/Ibis redibis numquam per bella peribis./
/A játék Uráldur és Awernondyas hadvezér hazatérése után zajlik/

A sötét elfek már az ork föld közepétől követték a távolból a csapatot. Megfigyelték őket, de csak tisztes távolságból, hogy ha gyanakodnak is egy idő után, még ne érjék el se íjaikkal, se gyors lerohanással. Kíváncsiak voltak, vajon miért jön egy emberi katonákból álló brigád meglátogatni a nem is olyan megbízható szövetségeseiket.
Néhány ork törzsfő, akik területén átvonultak nagy létszámú sereggel és egy sámánnal kivonultak eléjük, ám úgy tűnt, kellően visszafogottak voltak ahhoz, hogy a tiszteletre oly érzékeny nép ne akarja összemérni erejüket eme maroknyi katonával. Néha szürke bőrű utánfutóik megkínzott mókusok vagy kitépett tollú madarak tetemeit dobálták éjszakánként a táborukba, de köd előttük, köd utánuk ez után.
Legnagyobb meglepetésükre nem tértek be egyetlen oughwari faluba sem, rendíthetetlenül haladtak tovább a ködbe vesző északi tájra. Elérve a lápvidéket a figyelő szemek eltűntek és kihalt vidéken haladtak szüntelen. Már talán a visszafordulást fontolgathatták, mikor két-három ezer harcos ült a közeli lapos dombokon, ahogy a felerősödő szél szétkergette a ködöt. A csípős hidegben íjaikat kezükben tartva várták a parancsot, hogy támadásba lendüljenek.
A közeli erdőkből a mohás, zuzmós tájra lovagolt ki több lovas. A legtöbbjük csak hosszú, prémes gallérú kabátban volt, usámkával a fejükön, a határőrök jellegzetes öltözete vagy másik felük piros-lila színekben pompázó egyenruhákban. Ám néhányan elütöttek tőlük.
Ilyen kivétel volt a szilaj csataménen lovagló idős elf, kinek hátasát lila pokróc takarta a hosszú kengyelű nyereg alatt. Rajta a ló faránál mind két oldalon nagy, fekete, nyolc lábú pók minta volt látható. A két méteres lovagi pallosa és baltája keze ügyében volt. Vas páncél fedte testét, karját és combját egészen a térdvédőig. Bal kezén egy vas pelt volt, mely csuklónál levágott kis méretű pajzs. Fején korintoszi sisak. Hátán íj.
Közvetlenül mellette lovagló jól kimunkált bőrpáncélt viselt és két kardot. A kétezer vagy azt meghaladó sereg a dekoncentráció elsöprő hullámait küldte a patkó belsejében lévőkre. Megálltak és hirtelen a többi lovas is megállt. Ketten beszélgettek egymással valamit, majd előre lovagoltak egymás mellett és Uráldur köszöntötte az... idegeneket.
-Üdvözlöm, Exailed parancsnok! Nem reméltem, hogy viszont láthatom még egyszer magát. Barátom, -mosolyogva fordult gonosz tekintetével a mellette némán előre nézőre- Awernondyas hadvezér arról győzött meg, hogy a mi kettőnk különleges kapcsolata miatt... Adjunk egy esélyt neked és csapatodnak. Kiállsz kettőnkkel párban a legjobb bajnokoddal. És ha valamelyikőtök győz is, mi szabad elvonulást biztosítunk a többieknek.
Nos, így bele gondolva, nem tudom miért akarjuk ezt, de túl nagy lelkű ajánlatnak tűnik. De ám legyen! Ha elfogadod, mi betartjuk szavunk.
*Előrántva a lovagi kardot nyerge tartójából párszor a keresztvas mögötti súlyközéppontja körül megpörgette, hogy lelki nyomás alá helyezze az előtte lévő ellenfeleket.

Régi ismerős köszöntött, de szóhoz már nem jutottam.
-Elfogadja! -Én leszek a másik harcos! Kiáltott a volt feletessem az elfre. Jobban meg nézve őket alig volt pár centivel nagyobb az elf.
-Köszönöm hogy szóhoz juthatok. Jegyeztem meg. Közben az elf felé fordultam.
-Legalább egy szívességet tegyen Első, ha valakit meg akar ölni legközelebb ellenőrizze hogy biztosan halott. Vettem oda az elfnek megvetően. Közben kardom már egyik kezembe tartottam.

