/Lisbeth/


Mára jócskán túlnőtte a nő képessége a legtöbb kolleginája tudását, kik nem rendelkeztek legtöbbször oawa tanítóval, sem sámánoktól nem lestek el titkokat. És ez is egy olyan dolog, melyet érdemes lesz féltve őrizni, hiszen az orvoslás alapját a diagnosztizálás jelenti. Sokkal egyszerűbb a gyógynövényekkel és  egyéb gyógytechnikákkal bánni, ha hamar és pontosan meg tudjuk mondani, mi a baja a betegnek. (Persze nem olyan elhanyagolható körülmény, hogy magát a betegséget is ismerni kell.)
Ám ezúttal gondolkodnia kell a kór nevén. Még akkor is, ha első tippje nagyon is jónak bizonyult. Akadályok vannak a tüdőben és emiatt nem tiszta a légzése. De nehéz lenne megmondani, hogy pontosan mitől...
A hangok arra utalnak, hogy rögök vannak a tüdő apró zugaiban. Ám milyenek? És főleg miként kerültek oda? Kívülről nehéz megállapítani egyelőre, akár vérrögök is lehetnek. De akár szilárd dolog is. Méretre egészen biztosan nem nagy, nem süvít a levegő, mint a résnyire összeszűkülő járatoknál, hanem látszólag csak apró elváltozásokat tesz benne. Ám valami sokkal jobban nem stimmel a hangban, mint hogy egyszerűen összehúzódás vagy elakadás lenne a légvétel útjában...
-Akkor kezdődött, amikor áthatoltunk az első homokkövön. De csak pár óráig kellett csákányoznunk. Tudja puha kőzet. Gyorsan haladtunk és a srácokkal azt hittük először, hogy a setét tündék kedvesek kivételesen. Kaptunk pár órát meg egy rakás seprűt, hogy a port kitakarítsuk a járatból. Elsőre mindenki azt hitte, hogy csak amolyan pihenő, mert az erdei összeesett mellettem. Ők egyébként is nehezebben bírják a helyet, nem csodálom. Ráadásul én is fuldokoltam a nagy portól. De csak egy gonosz tréfájuk volt ez is. A két órát végül le kellett dolgoznunk, mert nem volt meg a napi fejadag az ércből a kitermelés során.
* Köpött egyet megvetően a földre és elhúzta a száját.
-Hogy lett volna meg? Új vájatot csinálunk, ilyenkor nem ugyan az a mennyiség, mint amikor már csak a telért fejtjük. Látni akarták csupán, hogy dühösek vagyunk, mert nem pihentünk, hanem abban a két órában sepertünk.
Azt hiszem, csak az idegesség jött ki rajtam, hogy így elbánhatnak velünk és még csak azt sem mondhatjuk, hogy nem. De ez már pár napja ilyen. És mindig hol ennyire, hol annyira ott tartják a brigádot, mert nem tudjuk befejezni a napi kvótát.
Nem tudom, mennyire segítettem ezzel, de szükségünk lenne valami nagyon erős nyugtatóra. Van egy fekete gyémántom. Borzasztóan különleges. Ha sikerül teljesítenünk a napokban időre az előírt termelést és ad rá valami erős szert, akkor oda adom magának.
Őszinte leszek. Próbáltam már a piát, vettem az egyik őrtől pálinkát. Meg jó néhány dolgot, ami ilyenkor segíteni szokott, de most valami ütős kell, attól tartok.
* Nagy segítség az, ha a beteg maga megtudja mondani az okát az állapotának, nem csak a tüneteket írja le. De a munkahelyi stressztől egészen biztosan nem lélegzik így az ember...
De még a törpe sem!

Nagyon messze vagyok már attól a szélhámostól, aki egykoron az utakat és Délos utcáit járta. Rengeteg minden történt velem azóta, a legjobb és legrosszabb dolgok a világon, hiszen megismertem a férjemet, gyermekem lesz tőle, de egyúttal megismertem a rabszolgaság legmélyebb bugyrait is.
Ráadásul a gyógyításról is olyan sok mindent megtanultam, hogy még magam is csodálkozom, de a kényszerűség sok mindenre ráviszi az embert.
Most is éberen figyeltem a törpe mellkasából előtörő hangokat és elgondolkozva törtem a fejem. Egyértelműen, nem a légutak szűkültek be, de az is biztos, hogy azok a szörcsögő hangok, minden lélegzetvételnél azt mutatják, akadályok vannak ott, amiken a levegő nehezen jut át.
Viszont az, amit a férfi beszél sok mindenre rávilágít.
Azt mondta homokkövön dolgoztak és rengeteg port szívtak be főleg a takarítás által. Még sosem találkoztam ilyen betegséggel, de hallottam róla, hogy azok az apró kristályok, amiből a homok áll, beférkőzve a légutakba, megülik a tüdőt. Mivel nem tud rendesen lélegezni az áldozat, így hamar elfárad.
Valószínűnek tartom, hogy ez lehet a baja, de sajnos azt is, hogy ezt nem fogom tudni meggyógyítani, ahhoz az kéne, hogy ne menjen oda többet, ami persze lehetetlen.
- Őszinte leszek veled törp uram. – néztem a szemébe, mikor felajánlotta a gyógyításért a követ. – Minden bizonnyal a port okozza a betegségedet és a többiekét is. Minél több port szívtok be, annál betegebbek lesztek és én ezen nem tudok segíteni. Annyit tehettek, hogy valami rongyot, akár nedvesen is, az orrotok, szátok elé köttök, ezzel csökkentve a belélegzet mennyiséget és……. – kiveszek a fiókból egy kis üveget, benne szásszorszép kivonatot. – ezt csöpögtesd a vízbe, amit iszol. Sokat fogsz köpködni tőle, de tisztítja a légzésedet. Ennyit tehetek érted.

