Mesélői

Neminra az egyetlen jól ismert földrész a világon, ahol már a négy faj odaáig eljutott, hogy kíváncsiak másra is.
Éppen ezért alakult ki a Felfedező Liga. Ez a Liga mindenféle fajból áll össze, tagjai gazdagok, szegények és a kettő közt minden, egy a biztos egy dolog köti őket össze: A felfedezés vágya.

Kering egy történet egész Neminrán, amit csak megerősíteni lehet, hogy egy hajó amit a Liga indított el valahol a messzi tengeren egy hatalmas szigetre lelt. Pletykának része az is, hogy ez a sziget lehetséges, hogy nagyobb, mint a mi szép Neminránk.

Na persze ez a pletyka nem is tűnik annyira komolytalannak, mivel szinte minden nagyobb városban megtalálható egy vagy több helyen egy szép nagy plakát az alábbi felirattal:


Ennek és az összes hasonló szövegű plakátnak az alján pedig ott áll egy aláírás: Octavius von South.

Nos ki milyen indokból pedig elindul a régi béke fellegvárába, hogy csatlakozzon a Ligához, ilyen vagy olyan okoból:

Tündéink: Lash, Viridiel és Alia

Titeket az egyik nemes hivat magához, nem is láttátok még életetekben egyszer sem őt, pedig aztán elég szép számmal megtudjátok nevezni őket.
A nemeshez odaérve még az ajtó előtt köszönt titeket. (egyesével vagy csoportosan érkeztek azt döntsétek el kérlek) Ő mielőtt bármi történne tömören és röviden elmondja miért is hivatott titeket:
-Üdvözöllek titeket, bizonyára olvastátok vagy hallotátok a nagy hírt az új kontinensről. Szeretném, ha elmennétek oda és Királyságunk nevében jelen lennétek és képviselnétek minket.-Ezután behív titeket a mögötte elterülő hatalmas terembe, ahol egy köralakú asztalnál helyet foglal és titeket is erre sarkal.-Régi nagy vágyam volt, hogy elmenjek oda, de sajnos nekem ez nem fog megadatni egy régi sérülés miatt. Azonban lehetőségem van megadni ezt nektek, hogy elmenjetek oda. Királyunk személyes kérése volt, hogy ti legyetek a kiválasztottak, akik minket fognak képviselni odaát.-Ezután lehajol az asztal alá, ahonnan elővesz egy pár papírt, majd átnyújt mindenkinek egyet belőle, amin az elmondottaknak megfelelő dolgok szerepelnek egy pecséttel a királytól. Hogy ez mennyire igazi vagy sem, azt nem tudjátok megmondani.
-Gyertek velem, odakint közben már vár ránk egy hintó.-ezzel ő feláll és elindul vissza kifelé.
Odakint rátok már tényleg vár egy kocsi. (ha nem együtt mentetek be, akkor írási sorrendben gyarapodtok odabent)
-Sok sikert kívánok nektek!

Ezzel a kocsi, miután mind a hárman beszálltatok elindul. Napokig sőt hetekig utaztok egyenesen az Össznépi-erődig.
Folytatás a Közös résznél

Harlon

Te éppen egy törp kikötőben ücsörögsz téve éppen a dolgodat. De az is lehet, hogy a hajódon vagy éppen a vízparton amikor egy furcsa ember lép oda melléd. Egy magas ősz hajú félszemű ember, aki amikor hozzád szól Berilnek nevezi meg magát. Egy kérése is van feléd:
-Nagyon hálás lennék, ha eltudnál vinni Össznépi-erődbe, tudod egy nagy expedíció indul és szeretnék vele elmenni innen.-persze hamar kiemeli, hogy nem ingyen lenne ez az egész, hanem egész pontosan egy zsák aranyért. Ami azért valljuk be nem kis összeg.
Miután elindultatok a város felé elég sokat mesél neked arról amit megtudott, hogy tengerészeket és hajósokat várnak aki át mer kelni a tengeren. Mesél neked még a fura Liga vezetőjéről is, hogy valahonnan hatalmas mennyiségű tőkét kapott, hogy finanszírozza mindezt, talán nem is nagyon tudsz belőle kiszedni mást a rövidke hajóúton a város felé, így talán megnyugtat, hogy a kikötőben kitudsz kötni.
Innen már viszont magával rángat a gyülekező helyére, ahol sok-sok ifjú és öreg tengerész beszéli meg éppen a tervet az útra.
Meghallod, hogy a flotta merre akar átkelni a vizen, és talán úgy véled, hogy érdemes lenne kipróbálni magad a tengerészetben is.
Folytatás a Közös résznél.

Aesma, Evenon, Frederick és Elyon Luven

Ti különböző területein vagytok Neminrának, de az is lehet, hogy egy városban vagytok. Nem tudni pontosan miért, de eldöntitek, hogy ez a kaland a Ligával egész jól hangzik. Hiszen az új kontinens hatalmas lehetőséggel bír. Ha belegondoltok odaát új tudás, trófeák, kincsek és új emberek vár mindenkit. Így eldöntitek, hogy a Liga kocsijaival elmentek az Össznépi-erődbe ahol tárt karokkal várnak a kapuőrök. Elmondják nektek, hogy a kikötőben lesz hamarosan a megbeszélés a kihajózásról.

Közös

Így vagy úgy, de mindenki eljut a kikötőbe amikor maga a kihajózás megtörténik. A hely tele van mindenféle faj képviselőjével és ezen felül ami még feltűnik mindenkinek az a tribün középen. A környéken nagyon nehéz mozogni, a levegő is fülledt. Azonban úgy vélitek, hogy megéri kivárni a sorotokat. Pár perc telik el mire egy ember áll ki a tribünre, nagyon különös megjelenéssel és egy kicsit magas hanghordozással.



-Octavius von South vagyok.-mondja fennkölten.
-Örülök, hogy ilyen szép számmal összegyűltünk. Mint azt már tudhatják két hajónk dél-kelet felé hajózott neminra partjaitól, azonban csak az egyik tért vissza egy hatalmas hírrel. Egy új sziget, vagy kontinens van odaát, amiről semmit nem tudunk. A feladatunk az, hogy felfedezzük. A Liga nagy örömmel jelenti be, hogy erre a célra létrehozott flotta készen áll kihajózni még a mai napon!-erre a kijelentésre többen éljenezni kezdtek, amire Octavius visszavonult az egyik épületbe. Hamar egy másik figura lépett a helyére aki elmondta, hogy utána kell menni és megkapja mindenki a beosztását a hajókra.
Harlon, te már jól tudod, hogy ha szeretnél a flottához csatlakozni a hajóddal együtt, akkor neked csak ezt meg kell említened és máris kapsz magad mellé matrózokat és utasokat.
A többiek pedig ahogy belépnek hamar megkapják, hogy a "Fekete Angyal" nevű hajón fogtok utazni. Ezt a hajót hamar meg is találjátok és a fedélzeten az indulás előtt látjátok meg, hogy maga Octavius is ezzel utazik.

Köszönöm mindenkinek, hogy jelentkezett és remélem mindenki jól fogja érezni magát.
Hogy szépen haladjunk azonban egy új, bár annál ismertebb eszközzel szeretnék élni, egy határidővel.
Ez legyen mához egy hétre, azaz 02.17 20:00 ha valakinek esetleg nem jó az írjon PM-et nekem!

Plusz infók:
- A játékban résztvevők nyugodtan összebeszélhetnek egymással egy csoporton belül
- ha valaki még szeretne csatlakozni, az még megteheti az első kör végéig!

Jó szórakozást és sose hagyjon el benneteket a remény!

Szép napra ébredtem. Az erdő most is olyan szép, mint évekkel ezelőtt. Mellonnal mindig bejárjuk a szokott helyeinket, és sokszor úgy telik el az idő, hogy észre se vesszük. Ma is megtettük már a reggeli sétánkat és indulunk vissza a házunkba. Amikor beléptem az ajtón, egy levél várt, vagyis egy meghívó egy Nemestől, aki szeretné, ha elmennék hozzá, valami megbízás ügyében. A levél sok mindenre nem terjedt ki, de azt hiszem, hogy személyesen jobb lesz, ha megtudom pontosan miért hívat. Sokat nem is időzöm a csomagolással, és útnak is eredek Mellonnal. Aztán kiderül, hogy mi az a nagyon fontos dolog, amiért hívat.


Hamarosan meglátok egy Hintőt,ami valószínűleg a meghívottakra vár. De látok is egy ismerős arcot, akit régen láttam.Talán még megismer... Viridiel.
-Üdv Viri! Hogy smint? Rég találkoztunk. -lépek hozzá közelebb egy mosollyal.

Szokásommá vált hogy faluból faluba tengődöm egy üveg itallal a kezembe, egy nagyon rossz szokásommá. Akárhogy is, egyszer józanabb pillanataimba az egyik táblán nézem a ki akasztott felkéréseket az isten hátamögötti faluba ahova ép betévedtem. Ahogy nyúlok a papírért és bele olvasok realizálom hogy itt nagyobb dologról van szó mint azt bárki gondolná. Nem vagyok tegnerre való, számomra a szilárd talaj a legjobb, de azon a napon se volt választásom mind ahogy most se. Ahogyan meg fordulok s a helyi fogadóra tekintek egy szék repül ki az ablakon és cifra szavaka. Normális esetben még érdekelne is hogy csatlakozzam a verekedőkhöz s rendet teremtsek egy üveg italtért cserébe de most sietős az utam a Liga hajóihoz.

Alig telik bele pár óra s a liga egy közeli kocsijával sikerült eljuttnom anélkül hogy sokat kellet volna gyalogolnom idáig, ezt a kényelmesnek mondható utazási módót újra meg tudnám szokni, de azok az idők már elmúltak és más fajta feladatokkal kell foglalkoznom. Ahogyan elindulok a városban s szerencsémre még akad néhány ezüst érmém, így hát meg is állok az egyik törpe kovácsnál. Furcsán is nézhet rám, elsőre nem tünhetek többnek egy részeges alaknál aki részeségében össze téveszhette a nemes műhelyét egy bordéllyal, de ennyire azért nem igyekszem a síromba.

-Üdv, egy másfélkezes kardra van szükségem, a jobb munkáid közül.

Szándékosan nem is használom a fizetést szót, számomra egy ténylegesen kiváló törp munka megengedhetetlen, de csak sikerül valami üzletett kötnöm velle. Mindeközben az eddig oldalamon pihentetet kardot át helyezem a hátamra. Még szerencse hogy a tokján található egy állítható szíj amivel még rögzíteni is tudom. Akár hogy is folytatom a mondandóm a törpnek aki vagy figyel vagy le se szarhatja amit mondok.

-Szóval jó törp mester, uram, egy olyanra lenne szükségem aminek markolata nehezített, legfőbbként a legendás Raydani hegyek kiváló érceiből, vagy annál jobból készítet penge, az élezéséhez pedig három gyámotozott köszörű követ kérnék. -Elég méltó kérés ez egy magad fajta mester felé?

Nem éppen voltam járatos a helyi ércekben, így csak annak a helyből a tudásából gazdálkodhattam ahonnét jöttem, bár ezen a földrészen mindenki legendákat zeng a Raydani hegyekből származó kovács munkákra, így hát magam is tennék velle egy próbát. Bár annak is örülhetnék hogy ha egy rozsdás tört hozzám vág annyi pénzért ami az erszényemet nyomja, de hát nem is használtam a venni, fizetni, vagy akár cserélni szavakat.

//Aki nem akar előzményeket olvasni, az a 2. nagyobb szakaszhoz ugorjon le.//

Megrészegítő volt az a boldogság, ami az utóbbi időben érte őt, ugyanakkor borzasztóan furcsa is. Soha, még a legmerészebb álmaiban sem hitte volna, hogy valaha lesz esküvője ámulatba ejtően szép ruhával, és annak a férfinak a felesége lehet, akinek minden porcikáját tiszta szívéből szereti. Eddig sem vetette meg a románcot, de mostanság meg végképp nem, kihasználva minden egyes édes percet, amit kettesben töltöttek, emlékezetébe vésve azokat a pillanatokat, ahol az öröm a tetőfokára hágott. Azt a nyugalmat sem felejti el, ami körülölelte őt, és hálásan vette tudomásul, hogy Viridiel nem az első pillanatban ugrott fejest a kalandba, hanem korábbi kérésének megfelelően visszafogta ezen vágyait a saját békéjük érdekében. Persze igyekezett mindvégig lekötni a figyelmét, hogy ne feltétlen vágyjon vissza a poros utakra és zsúfolt városokba, idegen tájakra, minden jóval megajándékozva őt a mézeshetek alatt. Aztán ennek leteltével kapott párja egy kisebb hírszerzői feladatot, ahova természetesen elkísérte őt, nem akarva azonnal egyedül maradni és várakozni rá. Húzni nem húzta a száját, mert így is nagyon sok lehetőségről lemondott annak érdekében, hogy elhalmozza őt minden jóval, ezért legalább ezt a kisebb, felkínált kitérőt elengedte, olyan széles vigyorral követve újdonsult férjét, hogy semmivel sem lehetett levakarni képéről ezeket a vonásokat.
Awyrisba viszonylag hamar tértek vissza, köszönhetően a rövid feladatnak és annak, hogy csupán egy levelet kellett kézbesíteni. Próbálták mindemellett a biztonságosabb utakat róni, olyan ösvényeket, amiket alapvetően csak elfek járhatnak kényelmesen, így minden problémától mentesültek, és a szokásos szereposztással tettek mindent a maga megszokott módján, ahogyan mindig is. Mégis volt valami másság az egészben, ahogy arra gondolt, ténylegesen megpecsételték a sorsukat azzal az esküvel, amit egymásnak tettek, és mostanáig belebizsereg az egész teste abba a meghittségbe és bizalomba. Alapvetően nem változott semmi, csak olyan... Nem is tudja megfogalmazni, belül valami mégis más lett, és bár idáig is nagyon szoros kötelékek fűzték Viridielhez, most mintha még szorosabb lenne, köszönhetően a jeles alkalomnak. Reméli, hogy soha nem fog eltűnni az az idilli hangulat, ami kísérte őt az elmúlt hónapokban.
A visszatéréssel nekiláttak keresni maguknak egy helyet az erdőben, ahova újra és újra visszatérhetnek, ami az ő családi fészkük lesz. Tekintve, hogy rengeteget utaznak, nem kifejezetten ragaszkodott hozzá, hogy új lakhelyet építtessenek és építsenek, hiszen jó a szülői ház is akkor, mikor vissza-visszatérnek, ám arra gondolva, hogy könnyedén továbbléphetnek még eggyel a családalapítás felé... Talán jobb, hogy már most elkezdik kialakítani a saját otthonukat a saját meglátásaik szerint, úgy berendezve, ahogyan azt ők célszerűnek és kényelmesnek találják. Izgalmasnak bizonyult, és bár eleinte nagyon bizonytalan volt, hamar belejött, szórva az ötleteket, hogy mit hova és miként lehetne elhelyezni, milyen szobát akar bizonyos részeire leendő otthonuknak. Ha éppen drága férjének más meglátásai voltak, akkor azt könnyedén megbeszélték, noha nagy ellenállásba nem ütköztek egyszer sem. Az alapanyagok és a segítség meg hamar érkezett a király jóvoltából, ám azt nem mondhatta, hogy télen annyira egyszerű lett volna az építkezés. Még közel sincs vége, de legalább sikerült addig eljutni, hogy nekik legyen alvóhelyük ott néhány helyiséggel, ám a jövőben érkező lurkóknak még nincs semmi, de ezek is tervben vannak. Ahol tudott, ott segített, hiszen Természet Anya áldásával igencsak nagy erőt kapott, még ha ennek az is volt az ára, hogy elveszítette hús-vér karját, egy egészen hasonlót kapott cserébe. Más kérdés, hogy a téli időszakban olyan nehezen irányítható volt és annyira nehezen mozdult, hogy tényleg csak akkor fogott bele bárminemű férfias munkába, amikor nagy szükség volt rá, mert lement a nap, mire megemelte a karját. Ettől függetlenül az építkezőknek nagyon szívesen vitte a frissen készült, forró teákat vagy forralt bort; kinek mikor mi esett jól, na meg persze ő volt a háziasszony, a hozott élelmet előszeretettel készítette el a dolgozóknak, így véve ki a részét az otthonuk kialakításában.
Boldog és reményekkel teli időszak volt, ezt nem tudná tagadni. Feltámadtak benne a vágyak, új célokat tűzött ki, és minden olyan friss és csodálatos volt, megmagyarázhatatlanul gyönyörű és lelkesítő. Egy ideig biztosan el fog tartani, mire ténylegesen felfogja az elmúlt eseményeket és azok valóságosságát, egyelőre csak hagyta magát sodródni az árral. A hónapok így viszonylag zsúfoltan teltek, volt munka bőven, még ha kaland nem is, ám idővel ez is beköszöntött. Meglepetten vette tudomásul, mikor befutottak hozzájuk egy kalandlehetőséggel, aggodalmasan pillantva ekkor párjára, és már az első szavak elhangoztával biztos volt benne, hogy túl veszélyes és nem szabadna elvállalniuk. Azonban figyelembe kellett vennie Viridiel igényeit is, hiszen tudta és tudja, hogy őt vonzza a vándorlás, és biztosra veszi, hogy elképesztően sajnálná, ha ki kéne hagynia ezt a lehetőséget, hiszen ez a visszamenő néhány hónapra biztosan kielégítené a kalandvágyát.
Őt fürkészi kíváncsian, és mikor kiderül, hogy valami egészen új felfedezéséről van szó - persze csak sejtelmesen elhintve -, azért ő maga is rendesen dilemmába esik, mert egy új környezet új növényekkel és új állatokkal kecsegtet. Karba teszi a kezét, és bár a karja még egy kicsit lassúcska, kisvártatva felzárkózik jobbja a baljához, savanykás arccal bámulva a hírnököt, aki a nemeshez való belépőt elhozta nekik. Pár őrjítő másodpercet követően, amit szájrágással teli gondolkodással tölt, beletörődőn felsóhajt.
- Azt hiszem, ezt most én se tudom kihagyni - vet egy esetlen mosolyt Viridielre. - Talán lesznek ott olyan növények és állatok, amikkel itt nem találkozhatnék és lehet, új gyógymódokat is megismerhetek. Meg legalább a kalandvágyadat is kiélheted - böki meg a mellkasát párszor, csibészes vigyorral fürkészve párja szemeit, madj egy gyors puszit nyomva sebhelyes arcára felsiet a szobájukba, elégedetten nézve körbe benne. Noha még minden rendetlen és rendezetlen, nem tagadhatja elégedettségét, hogy haladnak egy olyan élet megvalósítása felé, amire mindig is vágyott.
Egy helyeslő bólintással a széthagyott dolgokon átlépve odamászik a szekrényéhez, előrántva belőle pár ruhát, rádobva az ágyra, előkeríti a szárított gyógyfüveket, üvegcséket, a rengeteget használt mozsarát, kis faedényeket, tiszta textíliákat. Mindezeket belegyűri a régen használt táskájába, aminek kopottsága és megviseltsége furcsamód nosztalgikus hangulatot vált ki belőle. Letelepedve a földre a tárgy mellé, pakolva bele azon gondolkodik, hogy talán nem is annyira rossz újra és újra kimozdulni innen, kalandokba keveredni... Lehet, hogy abban a pillanatban, amikor benne vannak egy krízispontban, nagyon rosszul viseli, visszaemlékezve inkább olyan, mint a kapcsolatuk megerősítése. Így is izzik a szerelem, de ezektől az élményektől csak még jobban ragaszkodnak egymáshoz, ami egészen felfoghatatlan tapasztalat és elfogadhatatlan is, de így van.
Ha esetleg a pakolása közben Viridiel belép, akkor mondja neki, ám ha csak a házukon belül találkoznak az egyik szobában, akkor jegyzi meg:
- Nem tudom, hova kell majd mennünk, de ha lesz lehetőségünk, akkor pár ilyen üvegcsét... - mutat fel egy növényi kivonattal megtöltött darabot. -, be kéne szereznünk. Kezdek kifogyni néhányból, és nem szeretném, hogy nélkülöznöd kelljen bizonyos szolgáltatásokat - vigyorodik el, játékosan megbökve Viridiel orrát, majd egy puszit nyomva az ajkaira indul is tovább, hogy még pár dolgot összeszedjen.
- A kristálycuccaid ne hagyd itthon! - kiabál ki a helyiségből, amikor hirtelen eszébe jut, hogy már régen kellett férjének magára öltenie, aztán nehogy elfelejtse.
Férj... Mennyire fura szó, a kedves és pár jelzőket is annyira nehezen szokta meg.
- Talán kötelet sem ártana vinni - szól még hangosan. - Meg fáklyát, bár az szerintem nincs itthon - teszi hozzá eltűnődve, körbenézve a kupiban, széttúrva néhány halmot, hátha talál használható eszközöket még, de a szokásos felszerelését leszámítva nincs nála több. Még egy tőre megmaradt a sötételfeknél űzött kalandról, aztán eszébe jut, hogy kapott ő a királytól két kristálytőrt, hálája jeleként teljesen felülírva az eddigi rendszert, kard helyett tőröket adva neki. Végül ezek igazából egy kezdetleges vitrinben kötöttek ki a falon, és ragaszkodott egy hagyományos tőrpároshoz, és kapott kettő tündemotívummal ellátottat, ugyanolyat, amilyennel még Hirion levadászására indult. Megmosolyogja a gondolatot, hogy mennyivel másabb fordulatot vett ez az egész, és hogy végül a tündetőr a sötételf ifjoncnál landolt, hogy meg tudja védeni magát és a testvérét. A sötételfektől szerzett tőrét becsúsztatja az egyik csizmájába, a másikba a tündetőrt, szokatlannak találva az érzést, hogy a fűző szorosságának hála érzékeli a fegyverek ottlétét. Régen kellett már így járnia...
Végül, mikor Viridiel is indulásra készenáll, kiválasztja az egyik sötétebb, könnyedebb kabátját, hiszen már nincs olyan hideg, de azért annyira meleg sem, úgy rántva a hátára a táskáját. Még kihúzza a haját, copfba fogva azt, hogy ne zavarjon túlságosan, párjára pillantva aztán, hogy mindene megvan-e. Ha ő is összeszedett mindent, akkor a kezét nyújtva megfogja az övét, hogy kéz a kézben tegyék meg legalább a táv elejét, aztán legfeljebb Viridiel bundás alakját veszi fel a gyorsabb haladás érdekében.



