A fiatal lány ijedten húzódik hátra, egy lépést, mikor az ázott Zaida fegyvert ránt, ám csak egy hirtelen vett levegővétellel hangja hallatszik. Körbe járatja a furcsa alakon a szemeit, fókusza hol a másik tekintetét, hol fegyvereit keresik. Ám úgy tűnik, nincs olyan nagy veszélyérzete, hogy menekülőre fogja vagy tőrét elő rántsa.
Mikor végre szeme cikázása lassul és tartása is kicsit megenyhülni, akkor kinyitja újra a száját és szabad keze mutatóujjával befelé mutat. De hang nem jön ki rajta annyi sem, mint az előbb. A másik kezével össze zárta a markát, mikor a kard elő került, ám még mindig maga előtt tartja. Ahogy elteszi a vasat a macskanő, úgy ismét a szabad kezével int, mintha csak azt akarná, hogy jöjjön közelebb, ám eközben ő maga lép oda és nyomja a küldönc ujjai közé a furcsa köveket, melyek vörös, sárga és sötét szürke színeiben kavarodnak. Mind a három kavicson megtalálható foltokban mind a három szín. És ahogy ez megtörtént azonnal mászni kezd fölfelé.
Majd vissza fog talán nézni, mikor az első nehéz szakasz végére ért, hogy mit csinál hősünk. De ugyan tényleg mit akarhat?

A rejtélyes tünde hamarosan eltűnt a sziklákon felfelé mászva és elvált a levél hordójától.
Erre felé igen ritkák az őrjáratok, hiszen már Zevadar belsejében járunk javában. Ám a lápból mást is hozott az oawa, nem csak tanulságos emlékeket.
Ahogy az egyik hegyi párkányon vissza pillant, az út jócskán mögötte kanyargó egyik szakaszán fáradhatatlan élőhalott lovakat pillanthat meg, ahogy váratlan vendégek ülnek rajtuk. Hogy miért tenne ilyet és miért nem előre, a jövőbe tekintene? Hát, akár a kutyák ugatása is szerepet játszhat benne. Nem igazán titkolják a nyomokat keresők, hogy üldözik őt. És igen gyorsan haladnak.
A bátor vándorra van bízva, hogy mit tesz, hogyan válaszol a helyzetre.

A déli úgy dönt, a hegycsúcsok felé nyer távolságot jól felszerelt üldözői elől. Fel tud mászni felszereltségének hála, ám ez időbe kerül. Már igen közel járnak a vihar szülöttei, mikor kicsit megpihen a csúcson. Ám ők is akadályba ütköznek, abba amit Zaida most hagyott maga mögött.
Ahogy rájönnek, hogy járhatatlan úton nyert egér utat a zöldhatáros, két katona el kezd mászni fölfelé, a lovaik úgy csuklanak össze, mint a rongy babák. Hátukon íj van, egyikük oldalán kard, másikukén egy balta. Bár nem látszik, mind a kettejüknek egy tőr van elrejtve a csizmájában.
A többiek nem állnak meg, várva mit hoznak le majd társaik a hegyről, hanem gyorsan szétszélednek kisebb csapatokba és különböző utakon próbálják megkerülni a magaslatot. Ugyan azt a taktikát követik, csak most jóval többen, mint a tó partjánál. Eközben a macskanő elindul a gerinc mentén. Lábai hasznos támaszt találnak a szabályos hatszög alakú mozaikdarabokon eme szélfútta tájon. Jól látja a távolból a sötét elfek fővárosát, ám azt is látja, hogy az egy messzi hegyen magasodik. Olyan ide fent, mintha csak valaki egy mocsarat szúrt volna tele szorosan egymáshoz illesztett fagerendákkal vagy kőoszlopokkal. A lába alatt minden kőnyúlvány ugyan abba az irányba mutat és mindegyik a méhek lépének szabályos alakjában. A tetejük le van csapva egy vonalban, mely néhol recés, fekete, tükörsima felülettel zárja a hasábot, néhol már mállott és egy-egy zuzmó is akad itt-ott. Ám nagyon hasonlít a hely ahhoz, amit Írországban az Óriások útján láthatunk.