/Lisbeth/


A törpe reménykedő szemekkel néz rád még ezek után a mondatok után is. Egy szó nélkül áll ott, hogy hátha megtörik a jég és te előveszed méregdrága gyógyszert. Még akkor is, ha a legfőbb vagyonát jelentő különleges drágakő felett akarsz még licitálni. Hiszen ezzel, ha ilyen állapotban marad, halálra van ítélve.
-Ha valamire még szüksége van... Nincs más, amit felajánlhatnék, de ha az kell, el tudok intézni pár dolgot. Csak...
* Nem akarja elfogadni, hogy itt a vég. Az állapota ha marad, akkor továbbra sem jut a vére elég oxigénhez és minden nap túlórázni kell a napi elvárt szint teljesítéséhez. Hiába marad így az állapota, előbb-utóbb elfárad a szervezet. És akkor a selfek nem lesznek kíméletesek.
-Hát rendben. Megtesszük amit mond. Ha mégis tudjuk teljesíteni a napi adagot, akkor hozom a fizetséget.
* Szomorú történet, hiszen esélyed sem volt megmenteni. Csupán átverhetted volna valami áthidaló látszatmegoldással. Akár stimuláló drogokkal vagy egyéb rossz hírű trükkökkel. És akkor hozzájutsz a szabadságodat jelentő vagyonhoz. És dönthettél a becsületesség mellett.

Régebben, minden lelkiismeret-furdalás nélkül adtam volna a törpének valami összepancsolt szert és teljes lelki nyugalommal állítottam volna, hogy ez meg fogja gyógyítani, csak, hogy megszerezzem tőle a követ, ami most ráadásul valószínűleg a megváltásunkat is jelenthette volna…….
Lehet, hogy pár perc múlva a fejem a falba verném, hogy nem tettem, de ……….de csak a domborodó hasamra kellett néznem, a lassan bimbózó életre és nem vitt rá a lélek, még akkor sem, ha tekintetébe nézve ő is ezt szerette volna hallani.
Itt én vagyok a Gyógyító! Ha már bennem sem bízhatnak, akkor kiben ebben az átokverte, démonvilágban?
- Sajnálom……. – ráztam meg a fejem és fordultam el inkább a könyörgő tekintettől és a kétségbeesett próbálkozástól, hogy még többet ígérjen. – Remélem elég lesz, hogy legalább a kvótát teljesítsétek. – bólintottam csendesen.
Már attól rosszul éreztem magam, hogy nem mondtam nemet a kövére, ha életben maradnak a következő napokban, de……….de ki kellett szabadulnunk innen Aligátorral, mert mi van, ha őt is oda osztják be!
A szívem megdermedt a rémülettől és fohászkodni kezdtem minden létező istenhez, aki csak eszembe jutott.

/Lisbeth/


Az egykori álboszorkány hamar megtudja, mi is lehet a jóságának jutalma ezen a helyen, amiért nem fosztotta ki a betegét. Ám valóban rossz lenne bele gondolni, hogy miféle világra szülné a gyermekét, ha tovább növelné az átveréssel a sorstársaik szenvedését.
-Kedvemre való világ. -szólal meg egy hang válaszul, még ha őt nem is kérdezte eddig a kutya sem- Nem kell agyalnom és agyon dolgoznom magam ahhoz, hogy megtaláljam az ellenséget. És az ő gyenge pontját.
* Egy self szelleme lebegett mögötted, ha megfordulsz látni fogod. És ismered is, hogy kicsoda.
-Még azt is megéri, hogy zombikat kell felélesztenem és azokat dolgoztatnom. De legalább nem gyengülök el a munkában annyira, mint ti. És amikor letelik neked az idő és elmész pihenni, én bárhol lecsaphatok rád.
Keményen tudsz alkudozni, ezt már tudom. És nem bízhat benned senki. Ám ezúttal lehet elveszted azt, amit nyertél a kirablásunkkal. A gazdád nagyon sokat enged neked. És cserébe az én kezembe fogsz kerülni és nekem szolgálni, ha életben akarsz maradni.
Ezt választhatod vagy a halált ebben a világban. És ezért nagyon élvezem idelent az életet.
* Kegyetlenül, hideg számítással ejtette ki minden szavát. És egyre közelebb úszott a nőhöz a levegőben.

Alig, hogy elment a törpe és én a szoba rendbetételével kezdek foglalkozni, míg meg nem jelenik a következő páciensem, valaki megszólal a hátam mögött, amitől a torkomba ugrik a szívem és egyik kezemmel a hasamat fogom át önkéntelenül védekezően, a másikkal egy éles kést emelek a magasba, úgy perdülök meg, aztán csak nézem a testetlen jelenést, aki egy ismerős self, legalábbis a szelleme. Azonban már épp elég ideje vagyok itt ahhoz, hogy tudjam mire képesek.
Szavai rémisztőek és tudom, hogy ráadásul nem is állít valótlant, ami nem túl jó hír.
- Én senkit nem raboltam ki! – ráztam meg a fejem. – Tudhatod, hogy rabszolga vagyok, vagyis tudod is, így azt is tudod, hogy nem lehetek a magam ura. Nem azt teszem, amit karok, hanem, amit parancsolnak. Nem rajtam kell bosszút állnod. – próbálom meggyőzni, hogy nem én vagyok az embere. – Én csak ki akarok innen jutni és örökre elfelejteni ezt a helyet. Ha te élvezed akkor jó, de én nem, inkább segíts kijutnom és akkor én is segítek neked, amiben tudok.
Valószínűleg nem tudom meggyőzni, de valamivel kell húznom az időt, míg kitalálom mivel árthatok neki. Nem vagyok biztos benne, hogy szellemként árthat-e nekem, de mindenre fel kell készülnöm.
Az biztos, hogy késsel semmire sem megyek.

