//Innentől engedelmetekkel akkor átveszem a királymentés vezetését //

//Viri és Hira//

Egyáltalán nem áll jól a szénátok, ezt bárki megmondaná. A küzdelem egyre elkeseredettebbé válik, Hirannis tehetetlenül várakozik a következményekre, és bizonyára nagyon emészti őt a bűntudat felelőtlen tetteiért. Remélhetőleg nem egy sötételf bányában vagy egy kéjenc rabszolgájaként kell vezekelnie ezért.
Amíg mindezek zajlanak, az oawa szorosan tartja a sötételfet a mancsai közt, és mivel jó lenne valahogy kiütni őt, hogy ne okozzon több gondot, térddel belerúg ellenfele térdhajlatába - hiszen mögötte van -, így rákényszerítve a térdelésre, és amíg ő lerogy, egyik karjával továbbra is tartja őt, másikkal a nyakához kap, ölelve olyan szorosan, amennyire lehet, ájulásig fojtva őt, szenvedő, de elszánt ábrázattal téve meg ezeket a lépéseket. Kérdés, a sötételf mennyi ellenállást tanúsít ezalatt.
A lovag a sokadik felszólításra végre megragadja a kezéből kivert kardot, de csak halkan és észrevétlenül. A domináns karja lesérült, így abba nem veheti, de talán képes lesz leszúrni legalább egy éjtündét lesből.
Viridiel újabb támadást indít, jóformán nem is hagyva, hogy lélegzethez jusson a másik, noha a gúnyos mosoly így is táncol ajkain, ahogy hallja mögötte összeroskadni az íjászokat - akiről a váltásmesélő megelőlegezné, hogy csak elájultak. Szólna valamit, de ahogy a futár ismételten meglendíti felé a pengéjét, kénytelen védekezésre emelni fegyverét. Néhány pillanat töredéke, és kiderül, Természet Anya mennyire figyeli a csapatot.

//Első 6os kocka:
1-3 - Az oawának sikerül a kísérlete, a self tehetetlenül vergődik és küzd a légszomjjal.
4-6 - A sérült selfben van annyi, hogy kihasználja a pillanatot, megszabadulva ideiglenes fogságából. 5-ös esetén a fájdalom átkát küldi az oawára sikeresen, aki kiáltva rogy a földre.

Második 6os kocka:
1-3 - Viri az ellenfele gyomrába szúrja a fegyvert.
4-5 - A self újra kivédi a futár támadását.
6 - Nemhogy kivédi, de még meg is sebesíti az erdeit. (Könnyű sérülés, ebben az esetben rád bízom, hol.)
Illetve utóbbi két eset bekövetkezésével a lovag hátulról fogja leszúrni a selfet, így meglepetten figyelheted, ahogy hirtelen a gyomrából előtör egy véres penge.//

The member 'Lashrael Laralytha' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 2

--------------------------------

#2 'Hatos' : 1

Egyszerűen most már dühös vagyok és minden pillanatban várom, hogy mikor csap le valamelyik még életben lévő self átka rám is, ahogy az íjászokra, vagy mikor jelenik meg egy másik csapat, akik a társaikat kutatják és akkor nekünk végünk.
És ekkor, mintha csak valami eddig ismeretlen varázs leple hullott volna alá, végre megmozdulni látszik az eddigi állókép, amiben csak én és a nagyon ügyes éjelf mozgott csak, mert a háttérben az oawa a földre gyűri ellenfelét és a lovag is mintha a kardjáért nyúlt volna.
Talán ezek a kis mozdulatok vonták el a sötét tünde figyelmét, vagy csak tényleg lehullt rólunk a tehetetlenség béklyója, de végre sikerül magamra vonnom a figyelmét, még ha kénytelen voltam az önelégült képét is nézni. A feje felé cseleztem, de végül hátrarántva a pengét a hasát céloztam meg és nem volt elég gyors. Most nem…….ahogy a földre rogyott a következő szúrás a szívébe szaladt. Nem akartam kockáztatni.
- Szúrd le végre! – intettem a magát közben összekaparó lovagnak, az oawa által szorongatott selfre mutatva, hogy valami hasznát is vehessük. – Már így is kérdéses, hogy marad-e időnk eltűnni innen. – néztem dühösen a ledermedt Hirannis-ra, aki miatt most alaposan benne voltunk a kulimászban. – Mi a fene ütött beléd? Ha van is a gyűrűdnek hatalma, talán nem egy fél sereggel kéne kipróbálnod, nem gondolod?
Lehettem volna udvariasabb is, de, ha máskor sem gondolkozik, akkor nem jutunk messzire és neki most kell döntenie, hogy beáll-e a sorba, vagy inkább a saját útját járja. Reméltem, hogy a mostani jó lecke volt neki.

Ha van kötél rajtam, kétségbeesve próbálom leráncigálni magamról. Nem terelhetem el a többiek figyelmét. Ilyen bajba még magam sem keveredtem, nemhogy másokat is bele ráncigáltam volna. Minden szavát hallottam Viridielnek. Tőrként hasítottak lelkembe, de így térhettem észhez. Amit mondott fájt, de igaza volt. Ha most ezek után sem tudok változtatni a világhoz való hozzáállásomon akkor soha. Be kell hogy nőjön végre a fejem lágya, fel kell hogy nőjek végre. Egy biztos ha innen épségben kijutunk és sikerrel járunk, akkor már nem leszek ugyanaz. És Apám Nemzeti Ünnepként fogja megélni a napot amikor erre rájön. Csak legyen így. De nincs most itt az ideje az önmarcangolásnak és a pityergésnek. Tennem kéne végre valamit nekem is. Ha sikerül úgy mocorognom, hogy elérjem a csizmám szárába rejtett tőrömet, és azzal le tudom vagyis el tudom vágni a kötelet akkor nyert ügyem van. De minden esetre ezt a próbálkozást a középpontból arrébb vergődve kezdem.
Közben legnagyobb megkönnyebbülésemre, hálát adva Anyánknak észre veszem, hogy az íjászok arca sápadt ugyan kissé, de mellkasuk mozog.

