A madarakkal való fiaskó után nem igen számítok rá, hogy a mahagóni fa, ami a kapunál strázsál már talán évszázadok óta, ha a nagyságát elnézem, nem könyörülne meg rajtam és nem segítene kinyitni a kétszárnyú alkalmatosságot.
Talán neki sem tetszett, amit ezek a kétlábú kannibálok műveltek és most, hogy ráadásul egy erdei elf került bajba és még meg is kérték rá, eljött számára is a cselekvés ideje.
Úgy látszik pont időben érkeztem, hogy a megkötözött lány nem kerüljön csapdába, hiszen éppen a kapuhoz ért és onnan nem igen lett volna tovább, ha nem nyílik ki.
Azonban nincs idő az ismerkedésre, pedig lenne pár kérdésem, de az egész törzs dühösen rajzik a nyomában, így csak egy gyors mozdulattal elvágom a kezét megbéklyózó kötelet, majd a természet segítségével szélként száguldunk vissza, ahol Tamina-t érzékelem.
- Mennünk kell. Egyelőre leráztuk őket, de nem hiszem, hogy ilyen könnyen feladják a díszebédjüket. – sürgetem a lányt az indulásra. – Ki vagy te és, hogy kerülsz ide? – kérdezem most már kíváncsian a kiszabadított lányt, akinek vonásai tényleg hasonlítanak kicsit az enyémekre.

Az ismeretlen tovább szalad a megnyíló úton és hamarosan már a Nysiy vadonjában rohannak. Amikor megkérdezi tőle a férfi a nevét mosolyogva fordul hozzá.
-Tamina vagyok. A nimfáktól akartam természet mágiát tanulni, mert valamiért elakadtam benne. De egyszer csak gödörbe estem és ők jöttek megmenteni. Nem tudtam, hogy nem barátságos nép.
*Folytatta volna a mesélést, ám ekkor hirtelen előkerült a másik barna hajú lány is és barátságosan nyújtotta felé a kezét futás közben.
-Szia! A nevem Tamina. Te az ő barátja vagy?

/Kicsit hagylak titeket beszélgetni./

Hamarosan látja Aglarnis, hogy valószínűleg sikerrel járt a lombtünde, mert egy hozzá hasonló lánnyal tér vissza szélvészként érkezve.
Azt is látja, hogy Viridiel elég érdekes képet vág, de nem kell sok idő, hogy maga is csatlakozzon hozzá, ahogy a lány mosolyogva a kezét nyújtja neki, amit önkéntelenül meg is ráz, mielőtt még a név eljutna a tudatáig.
- Tamina? Ez meg, hogyan lehetséges? – nyel egyet. – Hajótöröttek vagyunk mindketten és ő…..mondhatni megmentett. – int a fiú felé, azon agyalva, miként magyarázza a dolgot, de nem visszakozhat és nem is leplezheti le magát a névvel kapcsolatban is, hiszen most már két erdeivel néz szembe. – Micsoda véletlen, engem is….Tamina-nak hívnak. Nem is tudtam, hogy ez ennyire gyakori név. – mosolyodik el, bár eléggé meg kell erőltetnie magát hozzá.
- És tényleg érdekes, hogy egyedül járkálsz erre….a nimfák nem szóltak, hogy veszélyes? – érdeklődik némi éllel a hangjában.
- Azt gondoltam nem lehet baj, a természet az én világom, tudom hogy kezeljem, csak amikor beleestem a gödörbe, megütöttem a fejem és mire feleszméltem már az oszlophoz voltam kötve. Különben nem lett volna baj. – védekezik az erdei lány bánatosan, bár a név hallatán neki is érdeklődve villan fel a szeme. – Nem túl gyakori név, de persze előfordul. – bólint kissé bizonytalanul, de alapjában nincs benne rossz szándék, ahogy Aglarnis leveszi belőle.
- Induljunk Viridiel. – bólint a self lány a férfi felé. – Ha tudod érzékelni a mozgásukat kikerülhetjük őket. – indul és már elég erős, hogy ezt egyedül tegye.

