/ISIS/

A férj és feleség sietősen lépkedett az utcákon. Csak kevés embert hoztak magukkal, a legjobb száz emberüket. Uráldur igyekezett magabiztosságot sugározni.
-Nem tudom, mit akarhat. Neked van ötleted?
*A család egyik ismerőse az, ki nem rég meghívót küldött a nőnek. Egyedül akart vele találkozni az egyik kocsmában. Az abszurd ötlet eleve kivitelezhetetlen volt, amióta Demertor uralkodónk betegágynak esett és a helyetteséről is csak szóbeszédek keringenek, nem csak Uráldur nem tud észrevétlen egy nyilvános helyre osonni, de a családját is nagy figyelem kíséri.
Ám a barátok ismeretlen fogalom volt az idős elf férfi számára. Csak ismerősök léteztek és ismeretlenek. A közös bennük, hogy igen gyorsan meghalnak, ha hátba akarják támadni. És nem lesz kímélet a kémnek sem, aki fontoskodni akart.
Fontosak a harcoló alakulatok számára a pontos felderítés és előkészítés, de azokban nem bízik senki, akiknek a hazugság és a csalás még az átlag drowokhoz képest is jobban hozzá tapad a munkájához és életéhez.
Viszont egy esélyt akkor is kapnak a hadúrtól, ha hülye levelet írnak a feleségének.

Tudom, hogy muszáj magunkat bebiztosítani mindenféle veszedelem és orvtámadás ellen, de már kezd elegem lenni belőle, hogy ha menni akarok vagy akarunk valahová, akkor egy egész hadsereg jár a nyomunkban. Tisztában vagyok a kényszerrel, ami férjemet ezekre az óvintézkedésekre serkentik, de már a lányok is nagyon unják, bár a kicsi még nem igazán fogja fel, mi miért történik.
Ez a levél meg aztán a hab a tortán. Pont ez az, ami miatt megmutattam Uráldur-nak, mert ki az, aki egy kocsmába hívja találkozóra az Első Lord feleségét? Viszont érthetetlen és még csapdának is szánalmas kísérlet lenne. De akkor mire jó ez?
Ezért vagyunk most úton, hiszen annyira lehetelne dolog ez, hogy már ezért kíváncsi vagyok, hogy ki lehet a levél írója. Az, hogy férjem velem tart, nem is lehet kérdéses ezek után, el sem engedne egyedül, még akkor sem, ha a katonái legjava is kísérne el, ahogy most kettőnkkel teszi.
- Nincs! Fogalmam sincs ki lehet olyan bolond, hogy egy tavernába hív meg a mai politikai viszonyok között, bár még előtte sem lett volna természetes. – ráztam meg a fejem a kérdésre.
- De azt hiszem mindjárt kiderül. – intek a megbeszélt találkahely cégére felé. – És talán nem kéne egy hadsereggel bevonulni, elég ha az embereid ide kinn várnak, úgy sem menekülhet el, bár, ha engem akar, akkor úgy sem teszi. Viszont akár csapda is lehet és én felkészültem. – húzom félre a nyakamnál a köpenyemet, hogy férjem lássa alatta a vékony, finoman megmunkált láncinget.

