Mindez már nagyon régen kezdődött, oly annyira régen már nincs élő ki emlékezne eme eseményekre. Eredetük, a múlt ködébe vész kik volta ők és honnan jöttek senki sem tudja. Egyáltalán léteztek? Az sem biztos, lehet az egész csak egy mese. Egy történet, amit évtizedek s századok eltorzítottak, idővel legendává nőte ki magát.
Minden esetre, néhány közös pont minden egyes történetben meg egyezik kivétel nélkül. Erősek voltak, egyik történetben hatalmas testi erővel rendelkeztek díszes szép páncélban álltak ki eleségeik ellen. A másik történetekben erős mágiával hihetetlen tetteket hajtottak végre. Meg egyezett ezen kívül még valami, ami talán csak egy apróság.

Bár merre is jársz, mágusként halhattál ehhez hasonló történeteket. Öregek néha meg említették még tanonc éveid alatt. Akkor még nem tulajdonítottál túl nagy jelentőséget neki. Egészen addig amig nem, kutatásaid során nem akadt a kezedbe valami. Az, ép könyvek és tekercsek közt vagy esetleg máshol az már csak rajtad áll. Mit kezedben tartasz az viszont nagyon régi henger, benne tompán koppan valami nagyon halkan. Henger disztelen, bár, ha volt is valami rajta az idő vas foga lekoptatta regés régen. Ki bontod kíváncsiságtól hajtva egy ős öreg pergamen csuszán kezeid közé. Oly annyira öreg, mikor szét hajtod a meg sárgult lapokat a papír meg töredezik. Az írást, ami rajta van alig lehet ki olvasni. Egy részről mert elkopót, más részről annyira régi nyelvjárásban íródott.

" Hajnalon történt, midőn a népek elfoglalták.... káosz és dúlás.... vértenger mosta királyságok partjait... Ki emelkedtek.... sötétség helyére fény került... meg békéltek... mélységbe...."

A papír végén halványan egy jelet lehetett kivenni egy Három felével szerű minta, de az egész egy folytonos vonal volt. Ezeken egy kör haladt át egybe kötve az egészet.



Harcos, akár tolvaj vagy egyszerű tenger járó ként hallottál rengeteg történetet, sok furcsa hős tetet. Többségé eltorzított valóság. Vagy csak mese, amivel egymást szórakoztattak harcosok tábortűz melegénél. Biztos vagy benne, hogy mindegyik csak mese? Talán egyes legendáknak van alapja.

Útázásaid során mikor különös helyekre is elvetődtél néha szembe találtad magad egy jelel. Azt hiheted, valaki régen csak oda véste, mint egy útjelzésként. Míg nem egy nap kezedbe akadt valami, csak egy kacat egy értéktelen kavics. Ja persze jobban meg vizsgálod egy jel van béllé vésve.




Ki tudja mi mindenre lelsz még, ha kicsit jobban szét nézel. Ekkor épp merre jársz sziklás hegyvidéken, egy barlangban töltöd az éjszakát esetleg máshol az már csak rajtad áll.
minden esetre egy régi történet talán eszedbe jut. mire már csak halványan emlékszel. Legendás harcosokról és mágusokról kik hihetetlen tetteket hajtottak végre.

Rhiya

Nagyon bosszantja már egy ideje, hogy királya semmit nem mond el neki. A sunyi mosolyából ítélve valamiben sántikál, és szinte már megkockáztatná, hogy meglepetést tervez, nem lenne miért. Neki nem. Mindenesetre egyetlen jel sem mutatja azt, hogy annyira be akarná vonni, sőt, mikor megpróbálta számon kérni őt, csak elterelte a témát a lehető legátlátszóbb válaszokkal, ő pedig értett ebből, még ha borzasztóan dühös is volt miatta. Valamit nagyon el akar hallgatni előle, és akárhogy is akarja megtudni, belőle aztán nem fogja kiszedni, ismeri már jól őt, és az sem kétséges, hogy valami jól alakul, amivel meg akarja őt lepni – jobb esetben meg másokat is.
Egy idő után teljesen megelégelte ezt az egész titoktartást, és mivel nyomra nem akadt annak kapcsán, mégis mit tervez a fiatal uralkodó, a királyi könyvtárat találta a legjobb lehetőségének. Idáig a trónörökös vagy mindig feladatot osztott ki neki, mikor elindult a saját kis titkos dolgára, vagy eltévesztette őt szem elől, így aztán mást sem tudott nyakon csípni, akit kifaggathatott, de annyira nem fog túljárni az eszén, nem ám! Erre gondolva mindig egy halvány mosoly jelenik meg kemény vonású arcán, és ez újfent ott dereng ábrázatán, ahogyan a lépcsőkön lépeget, meleg fénnyel égő lámpással a kezében. Az éjszaka közepe van ugyan, de senki nem tilthatja meg neki a bejárást, akármikor szottyanjon kedve betérni a könyvekkel, tekercsekkel telirakott helyiségbe.
Az ajtót igyekszik a lehető legcsendesebben kinyitni, bár súlyossága miatt egész testtel nekifeszül, hogy a várt nyikorgás gyorsan elhallgasson, és nem is fárad a becsukásával. Éjnek idején úgyse jön ide senki rajta kívül, ugyanakkor a kulcsot, amivel kinyitotta, visszacsúsztatja kibélelt ruhájának egyik zsebébe.
Felkészült arra, hogy több órát az épület hideg szobáinak egyikében tölti, így rétegesen öltözködött, és egyelőre éppen ezért nem is tűnik úgy, hogy fázni fog. Még a terembe érve is meggyőződése, hogy sokáig képes lesz itt maradni akár ültő helyében is, ám előtte még úgyis azzal fog telni az ideje, hogy keresgél olyan iratok után, amit esetleg a király is a kezében tarthatott. Magánál biztosan nem tartja, és bár nem merte sunyiban ellenőrizni, nem tenne ilyen oktalanságot. Inkább otthagyná, ahol találta, a többi irat között, hogy ne lelhessen rá a kereső könnyedén; túl egyértelmű lenne, ha asztalának fiókjai egyikében találná. És lehet, pont ezen fordított gondolkodás mentén kéne menjen, ilyen mértékben nem lesz soha tiszteletlen uralkodójával szemben. Maradt hát a könyvtár, ami ugyanúgy jó esélyekkel kecsegtet.
A terem egyik üres asztalára rakja a lámpást, közel néhány szekrényhez, hogy még lássa, milyen könyveken szalad végig ujjaival. Párat levesz a polcokról, amik érdekesen hangzanak, majd lámpásával továbbállva néz meg más szekrényeket, ugyanúgy begyűjtve az ígéretes köteteket. Talán fél óra múlva már jóformán annyi irat kerül összegyűjtésre, ami fél évre elegendő lenne, de még itt sem áll meg – ebből még úgyis válogatni fog és érdekességi sorrend alapján fog ítlékezni, és hamar érdeklődése célpontjává válik az egyik polc mélyéről, könyvek és keze által kilökött tok. Koppanása éles visszhangot ver a néma teremben, mire értetlenül fordítja felé a tekintetét, fürkészve egy darabig a tárgyat. A három kötetet, melyek a kezében vannak, lerakja a lámpa mellé, és utána lép csak a hengerhez. A külseje alapján nem mindaná túl érdekesnek, viszont azt sem igazán érti, hogy miért volt eldugva más poros könyvek között... Vagy inkább mögött.
Egy darabig a felső polcot figyeli, amire már nincsen rálátása, majd némi gondolkodást követően vissza a poros-piszkos, a fényhez közelebb víve már egyértelműen öreg tárgyhoz. Kissé megrázza, hallja, hogy van benne valami, bizonyára papír, és mivel egy újabb, alaposabb vizsgálattal sem talál semmit, ami arra utalna, hogy nem kéne kinyitnia és megnéznie, mi van benne, leül a helyére, lehúzva a henger tetejét, lerakva azt az asztalra. Megdönti a hengert, így az ujjai közé csusszan a tapintásra kissé merev, besárgult papír, és az egész önmagában sejteti, hogy nem egy mai darab és nem is úgy tűnik, mintha tegnap került volna utoljára emberi kézbe.
A papíros halk recsegéssel adja meg magát a széthúzó erőnek, és ahogy óvatosan fejti és csavarja ki, terítve le az asztalra, az oldalak egymáshoz érésével a jellegzetes serceg-surrogó hang sem marad el. Mindegyik sarkára kerít egy könyvet, rácsúsztatva a szélére, hogy kicsit közelebb hajolva, kissé hunyorogva ugyan, de elolvashassa az írást. Ezen feladatát meglehetősen nehézzé teszi, hogy a tinta igencsak kikopott az idő mulásával a papírról, így bár képes elolvasni a szavakat, sok értelmét egyelőre nem látja.
Hümmögve emeli állához a kezét, ahogy végignéz a rövid szövegen, a kikopást látva figyelmesen vezetve végig pillantását rajta, mire a végén megtalálja a jelet. A szemöldökvonogatás garantált, így az egyik megemelkedik, miközben még közelebb hajolva igyekszik kifürkészni, miféle jel is ez, és azon gondolkodik, látta-e már valahol.
Első pillantásra az erdeiek egyik motívumának tűnik... tűnődik magában, aztán egy sóhajtással dől hátra egészen addig, míg a széktámla meg nem állítja őt ebben. Egy elégedetlen morranásra még futja tőle, illetve egy fájdalmas sóhajtás is, amihez erősen hunyja be a szemeit.
- Jól van... Nézzük akkor meg azokat a könyveket, amik körülötte voltak, vagy esetleg... Hmm... – nézi meg, mi van nála, rakosgatva odébb a köteteket és iratokat, aztán inkább feláll, fogja a lámpást és elzarándolok a terem egy másik oldalába, jobbnak látva, ha egy szimbólumokkal teli kötetet is magához vesz, mert elsőre annak több értelme van. Ha megtalálja a jelnek a gazdáját vagy eredetét bármilyen régi iratban, akkor már előrébb van az ügy kapcsán, a szöveggel meg majd kicsit később foglalkozik. Előbb úgy is ki akarja próbálni, mi lenne, ha egy rajta lévő papírra szénnel satírozna, ugyanis reméli, hogy a papír maga nem kopott el annyira, hogy az írásnyomot ne őrizné, viszont nem lepődne meg, ha ezzel az ötletével zsákutcába futna.
De előbb a szimbólum.
A vaskos kötetet megtalálva ügyetlenül fogva lép vissza az asztalhoz, ügyelve rá, hogy ne a régi tekercsre tegye rá a könyvet. Következő mozdulattal már nyitja is ki, hogy elkezdje átlapozni az eddig látott, hallott és ismert szimbólumok sorozatát, és bár egyet sem olvas el – semmiképpen sem túl mélyrehatóan, legfeljebb pár szót elcsípve egy-egy magyarázatból. Egészen addig lapoz, míg a végére nem jut vagy míg eredményre nem lel, ám ha a jelekkel és magyarázataival teleírt kötet semmit nem ír, kénytelen egy másik könyvet magához venni, ami a tekercs környékén volt. Talán azzal több sikere lesz, de valószínű, hogy az éjszaka során a kimerültség okozta álmosság hamarabb nyomja el, minthogy bármire bukkanjon – hacsak nem lép közbe valami vagy valaki.

