/Pokoljáróknál/


Az éjféli közjáték után nem tértek nyugovóra, hanem a törzs a gyors távozást választja. Órákig megy a menet a sötétben. És végre az új Nap megvirrad. Meleget és talán nagyobb nyugalmat hozva a hegyek ormai közé. Hátatok mögött egy idő után már csak a falu fölött az égbe törő füstöt láthatjátok, ha hátranéztek. Pár napi tigrisen lovaglás áll még előttetek.

Nem is zavarnám meg a beszélgetéseteket. Még idő, mire megérkezik az első vendég.

Figyelem amit az elfek mondanak, közben folyamatosan újabb és újabb védelmi ötleteket agyalok, bár ilyenkor lenne egy orkoknak szánt ballisztám a hátsó kertben, de az már túlsok lenne a jóból.
-A falakon az őrség egyelőre változatlan marad, míg a faluban meg kétszereztem őket, így a lénytámadása esetén bőven elég fegyveresem fogja őt köszönteni a megszokott módszerrel ahogy démonokat szokás.
Ekkor gondolkozom el hogy ha ők még sem elegek a lény megöléséhez nekem az a csoda balta ami éppen itt pihen az asztalnál elég-e lesz hogy véglegesen eltüntessem a démont. Bár fene tudja, talán szerencsém van és egy átlagos ork fegyver is meg teszi. Minden esetre a közelben kéne maradnom nekem is ha meg érkezik a démon.
-Viszont nektek is mondom, a ki és bejárást kórátoztatam, csak is a megfelelő jelszó megadásával lehet bejutni vagy elhagyni a falut, innentől akik nem tudják ezt nagy valószínűséggel a ti démonotok lesz, bár kételkedem abban hogy el akarnátok hagyni a biztonságos falvamat.
Közlöm a tényt, és ezzel azt is hogy nem áll szándékomba megosztani velük a jelszót semmi esetre se, igazából ezzel is csak őket védve de ez gondolom egyik eszébe se jut és csak megint felháborodás lesz belőle. Végül visszatérek oda hogy mi lesz ha, avagy ha nem sikerül meg ölni a démont.
-Nos, akkor most jön a legfontosabb dolog, az pedig a b terv. -Nos, ha esetlegesen még sem sikerül elpusztítanunk a szörnyet s ő mészárolja le a harcosaimat, a menekülésetekről a Kőzabálók jelenlegi parancsnoka fog gondoskodni, és amint meg érkezik folyamatosan a nyomotokba lesz, csak a biztonság kedvért.
Ezzel térve ki hogy mivan ha nem sikerül amit elterveztem, nos ez esetben Draghorán múlik hogy kimenekítse ezt a kettőt és befejezze amit elkezdtem, de erre gondolni is kár elvégre mi nekem egy rohadt démon, öltem én már a fajtáját ezzel se lesz máskép.
-Viszont ha sikerül meg ölnünk, nos akkor onnét majd újra beszélünk hogy a ti sorsotok mi lészen, bár már hiszem hogy nem ti öltétek meg a felderítőm attól függetlenül számítok a segítségem viszonzására a démonnal kapcsolatban.
Közöltem azt hogy a terveim bár egyelőre le korlátozódnak azon az egyszerű feladaton miként öljük meg ezt a teremtményt, de jelzem hogy igényt tartok a szolgálataikra ha ez így történne elvégre én a saját klánom bőrét viszem a válságba és ez már régen nem jó biznisz ha én nem nyerek vele semmit.

Ale


Kerge mesélő se figyelt és én se. Az alakváltás a másodiknál lett volna ha hülyeséget nem írok most és igaza van. Ez most nem jött jól ki, de hozzuk ki a témából a legjobbat. Barghesté változom és futás. Nem ment el az eszem hogy egy vérgőzös ork faluban álljak le közelharcozni 1000 elmebeteg harcossal, akik a véremre pályáznak. Gyengítést nyomok a duóra és át török rajtuk. Nem foglalkozok senkivel és semmivel irány az erdő és a távolság. Cikcakkban vágtatok nehezítve az íjászok lándzsások célzását. Tömegbe nem mennék mert az durván fájna. A cél minél hamarabb elhagyni ezt a helyet. Néha azért oda kapok ha rám támadnak de nem állok le bunyózni senkivel. és semmivel. Ha kijutok akár a kapun, akár a falon át a tervezett utat járom be. Mivel a vadászaik tuti követni fognak de nincs rájuk időm.

/Alie/


* A démon hamar belekarmol a két balszerencsésbe és két szemközti falnak hajítva őket kirohan a viskóból. Mintha csak egy felbolydult hangyavárban találná magát, minden felé fegyveresek rohangálnak és igyekeznek vagy megdobni valamivel vagy sarokba szorítani.
Cikázik és harci képességei legjavát adja, de egyszer csak hasába áll egy szokatlanul kellemetlen nyílvesszőt. Már a harmadik lógott ki belőle, mikor ez becsapódott és érzi, hogy belül valami nincs rendben.
Ahogy lenéz rá, a tollak nem csak fel vannak tűzve, de vékony faggyúval is bekenték őket, hogy egymáshoz tapadjanak, a levegőt pedig minél síkabb felület vezesse. A fa rész pedig tökéletesen egyenesre van dolgozva.
Nagyon sokan vannak körülötte, ezért el kell döntenie, mit tesz. Ennek az izének a vége minden mozdulatra fáj.