/ISIS/

Uráldur már a tüdejéből a torkába emelete a mondatot, hogy nagyon visszafogottak lesznek és csak tíz ember megy be velük, ám valóban el kellett ismernie, hogy az élete értelme, gyermekei anyja bizony nem véletlenül nem szép díszletként csábította el, bizony egy kő kemény katonacsaládból nőtt asszonnyá. Megvolt a felszerelésekben és a fegyverforgatásban is a jártassága.
-Na jó! Ketten megyünk be. Rossz lenne, ha más vágná szecskává helyettem.
*Ritka hideg pillantással méregette az ivót. Egy közönséges harci maszkot húzott arca elé, melyet egy sebtiben felvett sisakra volt erősítve. Zöld köpenyét pedig jól maga köré tekerte. Nem tudta eldönteni, hogy a közönséges ruha gyanakvásra okot adóbb-e, mintha saját testőrének álcázná magát, ám úgy sem adott túl sokat annak, hogy hosszú csevegés lesz. Első mondatoknál ki kell derülnie, hogy mi is a levél célja.
A ruha alól kilátszott rövid, egyenes gladiusza. És néhány dobótőrt is elrejtett. Próbálta tettetni az egyszerű kísérőt. És ez tökéletesen sikerült.
Az ajtón belépésig semmi gond nem volt. Ráadásul a vendégek többsége csak ISIS-t nézték, amíg el nem haladtak néhány határőr asztala mellett, ahol az egyik részeg azonnal felpattant közvetlenül mellettük és szalutált a felettesének. Egyre jobban hátra hajolt, ahogy próbálta követni a föld mozgását, ám végül a túl gyorsan mozgó bolygó miatt inkább vissza esett a székre. A férfi csak a torkát köszörülte a nő felé, hogy valahogyan reagálja le a helyzetet.
Ám a sejtés beigazolódott. Egy régi ismerős állt fel a csehó távoli sarkában és intett a feleségnek. Uráldur azonnal felismerte és egy jó nevű család kémnek állt tagja. Az, hogy elég gyakran forog meg az ilyen kezei között bizalmas irat, csak fokozta gyanakvását az árulásra.

Szerencsére drága férjuram nem állt le vitatkozni azon, hogy mégis inkább rontsanak be és aprítsanak mindenkit miszlikbe, hiszen ez az alja nép nem fog hiányozni senkinek, mert tudtam, hogy megbízik bennem és abba, hogy nem vállalok felesleges kockázatot.
- Csak ne heveskedj férjuram! Mert akkor hamarabb szeged a torkát, mint, hogy beszélni tudna és akkor nem tudjuk meg miért írt nekem levelet? Vajon mi volt a terve?
Így aztán az embereink kint maradtak és körbe vették az ivót, hogy onnan még egy egér se tudjon kisurranni, és még csak hátba támadástól sem kell tartanunk.
Uráldur most nem tejes Első Lordi pompájában, hanem egyszerű testőrnek álcázva magát, követett és reméltem, hogy akárki is volt a levél küldője, nem ismeri annyira, hogy a mozgásából kitalálja ki a kísérőm, vagy ha igen, akkor is csak későn, hogy ne legyen ideje bolondságot csinálni. Mert ha nekiiramodik, akkor bizony sem uran, sem a katonái reagálását nem lehet garantálni.
Nem foglalkoztam a rm meredő pillantásokkal, már megszoktam őket, inkább azt a tekintetet kerestem, melyben a várakozást, az örömöt vélem felfedezni, hogy eljöttem, hiszen nem lehetett biztos benne. Semmi olyat nem írt, ami miatt életbevágó lett volna az eljövetelem.
Egy homályos sarokra tapadt a szemem és már el is indultam arrafelé, mikor a részeg katona felpattant tisztelegni próbálva és a pillanat törtrésze alatt fogtam fel, hogy éppen most fogja lebuktatni a férjemet a hülyéje.
- Nekem nem jár efféle tisztelet adás katona! – szólaltam meg metszően a székébe visszahanyatlóra meredve, remélve, hogy a torkára forrasztom a további szavakat. – És jobb lesz, ha mindannyian kiszellőztetnék a fejüket a társukkal együtt, mielőtt még a felettesük megtudja, hogy leitták magukat a sárga földig. – javasoltam az asztaltársaság még józanabbik tagjainak figyelmeztetően.
Ha nem okoztak több gondot, ismét nekiindultam és meg sem álltam a nekem integető férfiig.
Ismertem a családját és őt is, de nem voltunk olyan viszonyban, hogy közös témánk lett volna, főleg olyan nem, mi egy itteni megbeszélést kívánna meg. Biccentettem felé, de még nem ültem le.
- - Mi ez az egész? Miért nem látogat meg az otthonomban? Tudja, hogy itt nagyobb feltűnést keltek, mintha kiállnánk a vásártérre egy kikiáltóval? – néztem rá számon kérően.

/ISIS/

A katonák nagyot néztek, mikor az úrnő lehordta őket és persze a sokadik pohár után lassabban állt össze, hogy miért beszél jelen nem lévőként a férjéről..., de nem volt azzal semmi gond, hogy végül rájöjjenek és a kijárat felé induljanak egymást támogatva. Zavartalanul közeledtek az asztalhoz, bár mindenki az iménti incidens miatt nézegette azért őket.