//Ha esetleg mágustársam reggel kívánna becsatlakozni, akkor Rhiyát az asztalra borulva találja; láthatóan elaludt az egyik nyitott könyv felett, mellette ott van a könyvekkel „kifeszített” tekercs.//

Avalor Crimsonas

szép pofim:

Szóval tudjátok az érdekes része az életemnek az, hogy olyan még nem nagyon van. Összességében úgy is hívhatnám ezt a helyet ahol élek, hogy egy zárda, merthát az udvar és pár kisebb városi sétát kivéve nem nagyon jártam még kívül. Persze megvan a maga gyönyöre, mondjuk néhanapján leülök a padra és nézem az aranyosabbnál aranyosabb hölgyeket. Néha még el is megyek velük egy-egy éjszakára... szóval beszélgetni. Emiatt aztán azt hihetné az ember, hogy van már egy ilyen-olyan féle reputációm a helyen, de nincsen, mert hát igyekszem okosan válogatni, és hát nem egy éjszakásra hajtani, hacsak nem a hölgyike éppen nem úgy van vele. Persze aztán vannak a többi hivatalos ügyeim is. A mester például most egy anatómia könyvet adott, az orkokról. Nem értettem minek, de ki vagyok én hogy kételkedjek benne? Végülis apám után apám. Így aztán korán reggel ma befejeztem a könyvet. Nem volt kedvem aludni, vagyis inkább lekötött, hogy az anatómiát tanulmányozzam az emberi egyedeken.-keltem fel az ágyból halkan, társamat nem felkeltve az anatómia könyvet az ágy melletti polcra halkan lehelyezve. Ezután megfogtam a takarómat és a hölgyre terítettem óvatosan nehogy felkeltsem. Jó volt így a mai este kár lenne elrontani egy reggeli ébresztéssel.-osontam ki nagyon korán a szobámból éppen aktuális barátnőm mellől. Nem voltunk túl régóta együtt, úgy két hete kezdtünk el beszélgetni aktívan, meg hát... beszélgetni.
Így egy ideje felváltva aludtunk egymás szobájában, ma éppen az enyémben.
Felkaptam a ruháimat halkan és a könyvvel magamnál elindultam a könyvtárba, hogy visszavigyem.
Talán visszafelé vihetnék reggelit neki. Meg egy szép virágot a kertből ha már itt tartunk.-gondolkodtam, amikor befordultam a könyvtár ajtaján és azzal a lendülettel álltam meg, mert valami nem stimmelt. Ez meg itt aludt el? Hmm...-léptem közelebb nézve a kissé nyálas asztalt előtte, megvizsgálva az arcát ismerős nekem, asziszem korábban kezdett itt mint én... Mondjuk nem az esetem, kicsit lapos.-néztem végig az alaposan felöltözött lányon kifejlett férfiszemeimmel azonnal megvizsgálva az "anatómiáját". Azután, hogy ezzel is végeztem megnéztem szépen halkan, hogy mi volt az amin elaludt. Rúnák, meg különös formák engem is elaltatna...-gondoltam ahogyan néztem a papírokat. De annyira kellemesen aludt a lány nem akartam felkelteni, MÉG, így elindultam a polcokhoz látván, hogy egy normális könyv nem volt nála azok közül amit én néztem volna meg. Kis naív erdeieknél nézi csak meg, meg pár jól ismert könyvet... Invitor szerencsére tudott pár olyat amiről sokan mások nem, egy rejtettebb helyen nem pont ott ahol a többi.- mentem el oda ahol a népmesék könyvei voltak, azon belül is volt pár amit kerestem és amikor leemeltem azokat a polcról nagyot koppanva tettem le a lány előtt.
-Ohh elnézést, ha felkeltettelek, de azt hiszem értékelni fogod azokat amiket hoztam...-mondom neki mosolyogva, miközben az első könyvet fel is csapom magam előtt.-Tudod elég szépen megdorgálnak alap esetben ha este itt maradsz, de most ez mindegy is, talán nem ez a fontos, inkább, hogy hol találtad azt a fura tekercset?

