Látszott a férfin, hogy igen csak elgondolkoztattál a szavaink és az is, hogy nem az a hamari alkat, mely némelyik ember természetét meghatározza és akihez már volt szerencsém nekem is, hanem olyan, aki ad a másik szavára. Megtehette volna, hogy könnyedén elküld minket, vagy felelőtlen ígérgetésbe kezd, de ehelyett inkább a szemléltetés eszközéhez nyúlt, hogy bizonyítsa, valószínűleg rosszul ítélik meg a nimfák is e fiatal fajt, akik ugyan sok kárt okoztak és okoznak is terjeszkedésükkel és viselkedésükkel, de több példát is láttam már, hogy szívesen tanulnak másoktól.
Én is azon a véleményen voltam, bár igaz, nem is zárkóztam el a saját területünk határán belül, hanem sokat jártam a világot, hogy esélyt kell adni mindenkinek és, hogy nem vagyunk egyformák.
Vannak persze jellegzetes viselkedési formák, de az emberek nagyon sokrétűek és ahogy vannak köztük feketék, szőkék, barnák, úgy vannak hangosak és halkak, jók és rosszak, bátrak és gyávák. Ahogy vannak, akik tisztelik mások erőfeszítéseit és a természetet is.
Nem kételkedtem a szavai igazságában, mikor arról beszélt, hogy a fájdalom minden nép sajátossága és nincs olyan, akit ne sújtana le rokonai, fajtársai halála, ahogy még a démonlelkű éjtündéknél is tapasztalhattam ezt, pedig náluk gonoszabbat és kegyetlenebbet elképzelni sem tudtam.
- Tény, hogy nem erre gondoltam, de igazad van ebben és biztosíthatlak az orkok, bár harcias és önérzetes egy népség, akik a fájdalom kimutatását gyengeségnek tartják, a veszteség fájdalmát nagyon is érzik.  És igen, a természet tiszteletére és szeretetére gondoltak a nimfák jórész, melyben úgy érzik csalódtak az emberekben. – bólintottam, mikor ezt felvetette.
Kíváncsian követtem egy nagy, kétszárnyú ajtón túlra, ami egy erkélyre vezetett és csodálatos kilátást nyújtott az alattunk elterülő várfalak által körülölelt városra.
Valóban sokfelé látszott az igyekezett, hogy növényekkel, virágokkal szakítsák meg a zord falakat, vaskos épületeket, ezt nem vonhattuk kétségbe és ezt Lia azonnal el is mondta, és szavaiban hallani lehetett a reményt, amit a látottak miatt érzett.
- Ez igazán…..szép és tényleg lehet valaminek a kezdete, mert azt mutatja, hogy nektek is hiányzik valami, amit a kő és szikla között nem találjátok meg. Ezt talán tolmácsolhatjuk a nimfáknak, de azt hiszem nektek sem ártana megnézni, milyen lehet ennél még szorosabb kapcsolat a természettel. Igaza van Lia-nak, úgy hiszem, kölcsönösen kéne tanulni egymástól, megismerni a másik népet és talán egyszer elképzelhető lesz valamiféle egyensúly. Azonban most sürget az idő. Reménykedem, hogy kezdetnek elfogadják a természet lányai ezt.
Tényleg kételkedek benne, de mit kívánhatok most egyebet? Ha ígérgetésbe fogna az ispán, az inkább rosszabb lenne, ez legalább kézzel fogható.
- Talán majd találkoznotok kéne, hogy meggyőzzétek egymást. – javaslom elmélázva.

Dózsa helyeslően bólintott mindkettejük szavaira, és idő közben megfogalmazódott benne, hogy mi lenne -szerinte- a legcélszerűbb tenni. És nem is habozott kiáltani az egyik emberéért.
-Mátyás!
*Kis idő múlva megjelent egy fiatal, jól öltözött legény.
-Ő az én fegyverhordozóm. Egyik nemes ember barátom küldte hozzám, hogy tanuljon a kezeim alatt a lovagok életéről. Azt hiszem, elég felkészült már ahhoz, hogy eme feladatban a rendelkezésükre álljon.
*Ahogy ezt elmondta, a fiatalemberhez fordult.
-A követek népük, az erdei elfeket képviselik és azt hiszem a nimfák nevében is beszélnek. Mint tudod, az uralkodóink már harmadik generációja törekszenek egy szilárd szövetségi rendszer kiépítésében Neminra népei között a közös ellenség, az éjtündék ellenében.
Elkíséred őket az erdő leányaihoz és figyelmeztetlek, hogy viselkedj és beszélj tisztelettudóan! Meghallgatod a javaslataikat és intézkedsz egy találkozó megszervezéséről köztem és köztük. A királyt teljesen nem hagyjuk ki ebből, hiszen a végső döntés az övé. Egy futárral értesítem azonnal, ne feled, hogy mi csak előkészítjük a dolgokat, hogy a tárgyalásra már minél több kész tudással mehessünk.