Az asztalnál egy ismerős fogadta őket, világos barnára festett hajjal és álszakállal, de vonásait könnyű volt felismerni. A kémek közötti rutinját dicséri, hogy emberekhez kísértetiesen hasonló megjelenése ellenére sem kötöttek bele, úgy mozgott Capital forgalmas helyein is, mintha mindig ide tartozott volna. Mint ahogy valójában mindig is ide tartozott, álruhája ellenére is. A gyengeség aurája ölelte körbe, mely alig érezhető volt, csak pislákolt, de a fajtársai azonnal felismerték róla.
-Nagy öröm nekem, hogy eljött, asszonyom. -állt fel és nyújtott kezet vendégének- Egy fontos hírt tudtam meg és nem tudtam kihez fordulni.
*Egyelőre Vidkun Quisling csak néhány „mit keresel itt” pillantásra méltatta a fejét leszegő kísérőt.

Nagyon reméltem, hogy eléggé megleptem a bakákat ahhoz, hogy ne kezdjenek el magyarázkodni és ujjal mutogatni a mögöttem a köpenyébe burkolódzó férjemre, mert lehet, hogy azzal elriasztottuk volna az emberünket, bár az is lehet, hogy nem.
Szerencsére, bár kicsit értetlenkedtek, de nem volt merszük visszaválaszolni a katonáknak, így minden további probléma nélkül, igaz kicsit jobban feltűnve, mint szerettük volna, értünk a célunkhoz, az elmaszkírozott nemesi ifjúhoz, aminek én semmi értelmét nem láttam, hiszen felismertem, de én nem is tudtam a „foglalkozásáról”.
Az biztos, hogy valami még ezen kívül sem volt rendben vele, ez ilyen közelről számomra teljesen érzékelhető volt. Kutatóan néztem a férfi szemébe, mikor nem válaszolt egyenesen a kérdésemre, hogy miért itt kívánt találkozni velem, hiszen az öröm mellett, melyet hangoztatott, a zavart gyengeség auráját mutatta.
Mikor szemei a kissé oldalt és mögöttem álló Uráldur-ra szegeződtek, azonnal megszólaltam, hogy magamra vonjam a figyelmét.
- Sajnos az öröm nem kölcsönös Vidkun, mert nem túl veszélytelen nekem itt tartózkodnom. Főleg itt! – utalok a kocsmára, ahol már így is túl népszerűek lettünk. – Nem tudom mi lehet az a fontos dolog, amit a házunkban nem lehet megbeszélni és amit csak velem tud megosztani. – ülök le végül vele szemben, mert állva még továbbra is vonzom a nem kívánt tekinteteket. – De figyelmeztetem, nem vagyok túl jókedvemben, ha kiderül, még sem olyan fontos a mondanivalója. – jelzem neki bosszúságomat.

/ISIS/

A spicli igen csalódott arccal vette tudomásul a nő szavait, ám egy röpke zavart gondolkodás után, hogy vajon felálljon-e és a biztonságos távozást válassza-e vagy a beszélgetőtársa csak arra utalhatott, hogy utálja a részegek társaságát... Láthatóan nem igazán tudta hova tenni a mondatokat, de végül úgy döntött, hogy közelebb hajolva inkább folytatja a beszélgetést.
-A palotába nem akartam menni. Ott a falnak is füle van. -elég vicces ilyesmitől tartani, ha több tucat elf kíséri figyelemmel már a beszélgetéseteket- Egy árulás nyomaira bukkantam, így valószínűleg az érintettek igen jó kapcsolatokkal rendelkeznek ott.
*A következő nem kívánlak itt látni felpillantásakor hirtelen nagyra tágultak a szemei a zöld köpenyes miatt és jóval magasabb hangszínen és kimondottan hangosan ejtette mondanivalóját.
-My Lord! Maga él?