Megérkezve a nemesnek a területére, már várják őket. Egy visszafogott mosollyal lép be az épületbe, végig szorítva Viridiel kezét, és némileg feszült, hogy egy ilyen alakhoz kell betérniük. Az eltelt időszak miatt enyhült benne minden, mert nem kellett vele foglalkoznia, na meg talán némi elismerés is körülveszi őt a király kiszabadítása miatt, még ha nem is olyan nagy. Az meg a másik, hogy egy ugyancsak nemesnek a felesége lett, így talán kevesebb támadás fogja őt érni azzal a váddal, hogy félvér vagy áruló, vagy bármi más.
Némileg kényelmetlenül érzi magát, de a tőle telhető legnagyobb türelemmel végighallgatja azt, ami miatt meghívták őket. Az elején lévő felvezetésre bólint párszor, részben ezzel üdvözölve az idegent, részben pedig biztosítva őt, hogy értesültek róla, köszönhetően annak a tündének, aki kézbesítette az információkat írásos formában egyaránt. Ezek után a terembe tévedve körbenéz, de nem tűnik másabbnak az összes többinél, amit idáig látott, sőt, mivel még úgyis nagyon benne vannak otthonuk alakítgatásában, inkább ötleteket keres még itt is, önkéntelenül is. Nem nagyon kíván ugyanakkor leülni, ezzel is valamelyest kifejezve, hogy nem teadélutánra érkezett, hanem egy gyors tájékoztatóra, ám ha Viridiel helyet foglal, akkor engedelmesen követi. Párja még mindig jobban ismeri a szokásokat.
Részvéttel biccent egyet arra, hogy le kellett mondania a vendéglátójuknak az utazásról, ám arra valamelyest savanyodnak a vonásai, mikor a király személyes kérését is felhozza. Persze, tudja, hogy Viridielt nem lehet mentesíteni véglegesen a feladatok teljesítése alól, hiszen kötelessége van futárként, és így már neki is, és ha nem akar teljesen haszontalan lenni, akkor követi őt az ilyen alkalmakkor, nem csupán vár ölbe tett kezekkel. Egyébként is rosszul érzi magát attól, hogy csak Viridiel a pénzkereső, ő pedig képtelen elvégezni bármit is ilyen keretek közt. Lehet, hogy nem gond ez párjának, őt attól még nyomasztja, hogy nem tesz hozzá semmi anyagit a kapcsolatukhoz.
- Hírvívőként, azt hiszem, valóban jó választás a férjem – karol bele finoman, támogatólag pillantva fel párjára, mire az utolsó szóra kellemes borzongás fut végig rajta, még mindig nem szokva meg a megnevezést, majd visszafordul vendéglátójuk felé. – A feleségeként pedig segítem majd az út során – biccent egyet, ezzel teljesen bevonva magát az eseményekbe. A papírokat átveszi, hacsak Viridiel nem bizonyul gyorsabbnak nála ezt illetően, érdeklődőn vizsgálgatva a rajta szereplő sorokat és a pecsétet. Ő annyira nem járatos ezekben, így meg sem kérdőjelezi az irat hamisságát; ha Viridiel gyanúsnak találja, akkor úgyis szól róla. Jóformán alig végez az olvasgatással, már kaphatja is fel a tekintetét a férfira, aki kiinvitálja őket, egyenesen az emlegetett hintóhoz. Először titkon húzza a száját, megszokva azt, hogy állati alakban vagy elfként a lábain gyalogolva járja a kontinenst Viridiel oldalán, ám belegondolva, hogy mennyivel kényelmesebb lesz, belenyugszik. Azonban az ott lévő alakokról nem tudja eldönteni, hogy vezetni fogják-e mindketten a kocsit vagy az egyikük a társuk lesz-e, és mikor a szőke nő megszólítja Viridielt neki egészen különös közvetlenséggel, párjára pillant.

//Tehát a cuccok, amik nálam vannak: két tőr, az egyik selfektől lopott, a másik tündéktől, de igazából semmi extra, az utóbbi minőségibb munka, míg az előbbi amolyan tömeggyártásos. Kisebb növényi olajos üvegcsék vannak, szám szerint 15, ebből 3 a derekán lévő övről lóg le. Csomóféle szárított és aprított növény, levél, gyökér a gyógyításra, néhány ruha. Pár kicsi faedény és tiszta textíliák vannak, na meg alkohol, hogy legyen mivel kitisztítani a sebet, mindezek tetejébe két olyan üvegcsét is hurcibálok, amiben a sárkánygyümölcsöt használtam fel gyógyitalalapnak. Sárkánygyümölcs nincs már nálam, tekintve, hogy termés és elrohad egy idő után, potiként jó //

Mesélői Fredericknek

Nem okoz komoly problémát egy jó törpe kovács megtalálása, hiszen a gyülekező tömegben jópár kereskedő és szaki is meglátta a lehetőséget. Az egyik ilyen kovács egy kissebb helységet bérel az egyik épület tövében.
Ahogyan te is láthatod furcsa szemekkel méreget téged mielőtt megszólalsz, de aztán pár kihívó szavad annyira megtetszik neki, hogy szakálla simítgatása közben nagyot nevet fel és így felel neked:
-Fiacskám! Raydaninál nincs jobb semmi ezen a golyóbison és nem is jöhettél volna jobb helyre ebben a kelekóla városban! Én csinálom a legjobb pengéket és páncélokat is, így neked is hamar tudok találni valami hozzád valót. Jól hallottam, hogy értesz ehhez a dologhoz hmm?-Kapott elő egy kardot az egyik álványról, amiről a fény tükörként verődik vissza és gyönyörű Raydanhoz méltó markolata bárki szemét kényeztetné. - Ilyet sehol nem találsz fiacskám! Ez az egyik mesterművem! A pengét két hónapig finomítgattam amíg ilyen szép nem lett! Nem szívesen adom el senkinek, csak annak aki méltó rá. Úgy vélem te érdemes vagy rá száz fényes aranytallérért.-mosolygott rád fényes karddal a kezében, nem tudva, hogy vajon hogyan fogsz erre reagálni. Talán képes lehetsz vele egy picit alkudni, ugyanis úgy érezheted, mintha inkább egy kereskedővel állnál szemben mintsem egy vérbeli kovácsmesterrel.

Az idilli mézesheteink után következnek a mézes hónapok és ha, azt hittem előbb-utóbb betellek az én drága párommal, akkor nagyot tévedtem. Boldogan vetettem bele mindenbe, amit csak kért tőlem és a megfelelő saját családi fészek kialakítása is teljesen lekötötte az energiáimat. A királyi pár sem feledkezett el arról, hogy mit tettünk, így semmiben nem szenvedtünk hiányt.
A futár megjelenése az épp alakulóban lévő otthonunkban, váratlanul ért, hiszen nem igazán foglalkoztam most a kettőnkön kívül semmivel, így teljesen tájékozatlan voltam, de egyben nagyon kíváncsi is, hogy vajon a király milyen oknál fogva gondolt rám, mikor ígéretet tett, hogy egy darabig hagyja hagy éljük az életünket.
Ahogy sejtettem, nem valami hétköznapi ügy miatt tartott igényt a szolgálataimra.
Ennek ellenére kicsit tartottam attól, hogy vajon Lash mit szól ehhez, de mikor csak csendben gubbasztottam és nem adtam választ a küldöncnek, végül csak ráemeltem a tekintetem.
A nevetve mondott szavai, zene voltak a füleimnek, így miután a futárt útjára engedtem a beleegyező válasszal, gyorsan rohantam FELESÉGEM után és kaptam a karjaimba, jól megpörgetve a levegőben.
- Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! - csókoltam össze.
Aztán persze igyekeztem mindent úgy tenni és azt összeszedni, amit csak akart.
- Természetesen drágám, a páncél és a fegyvereim is jönnek. - bólintottam, mintha nekem ez nem jutott volna eszembe. - Szerintem fáklyát és kötelet is tudunk venni a kikötőben, ha nem lesz alapfelszerelés. - mormolom, nyakig az egyik félig kész szekrényben, amiben a zsákomat sejtettem.
Azért nem felejtettem még el, mi kell egy kalandtúrához, így aránylag hamar elkészülök. Természetesen viszek mindent, amim csak van és elbírom, a királyi pártól kapottat is. Tőr (több is), kard és íj, fegyverekből mind a legjobbat és ez az alap, a kristálypáncél sem okoz gondot, váltás ruha még és apróságok: tűzgyújtó, kulacs, stb.
A nemes házáig nem tart sokáig az út, aztán máris bevezetnek minket hozzá, valószínűleg már várt ránk. Ott megtudjuk a részleteket, meg, hogy miért ránk esett a választás, ami persze elégedettséggel tölt el.
Az sem kevéssé, hogy Lash is egyetért velem és a bizalma megható. Kap is érte egy puszit és megszorítom a kezét.
- Örülök, hogy képviselhetjük népünket, mindent elkövetünk, hogy jól menjenek a dolgok és minél több mindent tudjunk meg arról a helyről.
Ezek után, ahogy kéri követjük és meglepődök a kényelmes hintó láttán. Tényleg nem veszik félvállról, bár eddig sem panaszkodtam a két lábamra.
A hintónál aztán még nagyobb meglepetés ér egy ismerős láttán. Elköszönünk a nemestől.
Mosolyogva köszöntöm a lányt.
- Szia Alia, örülök, hogy látlak és ezek szerint épségben visszaértél Zevadarból. Nem tudom ismered-e a feleségemet, Lasraelt?
- Ohh! Gratulálok!! Örvendek Lash. - mosolyog a páromra Alia.
Lash csak csendben biccent egyet, ahogy már csak idegen társaságban szokott és sejtettem, hogy nem fogja szó nélkül hagyni a neve rövídítését.
- Én is, Alia - pislant rá, gondolom a lány neve miatt, így én biccentek. - De maradjunk a Lashraelnél - mosolyodik el halványan.
- Rendben. Lashrael. -bólint Alia
Én már megszokta,. hogy párom ragaszkodik a teljes nevéhez és csak tőlem vagy egy-két kivételes jóbaráttól viselte el a becézést, így nem lepődöm meg a kiigazításon.
- Te itt? Talán csak nem a hajóra készülsz? - kérdeztem a lányra nézve.
- Igen. Úgy néz ki hogy én is veletek tartok- válaszol az idomár lány, majd kedvesem felé bólint. - Majd figyelek hogy ne röviditve mondjam.
- Nos, minél többen, annál jobb. Ne folytassuk esetleg a beszélgetést az előkészített kocsiban? Bizonyára úgyis hosszú az út, és legalább kényelmesen folytathatjuk a csevegést. - jegyzi meg Lash, ami nem rossz ötlet.
- Rendben. - egyezik bele Alia és be is ül a kocsiba, ekkor jelenik meg a tigris.
Már rég láttam Alia tigrisét, így csak gondolatban üdvözöltem, remélve, hogy nem zárkózik el, de nem mertem megérinteni, talán nem venné jó néven. Azonban megnyugtatóan öleltem át Lasht.
- Nem bánt, ő Alia jópajtása és segítője. Na, de akkor hajrá, ne várassuk szegény kocsist. Nem is tudom mikor utaztam ilyen kényelmesen. - helyezkedtem el jólesően.
Lash nem túl lelkesen, de bólint egyet.
- Megtudhatom, hogy miként került hozzád? - néz a lányra. - Van pár emlékem a fajtájukkal kapcsolatosan, de egyik sem volt olyan... jó.
- Nagyon régi történet. Majd egyszer elmesélem. Mellon jóbarát és mindent együtt csinálunk.
A hintóval kényelmes az út és én kíváncsi vagyok, hogy került Alia vissza és, hogy hogy megy most a sora, így sokat kérdezősködöm erről és ezzel el is megy el az idő.
Megérkezve a kikötőbe lesegítettem a lányokat a hintóból és az emelvényhez lépkedtünk.
Hamarosan egy magasrangú tengerésztisztnek tűnő alak jelenik meg és sétál fel az előkészített pódiumra, ami körül már jó sokan gyűltünk össze. Az izgatottság kézzel tapintható és mikor a férfi megszólal mindenki elcsöndesedik, hogy ne szalasszanak el egy szót sem.
Végül is csak megerősíti, amit már a nemestől megtudtunk.
Lash némileg elégedetlenül néz körbe.
- Felkészülni se hagynak időt... - motyogja. - Én még soha nem utaztam hajóval - néz ránk. - És ha van még valami, ami hiányzik, akkor most kell beszereznünk.
Közben megjelenik az emlegetett fickó és elmondja a beosztást és örülök, hogy mindannyian egy hajóra kerülünk.
- Bírja Melon a vizet? El nem tudok képzelni egy tengeribeteg tigrist. - vicceskedem Alia-val.
- Ne aggodjon Uraság. Már utaztunk hajon és nem akadály. Ha biztosit élelmet bőségesen neki..akkor nem is lesz gond. - válaszol egyértelműen ugratva engem Alia.
- Majd kiderül. - válaszolom mindkét lány véleményére kissé elmélázva, mert mintha egy sötét bőrt is megvillanni láttam volna, ami ráncokat vont a homlokomra.
- De most első a beszerzés, aztán hajrá, mehetünk hajókázni.
- Rendben. - biccent Alia.
Ha minden meg van, akkor visszatérünk a hajóra, ahol nyilvánvalóvá válik, hogy Octavius lesz a kapitányunk, amit valahogy sejtettem.