A kép csak illusztráció. Nincs tenger.

De nem csak varjakkal találkozhat az, ki ilyen magasra tör. Egy dögkeselyű is a nő nyomába szegődik.

Ahogy Zaida haladt előre, egy dögevő madár szegődött a nyomába. Népe tudását a gyógyszerek és mérgek terén vette elő, hogy kellemetlen útitársának elaltassa a gyanúját... örökre. Már így is túl sokan járnak a nő nyomában!
Miközben az állat hamarosan vergődve leheli ki lelkét, ő tovább halad a nehéz terepen. Felkészültségének hála képes előre haladni olyan területen is, ahol még a helyiek sem jutnak át, így el is ér hamarosan egy másik orommal szembe. Ahol ő áll egy hegyi út kanyarog lent, pont a két magasra törő szirt között, ám ő szilárd fogózkodót találva a kampónak már át is lebben. Talpával fékezi az ütést, mely a Tarzan lengés után következő sziklafal adna és két kézzel húzva fel magát kapaszkodik, ám ekkor ismét nem várt fordulat következik be. Egyik járőr épp ekkor fordul be alant a kanyarba és látja meg őt. Int társainak és már veszi is elő íját, hogy lelője.
Szerencsére a kötélmászás legnagyobb részét már megtette a párduc ügyességgel rendelkező, nem kell sok, de ez idő alatt is néhány nyílvessző csapódik be, ijesztően közel hozzá. Ahogy sikerül végre áthúznia magát a szikla tetejére, már nem tudják újból célba venni, ám kürt harsan fel és a többi kereső csapat is megtudja, hogy erre felé jött.
Ám ez nem akadályozza meg abban, hogy végül átérjen a hegyen és az Ígéret Földjének tűnő tornyok bűvöletébe neki vágjon az utolsó köves szakasznak. Még több kilométer sík kavicstenger áll előtte, mely ugyan lapos, de nem kevésbé veszélyes. A magasból ereszkedés közben elkezdett szitálni a hó a ködben és ez még jobban megnehezíti a látást. Távolból vonyítások hangzanak fel és ha valaki arra asszociál, hogy a farkasok félnek az embertől... Nos, Zaida nem ember és ezek igazából nem is farkasok. Hamarosan egy kutya rohanása hallatszik mögötte és ha hátra néz, lassan kirajzolódik a homályos körvonala. Megáll és immáron jól hallhatóan ő üvölt az égre. Társai felelnek rá és bár nem jönnek közelebb, pár perc múlva már tizenketten futkároznak a közelben, ki elől, ki oldalt, ki hátul.
Érezhetően gyülekeznek és várnak.

Az oawa megérzi a körülötte gyűlök jelentette veszélyt és szokatlan módszerhez folyamodik. Szilveszteri tűzijátékot ugyan nem szégyenít meg a füstbombákkal történő támadás, ám minden képen látványos.
A jószágok orrát igen csak facsarja a szag, amit áraszt, valószínűleg nem csak az övéket, hanem a szintén igen kifinomult párducnőét is. Ám túl sokat nem tud időzni ezen, hiszen a több száz méterre tőle lemaradó lovasok előtt már szétoszlik a jó része.
A kutyák távolabb húzódnak, ezzel is egy kis időt engednek neki, ám hangjuk még mindig jelzi, merre megy. Ráadásul nem csak a mögötte lévőknek. Egy, a falaktól távolabb szolgálatot teljesítő járőr is felfigyel a dolgokra. Bal kezében ovális pajzs, mely hosszan elnyúlik teste előtt, jobbjában egy dárdát emel feje fölé, így szegezi a nehezen kivehető, homályos alakra. Innen nem látszik, de oldalára egy rövid kard van csatolva.
-Állj, ha élni akarsz! Ki vagy?
*Körvonala felsejlik, még ha egyikük sem látja tisztán a másikat. A kutyák ekkor támadásba lendülnek, mint egy jelre, ám a félelem hullámai csapnak át rajtuk és vinnyogva húzódnak ismét vissza. Ha legyőzi az őrt, akkor hamarosan ismét próbálkozni fognak. Ráadásul valamivel le kell lassítani a lovasokat is, mert különben beérik őt a falak nyújtotta biztonság eléréséig.
Ám miféle biztonságot nyújtanak egy déli számára Capital, a főváros falai? Nem sétálhat majd ott sem a főutcát, ha ugyan valaha is elérünk odáig!