/Lisbeth/


A lidérc túlvilági hangon felnevetett szavaidra. Nem tűnt úgy, mint aki nagyon a szívére vette volna a mondataidat, de mint számítható volt, nem is kapott a fejéhez, hogy milyen ostoba és figyelmetlen is volt, hogy téged tett meg egyik felelősnek.
-Sosem fogsz kijutni innen. Reménykedj csak, de ha a közelébe kerülnél, máris tennék ellene, hogy ne sokáig legyél szabad. Itt fogsz megvénülni. Ha engedelmeskedsz nekem és hű alattvalóm leszel, akkor a szeretteid is szép kort megélnek. De ha nem... Gömbölyű a pocakod, gondolom várod már a babát.
* Egészen közel libegett hozzád és úgy nézett a szemedbe.
-Nem vagyok ostoba. Nagyon sok előnye számomra, hogy az én rabszolgám is leszel. -mintha csak meg akarta volna simogatni az arcod, de végül egy olyan pofont adott neked, amivel akadály nélkül szaladt át a keze az arcodon- És te csak abban reménykedhetsz, hogy elég hasznosnak látom majd magam számára a te életben hagyásodat.
Fizetni fogsz azért, hogy én idekerültem. És az általad biztosított jólét feledteti velem majd, hogy egy börtönben vagyok. Először is a vörös hajú pénzzel motivált téged. És ez nekem borzasztóan hasznos. Mert így idelent is gazdag ember leszek és megvehetem az őröket. Hozd el nekem a mi szintünkre néhány gyógyitallal, amit még árulhatok. Kezdetnek azt hiszem megteszi.
* Hirtelen eltűnt és ezzel jelezte, hogy nem akar alkudozni. Rajtad áll, hogy a biztonságot választod és immáron három urat szolgálsz. Néró és Vogon mellett az általad ide bezárt self lázadó századost. Vagy megpróbálsz túljárni az eszén.

Komoly fenyegetésnek hangzik és úgy látszik hiába próbáltam kibeszélni magam, látható, hogy nem sikerült, nem hatódott meg és esze ágában sem volt segíteni, hogy kijussak, sőt még tudomásomra is hozta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy ne szabadulhassak.
Talán még hatásos is lett volna a szövege, ha……..ha nem hozza szóba a babát!
Sok mindent elviselek, sokat eltűrök és megalázkodom, ha kell, de a gyerekemet senki…..SENKI nem bánthatja!
Az elmémmel tudom, hogy csak egy szellem, de a reflexeimet nem tudom kordában tartani, így mikor tenyere az arcomhoz közeledik, önkéntelenül magam elé rántom a kezem a késsel együtt, hogy védekezzek, aztán csak mérgesen meredek rá, mikor ártalmatlanul átsuhan rajtam a keze.
Hiába tudtam, hogy el fog jönni a pillanat, amikor megiszom a levét az utolsó munkámnak, de nem tehettem semmit, ahogy neki is mondtam nem rajtam múlott.
Azonban egy biztos volt, hogy soha, egy percig sem gondoltam rá, hogy alávessem neki magam, nem, hogy még pénzeljem, meg áruval lássam el. Elég nekem két urat szolgálni, attól is szabadulnék.
Akármennyire is ostoba ötlet volt, szándékomban állt, hogy ezt az arcába is köpjem, de olyan gyorsan elment, ahogy jött, én meg ottmaradtam egy megoldandó problémával, mit tegyek.
Nem számíthattam csak saját magamra, Aligátort nem szívesen vontam volna bele, mert akkor biztos hősködött volna és abba itt könnyen belehal az ember.
Találnom kell egy selfet, aki segít nekem, még ha nem önszántából is és akkor talán könnyen megmérgezhetem a századost, megszabadulva tőle.

/Lisbeth/


Hősnőnk úgy tűnik nem vágyik ezúttal sem a két százados -férje és a fenyegető- gigászi összecsapására. Bár Aligátor nem képzetlen, de ettől még legalább annyira veszélyes ellenfél lenne szemtől szembe ez az alak. És az egykori boszorkányunk agyában egy egész más terv fogant meg.
A munka nem volt túl eseménydús ezután és ahogy letelt az idő, a jól ismert folyosókon járva úgy érezheti, hogy valaki követi. Ám ha hátra pillant, akkor csak emberek. Férfiak, akik a műszakváltásban özönlenek hálófülkéjük felé. Vagy épp más, közösségi terek felé, melyből van nekik is néhány.
Az őrök ismerik Lisbethet és ezért mára szinte mindenhol szabadon járkálhat. Ám sosem tennének ingyen szívességet nekik. Főleg nem egy fajtársukkal szemben. Bár a rendszer pont arra épül, hogy a rabszolgákat korrumpálja és megvásárolt kedvezményeikkel komfortosabbá tehették életüket, de jól tudja hogyan bánnak vele. Amikor megállította önvédelemből a szatír fekete mágust, ki a lenti démonok segítségével kínozta és csonkolta meg a táncoslányokat, jósága jutalma külön büntetés lett, mert egy őr kárát vallotta. És az elítélt lázadó éjtündék is mindig egy fokkal magasabb szintet képviseltek, még ha nem őket nem is védték olyan szigorúan.
Szóval ingyen nem számíthat sajnálatra. Ám minden bizonnyal ha kedvező ajánlatot tesz elsőre, akkor elérheti a célját.