//FLINT//


Nem volt szerencsém! A kereskedőhajó legénysége, melynek rakterében terveztem elhajózni egy jobb élet felé, túlságosan éber volt, vagy már volt szerencséjük máskor is potyautasokhoz, mert még alig távolodtunk el látótávolsága a parttól máris felfedeztek.
Az öreg tengeri medve, nem a megbocsátó fajtához tartozott és hiába könyörögtem, hiába mondtam, hogy nem tudok úszni, úgy belehajítottak a tengerbe, hogy csak úgy koppantam. És ez nem vicc! Ha estetek már le magasból vízbe, akkor tudjátok miről beszélek.
Miután köhögve, prüszkölve a felszínre bukkantam és megállapítottam, hogy bár fáj mindenem, de nem tört el semmim, nekiálltam kievickél oda, ahonnan alig egy napja eljöttem azzal, hogy a hátam közepére sem kívánom többi.
Természetesen képes voltam valamiféle úszásra, de mire alkonyatra a partra vergődtem, már az ájulás határán álltam. Nem is nagyon emlékszem, hogy miként jutottam abba a barlangba, amiben végül összerogytam és álomtalan mély alvásba zuhantam a kimerültségtől.
Nem tudom mennyit alhattam, arra ébredtem, hogy már magasan jár a nap és nekem meg kocognak a fogaim. Muszáj volt valahogyan tüzet raknom, hogy megszáradjak. Száraz fahordalékot nem volt nehéz találnom, viszont a tűzszerszámom is nedves lett a nadrágom korcában, így várnom kellett, hogy a nap legalább annyira megszárítsa, hogy kisebb kínlódás után szikrát csiholjon.
Aztán mikor már lobogott az áldott tűz, nem zavartattam magam és pucérra vetkőztem, hogy a holmim megszáradjon, a barlangban és a környéken sem volt senki.
Míg a ruhák száradtak, addig unalmamban a környezetemet vettem szemügyre. Elég nagy barlang volt és  kis idő múlva felfedeztem a végében, hogy nem én lehettem itt az első, sőt a már erősen kopott barlangrajzok alapján, már jó régen megtalálta valaki. Nem nagyon tudtam kivenni, hogy mit ábrázoltak, viszont egy kisebb mélyedésbe, szabályos méretű kavicsok keltették fel az érdeklődésemet. Mindegyiken egy ábra volt. Olyan volt, mint egy cikkelyekből összerakott háromszög…….Valami bevillant ezzel kapcsolatban.
Mikor a rablóbandával kóboroltam, annak vezetője valamikor tanult férfi volt, ő tanított meg igazából nem csak a kardforgatásra, hanem az olvasásra és írásra is. Mintha az ő egyik könyvében láttam ezt az ábrát, de valamiféle legendaként emlegette csak. Szerepeltek benne természetfelettien erős, páncélos lovagok, kivételes képességű, hatalmas mágusok. Nekem akkor jóféle mesének tűnt az egész, de ezek a kövek………
Lehet, hogy mégis volt alapja azoknak a regéknek? Vagy csak valaki nagyon unatkozott és szintén olvasva ezen történeteket véste a követbe az ábrákat?
Minden esetre elszállt a tompa beletörődésem és átvette a helyét a kutatás izgalma. Most már a barlang minden centijét alaposabban kezdtem átkutatni…….

Rhiya * Avalor

Aki kutat az talál, előbb utóbb biztos rá akad valamire, na de arra mit keres vagy amit szeretne találni? Mi van, ha kutatása olyan eredményt hoz amire nem is gondolt?
Végig lapozod az egyik köttetett, de semmit nem találsz benne. Gondolhatnád, az egész egy régi tréfa egy mese lenne. Te mégsem adod fel és bölcsen teszed, kutakodsz tovább. Hiszen ki tudja miért a kíváncsiság nem hagy nyugodni. Vagy esetleg a jel mintha meg szolitana valamit benned? Mintha vonzana, az is lehet csak annyira érdekel az egész mind ezt beképzeled.
A másolási kísérleted, sikeres óvatosságod miatt a szöveg és a jel csak nehézkesen kivehető. Sikernek siker még ha aprócska is.

Mikor felébredsz a nagy csattanásra egy férfi ül veled szemben. Az is lehet ismered mert elégé barátságos veled. Talán csak tetszel neki és fel akar szedni, hideg éjszaka ne legyen annyira hideg.

Kész szerencse semmi domború nincs egy könyvben általában hisz most a szövegek ott csinosítanák az arcod. Ha lenézel már ha a férfi nem bűvölt el annyira, még le pillants mi elött tovább lapozol vagy becsuknád a könyvet betudva egy újabb sikertelen keresést. Meg találod, amit kerestél, vagy is valamit, amin el lehet indulni.

Triquetra

Test-lélek-szellemet jelképezik a csúcsok. Míg a kőr azt ez a három egy.
Pokol-Neminra-Égieket jelképezik a csúcsok. Míg a kőr jelentése ez a három kapcsolatban van egymással.
Régi tekercsek mondák szerint a jel eredete elég vitatott. Elég sokféle kép értelmezhető és értelmezték is régi időkben. Annyi bizonyos jel eredetével kapcsolatban, Neminrán találtak már hasonló jelképeket.


*Flint*

Szegény át ázva és fázva, pucéran egy barlangban. Szerencs nincs senki a közelben, de abban biztos vagy tényleg senki, vagy is semmi nincs a közelben? Egy kígyó, aki kígyót látva szerelembe esik? Túlságosan is rossz poén lenne az életöl, ha a helyzet meg történne. Szerencsédre rajtad kívül senki nincs bent most, sőt még nyoma sincs mostanában lett volna. Így megnyugodhatsz mert hosszú ideje te vagy az első ki itt jár. Kutatásod nem jár eredménnyel semmi jelentős dolgot nem találsz. Annyit észreveszel biztosan a falak és a padló nem teljesen olyan, mint amilyen a barlang elején volt. Ott az idejárásnak a becsapó víznek, a szélnek még volt erélyé. Az évek sokasága pedig időt adott elemeknek és kitudja még mi minden másnak meg formálják kedvük szerint a falakat. Egyre beljebb haladva feltűnik, habár természet formálta a helyet a falakat, padlót még is dolgos kezek formálták át. Itt-ott bemélyedések találhatóak, elégé figyelsz ezekre a furcsaságokra felfedezheted van elhelyezkedésükben rendszer. Túl mélyre nem tudsz merészkedni hiszen a sötétség egyre nagyobb. A felfedezet lyukak talán nem túl bizalom gerjesztő számodra meg próbálkozz a sötétségben kalandozni.