Nyugtalan, ami némileg fokozódik Viridiel reakciója miatt, válasza pedig nem segít ezen, de inkább nem gondolja tovább. Jobbnak látja, ha ennyivel letudják az ork nő halk kifakadását, ugyanis tart attól, hogy a feltételezései nagyon rossz irányt vesznek, elintézve, hogy jó időre rettegjen.
A falu ugyanolyan nyomasztó, mint ahogyan maga az út, vagy a felégetett település. Egyáltalán nem leli a békéjét sehol sem, letört és feszült, és magában érzi, hogy kezd kikészülni. Máshol akar lenni, nagyon, nem olyan helyen, ahol a növények ritkásan vannak, így a hatalom, ami a kezében van, teljesen használhatatlan. Kiszolgáltatottan flangál a környéken, ami roppantmód bosszantja, és mivel jobb dolga úgysincs, azért az út folyamán igyekezett valamelyest a tigrisekkel összebarátkozni, hátha valahogy áttörheti a mágiaellenállásukat. Nem remél sok sikert, de az időt kihasználja, és nem adja fel egykönnyen, habár a macskák nagy barátját (egyébként elképesztő ellenségét, ő gyűlöli a rá gyakorolt hatása miatt), a macskamentát nem hozta magával saját állati alakját figyelembe véve. Egyébként is kíváncsi rájuk, és akár sikerül neki valamit elérni, akár nem, azért valamelyest örül, hogy megpróbálhatta.
A sátorban partnerét fáradt mosollyal fogadja maga mellett, kicsit közelebb is húzódik hozzá, kívánva teste melegét a közvetlen közelében. Amiről aztán tudnak, beszámolnak az orknak, a felesleges és nagyon privát részleteket továbbra is kihagyva. Nem kívánja a kolosszus orrára kötni még mindig, hogy kifejezetten őt vette célba a növényi tagja miatt, félve attól, hogy a következő pillanatban megoldás gyanánt kitépi azt a három ágat, amit már csak ösztönösen is elég jól tud alkalmazni. Biztos, hogy beleroppanna az elvesztésükbe, ugyanis kicsit olyan, mintha nevelné őket még ha nem is úgy, mint a gyerekeket, de akkor is vigyáz rájuk és foglalkozik velük, mikor ideje és lehetősége van rá. Hozzá tartoznak, egyszerre képviselve egy külön élőlényt és őt magát egyaránt.
A lényeg, ami szükséges a legyőzéséhez és ténylegesen felhasználható, az végső soron elhangzik. Nem sok, ezzel tisztában van, és nem csodálkozna, ha az ork is elégedetlenkedne miatta, ám nem úgy tűnik, mint aki annyira kétségbe lenne esve. Elképzelése sincs, hogy mégis miként szokták fogadni a démonokat - ő eggyel... Nem is, most már kettővel találkozott, az egyikkel a pokolban, a másikkal pedig Raydanban, és nem kifejezetten szeretne többet megtudni róluk, mert az a velük való érintkezést jelentené. Ha gyakorlottak, az azért megnyugtató, bár nem hinné, hogy hemzsegne Neminra ezektől a pokoli lényektől, hogy külön specializálódás fejlődjön ki rájuk, különben már biztosan régen elpusztult volna mindenki, és a sötételfek is magukat irtanák leigázható faj nélkül.
Erősen kételkedik a vezető magabiztos kijelentésében, miszerint a nyomukban lévő lény nem fogja megtudni a jelszót. Kicsit meg is emeli az állát, noha már így is magasan lévő szemeket kell figyelnie, ezzel az apró mozzanattal legyűri a nyilvánvaló bizonytalanságot, ami kiülne arcára. Azt a nőszemélyt pont nem úgy ismerte meg, akit megállít egy jelszó, biztosan valahogyan értesülni fog róla, így vagy úgy. A továbbiakra aztán muszáj felhúznia a szemöldökét kérdőn és enyhe megdöbbenésében, ugyanis pont arra nem számított, hogy nem fogja nekik elmondani. Elvégre innentől a saját feladatuk lenne eldönteni, hogy mit akarnak, nem? Ha maradnak, maradnak, ha nem, akkor nem, így is kellően magukra hívta a klán annak a nőszemélynek a figyelmét, legalábbis elég nagy a gyanúja rá, hogy így van, a kihívás elől pedig nem fog elfutni, sőt... Lényegében mindez azt jelenti, hogy kalitkába zárt madarakként fognak itt vergődni addig, amíg el nem kapják vagy a démont, vagy a démon őket. Esze ágában sincs itt tölteni éveket!
Egyelőre lenyeli a szavakat, de arcáról lerí, hogy határozottan nem tetszik a szabad fogság gondolata, sokat így nem is változott a szerepük. Ugyanúgy foglyok, csak áltatás az, hogy más szerepben vannak. Komolyan most fogja hívni a griffet, hogy a hátára felpattanva eltűnjön innen, mert ő ezt nem fogja elviselni, de ezt hamarosan a vezető orrára is fogja kötni.
Mereven ül, egész tartása megfeszül, fokozódó ingerültségét pedig Viridiel biztosan érzékeli. Szinte izzik, és a tekintete is mintha villogna, de lehet, ezt már csak ő képzeli hozzá, miközben a tőle telhető legnagyobb erővel gyűri le az igencsak erőszakos és erős mérget. Akkor pattan el nála a húr, amikor még viszonzandó szívességként emlegeti meg a démon legyőzését, és legyen akármekkora megkönnyebbülés a sötételf szörnyetegtől való megszabadulás, ez tarthatatlan és elfogadhatatlan a számára. Elképzelése sincs, mit képzel magáról ez a vezető, de az biztos, hogy túl sokat.
- Na, azt már nem! - csattan fel dühösen, miközben nagyot csap az asztalra, de legszívesebben inkább az izomhegy képébe nyomna egy étellel teli tányért. Ha Viridiel nem húzza vissza csitító szándékkal abban a pillanatnyi szünetben, amit légvételre szán, folytatja, persze továbbra is van lehetőség elhallgattatására.
- Egész végig "pofabefog" volt, egy szavunk nem lehetett egyetlen döntésed kapcsán sem, és most elvárod, hogy még viszonozzuk is azt a szívességet, amibe jóformán bele se mentünk?! - tárja szét a karját most egyáltalán nem félve attól, hogy ismét fojtogathatják. Inkább az, mint az örök fogság... - Egy szóval nem állítottuk, hogy kérünk a segítségedből, csak önkényesen eldöntötted, hogy veled fogunk tartani, mert miért ne, jó díszfogoly ez a két lombzabáló, nem igaz?! Mert a helyzetünk továbbra sem változott, ugyanúgy foglyok vagyunk, csak más szavakkal: védencek, de ugyanúgy nem hagyhatjuk el ezt a helyet, csak a nekünk kiadott sátorban rohadhatunk és várhatunk vagy a nagy büdös semmire, vagy a végzetünkre. És mégis meddig szándékszol minket ellátni a törzsed hátrányára, ha már itt tartunk? Amíg meg nem érkezik a démon? Semmi sem bizonyítja, hogy jönni fog! Akkor egy hétig? Egy hónapig? Egy évig? Netalán évtizedekig?! Köszönöm, ebből én nem kérek! - emeli fel a kezét tiltakozón. - A jelszómegadással meg mégis mi a büdös francot érsz? Ha jön egy futár, egy hírnök egy másik törzstől, aki pont nem tudja a jelszót, leszúrod vagy mit teszel vele? - vonja kérdőre ezen döntését. - Továbbá azt sem értem, mi érdeked kezdett el hozzánk fűződni ilyen hirtelen, ami megérné az egész törzsed kockára tételét. Egyszerű erdeiekként mégis mit vársz tőlünk esetleges viszonzásként? Csináljunk nektek ide veteményest vagy mi? - Nem sajnálja szavaiból a maró iróniát, szinte csöpög tőle a mondandója. - Pár napja még képes lettél volna megcsonkítani és megölni minket anélkül, hogy meghallgattál volna, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy elvileg szövetségesek vagyunk és lett is volna magyarázatunk, most meg hirtelen figyelembe vennél mindent? Na ne szórakozz itt velem! Hívom a hátasomat, és azonnal eltűnünk innen, nem vagyok hajlandó elfogadni ezeket a feltételeket! - fordul is a sátor bejárata felé, és haragos trappolással indul kifele, meg sem várva, hogy bárki válaszoljon felvetéseire és az őt zavaró pontokra. Persze megállítani meg lehet, de ha csak szimplán elé állnak, akkor kikerülésre kerül sor, ha a kezét ragadják meg, akkor kirántja az ujjak közül egy lendületes mozdulattal. Láthatóan egyáltalán nem kíváncsi a továbbiakra.

Ha Viridiel esetleg úgy dönt kifakadása közben - vagy még előtte abban a pillanatnyi szünetben -, hogy visszafogja és csitítja némileg, abban az esetben elhallgat (azaz a posztom további része semmis), megragad az asztalon felkínált gyümölcsök közül néhányat, de nem kevesebb vehemenciával viharzik ki a sátorból.

Remélem a vezér, hogy megérti, milyen veszélyes a helyzet és meghozza a kellő intézkedéseket.
Ám azonban elég furcsán is érzem magam, hogy nem a saját kezemben van a védelmünk megszervezése, hiszen azon a nagy késen kívül semmivel nem tudom felvenni a harcot a lénnyel, ami nem túl sok, ismerve a képességeit.
Talán a saját, személyes ambíciója és vérszomja elég lesz Rexxan-nak ahhoz, hogy átgondolt taktikát válasszon most és ne csak az izmok erejét vegye figyelembe.
Az őrök megsokszorozása talán elég, azonban nem ülhetünk hetekig a tábor közepén, ha a barghest a kivárást választja, ahhoz az orkoknak sem lesz türelme.
A jelszó nem rossz ötlet és igazán nem lep meg, hogy nekünk nem mondja meg, inkább az lep meg, hogy ezt közli is velük, bár mit tehetnénk ellene, ha nagyon hőbörgünk, akkor megint az öklét fogja használni.
Persze a csomagolás megint az, hogy ez csak minket véd.
- Ha már a biztonságról van szó……biztos csak egy szavadba kerülne elintézni, hogy az íjam, a kardom és a páncélom visszakerüljön hozzám. – próbálok diplomatikusan hatni rá. – Egy embered megbíztad a menekülésünk elintézésével, ha baj lenne és azt mondtad nem vagyunk ellenségek, meg már nem hiszed, hogy közünk volt embered megöléséhez. Viszont ha nálam vannak, én is védhetném magunkat. Tudod, hogy az elfek kiváló íjászok, sokat segíthetnék. – győzködöm.
A jövő előrevetítése az ő szemével, azt hiszem eléggé orkosra sikerült, de hát nekem ez nem újdonság, nagyon is el tudom képzelni, hogy örökre itt tartana minket, csak hogy kiegyenlítsük a segítségéért benyújtott számlát.
Aztán még végig sem gondolom egészen amikor Lash hirtelen felcsattan, de olyan erős érzelmek áradnak felőle, hogy szinte már azelőtt hallom a mondanivalóját, mielőtt hangosan kimondaná.
Mikor a „Köszönöm ebből nem kérek” részhez ér, egész egyszerűen magamhoz rántom és erősen megcsókolom belefojtva a szót, mielőtt elveszítjük a fejünket, szó szerint.
Mikor ismét levegőhöz jutok, mintha mi sem történt volna az orkra nézek.
- Még mindig elküldhetsz minket és mi eltűnünk innen, így egy harcosodat sem kell feláldoznod a védelmünkért. Hiszen nem tudom milyen viszonzást adhatnánk mi neked utána.
Ha Lash ezek után is kiviharzik, akkor csak széttárom a karom egy mosollyal, mentve, ami menthető.
- Ki érti a nőket………

//csak azért bátorkodtam elvenni a szót, amivel az user és Viri is teljesen egyetért, de még élni szeretne, mert erre Lash engedélyt adott a reagja végén. )

Hát mit mondjak?
Nem egyszerű eset, de szerencsére nekem semmi dolgom odabent. Inkább körbe nézek Rex sátrán kívül, hogy távol legyek a vitatkozókon. Pardon! A tárgyaló felektől.
Még jó, hogy így teszek, mert az esetleges helyettesei máris bólogatnak, ahogy megtudják, hogy rövid távollétükben egy ragadozó költözött a területükre. Félő, hogy levadászná a törzs elől az összes télire is nyugodtan bespájzolható állatot. Így lépni kell.
Három fős vadászcsapat szerveződik. Ám meghagyják nekik, hogy három óránként jelentkezzenek. Vagy egy tüzes nyilat lőjenek fel az égre vagy személyesen mondják el, hogy élnek és nem estek Alei áldozatául. Bár nem ő a mostani célpontja a triónak, de jobb nem lyukat hagyni a résen... a pajzson... vagy tudja már a fene, mi tartja össze a védelmet!
(A jelszó ígéretes és stabil oszlopa lehet majd a megtett óvintézkedéseknek. Alaposan megnehezíti a démon dolgát.)