Még jó, hogy már ott jártunk, ahol megláttam Tamina-t, mert különben amúgy is földbe gyökerezett volna a lábam, amikor meghallottam, hogy miként mutatkozik be.
További szavai is eljutottak a fülemig, sőt még fel is fogtam, de egyszerűen képtelen voltam elhinni és nem is hiszem, hogy ez véletlen lett volna, hogy ugyan úgy hívják, mint eddigi társnőmet, aki kutatóan meredt felén, ahogy megtorpantunk előtte.
Még javában dolgoztam fel a dolgot, mikor a lány kedvesen mosolyogva mutatkozott be ……Tamina-nak.
- Ez…..ez…..nagyon ….különös…. – néztem egyik lányról a másikra felhúzott szemöldökkel. – Talán jó lenne némi magyarázat, bár azért érdekes, hogy ilyen messze az erdőnktől egyedül érkeztél, vagy talán nem?
A lányok magyarázata persze meggyőzően hangzik és bár elég fura, de az sem kizárt, hogy két ugyanolyan nevű ember találkozik, de ez akkor is szokatlan.
Viszont mennünk kell, mert az erdő jelzi, hogy a falu lakói kitartóan a nyomunkban vannak.

Ahogy szaladnak a bennszülöttek elől, Virinek folyton mondják a fák, hogy épp merre járnak, így könnyen ki tudják cselezni őket. Ám azok pedig jó nyomolvasók, így hiába fut fajtársával olyan gyorsan, ISIS és Uráldur lánya lelassítja őket.
De hamarosan fordul a kocka és megnyílik a lábuk alatt a talaj, ahogy egy újabb csapdához érnek. Az utánfutójuk talán még le tud lassítani időben, hogy legyen olyan is, aki fentről segít nekik kijutni. De vajon szükség van-e egy északi elf segítségére?
-Áúúú! -kiállt fel a másik újra gödörbe eső lány- A lábam!
*Nem tudni, kik ásnak úton-útfélen ilyen veszélyes vackokat, de leszokhatna már róla. Ma már egy gazella, egy lomtünde... meg még kettő megszívta miattuk. Felhagyhatnának vele.
Eközben egy erdei vöröshangya leszól a verembe.
-A felderítők jelentették, hogy látták szétválni három felé a mögöttetek érkezőket. Gondoltam szólunk. Az egyik jobbra a másik balra indult el az ösvénytől.

Elég jól vagyok már, hogy tartsam a lépést a népem ifjú lányával, de egy idő után nyilvánvalóvá válik, hogy Tamina, a másik Tamina (valahogy majd meg kell különböztetnem őket), nem tud lépést tartani velünk. Mivel már tudom, hogy melyik fajhoz tartozik, ezen nem is csodálkozom és bár nem követett le eddig semmit ellenünk, sőt inkább segített, azért nem vesztem szem elől.
Végig követni tudom a falusiak mozgását, így nem okoz gondot kikerülni őket, csak épp arról feledkezem el, hogy mi történt a gazellával, na meg fajtársammal, amiért fogságba került.
A föld váratlanul nyílik meg a lábunk alatt és az erdei elf lánnyal együtt zuhanok a gödör aljára és alaposan össze verem magam. Még jó, hogy karók nincsenek a csapdában. Még így is nagy bajban vagyunk, hiszen Tamina, valószínűleg megrántotta vagy akár el is törte a lábát.
- Mi történt? – mászok oda hozzá, remélve, hogy azért még mozgás képes lesz, de elsősorban ki kell jutnunk innen.
Még szerencse, hogy az álerdei lány lassabb volt és nem esett utánunk, így segíthet kijutni a gödörből.
Főleg sürgőssé válik a dolog, mikor egy arra járó hangyától megtudom, hogy lassan, de biztosan bekerítenek minket. Az időveszteség megbosszulja magát.
- Húzd ki a lányt Tamina! – toltam fel a fájdalomtól grimaszolót. – Én tolom alulról. El kell tűnnünk innen, a nyakunkon vannak.
Ha azonban az erdei lány nem tud járni bajban leszünk, bár akkor is, ha igen, ilyen állapotban nem tudunk kicsúszni a falusiak gyűrűjéből.
- Azt hiszem jobb, ha felkészülünk a harcra. Nem akarom egy fazékban végezni. – nyomom a tőrt a második Tamina kezébe, én meg felkapok egy vakos ágat.
Persze az erdő a mi játékterünk, így, ha felbukkannak, ismét a természet segítségét kérem, amit csak nyújtani tud. Fák, bokrok, állatok és remélem fajtársam is így tesz.