Rhiya


Hirtelen pattannak fel a szemhéjai, és ilyen hirtelenséggel kapja fel a fejét is, önkéntelenül is megemelve kesztyűs kezét, száján valamelyik támadó varázsszóval, hogy időben képes legyen megvédeni magát. A hang egyáltalán nem volt kellemes ébresztő, de amint realizálja némi kába másodpercet követően, hogy csak a könyvek dobbanása volt az asztalon, leengedi a kezét. Behunyja a szemeit, véve egy mély levegőt is, kellemetlenkedve tudatosítva magában, hogy bizony elaludt olvasgatás közben valószínűleg valamikor hajnalban, egy apró pillantást a lámpására vetve pedig nem is téved nagyot; olaj már nincs benne.
Csak ez után emeli rá a megjelenő férfira a tekintetét, miközben ráfog a könyvre, ami a feje alatt volt, és talán a tinta egy része nem ragadt a képére közönyös méltatlankodással. Pillantását utána az általa hozott könyvekre vezeti, és bár ez is egy jó meglátás, a népmesékre nem ad sokat, azoknak a fele csak olyan mendemonda, aminek se értelmes eredete, se olyan alapja, ami valós.
- A felkeltésnek vannak más módjai is, de ha fordított helyzetben leszünk, viszonzom a kedves gesztust - nyúl az egyik általa hozott könyvért, átrakva a mögötte lévő asztalra, ezzel is jelezve, hogy azt már átnézte, és semmi szükség sem neki, sem a másiknak megnézni azt. A javasolgatásása és szinte már kioktatására csak morran egyet ellenszenvesen.
- Szereted beleütni az orrodat más dolgába, mi? - kérdezi enyhén gesztikulálva, nem leplezve, hogy nem veszi jónéven az ilyesfajta tolakodást, egy darabig a férfin függesztve a pillantását. - Nem egy taknyos tanonc vagyok - pillant le az előtte lévő nyitott könyvre, hogy megnézze, hol is tartott. Az ujját a lap széléhez helyezi lapozáscéljából, egyet vissza is néz, de hamar eszébe jut, hogy azt már látta. A kinyitott oldalak nem rémlenek neki; valószínűleg akkor aludt el, amit érez is a hátán, és kipihentnek sem valami kipihent. Na nem baj...
Alaposan átnézi a kézzel írott szavakat és a mellettük szereplő kisebb ábrákat, és sokat nem is kell kutatnia, hogy megtalálja a jelet. Elvigyorodik, megemeli a könyvet, azzal megfordítja azt, majd elengedi - bár inkább hangzik dobásnak, ahogy pár centiről nagyot dobbanva kerül az asztal sima felületére. Elégedetten dől hátra, és nem sok kell ahhoz, hogy elkezdjen hintázni a széken.
- Ha a jel magyarázatát képes vagy értelmezni, akkor félig megvan a válaszod a saját kérdésedre - teszi karba a kezeit. - A polcon volt, könyveket kerestem, és leesett az egyik kötet leemelésekor - tájékoztatja aztán. - Mondjuk sokat ez a vacak nem mond - veszi vissza a könyvet, ha a férfi elolvasta, rákönyökölve az asztalra támasztva meg kézfején az állát, lapozva egy kicsit előrébb, hátha talál valami mást is, ám nem valószínű, hogy lesz további nyoma ennek. Alapvetően nem érdekelné ez az egész, viszont mivel úgy el volt rejtve, talán köze van ahhoz, amit a király rejteget előle... Nem csodálkozna azon, ha ilyen régi vackokat kezdene el túrni valami lehetetlen reményében.
- Se helyszín, se népcsoport... Semmi szűkítés... - motyogja. - A mesekönyveidben remélhetőleg lesz valami használható - böki oda, de fel se néz. Máguskönyvben valószínűleg nem lesz, mondjuk ha lenne egy másik szimbólumos kötet, ami kifejezetten hely szerint csoportosítana, teljesen jó lenne, de ez így kissé dühítő. Nem kifejezetten érzi úgy, hogy különösebb támpontot adott volna ez neki, mert attól még, hogy Neminrán előfordul, valószínűleg nem a következő folyosósarkon fognak belebotlani.
Vesz egy mély levegőt elégedetlensége jeleként, hogy ezek az alapos feljegyzéseknek szánt oldalak sem elég alaposak... Viszont ez azt jelenti, hogy nem csupán egy mese ez az egész, elvégre ezt a tudományos kötetet kezelheti hivatalosnak.

Avalor Crimsonas

gyönyörűséges arczacskóim:

-Ó hát elnézést a durvaságomért, sajnos már sajgott a vállam a sok könyvtől és megcsúszott a legalsó azért koppant ekkorát. Persze vállalom, ha hasonló kellemes ébresztést tervezel nekem.-mondom neki válaszul a kedveskedő szavaira. Persze nem bánom, ha így kelt fel, az azt is jelentheti, hogy jó esténk volt ketteskében... bár hát kitudja...-Persze nem kétlem, hogy nem vagy tanonc, lerí az öltözékedről is, dehát ismered az öreg Olafot, meglát idebent aludni és még a fejedet is kettéüti a könyvek sarkával...-kuncogok egy rövidet oldván a hangulatot a témában. Mindenki retteg az öregtől. Aki nem teszi az egy bolond. Mindig mogorva és mindig szemét mindenkivel, még azzal is aki állítólag a munkatársa lenne, sőt barátjaival is olyan. Bár most egyet sem tudok felidézni közülük, ha jobban belegondolok. Lehet nincs is neki olyanja?-filózok el a dolgon, miközben a nőszemély nekikezd a magyarázatának.
-Sejtettem így lesz, főleg ahogyan írva van a dolog, lerí róla, hogy valami régi meséhez van köze, csak nem tudni melyikhez. Elsőre nekem valamilyen teremtéstörténetnek tűnik, főleg azzal amit találtál.-lapozok fel egyet az említett témában először az emberi, majd utána ha semmit nem találok benne a többi nép történetei közül is. Sorban a tünde, törpe, self, oawa és kentaur, főleg akkor ha van belőle.
-Amúgy nem szoktam beleütni az orromat mások dolgába, de valamiért csábító volt ez a régi tekercs. Lehet meg van bűvölve, de az is lehet, csak az olvasója volt az aki nagyon érdekesnek tűnt, főleg, hogy nem emlékszem az arcodra korábbról.-mosolygok rá félszemmel a hölgyre egy pillanatra, hogy lássa, hogy érdekel ki is ő valójában. Persze azt is hiheti, hogy csak azt akarom amit bárki más is egy férfi-női kapcsolatban, de azt hiszem manapság van már olyan társam aki ebben segít... Szóval nem kell őt most kihasználnom ilyenre. Ellenben amilyen ruhája van, még az is lehet, hogy már valami fontos ember. Azok ismerete sosem árt.