Elmosolyodik, talán pont erre várt hogy végre az elf nő is kiengedje a dühét, talán valami mást talált viccesnek ki tudja az ő esetében hogy épen min jár a feje. Akár hogy is hagyja hogy az elfnő felhangon beszéljen vele sőt leginkább ekkor mosolyodik el de hagyjuk is majd kilépése előtt ragadom meg picinyke és törékeny testénél fogva hogy gátoljam a szökésbe s vissza helyezem őt a férfi mellé. Remélve hogy egyelőre ott marad.
-Végre ki adtad a dühöd, így már jobb is nem de?
Teszem fel a kérdés még mindig velük szembe állva, majd csak lassan vissza térve eredeti helyemre. Ahol korsót emelek majd húzva abból folytatom a beszédet.
-Nos, túl vagyunk azon hogy a hölgy is kiadja végre a dühének egy részét így már lehet is tárgyalni normálisan.
Közöltem semmit se változtatva a stílusomon talán egy picikével jobba kedvűnek hangzom így.
-Nos az a felszerelés, miből állt egy kard egy íjj és valami féle páncél igaz? -Máris erő kerítettem őket, nem áll szándékomba ellent mondani neked jelenleg.
Közöltem s ezzel tapsolok hogy egyik vadászom lépjen be, s elmondjam neki feladatát azzal kapcsolatban miket is kell ide hoznia még hozzá késlekedés nélkül. Majd ahogy ő kilép egy még érdekesebb személy lép a helyére Draghora az, aki egy kisebb csapattal érkezett állig páncélban készen a harci avagy meg lepetésére védelmezői feladatra.



-Üdvözletem hadvezér, siettem amint megkaptam az üzenetet szóval milyen feladatot szeretném rám bízni?
Kérdezte az ork nőstény ahogy ő maga is engedélyt kapott hogy  helyet foglaljon az asztalnál, majd a két elfre mutató vezérre figyel.
-Ennek a kettőnek a megvédésért felelsz, szabadon járhatnak a faluban, de a falon kívülre nem tehetik a lábukat csak meg erősített kísérettel, világos voltam?
Tettem fel a kérdést az ork nőnek ami inkább mind a három másik részvevőnek szólt, ez itt most nem gyerekjáték lesz és ha ez a két elf hülyeséget csinál az a saját életükbe és a klánom jövőjébe kerülhet, szóval csak csínján bánhatok velük jelenleg.
-Ami viszont benneteket illet, nos ha már le úgy is letisztáztuk a nagyját annak amit a démonról tudtok, már csak egyetlen dolog maradt hátra.
Közöltem ahogy hátra dőlök s egy idősödő ork lépbe a sátramba  szőrme köpenyt hordva teste, és fa pálcát hordva melyben egy pompás rubint díszeleg akár csak nyaka körül, ám ha jobban meg figyeli valaki az orkot, látható hogy igazán jó erőben van s a köpeny alatt valamiféle páncél szerűt visel míg az övén egy kalapács foglal helyet ami normál méretekkel bőven meg haladja a kétkezes kalapácsok méretét bár az orknak ez egy kezében bőségesen elfér.
-Üdvözlet néked drága barátom, jó hogy végre ideértél, ő itt Drem'thar, a törzsem jelenlegi fősámánja, legalábbis ha harcról van szó.
Ezzel mutatok a majdnem én magasságommal vetekedő orknak hogy foglaljon ő is helyet, így növelve a bent lévők arányát a saját fajom javára.



Majd az idősödő sámán válaszol s üdvözli az elfeket saját nyelvükön, és újra a közösre vált amit oly jól beszélünk mind.
-Gyermekei a természetnek, jól értesültem hogy egyik ötök gyógyító? -Ha ez igaz, segítségére lenne szükségem a saját kis növényes kertembe néhány igen ritka és nehezen termeszthető gyógyfűnél, természetesen a jutalom se marad el a fáradtságos munkájáért és szabadon vihet a növényeimből amennyit szeretne.
Az öreg ork bár éppen csak még csak épp hogy elérhette a ötvenedik esztendejét, de hangjából érezhető hogy sokat látott már és tapasztalt, erős harcos, akinek nem esik már gondjára előbb gondolkozni utána cselekedni. Bár a törzsfőnek lenne mit hozzá fűznie hagyja hogy a sámánja folytassa és saját akarta szerint cselekedjen, meg bízik már ennyire benne. Csak annyira szól közbe ha az elf nő nem jelentkezik maga hogy igen is ő lenne a gyógyító akit a sámán annyira keres.
-Szóval ha készen áll az ifjú hölgy akkor már is elkísérem az én kis növényi birodalmamba ahogy zavartalanul dolgozhatunk a probléma meg oldásán, talán még tanulok is egy pár dolgot avagy éppenséggel én mutathatok néhány okosságot kegyednek.
Ezzel ha Lash is elfogadja a Drem'thar meg hívását ők meglehetősen gyorsan távoznak és csak a sámán privát növényekkel teli sátrában folytatják beszélgetésüket.

