A kentaurok voltak Neminra első tudattal rendelkező lényei. Akkoriban még benépesítették az egész kontinenst és féktelenül vágtattak a nagy, füves síkságokon, bementek vadászni az erdőkbe is és bakkecskeként ugráltak a meredek hegyoldalakon is. Ez volt az Arany kor, ahol a férfiak még férfiak voltak és a nők igazi nők.
Ám Dionüszia, aki a bor, a mámor és a féktelen vágyak istennője volt egyre több időt töltött a szívének legkedvesebb lényekkel, kiket megtanított szőlőt termeszteni is. Így egyre többször hódolhattak neki átmulatott éjszakákon.
A többi isten viszont nem nézte ezt jó szemmel és amikor Allelulát, a szüzek védőistenét köztük járva megtámadta az egyik lerészegedett lóember és magáévá akarta tenni, dühödten fordultak ellenük arcátlanságuk végett. A legtöbbjüket a háború istene haragjában ketté szakította. Nagy hatalmú kezével lényüket, lelküket is ketté választotta. Így jöttek létre az első vadlovak, melyek örökölték a hatalmas erejüket, de ösztön lényük maradt csak meg. Így hamar akaratuk alá hajtották testvéreik, az emberek, kik gyenge testet kaptak a szétválásnál, de a bölcsességüket és magas kultúrájukat, mellyel vezető szerepet követeltek maguknak a világban.
Néhány gyerek kentaur a sokktól megállt a növésben és szégyenükben elbujdostak. A hegyek mélyén kerestek új életet és csak őseik mesteri kézműves tudását vitték oda magukkal. Belőlük lettek a későbbi első törpék, kik kovács tudása azóta felülmúlja az elődökét.
Páran igyekeztek ellenállni a büntetésnek és fülüknél fogva kellett rángatni őket kihúzni az állati énjükből. Ám roppant jól sikerül, a fülük hegyes lett, addig ráncigálták ki állatias felükből, de viselkedésükön ma is meglátszik. Az elfek azóta is megbecsülést élveznek, mint a legkevésbé verekedős faj.

Ám ez nem az egyetlen legenda az eredetükre. Sokan Lapitát tartják minden kentaur ősének, aki első kitagadott oawa volt. A nőstény fajtársaival állandóan erőszakoskodó jelleme miatt komoly válságba kerültek. Még senkit nem zavartak el maguk közül, ám a féktelen nagymacskát nem tarthatták maguk mellett.
Évekig vándorolt magányosan és megőrült. Szexuális étvágyát végül vadkecskéken és egyéb állatokon élte ki. A lovaktól viszont csodálatos módon gyermekei származott és népük közel 20%-a ma is bőrre írt ábrát vezet a családfájáról, melyen minden esetben Laptia áll legfelül. Ők gyakran lapitáknak hívják eme nemzettséget.
Más népek azon tagjai, akik részt vettek már féktelen lakomáikon kétséggel vetik fel, hogy kizárt dolog, hogy több évszázadon keresztül vezetni tudnák a vérvonalukat. Hiszen ezen alkalmakkor nem ritka, hogy homályos körülmények között fogan meg egy-egy gyermek. De ha felmérgesítenek egy kentaurt, elég könnyen az arcodba vágja, hogy „Az emberek se tudják, ki volt az apjuk, annyit hűtlenkednek, mégis vezetnek családfát!”
Tény, hogy a félvérekkel szemben befogadóak és ez lehet eme történet eredménye.