Nem tudom mit akar tőlem a self, de akármit, azt biztos nem kapja meg, így ezen nem is töröm a fejem. Annál inkább azon, hogy miként tegyem el láb alól, hogy ne tudjon élni a fenyegetésével.
Ehhez azonban én kevés leszek, mivel már volt tapasztalatom abban, hogy egy éjtünde lehet bár rab itt, de akkor is felettünk, rabszolgák felett áll és megtehet itt akármit, nem fogják megbüntetni érte.
Ezért kell nekem segítség saját fajtájában és természetesen nem kívánom ingyen……..
Persze nem akarok fizetni érte, de hát őket is éri baleset és ők is kapnak el betegséget, amivel hozzám fordulnak és ennek most meglesz az ára…….
Ha lesz ilyen esetem, akkor ezt lesz a fizetsége a gyógyításnak.
És ezzel elértünk a helyzet kritikus pontjához. Hiszen csak kis időt kell nyernem és az alkalom az ajtómon kopogtat majd minden bizonnyal. Ám addig meg kell oldanom a a karomra kulcsolódó ujjakat, amely hátulról kapta el hirtelen.
-A parancsnok azt üzeni, hogy fizessen, ha életben akar maradni. Vagy öljelek meg, kis méregkeverő, ha ellenkezel.
Egy másik drow az, akit láttam már a barlangban. És persze ő is miattam van idelent bezárva. Hangja határozott és baljósan élvezettel ejtette ki a megölésemet.
Az idő! Sajnos az, amiből nem rendelkezem annyival, amennyivel szeretnék, hiszen bármikor az életemre törhetnek, nekem mégis várnom kell. Nem rohanhatok fejjel a falnak, nem mehetek magam a selfhez, mert akkor sosem szabadulnék.
És sajnos igazam lesz! A szívem a torkomban dobog, ahogy megpróbálom kirántani magam a kezei közül a sötét tündének.
- Nem ellenkezek, de nem hordok magamnál pénzt, ezt te is beláthatod. A rendelőben dugtam el, várj meg, mindjárt hozom. - igyekszem megszabadulni tőle, míg kitalálom mit tegyek.

/Lisbeth, a userrel Skypon egyeztetve/


 Hazugságod beválik és a férfi leveszi rólad a kezét. Egy ideig még ott áll egy helyben, miközben megindulsz munkahelyed felé, ám az árulások és cselszövések világában felnőtt egykori katona jó negyven-ötven méterről követni kezd téged. Nem feltűnően, hogy nehogy gyanús legyen másoknak. Ám nem olyan ostoba, hogy szem elől veszítsen téged.
Bár a munka utáni tömeg kezd csillapodni, de még mindig sokan vannak és az őrök is nagyobb számban vannak most, hiszen nekik is közel ugyan akkor érkezett meg a váltás.
Talán most először mióta rabszolga Lis, mióta saját magukat belekeverte  ebbe a kilátástalan helyzetbe, nem tudja mitévő legyen. Bár bejön a trükkje, de csak ötlettelenül sodródik a váltóműszakkal a kis szoba felé, ahol persze semmiféle pénz nem várja.
Nincsenek kétségei, hogy meg kell szabadulnia a tündétől, de azt csak úgy teheti, ha senki nem jön rá, mit tett, főleg nem a százados!
Akkor beváltja fenyegetését és a gyógyító nem védekezhet egy ilyen mágikus teremtmény ellen, már így is alig alszik és ez nem tesz jót sem neki, sem a babának.
Először is be kell csalnia a rendelőbe az éjtündét, aztán megölnie, aztán valahogy eldugnia, míg megszabadulhat tőle.......apránként.
Gyorsan ható mérge is van, így meghúzódik a szobában, tudván, hogy a tünde előbb-utóbb megunja a dolgot és utána jön, akkor elég megsebeznie a mérgezett tüskével.
Az éjtünde valóban nem tervezte a végtelenségig várni kint, amíg az ember nő odabent megbújik. Egy növény száráról leszedett tüske pedig egyre hosszabb ideig várta azt, hogy a kellemetlen alak húsába szúrhasson. Ám a pillanat egyre csak váratott magára.
Végül már nem volt mit tenni. Hiába leskelődött befelé, csak nem jött rá hol lehetsz. És az semmi jót nem szül, ha ő itt téblábol addig, míg egy őr előbb-utóbb csak rákérdez. Lépnie kellett, ha a vélt sikeres megrémisztésed hullámát továbbra is meg akarja lovagolni.
És ekkor történt az orv támadás.


/Kockadobás: Tízes
1- A képzett katona reflexe úgy kapja el a kezedet, hogy már szinte oda sem kell néznie. Az ő világában hétköznapi dolog, hogy váratlan hátbatámadásokra és cselszövésekre számítson.
2-10-ig -Sikeres a szúrás, a fogsága és a mély eltompította a természetes ösztöneit. Hazudott a szellem, hogy szeretnének idelent lenni./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 10