Az volt a véleményem, hogy jó lenne összehozni a két népet, mert akkor mindenki elmondhatná mi az, amiben a másik „kedvére” tehet, amivel javíthatják a viszont egymás között, mert hiába mondom én el a nimfáknak mit láttam, ha esetleg más is van még, amit szeretnének. Ez nem egy levél közvetítés, hanem a a vélemények ütköztetése és valamiféle kompromisszum kialakítása, ami nem megy egy üzenet váltással és miközben én lejárhatom a lábam a két fél között, a vikingek elfoglalják a fél világot.
Ezt a problémámat úgy néz ki, hogy hamar átlátja az ispán és máris a megoldást kínálja nekünk azzal, hogy beszólít a helyiségbe egy nemesnek látszó fiatalembert, akit Mátyásnak hívnak és az ispán embere, és akit követként küld vissza velünk a nimfákhoz, hogy a nevében szóljon..
Örülök, hogy szinte kitalálta a gondolataimat, ráadásul még a királyt is hajlandó tájékoztatni, ami jóval megkönnyíti a dolgomat és megrövidíti a tárgyalásokat.
- Ez igazán nagyszerű lesz, a nimfák biztosan értékelni fogják a gesztust. – biccentettem közben az újonnan érkező felé. – De mi lesz a segítség nyújtással, amit tőlünk várt, ispán uram? Bár tény és való, hogy az idő sürget minket és nem szívesen vesztegetnék el még pár napot sem, de ha úgy gondolja szükséges……- nézek a férfira és Lia-ra kérdőn, hogy mit szól hozzá. - De lenne még egy kérdésem, uram. - haboztam kissé, de aztán belevágtam. - Nem tud a környéken egy mágiatudót vagy hasonlót? Van nálam egy tárgy, amiről szeretnék többet megtudni majd.

Nagy öröm volt,hogy belátható időn belül elkezdődhetnek a tárgyalások..és ezzel a hatalmas gesztussal és segítséggel végre "közelebb"kerülhetünk a "Szövetség" megvalósulásához..és egy követet is ad mellénk az Elöljáró,hogy tolmácsolja az Ő szavait a Természet lányainak..
Mikor belépett a fiatal férfi a szobába...tisztelettel bólintottam én is felé,üdvözlésként..
..és tény,hogy az idő sürget..de én is "kíváncsi"lennék a medál "tudására"..s mikor a társam megemlítette a Vezetőnek..reméltem,hogy a Férfi tud ebben is segíteni nekünk..

Dózsa Ispán nem nagyon aggódott azért, hogy két kardforgatóval kevesebb lesz. Ha tehet valamit, hogy több ezer nimfa avatkozzon bele a most folyó harcokba, akkor szívesen lemond két -szervezetileg nem is hozzá tartozó- elf szolgálatairól. Bármit is jelentsen az, hogy ők közbe lépnek.
-Ez most nem fontos. Ha a természet leányaival való jó viszony múlik rajta, akkor úgy érzem, minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy ne haragudjanak ránk.
*Majd a váratlan kérdésre szinte ledermedt. Majd tanácstalanul rázta meg a fejét.
-Nem tudok senkiről, aki az Önök népénél többet tud a varázstárgyakról és varázslásról. Vagyis van. A piacon nézzenek szét, hátha találnak olyan misztikust, aki tud segíteni. Talán még leendő jó barátaink is elnézik ezt a kis késedelmet. -mosolyodott el- De én nem tartozom a téma szakavatott ismerőihez. Ha nem tudsz semmit mondani, inkább hallgass!
*A legényre nézett, akit majd négyszemközt azért még el fog igazítani, hogy meddig is mehet el és meddig nem. Nagyon félne bele dobni a mély vízbe bármi diplomáciai tapasztalat nélkül. Hamarosan kiderül a folyosói megszólításokból, hogy a srácot még a takarítónők is Matyinak szólítják, előkelő származása ellenére mindenki zöldfülűnek tartja.
De a vár irányítója nem véletlenül bízta pont rá ezt a küldetést. Viridiel és Alia szétnézhet megint a piactéren, de már az eredményt most sejthetik. Ha valaki a varázstalan népből nem szerzett akkora hírnevet, hogy a védelem helyi irányítója szívesen ajánlaná, akkor valószínűleg nem is olyan jó.
Így hát hamarosan elindulnak a nimfákhoz hárman. Kivéve, ha nem és úgy döntenek.