Meg vonom a vállam, elsőre tényleg kováncsnak néztem de ő inkább egy kereskedő szinte egy paraszt tudását elérve a kardokról. Főleg miután jobban meg figyelem az a pengét, picit bűzlik a dolog. Nos, mit tehetnék? Eljátszom a jól átvertett majd meglátjuk hogy katonai múltam s az ezen évek alatt szerzett tapasztalatom tévesztet meg vagy tényleg csak egy kalmárral akadt dolgom aki a fegyver többszörösét kéri.

-Hát látja jó törp uram, az én tapasztalt katona szememnek ez a látvány igen csak hihetetlen, tehetek vele egy próbát?

Teszem fel a kérdést, s ha csak nem talál ki valami jó kifogást én nem láttom akadályát a dolgoknak, elvégre ez az én zseniális ötletem volt, most már csak futni kéne. Gondolkozok a hasznavehetetlen csavargó megoldáson, majd meg fogom a kardom markolatát mit idő közben a hátamra helyeztem át. A díszes markolatgombja felcsíllan a besütő fénybe ami rá meredetik akárcsak a pengén. Ideje lesz meg látni mire is képes a legerősebb acél-e földrészen.

-Ha már úgy se bánja hogy próbála teszem, akkor egyből az erejét és tartósággát tesztelném.

Helyezem a törptől kapott kardot két szilárd tárt közé, úgy hogy a penge élle s a markolat tartsa csak. Majd lendítem a sajátom, mindkét kézzel, jókora erőt bele adva. Bár járom az utat már egy ideje és a fizikumom se olyan mind a katonai szolgálat alatt volt, de azért akadmég egy anyaszomorítóhoz méltó erő a két karomba. Jól kimérem a csapást, egyenes a penge közepére, bár nem hiszem hogy egybőll átszakítaná így lecsapok még egyszer. Ha ezzel eltörik a kard csak felsóhajtok, ahogy a törpe nézek. Ha még is kellene neki még egy suhintás akkor le állok és elismerő mosolyt vetettek a törpre.

Amennyiben a kard eltörött.

-Katona voltam jó törp uram, s jó érzékem van a kardokhoz, az amit mutatott valóban Raydan hegyeinek pengéje de a minősége csak harmadosztályú lehet legjobb esetben is.

Közlöm a rideg szavakat picit hangosabban hagy hallja a köznép is, hát mi baj lehet belőle hogy picit rondom a törp üzletét, talán nekem rontana? Kétlem hogy az előbbi után meg próbálna valami hasonló hülyeséget, elfogatt az őrökkel? Azok meg körbe röhögik, elvégre ő adta az én kezembe az áruját s engedte hogy ez történjék. Akár hogy is meg vonom a vállam ahogy befejezem s folytatom.

-Nos, kedves "mester" most hogy láthatta az én tudásom a pengékről, elkezdhetünk egy komolyabb üzletről tárgyalni vagy esetleg keresek mást akinél valódi minőséget is kapok?

Vesszem vissza a hangomat, elvégre nagyon jól tudom hogy az a penge valódi lehetett, de így legalább sikerült valami fogást fognom ezen az igen szőrös söröshórdon ahogyan az én földemen cseszegettük a törpék büszkeségét.

Ha viszont nem törik el a penge.

Ahogy elmosolyodom úgy is emelem szólalok meg, s nem egendek "bájos" és baljósló mosolyomból.
-Kedves Nagymester, bár igazán kíváló a kard azt már láttom hogy nem több egy másodosztályú készítménynél, én viszont az első osztályból keresek a penge használatomhoz méltó fegyvert, tudna valami ilyet is mutatni nekem?

Ezútal viszont nem emelem meg a hangom, itt még nincs nálam a főlény, legalábbis még. Ahogy várom a törp válaszát gondolkozom azon hol is találhatnék fogást ezen a bőséges zsírtól, síkok, kapzsi, söröshordón.

Mesélői Fredericknek

A törpe kissé nyugtalanul adja oda neked a kardot. Persze nem sokszor kérik el azt kipróbálni, de úgy tűnik bízik magában. Talán egy kicsi mosoly is megjelenik a szakáll alatt. Kissé furán néz rád azonban amikor két pont között lógatod át, hiszen a pengének nem az oldalirányt kell bírnia... Ezt szóvá is teszi neked.
-Ugye tudod a penge lapjával nem olyan erős?
Kérdez rá, mintha célozna valamire. De nem mintha nagyon tiltakozna a dolog ellen.
Megfogod a te kardodat amit magasra emelsz és lecsapsz vele az ártatlan mesterműre. Elsőre kicsit felpattan, de nem látszik rajta, hogy gyengült volna bármit is. A törpe elmosolyodik, mintha már megnyugodna, hogy ennyi volt. De úgy néz ki rajtad nem ilyen könnyű kifogni, ezért mégegyszer lecsapsz a pengére.
Talán örülsz is neki egy picit, hogy a második suhintásra eltörik. A törpe először csak csendben figyel téged, hogy mit szólsz hozzá. A szavaid hallatán pedig felnevet egy röpke pillanatra.
-Há-há-há jól van fiacskám kifogtál rajtam! Ezt nézd meg akkor!
-hív téged hátra egy hátsó helységbe. Odabent a kiállítottakhoz képest jóval jobbnak tűnő pengék vannak kirakva. Szépen díszitettek némelyiken még gravírozás is van.
-Igazi üzletet szeretnél? Tessék ezek közt nézz szét nyugodtan, ezek Raydan valódi mesterművei. Azok odakint inkább azoknak van akik nem tudják megkülönböztetni a minőséget a tucattól.-Ebből talán rájöhetsz, hogy egy speciális képességű törpével vagy összezárva. Igaz jó kereskedő, de egyben mestere is a kardoknak, és még kitudja minek. Hagy téged válogatni egy ideig, majd ha kinéztél valamit, akkor nyugodtan odaviheted hozzá, annyi, hogy előre kisétál vissza az üzletet figyelni.

Még a nemessel beszélgetve bólint egyet, megerősítve ezzel Viridiel szavait, de nem húzzák túl sokáig sem az időt, sem a szót, ami némi megkönnyebbülésére van. Azért még mindig feszélyezve érzi magát, hiszen attól még, hogy valamelyest elfogadásra került párja által a nemesség körében, ugyanúgy bármikor érheti őt sérelem, sőt. Lehet, idővel lesznek olyanok is, akik a férjét fogják megbélyegezni azért, mert egy állítólagos szégyenfoltot vett feleségül.
Kiérve meglepetten fogadja a talán kelleténél több főből álló társaságot - ami szám szerint kettő, egyikük a kocsi elején ül, tartva kezeiben a gyeplőt, másikuk mellette várakozik, talán rájuk, és mikor felcsillanni látja a nő szemeit, már biztos benne, hogy párjának egy ismerőse ő.
- Szia Alia, örülök, hogy látlak és ezek szerint épségben visszaértél Zevadarból – fogadja őt Viridiel barátságosan, ám a helyszín említésére kissé megborzong, érzi, ahogy tarkóján feláll a szőr, és még hosszú ideig nem akarva semmiképpen sem visszatérni oda. Egyetlen dolog az, ami foglalkoztatja őt arról a borzalmas vidékről, az pedig Hirion hogyléte, mert nem békés napok alatt ismerkedtek össze és talán őt is üldözik. Reméli, minden rendben van, azonban mielőtt az aggodalmas vonások kiülhetnének rá, a nő neve egészen ismerősen cseng, kíváncsivá téve ábrázatát. Fogalma sincs, mikor hangzott ez el, nem tudja visszaidézni, hogy miért hiszi, már hallotta korábban. Talán rá kéne kérdeznie, ugyanakkor nem érzi úgy, hogy ennek most itt lenne a helye, vagy most kéne azon törniük a fejüket, mikor került először említésre az előttük álló elf.
- Nem tudom, ismered-e a feleségemet, Lashraelt? – Párszor már került sor arra, hogy így mutassa be őt párja az ismerőseinek és ő is hivatkozott saját magára úgy, mint feleség, mégis elönti arcát a pír, amint meghallja és tudatosítja. Mégiscsak új ez az egész és furcsa is, ami kellemes bizsergéssel tölti el, ám a meleg érzet ellenére is erőt vesz magán, hogy üdvözlőleg biccentsen. Legalább ennyit kiprésel magából, ha már egyébként sem kíván túlságosan közbeszólni.
- Ohh! Gratulálok!! – hallja az idegen lelkesedés hangját. - Örvendek, Lash.
És itt meg is feszül, a kellemes hangulata pedig el is száll, nem kifejezetten rajongva azért, ha becézik őt. Már egy ideje valamiért nem kedveli, ha csak úgy ezt a megszólítást alkalmazzák, és van pár kivétel, akitől teljes mértékben elfogadott és nem vált ki belőle ellenállást, az kiérdemelten teheti. Ismeretlenül nem viseli el túlzottan.
- Én is, Alia - bizonytalanodik el a névre, hol Viridielre, hol Aliára pillantva megerősítésért. - De maradjunk a Lashraelnél - próbálkozik egy mosollyal, hogy ne tűnjön túl udvariatlannak vagy ellenszenvesnek, mert nem akarja már az elején rontani a csapatmunka harmóniáját.
- Rendben. Lashrael - bólint, és nem tűnik sértettnek ezt illetően, ezért némileg ő is megnyugszik. Viridiel sem jelez, hogy túlságosan élesen hozta volna a számára ismeretlen nő tudomására ezt az apróságot, meggyőződésül pedig még párjára is pillant, ám nem találva rajta rosszalló vonásokat, teljesen megbizonyosodhat arról, hogy ebből nem lesz gond.
- Te itt? Talán csak nem a hajóra készülsz? - érdeklődik férje, amíg ő kényelmesen álldogál az oldalán, a hintón üldögélő alakot vizslatva óvatosan, nem túl feltűnően. Lehet, indulniuk kéne, kissé mintha türelmetlennek látszana, és úgyis tudnak a kocsiban beszélgetni, na meg, ha minden igaz, akkor egy darabig úgyis együtt fognak utazni, ahol kicsit jobban megismerhetik egymást.
- Igen. Úgy néz ki, hogy én is veletek tartok - mosolyog a nő párjára, ezt követően felé fordul. - Majd figyelek, hogy ne rövidítve mondjam - tér még vissza a becézésre, amire bólint egy aprót, továbbiakban azonban nem firtatja ennek fontosságát.
- Nos, minél többen, annál jobb - vág bele egy sablonos megjegyzéssel rövid mondandójába. - Ne folytassuk esetleg a beszélgetést az előkészített kocsiban? Bizonyára úgyis hosszú az út, és legalább kényelmesen folytathatjuk a csevegést - veti fel az ötletet, tekintettel arra, hogy messzire kell menniük és vélhetően időben kéne érkezniük, nehogy véletlenül lemaradjanak róla. Hiába van kiemelt szerepük, bőven dönthetnek másképp a szervezők.
- Rendben - ért egyet Alia, és jó példával elöl járva már be is ül a hintóba, amire követné őt, ám megpillantja az eddig rejtekben lévő hatalmas állatot. Önkéntelenül is megtorpan a látványára, mivel nem túl boldogító emlékek kötik őt ehhez a fajhoz, és tisztelje bármennyire is ezeknek a bestiáknak a létét, összeszorul a gyomra az emlékekre. Sápadozva és vakon keresi meg Viridiel kezét, erősen szorítva rá afféle jelzésként, hogy adjon valami tanácsot vagy bármit, amivel segítheti ebben az állapotában. Csalódnia persze most sem kell, csak egy pillanat kérdése, és párja máris átöleli őt megnyugtatóan, és érezve, hogy ő nem fél, valamivel békésebbé válik a hirtelen zaklatottságát követően.
- Nem bánt, ő Alia jópajtása és segítője - világosítja fel, rápillantva férjére és bizonytalanul bólintva egyet, mert még nincs túlzottan meggyőződve a tigris jelenlétének biztonságosságáról. - Na, de akkor hajrá, ne várassuk szegény kocsist - jegyzi meg, mire ő maga már szedi is a lábát, kikerülve a bénultság láncaiból. - Nem is tudom, mikor utaztam ilyen kényelmesen - helyezkedik el Viridiel is mellette a kocsiban, ő pedig vele ellentétben feszeng és kényelmetlenül érzi magát. Nem utazott még ilyennel soha, apja legalábbis mindig tiltakozott, ha ilyen lehetőséget kínáltak fel neki, és inkább a természet útját járva tette meg a távokat, állatok hátán akár. Ebben a fajta tartásban nevelkedett, aztán elkezdődött a saját vándorlása, ami szintén nem a kényelemről szólt, és férje mellett sem ilyen dolgok voltak jellemzőek. Nem mintha szeretné, ha minden egyes útjuk egy hintóval történne, mert rettentően sokat veszít az élmény és emlék az értékéből.
- Megtudhatom, hogy miként került hozzád? - pillant Aliára érdeklődéssel vegyes aggodalommal, enyhén éreztetve, hogy tart az állattól azért. - Van pár emlékem a fajtájukkal kapcsolatosan, de egyik sem volt olyan... jó - fogalmaz talán túl finoman, mert ahol werit tigris megjelent, ott semmi sem alakult annyira rózsásan, ahogyan azt tervezték, sőt. Azért remélhetőleg itt nem lesz akkora gond...
- Nagyon régi történet. Majd egyszer elmesélem - válaszol röviden, aminek hatására magára erőltet egy mosolyt, továbbra sem túl meggyőzötten, inkább kissé gyanakvón. - Mellon jóbarát és mindent együtt csinálunk. - Erre a kiegészítésre csak biccent, hiszen mást aligha tehet, több kérdése pedig nemigen akad a kocsi elindultával sem. Elsősorban hagyja, hogy Viridiel és Alia beszélgessenek, mégiscsak ők az ismerősök, ő pedig a háttérbe húzódva pihen és rákészül lelkileg az elkövetkezendőkre, a kocsiutak alatt végig fogva Viridiel kezét, kibámulva a lassan változó tájra.