Ezek az erdeiek, olyanok mint a zergék! Aglarnis képtelen lépést tartani velük és tudja, hogy csak lassítja őket, de így is erejét megfeszítve igyekszik. Már éppen szólna nekik, hogy várjanak kicsit, hiszen így is- úgy is ki tudják kerülni az üldözőiket, ha minden igaz, de ekkor hirtelen eltűnik két társa a szeme elől és ő alig bír megállni, hogy utánuk ne csússzon.
A másik lány kiáltása nem sok jót jelent és komoran lép a gödör széléhez, hogy megnézze mi a helyzet.
Átszalad a fején, hogy itt hagyja őket és egyedül menekül tovább, hiszen valószínűség szerint a bennszülöttek elrágódnak egy darabig a két erdein, de van egy halvány gyanúja, hogy még vár r pár kellemetlen dolog mire a sötét elfek birodalmába ér, és nem ártana, ha nem maradna egyedül.
- Akkor toljad! – nyújtja le a kezét, bár a sérülései fájdalmasan ismét lüktetni kezdenek, némelyik fel is szakad, de valahogy csak kivonszolja a lányt, aztán segít Viridiel-nak is kijutni.
Nem túl jó hír, hogy a lombtünde harcra készül, ráadásul a tőrt sem neki adja, amitől egy dühös pillantást vet felé, aztán rájön, hogy eddig a szende kislányt játszotta, miért is adná azt neki a férfi.
Felragad egy másik botot, de szándékában áll a mágiáját is bevetni, amilye csak van.

Ahogy eltűnnek egy gödörben az elől futó zöld elfek, igen gyorsan egyértelművé válik mindenki számára, hogy a lánynak kificamodott a bokája. Valószínűleg igyekezett megfeszíteni leérkezéskor, hogy ne érkezzen olyan fájdalmasan. És pont ez okozta a nagyobb sérülést.
A két újdonsült barátja segít neki kimászni, ám a férfi úgy dönt -a többiek megkérdezése nélkül-, hogy ideje szembefordulni az érkezőkkel. Nem tudni, miért döntöttek úgy ketten is, hogy egy husánggal próbálják majd leütni az ellenséget. Bátor és humánus döntés, ez egészen biztosan igaz. Ám Viridielnek is ott van még a kardján kívül a lassan megszáradt íja, egyedül Aglarnis vesztette le a fogságba eséskor és eladása estéjén az összes fegyverét, de neki is az övén ott pihen a kalóztól szerzett tőr.
Ám ha ők a természetes anyagot jobban kedvelik, ám azzal is harcolhatnak. A falusiak közül csak hatan bukkannak elő szinte egyszerre és dobnak két lándzsát feléjük. Az egyik ISIS lánya felé repül, míg a másik Viridielt célozza meg. Ahogy feltűntetek, már vissza is vonulnak. Ám ketten közülük a növények csapdájába esik.
Ha végre össze szedik magukat az első megrázkódtatás után, akkor hamar rájöhetnek, hogy a második Tamina leblokkolt. Hiába reménykedett fajtársa, hogy segít neki, már mondta előzőleg, hogy a varázslat nem megy neki, csak az alap szintűek. És a tőrrel sem tudott igazán mit kezdeni. Várta, hogy közelebb jöjjenek a lándzsások, de talán jobb is, hogy nem így történt, mert a hosszabb fegyverrel úgy tűnik, gond nélkül megölték volna őt.