Más esetben biztos türelmesen kezelné mindezt, jelenleg kellőképp kikészítették ahhoz, hogy semmi se foglalkoztassa innentől, ha igazságtalanság éri. Az ork javaslatait és kikötéseit egyáltalán nem érzi előnyösnek, de még csak semlegesnek sem, így a szavak úgy folynak belőle, mint a vízfolyás, egyáltalán nem érdekelve őt, mi lesz a következménye. Ingerült, kimerült testileg-lelkileg egyaránt, fél, nyugtalan, lényegében már az idegein táncolnak, de azért még mindig itt tartják egy igazságtalan és semmit nem érő, szövetségnek aligha nevezhető valami megkötése miatt, ráadásul még mosolyog is! MOSOLYOG! Ha kellő erő birtokában lenne, egy jókora pofonnal biztos letörölné a képéről, de jelenleg inkább kimenne a falu határából, és a griff szárnyain eltűnne innen.
Már folytatná a magyarázatot, miután megköszönte a semmit, ha nem érné őt oldalról - maga mellől! - támadás. Viridiel egy számára teljesen váratlan mozdulattal rántja magához, szorítva a csuklóját és ölelve őt, és mielőtt kifejezhetné ingerült értetlenségét, elképed cselekedetén és annak erőteljességén. Köpni-nyelni nem tud, és akármennyire szeretné dédelgetni még a haragját, nem megy, legalábbis arra a pár másodpercre, amíg ez a meglehetősen furcsa csók tart. Viszonzásra is alig telik tőle, annyira megdöbben, és bár megcsapkodná ágaival a férfi arcát, ha már a pofon esélytelen keze lefogásával, hogy eressze el és hagyja végigmondani azt, amit közölni akar, hamar realizálja, nem rajta kéne ezt levernie, mi több, kevésbé elvakult állapotában azt is érzékeli, hogy ezzel a futár a saját helyzetüket és életüket menti. Elképesztően rosszul érzi magát amiatt, hogy képtelennek bizonyult a szituációhoz mérten megfelelően gondolkodni, ám ez nem sokáig tart, mikor visszatérnek a békésnek látszó tárgyalásra, ami emlékezteti őt, mennyire igazságtalanul járnak el velük. Daccal tápászkodik fel, ezúttal egy egész tányért megragadva, és szíve szerint továbbra is a vezér képébe borítaná, de leküzdi ezen vágyát, és nemes egyszerűséggel távozóra fogja. Nagyon ideges, és hogy ne mondja ki hangosan a gondolatait nem kevés szitokszóval, inkább teletömi a száját, hogy érthetetlen legyen minden egyes szó, ami kikéredzkedik belőle. Más nem segít már rajta, csak ha kimondja akár érthető, akár érthetetlen formában. Legalábbis ez a terv.
Ahogy a sátor bejáratához ér, már emelné ágaival a bőrt, azonban az ork hatalmas tenyerét dereka köré vezeti. Gyilkos tekintettel fordul felé, ágaival átvéve az edényt, hogy a tőle telhető legnagyobb erővel ráüssön, persze nyilvánvalóan értelmetlenül, hiszen abból a hatalmas kézből aligha kerülhet ki ilyen, ork számára egyértelműen gyenge ütések árán. Hamar visszakerül így Viridiel mellé, de egyáltalán nem tölti el boldogsággal, hogy erre kényszerül. Macskaként biztosan fújna a kolosszusra annak ellenére is, hogy még jobban megnőne a magasságuk közti különbség, így csak az orra alatt morog, és gőgösen oldalra rántja a fejét, lenyelve utálkozásának kimondását. Ha jobb karja is meglenne, akkor biztosan karba tenné a kezét, jelenleg ennek hiányában hisztisen leül, és csak ölébe teszi a gyümölcsökkel teli edényt. Részéről ennyi volt a tárgyalás, nem kíván beleszólni innentől, úgyis csak elrontaná szélsőséges állapotában.
Mielőtt néhány gúnyos szó kicsúszna a száján, gyorsan beleharap egy almába, idegesen ropogtatva azt fogai közt kínosan hosszú ideig. Tudja, hogy semmi értelme ezt csinálni, hogy úgyse lesz semmi hatással, és leginkább egy hisztis gyerekre hasonlít, de a fenébe is mindennel, jólesik neki! Ha szánalmasan is fest így, egyáltalán nem érdekli addig, amíg úgy tartja kedve, hogy ezt csinálja.
A nő belépésénél nem változik az állapota, ugyanolyan morcos és morgós; ellenséges pillantással méregeti őt egy darabig, egyértelműen kifejezve elégedetlenségét és nemtetszését, duzzogva hallgatva a továbbiakat. Felháborítónak tartja a tényt, hogy erősített védelmet rendelnek melléjük, mintha képtelenek lennének vigyázni saját magukra, és hiába szerencsés ez az alakulás, egyszerűen utál mástól függni és más pátyolgatása alatt lenni. Még egy ingerült harapással nyeli le a kelletlen odaszúrásokat, magában fortyogva rágódva a témán.
Passzív ellenállása némileg törni látszik, mikor a fősámán belép, ugyanis őt egy alig észrevehető biccentéssel köszönti, de ellenséges kisugárzása marad. Alapesetben már ekkor kitalálná, hogy mire megy ki a játék, most azonban egyáltalán nem akar még gondolkodni sem, csak a saját mérgével és gyerekes bajaival foglalkozni. Ahogy aztán hallja a sámánt beszélni, az némileg megenyhíti, ugyanis sokkal tisztelettudóbbnak és értelmesebbnek tűnik a számára, akivel könnyebb beszélni, de mindennek ellenében még tartja a távolságot. Kérdése hallatán ugyanakkor kicsit közelebb bújik Viridielhez, védelmet keresve nála, mert van egy olyan rossz sejtése, hogy itt fogják őket elválasztani, amihez meg főleg nem fűlik a foga. Szándékosan nem is jelentkezik még akkor sem, ha jól tudja, a vezető úgyis lebuktatja őt, amit egy morranással díjaz, tekintetét aztán visszavezeti az idős orkra, némi türelmet tanúsítva hallgatva végig őt.
- Lashrael. Nem kis, ifjú, akármilyen hölgy, nem szuka, nem csitri, nem boszorkány vagy hárpia, még csak nő, nőszemély vagy nőstény sem. Lashrael. Rövidítést nem fogadok el - mondja keményen és ellenszenvesen, lenyelve a megjegyzést, hogy alig értek vissza, már munkába állítanák, míg egyes orkok pihenhetnek... - Megejthetnénk ezt a sürgős feladatot néhány órával később? Rohanva jöttünk vissza, és örülnék, ha egy kicsit pihenhetnék és magunk lehetnénk a párommal - fogja meg Viridiel kezét szorosan, miután az edény mellé, az ölébe tette a megkezdett almát, ágait elrejtve a sámán elől, végig szigorúan köpenye alatt tartva, mielőtt felkeltené a kíváncsiságát a benne élő növény. - Az elmúlt másfél hetem kimerítő volt, és az alvással ugyanúgy gondjaim akadtak. Nem jó élmény... - ...fogságból fogságba és még abból is fogságba kerülni... - ... egy leégett falu és az ott talált megannyi holt látványa, továbbá egy egészen más faj képviselője vagyok, így könnyebben elfáradok és kimerülök. Remélem, ezeknek tükrében érthető, hogy egy kis nyugalomra és csendre vágyom, és lehet, hogy a növények biztosítanák a békés hangulatot, nem kívánom megzavarni őket a feszültségemmel - próbálkozik meg egy elfogadható és kevésbé ellenséges válasszal, ugyanis most bármit megadna azért, hogy egy kis időt tölthessen társával. Nagy igénye van már rá, hiszen mikor együtt utaznak, akkor is az esetek túlnyomó többségében ketten vannak, mások társasága nélkül, és ezt mostanában nem igazán kapta meg. Elég erős a gyanúja, hogy ez után nem is nagyon lesz lehetőségük csak egymás társaságát élvezni.

Ale

A helyzet egyre cifrább, a nyílvesszők amik eltaláltak gyanúsan gyújtásra jók. Ezt még én is megérezném. Így amikor lehetőségem akad rá kitépem a fájdalmam okozóit, és megszűnök jó célpontnak lenni. Ugyanis felveszem eredeti alakomat (igen a selfet) így ugyan nehezebben jutok ki talán. De a mocsok íjászok is nehezebben találnak el. Elvigyorodom, nos még soha nem volt ezer az egyhez esély a halálomra, és most is kihagyom az opciót.
-Akkor kezdjük a táncot, mocskos orkok.
Sötétséget idézek a környékre, ezzel nehezítve az íjászok és a körülöttem lévők életét. Akik bekerültek azok közül egyet elkapok és megölöm míg zavarban vannak. Következő lépésben hogy túléljem a napot a hullából bombát csinálok, és a kijárat felé lévő utat elállók közé dobom. Azután sűrű imák közt rongyolok kicsit viszább mivel a csont darabok nekem is árthatnak. A tervem tökéletesnek mondható (bár a mesélő úgy is szabotálja majd). Szóval a robbanást kihasználva igyekszem végre elhagyni ezt a kibaszott halálcsapdát. Nem sok értelme lenne a tettemnek ha belehalok és Lash is vár rám. Viridiel meg retteghet mikor ölöm meg őt. De most húzzuk a belünk innen.

/Alie/


Igen jól kitoltál magaddal.
Amint egy erőteljes mozdulattal kirántod a nyílvesszőt, már érzed, mi nem stimmelt vele. Nem hatodik érzéked volt az, mely üvöltött. Inkább te magad fogsz, mikor a gyomrod darabjai megmozdulnak... ismét. És nem a magad miatt érzett hányinger rántja össze, hanem Viridiel nyílvesszője.
Egy visszafelé fogazott, kristály hegyű nyílvesszőt tartasz a kezedben, mely elfek kiváló munkáját dicséri. A béltépőt nem lenne könnyű egy mozdulattal kihúzni, egy átlag embernél könnyen beleakad a recés széle a bélen kívül a húsba is és megakad. És csak úgy tudja kimozdítani, ha egy kicsit befelé csúsztatja, majd ismét megpróbálja kirántani. Fájdalmas, többszöri kísérlet, mely a fűrészfoghoz hasonló kiképzésével szakértő gyógyító kezei nélkül könnyen nagyobb kárt okoz, mint amikor beléd ment.
Ám a barghest nem úszhatta meg így sem, hogy gyomra darabkáit látja a nyílvessző végén. Csak faja szívóssága ad elég erőt neki és a kemény kiképzés, hogy tovább harcoljon. A sötét pedig teljesen elveszi a lövészek újabb lehetőségeit. A robbanással rést üt magának és kijut a faluból. Ám a két varázslat rengeteg erőt vesz ki belőle, a sebei pedig igen csak kritikusak.
Elterül az erdőben és pihennie kell.


/Kockadobás: Hatos
3 és 4 -A nemes elfek különleges lövedéke épségben jött ki a sebedből.
1, 2, 5 és 6 -A futárnak adott ajándék eltört, immáron használhatatlan.