Elég sokat kell várnom, de végül beválik a tervem és a self bár elég óvatosan, de bejön a rendelőbe.
Azonban a sötéthez szokott szemét elvakítja az ajtóval szemben felállított lámpás és én rögtön az ajtó mellett guggolok, így még a jóval jobb reflexei sem mentik meg attól, hogy a markomban szorongatott tüske a lábába ne fúródjon. Az, hogy hol éri a szúrás teljesen mindegy, a vérébe kerülve a méreg alig egy perc alatt hat. Persze nem várom meg ezt a kis időt sem, nagyot taszítok rajta én meg arrább gurulok, hogy végső tusájában se érjen el.
Ezek után már csak el kell rejtenem, erre pont megfelel az priccs alja, melyről a lelógó pokróc rejti a testet. Akármilyen hentes munka, később fel kell darabolnom, hogy részenként hordjam el a Rongyszedőhöz, ahol végképp eltűntethetem.
Ám ekkor hirtelen megállok. Amikor először idekerültem, akkor sok mindenre kellett figyelnem és gyorsan tanulnom. De azóta megismertem a kis birodalmamat.
Van egy hely, ahol még tökéletesebben meg tudok szabadulni a hullától!
Aztán a homlokomra ütök, mert a nagy idegességemben teljesen elfeledkeztem a legkézenfekvőbb megoldástól, a Hullák Szakadékáról, ahová rendszeresen kell sajnos járnom, egyrészt a kukacok miatt, másrészt azok miatt, akiket nem tudok meggyógyítani. Az őrök sem kérdezősködhetnek, hiszen megszokták már.
És ez még egyszerűbb is, hiszen nem kell véres munkát végeznem, csak egyszerűen belecsavarom egy pokrócba és vihetem is.

/Lisbeth/


A renegát parancsnok által pénzért és áruért szalajtott katonáját így sikerült elintézned. Kevés volt rá az esélyed és ezt ő is tudja. Ám ezzel lépés előnybe kerültél. Amíg rá nem jön, hogy embere nem tér vissza az idelent egész szép vagyont jelentő pénzeddel, addig...
-Segítenie kell, gyógyító! Tudja... azt hiszem baj van odalent. Nem nagy dolog, csak egy apró heg.
* Ha még nem sejti a páciens, hamarosan úgy is kiderül, hogy sokkal jobban belekeveredett a te mostani háborúdba egy self fogollyal. Bármit teszel, valamilyen szinten benne van. A kórt valakiből nem sikerült maradéktalanul kigyógyítanod a barlangban és az átadta az egyik nőnek, valószínűleg a tánckarból, akik kígyóval a testükön egy rúd körül szórakoztatják Néró vérebeit.
Furcsa, hogy elég volt egyetlen embere mostani ellenfelednek. És tudta és akarata ellenére a leghalálosabb szövetségest adta a kezedben épp az ellenük folytatott harcban. Egy őr. Aki halálos nemi betegséget kapott el miattuk. És aki még csak egy kis heget lát az egészben, attól tartva, hogy a mocskos körülmények miatt féreg rágja odabent. Ám életét is elveszti, ha nem segítesz rajta.
De vajon van elég lélekerőd, hogy tervedet végig vidd? Megzsarolni az utadba akadt szerencsétlen itt dolgozót és vele -tudtával vagy tudta nélkül- megölni egy gondolkodó lényt?

Abban reménykedtem, hogy talán több időm is maradt, mint amennyit a küldönc sima eltűnése jelenthetett, hiszen amilyen álnokok és becstelenek voltak, a százados azt is gondolhatta, hogy embere meglépett a pénzzel, vagyis a maga javára fordította azt az őröknél és valahogy kijutott.
Persze erre nem volt túl sok esély, de úgy véltem ők így gondolkoznak.
És pár nap múlva a szerencse rám mosolygott egy megfertőződött őr személyében, aki vagy a felszínről hozott katonák által, vagy akár egy itt megbújó fertőzött révén, de ugyanabban a kórban szenvedett, mint a százados emberei odafenn.
Persze őt is legalább annyira hatékonyan, egy-két kezeléssel ki tudtam volna gyógyítani, de be kellett vonnom a tervembe és most ki kellett irtanom szívemből a szánalmat. A családom az első!
- Hmm…..igen-igen! – bólogattam miközben nagyon gondterhelt képet vágtam, ahogy megvizsgáltam. – Csak egy apró seb, de………- emeltem rá a tekintetem, látva ahogy az aggódás kezd gyökeret verni a lelkében. –
- Deeee? – nyögte ki, - mi az, hogy de?
- De, ez csak a kór külső kis jele, belül sokkal……nagyobb a baj! – mondtam, mint akinek ez nehezére esik. – Sajnálom! Ámbár….
- Ámbár! – kiáltotta szinte a szavaiba kapaszkodva. – Mond már!
- Ámbár van egy szer……..de – körülnéztem, mintha attól félnék meghallja valaki, - de az nagyon ritka és Néro parancsnok…….- tartottam hatásszünetet, - Neeem, nem kockáztathatok. Vedd be ezt, ez segít a fájdalmaidon, a későbbi……fájdalmaidon…… - hangsúlyomból kiérződött, hogy azok bőven lesznek.
Vártam, hogy lecsap-e a lehetőségre és akkor a markomban lesz.
Nem voltam a dologra büszke, de szükséges volt.

/Lisbeth/


Ha Lisbeth abban reménykedett, hogy lesz elég ideje, míg a lehetőség kopogtat az ajtaján, hát akkor lett. A küldött katona elintézése után nem bukkantak fel a többiek a beteg őr felbukkanásáig egészen biztosan.
Ám az nem csak a lehetőségre csapott le, hanem vele együtt hősnőnkre is.
-Mond már! -ordította ijedtében, miközben két kézzel megragadva felemelte és a falhoz nyomta. Ám nem volt olyan erőben, hogy a terhes nőt sokáig tudja tartani, így arcán is megfeszültek az izmok, nem csak a végtagján. Ám makacsul várta a választ.
-Ne játssz velem, tudod az ellenszert és megöllek, ha nem adod ide. Nérót meg csak bízd ide! Ő csak a parancsot szokta kiadni. De a halálos ítéletet mi hajtjuk végre.
* Szüksége lesz hamarosan a válaszodra, mert még csak pár másodperc és a keze elenged akár akaratlanul is. És te a tűsarkúdban vagy húsz centit fogsz zuhanni... ő meg erőtlennek fog tűnni, ami továbbra sem egészséges. Ha magától tenne le, az lehet jobb idegállapotot jelentene nála.
Persze nem pszichológusnak vettek fel téged, szerezzen piszológus foglyot Néró, ha az őrök lelki nyugalma fontos neki! Ez az alak már úgy is a markodban van. Legalább annyira, mint ahogy most ő is a markában fogja a ruhádat.

