Az erdész, akivel nemrégiben összetalálkoztam, mutatott egy játható ösvényt, amin keresztül hamarabb eljuthatok a legközelebb futó, főbb útra. Át kellett hozzá vágni az erdőn, és mivel ezt nem tekintettem akadálynak, neki is vágtam a leginkább vadállatok és az erdész által járt csapának. Napközbeni állapotában igen barátságos helynek tudtam be a rengeteget, amelyben tölgyek és szilfák váltogatták egymást, kétoldalt nekem pedig burjánzott az aljnövényzet.
A sokféle itt honos vadállatnak és növénynek, virágnak szaga összekeveredett, és csak nehezen lehetett kiszűrni határozottan egyet-kettőt.
Az ösvény valóban kivezetett a főútra, ahogy azt a jóember mondta. Felszerelésemet hordó málhásomat kantárszáron vezetve indultam el a szélesebb, keményebb tapodású úton. Elég élelmem volt, hogy ne kelljen betérjek egy ideig fogadóba vagy településre, és akadálytalanul folytathassam kitűzött irányomat.
Már estefelé járhatott ekkor, és ahogy mentem, jóízű ételt ígérő illat csapta meg az orromat. Ilyenkor nem árt vigyázni, ki tudja nem-e útonállók telepedtek le a közelben. Letértem az útról, és amellett lépkedtem csendesen tovább. Lovam is megérezve elővigyázatosságomat, mintha próbált volna nesztelenül osonni velem együtt.
Csupán egy sátrat pillantottam meg, nem elég egy egész banda elszállásolásához. Úgy döntöttem, közelebb merészkedem. A sátor köré vont védelmivonal arról tanúskodott, hogy nem banditatanya, hiszen azok nem tennének efféle óvintézkedéseket. Eztán már szándékosan hangosan közeledtem, hogy észrevegyék közeledésemet. Mivel jött az este, nekem is le kellett valahol táboroznom, ez a hely pedig mintha erre lett volna kitalálva. Ha észrevesz az ismeretlen, és úgy ítélem, nem kell tartanom tőle, illendően köszöntöm, és közlöm szándékomat, miszerint a közelben verném fel sátorfámat a holnapi napig.

Az hölgy fajtámbéli volt, mégha nem is az oroszlánok vonásait viselte. Öltözete rendkívül eltért az én egyszerű köpönyegemtől és barna vászonnadrágomtól, több egyediséget kölcsönzött neki. Jobban örültem volna ugyan egy embernek, elismerem, dehát nem választhatjuk meg, kivel találkozzunk utazásunk során. Nem úgy tűnt, hogy fenyegetést vélne látni bennem, barátságosan fogadott, de azért felkészült egy esetleges rablótámadás lehetőségére. Gondolom, azért megkönnyebbült, hogy nem kell rajtaütéstől tartania.
- Hallottam, karavánok vonulnak erre - válaszoltam, mikor kérdezte, mi járatban járok. - Ahol majd magszállnak vagy lerakodják az áruikat, fellendül az élet és az üzlet, ott pedig könnyű átmeneti munkát találni.
Ezt követően meglepetésemre felajánlotta saját szállását, anélkül, hogy részleteket tudakolt volna. Ez azt jelenti, hogy igen vendégszerető, esetleg meggondolatlanul jószívű. A harmadik lehetőség pedig, hogy nem tartott tőlem, és nem tekintett fenyegetésnek, bízva saját harci tudásában. Ha az utóbbi a helyes, akkor komoly ellenfélre lelne személyében egy bandita.
- Megtisztelnél vele, azonban becsületem arra kötelez, hogy tájékoztassalak kilétemről, mielőtt elfogadnám a felkínált szállást. - Meghajlítottam hátam, hogy kissé alacsonyabb legyek a nőnél. Annak a jele, hogy alábbvalónak tartom magam őnála. - Feorr vagyok, akit "az álnok" jelzővel illettek, és száműztek mindhárom falunkból gyilkosság vádjával. Ha úgy találod, hogy ez elég indok visszavonni ajánlatodat, nem sértődök meg.

Annak ellenére, hogy tömören összefoglaltam, miért nem kéne beeresztenie, mégsem tűnt riadtnak, és meg sem gondolta magát. Egy csöppnyi remény volt bennem, hogy úgy lesz, de nem. Pedig a legtöbben ezt tennék, habozás nélkül. Esetleg egy gonosz mosoly hiányzott volna, és az összhatás megtette volna?
Megfordult a fejemben, hogy talán azért nem kerít nagy feneket hírhedt tettemnek, mert ő is követett vagy követ el effélét, ám ezt nem néztem ki belőle. Vállat vonva engedtem az invitálásnak, és kerestem valamit, amihez hozzáköthetem málhásomat. Leszedtem róla egy kis batyut, amiben elemózsia volt, és zsebrevágtam. Majd odabent elfogyasztom vacsora gyanánt. Eztán már csak a pokrócot kellett hónom alá szorítani, és beljebb merészkedtem a nő ideiglenes szállására.
- Otthonos - jegyeztem meg. Az letelepedet a tűz mellé és folytatta vacsoráját, én pedig letettem egy ideálisnak tűnő helyre alvópokrócomat, és ha nem ellenzi, ott is hagyom. Eztán én is helyet foglaltam a tűz mellett, és elfogadtam a felkínált ételt. Mindenképpen jobban ízlett, mint az én hosszú ideig elálló füstölt marhahúsom, és meg is dícsértem.
Azonban elkerülhetetlen volt, hogy előbb-utóbb felhozza a témát, amivel el szándékoztam eredetileg ijeszteni magamtól. Ehelyett most beszélhetek róla.
- Van alapja a pletykának, az igaz - kezdtem bele, befejezve a vacsorát. - Természetesen az én szemszögem teljes mértékben szemben áll az ítéletével. Megöltem valakit, ez nem tagadom, de én azt állítom, hogy önvédelemből tettem, míg a bírák azt, hogy előre megfontoltan, hogy elvegyem tőle a zsákmányt. Ami mellesleg egy alfa vérfarkas volt, szóval érthető, hogy miért fajult halálig a dolog. Nem mindennap ejt a macska farkast. Mivel az áldozat családja befolyásosabb volt és nagyobb tiszességben álló, mint az én hátterem, ez is amellett szólt, hogy nekem kell lennem az erőszak kezdeményezőjének. Hogy milyen következtetést vonsz le, ha ezeket elhiszed nekem, rád bízom. - Ha netán ezzel meg is elégedne, és nem akarna tovább érdeklődni múltam felől, megkérdem tőle: - Te merre tartasz?