//Mesélői//

Viri és Hira

Természet Anya végül mégis figyelt rátok a legutolsó pillanatban, mintha csak Hirannis kiáltása vonta volna rátok óvó tekintetét. A sötételfeket pillanatok alatt lesöpritek így, Viridiel olyan könnyedén csúsztatja ellenfelébe a pengét, ahogyan annak lennie kell; az éjelf kardja még felsikít, ahogy a fekete fegyver végigcsusszan alatta egy sikertelen hárítás során. Fájdalomtól eltorzult és gyűlölködő arccal figyeli a futárt, még megemelve utolsó erejével és maradék idejével a saját pengéjét, hogy a fejét vegye. Ha már ő meghal, viszi magával az erdeit is!
A gyomrából kirántódik a fegyver, mire megtántorodik és hátrébb lép bizonytalanul, mielőtt azonban elhagyhatná bármilyen kiáltás a száját, a szíve is célba kerül, sikerrel. A gyűlölet az utolsó pillanatig nem tűnik el arcáról, de egy furcsa, eszelős mosolyra még futja, a teste aztán feladja. A szívében lévő penge kirántásánál zsákként dől el, puffanva a földön, és a két vérpatak élettelenné váló tagjai körül hamarosan vértócsát alkot.
- De ő még informálhat minket, hogy mi van odakinn! - figyelmeztet az oawa kínlódva, ahogy a vergődő sötételfet tartja a tőle telhető legszorosabban, ám a lovag az ellenség fejére mér egy elképesztő csapást. Döbbenetében a nagymacska elengedi őt, az eszméletlen éjelf így elterül, a következő pillanatban pedig a lovag egy jól irányzott, durva mozdulattal választja el a fejet a testtől, Viridiel parancsának eleget téve.
- Ó, édes... - kapja a kezét a szájához, elfordulva a látványtól.
- Valaki esetleg meggyógyítana, hogy tudjam használni a későbbiek folyamán rendesen a kardomat, ne csak egy üthető zsák legyek ezeknek a mocskoknak? - érdeklődik a társaság felé fordulva a lovag, rámutatva a mellette fekvő fejtelen testre. Az oawa szinte sokkosan üldögél egy pillanatig, aztán megrázza a fejét, észhez térítve magát, és az ájultakhoz lép, kitapintva a pulzusokat a nyakán.
- Élnek... - sóhajtja megkönnyebbülten, közben a lovag elvágja Hirannis köteleit, ha Viridiel esetleg nem tette meg idáig. - És most? Felrázzuk őket és megyünk tovább?

Nagyon nem tetszik az a mosoly a self arcán, ami még a halálban sem hagyja el, mert az ilyennek oka van, oka a nagy magabiztosságnak és ez minden téren rázza bennem a vészcsengőket.
Ideges vagyok és ezt most még csak nem is titkolom, nem baj, ha végre Hirannis és a kis csapata is felfogják, hogy nem valami édelgős kirándulásra ugrottunk be, hiszen még azt sem tudjuk, hogy ha el is jutunk a királyhoz – ami ezek után eléggé kérdéses – hogy fogunk még haza is jutni.
Az oawa-ra kapom a tekintetem, miközben próbálom kivenni a kintről érkező neszeket, de most a lovag már nem tojózik tovább és megy, hogy tegye, amit mondtam neki és hamarosan az éjelf feje a lábunk elé gurul, így a válaszom, amit akarta adni, kissé okafogyottá vált, de azért még a végére odaszúrom.
- Soha nem mondott volna egy szót sem, maximum csak azért, hogy húzza az időt. – nyugtattam meg, de egyáltalán nem tetszett, ahogy reagált a self megölésére. – Mit gondolt, mit fogunk itt csinálni? – csóválom meg a fejem kissé fáradtan. – Piknikezni? Ha nem bírja a vért, akkor maga is jobb, ha elindul hazafelé. – maradok azért még az udvarias hangomnál, hiszen ő legalább csinált valamit.
Jöhet következőnek kedvenc lovagom.
- Először is neveket kérnék, mert úgy könnyebb leordítanom a fejeket. Utána……..pattogni lovag uram itt nekem van a legtöbb okom, mert nem sok segítséget kaptam idáig, de mivel úgy hallottam nem kezdők, a ……a nem tudom minek a számlájára írom lányos zavarukat ebben a harcban és remélem ennél csak jobb lesz a helyzet, így a gyógyítást bevállalom, ha csak ő – mutatok az oawa-ra – nem tud többet.
Közben elvágom Hira köteleit és felhúzom.
- Leheljen beléjük életet, aztán mennünk kell azonnal. – bólintok a macskaférfi szavaira. – És Hirannis, hogy döntesz? Tudsz a továbbiakban a csapat tagjaként dolgozni vagy mész haza? – teszem fel a kérdést a szemébe nézve.
Ha megkapom a választ, akkor ennek megfelelően indulunk kifelé, hogy végre megkezdődjön a küldetés, de előtte ha kell meggyógyítom a lovagot.

Egy csomó minden történik körülöttem. Épp "ébredezek" kábulatomból amit a rámtörő gondolatok áradata okozott, mikor Viridiel hangját ismét meghallom. Már nem vádló, de hallom, érzem a hangjából a feszültséget. Ahogy elvágja a köteleimet és felhúz, szinte ösztönösen magamhoz húzom, átölelem és egy hatalmas puszit nyomok arcára. Aztán csak ömlenek a szavak amiket csak neki akarok elmondani, úgy hogy csak ő hallja. Először megijedtem, hogy megint ostoba dolgot teszek, hogy ilyen körülmények között van kedvem enyelegni, hogy semmit se változtam, de aztán semmivel se törődtem....
- Nézd Viridiel. Sok kalandunk volt együtt és tudom ostobán hangzik, de minden kaland során felnéztem rád. Te voltál az én hősöm, akár csak a kislányoknak. Akik álmodoznak a hercegről és...bla..bla..bla. Aztán ez rajongássá alakult és Szerelemmé. De most hogy kishíján meghaltunk a saját butaságom miatt,... ebben a helyzetben ahogy láttalak küzdeni rájöttem nem vagyok hozzád való. Sokkal bölcsebb és ügyesebb vagy mint voltál. Ha mondhatok ilyet, én viszont megmaradtam naiv buggyantak. Ha most nem esett le hogy máshogy kéne gondolkozni, talán sose fog. És ne haragudj hogy mindezt pont most mondtam el. Induljunk. Most már hogy tényleg láttam milyenek ezek a szörnyetegek nem keresem tovább a bajt. Az lesz amit te akarsz, mondasz. Különben is túlságosan sokan vagyunk itt. Együtt, hogy csak úgy kinyirassam magam. Meg nem is az a cél. - kuncogok egy kurtát halkan aztán a gyűrűt a kezébe nyomva elengedem. Valóban máshogy érzem magam, mintha magam is öregedtem volna pár órát. Azonnal a társaimhoz sietek, és próbálom hasznossá tenni magam. Ami pedig a szeretett, vagyis hogy pontosabban fogalmazzak életem első férfiját illeti, remélem érezte őszinteségemet. Mert minden szavam igaz volt, egy számomra is meglepő vallommás....