Tízes
1 és 2 -Fáradtan, de hatodik érzékedtől nyugtalanul ébredsz. Hallod a közeledő orkokat, akik a nyomodban vannak.
3-6-ig -Talán csak a rettegés az oka, hogy nem kerestek, de az is simán lehet, hogy ennyire elfuserált nyomkövetőik vannak, akik egy vérző vadat nem tudnak saját területükön követni. De kipihenten és magányosan térsz magadhoz a fák alatt.
7-10-ig -A falu főterén ébredsz. És jobb is neked, ha csak később tudod meg, hogy milyen sors vár rád.
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 2

--------------------------------

#2 'Tízes' : 1

Ale

Egyre rosszabb helyzetbe kerülök, amit elsőre gyújtónak néztem Viridiel rohadék nyílvesszője volt. Már ezért is letépem a fejét annak az elfnek. De majd csak azután hogy Uráldur megkínozta. Vicces hogy ennyire előre mentem, egyenlőre éljem túl ezt a hülyeség halmazt. Hibát hibára halmozok. De végre kijutok, elég távol hogy megpihenjek, és gyógyuljak. Olyan jó pihenni, gyenge vagyok és erőtlen. Alszom, alszom egy fenét zajra ébredek vagy térek magamhoz. Nem lazíthatok hisz profi vadászok kergetnek. Bárki állítson mást az orkok jó vadászok, még ha  agyatlan barmok is. A sebem némi helyi alakváltással gyógyítom, no nem fullra csak a vérzést szüntetem meg és az ostobaságomból jött hiányosságokat pótlom. Aztán felképelem magamat, majd beleszagolok a tájba és fülelek is vajon hányan jönnek. Aztán némi vért veszek magamhoz és elkezdek menekülési nyomokat generálni. Ideje némi revansot venni ezeken az agyarfejű torz bunkókon. Éhes is vagyok szóval ideje vadászni menni. Az utamba eső bokrokat szándékosan töröm le a fákon vérnyomot hagyok, így tartom fent a kis vérszomjukat amiről nem ismernek annyit mint én. Azután feléjük futok csendesen fel a fára minimálisra összehúzva magamat rejtőzve és várva az alkalmat egy préda elragadására.

Szerencsére úgy tűnik sikerül elakasztanom kedvesem szavát, még ha érzem is a karjaimban tartott test megfeszülését, de végül mikor eleresztem, nem folytatja.
De a harag nem múlik el az arcáról és egy tányér gyümölcsöt felkapva a bejárathoz indul lendületesen, ami már legalább egy fokkal jobb, mintha leordította volna az agyaras haját.
Ám a vezér nem hátrál meg egy dühös elf asszony elől, inkább mintha mg jól szórakozna is, már amennyire egy ork vonásaiból tudok olvasni.
Viszont nem lép fel agresszívan, csak leülteti Lash-t, vissza, mellém.
Hát én nem esküdnék meg, hogy kedvesem kiadta a mérgét, csak nem szeretném majd akkor megtapasztalni, ha kettesben leszünk. Nagyon nem szeretek vele rosszban lenni.
Mivel látszik a lányon, hogy dühösen és makacsul összeszorítja a száját, csak egy alma elropogtatáshoz nyitja ki újból, levonom a következtetést, hogy a tárgyalás rám marad.
Már azt is előrelépésnek érzem, nem is kicsinek, hogy a felszerelésem visszaadásába, további győzködés nélkül belemegy és azonnal intézkedik is a visszahozataláról.
~ Egy lépéssel előrébb. ~ küldöm gondolatban Lash-nak, hogy jobb kedvre derítsem, bár nem hiszem, hogy ennyivel kiengesztelődne.
Épp, hogy kiadja a parancsot Rexxan, máris megjelenik egy újabb ork harcos, de ez egy nő.
Mint kiderül, ő lesz megbízva a mi védelmünkkel, őt emlegette a vezér az előbb, Ő az a Draghora.
~ Látod, már a falut is lehagyhassuk, bár kísérgetni fognak minket, de hát ha akarunk egy erdősebb részen meg is válhatunk tőlük. ~ megy az üzenet a morcos kedvesemnek, hiszen láthatja, hogy haladunk a diplomáciában.
Kíváncsian vonom fel a szemöldököm, hogy mit akarhat még, amikor újabb szereplő jelenik meg, aki bár legalább olyan termetű, mint egy nagy harcos, mégis le sem tagadhatná, hogy sámán.
- Üdv! – biccentek a férfinek.
És lám! Csak megtalálta Rexxan azt a módot, amivel úgymond „leróhatjuk” hálánkat azért, hogy védi a hátsónkat……mármint, ő szerinte természetesen.
A sámán azonban sokkal, de sokkal udvariasabb formában adja elő kérését, még jutalmat is ajánlva segítségünkért, mármint Lash segítségéért, mert a növények terén azért ő az aki sokkal jobb nálam.
És lássanak csodát, az eddig duzzogva mellett ülő, néma lány megszólal és bár elsőnek mindenkit kioktat, hogy hogyan szólítsák őt utána nem, utasítja el zsigerből a sámánt.
Lefelé fordítom a fejem, hogy ne látszódjon a halvány mosoly, hiszen annyira jó szíve van, hogy szinte biztos voltam benne, nem tud ellenállni, ha szépen kérik és növényekről van szó.
Viszont teljesen egyetértettem vele, hogy előtte pihenésre és egy kis „magánéletre” van szükségünk.
Túl sok volt ez egyszerre, kaptunk hideget, meleget, lelki és testi kínt, szóval ránk fér némi kikapcsolódás, főleg, hogy a démon előbb-utóbb úgy is tiszteletét teszi, csak azt remélem, már holtan látjuk viszont.
- Biztos vagyok benne, hogy kapunk egy nap pihenő időt, hiszen fáradtan nem veszi senki hasznunkat. – bólintottam „vendéglátóink” felé.

/Rex, Viri, Lazy/


Hőseink sikeres megbeszélést folytattak. Ez persze még Rexen is múlik, hiszen a törzsfőnök szava mindent eldönt. Ám az elfek lehiggadni látszanak. Ez annak is betudható, hogy az ajtó előtt várakozó három mindenes közül a legfiatalabb belép és azonnal bólint, ahogy megkapja a parancsot. Hamarosan már a kapunál van.
-A Főnök elküldött a levélzabálók felszereléséért. Engedj ki!
* Eközben a nő belép a tanácskozásra és nem sokkal később egy nagy darab, Rexet is méretben megszégyenítő agyaras is feltűnik. Tettre készen. Ám Lazy először a póknál raboskodott, majd lelkét a felégetett falu fogsága gyötörte meg. Alig került volna onnan ki, máris erőltetett menetben indultak ide Alie elől menekülve. Alvási ciklusai felborultak és a megerőltető úttól, reménytelen helyzetétől elfáradt.
-Természetesen nem probléma. A kertben pihenhettek és egy napig én elő sem kerülök. -mondja a sámán végül.
* Egy sokat megélt férfi hatalmas pofont süt el egy ifjonc tarkójára és mérgesen ráüvölt odakint.
-Mi a faszt itt téblábolsz, taknyos! Nem megmondtuk, hogy a sámánnal legyél minden eges pillanatban? Neki kell segítened. És ha megtámadja a démon és átveszi az alakját? Velem akarsz kicseszni ezzel?
-De hát a törzsfőnökhöz indult és...
-És akkor mi van? Ha Rexszel beszél, akkor várd meg a sátra előtt! Mi a jelszó? Halljam, hogy nem a démon vagy!
* A választ viszont már a tündék sem hallhatják. Ám érezhetik, hogy a Pokoljárók most nagyon komolyan veszik a kiadott parancsot és senki nem mászkálhat a faluban egyedül. Alaposan felkészültek az ellenség fogadására.
Lazy és Viri megpihenhetnek a kertben. Ez a legnagyobb zöld terület a falakon belül. Ötven méter hosszú és tíz méter széles. Több fa is helyet foglal benne, noha erdővé nem állnak össze. Ügyelt a szellemi vezető arra, hogy csak nyáron adjanak egy kis árnyékot, de a gyógynövények kellő fényt kapjanak a növekedéshez.
Nyugtalan álomra hajtja a fejét a zöld növények és virágok között. Egy régi álma tért vissza, melyet Délosból szabadulása után látott az egyik éjszaka. Erdei tündék állnak körbe két fajtársukat. A nő vadul párbajozik a férfival. Végül keresztül szúrja és az holtan terül el. Ám hamarosan felkel a földről és mintha csak élőholt lenne indul kifelé az erdőből a többiek élén. Ahogy elfordulnak az egyik eddig még háttal álló nőben felismerheted Aliet, de a haja más színű és a bőre is a lombtündékre emlékeztet. Most is ott van az első alkalommal is látott elf ij a hátán, mely a családodra emlékeztet.
Ébredéskor észreveheti, hogy keze helyén növekedő virág teljesen elvesztette a már eddig is csak száradó szirmait. Egyedül a bibe az, ami talán még menthető. Élettel teli és szirmai nélkül mintha valami gonosz lény fertőzése ragadt volna rá, kissé visszatetsző számára. Rajta áll, hogy eltávolítja-e vagy saját részének tekinti és inkább "megbocsát" neki.
A három vadász is lassan körbe járja kunyhóit. Első ötletüket elvetve nem szaladtak haza, hanem egymást védve körbejárják mind a hármuk otthonát és számos felszerelést elhoznak onnan. Van benne kötél, dárda, bola a teljesség igénye nélkül.