Az oawa már láthatta szemeivel a várost, ahová el akar jutni, ám úgy tűnik, végül a túlerő kerül ki győztesen. Megadja magát, feltartva kezeit és a járőröző igen büszke magára.
-Ha hírvivő vagy, add át a levelet azonnal és talán életben hagylak!
*Ám öröme és dicsősége lehet, rövid életű lesz. A hamarosan megérkező lovasok is maguknak követelik a foglyot.
-Állj! Ő a miénk.
-Awernondyas hadvezér katonája vagyok és én fogtam el. Már megadta magát.
*A név ismerős lehet a macskanőnek, hiszen őhozzá küldték el.
-Mi pedig Uráldur Első Lord harcosai és már az ingovány szélétől követjük. Mi vettük üldözőbe előbb, a miénk. Ha megadja magát nekünk békével, akkor nem esik bántódása.
-Ha a határőröknél szolgáltok, akkor ez már nem a ti területetek. Én Capital védői közzé tartozom és így az én felelősségem a tisztjeink elé állítani.
-Nem hiszem, hogy a parancsnok embereinek lenne olyan hely Zevadarban, ami nem az ő hatáskörzetük. A mi faladatunk kikérdezni, hogy miért sértette meg a határainkat és nem a főváros bakáinak.
*Idegesen két lovas két oldalról megkerüli a nőt és a dárdásat, hogy hátulról -enyhén oldalról- is közre fogják. Persze Zaidát méregetik és az ő menekülését akarják a rá szegezett íjjal meggátolni. Hátha a másik hadvezér embere nem áll kellően szilárdan a talpán.
Mind két vitázó nyújtja a kezét a levélért, mely fontos információt tartalmazhat. Nem küldött volna az emberek egyetlen hercege sem üres fecsegést eme komor helyre. Egyikük már értesült arról, hogy a hazafelé tartó ISIS előre küldött néhány lovast felderítőnek és nem sokára megérkezik.


/Jól gondolja meg, miként cselekszik az embernek fia!/

Nem sűrűn szoktam ideges lenni, de most elmondhattam magamról, hogy ez egyike volt a ritka pillanatoknak.
Testőrségemmel erőltetett menetben igyekeztem a város felé, ahová már előre küldtem pár emberünket, miután értesültem róla, hogy valaki sikeresen átcsúszott a határőrök láncán, akit az embereim az oawa nép tagjaként azonosítottak. Az emberek földje felől jöhetett.
Egyébként nem értesültem volna ilyen dolgokról, de mióta Uráldur ilyen régóta távol volt és segítettem Al-Nuszra-nak, jóformán minden hír eljutott hozzám. Igyekeztem ezen a téren is helyt állni, hogy férjem ne egy széteső had élére érjen vissza.
Most azonban nem tudtam mi ez az egész, miért halad ennyire céltudatosan városunk felé az oawa, aki egyébként egy igen békés nép tagja. Előbb kell megtudnom mit akar, mint hogy az Awernondyas hadúr emberei kezébe kerül és nem átallottam kihasználni, hogy ő sincs idehaza, így katonáit el lehet bizonytalanítani.
Azonban ez nem tarthat sokáig, ezért mielőbb személyesen kellett oda érnem.
Addig is bíztam az embereim határozott fellépésében. Már láttam a város falait, reméltem, hogy időben érek oda. Kellett az az információ!