Miután már kijutottunk a gödörből és megnéztem Tamina lábát, mindannyian tudtuk, hogy elég nagy bajban vagyunk.
Nem tudtunk volna elfutni ilyen állapotban és bár én úgy döntöttem szembe szállok az üldözőinkkel, a self lány akár el is mehetett volna, de ő is tisztában lehetett vele, hogy nem túl sok esélye lenne.
A tőrt az erdei lány kezébe nyomom, és mivel közben én is megtalálom a kardomat azt kapom kézbe.
Az íjam már használható állapotban van ugyan, de a fák között nem túl sok hasznát veszem.
- Hátráljunk, de tartsuk szemmel őket. – mondom halkan, remélve, hogy ha lassan is, de a lombtünde lány is meg tudja ezt tenni.
Egyelőre talán tucatnyian bukkannak elő, ebből is kettőt meg fognak a fák, de két dárda felénk szál és ami engem céloz mag azt elütöm a kardommal. Úgy látom a sötét tünde lány is boldogul, pedig nem számítottam rá.
Ettől függetlenül még mindig bajban vagyunk.
Aztán fájdalmas ordítást hallottam és mintha valami megzavarta volna őket.
A vállamra kanyarítottam Tamaris, a bokafájós Tamaris karját és igyekeztem kihasználni az alkalmat az eltűnésre.

Aglarnis azon gondolkozott, hogy talán jobban járt volna, ha tényleg elmegy, de valószínűleg őt is levadászták volna egymagában.
Keserű mosollyal az arcán veszi el egy kisebb rántással a lemerevedő elf lánytól a pengét, mivel neki legalább van esélye, hogy használja is. Nem gondolta volna, hogy két erdei tündével az oldalán fog meghalni, vagy kerül egy fazékba velük.
A felé repülő dárdát egy kis elmozdulással elkerüli, aztán a fájdalom mágiáját ereszti el az elsőre akit meglát és kicsit előrébb lép, mert nem lát más kiutat és csak abban reménykedhet, hogy ismerik a selfeket és tudják mi történhet velük, ha bántanak egyet is közülük.
- Én a sötét tündék népéből vagyok. Ha kedves az életetek, akkor elmentek, különben mágiám mindegyikőtökkel azt teszi, mint a társatokkal.
Nagyon reméli a lány, hogy valamelyik beszéli a közös nyelvet, különben tényleg nem mennek el innen.

Az összecsapás első köre olyan gyorsan zárult le, ahogy elkezdődött. A vadászok villám gyorsan dobtak két dárdát a prédáik felé, ám a két harcban járatosabb tünde gond nélkül elkerülte. És miközben mindenki készült a közelharcra, az érkezők hirtelen oldottak kereket. Csak két csapdába esett társuk jelezte azt is, hogy valaha ott voltak. No meg a természet Virinek, aki hallhatja a levelek suttogását, hogy újra készülődnek.
- Én a sötét tündék népéből vagyok. Ha kedves az életetek, akkor elmentek, különben mágiám mindegyikőtökkel azt teszi, mint a társatokkal.
*A bennszülöttek némelyike oly értetlenül nézett rá, mintha nem is értené a közös nyelvet, amin megszólalt. Pont úgy, ahogy az első találkozásuknál a gazella ügyében kezdeményezett tárgyalásoknál. A többiek meg ügyet sem vetettek a lányra.
-Bocsánat! -adja megszeppenve oda a kezébe nyomott kést az éj tündének- Azt hiszem kicsit gyors volt nekem.
Turion fia azt is érzékelheti, hogy a két csapat irányt változtat és most oldalról hatolnak át a bozótoson, hogy a csatazaj helyét elérjék. Még van idejük, ám valamit ki kell találni, mert eddig megúszták a találkozásokat egy karcolás nélkül, de ez nem biztos, hogy mindig így lesz.
A négy fősre apadt középső különítmény viszont perceken belül meg fog jelenni és újabb két lándzsát hajítanak feléjük, ha még ott találnak. Az egyiket az idegen felé, míg másikat Aglarnisnak. A fegyvertelen Tamina felé hajított biztosan talál, ha ott maradtak és súlyos sebbel esik a földre. A másik kettő kezében viszont bozótvágó kés van, amivel a természet foglyait igyekeznek kiszabadítani.