Ha Vidkun nem értette a helyzetet, akkor mit szóljak én? Fogalma sincs minek ez a játszadozás az álöltözettel és a titkolódzás a fontos mondanivalójával, hiszen tudhatná, hogy a mi lakosztályunk biztonságos és az embereink halálig hűségesek, amit már többször is bizonyítottak.
Láttam rajta a habozást, ami a szavaimat követte, de nem hatott meg, továbbra is számon kérő tekintettel néztem rá, hiszen úgy sem tudott volna elmenni, vagy Uráldur állította volna meg, vagy a katonák odakinn.
Most már mindenképp el kellett mondania, hogy mi ez az egész és nagyon reméltem, hogy ő nem állt át az ellenségeink sorába és akart csapdába csalni minket. Kár lett volna egy újabb nemesi családért.
Aztán végre elszánta magát és leült velem szembe, majd közelebb hajolva, visszafojtott hangon belekezdett és bár szívesen világosította fel tévedéséről a fülekkel kapcsolatban, egyelőre nem tettem, meg akartam tudni mi az, amit felfedezett és hogyan, bár a „mi” azért fontosabb.
Azonban mielőtt még elmondhatta volna, újból a mellettem álló férjemre esett a pillantása és most, ki tudja miből, de felismerte. És láthatóan nem csak meglepődött, de meg is rémült.
- Nem értem Vidkun! Hol él maga? Vagy másra céloz? – szűkültek össze a szemeim, ahogy arra gondoltam, nem a nemrégen lezajlott útjára gondol, hanem esetleg egy …..merényletre?
Szívem gyorsabban kezdett dobogni és legszívesebben megráztam volna a férfit, hogy mondjon már valamit, de most már a férjemen volt a sor, hogy eldöntse mi legyen.

/ISIS/




A hírszerző ádámcsutkája háromszor jól láthatóan előre mozdult, ahogy nagyot nyelt majd a feleséghez fordulva szólalt meg.
-Én az elmúlt egy évben az emberek királyságában éltem. Új parancs híján és egy fontos hír miatt hazatértem. De az utolsó kontakt már egyértelműen halottként adott hírt az Első Lordról. Én azt...
*Körbe nézett és mivel az egész kocsma a kis társaság hármasát figyelte, inkább megszakította a beszélgetést.
-Menjünk inkább fel a szobámba! Ott majd elmondom, amit kell.
*Uráldur a feleségére nézett, most ő diktálja a tánclépéseket. Jobb kezét a kardján pihentette, az egyetlen penge típuson, melyet nem bal oldalon hordanak, hogy ne akadályozza az esetleges pajzsot.
Ha nem az azonnali lemészárlás mellett dönt ISIS, akkor felmennek a kocsma felső emeletére.



Ahogy visszalesett az ajtón keresztül Vidkun, becsukta és a vendégeihez fordult. Még a férj is levette maszkját, így a helyzet a maga bizarr voltában egész barátságos volt.
-Vissza kellett térnem a városba. Az összekötőmet nem tudtam újra elérni és fontos dolgot tudtam meg. Az egyik herceg szobalányát elcsábítva elárulta nekem az ottlégyünk alatt, hogy a mi királyunk egyik lányát várják menyegzőre. Vagy Enathiel gyermekét nem ölte meg bátyja, Demertor a kiválasztás vadászata során, vagy valaki el akarja hitetni az ellenséggel, hogy ő a jelenlegi uralkodónk leszármazottja és szövetséget akar kötni velük saját trónra segítéséhez.
Bárki is áll a dolog hátterében, biztos vannak követői a legfelsőbb körökben. És... -újra nagyot nyelt- Azért fordultam hozzád, mert azt hittem, elvesztetted a férjed. Így kevés esélyed lenne, hogy családod is érintett legyen, de elég befolyásod és rálátásod, hogy tud, kinek kell szólni, ki hol áll.
*Az a bizonyos gladius most sercegve indult meg kifelé a hüvelyéből, hogy az őt tartó kéz tulajdonosa az ablakhoz lépjen, ahol az emberei pillantásával találkozott.
-Szóval azt mondod, hogy ha valaki abszolút nem tájékozott Zevadar ügyeiben, már az is tud a következő tervemről? És az ara egy rabszolgát akar vinni magával kivágott hangszálakkal. Ha mindenki tud a dologról, kész kérdésekkel fognak várni. És elég csak bólogatnia, máris lebuktunk. Ki tudja, mit hallott eddig is az őröktől? És mit látott a szemeivel...