A parancsnok már méregette az ellenséges elfeket, közben már kétkezes pallosát szorongatva várt arra hogy elkezdődjék a mulatság.
-Mire vársz pengefül?! -Kezdjük a táncot végre! -Talán nem hallod jól azt amint mondok ekkora fülekkel? Provokálta őket, majd az ismeretlen elf támadott is. Már egyértelmű volt kinek ki lesz az ellenfele, de vajon meg bízhatok-e az elfben aki előttem állt.

/Ibis redibis numquam per bella peribis./

A jelen lévő ezredek elengedték az átok alól a két kiválasztott személyt és rábízták, hogy ez után mindenki a maga párját intézze el. És a két hadvezér nem is volt sokáig rest.
Awemondyas alatt összecsuklott a ló, ahogy a talajra ért és már rohant is a két ajtós szekrény felé pengéit előre szegezve. Nem alkalmazott mágiát, csak az utolsó pillanatban. Eközben az első hadvezér még egyszer megpördítette kezei között a fegyvert és helyére csúsztatta.
Ő inkább a lassúbb, romantikusabb táncot választotta. Dekoncentrációt küldött Exailedre és közben íját elővéve megeresztett a gyengébben vértezett lábai felé egy nyílvesszőt gondos célzás után. Az átka úgy is megzavarja párbajellenfelét, így ha nyílpuskával támad, majdnem biztosan téveszt. Mágiát pedig egyáltalán nem használhat ez alatt, ahhoz még több összpontosítás kellene.
Lova, a másik társával ellentétben élő állat volt. Ha közelharcra szeretné kényszeríteni a nő, akkor számolnia kell azzal, hogy kissé távolabb üget, hogy legyen ideje újra tölteni.
Eközben a parancsnok az ostorával maga előtt „söpri” a földet, hogy ha közel jön, egyetlen mozdulattal kirántsa a tünde alól a lábát és kardjával meginduljon. Ám még mielőtt elérhetné őt eme fegyverekkel, Thea férje bénító varázslatot küld felé és teljes súllyal előre ugrik, hogy ellenfele kardja mellett elsuhanva szúrjon mind két fegyverével a páncél egy-egy rése felé.
De vajon mi sikerül eme szép ötletekből?

Lábaim felé nyílvessző közelített, jobb ötlet híján mellettem álló lovamra húztam fel magam gyorsan. S amikor újra lettem lábam a földre kardom az imént rám lövő elf felé repült. Mellkast célozván hajítottam el így a dobás szinte biztos találat a kérdés csak az hogy pontosan hol.

Eközben a volt feletessem egy varázslat előtt lépet tökéletesen oldalra így az ő rá irányuló támadások teljesen célt tévesztettek ő viszont előnybe került a földre eső elfel szemben s minden erejével próbálja kardját emelni és le sújtani azzal, így szabadítva meg az elfet fejétől.

Én közben már a következő fedezékemet keresem, viszont ennek híján töltött nyílpuskámhoz nyúlok és ellenfelem lovát célozván el is sütöm, ha talál a vessző szinte biztos vagyok abban hogy a lónyakát érné el ezzel dobva le lovasát a földre.

/Ibis redibis numquam per bella peribis./

Miközben a közel harcot vívók már egymás felé suhogtatják fegyvereiket, addig a másik páros táv kapcsolatban keres menedéket.
Aw amint érzékeli, hogy a nagy darab elmozdulása meghiúsította tervét, egy bukfenccel ér földet és szerencséje, hogy a bénítás alól nem olyan könnyű kijönni. Van ideje felkapni bal vasát, hogy hárítsa a lefelé sújtó parancsnokot, miközben jobbjával annak bokája felé lendít guggolásban.
Eközben az amazon kardját hajítja lovon ülő ellenfele felé, ám bal kezével az íját is félre mozdítva mozdítja a pelt, így védve a legtöbb rést. Az eldobott acél megpattan rajta és méterekkel mögé zuhan. Az újra töltést megzavarta és így a nyílpuska hamarabb lesz feltöltve, a nyakán megsebesülő paripát nem tartja tovább meg. A felágaskodó jószágot még megüli, ám nem hozna annyi mobilitást. A visszacsapó íjat eltéve, másik kezével előkapja nagy méretű kardját és egyenes a szívébe döf.
Ahogy össze rogy alatta, ő nyugodt lélekkel bújtatja ki a kengyelből a lábát és a baltát az övébe hátra csúsztatva ellép párat a véres tetemtől. Varázslatban még mindig dekoncentrációt használ, ám túl nagy volt a csatamén, hogy eltévesszék. Egyedül a bal karjára erősített mini pajzsával és az ujjai között forgatott pallossal hátrál a nem rég leesett kardhoz, melyet ismét hátra rúg jó darabon. Várja ellenfelét.

