jó Maruk szemében, még vissza kell nyernem a becsületemet. – morgom még oda magyarázatképpen, aztán inkább megyek, hogy szerezzek valami ennivalót.
Tisztában vagyok vele, hogy még sok időnek el kell telnie, míg visszanyerem a harcosi tekintélyemet, ha megy egyáltalán, de azzal is, hogy soha nem lesz gyerekem, aki a becsületemet vagy a szégyenemet tovább vihetné. A sötét tündék vezére gondoskodott róla, hogy a családalapításon soha ne gondolkodjak.
Így csak a csatamezőn bizonyíthatok.

-Rendben Donak ahogy gondolod-hallottam pletykákat Donakról és Marukról, nem kedvelik egymást túlzottan, ami nem okoz meglepetést ha hihetek egyáltalán annak amit hallottam. Így kénytelen vagyok egyedül tálalni Maruknak a tervet amit társam javasolt, és miután elmondtam neki ő azt jó néven vette és úgy néz ki ő intézkedik róla:
-Rendben Maruk, akkor mi amint elindult a csapat a tündékhez azonnal indulunk és kikémleljük a dolgot..
Majd miután visszaértem a többiekhez elmondtam milyen feladatot kaptunk és mit beszéltem meg a főnökkel...
Amint az elterelő csapat mozgásba lendült mi is és Szentkő vára felé indultunk

Ahogy elindul a kis csapatotok, egy fő probléma újból eléjük gördül. Távolról körbejárva a várat egyik oldalon alacsonyabb a vár fala és befejezetlennek tűnik. Ám ilyen messziről nem tudtok meg túl sokat. Viszont nem csak a várfalakon vannak ember katonák, de az alatt is.
Maruk eredeti terve az volt, hogy a védőknek ki kell támadniuk és akkor siet az ostromlók segítségére, mikor már nem sok van hátra. Ám a tündék várható beavatkozása arról győzte meg, hogy sors küldetését beteljesítve egymaga vigye diadalra az ostromló tisztek szerint bukásra ítélt csatát. Grómnak érdemes lesz ezt is átgondolnia.
Ám közben valamit arra is ki kell találniuk orkjainknak, hogy közelebbről megnézhessék a gyengébbnek tűnő falat. Vagy visszafordulniuk jelenteni, hogy ha valahol, akkor itt lehet átjutni.

Grom elmondja, hogy Maruk elfogadta a javaslatot és elindít egy elterelő csapatot a tündék felé és, hogy mi kaptuk a város kikémlelésének feladatát.
Őszintén örömmel tölt el, hogy talán ismét bizonyíthatok, így minden félelem nélkül indulok a város falai felé.
Azonban közelebb érve nyilvánvalóvá vált, hogy nem nagyon lehet észrevétlen nagyon közel menni, hiszen mind a falakon, mind alatta nyüzsögtek az emberek.
áthatóvá vált egy alacsonyabb falszakasz, ami a sietős munka nyomait hordozta magában, de hogy mögötte vajon mennyire őrzik, van e esély egy észrevétlen behatolásra, azt nem tudhattuk.
- Biztos híreket kell mondanunk Maruknak, nem mehetünk vissza üres kézzel. – mondtam Grom-nak.

Amint a falakat megláttam nem hittem szememnek... nyüzsgő emberek mindenhol, és ami mégrosszabb nekünk ott lenne dolgunk, persze miért is lenne egyszerű dolgunk nemde?
Szörnyű....
-igen, közelebb kell mennünk, sokkal közelebb....
Majd egy járható ösvényt kerestem és hozzátettem:
-Egy-Két ork mehet le maximum, Donak velem tartasz?
Jól tudtam és remélem Donak is ha meglátnak és elkapnak végünk, ezért kell kis létszámú gyors csapat a felderítésre a többiek pedig szurkoljanak.....

Nem akartok félinformációkkal visszatérni. Ám a vár teljesen körbe van véve és az ösvény a támadó táboron át vezet. Gróm úgy tartja ezek szerint, hogy az álruha csak óvatlanná tenné hamis biztonságérzettel. És ha valaki felfedezi, csak még nagyobb bajba keverednétek. Egy őrszem elkapása pedig még rosszabb lenne, ha balul sülne el. Inkább mindent az ügyességetekre tesztek fel.
Ha sikerrel jártok, akkor két őrszem beszélgetését hallgathatjátok ki a falnak lapulva.
-Mit gondolsz, meddig maradnak itt?
-Nem tudom, de több katonájuknak kellene érkezni, hogy minket le tudjanak győzni. Kaszandra főpapnő alaposan feltüzelte a lelkeket. És a nők és a kardot elbíró gyerekek is küzdeni fognak, ha áttörik a falakat. Ki akarnak irtani minket és Astelath királyunk a gonosz szekta mellé állt.
-Nocsak! Milyen jól néz ki. Mármint a te combod. Mindjárt beleharapok. De a csirkéé is egész jó.
-Sziasztok! -szólalt meg egy női hang- Hoztam egy kis ennivalót, ne éhezzetek őrség közben. Megérdemlik a mi bátor védelmezőink.
* Úgy tűnik a morállal nincs gondjuk a bekerítetteknek. És erről hitük gondoskodik. De erről a nők is gondoskodnak. Úgy érzik nincs vesztenivalójuk, mert legyilkolnák őket egy vereség esetén. Szemben az ostromlókkal, akik inkább kivárnak. Még ha a tündék készülő ellentámadása miatt nincs is sok idejük.