A férjem halálhírével kapcsolatos magyarázat bár meggyőzően hangzik, azért nem nyugtat meg teljesen, de még mindig nem tudni, hogy mi az, ami ennyire felzaklatta, hogy minden feljebbvalói utat megkerülve, engem keresett meg.
Végre a férfinak is feltűnt, hogy egyre többen bámulnak minket és körülnézve tett javaslatot arra, hogy folytassuk a beszélgetést a szobájában.
- Miért, ott nincs füle a falnak, de a házunkban igen? – kérdeztem tőle kicsit gúnyosan, de mivel semmi nem utalt csapdára, meg aztán volt aki megvédjen, még saját magamon kívül is, így egy gyors szemkontaktus után, amit Uráldur-ral váltottam, rábólintottam a dologra.
A köpenyem alatt nekem sem csak a finom láncing védett, nálam is volt egy vékony, hosszú tőr, amivel szükség esetén megvédhettem magam, de bíztam a megérzéseimben és nem éreztem veszélyt.
A fenti szobába várakozóan álltam meg a férfival szemben, ahogy férjem is, aki most már megszabadult a maszkjától.
Érdekes volt, amit ezek után a kém, mert most már megtudtam, hogy miért a furcsa, emberi álca, mesélt, hiszen én nem tudtam férjuram ezen tervéről, de mikor Vidkun befejezte és meghallottam a jellegzetes surrogó hangot, majd végig hallgattam az ő szavait is, a szemem sem rebbent. Elég régóta voltam már az Első Lord felesége, hogy tudjam, nem minden tartozik rám, és, ha mégis beavat a részletekbe, akkor meg tudom tartani a szám.
Most az első variáció volt a helyzet, azonban nem úgy tűnt, hogy párom az ügy kiszivárgásától túl boldog lett volna és ez halált jelentett jó pár ember számára, valószínűleg a kémére is, csak még nem tudta.
- Vidkun, ki tud még erről rajtad kívül? – kérdeztem lecövekelve az ajtótól nem messze. – Egyébként nagyon jól teteted, hogy hozzám fordultál, bár ez a kocsmai találkozó nem volt a legjobb ötlet. – ingattam meg a fejem, majd a kivont pengéjű férjemre néztem. – Az ara? És minek a rabszolga, ki az akiért ennyit kockáztat egy beszivárgó?
Nyugodtan beszélhettem a kém előtt, hiszen élve már úgy sem hagyhatja el a szobát.