/Alie/


Alaposan előkészített tervednek köszönhetően a rohanó törzs egyetlen tagja sem vett észre a magasban. Démonunk türelmesen várta, hogy elhaladjanak alatta és egy kövér, lomhán mozgó ork, ki jócskán a többiek mögött futott lemaradva ideális célpontoddá lett.


/Kockadobás: Hatos
1-5-ig -Ráugrasz és hangtalanul egyetlen lendülettel megölöd. Van még időd, amíg a törzs újra nyomodra bukkan.
6 -A hájas pacák ellenállt és rövid tusa alatt kivégzed. De a sokat szenvedett törzs tagjai meghallották és visszafordulva ismét igen közel vannak hozzád./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 4

Ale

A türelem meghozta gyümölcsét, az orkok elhaladtak egy pufók zsírgombóc haladt el utoljára. Aki remek zsákmány és segít helyre jönni. Mivel lassabb egy életszívással is bepróbálkozom mielőtt rá ugrom. A sebem eltűnik, és így minden akadály nélkül végezhetek az orkal. A kedvenc fegyveremmel vetődök a kifulladt orkra, és amikor kiálthatna a torkába mélyesztem a pengét, továbbra is fent tartva az életszívást. Csendesen múlik ki. Én újra életerősen sértetlenül, nézhetek szembe az orkokkal. Meg egy lófaszt, irány Lash. Csendesen indulok meg Rex faluja felé, ami csapda lesz de lássuk mit hoz a jövő. Amikor kb fél úton lehetek egy ork jön velem szembe Rex falujából. Most sikítozzak az örömtől vagy gondoljam azt hogy Rex egy állat,ekkora szívességet senki nem tesz nekem. Az orkot kilövöm de nem halálosan hisz van hozzá pár kérdésem. Jó pár kérdésem. Szóval kicsi orkot élve vadászom le gyengeség auráját használva.. És kínozni kezdem.
-Van pár kérdésem édes. Te ha válaszolsz gyors halálod lesz, ha nem akkor sokáig fogunk itt édelegni csevegni. Első kérdés, mik a biztonsági intézkedések amiket Rex bevezetett? A második, mi a halált keresel itt egyedül? Csak nem futárkodsz Rexnek? -Át kutatom biztos találok nála valami levelet vagy üzenet. Homlokomra csapok. -Rex mit üzent a vén kígyónak, aki majdnem kinyíratott. És ha kérhetem válaszolj édes mert kezdek éhes lenni.
Letépem a kézfejét, miközben csókolózom vele, nem szeretném ha bárkit a nyakamra hozna mielőtt végeznénk.
-Szóval édesem válaszolj szépen mindenre és mesélj magadról a cimboráidról is jól fog jönni elhiheted. Gyerünk ne légy makacs.
Veszem a számab a leharapott kezét és rágcsálom el szép lassan.
-Dalolj kicsim és gyors halálod lesz.

Viridiel első gondolati szavaira nem reagál, hisztis hadiállapotát makacsul tartja, és csak a kiválasztott almán rágódik hosszasan. Hiába nem rá haragszik, most nincs kedve beszélgetni és bárminemű értelmes és eredményre vezető kommunikációban részt venni. Tartós duzzogásának lassú enyhülését talán igazolja a második engesztelésre szánt üzenetre a válasz:
~ Ja, mert biztos fogják hagyni, hogy erdőbe menjünk a képességeink ismeretében... ~ morogja. ~ Itt akarnak tartani minket, nem fognak szem elől téveszteni és olyan helyre engedni, ahol mi vagyunk előnyben és elszökhetünk ~ teszi hozzá, ezt már inkább keserűen, és habár ő könnyedén elsurranhatna állati alakjában, Viridielnek ez sokkal problémásabb. ~ A griffet is vissza kéne küldenem a saját helyére így, mert nem fogunk szabadulni időben...
Szerencsére nem sok ellenállás van a pihenésükkel kapcsolatban, és mikor a helyüket is megadják, olyan szempontból jobban örült volna, ha sátrat kapnak, hogy ott takarásban vannak. Ott ténylegesen kizárhatná a körülötte lévőket, nem kéne látnia semmit és senkit, így csak reméli, hogy a zöldellő részen is lesz egy zug, ahol elrejtőzhetnek. Nem akar ezekről az izomagyakról tudomást venni egy darabig, de tulajdonképpen semmiről sem.
Amint hagyják őket elballagni, viszi magával a gyümölcsökkel teli tálat. Még mindig sugárzik belőle az elégedetlenség, mozdulatai is egyfajta gőgről árulkodnak, amit nem hajlandó levetkőzni addig, míg meg nem békél a helyzettel, saját magát ismerve pedig ez el fog tartani egy ideig. Ha tényleg mérges, akkor nagyon sokáig tud haragudni, és mivel az elhangzottakat egyenesen sértésnek vette, nem a közeljövőben fog csillapodni ellenszenve.
A sátor fejeltősségét tekintve a kert felé veszi az irányt, a fákat észrevéve pedig némileg azért lazulni látszik. A lombkoronájuk kellő rejteket és menedéket biztosíthatnak, és ha jelenleg ez most egy csalóka ábránd, amivel abba a hitbe ringathatja magát, hogy egy erdő közepén vannak, nem érdekli. Nyomban bele is kapaszkodik a kérésére lejjebb ereszkedő ágakba, és pillanatok legforgása alatt már el is tűnik a levelek közt néhány lendületes mozdulattal. Odafenn leveszi hátáról táskáját, amit felakasztva nyit ki, kutatva benne az üvegcsék közt.
- Vedd le a fölsőd, és az ingeden feküdj hasra. De odaadom a köpenyem is, lényeg, hogy kényelmesen legyél - oldja ki az emlegetett ruhadarab zsinórját, majd átadja, de figyelmét továbbra is főként a táska tartalmára vezeti. Maga mellé három kosárszerűséget fonat, amikbe sorban rakja ki az eszközeit csendesen, a rajtuk lévő feliratot megnézve három csoportba osztva: kell, nem kell, talán. Külső szemlélőként ugyanakkor csak annyit lehet megállapítani, hogy az egyik csoportba kerül egy lenvedula felirattal, a másikba kilenc egészen más növény kivonata, az utolsóba öt. Még egy nagyobb faedényt is elővesz kulacsával együtt, és ahogy ezzel kiürült a táska jelenleg szükséges tartalma, illetve övéről is lekerült az a néhány üveg, visszarakja a "nem kell" képviselőit a helyükre, és a talánok csapatából is csupán egyet hagy meg, miután szemrevételezte mindegyik cimkézését újfent. Míg társa talál vagy fonat magának kényelmes fekvőhelyet, néhány cseppet löttyint az edénybe, amihez a másik üvegcse tartalmát hozzáönti, felhígítva a tömény virágkivonatot. Ezt egyelőre lerakja az egyik kosárszerűségbe, és egy, még tiszta textíliát elővesz, amit benedvesít a kulacsában megmaradt langyos vízzel. Az italhordót visszarakja a helyére, a nedves anyagot ujjai közt tartja, ágaival pedig elemeli az edényt, és ezt közel téve Viridielhez, derék tájon ráül, a vizes szövetcsíkkel gyorsan végigszaladva a férfi hátán.
- Még édesanyám csinált hasonlókat apámmal. Én még nem próbáltam, így előre is elnézést, ha nem lesz elég hatásos vagy kellemes. Máson nem nagyon tudom gyakorolni - enged meg egy halvány mosolyt, és megemeli a faedényt, vékony csíkokban engedve társa bőrére az olajkeveréket. - Csak pihenj és lazulj el, ahogyan a gyógyítás közben tesszük - mártja bele a növényi kivonatba a kezét, az edényt ágai közt tartva végig, és habár két kézzel jobb lenne belemasszírozni a bőrbe a nedvet, azért igyekszik így is kellemessé és pihentetővé tenni kedvese elkövetkezendő fél óráját, és remélhetőleg a levendula hatóanyaga is kellően nyugtató lesz. Csendben van részben azért, mert odafigyel arra, mit csinál, próbálva megtalálni a ritmusát és benne az elveszített nyugalmát, részben a fáradtsága miatt, és ha legszívesebben már aludna, addig nem tudna békében, amíg ezt meg nem csinálja. Szeretné, ha társa tele lenne másnap energiával, és ha már egyébként is csak támogatásra képes, főleg most, fegyvertelenül, akkor Viridiel hadd lássa az előnyét ennek. Egyébként is szeretett volna már hasonlókkal foglalkozni és kísérletezni, fejleszteni magát ebben, csak az eszközök még nem voltak elérhetőek a számára, hogy ilyen módon is törődjön kedvesével.
Mikor már kicsit magabiztosabbnak érzi magát benne és ő maga is ellazul közben, halkan dúdolni kezd. Eleinte alig-alig megy neki, kicsit szaggatott és hamiskás, miközben felidézi magában a dallamokat és összehangolja a kézmozdulatokkal, de hamarosan már megakadás nélkül találja meg a megfelelő hangokat, továbbra is csendesen követve a régen tanult és azóta is meleg szeretetben őrzött ritmusokat.