Kicsit erősebbre sikerül a tervem, mint szerettem volna. A katona megrémül, ahogy vártam, de a halálfélelem olyan agresszióban nyilvánul meg, amire nem számítottam, vagyis nem ilyen hirtelen.
Persze, ha nagyon szorul a hurok, van nálam készenlétben még méreg abból, amivel a másikat is eltettem láb alól, de nem pocsékolhatom el a lehetőségeket, mert az a halálomat jelentené.
Ennek ellenére azért kicsit megijeszt ahogy a falhoz nyom, de arcomon halálos nyugalom honol, ahogy a szemébe nézek és megszólalok. Nem engedhetem ki a kezdeményezést a kezemből.
- Nem játszom veled és, ha megölsz, akkor sosem gyógyulsz meg és pár nap múlva a kínon-kínja között halsz meg. – mondtam neki olyan halkan, hogy kénytelen legyen rám figyelni.
Mikor szinte kiejt a kezéből és végre a saját két lábamon állok, azért kellően aggódni is kezdek, hiszen a gyengeség nem túl jó jel. Lehet a betegsége előrehaladottabb, min jó lenne, vagy más baja is van.
- Hol teljesítesz szolgálatot? – fogom meg a csuklóját gyanakodva, ha hagyja, hogy a szívverését ellenőrizzem.
- Egyébként meg lenne egy mód, hogy megkapd, amit szeretnél és meggyógyulj. – kezdtem bele. – Csak azt kéne csinálnod, amit az előbb mondtál, egy halálos ítéletet kéne végrehajtani, csak…..az enyémet, .....azon, akit én mondok. – néztem rá kérdőn.
A kocka el van vetve!

/Lisbeth/


A zevadari szemében megjelenik az a sötétség, melyet néhány alvilági emberen kívül ezen a kontinensen csak a sötét elfek sajátja. Intelligencia és aljasság olyan keveréke, mely még azokat is megijeszti sokszor, akiknek ez szintén sajátjuk.
-Ölj, hogy élhess. De az őrök közül senkit sem fogok bántani.
* Furcsa összetartás, mely nem saját tolvajbecsületüknek szól, csupán a te lenézésedből. Utálná magát, ha valaki ebből a mélységből manipulálni tudná a biztonságiak vagy más dolgozó ellen. Ám szerencséd van. Amikor megtudja, hogy egy elfogott lázadót kell eltenni láb alól, elhúzza a szája szélét, a tieidet szívesebben ritkítaná, ám mégis megteszi. Akire a száműzetés vagy halál jelszavát kiadták, az mostanában nem minősül "igazi drownak". Valahol egy fejjel alacsonyabbak náluk.
Ahhoz, hogy megértsük ennek hátterét, ismernünk kell az elmúlt két évet Zevadarban. A király meggyilkolását, majd a fiának, Dementornak a rövid és szégyenteljes uralkodását. Ám mégis ez csak a hanyatlás kezdete volt és a Birodalom még egységesnek látszott. Új trónkövetelők jelentek meg és a széthúzás felerősödött. Nem volt közel sem a százhoz azok száma, akik csak elméletben és halvány picike reménnyel lehettek volna a korona megszerzésére, ám az ő civakodásuk a köznépben úgy hatott, mintha az életszínvonal esett volna. Nem volt mára olyan hadvezér, ki ne látná át mennyire megbénítja a hadsereget a bizalom és az egységes parancs hiánya. Ezzel együtt elveszett az a felsőbbrendűség tudat, melyhez még mindig ragaszkodnak és egy új királytól várnak.
-Gond nélkül! A lázadók itt ne szervezkedjenek! Te Néró szolgája leszel mindig is.
* A hanyatlásnak vannak kézzel jól kitapintható jelei is. A fajuk elsőbbségének elvesztését csak ideiglenesnek élik meg az itt élők, de sokat romlott a biztonság. És ez persze melyik élő, érző lény számára ne lenne fontos szempont. ~Ha nem lázadnának a renegátok, akkor nem lenne ennyi gyilkosság.~
Mindebből te mit sem érzel. Csupán tényeket kapsz és egy megnyugtató választ, mielőtt fejvadászod elindulna a folyosón útjára. És egy problémával kevesebb.