Teljesen meg tudom érteni a vár parancsnokét, mikor válaszában rávilágít, hogy inkább nélkülöz minket a rendfenntartás nemes feladatban, mint, hogy lemondjon a nimfák hathatós segítségéről, ha meg tudja győzni őket arról, hogy érdemes az emberek mellé állni ebben a harcban, mert törekszenek majd a természet nagyobb tiszteletére.
Én igazán drukkolok neki, hiszen volt alkalmam látni, milyen sokan voltak a partra szálló vikingek és sejtésem szerint hamarosan két fronton is harcolnunk kell majd és még szerencsénk lesz, ha azok az északi harcosok nem szövetkeznek az éjtündékkel.
- Igen, ez mindenkinek jó lenne. A nimfák segítsége nagyon hathatós tud lenni. – értettem egyet az ispánnal.
Ezek után úgy gondoltam, hogy talán nem árt megemlítenem a saját kis problémámat, mert talán tud benne segíteni, de láthatóan meglepte a kérdésem és amikor válaszolt, akkor sem lendítette előrébb az ügyet, hiszen a piactéri misztikusokkal már próbálkoztunk.
- Köszönöm ispán, de őket már kérdeztem és nem tudtak segíteni, de akkor majd máshol próbálkozom. – hajoltam meg búcsúzóul és kíváncsian várom, hogy vajon milyen képességekkel rendelkezhet az ifjú nemes, ha ilyen felelősségteljes feladatot bíznak rá.
Mert, hogy a várban láthatóan mindenki kedvelte, de nem egy uraságnak járó tisztelettel viseltettek iránta, hanem, mint egy kedven kis kölyökkel.
Nem sokat pihenhetünk hát, máris indulhatunk vissza, de őszintén nem bánom, mert jobb, ha ezen minél előbb túl leszünk és nagyon remélem, hogy Matyi meggyőzi a nimfákat is, akkor biztatóbban néznék a jövőbe, aztán meg talán vissza is juthatnék Zevadar földjére, hogy kiszabadítsam a bátyám.

Lassan útnak is indulunk,és elbúcsúzunk Dózsa ispántól..és a fiatal küldönccel együtt készülünk a nimfákhoz,hogy tolmácsolja Nekik, a Vezető szavait.
A Városban a  piacon eddig sem jártunk sikerrel a medál ügyében..de talán találunk olyan személyt az utunk során,aki segíthet és megtudhatjuk végre,hogy milyen titkot őriz..
Miután Mátyás "úrfi"is összeszedte holmiját..és elértük a Városkaput,ahol nemrég beléptünk rajta..és kitárult előttünk a hatalmas fából készült hatalmas ajtó..s az őrök tisztelettel hajoltak meg felénk,ahogy kiléptünk a kapun..
Viridielre néztem,és huncut mosollyal súgtam felé..-Szerinted,ha hívnék "utazótársakat",akkor gyorsabban haladnánk??-kacsintottam rá..-Gyalog mégsem jutunk oly gyorsan a célunkhoz!-de inkább "hagyományosabb" hátast választottam ezúttal..
lehunytam szemem..és szólítottam a pusztából 3 hátast,akik hátán lovagolva eljutunk hamarabb,a nimfák birodalmához..és hamarosan meg is érkeztek hozzánk a segítőink..3 gyönyörű ló közeledett felénk..és most már indulhatunk is,ha felülünk rájuk..

Az ifjú segéd végre megkapta zsebébe a Marhall-botot és feszülő büszkeséggel lépkedett a követek mellett, még az is kiment a fejéből, hogy rákérdezzen, vajon kérjenek-e az istállóból hátast. Az erdei manókat mindenki úgy ismeri, akik folyton gyalogolnak és úgy járnak a természetben, mintha végtelen idejük lenne. Idegesítően soha nem rohannak sehová, pedig óriási távolságot bejártak már addigra, míg ide érnek és megszemlélhetőek.
Ám Alia kiszolgálta magukat és kölcsön vette a három legjobb csatamént. Amire fel is pattannak, szőrén ülve meg őket és vágtatnak az Antaron-patak felé.

/Történet folytatása itt:
https://neminra.hungarianforum.com/t204p15-a-bajban-ismerszik-meg-a-barat#3162
/