De a bor gőzös éjszakákon egy harmadik történet is kering. Egy távoli világba vezet a kezdete, ahol a káosz istene elcsábította a gyönyörű szüzet, Európét. Ló alakban udvarolt neki, majd mikor rávette, hogy a hátára üljön, neki iramodott. A hajadon sikítva kapaszkodott a sörényébe, félve, hogy leesik. Idegen vidék felé vették az irányt. A szerető átúszta -hátán a kedvesével- az óceánt és egy távoli, ismeretlen földön partot érve állt csak meg, reá mosolyogva.
Szerelmi lángolásukból születtek az első kentaurok, félig ember-félig ló faj, kiket szerető szülőként oktattak és neveltek. Mivel ők voltak az elsők, mindent megengedtek nekik, ezért lett féktelen a vérük. Erejük és bölcsességük apjuktól, szépségük és kedvességük anyjuktól lett. Ám az idők során a vágy egymás iránt kihunyt belőlük, akár milyen hihetetlen, egy évvel első találkozásuk után már beszélni is alig akartak egymással a szerelmesek. Az utódaikkal töltött idők egyre inkább csak meneküléssé vált egymás elől.
Ekkor lépett hozzá újra a hódító férfi, új alakot öltve embert formált, hogy kedvese jobban szeresse. A kívánt siker nem is késlekedett, újabb forró hónapok jöttek, ám az isten hiúságból sokkal magasabb volt, mint párja, így hamarosan megszülettek az első óriások. Ők nem voltak olyan gyorsak, mint testvéreik, ám hatalmasak és erősek. És új színt hoztak a világba. A szülők el akarták kerülni a korábbi hibáikat, így a tudásuk átadása helyett egymással foglalkoztak. Ám mindenek anyja féltékeny lett lassan a fiaira, kik az apjukra jobban hasonlítottak -termetre. Ezért újból hideg költözött Neminra régen napsütötte tájaira és a válságból egy újabb átalakulás hozta meg a kivezető utat.
Európé megparancsolta urának, hogy változzon az ő méreteihez, így lett áldott az első emberekkel. Később kevésnek érezte a férfi gesztusát és ő akart a nagyobb lenni, így a negyedik esztendőben oly kicsik lettek az utódok, hogy mind két szülő csak mosolyogni tudott rajtuk. Ők szégyenükben elbujdokoltak, és barlangokban kezdtek el élni. Ahogy egyre többen lettek, nem fértek el, így a mély felé ástak tovább, leszármazottaik ma is a törtpék országban ekként élnek. Újból elhidegülve tőle erdőkben és mocsarakban bujkált, így teremtődtek az elfek, kik az év első felében lombtündék, az észak zord tájain bujkáló második felében éj elfek lettek.
Ám a teremtés Arany kora egy árulással ért véget. Felnőve az első gyermekek már maguk is családra vágytak. Bátyjukhoz mentek a nővérek, ám az egyik nem elégedett meg testvéreivel. Apja helyére vágyott és elcsábította Európét. A nő engedett is fiának, de mikor ez az isten tudomására jutott, szerelmük végleg megmérgeződött. Már csak csúf, buta lényeket nemzettek, kiket orkoknak neveztek el. Voltak olyan kentaurok, kik kiközösítették őket a testvéri kötelékből és azzal vádaskodtak, hogy nem a közös apától származnak, hanem a boldogságnak véget vető kapcsolatból.

Amit biztosan tudunk, az nem más, mint hogy a kentaur ma is az egyik legerősebb faj a világon. A kontinens legnagyobb részén megtalálhatóak vándorokként, Nysiytől-az érintetlen vadontól kezdve a Nagy Füves Pusztákon át egészen a Raydani hegyekig. Futárként vagy merész vadászokként még az ork hegyekben is felbukkannak néha, bár ők a szegényes élelem miatt nem szívesen látják őket. Behatolnak Awyris erdejébe, de a sűrűben ha elkezdenek lövöldözni a vadállatokra a vendéglátók rovására, igen gyorsan pórul járnak. Egyedül Zevadar félszigetére nem teszik be a lábukat, ha csak nem zavarodottak meg vagy nem hallottak egy szépséges hölgyről, akit ki kell szabadítani.
Ám mozgékony életformájuk ellenére is van néhány kultikus hely, amit felépítettek. Mindenek előtt A Fekete Torony, mely a lombtündék és az oawa falvak közötti területen van elrejtve. Nem más, mint egy magában álló bástya egy dombokkal körülvett völgyben. Ha nem tudod, hol keresd, könnyen elsétálhatsz mellette. Ám minden kentaur ismeri ezt a helyet, mert ha egy csoportjuk harcba akar vonulni vagy bosszút fogad valamely sérelméért, felkeresi a kegyhelyet. Egyikük felgyalogol patás lábaival az égbe vezető csigalépcsőn, mely meglepő módon kívül van, a fal mentén. Oda fent van a Szent Grálnak nevezett ivó edény, mely színaranyból készült. Lehozza és vérüket összekeverve vérszövetséget kötnek a feladatra, melyet közösen elhatároztak.
A bor és szőlő temploma az oughwari hegyek déli lankáin van. Három törzs területének találkozása, ritkán jár oda valaki is, bár tudnak az orkok a létezéséről. Ám a lapiták számára annál értékesebb. A beomlott tetejű katedrális környéki vadszőlősből annyit szüretelnek, amennyi egy üveg bor elkészítéséhez elengedhetetlen. A többit meghagyják a rusnya képű szomszédoknak. Ha egy kentaur borász akar lenni és valahol pincészetet nyit, akkor elzarándokol ide és elkészíti a „remekművet”. A gondozatlan kertből nem épp a legfinomabb ital gyártható, ám mivel előtte már általában sokat tanult, inkább csak transzcendens jelentősége van.
Ezen kívül más, kisebb-nagyobb emlékhelyük is van, és nem utolsó sorban más népek számára is fontos az a kevés megállapodott kentaur, akik kovácsműhelyet, tavernát vagy más vállalkozást nyitottak. Néhányan vastárgyakat készítenek a sztyepén, eladva őket a nomád törzseknek, ha arra járnak. Mások az emberek királyságában próbáltak szerencsét, noha többségük a perem területen találta meg az otthonát, ahol a gyakori betörések és portyák miatt a lakosság szívesen látja a harcban jártas, erős idegent.