/Egyelőre köszönöm megint a játékot és hamarosan folytatjuk./

Már a nézéséből tudom, hogy megnyertem a játszmát, még ha bele is borzongok abba a tekintetbe és olyan piszkosnak érzem magam tőle, mintha meghempergőztem volna valami ocsmányságba.
Bólintottam, miközben lenyeltem a keserűségemet, hogy csak ezen az áron menekülhetek, de eszembe sem jutott visszakozni.
- Nem egy őrről van szó. – nyugtattam meg a „lelkiismeretét” az éjtünde gyilkosnak.
Arról sem homályosítottam fel, hogy rosszul értesült, mert én nem Néro szolgája vagyok, hanem Vogon rabszolgája, de ha jól megy akkor már az sem sokáig. Addig jó, míg azt hiszi a parancsnoknak is szívességet tesz ezáltal.
Legalább azt is tudom, hogy a lázadókat az őrök legalább maguk közül kivetettnek érzik és nem gátolja semmi abban őket, hogy megöljék vagy bántsák őket.
Elmondom neki, hogy mit tegyen, bár lehet, hogy egyszerűen hagynom kéne, hogy ledöfje, de nem akarok még nagyobb feszültséget, így csak a mérget adom oda, hogy keverje bele az ételébe vagy az italába. Az is megteszi a hatását és megszabadulhatok egy komoly fenyegetéstől.
Aligátor valószínűleg sosem tudja meg, hogy miért voltam különösen gyengéd vele az nap éjjel, de hetek óta most először voltam némileg nyugodt.

//Én is köszönöm a játékot és várom a folytatást, mit talál ki nekem a Mesélő //

/Lisbeth/


Az elkövetkezendő napokban az egykori álboszorkány életét rendkívüli módon semmi nem veszélyezteti. Lassan állandósulni látszik ez az állapot és már a napi rutin része lesz. A még mindig életben maradt közel száz self nem mutatkozik, úgy tűnik megértették a leckét két tagjuk megölése után. A démonok sem kerestek a mélyben új fogást hősnőnkön.
-Üdvözlöm gyógyító! Kellene egy kis apró segítség.
* Pont olyan fekete köpeny és ruha van rajta, mint a szatír őrön volt. Még az arcvonásai is nagyon emlékeztettek rá, csak mintha jóval idősebb lenne. Amit a botja is fokoz hatásként, amire görnyedt háttal rátámaszkodva megy előre.
-Néhány napja igen rosszul érzem magam. Levertnek, fáradékonynak. Az orromból zöld váladék jön. És tegnap már a torkom is kaparni kezdett.
* Leül egy alkalmas helyre, akár egy asztal sarkára is. És elgondolkodva maga elé néz.

Minden nap éberen és feszülten lesem, hogy mikor akarnak lecsapni rám, mikor jelenik meg valaki a fogságba vetett self századból, hogy benyújtsa a számlát szenvedésükért, amit szerintük én okoztam.
Minta lett volna választásom!
De a napok telnek-múlnak, hetekbe fordulnak és bár nem merem éberségem csökkenteni, de kezdek kissé megnyugodni, hogy a dolgok egy időre elsimultak.
Ekkor jelenik meg az éjtünde, akit gyanakodva fogadok, mert ismerősnek tűnik. Méghozzá egy igen csak balvégzetű találkozás ismerősének.
A ruhája, az arcvonásai……..azonban a kor nem stimmel. Ez a fickó sokkal idősebbnek látszik, bottal jár és láthatóan ereje is véges.
Semmi fenyegetőt nem látok felőle, segítségért meg bárki fordulhat hozzám.
Szavai alapján nem tűnik vészesnek a dolog, talán csak alaposan megfázott, ami ezen a helyen nem ritka.
- Vetkőzz derékig, meghallgatom a mellkasod. – intek neki kezemet öblítve, mert ezzel kizárhatom a súlyosabb dolgokat.

/Lisbeth/


A nő könnyen felismeri a betegséget. Ám mégsem elégszik meg a gyógyír egyszerű felírásával. Valamiért alaposabb vizsgálatot szeretne és hamar rá fog jönni, hogy ez a férfi járt már nem régen egy másik kollégájánál. Lehet épp annál, aki akkor szokott rendelni, amikor ő épp megérdemelt pihenését tölti Aligátorral. De lehet máshol keresett szakértőt.
-Kis türelmet. Ez mostanában kicsit lassabban megy. -elmosolyodik és nem sok jelentőséget tulajdonit neki, hogy egészsége nem az évek alatt romlott meg. Most is arra hivatkozott, hogy a közelmúltban lett csak ilyen. De valahogy olyan természetességgel veszi ezt a dolgot, mintha csak megszokott lenne náluk.
Ahogy fáradságosan kibújik a ruhákból, alatta a mellkasán keresztbe gézzel van kötve és a hónaljánál gennyes, véres. Készen áll a vizsgálatra, úgy néz fel ülő helyzetéből.

Nem kerüli el a fogyelmemet, hiszen a szemrevételezés az egyik leglényegesebb elem, amivel rájöhetek mi a baja, szóval nem kerüli el a figyelmem, hogy mennyire le van lassulva, mint egy vén öreg ember. Azonban az is feltűnik, hogy már valaki kezelte és ez kizárásos alapon, ha mostanában volt, csak az oawa lehet.
Nem tetszik az a seb és látni akarom a bekötözött részt is.
- Le kell vennem a kötést. Mi történt veled? - kérdeztem, miközben a gyolcsot igyekeztem lefejteni, mert ha ez a váladékozás a többi tünethez tartozik, akkor......akkor nagyobb a baj, mint gondoltam volna.
A self hagyja, hogy lekerüljön róla a fehér anyag, ráadásul hamar elmondja, hogy úgy is naponta mindig átkötözik, mert igen csúnya a sebe. Ám ahogy fejtem le, sokkal kevésbé fegyver okozta sebre hasonlit. Egy bőrénél sötétebb szinü gombóc van a hónaljában. A bőr néhol repedezik, de nem úgy néz ki, mintha ott ment volna be.
Egy öklömnyi csomó, ami mintha belülről, a szövetekből nőtt volna ki. Ám tapintásra idegenként hagy. Jól körülhatárolható és nem nő belőle más testrész ki.
Mikor végül leveszem a kötést, különös látvány tárul a szemem elé. A bőre alatt valami elég nagy dudor van, amit aránylag könnyű körül tapintani, mintha valaki bevarázsolt volna valami puhább anyagot a bőre alá. Óvatosan tapogatom körbe, hogy megnézzem fájdalmas-e.
- Mióta vannak a tüneteid? A fáradtság és az orrfolyás? És mióta vetted észre ezt a dudort? - ráncolom a szemöldököm.
Nem láttam még ilyet, bár szóbeszédben mintha hallottam volna már hasonlót, de még csak véletlenül sem, hogy mi ez és miként gyógyítható, már ha egyáltalán összeköttetésben van a kettő.
- A megfázásos tünetedre tudok szert, ezt meg lehet jobb lenne kivágni belőled. - léptem hátrébb, hogy meszes vízzel fertőtlenítsem a kezem.