/ISIS/

A katonák készen álltak bármelyik pillanatban lerohanni az épületet, ám feleslegesnek tűnt még. Nem voltak életveszélyben és még koránt sem állt össze a teljes kép. Sok a megválaszolatlan kérdés, kevesebb, mint amit biztosan tudnak.
-Az egyik ezredesem. És ő találta ki, hogy az útra is magával akar vinni egy erdei elfet. Én csak arra utasítottam a titkos ügynökök vezetőjét, hogy készítsenek elő egy áltárgyalást, mellyel hihető lesz, hogy egy szövetséget a két uralkodó-ház összeházasításával pecsételnénk meg. És eközben elvégzi a feladatát. Ki tud még róla? -tette fel ő is a kérdést egyre sürgetőbben.
*A házigazdán látszott, hogy ez az a helyzet, amit egy özvegy meghívásával el akart kerülni. Valakinek rálépett a tyúkszemére akarata ellenére és most a takarítás legkézenfekvőbb alanyává vált.
-Nem tudom a pontos névsort, hogy ki tud róla. De itt nincs mitől tartani, a kocsmai küldetések igen könnyűek és elég hamis információt terjesztenek a kezdő kémek, hogy semmi ne legyen hiteles és megbízható, ami itt zajlik.
Frans Banning krán biztosan tud a dologról. Hozzá érkezett egy vendég, akivel való beszélgetést a szobalány kihallgatta, amikor felszolgált. Tudta, hogy szeretek az ágyban fecsegésről beszélgetni, ezért elmondta nekem. De a vendéget nem ismerte és csak annyit értett az egészből, hogy nagyon várják már a leányzót.
Ezek nem olyanok. -rázta meg a fejét- Egy ilyen ügyet nem fognak titokban kezelni, elmondják a kedvenc kereskedőiknek, hogy azok biztonságban érezzék magukat, miközben olcsóbb árat alkudnak ki maguknak az nap. A kereskedő inasa elmondja a kocsmáros lányának... Ezek a barbárok nem ismerik a titkos tárgyalás fogalmát, ha nem fővesztés jár érte.
Állandóan jön az instrukció, hogy túl sok kémünk lepleződött le és túl kevés információt tudunk. Nem akartam nyomozásba kezdeni, visszatértem a megszerzettekkel, amikor a közvetítőm nyoma veszett. Valami kémvadász nő után nyomozott, de nem árulhatott el részelteket, mert le lett zárva az ügy.
*A hadvezér oda sétált elé, a vasat végig húzva maga mellett a padlón.
-És ki mondta neked, hogy én meghaltam? Ez az akció akkor lett elindítva, mikor már visszatértem Zevadarba. Ne mond nekem, hogy hamarabb tudtak az emberek róla egy vidéki kastélyában, mint ahogy én kitaláltam!
*A kém csak rázta a fejét. A kard átszelte a levegőt és a markolata az állon csattant. Úgy dőlt el, mint egy krumplis zsák. Megtehette volna, hogy védekezik és megpróbál kitérni, ám nem látta értelmét.
Uráldur kérdőn nézett ISIS-re, majd az ablakot kinyitva intett a kint várakozóknak. Néhányan felrohanva egy zsákba rakták az eszméletlent és úgy távoztak a tavernából. Indulás előtt még oda fordult a vászonhoz.
-Capitalban nincs dezinformációs akciónk, tudtommal. Itt épp elég a ti fecsegésetek állandóan. Egy ellenséggel lefeküdni? Undorító.

Kíváncsian várom a férjemtől és a kémtől is a választ, habár itt most inkább van az Első Lordnak a politikában kijátszandó szerepe, mint az én kíváncsiságomnak.
Választ azonban kapok Uráldu-tól, mellyel egyelőre meg is elégszem, igaz elképzelni sem tudom továbbra sem, hogy miért akarna egy ilyen útra magával vinni egy rabszolgát, még ha meg is fosztották a beszéd képességétől. De ezt majd akkor kérdezem meg, ha kettesben leszünk.
Az, hogy ki tud még a dologról azonban mindenképpen fontos tényező, ami persze, hogy nagy érdeklődésre ad okot férjem részéről is, mert sejtésem szerint a terve nem mindenkinek nyerné el a tetszését. Akár azzal is megvádolhatnák, hogy szövetkezni akar a király háta mögött az emberekkel, még ha ő ezt csak ravasz húzásnak tervezi is, nem komoly szándékkal. Ez jó alkalom lenne az ellenségeinek, hogy a hátába döfjék az intrika pengéjét.
Szerencsére Vidkun is átérzi a helyzet súlyát és nem takarékoskodik a beszéddel és sajnos meg kell állapítanom, hogy a nem kívánt tudással bizony elég sokan rendelkeznek, főleg az emberek között, akiket én ugyan nem nagyon ismerek, de a kém és férjem is többször járt a földjeiken, így el kellett fogadnom a lehetőséget, hogy a hír már talán minden lényegesebb helyre eljutott.
~ A démonokra! Ez most igazán nem hiányzott! ~
Ugyan nem ismertem a részleteket, de csak férjem arcára kellett néznem, hogy tudjam nem sok jövőt jósolnék a szóáradattal védekező férfinek.
A kérdése jogos és én bennem is felmerült már, éppen ezért kérdeztem rá az elején, hogy mi az, hogy nem tudott róla, hogy az Első Lord él.
Erre már csak egy fejrázás volt a válasz, aminek következménye nem volt meglepő számomra.
- Egy újabb nemes család sarja! Nem tudnád megkímélni az életét? – kérdeztem a férjemre nézve, de láthatóan már előre gondolkodott, mert pár katona csatlakozott hozzánk és a zsákba kötött, eszméletlen testet elvitték. – Ne ítélj kedvesem, hiszen legfőbb hibája, hogy rosszkor volt rossz helyen és megzavarodott. Ha most jó hírekkel jött volna eléd, akkor kit érdekel, hogy lefeküdt valami cafkával. – néztem rá kutatóan, hiszen ő is sokáig volt oda és bár nem gondoltam komolyan a szavaimat, nem árt megbizonyosodni, hogy férjuram mennyire gondolja komolyan.
Most nagyon nem szerettem volna, ha egyetért velem.
- Mit teszel most? Nem engedheted, hogy parancsnokod elvigye ezt az elfet. Ki tudja mire képes a mágiájuk? Mit tud elmondani nekik esetleg szavak nélkül?