A megérkezéskor párja száll ki elsőnek. Előreengedi Aliát, akit Viridiel lesegít, a szőkeséget pedig ő követi, rámosolyogva férjére, és nem is engedve el a kezét. Még nincs szükség az óvatoskodásra vagy arra, hogy mihamarabb fegyvert rántsanak - és vélhetően ez nemsokára változni fog -, így kihasználja a maradék időt, noha a tigrissel a közelükben észrevesz pár riadt tekintetet. Még nem merik őket megközelíteni se, ami jó lehet, de annál nagyobb feltűnéssel is jár, nem úgy, mint a karja, ami Természet Anyának hála, ismét teljesen normálisan néz ki. Még érzékeli, hogy minimálisan lassabban reagál, mint ahogyan szeretné, de ez, amint felmelegszik az idő, el fog tűnni.
Az emelvényt viszonylag gyorsan megtalálják a város közepén, rengetegen állják körül, ők is biztosan az útra készülődve, izgatottan amiatt, mi fogja őket várni egy egészen más kontinensen. Sajnos a hangulat nincs túl nagy hatással rá, az egybegyűlt tömeg miatt inkább érzi magát frusztráltnak és aprónak, minden porcikájával tiltakozva a jelenlét ellen, de már elvállalták és innentől nincs visszaút. Legalábbis párját semmiképpen sem akarja magára hagyni, féltve őt és félve attól, hogy esetleg nem tud majd visszajönni. Meglepő, hogy csak most merülnek fel igazán a félelmei, mintha teljesen elfelejtette volna, érzelmileg micsoda tortúra tud lenni egy-egy ilyen felfedezés és út.
A hamarosan megjelenő fickó vélhetően ennek az egésznek a vezetője, így türelemmel és nagy csendben hallgatja végig, ahogyan a beosztást is. Sokan lesznek, de talán pont emiatt lesznek nagyobb biztonságban - vagy épp nagyobb veszélyben? Nehéz lenne eldönteni, ám elhatározta, hogy nem fogja leengedni a védelmét, kerüljenek bárhova bármilyen körülmények közé, mert lehet, a túlélésükről lesz szó. Talán túlreagálja, de egyelőre nem sok hajó került arra a kontinensre, és nem tudhatják, mi vár rájuk.
Mély levegőt vesz, amint Octavius befejezi a beszédet.
- Felkészülni se hagynak időt... - motyogja az orra alatt kellemetlenül. - Én még soha nem utaztam hajóval - néz a társaira bizonytalanul. - És ha van még valami, ami hiányzik, akkor most kell beszereznünk - teszi még hozzá figyelmeztető jelleggel, hogy még mindig bármi történhet, ezt pedig nyugtázzák a többiek.
- Bírja Mellon a vizet? El nem tudok képzelni egy tengeribeteg tigrist - viccelődik Viridiel egy egészen komoly problémalehetőséget vetve fel, de ennek esélyességét Alia gyorsan elhessegeti.
- Ne aggódjon, Uraság. Már utaztunk hajon és nem akadály - biztosítja őket. - Ha biztosít élelmet bőségesen neki… Akkor nem is lesz gond - fejti ki, ám egy ekkora állatnak nem kevés élelemre van szüksége, és ha hosszú az út… Belül a száját rágja és húzza, mert egyelőre nem sok esélyét látja annak, hogy felengednének egy vadállatot a hajóra, főleg egy ekkorát, legyen akármilyen nagy maga a hajó.
- Ez megnyugtató! - sóhajtja férje.
- Ismersz már minket - kacsint egyet Alia, és nagyon szeretné nem belelátni a félrevezető gondolatokat, tudva magáról, hogy roppantmód féltékeny tud lenni, ha a legkisebb félrevezető jelét adják. Egyelőre nem szól, csak egy kissé megfeszül, szoktatva magát a szituációhoz, a tényhez, hogy kapcsolatba kerülnek másokkal is, akik a számára idegenek, Viridiel számára viszont kedves kalandortársak.
Viridiel talán bólintással válaszol, aztán felé fordul, de csak akkor veszi észre az őt bogarászó szempárt, mikor megszólal, kissé zavartan pislogva rá, ahogy kirántják gondolatai közül.
- Gondolom, itt mindent megkapunk - int körbe, ezt a mozdulatot tekintetével kíséri. - Még a hajó indulása előtt.
- Kivéve a speciális kéréseket - fordul az öve felé, végiggondolva, hiányzik-e bármilyen üvegcse, hirtelenjében nem találva olyat, ami hiányozna, és le se tagadhatná, hogy feszült az utazás módja miatt. Mozdulatai kissé merevek és görcsösek, emlékezve pár viccesebb történetre tengeribetegségről és hasonlókról, és csak reméli, hogy nem lesz különösebb baja a tengeren való ringatózástól.
- Népes és sokszínű társaságunk lesz - jegyzi meg párja, körbenézve a területen, mire ő is felkapja a fejét, hogy megszemlélje ezt. Túlságosan el volt foglalva a saját feszültségével és elhatározásaival ahhoz, hogy erre időt és figyelmet szenteljen, de most bepótolja, növelve az aggodalmát. Nem mindig jó, ha ennyi fajból tartózkodnak egy helyen.
- Nem fogunk unatkozni - mosolyog Alia, ő azonban nem tud ezen mosolyogni. Eddigi tapasztalatai szerint nagyon ritkán alakul jól az, ha több faj is képviselteti magát egyetlen helyen, figyelembe véve a faji nézeteltéréseket, a másfajta kultúrát, neveltetést és szokásokat. Cseppet sem bizalomgerjesztő a tudat, hogy bármikor egymás ellen fordulhatnak maguk a tagjai ennek a küldetésnek. Ez nem egy szimpla futárküldetés így már, amivel eddig is tisztában volt, de csak most szembesült igazán azzal, hogy mennyire, de mennyire kockázatossá válhat, ha nem figyelnek, noha Viridiel jól bánik a szavakkal. Majd ő is megpróbál résen lenni, mert kettejük közül lehet, hogy ő dönt okosabban, a beszédhelyzeteket és az udvariaskodást, a békák lenyelését párja többszörösen jobban kezeli nála. Kissé rá is szorít erre a gondolatra férje kezére.
- De azért remélem, hogy ez a sokszínűség nem fog rosszul alakulni - fürkészi a jelenlévőket aggodalmasan, óvatosan utalva a tűnődés során felmerülő problémaforrásra.
- Majd  kiderül - válaszolja párja kissé semlegesen, talán látva valamit, ami jobban leköti a figyelmét. - De most első a beszerzés, aztán hajrá, mehetünk hajókázni - engedi útjára a csoportot, bár ha Aliával szét is válnak, ő marad párja mellett, mégiscsak vele osztozik mindenben.
- Rendben - biccent a szőkeség, és akárhogy alakuljon, ha nem kapnak a fedélzeten fáklyát, kötelet és gyújtóeszközt, akkor keres férje társaságában egy helyet, ahol ezt beszerezhetik, nem beszélve némi száraz, több napot is kibíró ételről, ha esetleg két, a fedélzeten lévőknek biztosított étkezés közt megéheznének. Meg különben is, inkább legyen több náluk, minthogy éhezzenek, pár kenyérrel, gyümölccsel, szárított hússal több vagy kevesebb, már nem számít.

Végül csak sikerült rá vennem a törpét hogy valami komolyabb készítményt is mutason, bár igazából nem vártam többet mind amennyit eddig is láttam, ahogyan követem viszont az első kardok látványa eloszlatja a kételyeimet. Megvonom a vállam, és neki állok nézelődni ahogyan a törp kisétál. Nos, végülis ez egy újfajta terülj terülj asztalkám szituáció, mert itt az előétel, főfogás és még a desszerten a hab is valódi kiválóan meg munkált fegyverek, kardok, balták, de egy egy pörölyt is látok.

Ahogyn múlik az idő én meg még mindig a szemeimet kényeztettem a gyönyörűbbnél gyönyörűbb fegyverek látványával meg akad a szemem egyen. Ahogyan elveszem könnyedebb mind amim van, az élét nézve is igen kíváló munka, bár ezt csak ránézésre nehéz lenne meg állapítani így vannak vele kételyeim de a célnak meg felel, elvégre a saját pengém a legtöbb utonálló ellen erősen túlzás lenne. Így indulok vissza kiválogatva a következőket a törp itteni készleteiből. Egy hosszabb kést, olyan 10-12 centiméter közötti penge lehet. egy megközelítóleg 1 méter 40-50 centis penge, kétkezű használathoz való markolattal, és ezekhez úgy 4 darab eldobható alig 3-4 centis pengével rendelkező dobókések.

-Nos, mester uram ezeket vinném na de most jön a legrosszabb része a dolognak az pedig az egyezkedés, szóval hallgatom hogy mit is várna érte.

Vettem egy mély lélegzetett, tudván hogy igazából ezek a felszerelések össz értékéből már egy kisebb nemesi várat vehetne az ember olyan jó száz hektárnyi földel, azt az én erszényembe alig ha van valami gyengébb, silányabb gyógyfőzetre elegendő ezüst, de na ezt a törp még nem tudja, arra persze még mindig figyelek hogy véletlen se használjam a venni, cserélni, vagy ezekhez hasonló szavakat, azonnal vérszemet kapna. Eközben a törp válaszától függetlenül folytatom.

-Ajánlatomat veheti sértésnek, de én viszont komolyan gondolom, nekem adja ezeket a dolgokat én pedig cserébe hagyom hogy szemügyre vegye azon kardom ami szinte papírként kezelte a maga hardmad rangú, de jól meg munkált kardját.

Közöltem szemrebenés nélkül, biztos ami biztos alapon emlegetve fel hogy mi is történt. Ha a törp tényleg valódi mester érdekelni fogja az ajánlat, nem minden napi az a kard amit jelenleg is a hátamon hordok, sőt merészen állíthatom hogy ez az egyetlen darab. Akár hogy is ha nem leges választ kapok a törptől akkor egyszerű riposztal próbálkozom őt jobb belátásra bírni.

-Nos, törp uram nem akartam én magával szemtelen lenni, félre ne értsen. -De a maga ajánlata az számomra sértő, elvégre láthatta hogy mire is képes az a kard aminek meg tekintését én felajánlottam s még az erejét is meg mutattam, ha ezek után olyannal mer engem meg sérteni hogy ez nem elgendő az ön mukáiért akkor meg sértve ugyan, de távozom és keresek egy olyan mestert aki felismeri ha egy legendákba illő munkának a szemügyre vételét ajánják felneki.

Valódi tahót vagyok, de már meg szoktam magamat. A törp erre a válaszra vagy be látja hogy igazam van, de ennek a valószínűsége igen csak csekély, elvégre ezek a járkáló, beszélő, szőrős, söröshordók igen csak beképzeltek és a hájuk is inkább az egójuk méretével egyenlő, s azt megkell valjam hogy ez a törp is igencsak zírban gazdag ork csemege lenne. Azon lehetőség viszont ha igazam van és megsértődik, akkor nagy eséllyel verekedés lesz, ebben az esetben vagy az őrök szednek szént minket én pedig lekésem az indulást, vagy addig osztjuk a pofonokat míg az egyikünk kinem dől s a másik távozik, mind ha semmi nem történt volna. Én minden féle kép a rosszabbikra készülök.

Elyon Luven


Holnap hosszú hajóútra indulunk, úgyhogy be kéne szereznem néhány apróságot, mert hát a hajón ugyebár elég nehéz lesz olyat szerezni ami nincs rajta, vagy nem sós víz. Mellesleg nem hiszem hogy az ismeretlenben többre mennék pénzzel mint egy íjjal. Íjjal az a baj, hogy nem lehet akárhányszor használni, de ami még fontosabb, nagy helyet foglal, ami miatt nem is szoktam magammal cipelni, ugyanakkor ha más nem, vadászni biztosan jól fog jönni. El is megyek gyorsan beszerezni néhány dolgot, kezdve ezzel. Nincs sok pénzem, nem mintha akár így is mindet elkölteném, nem kell nekem egy rettentő drága íj, alapvetően elég ha feszes a húrja, nem törik szét amikor felajzom, és nem esik szét már néhány lövés után. Legfeljebb ezzel is meg kell tanulnom célozni, de úgyis lesz szabadidőm a hajón. Hasonló okoknál fogva nem is nyilakat veszek, hanem csak a hozzávalókat, hogy ne unatkozzak majd végig. Ezen kívül még egy tartalék kést és hozzá fenőkövet veszek, és még a kötél jut eszembe ami jól jöhetne, de az biztosan lesz majd bőven, úgyhogy nem is foglalkozok vele. Késznek érzem magamat az indulásra, úgyhogy keresek magamnak egy helyet estére, bár nem alszok túl sokat. Részben megszokás, részben izgatottság. Lehet, hogy félig kékelf vagyok, de ennek ellenére még egyszer sem voltam hajón. Kis csónakban eveztem már, de ez egészen más lesz.

Másnap jó nagy tömeg gyűlt össze. De ami még jobban meglep, hogy tényleg minden faj képviselteti magát itt, bele értve még a sötét elfeket is. Miért lehet itt? Ugyanazért mint én, vagy esetleg a szabotázs járhat a  fejében? Minden esetre azt hiszem nem árt, ha fél szememet rajta tartom. Viszont ezt későbbre is hagyhatom. Jobban megvizsgálom a társaságot, és úgy látom, hogy a főnökön kívül egész sok rátermett matróz, harcos, vadász, más elfek, elég vegyes társaság gyűlt össze, és ha sikerül együttműködnünk, akkor bármilyen akadályt legyőzhetünk. Ez utóbbi viszont biztos nehéz lesz, hisz még self is van köztünk, és az is biztos hogy nem vagyok nagy barátkozós fajta, vagy legalábbis soha sem volt sok barátom. Viszont mivel most egy jó darabig össze leszünk zárva, legalább összeismerkednünk illene.
-Sziasztok! Elyon Luven vagyok. Örülök a találkozásnak. A kezemet nyújtom a többiek felé. Igazság szerint nem mondanám hogy tényleg örülök, de még bármi lehetebből. A részemről egyébként körülbelül ennyit szántam bemutatkozásnak, nem tudom mennyit várnak a többiek, vagy mennyit mondanak majd magukról. És hát igen, nem vagyok az a túl beszédes fajta. Ez van. Ennek ellenére remélem szót értünk majd.

Lassan kullogok a hálátlan időjárás alatt, egy emberek lakta városban. A beborult ég szürkés fényt vet az arcomra, miközben apró vízcseppek pöttyözik hol a szemhéjamat, hol a fekete textilt, ami a testem szinte minden részét elfedi. Senki sincs most idekint, valamiért mindenki a négy fal között keres menedéket, ami érthetetlen, de egyben ideális is, nem akarok most elrejtőzni, egy ilyen csodás időjárás alatt.
Halkan vágok át a kisvároson, szemem viszont automatikusan rátapad a csupasz téglafalra rögzített papíroson. Óvatosan és lomhán pillantok körbe, arrébb húzva a csuklyámat, majd miután megbizonyosodtam arról, hogy senki sincs a közelben gyorsan átfuttatom a tekintetem a szövegen.
-Egy új kontinens felfedezéséről lenne szó?... - Hitetlenül húzom össze a szemöldököm és többször is elolvasom, de csakugyan azt írja. Eléggé öngyilkos expedíciónak tűnik, de mindemellett igazán érdekes is lehet, talán még ismerős arcokkal is találkozhatnék... Harlont például régen láttam már, s esélyesnek is tűnik az, hogy a felfedezőkkel tartson a hajójával.
Mosolyogva konstatálom, hogy az ötlet egészen jól hangzik és azon kívül, hogy bármikor meghalhatok, csak pozitív események érhetnek.
Épp sikerül elkapnom egy kocsit, amibe azonnal be is pattanok. Nem tudom pontosan hova tartunk, csak azt, hogy mi célból, s ez nekem pont elég. Megszabadulok a kesztyűmtől és kinyújtom a kezemet az ajtó ablakán, hogy élvezhessem, ahogyan a hűs vízcseppek egyre elhaltabban esnek rá. Széles vigyorral dugom ki a fejemet, arccal az ég felé. Régen volt már lehetőségem a természet ezen oldalával találkoznom. Komótosan hagyjuk magunk után a várost és ezzel együtt rám is kevesebb eső esik. Hunyorogva húzom össze a szemeimet ahogyan az első napsugár a szememre vetül. Visszahúzódom a kocsiba és unottan könyökölve bámulok ki, amíg meg nem érkezünk.
Megigazítom a ruhám, mielőtt kiszállnék, s látva, hogy emberek is vannak itt, a csuklyámat erősen az arcomba húzom és úgy  szállok ki a kocsiból. Óvatosan érdeklődöm meg a papíron olvasottakat, kissé tartva attól, hogy a kinézetem miatt megtámadnak és valószínűleg a vállamra vetett íj és a derekamra rögzített tőr sem túl bizalomgerjesztő. Ezek ellenére kellemes meglepetés ér, amikor kissé furcsállva, de bármiféle negatív mozdulat nélkül igazítanak útba, a kikötő felé. Így hát megköszönöm és elindulok, út közben az eddig látható fegyvereimet ha tudom, elrejtem. Az íj és a nyíl marad, őket nincs hová tennem.
Minél közelebb kerülök a célhoz, a levegő annál nehezebb lesz és melegebb. Fejben még mindig a hűvös városban jártam, így kellemetlen érzés volt kiszakadnom ebből az álomképből. Észrevehetetlenül pillantok körbe, inkább érdeklődően, mintsem tolakodóan, vagy ijedten. Minden faj képviselője megjelent, valamiből még többen is, de sötételfekből látszólag csak én vagyok az egyetlen, s a tudattól kissé csalódott leszek. Reméltem, hogy találkozhatok majd valakivel, akivel megérthetnénk egymást, de talán jobb is úgy, ha csak én vagyok. Hiába fáj bevallani, általánosságban véve egyikünk sem szent. Vagy a fajtársaink mérgezték meg a lelküket, vagy mindenki más. Végül is, egy ideig össze leszünk zárva, szerencsésebb, ha nincs senki, aki megpróbálná szabotálni a többieket, még  inkább alá ásva a felénk irányított bizalmat. Jobb kezem a tarkómra csúsztatva lassan rámarkolok a csuklyámra és óvatosan lehúzom a fejemről, felfedve a fekete hajkoronám és szürkés bőrömet. Nem pillantok körbe, mert nem is érdekel senki reakciója, beletörődően bámulok előre. Ha valaki támadni akarna, azt úgyis érzékelném. Remélhetőleg...
Úgy gondolom jobb, ha mindenki szokja a tudatot, hogy egy self van közöttük és inkább küldjenek most vissza, mintsem induláskor dobjanak le a hajóról.
Felkapom a fejemet, amikor meghallom az idegen hangot, a tekintetem pedig ráérősen a tribünre vezetem. Az idegen amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan el is tűnt, még inkább biztosítva arról, hogy talán meg is halhatunk és ugyanarra a sorsra juthatunk, mint az a hajó, ami nem tért vissza. Szavai elgondolkoztatnak, én pedig eljátszok a gondolattal, hogy mi történne, ha valami baleset történne. Bánnám egyáltalán, ha véglegesen elszakadnék attól a világtól, amiben sosem éreztem magam otthon?...
-Sziasztok! Elyon Luven vagyok. Örülök a találkozásnak. - Az idegen hangja felé rántom a fejem, pár pillanatig tágra nyílt szemekkel bámulva rá, ahogyan kezét felénk nyújtja. Egyik fajba sem tudom besorolni, messziről is lerí róla, hogy félvér. Valószínűleg ő is észrevett, hiszen egészen közel állunk egymáshoz, az én fajomat pedig már biztonsági okokból is mérföldekre be tudják azonosítani. Mintha csak erre fejlődött volna ki a szervezetük. De ha esetleg ez  nem sikerült volna neki, gondoskodom arról, hogy tudjon.
Elindulok felé, vékony ujjaimat a kezébe csúsztatva, magabiztos, de kellemes erővel szorítva rá, egyet rázva rajta.
- Aesma Daeva, részemről a szerencse. - Lassú mosolyra húzom az ajkaimat, mintha csak az arcának rezdüléseiből táplálkoznék. Valószínűleg nem rám számított és még csak bottal sem bökne meg, de hát én a pakliban voltam, számolnia kellett volna ezzel a ténnyel, amikor felénk nyújtotta jobbját.