Amennyi időt nyertem az bőven elég volt hogy a főzeteimhez nyúljak s el is fogyasszam a két meg felelőt erre a szent pillanatra. Az egyik fiola tartalma mágikus védelemmel ruház fel átmenetileg, avagy profi mágusok ellen csökkenti varázslatuk rám mért hatását. Míg a másik főzet segít a kimerülés el kerülésében, így ha bénító vagy fárasztó hatás alatt állok szinte teljes védelmem lesz ellene.
~még egyszer ugyan azt a hibát nem követem el ellene nagy fiú~ Gondoltam magamban gúnyosan míg a két üres fiolát a össze szorítottam éppen meg üresedett kezemben míg jobb karomban a másik pengém csillant meg. Rohanok másik kardomért viszont elég közel érve ellenségemhez a két üres fiolát hozzá vágom így zavarván meg s védekezésre ösztönözve. Másik kardomat felvéve kerülök ellenségem közelébe. Gyors és gyenge vágásokkal célzom páncélját amin csikorogva csattannak a pengéim. Végül a gyors sorozatomat egy váratlan lökés hullámmal szakítom meg, nem annyira erőssel hogy célpontom el távolodjon tőlem. Viszont annyira elég erős hogy páncélját érve hátra lökje őt.

Addig is a Parancsnok lábát érő támadást vastag lemezes páncélja hárítja s ő nem tétovázva lép rá ellensége karjára, s roppanását halva biztosra veszi hogy eltörte azt. Így hát ő is hátrál párat meg törve az átkot.

/Ibis redibis numquam per bella peribis./

Demertor kedvenc hadvezére igen komoly sebet szerzett, nem értve, hogy tudta eltéveszteni a vas lábfejvédő és az alsó lábszárvédő közötti nem kis rést. Ám tény, hogy kezét fájlalni fogja és nem tudja egy jó darabig használni. Ám a hátrálás ezúttal nem biztos, hogy kifizetődő. Még mindig igen közel vannak egymáshoz, hogy újabb bénítást küldve az elit katonák vezetőjére megmerevítse és baljában lévő pengét a réseken keresztül a szemébe állítsa. Biztosra veszi a találatot, hiszen lépés közben, amikor elkapta, már nem tud nagyot korrigálni, míg ő csak az utolsó pillanatban ereszti el útjára a gyilkos eszközt. Bármi apró megbillenés esetén csuklóból még igazítani tud, hogy pont oda menjen, ahová szeretné. Hátra lépve ez után ő is, felemeli a földön maradt másik kardot és gonosz vigyorral néz szét.
Eközben Uráldur ellenfele képes elfutni mellette, talán az elterelő trükknek köszönhetően is és felragadja az elvesztett markolatát. Nem véve észre, hogy ahogy elhaladt mellette a halott ló újra éledt és magát nem kímélve szalad neki. Még van ideje két gyors vágásra a nőnek, melyet könnyedén hárít az, akinek címezte, ám a paripa a szájával a nyakát akarja harapni és puszta súlyával ledönteni a lábáról.
Varázslata teljesen hatástalan, hiszen a dekoncentráció a leggyengébb varázslatok egyike. Még a mágikus védőital segítségével sem képes annyira megtörni, hogy egy varázslatra elég energiája legyen. Ám figyelmét feleslegesen elvonta az élőhalott támadásától.