//Mesélői//

Viri és Hira

Viridiel oawának címzett kérdésére a bundás csak megrázza a fejét nemlegesen egy beletörődő sóhajtás kíséretében.
- Semmi másra, sajnos - válaszol kissé gyászosan. - A vérrel semmi bajom nincs, mégiscsak ragadozó vagyok és mások gyógyítása a fő feladatom, de tény, hogy nem ehhez vagyok szokva - vakarja meg szőrös kobakját elgondolkodón.
A lovag a neki címzett szavakra látványosan elhúzza a száját, egyértelműen nem értékelve Viridiel felháborodását, de igazából mást nem szól. Egy vállvonással lerendezi a szidalmazást, nem igazán hajolva arra, hogy a békés és összetartó csapatszellem meglegyen.
- Elyot - böki ki a nevét fölényesen a fickó, ügyetlenül csúsztatva vissza kardját a hüvelyébe.
- Sefias vagyok - mutatkozik be a tigris jóval barátságosabban előbbi társánál már a tündék mellől. - A két elf pedig Elora... - mutat az egyikükre. - ...és Veara - mutat a másikra. - Azonnal ható gyógyítást viszont nem tudok alkalmazni, el tudok látni sérüléseket, súlyosabbakat is, de ez nem gyorsan ható mágia - rázza meg a fejét nemlegesen. - Így én megköszönném, ha foglalkoznál Elyottal, akármilyen ellenszenves is... - villantja az említettre figyelmeztetőleg a szemét, aki elkapja ezt a pillantást, és felhúzott orral fordul vissza. - Addig életre keltem a lányokat, vagy legalábbis megpróbálom - fordul az elfekhez, de még halványan elmosolyodik, ahogy szeme sarkából észreveszi, Hirannis is cselekvőképessé és lelkesebbé válik. A csapatban bizonyára páran sejtették már Hira érzéseit, vagy legalábbis a tekintete és a reakciói külső szemlélőként egyértelműek voltak, így hagyja az ébren lévő két mellékes csapattag, hogy Hira és Viridiel félrevonultan beszélgessenek. Mire visszaérnek, az íjászok még kábán és sápadtan, de láthatóan élve és épségben üldögélnek, csodálkozva, hogy életben maradtak.

A többiek felé fordultam, akik közül az oawa volt a legnormálisabb és ő már kisakkozta, hogy az őszinteség a legjobb út. A lovagnál ez még nem esett le, bár nem tudom mire volt annyira oda magától.
- Elyot. – biccentette felé, de azt hiszem itt az idő, hogy helyretegyük a dolgokat. – Amíg csak egy lefogott self kivégzésére telik és nem a harcban helytállásra, addig azt hiszem nincs mire megorrolnia a szavaimra.
Mérges vagyok ezt, ha akarnám sem tudnám most tagadni és ennek meg is van az oka, hiszen azt hittem egy felkészült csapattal a hátam mögött indultam a királyunk kiszabadítására, erre úgy néz ki, kaptam egy műkedvelő csapatot. Lehet, hogy a királynő jót akart, de csak megnehezítette a dolgom.
Azon vagyok és azon jár az agyam, hogy mi legyen, így eléggé váratlanul ér az arcomon elhelyezett csók, amire még reagálni sem tudok, csak állok ott bambán és hallgatom, ahogy megerednek a szavai.
Még pislogni is elfelejtek a szóáradatban, na meg a döbbenettől, amit hallok.
- Ööööö…..próbálok időnként megszólalni, de csak ennyire futja, meg néha egy ….de én nem…….ez nem lehet…….Húúúú, ne!
Aztán, amikor befejezte próbálom összeszedni magam,hogy valami értelmeset is kibökjek, mert őszintén le vagyok taglózva és zavarban is vagyok, hogy én ebből semmit nem vettem észre.
- A naiv stimmt, a buggyant kissé erős, inkább kissé meggondolatlant mondtam volna. – köszörültem meg a torkom. – És én mit kezdjek a gyűrűvel. – emelem fel a kis ékszert, amit a kezembe nyomott, ügyesen másra terelve a szót. – Nem hiszem, hogy rám ugyanúgy buknának a self urak, mint rád. – oldom némileg a feszültséget. - De akkor próbáljuk meg ezt a csapat dolgot.
Míg Sefias vita nélkül teszi a dolgát és gondjaiba veszi a tündéket, én magam meg így odasétálok a lovaghoz és, ha ezek után hagyja magát, akkor tőlem telhetően meggyógyítom.
Nemsokára már mindenki talpon van.
- Ha már így alakult, akkor azt kérem, hogy teljesítsétek, amit mondok nektek, mivel én elég jól ismerem a selfeket és Zevadart is. Most gyorsan és minél távolabb kell mennünk.
Ha egyetértés van indulhatunk.

//Mesélői//

Már csak Viri és Hira - hamarosan átugrunk egy másik topicba, ha sikerül ugyanarra az időpontra igazítani a két szálat

A lovag összeszűkített szemekkel néz Viridielre.
- Figyelembe véve, hogy megsérült a kardforgató kezem, valószínűleg csak hátráltattam volna - közli morgósan, mielőtt még elindulnál Hirával egy kis privát beszélgetésre. A lánynak visszaadod a gyűrűt, aki aztán ezt elteszi, a javaslatodra meg bólint egyet, így a témát lezárva visszamehettek a csapathoz, ahol már kómásan üldögélnek az erdei íjászlányok.
- Elképesztő, hogy még élünk... - suttogja Veara, néha köhögve, míg Elora a torkát simogatja, biztosan úgy érezve, mintha két kéz szorította volna őt ájulásig.
- Az... - motyogja Elora halkan, és az arcára van írva, milyen mélyen tudatosodott benne, hogy mennyivel másabb az itteni helyzet. Nincs meg a természeti előnyük, nincsenek növények, nincsen semmi, ami támaszt nyújthatna, így a mágikus képességeik mindegyikét dobhatják a kukába, teljesen kilógva ebből a közegből.
- Következőnek jobb lesz, ne emészd magad... - simít végig Sefias Elora vállán egy halvány mosollyal. - Azzal csak rosszat teszel magaddal.
A lovagnak nincs kifogása a gyógyítás ellen, de a szemei továbbra sem állnak jól. Emberi gőg és makacs büszkeség az, ami lerí az egész lényéből, és ez nem kicsit lehet frusztráló, főleg így, ilyen élmények után.
Mondandódra bólintanak, Elyot gyerekes finnyáskodással, Sefias és Vaera teljesen átlagos megértéssel, Eloráról pedig süt a tenniakarás és az, hogy tanulni akar, jobb lenni legközelebb. Látványra biztosan rá számíthatsz a legjobban.
A társaság hamar összeszedi magát, az erdeiek egy kicsit még szédelegnek, de hamar biztosan állnak a lábukon a halálközeli élményük után.
- Ne menjünk ki egyszerre - szól Sefias, megállva a kijárat közelében, a többieket is erre intve. - Lehet, odakinn még vannak, ha már ez a három itt volt... Talán egy nagyobb csapat részei - veti fel elképzelését, és ha nem vállalja senki, akkor ő maga lesz az, aki kikukucskál az épületből. Mielőtt azonban kidughatná a fejét a tigrisfiú, Elora a vállára teszi a kezét (ha Viridiel vagy Hira akar menni, akkor ez a mozdulat, illetve az alább leírtak nem történnek meg, a két JK-t elengedi a csapat).
- Majd én. Kisebb vagyok és nem olyan élénk a bundám se, mint neked - túr bele a bundájába egy halvány mosollyal, aztán, ha senkinek nincs kifogása, akkor ő megy ki, előregörnyedve, az idegen egy nyílvesszőt pihentetve, az íjat leengedve tartva maga előtt. Minden kis neszre felfigyel, és egy kicsit várnotok kell, míg visszaér. A percek telnek, Veara pedig fokozatosan válik feszültté.
- Nem történt vele semmi? - érdeklődik, és ahogy valaki megadja rá a választ vagy csak csendesen figyeltek tovább, érkezik meg Elora.
- Egy sereg halad át a környéken. Valami elképesztően sokan vannak - mondja az izgatottságtól kipirultan, zihálva, úgy sietett vissza. - Nem hiszem, hogy most kéne mennünk - néz Viridielre, aztán vissza a többiekre. - Legalább néhány órát várnunk kell, amíg biztos távolságba kerülnek, utána mi sem fogunk feltűnést kelteni a haladásunkkal.