Ez a nép igen csak szereti a bort, melyet mérték nélkül képesek inni. Ilyenkor még erőszakosabb lesz az egyébként is szilaj kentaur nép és szinte mindig erőszakoskodásba csap át, nem ritkán az ellenkező nem zaklatásába is. Alkohol hatására előtör az állatias énjük, melyet az istenek büntetésének tartanak, hogy kerüljék és a tudatos állapotukat megőrizve ne ismétlődjön meg az Arany kort lezáró tragédia.
Ám legtöbbjüket ez hidegen hagyja, egyaránt hódolnak a tudományoknak, művészetnek; ahogy a harcnak és az ösztöneiknek is.

Fizikai erejük az emberekénél jóval erősebb, akár két duplakezes fegyvert is képesek forgatni. Könnyedén tartják a sebességet egy vágtató lovassal rövid távon és akár megállás nélkül képesek járőrözni különleges képességüknek köszönhetően, hogy nem kell soha aludni. (Úgy tartják, Dionüszia istennő áldása, hogy az éjszakákat mulatozással tölthessék.) Ám nekik is vannak korlátaik. Egész nap nem tudnak kitartóan futni, néhány óra alatt elfáradnak. Nem vonzódnak a varázslatokhoz, mindent puszta erővel és a világról szerzett hatalmas ismereteikkel oldanak meg. A szüleik között nevelkedett lapiták már húsz éves korukra elérhetik akár az emberi faj egy művelt tudósának a szintjét, de később általában ez lelassul és majdnem teljesen megáll. Bár ismeretes néhány ember-ló, akik újabb területek felé terelték figyelmüket és nem csak egy ágban művelték ki magukat. Emiatt, mert igen hamar elérik a kovácsaik a mester szintet, szinte teljes mértékben hiányzik a készletükből az ócskaság, noha a törpék minőségétől elmarad fegyvereik ereje. Meg kell említeni, hogy viszont a testük sajátosságaihoz idomultak a felszereléseik, így egy kenatur kardot nem feltétlenül tudja tökéletesen forgatni egy elf vagy ember.

Igen magas életkort tudnak megélni, akár kétszáz évig is elélhetnének, ám ez igen ritka. A legtöbbször egy kocsmai verekedés során már igen fiatalon halálukat lelik. A sok vándorlás és állati lényük miatt a kórokra igen ellenállóak.

Alfajok: Két alfaj közismert. Az elterjedtebb, ló-ember (lapiták) kedvenc előfordulási helye a nyílt síkság, ahol szabadon élhetnek és futhatnak.
Másik változatuk az őz vagy szarvas testű ember, kik elzárkóztak már évszázadok óta a testvéreiktől. Főként az elfek erdejében élnek békésen, de megtalálhatóak más ligetes vagy ingoványos élőhelyen is. Megbánták erőszakos múltjukat és megfogadták, hogy többé soha nem isznak. A harcosabb lapitákkal szemben ők kereskedő szelleműek. Az ő nevük a cervitaur (más néven suták).

Társadalom: 10-20 fős csoportokban vándorolnak, melyek többnyire rokoni szálak alapján szerveződnek. Néha egy-egy tagjuk elválik tőlük és magányos vándorlásba fog. A letelepedés közöttük legfeljebb idősebb korban jelentkezik.
Vezetőjük nincsen, mindenkit egyenrangúnak tekintenek. Igyekszenek a döntéseiket közösen meghozni.

Vallás: A kentaurok nem hisznek istenekben, inkább csak hagyományként, megszokásból emlegetik teremtés mítoszaikat. Ilyen például, hogy az évszakokat néha úgy emlegetik, mint nyár Európé szerelmi lángolása vagy tél az ősszülők szerelmének kihűlése.