FLINT

Egyelőre csak addig kutakodok, amíg a tűz fényköre megvilágítja a teret, hiszen nem szeretnék semmi olyanba belefutni, ami a sötétben rejtőzhet.
Amennyire meg tudtam ítélni régen nem járhatott itt senki, nem láttam sem más kétlábú, sem négylábú nyomait, így azok az érdekes rúnafélékkel ellátott kavicsok már elég régóta heverhettek itt.
Kicsit fellélegeztem, mert nem tudtam volna sok mindennel harcolni és bár ügyes tolvaj vagyok és tűrhetően forgatom a pengét, az ökölharc nem épp az én világom.
A kövek persze felszították a kíváncsiságom és alig vártam, hogy megszáradjanak annyira a ruháim, hogy visszavegyem – nagyon védtelennek éreztem magam nélkülük, - aztán kivettem egy vastagabb ágat a tűzből, hogy fáklyaként tartsam magam elé és egy másikat, amit még nem gyújtottam meg fegyverként és beljebb indultam.
Persze feltűnt, hogy míg a bejárat közelében repedezett, göröngyös a padló, beljebb már majdnem sima, közelebbről megvizsgálva látszott rajta, hogy nem olyan, mint a falak, hanem emberkéz hagyta rajta a nyomát.
Beljebb több olyan bemélyedést, kis fülkét is találtam, mint amiben a kövek is voltak és meglepő módon szabályos alakban követték egymást, ezért kizárt, hogy a természet alkotta volna.
A járat még tovább kanyargott, de mikor már a tábortüzem árnyékát sem láttam, inkább visszafordultam, valamiért kirázott a hideg ezen a helyen, pedig általában a sötétség a barátom volt, de most inkább visszamenekültem a barlang elejére.
Megvárom a nappalt és talán akkor próbálkozom, addig is a talált köveket vizsgálgattam, hátha találok rajta valami ismerős mintát, még azt is el tudtam képzelni, hogy ezek valami jóskövek, vagy talán játékok is lehetnek………………..

Rhiya&Avalor

Se helyszín se semmi más, jól látjátok cukor borsóim. Legalábbis abban a könyvben, ahol jelkép magyarázata volt. Vajon, ha máshol találtok valamit, nos lehet. Az is lehet nem, egy biztos elégé oda kell figyelni, mert elég egyetlen szó felet át siklani és amit találtok az a nagy semmi lesz.
A férfi tagja a párosnak nem jár rossz úton, de a fél szavakat a sorok közti apró töredékeket össze tudja kapcsolni egyikőtök?

Minden nép történetei közt szerepel egy olyan, amiben pár szó, vagy egy esemény egy kicsit hasonlít a többihez.

*Ez első volt mikor még helyünk kerestük, lelkünkben meg annyi kétely. Hol találhatnánk magunknak helyet ebben a világban? Hárman vagyunk, hasonlóak még is olyan mások. A béke és a természet szeretete összeköt belül minket. Ő még is más volt hiába hasonlított ránk, éreztük a szívében iszonyatos tűz izzik. Vadság és féktelen erő sugárzót belőlé. Népeink védelmezőjévé vált a sötét hajnalon. *

*Ahol a tenger véget ér és elkezdődik a ködbe burkolt égi szikla ott kezdődőt minden. Nem is különbözhetek volna jobban egymástól, de mindegyikük még is hasonlított. A szívükben ugyan az lakozott. Ugyan az a féktelen hatalom volt bennük. A ködös égi szikla mélyén eldöntötték, véget vetnek a sötét hajnalnak. *

*A hegyekbe menekült szégyene elől és haragtól félve a nép, de idővel békére leltünk. A hajnal még is a föld alá kényszerített mindenkit. Mi ellenállunk a végsőkig..... a sötétség teremtményei nem féltek a fénytől. A fény gyermekei nem félték a sötétséget…*

Majd nem minden nép mondái, legendái közt vannak hasonló sorok. Néha csak ennyi, de van ez a pár sor is jól el van rejtve. Mintha az író próbálna vissza emlékezni, vagy csak hirtelen eszébe jutna és leírta volna.

Flint

Szemfüles vagy és ez jó, de itt nincs mitől tartanod. Bár az is igaz ebben nem lehetsz biztos.
Kövek viszont teljesen egyformák voltak, a nyolc kövön semmi más nem volt a jelen kívül. talán elgondolkodsz azon miért is van épp ennyi belőlé. Miért nem több vagy kevesebb?
Ám mivel nem tértél vissza még este és nem is néztél vissza lemaradtál a látványról. A meddig a táborod fénye elért és még azután egy-két méterrel a falba vájt üregecskék halványan derengeni kezdtek. Mégis, ha visszanéznél még a hajnal elött láthatod a közeledben lévő üregek fura viselkedését. A magyarázat egyszerű, egy mágus vagy tudós ember számára. Ám nem vagy jártas tudományokban annyit tudsz leszúrni belőlé biztosan a jelenség fényt ad, ami a sötét nagyját elűzi és veszélytelen.

A nap felkelt és te ki pihenten, már ha a fura világitás gondolata hagyott piheni útra kelhetsz. A döntés a tiéd engedsz a kíváncsiságnak vagy folytatod az utad?
Úgy is a kíváncsiságod fog győzni, lásd utad:

Ahogy beljebb haladsz a folyosón az úgy lesz egyre egyenesebb, szebben megmunkált. Fáklyát vagy hasonlót vinnél magaddal a fénye elvegyül a fura zöldes derengéssel. Eddig ilyesmit nem tapasztaltál, csak a tüzedtől nem messze. Már ha este vissza néztél a folyosó felé, amit vizsgáltál. Most az újdonság erélyével hathat rád, ha még nem fedezted fel ezt jelenséget. Bár az is lehet az ilyen dolgok hidegen hagynak. Most nagyobb a fény felfedezheted azt itt akár igencsak termetes faj képviselői is nyugodtan elférnének.