Mesélői Fredericknek

A törpéhez hamar vissza tudsz érni a kiválasztott fegyverekkel. Odakint már látod, hogy egy másik ügyfél éppen megvesz egy silányabb minőségű egykezes kardot elég olcsón, poton 50 aranyért. Talán emiatt kicsit félrehúzod a szádat, hiszen tudod jól, hogy az a kard erős túlzással is egy 10-es lett volna. Minden esetre a figura hamar távozik egy mosollyal az arcán és odalép eléd a törpe.
-Látom jó szemed van mindehez fiacskám! a legjobbakat nézted ki hátulról.-ragadja meg őket és leteszi a pultra. Majd miután kicsit hümmög és megnézi a kupacot, majd téged így szól.
-Jó napom van, odaadom nekedd őket 250 aranyért.-Majd elcsendesedik egy kis időre... Legalábbis addig amíg meghallja az ajánlatodat. Erre jó hangosan felnevet, még egy könnycsepp is legördül a szeme szélén annyira jól szórakozik.
-Ne is haragudj fiacskám, de az hogy megnézzem a kardodat nekem nem jelent semmit. Sem a készítését nem fogom megtudni abból sem semmit, maximum is a kinézetét. Az nekem egy fityinget nem ér. Viszont nem vagyok sem vak sem hülye. Tudom jól hogy te is az expedició miatt jöttél. A Ligával fogsz menni a fene tudja hova. Namost.-megköszörüli a torkát és komoly tekintettel folytatja.
-Azok az emberi bugrisok annyira okosnak tartják magukat. Itt ez a papíros, írd alá nekem itt alul és elviheted ezeket ingyen, cserébe ha kérdezik kitől van a szép felszerelésed mond el nekik a nevem. Gustáv fekete kovácsoműhelyéből szerezted ezeket a portékákat. Ennyit kérek érte, ha már pénzed nincsen.-nyom elég egy papírost, amennyire megtudod mondani egy szerződés az, amiben elismered, hogy a Liga expedícióján veszel részt és az ő javukra vásároltál ebben a boltban. Igazán semmiség, ha aláírod a törpe azonnal feléd tolja a kupacnyi fegyvert, ha nem akkor szépen lassan elkezd lepakolni, mondván akkor nincs üzlet.
Így vagy úgy viszont meghallod, hogy odakint már a bőven nagy tömeg megindult össze vissza és neked sem ártana sietned, ha nem akarsz lemaradni a fuvarról az új kontinensre.
Hamarosan te is megtalálod, hogy ki merre szaladgál és téged is beosztanak a hajóra, melyre a többieket. Egyenlőre még nincs nagy tömeg a fedélzeten, azonban odalent már nagy a sürgés forgás, ha esetleg lemennél.

Meg rántom a vállam a törp ajánlatára, mi sülhet el balúl? Alá is írom a papirokat, persze egy régi ismerősöm nevét használva csak amolyan a biztonság kedvért, végülis én még meg üthetem a bokám, szerencsétlen halott társamnak meg már úgy is mind egy. Ahogyan végzek a papírokkal kezet rázok az törppel.

-Köszönöm még egyszer, ideje indulnom külömben lemaradok a jó kényelmes helyekről.

Közöltem közömbösen, mind akinek ez a szívesség semmis lenne már most, s valójában az is. Akár hogy is, szapporábbra kell vennem a lépteimet ha nem akarok itt maradni. Így hát a kardot amit kaptam csak sietve helyezem a hátamra, az annál picit nagyobb társa mellé, a tőröket az alkaromnál elhelyezett vékony fém laphon található néhány lyukba helyezem, elvégre ezért volnának, a kést pedig derék szíjamhoz rögzítem mind ha csak egy kisebb kard lenne.

Futok is rendesen, majd csak egy furcsa párosra leszek figyemes, nos legalábbis én nem mindennap látok egy sötét elfet és egy keveréket kezet fogni egymással. Túl jól is láthattam ezt a tömeg nagyságát szemügyre véve utána. Majd lassan haladok a páros felé, s csak oldalra nyúlva veszek elő egy üveget és meg húzom a benne lévő lögyött.

-Hát, erre fele se kapni normális bort.

Mormoltam el a szavakat olyan halkan és a fogaim között amennyire csak tőlem telett majd ahogy a pároshoz érkeztem a sötét elfre szegezem a tekintetem egy mosoly keretein belül, bár nem nagyon ismerem ennek a földrésznek az összes faját azt már rég megtanultam hogy az ő faját mindenki utálja, de engem jobban érdekell a sötét mágiájuk mind sem a szóbeszéd, így hát kezemet emelve egy barátságos üdvözlési formára közelítem meg a párost.

-Üdvözlettem! Frederick, bár kétlem hogy érdekelné magukat.
Vonom meg a vállam a hogyan bemutatkozom. majd folytatom a monológom, ha azt engedik.
-Örvendek a szerencsének hölgyem, remélem a hosszú út alatt akad majd ideje egy hozzám hasonló alakkal beszélgetni.
vettek egy barátságos mosolyt az elf felé, bár akartlanul is lehetet ez számára egy kellemetlen, ellenséges mosoly, elvégre mind mondtam fogalmam sincs hogyan kellene viselkedni egy egy fajjal ezen a kontinensen. Akár hogy is csak egy kérdéssel folytatom a beszélgetést.
-Tudtok már arról valamit hogy merre fogunk hajózni? Nem igazán sikerült sokat kiderítenem, a legtöbben még egy rossz pillantást se hajlandóak rám vetni.
Húzom meg újra az üveget és nyújtom azt a másik két fél felé fogyasztásra, bár nem várom tőlük hogy elfogadják, elvégre túlságosan is közvetlen vagyok.

Mesélői

Sikeresen feljutott a csapat a Fekete Angyal fedélzetére. Talán páran idegesek vagy épp izgatottak amiatt, hogy vajon mi vár rátok a tenger túl oldalán, azonban addig még el kell jutni.
A hajóról már jól látható az expedíció nagy, sőt hatalmas mivolta. Az Angyal és a mellette lévő öt hajón kívül még másik három várakozik kint a vízen arra, hogy feltölthessék kalandorokkal a fedélzetüket.

De mielőtt belemennénk a flotta más hajóiba titeket talán jobban érdekel az a darab amin éppen utaztok, azaz utazni fogtok. A legénységen kívül még úgy tíz-húsz kalandor utazik veletek akikről azonnal meg tudjátok állapítani, hogy veteránok. Kissé talán párótoknak zavaró lehet, hogy mennyire komolyan méregetig a többieket, beleértve a bagázst is, azonban ha nem mentek oda hozzájuk ők nem nagyon állnak szóba veletek.
Egyéb iránt a hajó egy gyönyörűen díszitett emberi alkotás. Négy hatalmas vitorlája van egy a kormány mögött helyezkedik el a hajó hátuljában, a többi pedig arányosan osztozik a megmaradt részeken. Hogy miért is van kiemelve a kormány? Mert az alatta lévő rész a kapitány és a tisztek lakrésze, mely éppen a legénységi rész felett helyezkedik el.
Hasonló kiemelkedés a hajó legelején is található, ott pár fontosabb dolog található (raktár, konyha hasonlók) amellett, hogy pár lakószoba is van abban a részben.

Közös rész

Ahogyan a fedélzetre léptek és a környezettel vagytok elfoglalva feltűnik, hogy egy körszakállas fiatal ember lép elétek.
-Elnézést a zavarásért. Maguk minden bizonnyal kalandorok, ha nem tévedek. Kérem fáradjanak a kapitány szobájába azonnal szeretne magukkal Octavius kapitány beszélni.-Amennyiben rögtön oda mentek a srác csendben kísér titeket odáig, ha terveztek kitérőt tenni, akkor erősen sürget titeket. Mindenki egyszerre amolyan csorda szerűen van beterelve.

Végül aztán így is úgyis ki kell lyukadnotok a tiszti rész leghátsó ajtaja előtt. Az ajtó kicsi, de annál több nemesfém díszítés található rajta. Már-már csicsásnak is mondható. Ahogy kinyílik az ajtó beenged titeket a kísérő és hamar távozik.

A benti rész inkább emlékeztet titeket egy emberi nemes irodájára, ha már jártatok ilyenben, mintsem egy hajó kapitányi fülkéjére. Szőnyegek, lámpások, aranycsillár díszití az amúgy kicsi, de magas helyet. Szemben egy íróasztal látható több papírossal a tetején, melybe fentről álva bámul a kapitány. Aki szemfüles egy ajtót is láthat az egyik oldalon egy szép faliszőnyeggel eltakarva.
-Köszönöm, hogy idefáradtak.-mondja a kapitány egy kicsit unott hangon.-Kérem jöjjenek közelebb, talán magukat is érdekli, hogy hova tartunk. Ez itt mint láthatják Neminra térképe. Ez itt pedig...-húzta félre a nyílvánvaló lapot.
-Nos... ez az erősen hiányos tengeri térkép a mi útvonalunk, gondolom sejtik, hogy nem lesz egyszerű.-Ekkor hagy nektek kérdezni és tanakodni, majd úgy egy perc után, a sok kérdés megválaszolása után folytatja.
-Mindazonálltal gondolom tudják, hogy maguknak is lesz feladata a fedélzeten.
Mindenkinek más és más lesz a beosztása, de javarészt őrök, vagy megfigyelők lesznek. Pár szerencsétlenebb kalandornak jut majd az a kitüntetés, hogy megismerheti a konyhafőnök üstjeit és erős testszagát élőben, közelről.-Egy apró mosollyal jelzi, hogy ez egy poén akart lenni. Miután a felháborodásotokat kifejtettétek Octavius mogorván megy fel a társaságotokban a fedélzetre.
-Tudják a morálnak rosszat tenne, ha nem kapnának feladatot.-emeli meg a hangerejét miután egy apró ládára áll.
-Matrózok! Végre eljött ez a pillanat! Mindannyian, mint Neminra felfedezői indulhatunk az ismeretlen felé közös erővel összefogva! Hallottam pár kétséget afelől, hogy vajon hogyan bírjuk ki a hosszú tengeri utat, főleg egy ilyen vegyes társasággal. De ne ezen töprengjüng! Ez pont, hogy a mi javunkat szolgálja, hiszen így egymás gyengeségeit vagyunk képesek elfedni! Együtt képesek lehetünk a legveszélyesebb dolgokon is átmenni, egyként, egy legénységként, egy népként! Ez a fontos! Mi mind Neminra népei vagyunk!-bár a kapitány beszéde elég egyszerű mégis jókedvre derül mindenki, végső soron igaza van, nem számít a faj, a származás, mind egy lobogó és cél alatt utaztok, ez pedig közelebb hoz mindenkit. Talán felmerül bennetek ezt miért emelték ki. Nos azért, mert ha körbenéztek akkor a hajón van több sötét elf, tünde, törpe, ork és ember is, sőt bármily meglepő pár oawa matróz is lóg a köteleken.
Ti sem vagytok másképp, vegyes a társaság kalandor része is.
Most, hogy egy helyen vagytok talán meglepődtök azon, hogy mennyien is vagytok valójában.

Amíg a legénység beszélget és ünnepel, addig Octavius megfordul és a kormányosra néz.
-Elsőtiszt! Kihajózunk!-szól fel, majd rövidesen megmozdul a hajó. Lassú, lomha mozgása azonban egyenesen a tenger felé indul.
Miután összenéztek és pár szót váltotok mindenki kap egy papírost.

Tündék

Nagyjából egymás melletti szobákat kaptok, bár a papíros a házaspárnak felajánlj egy közös duplaágyas szobát. Alia sincs nagyon messzi szobában tőletek, azonban egy biztos mindannyian a tiszti részen fogtok pihenni.
A szoba nálatok nem túl nagy ellenben kényelmes, az ágy mellett egy apró lámpás és egy éjjeli szekrény van, sőt extra luxusként a falon van egy festményt Octaviusról is!
A másik dolog a feladatotok. Alia és Lash máris munkába állhat, mint fedélzeti segítő, így főleg azzal foglalkoztok, hogy a padlót felmossátok és a köteleket átnézzétek. Virid ellenben csak este kerül sorra, mint megfigyelő az árbócon.

Aesma és Frederick

Ahogyan remélhettétek ti az első rész szobáiban fogtok egymás mellett lakni. A ti lakrészetek nem túl nagy, körülbelül egy ágyból és egy kicsi szekrényből áll. Világítsként egy apró gyertya van csak a szobában.
Feladatotok rögtön a konyhára visz, ahol egy kövér féllábú figura vár titeket. A konyhafőnök.
-Jaj jaj jaj édeskéim! Micsoda segítséget kapok! Ma nem lesz sok dolgotok, csak azt a pár tányért kéne elmosni.
-mutat a körülbelül méteres magas koszostányér kupacra. -Jó szórakozást! Ja és hívjatok csak Hamiltonnak!

Elyon

Te sem vagy megkímélve! A lakrészed közvetlen Aesma és Frederickével esik szembe, hasonló berendezéssel, mint az övék. Egyszerű ágy, kis szekrény és egy gyertya. Kényeztetvén szemedet azonban észreveszed, hogy egy apró kis festmény is van neked egy cuki féllábú dagadt csávóról fiatalkorában. (Igen a konyhafőnök)
Feladatul pedig azt kapod, hogy a lányok mellé raknak a fedélzetet takarítani,mespékelve azzal, hogy az árbócra felmászva te ellenőzöd a kötéseket, csomókat.

Köszönöm a gyönyörű és kreatívan megírt posztokat srácok! Csak így tovább!

A határidő legyen most is egy hét, azaz 02.25 20:00

Aki az első körben nem tudott írni az írjon rám PMben és neki is elküldöm a saját lakrészét és feladatát.

Infó mindenkinek!

Ha a kapitánnyal vagy egyéb emberekkel is szeretnétek egymáson kívül társalogni a lehetőség fenn áll az első körben Fredericktől látott módszer szerint! Egymással is fer társalogni, engedjétek el magatokat nyugodtan!

Ahogy felértünk a hajóra, nos újdonsült társam mellet maradok akár akarja ezt a sötét elf akár nem. Jelenleg ha jól hazádírozok a lapokkal ebből nekem csak előnyöm lehet. Akár hogy is, nem igazán akarok az idegeire menni így ha kérdez válaszolgatok, de én magam nem teszek fel kérdéseket neki, azok még várhatnak.

Ahogy felépünk a hajóra, nos nem telik belle sok idő s úgy terelnek minket a kapitány kabinjába mind a vágóhídra szánt marhákat, végül is, néha tényleg marhának érezheti magát az ember főleg egy telizsúfolt hajón. Majd amikor végre minden ki meg érkezik kezdődik a rizsa, egy térkép és egy ikhlet hiányba szenvedő művész szemete amit mutat nekünk az úrikomornyiknak öltözött kapitány. Hallgatom ahogy beszél majd csak csak erőt vesz rajtam beképzeltségem és közbe szakítom a komornyik urat annál a pontnál hogy "nem lesz egyszerű" nem fecsérelni akarom a drágalátos időt, elvégre nekem is kevés adott belőle.
-Értem én hogy felfedező expedicióra indultunk, de nekem úgy tűnik hogy magának sincs jobb ötlete mind vaktában hajózni azt valami szárazföldszerűnél kikötni.
Tartok egy levegővételnyi szünetett, hagy feszengjen a tömeg egy picit, elvégre rájuk fér ha már velem sodorta őket össze a sors.
-Na szóval, legalább arról van valami fogalma hogy merre is kellene hajóznunk? Délnyugatra, Nyugatra, Kelletnek?
Teszem fel a kérdést majd válasz lehetőség nélkül folytatom.
-Tuskónak tarthat, de már pászor jártam a tengerek vízét, és csak úgy elindulni egy irányba gyakran végződik azzal hogy egyenesen egy viharba váltotunk úti jegyet magunknak, bár én nem bánom de azért szeretném tudni még is miként kívánja meg találni ezt a szigetet.