A ló nekem rohanása váratlan volt az már biztos. Sikeresen fel lökött de szerencsémre még így is volt elég időm hogy össze szedjem magam és sikeresen guruljak távolabb az elftől és az élőholt paripától. Ezután egyből talpra is állok s rohanok a másik elf felé ki éppen végzetes szúrást hajtana végre. Elérve őt nemes egyszerűséggel vágom gerinc oszlopába kardomat míg másikkal azon vállát döföm keresztül amiben a kardot tartja. Lendületet véve kerülöm is meg a lassan össze eső elfet s húzódok a parancsnok mögé.

A parancsnokot szinte meg lepte a támadásom az elf ellen. Viszont míg én nem figyeltem az általam elsőnek ismertre ő sem tétovázott s kapott az alkalmon pengéje át törve a lemezes páncélt hatolt a mellkasába, biztos voltam abban hogy holtan rogy össze.
-Azt hiszem ez így döntetlen elf. Szólaltam meg miközben a katonák mögöttem már élesített számszeríjat tartottak a kezükben, egy célra tartván azokat.

/Ibis redibis numquam per bella peribis./

Uráldur ellenfele elmenekül, és igen gyorsan kikövetkeztethető, hogy mire készül, de már nem elég gyors a hadvezér, hogy megszülessen a terv, amivel megmenti riválisát. És ő nem is akar bele szólni annak párbajába, amíg egyértelművé nem vált, hogy segítségre lesz szüksége Awernondyasnak.
A gerinc átvágásával úgy esik el, mint egy rongybaba és ugyan ekkor az épp bal kezén is az inak át lesznek vágva, ám ha újabb támadás éri, még törött jobb kezével védi. Ám mielőtt a parancsnok befejezhette volna az egér fogót, az Első Lord a mágia szálait küldi felé a Halál bűbájával. Még ha azonnal meg is áll a szíve a páncélba bújt embernek, ebből csak annyit lát a ronin, hogy egykori felettese térdre rogy. Bízva benne hátrál felé, gyanútlanul, hiszen már az általa lebénított elf irányítása alatt áll. Ahogy közvetlen mellé lép, a zombi pár tízcentis mozdulatot kell csak tegyen, hogy a nő lábikráját vágja át.
A figyelmét ekkor elhamarkodott szavai kötik le, amire bár megfeszülnek a kis csapat íjai, még mindig a dekoncentráció hatása alatt, ám sokszoros túlerő húrjain feszül meg egy-egy nyílvessző, legalább száz szegeződve a sérült Tyalon kisasszonyra.
-Ibis redibis numquam per bella peribis. -idézi fel az első hadvezér a jól ismert közmondást. Melyet hangsúly nélkül mondunk, így követhetetlen, hogy a két jelentés közül melyik a valós.

"Ibis redibis numquam per bella peribis."
ford.1: Elmész, visszatérsz, sohasem halsz meg háborúban.
ford.2: Elmész, sohasem térsz vissza, háborúban fogsz meghalni.

*ISIS férje letérdel kis pajzsát felemeli, hogy a feje, nyaka és az esetleg érkező nyílzápor között legyen. Ott guggolva méregeti ellenfelét, hogy bevállalja-e a jóval könnyebb vas mellvértben, hogy embereik bevonásával párbajozzanak, miközben a lányra szegezi még a parancsnok is a kardját. Bár Aw valószínűleg az ő bőrvértjében nem fogja túl élni, ha erre kerül a  sor.
-Szerintem ez egy null eddig a javunkra. Szívesen elintézlek egymagam az embereiddel együtt. De ha gondolod, a barátom -sandított a pallosára- vágyik a fiatal lányokra. Folytathatjuk kettesben.
*Míg bal kezével a pajzsot blokkoló tartásban tartja, addig fegyvere hegyét a földre támasztva, körülbelül a két méteres penge felénél fogja a kesztyűvel. Átkot már nem használ, amikor ő is beavatkozott a másik páros küzdelmébe, a lovát is elengedte és a dekoncentrációval is felhagyott.
A sötét szemek a másik tekintetébe fúródnak.

Az ellenséges hadvezér gyorsan kerül kisebb orvtámadásom utána a földre nem hullaként de ahhoz közeli állapotban. Közben volt feletessem aljas módon próbálja átvágni az inaimat, legnagyobb szerencsémre időben észre vettem és tudtam akkorát ugrani hogy a pengét max talpal érintsem amikor vissza essek a földre. Azonnal hátrálok s az Elsőre nézek.