Ha mégsem sikerül észrevétlen odalopakodni, akkor hamarosan kettőtöket tucatnyi katona kerít körbe és hamarosan érkezik az egész tábor. Nem sok esélyetek van ellenük.

/Kockadobás: Hatos
1-3-ig -Siker.
4-6-ig -Az éber tábori őrök hamar lefülelnek./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 4

Büszkén húztam ki magam, amikor Grom rám kérdezett és azonnal rá is bólintottam.
- Számíthatsz rám. Viszont nagyon óvatosnak kell lennünk, igaz az ostromlók a falak felől számíthatnak kitörésre, így valószínűleg arrafelé figyelnek.
Nem sokkal később már a városfal tövében lapultunk egy bokor takarásában.
A falon azonban őrök beszélgettek, de hallhatóan nem tartottak semmi rossztól egyelőre, mert csevejük eléggé felszabadult volt. Sőt még igen csak kanosak is voltak így őrségben.
Sokat mondóan villantak a szemeim Grom felé, mert ez talán meggondolatlanságra és figyelmetlenségre csábíthatja a város őreit. Ez a mi malmunkra hajthatja a vizet.
Már csak az a gond, hogy miként jut el ide a Murak vezette sereg.
- Talán ez elég Murak……….
Nem tudom befejezni, mert hirtelen egy lándzsa hegye jelenik meg a szemem előtt, ahogy ott lapulok, aztán még vagy egy tucatnyi és ahogy felemelem a fejem, legalább ennyi mered Grom-ra is.
Kezem önkéntelen mozdul a kardom felé, de a hegyes fegyverek azonnal közelebb lendülnek és már-már a torkomat kapirgálják.
Szemem Grom-ra villan.

Szépen elindultunk befelé és elég hamar eljutottunk a falak tövéig, ahol pár védő bátor és dicséretre méltó elszántságáról hallottunk. Majd társam mondani akart valamit és ránéztem, de amit láttam az kiábrándító volt.... Jópár dárda nézett rám vissza...
Első gondolatom a kitörés volt, de esélyem nem lett volna rá, így hagytam hogy hadd folyanak a dolgok ahogy azok akartak.....
-Nyugalom Donak, nem tehetünk semmit...

Kér ork hősünk igen nagy kutyaszorítóba került. Meglepték őket és hamar megadják magukat, de így az is kiderül számukra nem soká, hogy nem annak a hadseregnek a kezébe kerültek, aminek a felmentésére jöttek volna. Legkésőbb akkor, amikor beviszik őket a várfalon belülre. De akár abból is megsejthetik út közben, hogy másként vannak öltözve, nem a kintiek egyenruhájába bújtak. Sokkal inkább hasonlít egy félig paplovag (ha köztudott lenne ez a fogalom Neminrán, akkor a karik is megértenék, amit a Mesélő ír) és félig népviselet lenne.





Két oughwarit kísérnek elém az embereim, miközben a SzentKő előtt térdepelve imádkozok. Meglep, hiszen eddig csak Óhazánk katonáinak fenyegetéséről tudtam. Ám kívülre ezt nem mutattam, inkább nyugalmat sugároztam és komorságot.
-Isteneink úgy tűnik megint megvédték népüket. Meséljetek!

Egy pillanatra nem veszek levegőt, ahogy végig fut rajtam legutóbbi fogságom emléke és az, hogy lehet, jobban járok, ha most és itt csatában meghalok, mint egy újabb szégyen.
Azonban Grom most a vezetőm volt és ha én most kardot rántok, akkor őt is lekaszabolják………
Így végül kifújva a levegőt komoran bólintottam és elvettem a kezem a fegyverem közeléből.
A meglepetésem azonban nagy volt, mert mint kiderült, nem az ostromló sereg kezébe kerültünk, hanem a ostromlottéba, akik valami rejtekúton kerülhettek a hátunkba.
Persze számunkra egyik sem volt túl jó.
Végigvezetnek minket a településen, ami jól láthatóan még sok helyen épül. Már most a szökésen jár az agyam, ezért alaposan szemügyre veszek mindent, hátha látok valamit, ami majd jó jöhet ehhez.
Egy nagyobb, díszesebb épületbe noszogatnak minket és ott is egy nő elé, aki épp felemelkedik térdepléséből. Némán és hallgatagon meresztem rá a szemem.
Nekem ugyan nincs mit mondanom.