//Ha Hira vagy Viri bevállalja a felderítőutat, akkor nekik vagy privátban, vagy külön mesélőiben elmondom, mit látnak.//

Időbe telt, mire kissé magamhoz tértem, de aztán rögvest ébredező társaimhoz ugrottam. Ott segítettem a bundás barátomat ahol lehetett. A lovagnál, ha módomban állt és engedte, az újdonsült gyógyító technikámat is bevetettem és kötést is használtam. Ha nem is sikerül teljesen a művelet, az biztos hogy javult, ha együttműködött velem. Pár pillanatig kerültem Viridiel tekintetét de végül mély levegőt vettem. Minden jót kívántam neki és azzal nyugtattam magam, hogy az utolsó lélegzetvételig, őszinte voltam vele. Meg persze magammal is. Szinte újdonsült erő és nyugalom töltött el, mikor ismét ráeszméltem szükség van rám. Barátnőimet pátyolgattam és a sérült kezű lovagot. Átéreztem gondolataikat, gondjukat. Ugyanezt éltük át már akkor is, mikor az oawa barlangjába mentünk. Talán hasznát vehetjük ezeknek a nem túl szép emlékeknek, és én is ésszel, végre....ésszel fogom használni Anyánk ajándékát.
Mikor kissé hármasban összekapaszkodva túltettük magunkat a baljós gondolatokon, Elora harcra készen támadásba lendül. Még a humora is visszatért. A két lány közül ő volt a bátrabb és viccesebb. Veara az aggodalmaskodóbb, de ő volt hármunk közül a legfegyelmezettebb. Még nyöszörgött pár pillanatig a karomban, aztán ő is összeszedte magát. Főleg mikor láttuk, hogy Elo elindult és....visszatért. Szinte egyszerre rántottuk be a bejáraton, és kérdésekkel bombáztuk, persze suttogva, miután mindenkivel közölte a látottakat. Míg beszélt Zöldike / Veara mindig utálta a nevét, így mindenképp ragaszkodott hozzá, hogy találjunk ki neki valami hozzá illő becenevet. Szerintünk nem volt vele semmi gond. Végül a bal füle tövénél a mogyoróbarna hajából néha kik kikandikáló aprócska levélkéről neveztük el. Ritka volt az ilyesmi nálunk, irigyeltük is érte nagyon. Ezen a néven csak gondolatban szólítottuk./ szemében irigységet láttam elsuhanni. Látom már. Minden rendben lesz, csak legyünk okosak....

A lovag morgását figyelmen kívül hagyom, de megjegyzem, hogy a harcokban nem ő fogja védeni a hátam, nem mintha a csapatból erre bárki is sokkal alkalmasabb lenne, de ráadásul ő még fenn is hordta az orrát.
A két íjász lány lassan magához tér, de látszik rajtuk, hogy nagyon megviselte őket a dolog, ebből is kitűnik, hogy sosem találkoztak még self mágiával, de ezek után biztosan óvatosabbak lesznek, mert belőlük kinézem, hogy okultak a dologból.
Az oawa bátorító szavaira csak bólintok.
- Szerencsés lett a vége, így bízom benne, hogy tanultok belőle és máskor az ellennek esélye sem lesz, mert előbb lövitek keresztül őket. – engedtem meg feléjük egy mosolyt.
A gyógyításom nem függ a szimpátiámtól, így a lovag karja hamarosan már működőképes, így erre már nem hivatkozhat legközelebb.
Mindenki tudomásul veszi, hogy ezentúl hallgatnak rám és remélem, hogy így is lesz, mert ez az ő érdekük is, különben mind meg fogunk halni. Elora különösen lelkes, vele biztos nem lesz baj, ahogy szerintem Hirannis-sal sem.
Sefias javaslata teljesen logikus és én sem mentem volna ki csak úgy látatlanba, de magam terveztem, hogy utána nézek, szabad-e előttünk az út, ám Elora jelentkezése a feladatra meggondolásra sarkal és mivel annyira bizonyítani akar, na meg nem árt, ha tudom ki, hogy reagál ezek után egy újabb veszélyes helyzetre, rábólintok.
- Rendben, de csak felderítés és maradj nagyon-nagyon láthatatlan. – engedem útjára.
Legtöbbször egyedül kell megbirkóznom a várakozás nehéz perceivel, de most mindenki lélegzetvisszafojtva várja, hogy mikor ér vissza a lány.
Érzem, ahogy egyre feszültebb a levegő és tudom, hogy már tovább van oda, mint indokolt lenne.
- Ha nem hősködik, nem. – nyugtatom meg a másik lányt, már amennyire ez megnyugtató.
Végre felbukkan a bejáratnál Elora és sietve hátrébb lépek, hogy behúzódhasson a sötét belső térbe.
Amit megtudott az nem volt túl szívderítő, hiszen egyrészt itt van egy seregnyi self a közelben, másrészt, ha az eltűntek után újabb felderítők jönnek, bajba kerülhetünk.
- Nagy a kockázat menni és maradni is, de még mindig az utóbbi a kisebb, így maradunk alkonyatig. – bólintottam. – Húzódjunk a templom belsejébe és pihenjünk, majd felváltva őrködünk. Kezdem én.