/Lisbeth, userrel privátban egyeztetve/


A fekete mágus még mindig feltartja a karját a feje felett átívelve, hogy minél jobban hozzáférj vizsgálódásod tárgyához. És nem sokat ad erre.
-Nem szükséges kivágni. A másik gyógyító naponta kötözi. Már hónapok óta növekszik. Nagyon fáj, de már kezdem megszokni. Azóta az emberekre jellemző módon öregszem.
Ha az orromra ad valamit és visszakötözi, az tökéletesen megfelel. Úgy tűnik nem akar ártani, csak fáj néha, ahogy nyomja belül az izmokat. És persze csúnya, de az én koromba ez már nem számít.
* Megérzésed helyes és kiegészítő társad látta el eddig is. És fogvatartóid nem ismerik igazából az öregség fogalmát, száz év felett is igen fiatalosak és lendületesek.
Ráadásul úgy tűnik találkoztál az első kedves példányukkal is, aki nem ki akar fosztani téged anyagilag és lelkileg, hanem megelégszik a legfontosabb ellátással.
-Meddig fog nőni, nem tudja? Mintha ismerné...
Ahogy elkezd beszélni egyre gondterheltebb lesz Lis. Továbbra sem tanult felcser, de sokat tapasztalt már és biztos benne, hogy ezek a tünetek egy súlyos betegség megnyilvánulásai.
Főleg azzal együtt, hogy a self rohamosan és látványosan öregszik.
- Nem ismerem ezt a kórt, de általában hallgatok a megérzéseimre és most az azt mondja, hogy az a csomó okozza minden bajod. - rázta meg a fejét az éjtünde belenyugvó szavaira.
Őszintén szólva a gyógyító meg volt lepve, már hozzászokott a selfek lekezelő magatartásához, hogy nem is vették emberszámba és ez a férfi mindenben az ellenkezőjük volt.
- Nem azért javaslom kivágni, mert elrondítja, vagy kellemetlen, hanem mert szerintem addig fog nőni, míg elszívja minden erejét. - mondta ki nyíltan, amit gondol. - Természetesen adhatok gyógyitalt, ami tisztítja a légútjait, de ........az talán csak ideiglenes hatással bír majd. - néz a férfira kérdőn, mit választ.
-Rendben!
* Belement a páciensed. És ez nagy előre lépés. Talán egyetlen esélye a gyógyulásra. Ám azért ha magadba nézel, nem túl meggyőző indok a kés alá feküdni, hogy mert nem ismered a kórt.
-Ha tudja vagy legalább sejti, hogy mit kell tenni, akkor felőlem rendben. De ha valami balul üt ki és életveszélybe kerülök, akkor az életerődet fogom megcsapolni, hogy rendbe jöjjek.
* Egyenesen a hasadra néz.
-És a babád elvetél majd, ha sokat kell elszívnom.

Nem erre a válaszra számítottam, ezért elég meglepetten kapom a férfira a tekintetem, de aztán vészesen összeszűkül a szemem rése.
Kimondottan rühellem, ha születendő gyermekemet fenyegetik!
- Hát ......azt hiszem lehet, becsülnöm kéne, hogy ezt előre közölted, de ezzel csak azt érted el, hogy nem vállalom be ezt a kockázatot, bár meglep, hogy self létedre elmondtad. Így nem foglak megműteni, de akkor valószínűleg lassan elsorvadsz, ennyi őszinteséggel ekkor már én is tartozom neked. - léptem tőle hátrébb kicsit.
A páciensem elmosolyodik az utolsó mondataimra és csak röviden teszi hozzá.
-Nem hinném! Nagyon ritka az, hogy egy ilyen idős éjtünde meghaljon kórságban. A saját fajtársaim sokkal több veszélyt jelentenek.
Szerintem túl fogom élni.
Továbbra is biztosnak tünik benne, hogy nem jelent veszélyt rá ilyesmi dolog. Még ha egyikőnk sem ismeri pontosan ami megtámadta őt. És az eddigiekből az szürhető le, hogy kettőnk közül ő az, aki még kevésbé.
-Ha kicseréli a kötszert, és elmulasztja ezt a nyavaját az orromban, akkor már itt sem vagyok.
Megcsóválom a fejem az optimizmusát hallva, de nem vitatkozom vele, mert ezzel a csomóval másképp nem tudok mit kezdeni, még abban sem vagyok biztos, hogy ha kivágnám, nem nőne-e újra, mert nem tudom mitől kapta.
- Egyébként nem válaszoltál a kérdésemre az előbb, hol dolgozol, talán a hely az ami megbetegített. - hozom szóba újra.
De közben átkötözöm, majd előveszek egy kis fiolát, amiben olyan oldat van, ami tisztítja a légutakat.
- Ezt vízben feloldva idd meg, de csepegtethetsz az orrlyukadba is keveset. Remélem segíteni fog.