Rhiya


Egyik szemöldökét megemeli kétkedőn és méltatlankodva, miközben hallgatja az ébresztés mikéntjének okait, lassú bólogatásba kezdve, mintha teljes mértékben megértené és átérezné az indokokat, egyébként meg egyáltalán nem hisz neki.
- Jól van, aztán később nehogy számon kérd – néz aztán le az előtte heverő könyvekre, igyekezve visszaemlékezni, hogy hol tartott, mit nézett meg, meg úgy egyáltalán minek a közepén is járt azon kívül, hogy azt a drága uralkodót akarja nyakon csípni a maga kis titkos, háttérben zajló tevékenykedésével. Nem hinné ugyanakkor, hogy a talált jel erre biztosítana megoldást, de ha már így ráakadt, akkor megpróbálja kideríteni; ha mást nem, talán a királynak fontos lesz, de ha lutri is volt az egész, talán az se baj. Legalább több időt kapott az urafi a tervei megvalósításához, mielőtt kiderítené. Úgyse fog titok maradni előtte.
- Üsse, de akkor számítson arra, hogy kétszer kapja vissza háromszoros erővel – válaszol olyan megrendíthetetlen határozottsággal, hogy azt már könnyedén lehetne gőgnek is értelmezni, miközben belelapoz a könyvbe, felszínesen átfutva a szavakat, hogy megtalálja azokat az utolsó szavakat, amikre még emlékszik az elalvása előtti percekből. Az, hogy most mit művelne ez az Olaf nevű figura, cseppet sem mozgatja meg, felőle aztán lehet olyan bunkó, amilyen akar – tud ő is gonosz lenni. Más kérdés persze, hogy már-már a király közvetlen közelében szolgáló mágussal nem kéne ujjat húzni, és bár nem él vissza ezekkel, kelleőn állhatatosan viselkedik mindenkivel szemben ahhoz, hogy vállat rántson ilyesfajta fenyítésekre. Már rég lejött a fenekéről a tojáshéj, és ezek a rémtörténetek nem rémisztik meg – annak idején tartott tőlük, de hamar kinyílt a csipája. Már ahogyan persze az idősebbek mondták...
- Akkor ez a te feltételezett szakterületed lesz, mesefiú – könyököl az asztalra, így támasztva meg a fejét, félretolva azt a könyvet, amiben a részinformációkat találta, hogy egy másikat húzva maga elé felcsapja azt. Ha a fedelén jól látta, akkor az egyik tündékkel kapcsolatos kötet, kifejezetten az ő jelképeikre specializálódva, és a leírtak alapján örülne, ha ott találna valamit. Ez a test-lélek-szellem marhaság nagyon a hegyesfülőek nézeteire és világszemléletére emlékezteti őt, ugyanakkor szóba jöhetnek még mondjuk a civilizálatlan ork törzsek is. Lehet, hoznia kéne egy olyan kötetet is, amiben az ork jelképeket taglalják, bár nem valószínű, hogy ilyenből sok lenne... Törzsenként meglehetősen változóak lehetnek és elég gyorsan variálhatnak velük, ami bosszantó, elvégre lehetőséget ad ez arra, hogy a jel teljesen kikopjon. Megjelenésileg a szimbólum mégsem az orkokra jellemző barbáriasságot mutatja...
Halkan és elégedetlenül morog, ahogyan a lehetőségeit próbálja számba venni, de amint megszólal a férfi, elcsendesedik.
- Bizonyára emlékezetkiesésben szenvedsz – felel közönyösen, fel se nézve a lapozgatott könyvről. – Egy egyszerű, földhöz ragadt ki vagy is megtenné, nem kell itt feleslegesen túludvariaskodni – néz aztán fel, megállva a lapozgatásban, és ha a férfi továbbra is őt figyeli, akkor tartja vele egy darabig a szemkontaktust. Kisvártatva azonban lenéz, még egy lapot fordítva át a másik oldalára, és a rajta lévő írás átfutása közben válaszol az igazán csinosan felöltöztetett kérdésre. – Ha a megérzésem helyes, akkor felesleges visszadobnom a kérdést, mert úgyis azt kapnám, hogy hölgyeké az elsőbbség, szóval frissítem az emlékezetedet: Rhiya Melizette vagyok, bizonyára nem meglepő módon mágiahasználó – áll meg ismét a lapozásban, hogy újra felnézzen a férfira, ezúttal mindkét kezével az asztalra könyökölve, kezeit a könyvön keresztezve, kissé előrébb dőlve nehezedve rá karjaira. – Ugyanakkor attól tartok, hogy az én emlékezetem is hiányos, szóval puritánabbul, de megkérdezem, kit tisztelhetek védelmező személyedben – enged meg egy halvány, szórakozott mosolyt.

//FLINT//

Nem tartom ostobának magam, de a köveken lévő mintákról eszembe jutó legendákon kívül, semmi mást nem tudok elmémből kicsikarni, hiába forgatom még órákig a köveket, keresve rajtuk valami más jelet, vagy töröm a fejem azon, hogy vajon szándékosan van csak ennyi belőlük, vagy csak én nem találtam többet? Végül feladom és elvackolom magam a tűz mellett, reggelre hagyva a megoldatlan dolgaimat, mint a helyzetem megoldását.
Felkelve reggel, kezemmel megpróbálom a hajam valamiféle normális keretbe igazítani, aztán a gyomrom követelőzését egyelőre háttérbe szorítva, hiszen úgy sem sokat tehetek az ügy érdekében, elsőnek a tegnapi elhatározásomat követem és gyors fújkálással felélesztve a tüzet, megragadok egy fáklyának valót és elindulok a barlang mélye felé.
Mikor már a nap fénye csak halványan világít, akkor veszem észre, hogy a tegnap felfedezett beugrók maguktól világítanak…..halványa, olyan fura, beteges zöldes fénnyel, de világítanak.
Megborzongok, ahogy magasra emelem a rögtönzött fáklyámat és ekkor arra is rájövök, hogy milyen magas is ez a járat. Nálam sokkal magasabb és termetesebb ember is kényelmesen sétálgathatna benne és még talán ő sem érné el a kezével sem a mennyezetet.
- Mi a démonok segge ez a hely? – mormogom magamban és elgondolkozom, hogy menjek-e tovább. – Megyek még száz lépést és ha nincs vége, akkor visszafordulok. – döntöttem el nagy nehezen. – Már úgy is kell valami élelmet szereznem, ha nem akarok éhen veszni. – győzködtem magam, azzal megindultam előre.

Avalor Crimsonas

imádnivaló elsődleges megtekintési zónám:

-Tényleg egy szemernyi félelem nincs benned az öreg iránt... pedig biztosra veszem anno ő itt volt már, amikor még te is tanultál. Állítólag évekkel ezelőtt még volt tanonca is.-Lehet ő lett volna akit tanított? Arra kicsi esély van nem néz ki annyira öregnek, bár van pár vonása ami azt illeti, hogy már nem éppen egy fiatal bige. Kiváncsi vagyok, hogy mit rejteget amúgy a vastag ruhái alatt, de azt hiszem erre most semmi esély nincs.-néztem végig rajta egy pillanatra és még mielőtt rákérdezne hozzáteszem: -Csak nem te voltál az és ezért nem félsz tőle?-tettem fel a kérdést hirtelen. Mondjuk lehet csak nagy az arca, mert már nem itt tanul, bár az eléggé kiábrándító lenne...-minden esetre ezután nem sokra elkezdtük a könyveket bújni.
Mesefiú? Azt hiszem ez jó jel, hogy becenevet ad nekem, bár ilyet még sosem kaptam, de kit érdekel, minden esetre a könyvek...-fogtam meg egy párat, és mikor megkaptam a válaszomat magamat is erre kellett kényszerítenem, hogy kiadjam a nevemet:
-Avalor Crimsonas, szolgálatára milady.-feleltem neki, egy mosollyal az arcomon, hiszen olyan szépen kiolvasta belőlem mit felelnék, mindeközben egy aprót biccentve fejemmel, főleg azért csak azzal, mert már a kezemben van egy szép bájos és poros könyvecske.- Szintén mágiahasználó, bár azt hiszem korán sem azon a szinten vagyok, mint te.-fordulok egy kicsit felé színpadias könyvlengetéssel. -Még elég sok mágia van amit tanulnom kéne és bár ezek a csodák sokat elmondanak, azt hiszem nem kéne szimplán leírással szórakozni, úgyhogy mesteremre hagyom, hogy a gyakorlati témákban kioktasson.-nézek rá egy pillanatra, egyenesen a szemébe, majd egy fél mosolyt megengedve magamnak hozzáteszem:-Mondhatni szerencsés vagyok ma reggel több szempontból is... Először is mivel eddig anatómiát tanultam. és az emberit gyakoroltam is -most rátérhetek egy másik nagyon érdekes témára... Továbbá...-figyelem a tekintetét, főleg a kacsintás után - Igazán szépséges és művelt társaságot is kaptam eme rejtélyes ügy felgöngyölítésére.-majd egyenesedtem ki, amolyan könnyeden, lapozva bele az első könyvbe. Majd kisvártatva meg is találtam amit akartam, letéve az asztalra nyitva hagyva ott ahol éppen jártam, majd elővéve a többit is lapozgatni kezdtem.
Komollyá is vált az ábrázatom az olvasás közben, majd megszólaltam nem sokra rá:
-Érdekes... Jól rémlett, hogy ezekben volt ilyen, de az nem tűnt fel még a tanulásom kezdetén, hogy mindegyikben ennyire egyező lenne a leírás. Fura nem igaz Rhiya kisasszony?-mutatom neki az éppen kezemben lévő könyvben szereplő sorokat.