//Mesélői//

Hira leginkább a lányok felderítésében tud segíteni, ugyanis Viridiel már nekikezdett a lovag meggyógyításának, és különösebb ellenállás nélkül viseli ezt.
- Mást szerintem nem tehetnénk - bólint egyet Veara Viridiel megjegyzésére. - Szeretnék életben maradni, de nem a foglyukként. Abból elég volt egyszer... - néz Elorára, aztán vissza Viridielre. A gyógyítás befejeztével Elyot elégedetten nézegeti a karját, megmozgatja, és ki is próbálja a fegyverrel együtt. Némi próbálgatás után elteszi a kardot, de nem vakkant Viridielnek semmit, ami esetleg a háláját fejezné ki a gyors gyógyulását illetően.
A felderítés megkezdésével Elora bólint egyet határozottan és komolyan, majd eltűnik. Legrosszabb esetben egérke állati alakját használja, ezt talán Hirannis sejti, de attól még aggodalmaskodik a csapat egy-két tagja Elora kétes biztonsága miatt.
- Nem hősködős típus... - jegyzi meg bátortalanul, Sefias vigasztaló és nyugtató karolását meg örömmel fogadja. Aztán Elora épségben visszatér, amit mindenki megkönnyebbüléssel fogad, noha egészen idáig Elyot csak üldögélt, mintha abszolút érdektelen lenne az üggyel kapcsolatban. Csupán egy pillantást vet az íjászlány felé, majd ismét maga elé bambul, mikor Viridiel kijelenti a maradást. Ő tisztelettel marad a helyén, és úgy pihen addig, ameddig lehet. A lányok és Sefias bólintanak, és míg a két erdei kicsit beljebb húzódik Hirannis-szal karöltve, hogy a lányok összetartását erősítsék.
- Ha szeretnél te is pihenni, akkor leváltalak - ér a válladhoz még a tigrisfiú, hogy a figyelmedet magára vezesse, és egy halvány mosollyal mondja ezeket, bár vadászállatként nem sok híja van, hogy a mosoly inkább egy vicsorra hasonlítson. Ha esetleg most cserélnél, akkor letelepszik egy olyan helyre, ahol kényelmesen beláthatja a környéket, de nem tűnik fel azonnal az érkezőknek, ha passzolod a lehetőséget, akkor egy bólintással letelepszik a templom belsőbb részein, de nem túl messze, a hulláktól azért jóval odébb.
Alkonyatig csak néhány hosszú óra van, így vészesen sokat nem kell várnotok, bár ez is elég nagy frusztrációt okozhat, elvégre lényegében az idővel versenyeztek, hogy a király élve ki tudjátok hozni. A táj változatlan a számodra, távolodó léptekre néha felfigyelhetsz, de lényegében semmi sem zavarja meg a vizsgálódásodat. Egyértelműen más irányba halad az emlegetett sereg, és eléggé úgy tűnik, hogy nem törődnek azzal, aki hátramarad, ami szerencse az esetetekben. Nagyjából egy órája pásztázhatod a kietlen, sziklás területet, amikor kellemes és ismerős melegség fog el, és talán azonnal tudod, hogy ki gondol rád, habár telepatikus üzenet nem érkezik tőle, így lehet, csupán bekézeled ezt.
Újabb egy óra telik el, de talán kettő is, mire valami kotorászni kezd, nem túl messze a bejárattól, a templom romos oldalát kaparva vagy azt ütve. Nem tudnád megmondani, hogy mi szakad el a következő pillanatban, amihez cuppogás társul, és ha figyelsz, akkor jól kivehető csámcsogást hallgathatsz. Kimehetsz megnézni, ha felkeltette az érdeklődésedet.

Hirát eközben halkan kérdezgetik a lányok, hogy mit csinált titkon Viridiellel, mert bár eszméletlenek voltak, felébredésük után feltűnt, hogy kettesben voltak egy darabig.
- Ugye nem elutasított? Olyan furán nézted...
- Csak nem, a mi Hiránkat? - néz rá Vearára értetlenül.
- Jó, de akkor is. Az ő részéről nem tűnik semmi se másnak, de hát pasik... - forgatja meg a szemeit, miközben karba teszi a kezét, aztán rád néznek érdeklődön, hogy elégítsd ki a kíváncsiságukat.

Míg mi oldalra húzódtunk és sutyorogtunk, Viridiel szavaira felkaptuk a fejünket. Mi is jó ötletnek tartottuk, hogy maradunk. Több ügyetlenkedés nem kell mára. Miután az egyik sarokba húzódtunk, hogy pihenjünk kicsit, /néha már rápillantok a férfira, de már máshogy mint azelőtt, de ugyanúgy tisztelettel/ a lányok elkaptak. Faggatni kezdtek. Ó a lökött libák. Épp életem legkomolyabb döntését és változását éltem meg itt a halál küszöbén, és ahelyett hogy hagytak volna ezen elmélkedni, faggatnak.
- Hagyjatok már békén. Pont most kell ezt megvitatni? - mondom tettetett duzzogással, mert jól esett. Végre túl lettünk a nehéz helyzeten és jön a megszokott barátnői csipkedés.
- De én is ostoba voltam. Pont ebben a helyzetben, mikor azt hittem meghaltatok miattam, kellett Szerelmet vallanom neki. De ahogy kimondtam őszintén, mindez abban a pillanatban át is alakult. Igazából az a vicc az egészben, hogy nem hagytam szóhoz jutni. Nem tudtam meg mit érez, vagy érez e egyáltalán valamit. Meg komolyan. Pont ilyen nőre lenne szüksége. Ő egy tapasztalt komoly férfi. Tetőtől talpig pasiból van...meg minden.- kissé elakadt a szavam és el is pirultam, mert attól tartottam, újra fellángol ez a gyermeteg érzés, de ha jött is el is szállt. Mert már nem Szerelmet éreztem, hanem azt hogy felnézek a férfira, akivel elsőként kerültünk közel egymáshoz. Persze kalandokban.
- Az első pasi volt akivel találkoztam, és volt pár kalandban részem vele...ennyi. És most már fejezzétek be. Örülök hogy éltek.- hogy tereljem a szót, magamhoz húztam szorosan mindkettőt....