Nem vagyok nagy harcos, de abban szinte biztos vagyok, hogy egyedül, vagy csekély segítséggel képtelenek vagyunk megállítani a lassan, de biztosan minket bekerítőket, főleg, hogy míg nekünk jóformán csak közelharci fegyvereink vannak, leszámítva az én íjamat, és harcban járatlan társaim, addig ők a dárdával előbb-utóbb le fognak mészárolni minket.
Tamina, a self lány kiáltása viszont alaposan meglep, mert nem számítottam rá, hogy ilyen harcias és fenyegető is tud lenni és amitől a gyomrom ismerős görcsbe feszül. Meg aztán amúgy sem hiszem, hogy sokra megy vele, szerintem egy kukkot sem értenek belőle.
- Tamina……… - rántom vissza, hogy inkább menjünk.
Mivel bár az első rövid támadást elhárítjuk, hallom a természet suttogását, mely szerint jóval többen közelítenek felénk.
A másik lány, aki a sérült lábát kímélve, kicsit bizonytalanul áll a lábán, idegesen suttogva, adja oda a tőrt a sötét tünde lánynak, aki meglepődve néz rá, hogy mi baja.
Igaz szegény másik Tamina nem tudhatta, amit én már igen és eddig nem is volt idő elmondani.
Tudom, hogy már így is sok időt vesztettünk, hogy nem próbáltunk menekülni, ami lassan lehetetlenné válik.
Talán csak pár lépést tehettünk hátrafelé, mikor újabb dárdák repülnek felénk és nekem csak annyi időm marad, hogy az erdei elf lányt arrébb taszítsam, miközben a dobó fegyver éle felszakítja a csípőmön a ruhát, véres csíkot húzva az oldalamra. Nem vészes, de égő fájdalom marad utána.
Aglarnis is csak az utolsó pillanatba tud elugrani és a földre kerül.
- Nem tudunk kijutni, bekerítettek minket. Megadjuk magunkat, hátha van valami vezetőjük, akivel tárgyalhatunk, de mindenképpen időt kell nyernünk, különben pár pillanat és meghalunk. – dobtam le a kardot és emeltem fel magadásként a kezem.

Úgy látszik senki nem értette, hogy mit beszél a sötét elf lány, vagy ha igen, akkor sem ijedtek meg tőle és a mágiája is csak pillanatokra zavarta meg őket. Ez nem volt jó hír, hiszen egyrészt félig kiadta magát, bár Viridiel, már úgy is tudta, másrészt ez volt az utolsó ötlete, hogy megszabaduljanak ezektől a kannibáloktól. De úgy látszik túl éhesek vagy csak ostobák voltak.
Mikor Viridiel visszarántotta már nem is érdekelte, tisztában volt vele, hogy nem menekülhetnek, a csapda valószínűleg már bezárult.
Az erdei lány végre felfogta, hogy jobb helye van a késnek nála.
- Úgy sem vettük túl sok hasznodat. – fújt egyet és felkészült, hogy tovább harcoljon.
A következő támadás ismét olyan volt az első, de a dárda erősebben és gyorsabban érkezett. Tudta, hogy nem képes elütni, így ugrott…………..és esett.
Már pattant is fel, de meghallotta a lombtünde szavait és villámló tekintettel nézett felé.
- Mi a fené……..- de végül nem fejezte be, mert tényleg nem lett volna értelme.
Valószínűleg az erdei tudja, hogy mennyien veszik őket körbe és talán még igaza is van, még ha Aglarnis-nak már elege is van, hogy állandóan fogságba esik.
Dühösen szorítja össze a száját és csak nehezen engedi el görcsösen szorított pengéit.
- Ha meghalunk miattad, a démonok fognak örökkön örökké kínozni tünde. – morogja az orra alá, de ezt maximum az erdei lány hallja.