/ISIS/

Uráldur csak mérgesen méregette a feleségét, amikor az az újabb nemesi család sarjának elvesztését siratta. Neki aztán tizenkettő egy tucat, a kudarcot vallókkal vagy láb alatt lévőkkel nem bánik kegyesen. Ám a szobában történeteknek nincs még vége. És Revan ötlete őt is nagyon aggasztja. Oda lépett a lányhoz és vállánál átkarolva magához húzta.
-Ha nyugtalankodnál miatta, csak egy szavadba kerül és nem visszük a néma rabot. -kicsit elhallgatott majd így folytatta- De a terv jó. Folytatnunk kell tovább. Ellenállás nélkül mehetünk be az ellenség fővárosába és szervezhetünk be új embereket, akik már a királynőjüknek szolgálnának... fontos információkkal. A stratégiai előny megkérdőjelezhetetlen és most épp ebből szűkölködünk.
*Majd ismét a zsákra nézett. Megvető pillantással méltatta, amiért ilyen gusztustalanságra vetemedett.
-Ha jó híreket hozott volna, mint a parancsnok börtönbe juttatása, talán már most a fejét vettem volna. Meg akart ölni az a szuka, amikor szembe kerültem vele hirtelen. Nem tudom, mi a fene van abban az egy országban, amiért hülyeségeket hoznak vissza, de inkább hozzanak szörnyű híreket, azokról legalább tudom, hogy nem hamisak!
*Nézte, hogy a testőrök kiviszik és immáron kettesben maradva lehelt csókot szerelme ajkára.
-Ha le kell kötnöd magad valamivel, akkor rád bízom a további kihallgatását. A bánya nincs messze, ahol csinálni szoktam. És Néróban, az igazgatóban, megbízhatsz.

Tudom, hogy nem lenne szabad ebben a kérdésben sem érzelgősnek lennem, hiszen a nemesi családok soraiban is vannak, kik érdemtelenek a túlélésre, de attól még sajnálom, hogy megint egy régi család magja szakad meg. Érzem férjem haragját, ezért inkább befogom a szám, tudom, hogy nem gyilkol oktalanul és ezt figyelembe kell vennem.
- Nem tudom Uráldur. – ingatom meg a fejem kicsit bizonytalanul. – Lehet, hogy nincs rá okom, de rossz érzéseim vannak az elffel kapcsolatban, de lehet, hogy csak oktalan női szeszély.
Ez azonban nem nagyon jellemző rám és ezt a férjem is tudja, most még sem tudnék hasznos tanácsot adni, így inkább csak macskaként bújok uram széles vállaihoz.
- A terv tényleg esélyt adna, hogy az uralkodóház közelébe juttassuk saját embereinket és ez áldozatokat is megér. – értek azonban egyet vele kis szünet után, mert abban nem találok semmi kivetnivalót.
Néha igazán szeretnék egy csendesebb, nyugodtabb otthont, ahol nem rondít bele mindenbe a politika és az intrika, nem kell állandóan katonai kísérettel járni és nem kell árulástól vagy merénylettől tartva ébernek lenni. Olyan jó lenne, ha csak nyugodtan együtt tölthetnénk egy kis időt.
- Mire volt ez jó? Mit akart elérni ezzel? – sóhajtok, miközben nézem, ahogy a férfit bezsákolva elszállítják.
A csókot szerelemmel viszonzom, de a kihallgatásra csak megrázom a fejem.
- Tudod, hogy ezt inkább szívesebben bízom rád vagy a szakértőkre, nekem úgy is több időt kéne töltenem Meleth-hel. De azt is tudod, hogy én mindenben támogatlak. – simítok vissza férjem markáns arcán.