Bizony nem túl sok kószának adatott meg a történelem feljegyzései szerint, hogy eljusson a vihar szülötteinek városa alá és saját szemével csodálhassa az északi elfek központját. A legendás Oroszlánszívű Richárd érezhette így magát, mikor a muszlimok által megszállt Jeruzsálemet szemlélte pár száz méterről. No, nem akarom tévútra terelni a történelem tudást, az angolok félelmet nem ismerő királya nem került Szaladin fogságába, csupán csak úgy nézhette a felszabadítani vágyott szent várost, mint Mózes az Ígéret Földjét. Halála előtt még láthatta, de lábával be nem léphetett oda.
Az oawa nő az eszéhez fordult segítségül és bizony számításai beváltak. Sikerült felpaprikáznia a lényegre mutató megjegyzésével Awernondyas hadvezér katonáját és az dühödten meg is indult előre, hogy lemossa magáról a szégyent. Dárdáját megforgatta kezében és a bot nyelével nagyot vágott a gyógyító futár feje felé.
-Hééé...! Hagyd békén a foglyunkat! -kiáltott a lovas.
-Ő nem a ti foglyotok. Már mondtam. Nekem adta meg magát, én rendelkezem vele.
*Idejét látta elő húzni a bűvös kártyát.
-ISIS úrnő hamarosan ide ér. Megvárjuk és ő majd eldönti, hogy mi legyen a sorsa.
*Azonnal szalasztottak is egy embert, hogy sürgesse az idő előre haladtát és az be is számolt a látó távolságra lévő utazónak.
-Hölgyem! Azonnal jönnie kell. Az embereink elkaptak egy besurranót. De egy másik hadosztály emberei nem akarják hagyni, hogy elvigyük a helyszínről. -lódított egy kicsit, bár mivel a hír felét már hallotta saját testőrségének egy előre küldött tagjától, így gyanítható volt, hogy csak megerősítésként jött az újabb katona jelenteni.

Akár mennyire is szeretnék mielőbb a városban lenni és megtudni mit keres itt egy idegen és főleg, hogy miként jutott ide, figyelembe kell vennem, hogy nem egy kis harcon vagyunk túl és ahogy én is, minden emberem elgyötört és fáradt, még ha eszükbe sem jut panaszkodni miatta. Ráadásul nem akarok nyíltan szembe helyezkedni Awernondyas-sal vagy a családjával, mert már épp elég ellensége van házunknak és, mint ahogy Háfez-nek is említettem, a hadvezér elkötelezettségében nem vagyok biztos.
Most már nagyon is érzem uram hiányát, hiszen engem nem harcosnak neveltek, még ha nem is kell félteni a kétkezi küzdelemben és a politikai csatározásokban, de ez már kezd sok lenni és félek, nem egy rossz döntést hoztam meg esetleg, ami később visszaüthet, vagy ami nem fog tetszeni Uráldurnak, ha visszatér,……ha visszatér.
Egy nehéz sóhajjal elhessegetem magam felől a borús gondolatokat és a távolba nézek, ahonnan, most egy vágtató lovas közeledik. Pár perc múlva előttem fogja vissza lovát és közli a kellemetlen hírt. Megint csak ki kell találnom valamit, amivel elüthetem a probléma élét.
- Aki bírja a tempót, az kövessen. Rhatal, te mindenképp. – szólok hátra és vágtába ugrasztom a lovam.
Rhatal-on kívül, még hatan tapadnak rám szoros védfalat alkotva, de a többiek is megindulnak, bár kicsit leszakadva. Látom elborult arcukat, de nem nagy már a távolság a városfalakig. Hamarosan úgy is utolérnek és nem baj, ha kevesebben rohanjuk le Awernondyas embereit, nem akarom azt, hogy fenyegetést lássanak bennünk.
Először csak apró pontoknak tűnnek a kapu előtt állók, majd pár perc múlva már ki tudom venni a jelenetet és sejtem, hogy nem lesz egyszerű. Viszont most én vagyok itt a legmagasabb rangú személy. És elég félelmetesen nézhettünk ki, hiszen a lápban a zombikkal való harc nem kímélte sem a ruhánkat, sem a bőrünket.
- Mi folyik itt? – dörrentem rá a hadvezér embereire, épp csak megfékezve a lovam előttük. – És ki ez az idegen…….életben? – adtam a tudatlant és néztem tettetett haraggal saját határőreinkre. – És ennek ugye csak egy oka lehet, hogy kedveskedni akartatok nekem egy kis játszadozással? - folytattam saját katonáim méregetését. - Miért akadályozod meg az embereimet, hogy kedvére tegyenek asszonyuknak, mikor amúgy is rossz kedvem van és ezt talán csak pár levágott fej oldaná fel? – néztem baljós tekintettel a pajzsot szorongató katonára. – Bár becsülendő, hogy híven állsz a posztodon, ezt majd meg is említem uradnak. De most ne állj az utamba, fáradt vagyok és kijár nekem egy kis élvezet. – intettem a katonáknak, akik utánam kezdték lökdösni a foglyot, aki tényleg egy oawa volt.
Bíztam benne, hogy nem mernek ellenem szegülni és, ha később el is mondják uruknak – ha visszatér – az én szavam áll az övékével szemben.