A feketék újabb rohamra készülődtek és ezt a lombtünde férfi mindennél jobban érezte. Úgy tűnt az egyetlen lehetőség számukra, ha megadják magukat. Így fegyvereiket eldobálva fogadták a kannibálok újabb érkezését. Ám azok úgy tűnik, hogy nem akartak semmit a véletlenre bízni. Újból repültek a fegyverek Viri és Aglarnis felé.
De ez úttal a természet magától is segítségükre sietett. Az oldalt érkezőket hamar áthatolhatatlan, sűrű aljnövényzet vette körbe, amibe csapdába estek. És az agresszorok ellen is újabb liánok, gyökerek és bokrok nyúltak.
-Gyertek erre! -suttogta valaki közvetlenül mellettük és egy bokor életre kelt. Az ága szétnyíltak és egy nimfa szaladt ki belőle a fák között.
*Ha követik őt, letérve a csapásról, még sebesülten is hamar el tudnak tűnni most már. A segítség közelebb volt, mint gondolták. És fentről majmok hada is felsorakozik mellettük, akik naranccsal dobálják meg a falusiakat.
Több óra menekülés után egy tisztásra érnek ki, ahol a második Tamina lihegve ül le a földre, ha a hírnök segített neki eddig eljutni. Hiszen egyedül aligha lenne képes bárhova is menni ilyen állapotban.
-Köszönöm! Sikerült! -mondja zihálva- A szüleim ide küldtek, hogy találjak meg egy nimfát. Átok ül a családomon és magunktól nem tudunk mágiát tanulni.
Egyszer, régen élt egy Tamina nevű lány, ki gombát szedett egy általa ismeretlen vidéken. Magas, erős harcos lépett ki a barlangból, ahol menedéket próbált találni az eső elől. A bőre szürke volt, és szemében elszántság csillogott.
Hosszú percekig köröztek egymás körül. Bár a lány csak tizennyolcadik évéhez közeledett, bátor és meggondolatlan volt. Nem is fogta fel igazán, talán, hogy milyen veszélybe sodorta magát azzal, hogy nem menekült, hanem kihívón kereste a másik gyenge pontját.
Amikor az ellőre lendült, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt az awyrisi várta volna. A lándzsás kezével hamar a dereka mögé került és megragadta. Egy sikoly hagyta el a száját, ám senki nem hallotta, csak az erdő, melyet zavarában nem tudott hirtelen segítségül se hívni. És hamarosan az északi elf szája tapadt az ő ajkára. Csak mikor kicsit összeszedte magát fonódott köréjük minden növény, hogy órákon keresztül el sem engedték.
Az óta átok ül a családomon. Félvérként fejlődik nálam sem magától a képességem, amivel megvédhetném magam. De igyekszem. És tanulok, akitől csak lehet.
*A nimfa arcán egy könnycsepp gördült végig a régmúlt története hallatán és amikor lepottyant a súlyosan sérültre, annak hirtelen elállt a vérzése és makk egészséges lett.
Ez után ha akarják, útba igazítja őket, merre juthatnak el az éj tündék földjére.