Ezzel fejezem be s vonnom meg a vallám várva a választ, ami után csak ha kérdés van szólalok meg, amúgy lese szarintom a továbbiakat az úrikomornyikunk így is pislog már mind az ebihal. Majd sodródom az árral elvégre nincs ellenemre ez a fajta tevékenység is, én csak biztosra akartam menni az előbb hogy nem egy úszó koporsóra száltam fel.

Ha megúszom konfliktus, törött csontok, elválasztott végtagok, ki oltott életek nélkül, akkor ahogy a sötét elfel végül egy felé vesszük az irányt, így csak lágyen próbálok szóba elegyedni vele.
-Szóval mi hozott egy sötét elfet egy ilyen hajóra? -Értem én hogy nem vagyunk ellenségek, de azért azt sem tagadhatjuk hogy a legtöbb utazó társunk téged látna legszívesebb egy karóba húzva, árbócra felkötve, és egyébb dolgok.
Nem is részletezem piszkos fantáziám inkább hallgatok és várom a választ, max a hátra lévő utat kussban töltjük.

Akárhoz is, ahogy elérünk a konnyhára s üdvözöl minket a hajó ügyeletes kivégzője fogad minket, elvégre nincs is jobb ember egy teljes hadosztály likvidására mind a szakács, hiszen csak egyszer csináljon romlott ételt és kész is a természetes barna álcázó festék gyár. Na de, nézhet rám amennyit akkar olyan szemmel amilyennel akar, engem az se hatna meg ha fegyverek szegülnének a torkomnak.
-Hát jó szakács uram, van itt egy két olyan pont ahol a maga élénk fantáziája csak úgy szíporkázik, mert ugyan magának olyan dolga hogy erre rá vegyen biza nincsen.
Majd fordulok sarkon kezemet felemmelve és távozok a felső fedélzet, s szabad ég irányába bambulni a vízkék tájat. Ha valaki pedig utánam jönne azzal az érvelésel hogy bizony én itten mosogatni fogok nos, várom szerettel hogy mihez fog kezdeni.

A pallón való átkeléskor megfeszül, hiszen még nem volt része ehhez hasonló élményben, ahol a lába alatt már nem a szilárd talaj található, hanem valami olyan, amiben könnyedén elsüllyedhet. Arról nem is beszélve, hogy a természet is meglehetősen hiányozni fog, amíg partot nem érnek, és lehet, tanácsosabb lett volna néhány cserepes virágot hozni, akikkel enyhítheti növények iránti hiányát. Persze tény, a tündecsevegés nem fog elmaradni, ami frissen tarthatja őt, ám az mégsem erejének teljes kihasználása. Esetleg még a karja szolgálhat megoldással, de ezzel is csak a szobájukban kísérletezne akkor, amikor rajta és Viridielen kívül senki sem látja. Nem kívánja hamar felfedni Természet Anya ajándékát, csak akkor, amikor rossz fordulatot vesznek az események.
- Nem igazán érzem magam biztonságban ezen a valamin… - súgja Viridielnek, és felérve a fedélzetre még mindig kellemetlen és megmagyarázhatatlan érzés keríti hatalmába. A gyomra is enyhén görcsben, bár ez nagyrészt köszönhető a jelenlévő alakoknak, akik gyanúsan alaposan méregetik nem csupán őt, de Viridielt és Aliát is. A maga részéről már összeszedett némi önbizalmat, a fizikumukat és kisugárzásukat látva kifejezetten gyengének és gyakorlatlannak érzi magát annak ellenére is, hogy nem egy évtizedet töltött utazással. Párjával tett útjai sem épp az egyszerűségről voltak híresek, mindenesetre ezek tudatában is feszélyezve érzi magát azoktól a pillantásoktól, amik jóformán megbélyegzik őt azért, mert nő, láthatóan gyenge fizikumú és még csak fegyver sincs nála, legalábbis olyan, ami látványosan hirdetné róla, hogy bármilyen harcmodort elsajátított. Nem mintha bármilyen stabil tudás birtokában lenne, a tőrökkel még viszonylag jól bánik, de ebben ki is merül a tudása.
A hajó megmunkálása tagadhatatlanul egy műalkotásnál látotthoz hasonlít, kiemelkedő munka, aminél elgondolkodik egy darabon, vajon ki tervezhette és készíthette. Többre ugyanakkor nem futja tőle, hiszen nem ért ehhez, legfeljebb a szemnek is szép tárgyakat veszi észre, a hajó kialakításának zsenialitása nem jut el hozzá saját tudatlansága miatt, ettől függetlenül körbenéz, igyekezve valamelyest tájékozódni felettébb új környezetében - nem sok sikerrel. Bizonytalanságában megfogja Viridiel kezét, finoman rá is szorít, közelebb lépve hozzá, úgy bámulva tovább, biztonságosabbnak és stabilabbnak érezve így. Már szólna mindennek kapcsán az első benyomásairól férjének, mikor megszólítja őket egy feltételezett matróz, tiszt, ijedten rándulva össze a hangja hallatán. Riadt őzként fürkészi a vonásait és a tekintetét, alig fogva fel hirtelenjében, hogy mit szeretne, ám a mondandó befejeztével aggodalmassá válnak vonásai. Bizonytalanul pislog fel férjére valamiféle megnyugvást keresve vonásaiban, majd a társasággal megindul a kapitányhoz; mégse kéne lemaradnia az információkról, arról nem beszélve, hogy egyedül nem akar maradni a fedélzeten rengeteg ismeretlen között, határozottan érezve az elmúlt időszak békés másságát.
Nem találja túl bizalomgerjesztőnek a hajó folyosóin és ajtai közt a járkálást, van benne valamiféle zártság, ami kényelmetlen a számára a tudattal, hogy rengetegen vannak még körülötte. Alapvetően nincs semmi baja a szűk helyiségekkel, de csak akkor, ha egyedül van, más esetben kifejezetten nem értékeli. Olyan, mintha vadidegenekkel lenne összezárva, és ha belegondol, a tengeren átkelve így is lesz: össze lesz zárva velük arra az időre. Nagyon reméli, hogy nem kell Viridieltől távol lennie, mert jelenleg ez számára az a bizonyos mélyvíz, amibe nem akarta, hogy bedobják, de hát ő vállalta…
Mély levegőt vesz, amint beletörődik, hogy tudhatta előre, hiszen tájékoztatva lettek, mégis most szembesül igazán azzal, mire is vállalkozott. Férje egyébként is ment volna, legalábbis van egy sejtése, hogy már nagyon viszketett a tenyere egy kiadós kalandozásra ennyi nyugalmat követően, őt pedig mégsem hagyhatja egyedül, nem meri. Meg nem akarja.
- Ez elég ízléstelen… - suttogja elsősorban párjának, mikor elérik a túldíszített ajtót, de lehet, pár körülötte lévő is felfigyel a szavaira; talán nem lesz belőle probléma. Mindenesetre belépve kissé ismerős közegben találja magát, köszönhetően párja foglalkozásának, és ha nem is volt oszlopos tagja ezen gyűléseknek és megbeszéléseknek soha, megesett, hogy elkísérte őt egy-egy ilyen szobába is. Nem akar látványosan bogarászni, de azért valamelyest körbenéz, hogy felmérje a helyszínt, mellette a jelenlévőket. Egy sötételf orcán megáll a pillantása, felettébb ismerősnek találva a vonásait, azonban meg nem mondaná hirtelenjében, hogy mégis miért tűnik annak; talán csak képzelődik, köszönhetően a zevadari útnak. Visszafordítja pillantását, mielőtt túl sokáig időzne a nőn, figyelmét a kapitányra és szavaira terelve inkább, szorosan karolva bele Viridielbe, feszülten a környezetében lévő megannyi személytől.
A szünetet érzékelve talán az elsők közt emeli meg balját, hogy magára hívja a kapitány figyelmét, ám vissza is húzza maga mellé, mikor egy kissé ápolatlannak tűnő fickó felszólal, nem kifejezetten hízelgő szavakat használva. Pontosan ezt a megütött hangot és témát akarta elkerülni részben azért, mert butaság, másrészt meg teljesen felesleges az ördögöt a falra festeni. Ráncolódó homlokkal bámulja az alakot, nem értve, hogy mégis miért feltételez ilyeneket. Ha végiggondolná, akkor talán belátná, hogy badarság az, amiről beszél, legfeljebb akkor lenne értelme ezt felhozni, ha maga a kapitány is egy bolond lenne, ennek valóságosságában meg erősen kételkedik. Tagadhatatlanul ellenszenvet ébreszt benne az idegen felsőbbrendűség érzetét okozó viselkedése és a számonkérő hangneme úgy, hogy nem ő a tulaja és szervezője mindennek, ám szó nélkül ráhagyja, és inkább jelentkezéssel hívja fel magára a figyelmet. Csak remélni meri, hogy amilyen nagy a szája, annyira jó is lesz baj esetén.
- Nagyjából mennyi ideig fog tartani az út? - érdeklődik, fontosnak találva, hogy felkészüljön mindenki, meddig kell nyugalomban és fegyelemben lennie. - A szigetről lehet jelenleg bármit is tudni? Elsősorban természeti viszonyok miatt kérdezem és amiatt, hogyha civilizáció van ott, az mégis milyen úgy nagyjából. Tudom, hogy ez még csak egy felfedezés, de feltételezem, pár dolgot ennek kapcsán lehet tudni.
Az út bizonytalansága kapcsán nem hoz fel semmit, ugyanis nem akar pánikot kelteni, na meg ha egyszer eljutottak oda, akkor megint el fognak. Ennek az expedíciónak a meghirdetője nem fogja a saját vesztét okozni, és ha a halálukba hajóznának ezzel az úttal, akkor maga Octavius sem lenne itt.
Ha érdeklődésére kielégítő választ kap, akkor a maga részéről valószínűleg már nem lesz semmi kérdése. Még azért párjára pillant, benne felmerült-e bármi is, és ha arcára ülnek a tűnődő, vacilláló vonások, akkor finoman és bizakodón megböki, bár soha nem úgy ismerte őt, mint akinek bátorításra lenne szüksége, ha kommunikálnia kell. Mégiscsak futár és hírszerző.
Ha a kérdések elfogynak, a további szavakra kissé elsápad, ugyanis van egy olyan sejtése, hogy ő fog a konyhára kerülni, mert nő, és az emberi társadalomban a nőnek a ház körül kell serénykednie az esetek többségében, amibe a főzés is beletartozik. A viccet nem kifejezetten értékeli, kissé ízléstelennek tartja, de hát ilyen az emberi természet; nekik a kicsit ízléstelenebb viccek a szórakoztatóak, a kifinomult és tapintatos megfogalmazások meg nemigen érnek célba náluk, nem úgy, mint az erdeieknél. Persze ott is vannak szélsőségek, tudna is rá példát mondani, akárcsak az emberek közt kifinomultabbakra.
~ Miben fogadjunk, hogy oda sorolnak be engem? ~ bámul párjára savanyú ábrázattal, a további megjegyzésekre aztán visszafordul, megértőn bólintva az első megjegyzésére. Mégse kellett fizetniük az utazásért, talán ez a legkevesebb, amit megtehetnek, hogy segítik a legénység feladatait tisztes határokon belül. A monológ azonban rajta nincs különösebb hatással, inkább aggodalmas, hiszen Braslov lakossága is hiába tevődik össze talán négy népből, ugyanúgy feszült ott a hangulat, ahogyan ő hallotta. Egy hajón vadidegenek mégis miért lennének jobbak? Itt csak még nagyobb a bizonytalanság, hiszen menekülni sem lehet, ám ezeket sem mondja ki, nem akarva még mindig pánikot teremteni. Talán, ha nem vészmadárkodik, akkor minden rendben lesz, így lenyeli a szavakat, bár Viridiel biztosan ismeri annyira, hogy sejtse félelmeit. Nem tudja, mennyire bizakodó a békés utazás kapcsán, de már csak a sötételfekkel szembeni ellenségessége miatt sem biztos, hogy annyira nyugodt lesz az út során.
A hajó elindultával rászorít párja kezére, tartva attól, hogy rázós indulás lesz, ám meglepetésére állva marad, teljesen stabilan maradva a fedélzeten. Határozottan furcsa élmény egy mozgó tárgyon utazni úgy, hogy alattuk víz van, de nem panaszkodik rá; az út alatt bizonyára hozzászokik a tudathoz, mint ahogy ahhoz is, hogy nem veszi őt körül a természet olyan intenzitással, mint a szigeten. Remélhetőleg ez az új kontinens is megannyi lehetőséget fog tartogatni, hogy a fellépő hiányát teljes mértékben eltűntesse.
A lapok nyújtásával elveszi a sajátját, beleolvasva.
- Én nem akarok külön lenni, ha nem muszáj - pillant fel férjére, amint a duplaágyas szobára téved tekintete. ~ Azért akkora biztonságban nem érzem magam, a szokatlanságáról meg ne is beszéljünk ~ teszi hozzá gondolati üzenetként, nehogy valaki ezt találja indítéknak ahhoz, hogy beleszóljon a beszélgetésbe. Bízik benne, hogy Viridiel sem akar külön szobát maguknak, ha már egyébként is egy párt alkotnak, és talán nyugalmasabb az út, ha együtt alhatnak, ám a feladat beosztásának másságát meglátva ez a bizakodás el is száll. Mélyet sóhajt, hogy neki nappal kell a teendőit elvégeznie, férjének pedig éjszaka, ráadásul ő már mehet is a dolgára. Még időt kér, hogy legalább a szobában hadd pakoljon le, mert táskával nem épp a legkényelmesebb, rekeszes övét ugyanakkor magán hagyja, amiben a fontosabb üvegcséit tartja. A porokat a helyiségben ugyancsak lefűzi és lerakja őket, a tőrökön elgondolkodik, ám végül a csizmájában hagyja őket. Fontosabb a biztonság, noha a karja sem semmi erőt képvisel jelenleg, ami miatt szükségtelenné válhatnak a pengék, nincs teljesen tisztában az erejével.
Egy darabig elbámulja jobbjának tenyerét, behajlítgatja ujjait, és még kicsit lassabbak a rendes reakcióidejénél, mégis ezerszer jobbak, mint tél közepén, amikor jóformán parancsra se moccant meg.
- Pihenj addig, ameddig lehetőséged van rá - fordul Viridiel felé, ha a közös szoba mellett döntenek. - Valószínűleg unalmas lesz az éjszaka, nehogy nekem őrködés közben aludj el - mosolyog rá, nyomva egy rövid csókot az ajkaira, és mielőtt kilépne az ajtón, észreveszi a festményt. Undorodó vonások jelennek meg az arcán, ahogy a megmunkált vásznat fürkészi, férjére tekintve, és jól leolvasható a vonásaiból, hogy mégis mit gondol erről az alakról: nagyképű. - Szerintem már nem tudja a pénzét mire költeni… - jegyzi meg, majd egy sóhajtást követően kilép, hogy megkeresse, hol is kell a teendőit elvégeznie.