-Már egy egy. Mondtam cinikusan s a földön haldokló hadvezérbe hajítom az egyik kardom.
-Most pedig következzen a desszert. -Tárgyaljunk! Mondom az első szemébe nézve.

/Ibis redibis numquam per bella peribis./

ISIS férje nyugodt arccal figyeli a hadvezér és a kicsapott katona küzdelmének végső felvonását. Demertor kedvenc hadvezére még utolsó lehetőségeit össze szedve támad felé aljas módon. Ahogy a talpának csattan a penge, vörös csíkot húz az élén, ám a seb nem tűnik túl vészesnek. A megbillenő egyensúlyát hamar visszanyeri és bosszúból bele vágja a kardját a védtelen testbe, mely kileheli a lelkét.
Békét sürgető szavaira Uráldur csak bólint alig észrevehetően. Hosszan néz maga elé, majd jelentőségteljes, lassú, elnyújtott módon szólal.
-Rendben. Azt hiszem, megegyezhetünk. Mivel te kiléptél a párbajunkból és a parancsnokod halott, megnyertük a két küzdelmet. Nem kell mást tennetek, egyetlen dolgot, eldobja minden katonád a fegyverét és akár életben is maradhattok.
*Kis szünetet tartott, hogy hümmögjön, fejét előre-hátra billegtetve.
-Igen. Azt hiszem van olyan út, ahol életben maradnak, ha leteszi a legtöbb embered a vasat. -idegesen megemelte a nagy kardot és kis kört leírva vele a levegőben toldotta meg- Ha pár ember nem tudja elfogadni, felett is szemet hunyok, mert jó harcot mutattatok be. Őket majd megöljük, nem kell aggódnod ilyenekért!
*Jobbját vissza engedve az előbbi pihentető tartásba némán nézett farkasszemet az ember lánnyal, hogy meghallgassa reakcióját. Eddig sem serénykedett utána rohanni, ezért most a két halott mellett álló fekete hajú legalább harminc méterre áll tőle.

-Persze hogy nem. -Jobb ajánlatom van. S mély levegőt vettem és folytattam.
-Elengedett az embereimet és én maradok mind foglyod. -Egy értékes parancsnok néhány katonáért cserébe. -Viszont ahhoz ragaszkodom hogy végig nézhessem a békében való elvonulásukat. Mondtam magabiztosan, bár tekintetemben látható volt a félelem szikrája.

/Ibis redibis numquam per bella peribis./

Uráldur átnéz a pajzson túlra, végig mérve a saccra kétszázas csapatot. Igen szép diadal menet lenne, ha ezekkel mind láncon verve vonul végig Capital utcáin, hirdetve mindenki előtt, hogy két hadvezér indult az épp kéznél lévő emberivel hadba és csak az egyik tért haza győzedelmesen.
De... nem volt oly hiú, hogy elboruljon a látása. Lehet PR-kampányt folytatni, ha beszámol arról, hogyan ölt meg egymaga egy századost vagy mifene volt és fogta el számos sötét elf, köztük Awernondyas hadvezér gyilkosát. Ha király a trónon ülne, nem biztos, hogy megengedné magának, hogy vérzivatar nélkül távozzon. Ám amióta visszatért útjáról 'Boko Haram nagykövet', azóta nem tart a féltékenykedő többi hadvezértől.
-Elfogadom! -jelentette ki határozottan- Akkor legyen így!
*Ezzel néhány lovas üget oda és kötözi meg a túszt, alaposan átkutatva fegyverek után kutatva. A csapata pedig enyhe letargiában indul haza. Nem tudták, mire számított a parancsnokuk, mikor erre az útra vállalkozott, de rájuk sem vett túl jó fényt, hogy tiszta pengével, felettesük nélkül érnek majd haza a királyságuk határán.

Mi előtt meg kötöztek volna minden nálam lévő fegyvert eldobtam. Talán egyetlen egyet tartottam meg az is a csuklóvédőmbe rejtve, s teljesen észrevétlenül. Csak azt tudná észre venni aki ismeri a felszerelésem minden titkos kis rekeszét.
-Akkor hát legyen. Mondtam nagyot sóhajtva miközben meg kötöztek.