- Köszönöm, de most még nem vagyok vészesen fáradt és jobb, ha átgondolom a dolgainkat, te csak pihenj, legközelebb pedig te kezdesz majd. – bólintok az oawa ajánlkozására, ami neki, a lovaggal ellentétben eszébe jutott.
Ám a mai teljesítményük után, a legkevesebb mértékben akarom rájuk bízni az életem, legalábbis, amíg nem bizonyítanak, hogy megtehetem. Szóval inkább virrasztok egy kicsit még, mert nyilvánvaló, hogy nincs messze már a naplemente, ami nekünk is szabaddá teszi az utat remélhetőleg.
Egy beugróban döntöm a hátam a falnak, ahonnan szemmel tarthatom a bejáratot és a fülem is nyitva tartom, bár a gondolataim vissza-vissza térnek az itt történtekhez, elemezve, hogy ki mit csinálhatott volna másként, de aztán elhessegetem magamtól ezeket a gondolatokat, hiszen a selfeket semmiképp nem kerülhettük volna el és szerencsére senki nem sérült meg végletesen.
Még jó is volt, hogy időben megtudtam kire, mennyire számíthatok, mintha ez egy komoly helyzetben csapott volna vissza.
Átgondoltam Hirannis szavait is és most kezdett csak leesni, hogy mit is mondott nekem……..a szemem a sugdolózó lányokra siklik és kikerekednek a szemeim, ahogy tudatosul, hogy ez a lány szerelmes volt belém, ami nekem egyáltalán nem esett le, hiszen minden aggódó gondolatom megoszlott királyunk kiszabadítása és szerelmem, Lash között.
Mintha csak erre kaptam volna választ, hirtelen melengető érzelmek hullámoztak végig rajtam és bíztam benne, hogy ez kedvesemtől jött, de mivel nem szólított meg, így óvatosságból én sem tettem, de nagyon reméltem, hogy jól van, biztonságban és magam is szerelemmel gondoltam rá. Talán elér hozzá, ahogy az övé is hozzám.
Viszont továbbra is úgy véltem, hogy királyunk kiszabadítása nehezebb lesz, mint egyébként is számítottunk rá…..Jó lett volna legalább azt tudni, hogy Capitalban van-e egyáltalán.
Hogy fogunk oda bejutni? Valószínűleg jobb lenne valami foglyot ejteni és kifaggatni, mert bejutni….hát azt hiszem elég reménytelen lesz.
Pár óráig semmi nem zavarja meg a csendet odakinn, ami reményt ad, hogy az éjelf felderítő egység nem hiányzik senkinek, legalábbis nem itt keresik őket, a sereg meg egyre messzebb járhat már.
Mikor meghallom a motoszkálást, hirtelen felülök, hogy jobban halljam, honnan jön a hang. Egyértelműen kívülről, valahonnét a templom oldala felől.
Úgy vélem, valami állat lehet, de nem bízhatom a véletlenre, így óvatosan és hang nélkül osonok a kijárathoz, hogy megnézzem mi lehet az.
Természetesen kardomat készenlétben tartom, mert ezen a vidéken minden veszélyes lehet.
Ha esetleg az oawa-nak vagy a lovagnak feltűnik a mozgásom, intek nekik, hogy kinézek, de hangot nem adok ki.

//Mesélői//

Hira

Eléggé úgy tűnik, hogy a lányokat az zavarja a legkevésbé, hogy majdnem meghaltak, de jól tudhatod, hogy ők sem akarnak ezen gondolkodni. Túlságosan nyomasztó a téma ahhoz, hogy ezt most megengedhessék maguknak, és inkább a bolondosabb témák felé kacsintgatnak, amit kibeszélhetnek, ezzel is engedve a feszültségen és stresszen. Az csak rosszabbá tesz mindent, ha rágörcsölnek vagy túl sokat aggodalmaskodnak miatta, Sefiastól megtanulták.
Meglepetten néznek egymásra, mikor lényegében elhajtanád őket, aztán értetlenül fordulnak vissza feléd, de hamar mosoly kúszik az arcukra, amint átlátnak duzzogásod álcáján.
- Szerintem ezzel nincs semmi baj - tűnődik Veara. - Mármint... Az elf sokkal őszintébb, mikor ilyen helyzetekbe kerül és arra is képes, amire egyébként nem lenne. A halálközeliség elég sok fura dolgot vált ki.
Elora egyetértőn bólogat, aztán kíváncsian hallgatnak tovább, érzéseid átalakulásával kapcsolatosan azonban megint egymásra néznek. Nem kifejezetten értik, hogy mi változott ennyitől, azért, mert kimondtad, bár nekik nem igazán van ilyen téren tapasztalatuk. Egyiküknek sincs senkije, cukkolás szintjéig belefért, hogy egymás közt beszéltek és ábrándoztak, de egyébként nem igazán keresték a romantikus kapcsolatokat sose. Volt és van is ilyen időszakuk, de nagy általánosságban nem tart sokáig sose.
- Deeeee... - emeli fel a kezét Veara, mikor befejezed, viszont az ölelésed belé fojtja a szót. Természetesen a lányok viszonozzáka gesztust jólesőn és boldogan, és mikor kibontakoztok belőle, Veara azért folytatja a témát, mert nagyon is böki a csőrét. - De nem akarod megtudni? Mármint tudom, vagyis inkább csak sejtem, hogy ez mennyire... ijesztő, illetve azt is tudom, hogy nem ez a legalkalmasabb időpont, de azért mégis... Téged nem érdekel, hogyan érez?
- Meg lehet, hogy pasi, de a pasikat úgyse érti senki, így ki tudja, mi az ízlése? Nem tudom, mennyit kalandoztatok együtt, de nem hiszem, hogy ezt bárki meg tudná mondani, kinek mi az ízlésvilága... Én drukkolok, hogy összejöjjön - mosolyog szélesen Elora.
- És innentől hogy tervezed? Mert gondolom, hogy így más lesz... - pillant Viridiel irányába, aztán vissza Hirannisra. - Vagy inkább aludjunk, amíg lehet? Viridiel úgyis őrzi az álmunkat - bök gyerekes szórakozottsággal könyékkel Hirannis oldalába.