Látom társamon hogy ideges lett, de nem most akarok meghalni és nem így, amikor megyünk befele a gyenge pontokat nézem, bár látszólag csak bámészkodom....
Amikor beérünk egy nő fogad minket bár nem értem mit akar tőlünk:
-Meséljünk? mégis miről meséljünk?-mondom mély dörmögő hangomon nem tudva mit várhatok a jövőtől.
Mélyen belül pánikoltam.... legutolsó fogságom sebei még mindig látszanak és szellemem nem állt készen a következő ilyesfajta megpróbáltatásra.

Gróm és Donak úgy tűnik tanácstalan, hiszen azt látták idefelé jövet, hogy a polgárok is valamivel, de mind fel vannak fegyverkezve. Készül a lakosság az idejövő katonák rohamára. Így nehéz elképzelni még a szökésüket. De az ismeretlen nőnek sem tudják, hogy mit mondhatnának.




Elég szemtelen válasz volt az egyiküktől. A másikuk pedig dacosan hallgat. Nem vagyok naiv, hogy egy percre is megforduljon a fejemben, hogy nem tudnának nekem semmiről mesélni. Nagyon jól tudják a helyzetet, talán még nálam is jobban.
Ennek ellenére nem beszélnek.
-Meg tudják könnyíteni az itt létüket és meg is tudják nehezíteni. Élek a gyanúperrel, hogy nem gyermeki kíváncsiságból voltak a várfal alatt egy háború kellős közepén. Nekem pedig szükségem van az éles látásra, hogy népemet helyes irányba vezessem.
Szóval még egyszer kérdezem. Tudnak nekem valamit mondani?
* Ha beszéltek, akkor meghallgatom és valószínűleg kérdezek tőlük még. Ám ha még mindig némasági fogadalmat tartotok, akkor egy dohos, mohás, nedves falú cellába záratlak benneteket a katonák kaszárnyájába átszállítva. Még ha ezt nem is mondtam el nektek.

Azon gondolkodtam, hogy mit is láttam míg keresztül hoztak a településen. Szinte még a gyerekek is fegyverben voltak és nagyon elszánt tekinteteket meregettek. Úgy látszott, hogy nem lesz könnyű dolga az ostromlóknak és ezt erősítették meg a kihallgatott beszélgetések is.
Mivel mélyen a város közepén voltunk így elég reménytelennek tűnt egyelőre az, hogy meglépjünk innen.
Amúgy sem voltam beszédes kedvemben és ahhoz, hogy az legyek a selfeknek is meg kellett keményen dolgozniuk, de mivel konkrét kérdést nem kaptunk, ezért még nyugodtan tetethettem az értetlent, ahogy hallhatóan Grom is azt tette.
A nő újabb kérdésére azonban kivillant az agyaram, ahogy halvány mosoly jelent meg a szám szélén.
- Nem, nem gyermeki, hanem ork kíváncsiságból voltunk ott. Tudja…….meg akartuk nézni, hogy kik maguk, hogy talán…….segítségre szorulnak. – mondom amennyire lehet ártatlanul és intek az állammal kifelé.

Az emberek sem jobbak....mint a selfek, de most belemegyek a játékba és engedem neki amit akar:
-Mit akarsz megtudni ember?
Kérdeztem tőle a nyílvánvalót
-talán így tudunk segíteni neked nem igaz Donak?

Néztem társamra adva neki a szót és várva mi lesz

Úgy tűnik a beszélgetés hirtelen nem egyoldalúvá vált és hőseink is rájöttek, hogy mit akarnak mondani. És így nem is viszik el őket a börtönbe. Hanem ehelyett...



Nem bíztam bennük. És a fajuk eddig bőven szolgáltatott okot arra, hogy így tegyek. Ám amennyire furcsa volt a hazugságuk, annyira kíváncsivá tett.
~Vajon mi jár a fejükben? Csak a bőrüket mentenék ilyen ordas lódítással vagy talán tényleg a mi oldalunkra lehetne állítani őket? Egyelőre a falak védenek tőlük is, ha támadást terveznének. És csak az ostromlókat tudnák meglepni.
* A nő szája megvetően kunkorodott a lódítás kapcsán, ám hamarosan szóra nyílt.
-Miért bízzak bennetek? Jobban illik rátok, hogy kifosztani akartok minket, mint sem segíteni. Vajon ha üzenetet küldök a vezetőtöknek, akkor nem lepődik majd meg?