Avalor & Rhiya

A sorokat olvasva ki tudja mire következtettek? Bár az a történetek közt van némi kapcsolat az egyértelmű. Csak mindegyik, másik szemszögből íródót és a nagy egész egy apró mozzanatát öleli fel. Végtére is mindegyik ugyan arról szól. Talán érdemes lenn más könyveket is feltúrni. A könyv kínálat igen gazdag aranyoskáim, van itt minden, amit egy mágus kívánhat. Anatómia, történelmi kötetek, teológia és vallási tanok. Na meg térképek is akadnak az egyik részlegen. Néhány kötetben korai templomok, kegyhelyek is fel vannak jegyezve. Ám van a könyvtárnak egy igencsak érdekes része is. Egy rácsos ajtóval lezárt szoba, annyit láttok, ha benéznétek, fal mentén további polcok álnak könyvekkel és tekercsekel.
Sajnos kihagytatok valamit, túlságosan is arra koncentráltatok, ami szemetek elött volt. Talán van egy apróság, ami annyira jelentéktelen, mint egy pórszem. Ami segít tovább lépni a nyomozásban.


Flint

Élelemből nincs hiány, a közeli sziklás part rengeteg finomságot rejt. Már ha az éhes vándornak van gusztusa a rák és kagyló félékhez. Ám kis szerencsével talán halat is talál a kövek közt. Az apály által rögtönzött mini tavak néha rabul ejtenek egy-egy halat.
Egyébként Démonok segge? Na ők pont be nem tennék ide a patájukat, irtóznak ezektől helyektől. Ami furcsa mert a zöldes fénnyel elég démoninak tűnik a hely.
Ha hasad megtöltötted és úgy döntöttél beljebb merészkedsz végül egy nagy teremben találod magad. A terem nem is jó meg fogalmazás, inkább egy csarnok, ahol a fal mentén árnyak közt szobrok álnak. Mindegyik valós méretű, a derengő zöld és természetes fényben talán ijesztő lehet.
Meg ilyednél és hátra hőkölnél a rögtönzött fáklyád a bejárat falához ér, nem alszik el ám a hatás szinte kirobbanó.
Egyik szobrot megközelítenéd kíváncsiságból, a hatás szintén kirobbanó.
A csarnokban ugyan is furcsa szagot érezhetsz azóta beléptél, ismered a gázokat felismerheted ez gyúlékony anyag. A tűzed pedig lángra lobbantottá, ami most a fal mentén szalad körbe fényárban fürösztve a helyszint. Minden szobor mögött egy kicsi vájat lángra kap, ami ugyan olyan, mint kint a folyósón volt.
Nem szaladtál még mindig ki fejvesztve, rémülten nyolc szobrot láthatsz. Orkot, embert, Oawát.. és igy tovább mindegyik faj egy harcosát.

FLINT

Nem vagyok válogatós, az utca és a nyomorúság leszoktatja erről az embert, nagyon hamar. Szóval most sem aggódom, hogy mi kerül az utamba, a tenger, ami ide kivetett, legalább gondoskodik arról, hogy ne maradjak éhen. Egyelőre tehát legalább ezért nem kell aggódnom és még mielőtt elhagyom ezt a helyet, kielégíthetem a mohó kíváncsiságomat is, hogy mi rejtőzhet a barlang mélyében, mert, hogy valaki nagyon el akart dugni itt valamit, arra a nyakamat tettem volna rá. Ebben igazán szakembernek számítottam.
A folyosók továbbra is borzongással töltenek el, de nem hátrálok meg. Főleg, amikor a szemem kezd hozzászokni a fényviszonyokhoz és rájövök, hogy valahonnan, a falakból vagy a padlóból, zöldes, derengő fény szivárog, pont elég ahhoz, hogy ne essek hasra egy nagyobb kőben sem.
Amikor kibukkanok a hatalmas csarnokban, meg is torpanok, hiszen először azt gondolom vannak odabenn, de aztán megnyugszom, hogy azok csak szobrok, bár igazán méretesek.
Míg ide oda forgolódva nézelődök, a fáklyám hozzáérhet valamihez, mert félelmetes lángot vetve veti rá magát a falakra, vagyis csak egy vájatszerű részébe, ami körbeszalad a teremben és most már megvilágítja az egész helyet. És én már tudom, hogy minek volt olyan furcsa szaga, amit nem tudtam hirtelen hová tenni. Gyúlékony gáz! Még jó, hogy nem robbantottam a fejemre az egész barlangot.
Az első ijedelmemen túl jutva, óvatosan lépkedek beljebb, csodálkozva nézve a már felismerhető szobrokat. Mind harcos és mind más fajú, mintha valami közös tanácskozásra gyűltek volna össze Neminra értelmes élőlényei. Persze ezek csak szobrok, de csillogó szemekkel nézem őket. Vajon miért rejtették ide ezeket, mit lehet itt. Kutatóan pásztáztam végig a szobrok közötti helyeket is.