Viri

Sefias bólint egyet, aztán vállba vereget finoman, azzal elindul keresni magának egy kényelmes helyet, ahova leheveredhet pihenni az indulásig. Neked ez kellemes gondolkodással telik, és egészen a furcsa hangokig semmi sem zavar meg téged, legfeljebb az a bizonyos melengető érzés.
A motoszkálás és harapáshangok kellően felkeltik az érdeklődésedet, hogy kimerészkedj, Sefias pedig bólint a jelzésedre, úgy maradva aztán a helyén. Nem tűnik nyugtalannak, kellően bízik benned, hogy békésen pihenjen tovább, a lovagot meg szimplán nem érdekli, mit csinálsz, így egyedül merészkedsz ki. Valamicskét sétálnod kell, hogy megpillanthasd azt, amit hallottál, ám ahogy a saroknál befordulsz, meggyőződhetsz arról, hogy az állattal nem is lőttél annyira messze.
Egy ghoul tévedt a környéketekre, éppen jóízűen falatozik valamit, jobban megnézve valakit, ugyanis a kristálypáncél nagyon is ismerős lehet, és talán a tulajdonosáról is van egy sejtésed. Arcáról már a bőrt és húst lerágta, jelenleg épp a karjából falatozik, és talán nem kell mondani, hogy nem egy szép látvány. Csupa vér minden, nyers húscafatok szanaszét, a pofájából folyik a vörös folyadék, ám túlságosan bele van feledkezve az étkezésbe, hogy téged észrevegyen. De a helyzet nem ilyen egyszerű...
Fönt is előmászik a romos épület itt-ott beomlott tetejéről egy másik, ő viszont észrevesz téged, és nem is habozik a leterítéseddel. Ha úgy ítéled meg, hogy képes vagy észrevenni őt azelőtt, hogy elugrana, akkor 6-os kockával dobj 1/3 esélyt adva magadnak a kitérés sikerességére, ám a maradék 2/3 és egyéb variációk (pl. leszúrás) esetében leterít a lábadról, de rögtön el is tűnik, ahogy gurultok lefelé a sziklás vidéken. Nem túl kellemes, inkább fájdalmas, ahogy leránt magával jónéhány méterrel lejjebb. Kiszögellésről kiszögellésre esel, de a lapos, kevésbé fájdalmas részére, így súlyos sérülést nem kapsz, és bár igencsak kellemetlen lesz a testedet több ponton érő tompa lüktetés, nem fog kínosan hátráltatni. A dög viszont nem halt meg, hiába gurult veled és hiába eshetett volna bele az egyik hegyes sziklába, életben van, így nem nagyon van időd tesztelgetni, mid fáj.

6-os kocka:
1-2: a szemem sarkából észreveszem a ghuol párját és elugrom az útjából
3-6: Önkéntelenül felé lendítem a kihúzott karddal felfegyverzett kezemet, de a lendülete elsodor.

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 3

Egy pillanatra, ahogy kilépek a templom ajtaján, megállok és nagyot lélegzem a friss levegőből, miközben a fülem igyekszik beazonosítani a hangok forrását.
Elindulok arra, vigyázva a halk lépteimre és ahogy közeledem, egyre biztosabb vagyok a csámcsogásból ítélve, hogy valami állatfélével hoz össze s sorsom, ami sokkal jobb, mintha egy self őrjárat lenne, de persze egy cseppet sem veszélytelenebb.
Ettől függetlenül nem állhatok meg, mert nem lenne jó, ha a templom elhagyásánál ránk támadna, vagy a hangjával ide csalná a selfeket, akik azért nem lehetnek még annyira messze és a fülök nekik is jó.
Aztán a sarkon túl meglátom a lényt és nem kell bemutatni, hiszen már láttam belőle eleget: egy ghoul!
Igazából nem is ez lep meg, hanem az amit eszik, hiszen azért nem minden sarkon fut bele az elffia egy kristálypáncélba, ami még egyébként is ismerős, ahogy a félig megevett hulla is. De, hogy keveredett ide az ork vajon? Aki mellesleg nem nagyon szép látvány így félig megcsócsálva.
Mivel neki már nem tehetem fel a kérdéseimet, csak egy van hátra, a zabálásba belefeledkezett dög kinyírása, ami pár lépéssel közelebbről meg is óhajtok tenni, amikor viszont már szúrás közelbe érek, meglátok valamit a tetőn, de mire arra kapom a kezem már a nyakamba is zuhan a dögletes bűzt árasztó párja és én tehetetlenül bucskázom le a sziklateraszról, egyre lejjebb és lejjebb, mire végül megállapodok egy nagyobb vízszintes felületen.
Pár pillanatig csak levegő után kapkodok és azon agyalok, hogy vajon mim zúzódott vagy tört össze, bár szerencsére a páncélom megvédett nagyjából.
De ekkor meghallom a mocorgást és tudom, hogy nem szabadultam még meg, így nem nyalogathatom a sebeimet. Mázli, hogy a kardomat nem engedtem el, így azzal együtt pattanok fel, nagyot nyögve, ahogy a fájdalom a bordámba hasít.
- Na gyere te dög! Remélem neked jobban fog fájni! – nézek a ghoul felé, hogy lássam, hogy csaphatom le a fejét.

//Mesélői//

Hira majd ír, szóval most csak Viridiel

A mesélő nem volt egészen egyértelmű, mert nem is gondolt a másik nagyon is valós opcióra, de a holttest, amit a ghoul csámcsogott, Yolóé, persze ebben az állapotban már nehéz lenne ténylegesen felismerni. Szomorú sors, de hát ez van, remélhetőleg te nem kerülsz ugyanide.
A gurulással vegyes esést követően jóformán időd sincs pihenni vagy ténylegesen észhez térni, mert a ghoul bizony nem döglött meg; túl ízletesnek tűnsz neki ahhoz, hogy itt feladja keserves élőholtságát és előnyt adjon neked. Amint feltápászkodsz, egy állatias, fenyegető üvöltéssel indít, talán rád akarva ijeszteni, de meglehet, csupán válaszolt a szavaidra ezzel.
A szörnyeteg áll, karmokban végződő karjai lógnak teste előtt, és lassan lépeget oldalra, tartva egy bizonyos távolságot, aztán egy pillanat töredékére megáll, elrugaszkodva a talajtól ugorva neked veszélyes gyorsasággal és erővel.

//A balszerencsések 10es kockája:
1-3 - A támadása sikeres, egy páncéltól mentes felületet eltalál rajtad, karmaival felsértve azt, de nem súlyosan, akár védekezés közben is.
4 - A páncélod felfogja a támadását, ám elég nagy erő van benne ahhoz, hogy ezzel kénytelen legyél hátrálni, pár másodperccel későbbre téve a támadást.
5 - Sikeresen kitáncolsz előle, de ha támadsz is, sikertelenül jársz.
6-7 - Te is sérülsz valamelyest és a ghoul is sérül, de egyikőtök sem komolyan.
8-9 - A támadásod sikeres, közepes sérülést okozol ráadásul nem sérülsz meg közben.
10 - Rögtön sikerül végezned vele, bizonyára Természet Anya figyel rád.
Hogy miként történik meg a kocka által kidobott esemény, a fantáziádra bízom!