/ISIS/

A fehér hajú férfi még karjaiban dédelgette kicsit a nőt, kiért a szíve dobog. Jól eső pillanatok ezek és nem akarózott még a munkának megzavarni eme másodperceket, hogy elhívja. Hamarosan megint útra kell és egy veszélyes kalandba nem viheti magával ISIS-t.
~Mi a lángoló Pokol kénkövét jelenti ez?
Biztosra mondták a halálomat? A viselkedése alapján nem volt jele, hogy ezt el ne higgyem. De ugyan az a személy az utolsó kapcsolatfelvételnél miért ne mondta volna meg, hogy visszatértem, ha ilyen fontos volt tájékoztatnia a fejleményekről. És az azóta történetekről...
Legalább haladó szintű feladatnak értékelik a feladatát, ha nem kiemelt ügyként kezelik Hobos ezredeséknél. Az elmúlt évek vesszőfutása értelmet nyer, ha képesek egy magasan képzett emberüket a terepen csak úgy elveszteni és még visszatérve sem tud bejutni a központi irodájukba.
Valaminek még kell lennie a történetben, amit ki akarok szedni belőle akár a halála árán is. Hogy miért döntött ISIS mellett, mikor számtalan jobb megoldást választhatott volna.
*Zavaros kép, és csak az vigasztalhatta, hogy nem nyílt támadás célpontja még a családja. Ám igaz, ha ez csak egy figyelmeztetés, hogy valakik ellene akarják fordítani a haditervet, akkor nagyobb veszélyben vannak mindannyian, mintha csak orvgyilkosokat küldenének ellenük. Az egész póknemzettség ellen egy kivédhetetlen támadás, ha jó helyeken győzik meg.
És a mód, amivel jelezték... nos kétség sem fér hozzá, hogy akár jó képességű katonák és titkos ügynökök is csak feláldozható ágyútöltelékek ebben a harcban, ha a figyelmeztetést is így küldik.
-Menjünk! A lélek... olyan dolog, mint a vas. Nyomás alatt eltörik.

/Köszönöm a játékot!/

Jól esik mg ez a lopott kis idő is, amit a karjaiban tölthetek, mert mióta hazatért, alig látom, annyi felé rángatják, hiszen nagy a nyomás most az udvaron, mióta Demertor nem mutatkozik és a bizonytalanokat meg kell győzni, a hűségeseket meg biztosítani magunk mellett. Mindezt csak kis ideig vállaltam vállaimra, mikor még férjem uram távol volt, de annyi elég is volt egy időre belőle, így szívesen adtam vissza mikor élve visszakaptam hites páromat.
Ez azonban azt is jelentette, hogy nem sok időt tölthetett velem,és a családdal, így jól esett most ez a kis törődés és boldogság, még ha a hely és a körülmények nem voltak kedvezőek.
Tudom, hogy aggódik miattunk és szeretnék neki segíteni, hogy biztosítsam nem lesz semmi baj.
- Meg fogod tudni csinálni és ellenségeid a porban fognak térdelni előtted. Talán az elfet is fel lehetne használni. Katonáid értik a dolgukat, ha egyiküknél van, törje meg és verje a fejébe, hogy mit kell majd mondania az emberek között. Zsarolja meg mások életével. Tudod, hogy milyenek ezek z erdeiek, mennyire tisztelik az életet. Használd fel! – suttogom a fülébe, majd egy csókkal zárom le ajkait.
Legalább jó tanácsokkal, megérzéseimmel akarom segíteni szerelmetes férjemet, ezzel biztosítva a nemzettség dicsőségét és fennmaradását, amiért ő is dolgozik.
- Igen, és te tudod, hogy mekkora nyomás kell ahhoz a vashoz, hogy ne rögtön törjön, hanem előtte még hajoljon. – bólintottam, majd a karján elhagytam a kocsmát.

//Én is köszönöm, szokás szerint remek kis szösszenet volt //