Én már utaztam hajón, még ha nem is ekkorán és csak kisebb folyón, így aztán mindenképpen úgy vélem, hogy a kötelességem Lasht támogatni. Szorosan szorítom magamhoz karcsú derekát, ahogy áthaladunk a pallón, ami egy földhöz szokott embernek elég imbolygós lehet, bár a matrózok olyan biztosan szaladgálnak rajta, mint mi a fákon.
- Gondolj arra, hogy a lombok között jársz, ez sem bizonytalanabb. - súgtam neki vissza.
Aztán már azért is vontam magamhoz közelebb, igaz kedvesem is igyekezett közel maradni, mert annyi ismeretlen - és hozzáteszem, cseppet sem bizalom gerjesztő - alak gyülekezett a fedélzetem, hogy úgy véltem, nem árt tisztázni, ki kihez tartozik.
Példának okáért félvéreken kívül, sötét elfeket is megpillantottam, amire egész testemben megfeszültem és a lélegzetem is elmélyült, ahogy az érzelmeimen igyekeztem úrrá lenni.
Elég régóta ettem már a futárok és küldöncök kenyerét ahhoz és elég jó sikereket is magaménak mondhatok, hogy most csak úgy ok nélkül nekiugorjak itt bármelyiknek is, de jól teszik, ha megtartják a három lépés távolságot!
Így aztán csak egy sötét pillantással húzódom távolabb az össze verőfő triótól, magammak húzva kedvesemet is, főleg, amikor az a nagyhangú és láthatóan már most kapatos zsodos hozzájuk csapódik.
- Legalább addig kibírhatná, míg összeverődik a társaság. - mormolom az orrom alatt egy megvető fintorral.
Sosem értettem, hogy mi van a szeszes italokban, ami megéri, hogy elvegye valakinek az eszét, aztán egy idő múlva a becsületét és az erejét is.
Persze azért a fülem nyitva tartom és megjegyzem a neveket: Elyon, aki valami elf keverék, Aesma a sötét tünde, bár most ártatlan leány képében és nem utolsó sorban a nagydarab, részeges zsoldos, Frederick.
- Hosszú lesz ez az út, akármennyi ideig is tart, még jó, hogy elég méretes is a bárka. - sóhajtottam és igyekeztem találni egy kissé nyugodtabb helyet, mert éreztem, hogy Lasht egyre jobban zavarja a sok kutató és fürkésző tekintet, amik ki tudja milyen gondolatokat hordoznak. Láthatóan sok kalandort fellelkesített a felfedezés lehetősége, de kétlem, hogy olyan nemes szándék vezérelte volna őket is, mint kedvesemet.
Azt azonban el kell ismerni, hogy akárki is finanszírozta ezt az expedicíót, az nem sajnálta a pénzt és ha a hajónk legalább annyira biztonságos, amennyire díszes, akkor valamennyivel kevésbé kell aggódni.
Nézelődésemet egy szakállas fickó zavarja meg, aki "felkér" minket, hogy menjünk a kapitányhoz és ezt elég határozottan közli, nem nagyon hagyva, hogy bárki elkalandozzon.
Mondjuk elég felesleges lenne már az elején összeakaszkodni a kapitánnyal, mikor valószínűleg úgy is csak plusz információt akar megosztani velünk és magunk jelentkeztünk a feladatra.
~ Biztos csak olyat akar mondani, ami csak ránk tartozik. ~ szorítom meg Lash kezét, ahogy észlelem a riadalmát és biztatóan mosolygok rá, ahogy követjük a legénység tagját, majd besétálunk a kapitány nem kissé hivalkodó, lakosztályába.
Az ember azért nem ilyet vár egy hajón az biztos. Ha belegondolok, hogy valószínűleg a legénység - az összes - körül belül ekkora helyet mondhat magáénak a látottak szerint..........
Azért alaposan körül nézek, sosem lehet tudni mire nem lesz jó később, ez már az utam során megszokottá vált.
Egyébként nem is csalódom, amikor oda hív minket az asztalához és a térképeket megmutatja, szóval ahogy gondoltam, újabb infók.....
Természetesen a zsoldos az első, aki úgy érzi meg kell mutatnia, mennyire nem hallott eddig egy szót sem abból, ami elhangzott.
- Mivel ráleltek és a hírét hozták, gondolhatod, hogy tudják az irányt és nem vaktában hajózunk. - jegyzetem meg halkan, mert elég irritáló volt a fickó a nagy "én vagyok a tt a legokosabb és legtapasztaltabb" hőzöngésével.
Lash kérdései teljesen helyénvalóak és én is ezt kérdezném, de azért még kiegészítem eggyel.
- És az már biztos, hogy sziget vagy földrész? Mert ha teljesen elszigetelt, akkor lehet érdekes dolgokra is felkészülhetünk, bár azt hiszem arra mindenképp érdemes. - válaszoltam is meg ezt az utolsó megjegyzésemet.
Az már az út hosszúságára utal, hogy nem utasként heverészünk majd a fedélzeten, hanem minket is befognak a napi körforgásba. Ez azért nem volt a mézesmadzagok között, gondolom szándékosan.
~ Nem tudhatjuk, vannak itt más nők is. ~ biztatom Lasht, de őszintén szólva, tényleg nagy az esély rá, hogy ezt rájuk bízzák.
Végül a kisebbik rosszat kapja kedvesem, én meg nem panaszkodhatok, hiszen inkább unalmas lesz, mint fárasztó az őrködés.
Mondjuk az éjszakai megfigyelés az éjelfeknek jobban feküdne, de én biztos nem fogom szóba hozni őket.
Ezek után már csak Octavius újabb lelkesítő beszéde a nagy összetartásról marad hátra és el is indulunk is.
Na hát erre befizetek! A hatalmas kontinensen nem tudunk egymás mellett békességben megmaradni, ehhez képest ez a hajó kész vegyi katlan, ami bármikor felrobbanhat.
Csak abban bízhatunk, hogy előbb körünk ki, mint, hogy ez bekövetkezzen.
Hirtelen valaki egy papírt nyom a kezembe, amin a kabinbeosztás van.
- Természetesen a közös kajütöt válasszuk. - bólintok a hangos és hangtalan szavakra is szerelmem felé.
Azért örülök, hogy nem a legénységi szállás közelében kaptunk helyet, túl sok a férfitekintet arrafelé.
Mivel a part már távolodik, vetek még rá egy utolsó pillantást, aztán irány lepakolni.
- Minden rendben lesz. - csókolom meg magányunkban Lasht, ahogy előtte elnéztem a keze próbálgatását.
Tudom, hogy nem szeretné, ha mások is megtudnák, mi a helyzet vele, ha nem muszáj.
- Inkább veled megyek a fedélzetre. nem vagyok fáradt. - hárítom el a pihenésre tett javaslatát.
Jobban szeretném még egy kicsit megnézni a társaságot.
A pillantását követve én is a képre nézek, majd egy mosollyal leakasztom a falról és az priccs alá fektetem.
- Ez most egy darabig a mi helyünk és nem kell kukkoló. - szaladok utána a lépcsőn fel.

Octavius von South



Talán hiba megosztani minden kalandorral az útitervünket, de talán páran értékelni fogják az őszinteséget, kitudja. Az biztos, hogy ezek a térképek rengeteg pénzt érnek Neminra szerte.
Gondolkozott a kapitány, mielőtt az ajtó kinyílt volna. A papírosok keze alatt arról adtak tanúbizonyságot, hogy igenis elég komoly előkészületek voltak errefelé ami részben az ő munkája volt.
Sorra jönnek a kérdések, pár egészen értelmes, pár inkább felkavaró a nemes számára, de miután megköszörülte a torkát szépen nyugodtan kezdi el kifejteni.
-Nos a kérdések és a kommentek teljesen jogosnak tűnhetnek az avatatlan szemeknek, bármennyire is mást állítanak.-húzza ki magát peckesen és folytatja miközben hátrakulcsolja a kezét és állát egy kicsit megemeli. -Mint ahogy azt láthatják a térképeken, először a csodás földünket kell megkerülnünk, ami nagyjából két hetet fog igénybe venni. Mielőtt elhagynánk Neminra közvetlen közelét kikötünk a térképen jelölt városban feltölteni a készleteket, majd kihajózván onnan két hetet fogunk a messzi tengeren hajózni megfelelő körülmények között egyenesen dél-kelet felé.-ekkor rátok néz és egyenesen a szemetek fényét próbálja meg kilesni.-Ha picit is értenek a térképekhez és tudják miről beszélek felmerülhet a kérdés, hogy vajon miért ebben a városban volt a gyülekező, ugyanakkor biztosíthatom magukat arról, hogy ennél jobb választás nem volt. A tengeri térképeket követvén az előző hajópáros útján fogunk haladni az új területekre. Feltételezéseink szerint a partszakasz amit majd látni fogunk egy kontinensé lehet, avagy egy aránylag vékony, de hosszú szigetre. Kérem szépen amit még tudunk a helyről.-néz egyenesen Lashre, mintha valami olyat tudna róla, amit senki más-Az az lenne, hogy valószínüleg lakott. A másik hajónkat egy valamiféle lövedék lőtte ki a partoktól nem túl messze, így értelmes életre számíthatunk, továbbá növényvilágát tekintve hasonlít az itteni meleg, dzsungelszerű környezetre. További kérdések?-Kissé idegesítő volt az egyik fennhangúsága, de ha picit is értene a papírokhoz és a térképekhez nem tett volna fel felesleges kérdéseket, vagy talán társai előtt szeretett volna egy kis presztízst szerezni? Ez esetben azt hiszem lesznek bajok.


Mesélői Fredericknek

A fedélzeten vagy. Éppen el szeretnéd lógni a munkádat, amikor is a kapitány szemeit fedezed fel magadon, aki éppen egy pár embernek szól, hogy nézzék meg mi ez a lézengés. Hamar egy ork és egy megtermedt sötét elf áll előtted a kapitányéhoz hasonlatos öltözékben.
-Ha nem tévedek magának lent van munkája, irány dolgozni, vagy különben meg kell büntessük. Itt a kapitány szava a törvény remélem ezt tudja.

Elyon Luven


Nem vártam volna, hogy pont a self lány feleljen a köszönésemre elsőként, és a meglepetéstől egy rövid pillanatra meg is dermedtem. De aztán végül annak rendje és módja szerint kezet fogok vele. Van értelme, ugyanis utána valószínűleg engem néznek ki maguk közül a legjobban a többiek. Bár lehet, hogy ezen ezzel a kézfogással csak tovább rontottam. De nincs időm ezen sokat gondolkozni, ugyanis egy részeg ember is hamar sorba áll kézfogásra. Legalábbis bemutatkozott. Nem úgy tűnik, mintha túlzottan kezet akarna rázni. Sőt, döbbenetemre mintha csak a self lánnyal akarna beszélgetni, illetve még inkább a szobájába hívni. Bátor, vagy hülye? Még elválik. Megpróbálok valami pókerarc féleséget felvenni, aztán a kezemet nyújtom neki is. Ha ennyire közvetlen egy sötét elffel, akkor talán velem is hajlandó lehet barátkozni.
-ElYon Luven.
A kérdése ugyanakkor kicsit elgondolkodtat. Merre is megyünk? Körülbelül annyit tudok, hogy nem a kontinens belseje felé. Meg annyit, hogy nem én vezetem a hajót, úgyhogy (remélhetőleg) erről nem is kell pontos információkkal rendelkeznem.
Nem sokkal később a hajón hívatnak is mindnyájunkat, hogy egy szép, de legalábbis díszes teremben elmondják, hogy merre megyünk. Hát, nem lettem tőle sokkal okosabb. Főleg hogy a nagyokos részeg beledumált. Na nem mintha engem sértegetne, de még ledobathatja a kapitány a hajóról, és én meg teljesíthetem azt a parancsot. Az ottaniakkal ráérünk foglalkozni majd amikor odaérünk. Amire pedig igazából számítottam, kaptam én is némi munkát a fedélzeten, de amire meg nem, hogy női munkát... Nem túl jó kedvvel megyek felmosni, miután megnéztem a szobámat. Egész takaros kis szoba, mindennel ami kell, még egy céltáblát is tettek a falra, hogy gyakorolhassam majd az íjászatot, miutány a munka mellett bőven maradó szabadidőmben csináltam néhány nyilat. Tudom hogy nem erre szánták azt a festményt, de az a két dolog biztos, hogy nem tartom meg, és hogy nem hoztam céltáblát. A "lakosztályom" egyébként a részeges Frederic és a self lányéhoz igen közel van, akikkel még korábban megismerkedtem. Közben előkerült Aesma fajának több képviselője is, ami kissé aggodalommal tölt el. Hallottak a lehetséges új földrészről, és ki akarják sajátítani? Teljesen rájuk vallana. Persze csak miután ott vagyunk, addig még kellünk nekik. Ezzel a gondolattal nyugodtan megyek mosogatni, ahol a lányok már várnak, amikor köszönök nekik.
-Sziasztok. Elyon Luven vagyok.

Fütyürészek ahogyan két mitugrász, az úrikomornyik ruhájához illő felszerelésben közeledik felém nem éppen egy barátibb italra, na de ez van orktól nem várok semmit elvégre izom van az agyuk helyén, a sötét elfről nézésre az lenne a véleményem hogy ő kegyelmetlenségét sem az eszért tartják a közelben. Majd közlik miért érkeztek, nos ez nem tartott sokáig ahogy elmosolyodom elvégre már várható volt hogy valaki meg jelenjen vissza rugdalni ahhoz a szakácsnak nevezett valamihez mosogatni. Majd vállat vonok, nem igazán vagyok oda az ilyes fajta beszólok ő meg visszaszól és még kontrázom féle dolgoknak. Ahogyan végig nézem az orkot, nos őt nehezebb lenne kiütni mind a sötétbőrű társát, de csak csak szóra nyílik a szám.
-Ezt nem közölték a szerződésemben, ha pedig hozzá akarják tetettni az kétszeres felárral esetlegesen még lehet meg beszélés tárgya, minden más esetben forduljannak a munkáltatómhoz.
Vonnom meg a vállam, mit érdekell engem a dolog az hogy amikor a hajóra szálltam én egy felhívás szerínt jártam el amiben hajó inasságról szó sem eset, bár igaz ha vissza gondolok a plakátokra és magára felhívásra akkor semmilyen munka kőr nem szerepelt rajta... de várjunk a fizetésről sem volt szó... picsába, nos akár hogy is ha a két figura tovább pocsékolná itt a levegőt válaszúl megint váll rándítást kapnak, majd egy baljós mosolyt.
-Egyébként is, most hogy gondolkozok arról sem eset még szó hogy egyáltalán fizetnek-e ezért nekünk valamit, elvégre itt mi dolgozunk!
Közöltem picit hangosabban hátha a fedélzeten lévő többi szabadúszó is meghalja a dolgot, és elgondolkozik hogy nekik erről mit mondtak, mert hogy nekem még semmit az is biztos, na de lejebb is veszem a hangerőmet ahogy folytatom.
-Szóval ha nem azért érkeztek hogy a fizetésről tárgyaljannak akkor kérem legyenek figyelmesek arra hogy nem én vagyok itt az egyetlen akinek ezen probléma szemet szúrt szerintem, ha értik mire is gondolok.
fejezem be és sétálok el a két ember között, ha pedig véletlen fel akarnának tartóztatni, hát hagyom magam elvégre még nem áll szándékukban a fejemet venni, de ha ez máskép lenne akkor van ötletem arra hogy ezt elkerüljem.

Amikor kézhez kaptam ezt a meghívást, nem is gondoltam, hogy olyan régi baráttal is találkozom, akit évek óta nem láttam. Mellon oldalán érkeztem meg az elöljáróhoz, és kíváncsian tekintettem körbe az egybegyűlteken. Szép nagy hintó várt, ahol láttam is egy ismerős arcot. Viridiel. Szinte felragyogott az arcom, mikor üdvözöltem, bár nem gondoltam, hogy idő közben megnősült. Igaz, rég hallottam felőle, de kellemes meglepetés volt. Az asszonyát még nem láttam, de bemutatkozásunk után megtudtam, hogy Lashraelnek hívják. Láttam rajta,hogy Mellont érdeklődve méregeti, bár gondolom, hogy még nem találkozott Werit tigrissel ilyen közelről. Viri ismer már, ahogy a "kicsikémet", így csak egy halovány mosollyal nézek rá, mert tudja ő is,hogy mi ketten elválaszthatatlanok vagyunk. Hectort most nem hívtam magammal, de majd egyszer lehet találkozik vele, és őrá is rácsodálkozik talán, de ez a jövő zenéje.


A hajóhoz vezető úton sokat nem beszéltem,csak a gondolataim jártak. Néha Viriékre néztem, és örültem, hogy boldog mosoly terül el rajta. Sok idő telt el, amikor találkoztunk, de szinte semmit sem változott külsőre. Aztán ismét a gondolataimba merültem, ahogy a nemes szavait idéztem fel ismét. Érdekes útnak nézünk elébe, és két hét, nem is kevés a Tengeren utazni.
Mikor megérkeztünk, szép számmal érkeztek még rajtunk kívül utasok. Volt köztük ember, ork, elf és oawa is, de még selfet is felfedeztem, akire mondjuk nem is számítottam.
A fedélzetre lépve, már megszoktam,hogy méregető és gyanakvó pillantásokkal illetik a tigrisemet, de Mellon hozzá van szokva, ahogy én is. Így nem sok figyelmet szenteltünk a sugdolózásnak, amik a haladtunk kísérték. Csendben elfoglaltuk a helyünk, és várakoztam. Gondolom,hogy ha mindenki megérkezik, akkor indulunk is, és erre nem is kellett sokat várni. Addig, míg a többiek megérkeznek a fedélzetre, volt időm körbenézni, és ha nem is egy fregatt, de nagyon hasonlít hozzá. A vitorlákat lassan leeresztik, és kifutunk a kikötőből. A várakozás percei után, inkább a gyorsuló események következnek. Egy férfi jön elénk üdvözölve minket, aki bekísér egy díszes ajtón át. A Kapitányi kabinba hamarosan belépünk, ahol ismerteti a jelenlegi útvonalat és "feladatokat". A térképet nézve, ismeretlen helyre kalauzol, bár az említett szigetről sokat nem tudunk meg. De majd kiderül, hogy ha odaérünk. Amire viszont jobban felfigyelek, az az út során kiosztott teendők az "utasok" részére, ami nagy derültséget is okozott a Matrózok körében. Semmi kivetnivalóm nincs benne, legalább elfoglalom magam a napok alatt. A részletesnek mondható ismertetés után a kabinjainkat is megmutatják. A tiszti szállásoknál lettünk elhelyezve, és nem is vagyok messze Viriéktől. A többiek is elfoglalják a kabinjukat, ami elég takaros és tágas is, legalábbis az enyém megfelel. Mellon leheveredik a priccs mellé és egy pici morranással jelzi,hogy ő itt marad, míg én jelentkezem annál az embernél, akihez beosztottak a felmosásra. A holmimat lerakom az ágyra,majd megsimítva a buksiját kifelé megyek a szobából. Tudom, hogy jól elvan, így nem aggódom, hogy mit fog tenni. Aludni fog.
"Később jövök, Kicsikém."- küldöm a gondolataimat felé, majd kilépek az ajtón. A folyosón végignézve van mozgás. A fedélzet felé indulok, hogy Lashraelhez csatlakozva elkezdjem a kiszabott feladat megkezdését. Kíváncsi vagyok, hogy fog telni a nap, bár szerintem nem lesz eseménytelen. Felérve a lépcsőn, türelmesen várakozom és köszöntöm,és bemutatkozom, aki már ott van.