Azt hiszem mostanra eléggé eldurvultak az események ahhoz, hogy számítsak rá, nem biztos, hogy időben döntöttem úgy, hogy jobb megadni magunkat. Elvégre ezek a dárdás, félmeztelen négerek, eddig sem tanúsítottak semmilyen értelmet, legalábbis, ami az egyezkedést illette volna. Hát, ha ez felmerült bennem, akkor most már láthattam is, hogy igazam volt, hiszen alig emeltem fel a kezem és Tamina alig dobta el a tőröket, máris újabb dárdák röppentek felénk és sejtésem szerint nem ezek lettek volna az egyetlenek.
Egy pillanatra behunytam a szemem, hogy ne lássam, amint célba érnek a fegyverek, de mivel nem éreztem semmit és a self lány felől sem hallottam kiáltást, újra felpillantottam. A megdöbbenéstől a homlokomra szaladt a szemöldököm és csak bámultam ki a fejemből, miközben a kezem lehanyatlott. Minden látható bennszülött csapdában vergődött, ágak, gyökerek csapdájában!
Először a földön ücsörgő lányra pillantotta, mert hirtelen az merült fel bennem, hogy mégis csak van valami mágikus ereje, de aztán az ő arcán is legalább akkora meglepődés volt, mint az enyémen és meghallottam a suttogást is.
Persze nem először látok nimfát és Tamina is emlegette, mikor elmondta, hogyan került ide, de valahogy kiment a fejemből és egyáltalán nem számítottam rájuk.
Most azonban nagyon is örültem neki és nem is haboztam, hogy kihasználjuk a segítségét. Felemeltem a földről a lombtünde lányt és intettem a sötét elf lánynak is, hogy gyorsan csatlakozzon, ne maradjon le.
A nimfa rejtett utakon vezetett minket, és az állatok, valami ronda, emberformájú, hosszú kezű és hosszú farkú lények, akikről a nimfától megtudtam, hogy majomnak hívják őket, segítettek lerázni a falusiakat, bár nem nagyon jöttek már utánunk.
Sokat és sokáig mentünk és éreztem, hogy már nem fogom bírni, mikor végre megálltunk és megpihenve elengedtem a lányt, majd magam is a földre rogytam. A self lány nem volt jó állapotban, de zokszó nélkül tartotta a lépést velünk, most a földön feküdt és alig pihegett.
Talán a megkönnyebbülés volt az, ami miatt megeredt a fiatal erdei elf lány nyelve, de most már részletesen elmondta, hogy miért is van itt és mi történt a családjával.
megvallom őszintén igen csak leesett az állam, hiszen még soha nem találkoztam félvér elffel, bár persze hallani hallottam róluk, de általában eléggé kiközösítik őket ahhoz, hogy a többiektől távol telepedjenek le.
Már érthető volt, hogy miért ide jött tanulni a nimfáktól. És bár a velem történtek miatt szívem mélyéből gyűlöltem a sötét elf katonákat, különösen Uráldur-t, nem tudtam volna haragudni erre a lányra, csak azért, mert egyik őse, éjtünde volt. Hiszen maga Természet Anya volt aki összehozta őket!
A nimfát láthatóan meghatotta a történet, még hozzá annyira, hogy a könnye is kicsordult, egyenesen a földön fekvő sötét elf lányra, akinek sebei szinte azonnal begyógyultak.
Csodálkozva néztem fel, talán tényleg nem kéne ilyen ellenségesen gondolkoznom róluk, ha még a nimfa ereje is hat rájuk, talán még sem annyira különbözünk, mint amennyire gondoljuk. Talán ott sem mindenki szörnyeteg!
- Tamina……sajnálom. – simogattam meg a lány karját együtt érzően, aztán a másik lányra néztem. – Jól vagy?
Ha megnyugtatott, hogy jól, akkor ismét a nimfához fordultam hálás szívvel és szemekkel.
- Örökké hálás leszek a segítségedért nimfa. És bár már így is rengeteget segítettél, még két kérésünk lenne. Tamina bokáját is meg tudnád gyógyítani? És merre induljunk, hogy megtaláljuk Capital városát?
Ha megkapjuk a segítséget és az útbaigazítást, elbúcsúzok megmentőnktől és a két lány társaságában folytatjuk utunkat, talán most már nagyobb gond nélkül.

A szép hölgy szívesen gyógyította meg tudásával és mágiájával a kificamodott bokát. És egy kis trópusi gyümölcsökből álló vendéglátás után jó kedvvel indítja őket útjukra.
-Csak kövessétek mindig a víz csobogását! Akár száz méterről is meghalljátok, nem kell a medernél követni. És elvezet titeket egyenesen oda, ahol a nagy fekete hegyekben ered kis csermelyként. -elmosolyodott barátságosan- Azt hiszem azt a területet keresitek. És ha odáig eljuttok, hát ki tudja merre kell tovább haladnotok? De én csak ennyit tudtam segíteni nektek.
*Remélhetőleg ez alapján megtalálják majd, amit keresnek. Ám a nem rég hozzájuk csatlakozott félvér leány legnagyobb bánatára az erdei jótevő nem vállalta a tanítását.
-Nálam jobb oktatókat is találhatsz. Szívesen segítenék, de nem igazán tudok mit kezdeni a helyzettel. Ha egyszer megtalálod magad, akkor menni fog tanulás nélkül is. De addig borzasztó nehéz lesz.

/A történet folytatása itt:
https://neminra.hungarianforum.com/t139p15-urb-a-kalandoszto-varosa#1643
Köszönöm a játékot!/