A helyzet fokozódik, amit a macskanő taktikai okokból fokoz is. Mindaddig, míg a fején nem landol egy fegyver nyele.
Ám tőle függetlenül is düh lengi körbe a levegőt. Míg a neves személyre várnak a civakodók, addig a városőrség is riadóztatja az embereiket. Újabb három ember érkezik, ám a gyorsított menetnek hála az első hadvezér neje és katonái megelőzik azt, hogy ennél jelentősebb erősítésre legyen idejük.
A sötét elfek feszülten figyelik egymást, ugyanis jól jön a plusz pont, ha valakinek a szolgálati lapjára beírják, hogy őrségben foglyot sikerült ejteniük. Ám a nagy kérdés, hogy alapvetően Awernondyas beosztottjai szerzik-e meg ezt vagy az Első Lordéi. A tét nagy, de nem eléggé, hogy azt ne fokozza az újonnan érkező.
ISIS a határőrök nélkül is túlerőben lenne, tapasztalt, jól kipróbált katonákkal. Ám a fináncok is már rég kifejezték, hogy szavát döntőnek fogadják el a vitában. És egyre inkább fenyegetett egy összecsapás, mikor végül az egyikük meghátrált.
-Rendben, kegyelmes asszonyom. Természetesen örömmel vesszük, ha a két hadúr együtt működik. -hajtott fejet a pajzsos, itt leginkább ők húznák a rövidebbet. Igen nagy botrány lenne, ha megölnének egy közönséges ellenségen marakodva valamelyik magas rangú tiszt családtagját, ám ha ők elbuknának -ami oly elképzelhetetlennek mégsem tűnik-, akkor csak egy kellemetlen affér lenne. Néhány szemtelen katonán demonstrálná egy előkelő hölgy a hatalmát, bár nem udvarias ezt nem a saját katonákon tenni, de mégsem példa nélküli.
A Do'Odrunok lakosztálya felé indultak, mikor Rhatal, a nagy darab testőr hitetlenkedve nézi, hogy a határőrök pár fegyver elvétele után még a látványos kardot sem 'kérik el. Hát ő nem rest ehhez és gyaloglás közben átkutatva a nőt nem marad éles vagy szúrós tárgya. Viszont fogós igen. A kezét összefonva nem túl szorosra vezetik haza felé.
-Csak egy jó tanács, macska! Ha hamar elmondod, amit kérdeznek, nem tart olyan soká.
*Ezzel lapát tenyerével megpaskolja a vállát, hogy jelezze, barátilag mondta. Bár a feleség ritkán volt jelen ura kínzásain, olyan eltévedt alkalmakkor, mint például az exkirályné öncélú megkínzása, de tudták jól, hogy a hadvezér nem híve a beismerővallomás gyors kihúzásának.