The member 'Lashrael Laralytha' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 5

Hogy őszinte legyek sem időn, sem lehetőségem nem volt hosszasan megszemlélni a ghoul vacsoráját, így nem nagyon agyaltam azon, hogy vajon ki lehetett a kristálypáncélban, de reméltem, hogy mindenképpen halott volt, amikor szétcincálták.
Azt lehet mondani, hogy ezek a dögök alapjában hullazabálók voltak, mivel szerettek a már nem védekező prédára menni, bár nem vetették meg az élő, de gyenge áldozatokat sem.
Nem igazán értettem, hogy miért támadtak rám. mert egyik kategóriába sem estem bele, ráadásul volt is kajájuk. Talán konkurenciát láttak bennem? az igaz azonban, hogy sosem lehetett rájuk azt mondani, hogy gondolkoztak is volna.
Azonban ez már mindegy is, hiszen most az életemet kellett megvédenem, mert azok a karmok és fogak nem csak a levegőt akarták szétmarcangolni, ahogy elnéztem.
Egy ghoul nem a legkönnyebb ellenfél, de egyedül nem is a legnehezebb és egy olyan karddal, mint ami a kezemben volt, nem igazán féltem tőle. Egyszer meglephetett, de többet ez nem fordul elő.
Természetesen minden figyelmem az övé volt, amikor hergelni kezdtem, igaz azt nem hittem, hogy értené is, legfeljebb a hangsúly mondhatott neki valamit.
Ám hiába a settenkedés és a hirtelen rámvetődés, felékszült vagyok, mire leérkezik, már csak a hült helyemet karmolászhatja, mert vele együtt mozdultam oldalra.
Abban a pillanatban már csapok is ki oldalra a pengémmel, hogy a fejét elválasszam a törzsétől, de ez a példány mozgékonyabb az átlagnál, mert a földet érésével egyidejüleg tovább is hemperedik, így a kardom csak a levegőt szeli ketté.
Dühösen mordulok fel, mert nem akartam sok időt erre a nyomorult dögevőre pazarolni, de úgy látszik muszáj lesz.
Minden esetre azonnal szembe fordulok vele és várom az újabb támadást vagy egy kis esélyt, hogy lerohanjam, ha bizonytalankodni kezd.

//Mesélői//

Viridiel

Hát annyiban mindenképp szerencsés vagy, hogy nem sérültél meg, még ha nem is sikerült az ellentámadásod. Bizonytalanodni viszont nagy eséllyel nem fog a téged kiszemelő ghoul, mivel elég makacsul szeretné a koponyádat felnyitni a maga óvatosságával, így nem fog csak úgy otthagyni. Újabb körözés következik, ám mielőtt támadásba lendülne, valakik úgy döntenek társulnak, de csak a hangjuk az, ami hirtelenjében eljut hozzád: hörgés, méghozzá eléggé úgy tűnik, hogy még több ilyen dögé. Ha odanézel, akkor látod lemászni őket, szikláról sziklára esnek vagy ugranak elég gyorsan - lehet, hogy a korábbi üvöltése mégsem reagálás volt rád, hanem jelzés a környéken lévőknek? Az biztos, hogy nem túl biztató, mert fene se tudja, mennyien verődhettek csapatba vagy mennyien tévedtek pont most erre, hogy valami ehetőt találjanak, ami Zevadarban nem sok van... Legalábbis ezen a részen.
Jelenleg három másik élőholt érkezik, és ha szeretnél, akkor még bevihetsz egy támadást az aktuális ellenfeledbe, aki előszeretettel ugrik neked, ha nem kezdesz el meghátrálni az érkezők láttán. Ha támadsz, akkor 1/3 eséllyel sikerül a támadásod, 1/3 eséllyel viszont ő talál el karommal vagy foggal, a megmaradt 1/3-ban pedig kölcsönösen sebződtök.

Mikor meghallom a közeledő hangokat, magamban elég csúnyákat gondolok, bár semmi nem gátolna meg, hogy hangosan is kimondjam, de nem akarok örömöt okozni ezeknek a nyomorultakna, hogy hallják, milyen bosszús vagyok. Mert ebből nem lesz gyors szabadulás az már nyilvánvaló, már ha egyáltalán megkockáztatom, hogy bevárjam őket, mert egy ghoul legyőzése egy dolog, egy csapaté meg egy másik.
Általában elég állatiasan dolgoznak, hogy ne dolgozhassanak össze, de nem kockáztatnék, ha nem muszáj, mert ha szerencséjük van és egyszerre rohannak meg, akkor hiába a nagyobb harci képesség, egyszerűen legyűrnek, mivel nem nagyon éreznek fájdalmat és, ha nem szabadítom meg őket a fejüktől, akkor addig marcangolnak, amíg tudnak mozogni.
Minden esetre ez elég szokatlan, mert úgy látszik a velem szemben álló dög hívott segítséget. Nagyon szívesen végeznék vele, de egy újabb pillantás meggyőz, hogy azért négy ghoul már elég veszélyes ahhoz, hogy szembeszálljak velük, így inkább más menekülő utat igyekszem találni. Persze bosszús vagyok, de annyira nem vagyok elszállva magamtól, hogy belemenjek egy ilyen küzdelembe.
Ha a templom felé nem tudok menni és úgy néz ki arrafelé elzárták előlem az utat, akkor megyek lefelé. A szelet hívom segítségül, hogy gyorsan magam mögött hagyjam őket, talán egy nagy kör megtétele után vissza tudok jutni a többiekhez.

//Mesélői//

Örvendetes, hogy nem vagy olyan, mint a lovag, ő lehet, megállt volna verekedni az egyértelmű létszámfölény ellenére is. Könnyedén haladsz lefelé a sziklás vidéken, egy darabig még látod magad mögött a ghoulokat, ha vissza-visszapillantasz, szerencsére ebben az esetben nem esel orra. Az utad innentől zökkenőmentes, lefelé mindenképp, és megindul a visszafelé vezető útnak a keresése, akár egy kerülő formájában is. A kutatás eleinte biztosan lelkes, találsz is nem egy olyan rejtett járatot, ami első ránézésre visszavezet a romtemplomba. Ha bemész egy-egy ilyen sziklákkal által elbújtatott és ugyanezekkel díszített barlangba, sajnos minduntalan zsákutcába futsz. A harmadik-negyedik után elképzelhető, hogy ez bosszantani fog téged, vagy talán már ki is hagyod a következő lehetőséget az egyre jobban elnyúló bolyongással és kutakodással. Akárhogy nézelődsz és kutakodsz, járható ösvényt nem találsz visszafelé, csak azt, amit a ghoulok elleptek, az még kevés erőfeszítéssel megtehető lenne, ha nem tartózkodnának ott az élőholtak. A komolyabb mászást bizonyára nem fogod megkockáztatni, mert kellő kimerüléssel járhat, és ha egy ghoulba botlasz bele, nem feltétlen alakulna szépen, ráadásul estél is egy nagyot, amit ugyancsak érezhetsz magadon. Lehet, az égiek azt akarják, indulj el egyedül Capital felé, mert itt sem maradhatsz, a félig-meddig nyílt téren, a zsákutcában végződő barlangokat sem választhatod, mert akkor sarokba szorulhatsz, ha valaki felfedez téged, és bár a sötételfek elhaladtak, meglehet, kószálnak még erre a fajtájából. Persze próbálkozhatsz a kockázatosabbnál kockázatosabb opciókkal, ha annyira aggódsz a csapatért, ám ezzel lehetőséged nyílik felfedezni és biztonságosabban közlekedni.