Dallam, mert nem hagyhattam ki:

//Mivel Lash még külön ápolónősdit játszik és még reagálni is kell pár dologra, nlegalább egy kör pluszt igényelnék az álomig. Bocsi az untatásért! //

Persze van igazság abban, amit Lash mond, de az orkok eléggé szó szerint szokták értelmezni a parancsokat és Rexxan, ha jól emlékszem ezt mondta:
„Ennek a kettőnek a megvédésért felelsz, szabadon járhatnak a faluban, de a falon kívülre nem tehetik a lábukat csak meg erősített kísérettel, világos voltam?”
Ezt azonnal el is küldöm telepatikusan kedvesemnek, remélve, hogy ha már kicsit feloldódott, ezzel tovább tudom enyhíteni a kedvetlenségét és haragját.
~ A griff pedig szerintem jól elvan, ha talál magának élelmet, tudtommal nem köti a másik helyhez sem több, mint az ittenihez, de ezt rád bízom. Természetesen örülnék, ha elhagyhatnánk a helyet, de előbb-utóbb szembe kéne néznünk a démonnal és ezzel a törzzsel talán a legnagyobb az esélyünk jelenleg. ~
Mikor meglátom a kis zöldellő szigetet, úgy vélem ez a legjobb gyógyír jelenleg nekünk, még ha nem is fed minket sátor, de hát ez számunkra nem jelent akadályt, ha vannak növények, melyek segítségében bízhatunk.
Lash is talán jobb kedvre hangolódik, mindenesetre szinte pillanatok alatt eltűnik az egyik sűrű lombos fa koronájában, ahová, ahogy magunkra maradunk, én is követem.
Hamarosan otthonosan elrendezkedünk és engem nem kell sokat győzködni, hogy szabaduljak meg az ingemtől, bár kíváncsi is vagyok, hogy mit tervez azokkal a mindenféle üvegcsékkel, ezért a kezemre támasztott állal figyelem mit csinál.
Tudom, hogy mennyire fáradt, hiszen minden percben észlelem a reakcióit, de azt is tudom, hogy most szüksége van arra, hogy kiadja magából a frusztrációját. Ha majd végzett a kényeztetésemmel, mert abban biztos vagyok, hogy valami ilyesmiben töri a fejét, akkor bőségesen visszakapja és remélhetőleg sikerül egy jót pihennie, mielőtt elszabadul a bál.
Mikor könnyű súlyával rátelepszik a derekamra, édes borzongás fut végig rajtam, aztán ahogy a folyadék végig csorog a bőrömön, érezhetően meg is rázkódóm, de nem azért mert kellemetlen, sőt…..
- Arra rá sem kérdezek, hogy mi történt „azután”, hogy anyukád ezt csinálta apukáddal. – tör ki belőlem egy sóhaj, főleg, miután azt kéri tőlem kezének simogató, gyúró, dörzsölő mozdulatai után, hogy LAZULJAK el!
Csak azért sikerül, mert felidézem magamban, hogy miken ment keresztül és, hogy most békére, nyugalomra és talán pont erre van szüksége, hogy érintsen, tapintson, ő maga lazuljon és erre a legjobb példa, hogy a mozdulatai a bizonytalanból határozottabba mennek át és előbb halkan, majd egyre hangosabban énekelni kezd.
Miközben lehunyt szemmel először arra koncentrálok, hogy mit művel a keze a hátamon, a dallam ismerős otthonossága lassan engem is lenyugtat, a testi vonzalom megszelidül és bár a háttérben továbbra i ott lüktet, tudom, hogy uralkodni fogok magamon.
~ Mindig újra és újra meg tudsz lepni! ~ sugárzom át neki érzéseimet, mert most a szó csak kizökkentene minket.
Átadom magam a lebegésnek, amit kivált belőlem, mert ezzel tudom neki azt nyújtani, amit most szerintem szeretne elérni és utána minden szerelmemmel vissza fogom adni neki……….

/Rex/


Miközben az elfek a fene se tudja mit csinálnak, az éjszaka folyamán, körülbelül 5 órával a megbeszélés lezárulta után az öreg sámán felkeresi kedves barátját. Már amikor bejelentés nélkül belép a sátrába, hirtelen mozdulattal elhúzva a vásznat a bejárat elől, már látszik rajta, hogy baj van. És csak a szerencse menthet meg benneteket, hogy helyre tudjátok hozni.
-Nem tudtam aludni. Te hogy vagy? A fejemben sikoltozik megint a Banshee. A gyerek nevét üvölti, akit elküldtél a páncélért.
* Kéretlenül is beljebb lép, aggodalmas pillantást vetve a kint még mindig szolgálatra kész -jól van, rég bealudtak már az őrségbe- két fiatalra.

/Bocsi, hogy mindig belenyúlok a sámánba, kezd rossz szokásommá válni!/


/Alie/


A vadászat sikeres. De a francért nem akar egyik fogoly sem beszélni?
-Nem mondok semmit. Dögölj meg démon! -és a képedbe röhög.
* Nem értve a szituációt nagyra kerekednek a szemei, de nem hagyja ki, hogy viszont csókoljon. Egészen addig, amíg egy fojtott üvöltés nem hallatszik, mikor leharapja a saját nyelvét. Kapálózni kezd és megpróbál küzdeni. Még fél kézzel is.
-Senki nem mehet sehová egyedül. Ezért esélyed sincs besurranni.
* Miközben eszel, a fejedben megszólal egy banshee.*
-Hi-hi-hi, Ha-ha-ha! Hi-hi-hi! Ha-ha-ha!
* Idegesítő figyelmeztetés, hogy nagy veszély közeleg. És hamarosan hallod is az úton célod irányából, hogy egy kisebb csapat érkezik.
-Megvan a nyoma! Gyertek! Még egészen friss.

Ale

A vallatás rövidre sikeredett a jelszóhoz se igen jutottam hozzá (mocsok mesélő) de a lényeg az hogy Rex készül rám. Egy idegesítő kacaj ami egy ostoba hulla nőszemélytől jön, aki azt hiszi kinevethet mert jelezte az orkoknak hogy ez a bohóc veszélyben van. Viszont így csak az étvágyam hozta meg, hisz ez a banshi csak egy igazi erős mágiával rendelkező sámánnak tud szinte azonnal jelezni. És ahol sámán van banshee is akad az egy igazi finom falat kordul meg rá a gyomrom.
-Vicces ötlet jut eszembe-Urál szimbólumát vésem ennek a baromnak a homlokába. Meg egy üzenetet Rexnek.
Az orkot még egyszer megcsókolom.
-Te vagy az én szerencse malacom csöppség. Hoztam némi cuccot a hugi nyamvadt pasijának. Add szépen át neki, ha nem teszed meg, akkor ma a családodból fogok lakmározni.
Megpaskolom az arcát, és a közeledő, orkok elé lököm a legyengített hústornyot. Nem vagyok teljesen hülye nem várom be őket itt mert tuti rám uszítaná az őreit. Így megelőzöm őket a faluféle haladva. És egy magaslatról felmérem az éttermet ami Banshee húst szolgál fel Viridiel körettel.

Emlékszik a törzsfőnök szavaira, és nagyon erősen kell tartania magát, hogy ne horkanjon fel további elégedetlenségében. Tudomása szerint már nem gyerek, és lehet, hogy nem tudja megvédeni magát annyira jól, mint egy átlagos katona, hiszen idáig nagyon is tiltakozott a harcoslét ellen, sőt, még tehetségtelen is, de attól még felháborítónak tartja ezt az intézkedést. Bezzeg az osonás és az aljas módszerek...
~ Lehet, de fel fog tűnni, hogy a környéken van, elvégre hatalmas állat és nagy mennyiségű zsákmányra van szüksége. Az orkokat is elég nagy étvágyúaknak ismertem meg, és ha emlékeim nem csalnak, nem vadászhatunk a területükön valamilyen szövetség, egyezmény, akármi miatt, egyértelműen azért, mert kevés vagy pont elég az élelem. Awyrisban bizonyára nem tűnne fel, hiszen az a terület gazdag növényekben és állatokban egyaránt, de ezek kietlen ork vidékek, ahol minden falat kincs lehet... ~ vezeti le inkább már aggodalmasan és tűnődőn, mintsem mérhetetlen sértettséggel, más kérdés, hogy az orkok irányába továbbra is hisztis és hajthatatlan.