Jócskán könnyebbnek tűnik a pallón való átkelés Viridiel biztatásának és szoros közelségének hála, ám hiába a hasonlat, számára nagyon más érzetet kelt, főleg a tudattal, hogy alattuk nem növények vannak, hanem a szárazföld és a hajó, közötte pedig víz. Mindenesetre azért bólint egyet a szavak hallatán, igyekezve ennek mentén gondolkodni, de még véletlenül sem engedi el őt, fönt meg aztán főleg nem a méregető pillantásoknak hála. Egyiküknek sem egyszerű elfogadni a legénységet és kalandorokat, neki a hirtelen nagy létszám miatt, Viridielnek pedig a sötételfek miatt, és érzékelve a megfeszülését, gyengéden végigsimít a karján, mindenképp mutatni akarva támogatását, ha megnyugvást ezzel nem is feltétlenül eredményez.
- Igen, és talán egy nem túl hangos és mozgalmas helyet kapunk – mosolyog rá halványabban, sejtve a problémát, bár a maga részéről nem kifejezetten figyelt a beszélgetésrekre; a saját békéjét akarja előbb visszaszerezni ezen a hatalmas hajón, mert, ahogyan azt már hangoztatta, cseppet sem érzi magát biztonságban rajta elsősorban a természet hiánya és az ebből fakadó védtelensége miatt. Párja vezetése mentén lépve követi őt, még mindig szorosan maradva mellette, örülve a fedélzeten egy kicsitt háttérbe kerülő résznek, ahol kevésbé vannak a társaság szeme előtt.
Jóformán alig veszi észre, hogy mennyit aggodalmaskodik, csak akkor jut el a tudatáig, hogy talán túl sok mindentől fél, mikor Viridiel ismét megnyugtató szándékkal szól hozzá. Hálásan mosolyog rá, visszaszorítva a kezét, és máris némileg magabiztosabban indul meg a kapitány felé férje oldalán, véletlenül sem hagyva el azt.
Odabenn nem megy minden egyszerűen és gördülékenyen, hiszen az ápolatlan fickó, akiben már látványra is ellentmondásokat talál, rögtön az ördögöt festi a falra teljesen értelmetlenül. Míg ő megtartja magának ezzel kapcsolatos meglátásait, addig párja kibontja, hogy miért is badarság az, ami a zsoldosféle szájából elhangzott, persze valószínűleg túl halk ezen megjegyzése ahhoz, hogy a másikhoz eljusson. Csak bólint egyet, reagálva ezen meglátására, teljesen jogosnak találva és kifejezve, hogy ugyanerre gondolt, nem is kell ecsetelnie tovább a logikai buktatót a felvetett dolgokban.
Sápadozva hallgatja az út hosszát, mert elképzelése sincs, hogy egy hónapot egy hajón mégis miként lesz képes elviselni úgy, hogy elképesztő módon kötődik a természethez, itt pedig legfeljebb, ha part közelében haladnak, sirályokkal kommunikálhat. Halakkal nem próbálkozna, mert ahhoz a tengerben kéne úszkálnia, és nem feltétlenül kockáztatná meg sem a belefulladását, sem azt, hogy hátrahagyják. Némileg rászorít Viridiel kezére, mikor elhangzik az útjuk hossza, teljes mértékben azt érezve, hogy bedobták őt a mélyvízbe – vagy éppen ő dobatta be magát azzal, hogy elvállalta mindezt.
~ Remélem, kibírom... ~ suttogja Viridiel gondolatai közt, teljesen megrémülve attól, hogy mit fog kezdeni ez alatt az egy hónap alatt, már azon töprengve, hogyha megállnak valahol, az hol lesz és mennyi lehetőség fog nyílni arra, hogy pár óráig a természet minden sóhajtását hallhassa. ~ Feltételezem, fürödni se lesz lehetőségünk addig... Élmény lesz ennyi alak közt mozogni úgy, hogy én sem vagyok a legtisztább ~ savanyodnak a vonásai, már arra gondolva, hogy mikor elkezd szagosabbá válni a hajó legénysége, akkor legalább férjén és magán használja a növényi olajokat. Most már úgyis megvan mindkét keze, így kényelmes lesz beledörzsöli a bőrébe a kivonatokat, és talán kevésbé fogják magukat kényelmetlenül érezni. Nem mintha az útjaik során ne kéne néha-néha nélkülözni a mosakodást, de akkor sem ennyi ideig... Persze lehet, kapnak majd pár naponta egy lavor vizet, fogalma sincs, hogyan megy ennek a menete a hajókon, de inkább felkészül a legrosszabbra: rengeteg személy testszagának keveredésére, melytől alig bírja legyűrni a fintort az arcáról.
Igyekszik megacélozni magát, mikor Octavius egyenesen őrá néz, kellemetlennek találva azt a tekintetet, amit felé vet. Túlságosan sokat tudónak hat, és egyáltalán nem örülne neki, ha valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva birtokában lenne a lurinxok képessége vagy egyszerűen csak gondolatokat olvasna. Ha egészen idáig nem sápadt el eléggé az út hossza miatt, akkor a hajó kiütésének említésével biztos kifut a vér az arcából, kis híján a földre rogyva, hogy már megint hova kerültek. Bele is kapaszkodik Viridielbe, mielőtt menten beleájulna a gondolatba, hogy tengerbe fulladhat.
- És... gondolom, biztosíték sincs arra, hogy nem minket vesznek legközelebb célba... – jegyzi meg elhalón. – Hogyan szándékszik védekezni ez ellen a lövedék ellen? Mert feltételezem, hogy nem akarja sem a saját, sem a legénysége életét kockára tenni, és talán mindenki nyugodtabban érezné magát, ha erre lenne egy megoldás és biztonságosan kiköthetnénk a szigeten – egészíti ki meglátását, és ha már a szigetre jutnak, akkor legalább a növényvilággal nem lesz túl nagy gondjuk és ismét feltöltekezhetnek a természet erejéből. Az állatok irányítása mondjuk nem lesz egyszerű, hiszen ha teljesen ismeretlen fajok lesznek ott, akkor legyen bármilyen jó és erős mágus a tünde, a makacsok úgyse fognak hallgatni rá, főleg nem az első szólítások során.
Szeretné magát biztonságban érezni a megérkezésükkor, legalább egy kicsit, hogy a hajónak nem árthat semmi, így örülne, ha a kapitány valami olyan magyarázattal és válasszal szolgálna, ami eloszlatja a kételyeit. Akárhogy is, ha Octavius nem vet fel újabb és újabb kérdéseket felmerítő választ, akkor indulhatnak is a dolgukra, persze először a papíros, amin szerepelnek a teendőik, a felosztás miatt meg nem éppen olyan lelkes, hiszen nem szeret távol lenni férjétől, főleg nem egy vadidegen bandával maga körül. Hozzászokott az otthon melegéhez és ahhoz, hogy segítenek nekik mindenféle rossz szó nélkül, kölcsönösen alakítva a békességet, nem keresve a bajokat. Itt viszont már most látszódik, hogy van legalább egy bajkeverő, aki miatt remélhetőleg nem fogja senki a fejét veszíteni.
Eleinte bizonytalanul fogadja Viridiel biztatását, vonásai pedig boldoggá válnak az egyetértését hallva a közös kabinnal kapcsolatosan, ahova kisvártatva el is indulnak lepakolni. Legalább ott egy kicsit úgy érezheti, hogy egyedül vannak, elzártan a többiektől, nem is gondolva arra, hogy a hajó maga egy igazi börtön lehet.
- Reméljük – mosolyog rá párjára. – Nem sokszor kellett használnom, így kicsit félek, hogy nem tudom szabályozni. De igazad van, rendben lesz minden, majd a drága hercegem megvéd – vigyorodik el, leengedve maga mellé a kezét, és elégedetten bólint, mikor Viridiel kijelenti, inkább vele tart. – Aztán nehogy engem hibáztass, hogy nem tudsz ébren maradni. Egy darabig amúgy majd melletted leszek, ha nem fáradok el nagyon – indul kifele a szobából, halkan kuncogva azon, mikor párja kukkolónak nevezi a festményen szereplő Octaviust, elrejtve a vásznat.
A fedélzetre visszasétálva nem kell sok idő, hogy kapjon egy felmosót egy vödör vízzel – rosszabb esetben csak egy rongyot, így térdelve és a sarkaira ülve törölgetheti fel a padlót. A jelek szerint Aliát is ugyanide osztották be, így biccent neki, majd Viridiel felé fordul.
- Hát, azt hiszem, helyet foglalhatsz valahol, ahol jó rálátásod van mindenre, amíg nincs dolgod – mártja bele a vödörbe a felmosót, hogy nagyot placcsantva a fapadlóra tegye. – Ha nem tiltják meg a beszélgetést, akkor esetleg elmesélhetnéd, hogy miként találkoztál a tigriseddel. Szerintem van időnk rá – pillant aztán Aliára, hogy ne legyenek teljesen némák, amíg a dolgukat végzik. Nem akar túlságosan tartani az állattól, ha már így alakította Természet Anya a szálakat, csak az emlékek még benne élnek, hogy hiába volt kényelmes hátasként kezelni és használni az egyik egyedet, azért egy vérgőzös ork társaságában, egy vérengző sötételffel a nyomukban nem volt annyira kellemes élmény. Az állat persze nem bántotta őt, az utóbbi alkalommal biztosan nem, de attól, hogy nem tudja velük felvenni a kapcsolatot a mágiaellenállásuk miatt, kissé aggasztja.
Nem sokkal ezt követően megjelenik egy kékelf valamiféle furcsa vonással, ami félvért sejtet. Hozzá hasonló munkát kaphatott a jelek szerint és jelenléte alapján, és addig nem is figyelne rá különösebben, amíg meg nem szólítja őket bemutatkozó és barátságos jelleggel. Felegyenesedve rámosolyog, egy apró biccentéssel üdvözölve őt, mint ahogy általában mindenki mást is szokott, örülve annak, hogy tartózkodnak itt szimpatikus alakok is a sok kétkedő és gyanakvó személy között.
- Lashrael Laralytha vagyok – mutatkozik be Aliát követően, és mivel senki sem kezdeményez nagyon beszélgetést, így megerőlteti magát, hogy ne kínos csendben teljen az elkövetkezendő pár óra, amíg együtt dolgoznak. Na meg talán Viridielnek is lesz valami ötlete, hogy lendítsen a hangulaton, egyelőre rajta a sor, hogy próbálkozzon.
- Jól sejtem, hogy kalandorként tartasz ezzel a csapattal? Csak mert nincs rajtad egyenruha, mint a matrózokon – érdeklődik, biccentve pár hajón dolgozó irányába állával, és bár nem érzi a legfényesebbnek ezt a kezdést, azért megpróbálta. Feltételezhetően erre igenlő választ fog kapni, így kicsit még megfeszíti magát, hogy folytassa, ám már most belátja, hogy nem kenyere ez; Viridielnek jobban megy a társalgás. – A hajós utazás vonzott ide? – folytatja még egy kérdéssel, majd egy megemelkedett, ismerősen vádaskodó hangra figyel fel. Megemelt szemöldökkel fordul az irányába, megforgatva a szemeit, hogy már megint problémázik az ápolatlan és piaszagú zsoldos, mint akinek semmi sem jó.
- Azért azt vedd figyelembe, hogy ingyen ételt kapsz és ingyen utat. Nem éppen költségmentes egy ekkora hajós út, és úgy érzem, ez a minimum, amit megtehetünk. Emlékeim szerint mindemellett érdeklődő és bátor kalandorokat kerestek, nem olyanokat, akik mindenért fizetséget várnak el. Feltételezem, hogy aki jól végzi a dolgát, annak meglesz a jutalma akár a szigeten, akár a kapitány jóvoltából – szól oda a férfinak, jelezvén, hogy kicsit vegyen vissza. Talán bátor dolog ez tőle, de most kell fékeznie magát ennek a gátlástalan személynek, mielőtt elburjánzana ez a viselkedés és kitörne adott esetben a káosz. – Feleslegesen pedig ne bolygasd az indulatokat, mert nem csupán a saját épségedet fogod kockáztatni, hanem másét is, én pedig szeretnék épségben és nyugalomban eljutni a szigetre.

Természetesen a fedélzet nem volt üres és kedvesemnek sem maradt túl sok szabadideje, hogy lógassa a lábát, mint én, hamar kapott munkaeszközöket és máris nekiállhatott a padló felmosásának, amire nem volt egyedül, hiszen a beosztásnak megfelelően a többiek is lassan munkába álltak.
- Körbejárok, úgy sem árt megismerkedni, mi merre van. - mondtam és kifejezettem örültem, hogy Lash maga kezdett beszélgetést Alia-val, mivel általában elég visszahúzódó volt idegenekkel.
Jó volt ez így, hiszen hamar kibeszélték volna, ha a magába húzódásával, vagy azzal, hogy csak velem beszélget, kivívja a legénység, vagy a társak rosszallását, mert annak valószínűleg nem lenne jó vége......Egy hónap hosszú idő összezárva.
Eltávolodom már, amikor visszanézve látom, hogy az a félvér srác is csatlakozik hozzájuk, aki már a felszállásnál is felkeltette a figyelmem és kissé megtorpanok, hogy talán jobb lenne visszamenni és kedvesem mellé állni, de úgy látom jól boldogul, így inkábba folytatom tovább az utam, míg.......
Mégis csak megállok, mert az ismerős, hőzőngő hang azt jelzi, hogy itt hamarosan balhé lesz és még alig indultunk el!
Az italos zsoldos az természetesen, akinek már most büdös a munka és láthatóan azt akarja kiprovokálni, hogy maga mellé állítson olyanokat, akik szintén a hasukat akarják süttetni egész nap.
Már épp mondanám neki, hogy inkább örülhetne, hogy nem kell halálra unnia magát, mikor a legnagyobb megdöbbenésemre, elsőnek épp szerelmem olvassa a fejére azt, hogy miért lenne jobb, ha visszavenne magából és értékelhetné magát a lehetőséget, hogy eljusson egy ismeretlen világba, amit felfedezhet és amire senki nem kényszerítette, maga vállalkozott rá.
De a kapitányt sem kell félteni, a két termetes matróz megjelenése azt bizonyítja, hogy nem fog értelmetlen alkudozásba bocsátkozni és már az elején meg fogja mutatni, ki is parancsol ezen a bárkán. Nem csodálkoznék, ha megtapasztalnánk tud-e a zsoldos úszni, hiszen még nem vagyunk olyan messze a parttól, hogy ha szerencséje van, akkor kijusson.
- Én meggondolnám a helyedben, hogy kit idegesítek fel, mert nem hinném, hogy ilyen rövid idő alatt sok barátot szereztél volna, aki melléd állna és ők, - intek körbe, - a kapitány emberei. - jegyzem meg szavaimat a zsoldosnak címezve, mert nem hiányzik egy bajkeverő, lesz elég gondunk az ut alatt a természettel is.

A kapitány szobájában

-Természetesen van. Ezért hoztunk magunkkal a fedélzetre varázstudókat mindenféle fajból, azonban úgy vélem elégséges lesz a királyom által felkért papok segítsége is. -feleli röviden az aggályaidra a kapitány Lash.

Már a fedélzeten

Bizonyára sokaknak feltűnt rajtatok kívül is, hogy egy bizonyos Frederick kelti a balhét. Elég sokan pillantanak fel rád, de nem különösebben törődnek a dologgal. Bár páran mintha közelebb lépkednének.
Többen szóba elegyedtek ellenében Frederickkel, de még mielőtt ez megtörténne a két matróz felel.
-Ó értem már, szóval szerinted ez nem elég jó neked? Szerinted mennyi arany az, hogy itt vagy a fedélzeten? Hmm?
-ekkortájt érnek oda a többiek a csapathoz. Fel is tűnik rögtön, hogy a sötét elf beszél vele, ellenben az ork csak drámaian vigyorog és ropogtatja az ujjait. Aki szemfüles a kapitányt is észreveheti a messziségben, amint egyenesen a problémás embert nézi. Mielőtt még bármi más történne ő elindul lassan és peckesen felétek, hogy ha esetleg nem oldódna addig meg a probléma személyesen fogja eldönteni a dolgot. Így vagy úgy.