/Drágám! Ha nem akarod a börtönben kihallgatni, akkor a családi tűzhely mellett is... Jaj, hogy mondják? Családi tűzhelyben. Családi tűzhely mellett. Nem tudom, hogy a nőknél ezt hogy ragozzák./

Rutinos intrikusként, bár a jobbak közelében sem járok, szinte tapintanom lehetett a feszültséget, mikor a kapuhoz értem, még éppen időben, mert sejtésem szerint perceken belül egymásnak estek volna, hiszen a kapuőr is erősítést kapott.
Akkor már nehezebb lett volna a dolgom, mert bele kellett volna tevőlegesen is avatkoznom és annak híre már tovább jutott volna annál, mint amit még el lehetett volna pénzzel, megvesztegetéssel, megtévesztéssel, simítani.
A lerohanás, a hatalmam, fontosságom megkérdőjelezhetetlensége volt az, amit bevetettem és számítottam rá, hogy míg nem érkezik ide Awarnandyas valamelyik helyettese, addigra már megszereztem, amit akartam. Számításom bejött! Az őr és társai nem mertek ujjat húzni velem és a mögöttem sorakozó és meg kell vallani elég hátborzongatóan kinéző testőrségemmel. Nem is jártak volna jól, az is biztos, így jól mérték fel az esélyeiket.
- Helyes! – biccentettem neki elégedetten. – Jutalmad nem is marad el.
Szinte nem is néztem a fogoly oawa felé, a többit már Rhatal-ra hagytam, csak kicsit megnyomtam sarkammal lovam oldalát, és az engedelmesen megindult befelé, a család lakosztályai felé.
Eszemben sem volt a rabot a börtönbe vitetni, ahol más is hozzáférhet és különben is azonnal ki akartam kérdezni……miután megtisztálkodtam és átöltöztem persze.
Mint máskor, most sem kerülte el a figyelmemet, hogy a kapuőrök még nem is fegyverezték le a macskanőt, de azt is láttam, hogy az én embereim nem követik el ezt a hibát és elégedett mosoly csúszott ajkaimra. Ma sokan bizonyították előttem, hogy életüket áldoznák értem, a pókkal díszített címeres családért.
Fülem mellett sem ment el a nagydarab testőröm jótanácsa a fogoly felé, aki most már hátrakötött kézzel sétált katonáim gyűrűjébe, mely egyrészt őrizte őt, másrészt megóvta az utcán lődörgő kölykök atrocitásától. Itt nem kedvelték az idegeneket, ezt most az oawa is láthatta.
Ez tényleg jó tanács volt. Igaz nem voltam a híve a kegyetlenkedéseknek, de ha meg akartam valamit tudni, azt minden erőmmel meg is szereztem. Még fajtársamtól is, nem, hogy egy két lábon járó hullát, aki talán nem is tudta, hogy az, bár velem még lehet egyezkedni, ha van elég esze, hogy felmérje ki tehet ez ellen valamit. Szerencséje van ennek a nőnek abban is, hogy nincs itthon a férjem. Sok-sok szerencse! Talán ez egy jó pont a fogolynak!
Ha megérkezünk és elvezetik a lovamat, Rhatal-hoz intézem a szavaimat, bár alaposan végigmérem a „futárt” is.
- Vidd a kamrába és őrizze valaki, míg rendbe szeded magad, aztán térj vissza egy óra múlva. Magam hallgatom ki.
- Neked meg lesz időd átgondolni, hogy mit mondasz. - vetettem egy éles pillantást a macskanőre.
Egy pillantást vetettem még a zsákjára, ami most a földön hevert, de majd azzal is foglalkozom, ha kész leszek és mielőtt „beszélgetni” kezdünk.


/Drágám! Ugyanúgy mondjuk, mint a férfiak: a családi tűzhelynél. /