Alsó ajkába harapva küzdi le a kezdetleges mosolyt a férfi borzongására, egyáltalán nem aggódva amiatt, hogy ez esetleg a nemtetszését jelentené. Viridiel ezt követő megjegyzése egyébként is elpárologtatná aggodalmát, ha lenne, majd felvonja a szemöldökét egy kissé, de tekintetét nem vezeti máshova. Nem kifejezetten vannak az említettekkel kapcsolatban jó emlékei, sőt, ha nem őket ismerné a saját és testvérei szüleinek, akkor meg is kérdőjelezné, hogy valaha együtt voltak és tényleg szerették egymást.
- Őszintén? - Mély lélegzet, aztán egy nehéz sóhajtás hallatszódik felőle. - Nem sok, elhidegült és egyoldalúvá vált a kapcsolat. Nem kevés bonyodalmat okozott a... különc megjelenésem, sokat vitatkoztak főleg rajtam. Apám elhordott mindkettőnket mindennek, aminek csak lehetett, hűtlenséggel és fattyúsággal dobálózott, és inkább láttam édesanyám kedveskedő cselekedeteiben a viszonzatlanság fájdalmát és apám kiengesztelésére való törekvését. Ha később mégis került sor viszonzásra, a belém égett képek miatt nem hittem el, hogy valós lenne. Én már csak ezt tapasztaltam, mikor nem Awyris eldugott zugaiban rejtőztem a növények és állatok védelmében, de előtte biztos nagyon szerették egymást, mégiscsak a hatodik gyerekük voltam - mosolyodik el keserűen, de ez hamar vidámmá válik, ahogy gondolatait is inkább boldogabb témák felé tereli. - De most már csitt! A hősnek kemény napjai voltak és komoly fejfájást okozott a hercegnőmentés, nem beszélve arról, hogy többen elég erősen megirigyelték jóképűségét is, szóval bőven itt van már az ideje, hogy kiélvezze jóságának és bátorságának gyümölcsét! Aztán, ha kellően méltónak érzi személyéhez a jutalom ezen formáját, sűrűbbé is tehetjük ezeket az alkalmakat. - Határozottan jobb a kedve és szórakozottabb is, önkéntelenül is megnyugodva a természetközelségtől, élvezve a kettesben eltöltött idejüket. Érzi, hogy kellenek neki ezek a gondtalan percek, a békés együttlét, amik segítenek neki túllépni az elmúlt időszak borzalmain és szörnyűségein. Azok a rossz emlékek mind a háttérbe kerülnek és elfoszlanak, miközben egyre erőteljesebbé és élénkebbé válnak a kedveséhez köthető, boldog pillanatok, amik végig megtartják arcán a halvány mosolyt, teljesen beleringatva magát a jelen mozdulatlanságába.
~ Akárcsak te engem ~ szélesedik a gesztus. ~ Minden egyes nap meglepsz meleg, bensőséges és mély szereteteddel, a világ legjobb ajándékával, amivel nem tudok betelni, és rögtön viszonozni akarom valahogy. Ha te szerencsésnek vallod magad miattam, akkor én mit mondjak?
Amíg a növényi kivonatot kellően fel nem szívja a bőr, addig folytatja, határozottan érezve kedvese megnyugvását alatta, és ez csak fokozza a saját és a hangulat békéjét. Annak ellenére, hogy párja mennyire kalandvágyónak és nyughatatlannak vallja magát, egészen mást szokott tanúsítani az irányában, mintha eddig ő is keresett volna valamit, csak jóval vakmerőbb módon. A végefelé már a férfi arcát figyeli a szerelmesek nézésével, minden egyes ellazult vonását az eszébe vésve, és feltételezve, hogy a kimerültség és a zavartalan körülmények elaltatták, óvatosan tápászkodik fel, hogy visszarakja táskájába az elöl lévő felszereléseket, minden lépését némán téve meg. Egyébként sem akarná ezt az idillt elűzni hangoskodásával, így külön figyel rá, hogy tatyójában is csendesen matasson.

//Ha Viri ehhez nem kíván hozzáfűzni semmit, akkor folytatom a posztomat és useri megjegyzésem törlöm, de bizonytalan voltam, meddig haladhatok az eseményekben //

A kérdésem komolytalannak szántam, azzal, hogy kétértelműen utaltam egy ilyen élvezetes dolog következményeire, de kedvesem válaszát hallva, egy pillanatra elkomorodtam és már bántam, hogy felhoztam a témát, hiszen megnyugtatni akartam, nem feltépni régi sebeket.
Szívesen összefutottam volna az apjával egy olyan „férfi a férfival” beszélgetésre, bár persze tudtam, hogy már halott.
Kicsit meg is fezsültem, hogy vajon most elrontottam-e a békés hangulatot, de szerencsére már éreztem is, ahogy túllendül a dolgon és inkább humorral oldja a feszültséget. Ez is annyira jellemző Lash-ra, hogy legszívesebben megfordultam volna, hogy magamhoz öleljem és csókokkal borítsam.
De, ahogy megfogadtam magamban, uralkodtam a vágyaimon és élveztem tovább finom keze érintését.
- Óóóó, ha ez lesz a jutalom, akkor én leszek a legbátrabb hercegnő mentő a világon! – ígértem elvigyorodva.
Utána már csak ez az elbájolt vigyor volt, ami megmaradt rajtam és a gondolataim a szerelem szárnyán röpködtek, hiszen fülig szerelmes voltam és olyan szerencsés, hogy ebben viszonzásra is találtam.
~ Ne mondjunk semmit, csak érezzük egymást. ~ suttogtam neki népünk lágy nyelvén.
Ám hiába környékez meg az álom, azonnal éberré válok, amikor szökni próbál és csak azt veheti észre, hogy karjaim gyengéden ölelik át a derekát és finoman kivéve hajlékony venyigéi közül az olajat a fülébe suttogom.
- Nem lépünk ám le, most te jössz, vagyis én.
Segítek levenni a felsőjét, hiszen így láthatom imádott keblének halmait, de aztán hagyom, hogy hasra feküdjön.
Kaján vigyorral csorgatom a hátára most én az olajat, majd a tőle ellesett mozdulatokkal, lassan simogatni, dörzsölni kezdem puha hátának bőrét.
- Pihenj, aludj, én vigyázok rád………

Ahogy az elfek tárgyalnak én csak hagyom Drem-et cselekedni, ő már tapasztaltabb mint jó magam, néha nem is értem miért nem vette még át tőlem a klán főnökség szerepét van ő olyan jó erőben, de hagyjuk is ezt. Ahogy az elfek lelépnek én magam Draghorára nézek és ki adom az új átmeneti parancsait.
-Menj, az őrőknek meg hogy jelszó változás van, majd a kint lévők tudják mit kell ezesetben csinálni, és ez így lesz minden napra új jelszó, kell egy kis fokozott biztonság.
Ezzel indítom útjának, bár már lassan paranóiásan viselkedem és tudom jól hogy ez látszik is, de azzal a jellel elkel bánni és vissza kell jutatnom egy démon csicska fejét annak gazdájához, persze csak miután ki pingáltuk mi is.

Majd órák telnek el pihennek már magam is, de fél álmomból Drem'thar ébreszt amikor belép a sátramba, ekkor végig nézem nem igazán értve mi a búbánatos faszt akar, de végül figyelek rá. Majd azzal a lendülettel pattanok is fel kezembe véve a baltám, és szó nélkül indulok meg egy hangos kürtbe fújva ami jelzés azon kiválasztott harcosok számára akikkel a bestiát eredetileg fel akartam vagdalni. Ezek között van Drem'thar is jól tudja mit jelent és készen várja az indulást, ki megyünk és jelenleg Draghorát teszem meg a falu paracsnokának, a biztos ami biztos alapon én pedig egy jó tucat kiváló nyomkeresővel, harcossal, és vadászokkal kiegészített csapat élén indulok meg, s elsőnek néhány helyi farkast engedünk a környékre, bár inkább csak a srácot kerestetni velük mert a démon szagát nem fogják érzékelni de ha még is akkor nagyobb az öröm. Nem válunk szént egyáltalán, egy egységként mozgunk és tudjuk jól hogy minden irányba figyelve nem lephet meg minket a démon, mi már várjuk az alkalmat amikor kibelezhetjük vajon ő is kész elfogadni a halál ölelését?