Rhiya


A feltételezés előtti felvezetésnél már sejti, hogy mire megy ki a játék és mi lesz a férfi érdeklődésének középpontjában, így felkészülten éri őt a kérdés, mégsem tudja visszatartani sokáig a nevetését – először sikeresen elfojtja egy összerándulással és feje behúzásával, de utána lehajtott fejjel, szája elé rakott kézzel nevet.
- Te jó ég, miket nem feltételezel! – könyököl az asztalra, megtámasztott kezének tenyerébe helyezve az arcát, úgy nézve a másikra, mint valami udvari bolondra. Lehet, beajánlja a királynál, hátha felveszi a bohóckodásra, mert ez a kérdés igazán ígéretesnek bizonyította őt a szórakoztatásra. – Én? Annak a vén kecskének a tanítványa? – néz méltatlankodva, de elképedéstől kacagó tekintettel társára. - Legfeljebb a tanítványának a tanítványa – rázkódik meg újra a nevetéstől, visszafordítva pillantását a lapok irányába, a fejét csóválva. – Egy vénembertől nem tartok, nem Észak-Bivaly után – teszi hozzá komorabban és csendesebben, lapozva egyet a könyvben, ahogy szemei előtt egy pár pillanatra megelevenedik az akkori borzasztó látvány, az elesettekkel teli mező, a város. Még mindig érzi orrában a város levegőjét, mely szörnyek szagától volt terhes, nem beszélve az ottani atmoszféráról, arról a nyomasztó hangulatról és arról a belső hangról, ami minduntalan azt súgta, nézik és a mögötte lévő sarokról veszély leselkedik rá.
Azóta természetesen lezárta az ott történteket, de ez volt a legelső komolyabb bevetése, ahol csapatban dolgozott és tapasztalhatta a népek összefogását, bár ennek a kellemes és pozitív indulásnak nem jósol hosszú jövőt. Sose sikerült.
- A mesterek azért vannak, hogy segítsenek és terelgessenek, nem azért, hogy a lábukat lógatva nézzék, hogyan szenvedsz. Nem mintha ne lenne erre példa – húzza el a száját. – A képességekről meg annyit, hogy amíg értelmesen taktikázol és használod a birtokodban lévőket, nagyot nem bukhatsz – lapoz még egyet az előtte lévő könyvben. – Ha tudsz is mindent kisujjból, de segghülye vagy az értelmes használatára, teljesen mindegy a szinted – teszi hozzá teljesen természetesen, csak pár másodperccel később realizálva, hogy talán nem kellett volna elragadtatnia magát. – Pardon – köszörüli meg a torkát, ilyen módon kérve elnézést a kicsit durva megfogalmazásért, bár nála teljesen természetes. Még jó, hogy nem vállalt el egyetlen tanítvány terelgetését sem, mert biztos állandóan sírt volna, ha nem egy hozzá hasonló makacs és önfejű kölyköt juttatnak hozzá...
Mikor belekezd a magyarázásba, miért is annyira szerencsés, olyan nevetségesen sejtelmesre sikerül a forró kása kerülgetése, hogy nyilván őt figyeli, próbálva kitalálni, mégis miben sántikál. Valami olcsó viccet akar kifaragni belőle vagy próbálja valamivel elragadtatni? Esetleg csak tetézi a helyzetet és szórakozásból csinálja ezt? A végére viszont megenged egy félmosolyt, mindkét kézzel könyökölve rá az asztalra, kicsit így előrébb hajolva.
- Mondd csak... Te valami perverz szoknyapecér vagy? – kérdezi teljes természetességgel. – Ilyen nagylelkű bókokat egész életemben nem kaptam – mosolyog tovább, lassan visszadőlve, hogy újra egyik kezén támaszthassa a fejét, ezúttal már kíváncsian fürkészve, kedves bájgúnár asztaltársa miként is reagál erre az egyébként igencsak megbotránkoztató feltételezésre. Jobb esetben ez után békésen térnek vissza a bámészkodáshoz és könyvek lapozgatásához, de egyre kevésbé érzi azt, hogy előrébb jutnának. Sőt, igazság szerint még mindig egy helyben toporognak – mi kell még, az egész könyvtárat hozzák az asztalukhoz? El se férne annyi vaskos kötet, valószínűleg előbb törne szét az asztal egyébként is.
- Maradjunk a Rhiyánál, ha lehet – legyint egyet, önkéntelenül is kicsit ingerültebben válaszolva a hosszú percek teltével, kezét visszarakva masszírozva a halántékát, mert nem elég az, hogy sikerült itt aludnia ennek a marhaságnak a kutatása közben, még mindig ugyanannyit tud: bárhova mehetne ezekkel az információkkal, mert minden helyszínre van valami utalás. Vagy, ha nem is mindenre, még így is ott vannak a törpök és az orkok, ha már hegyek... Nincs különösebb cél, nincs különösebb indok, ami miatt utána kéne járjon, mert csak egy ködös mendemondának tűnik, ami valahogy kikerekedett, jó eséllyel nem hagyva semmit az alapból.
Mély levegőt véve dől hátra, elégedetlenül sóhajtva fel, ekkor véve észre a kötetet, aminek szövegét gyorsan elolvassa, kissé elégedetlenül támasztva meg a hátát a széktámlának.
- A baj az, hogy hiába vannak hasonlóságok vagy szerepelnek ugyanazok a mondatok, sajnos nem kerülünk előrébb, mert így továbbra is bárhol lehet bármi - teszi karba a kezeit. - Kezdem azt hinni, hogy ez egy olyan sok generációval korábbi történet, aminek a kézzelfogható nyomai már régen elvesztek, innentől sok értelme nincs a kutatásnak - néz végig az összeszedett könyveken. - Még esetleg Olafot tudjuk megkérdezni, hacsak nem vagy annyira berezelve tőle - enged meg egy halvány félmosolyt.

nem pocok, de pofa, imádjátok!:

-Ohh sajnálom nem tudtam, hogy ott voltál. Bár én csak hallottam mi történt ott, de azért... nos...-Bakker... ilyen is ritkán van, hogy belém van fojtva a szó... Most mit kéne mondanom rá? Észak-Bivaly egy mészárszék volt állítólag és most nem tudom, hogy gratulálni kéne-e vagy sajnálatot nyílvánítani, hogy ott volt...-Akkor már én sem félnék tőle, bár ígysem félek tőle, inkább tartok attól, hogy kiakad...-feleltem kisvártatva a dologra.
-Semmi gond... Igazából én sem tudtam volna jobban leírni. Talán pont emiatt nem akarok még nagyon belemenni az utazásba, nem vagyok azon a szinten, hogy a király seregéből szórjam a halált...-mondtam belegondolva a dologba őszintén.
-Dehogy! Kikérem magamnak! Pusztán csak értékelem a szépséget.-Bármennyire is lapos legyen az.-Egyébként is, bármennyire is szeretnéd, jobb ha tudod, hogy nem rúghatsz labdába nálam, éppen foglalt vagyok.-mosolyogtam rá, várva, hogy erre mit reagál. Ha erre valamit hirtelen reagál akkor lehet, hogy érdekelt bennem. Bár nem mintha engem ő érdekelne, de vicces eljátszadozni vele, kicsit csavarni, fűzni... Aztán kitudja amikor már nem lesz más, lehet ő lesz a következő választásom. Pár idomát kivéve igenis jól néz ki ezt meg kell hagyni.-Pillantottam rá a szemére amikor pedig elmondta a nevét nekem. Hallottam róla már, sokan beszélnek róla, mint a jégkirálynő, vagy a király máguscsaja... Vagy mi.-De persze nem igazán ragadtunk le ennél a témánál inkább a könyvekre kezdtünk ismét figyelni.
-Való igaz. Sajnos a könyvek nem adnak elég tudást ezzel kapcsolatban. Az öreg az aki tudhatná merre kell tovább menni ezekből, ha egyáltalán lehet, vagy betörni az elzárt részlegbe, de oda elvileg néhány könyvhöz még a király engedélye is kellhet. Szóval azt mellőzném. Inkább ezt nézd meg.-ültem le mellé a székre elé téve egy könyvet a tündéktől.- Ugyan az az írás... semmi értelme az egésznek, hogy miért lenne ebben is benne. Ez éppen most a vallásról szól és itt sincs semmi értelmes. Szerintem ha van is valóság alapja, akkor azt ezek közül nem fogjuk előszedni, meg kell várni az öreget. És mivel te nem tartasz tőle, ezért te beszélsz.-mondtam neki szemébe nézve mosolyogva.

Rhiya


Nehéz lenne tagadni, hogy a férfi kezdeti és hirtelen szótlansága szórakoztatja a téma súlyossága ellenére is, de csak az orra alatt somolyog inkább. Hadd küzdjön a szavakkal! Nem mintha akkora kötődése lenne a városhoz vagy az ott elhullott bestiákhoz – egyedül az ember- és mágustársait sajnálja, akik ott vesztették életüket, azon a mészárszéken. Nem mintha ne adta volna vissza többszörösen mindezt a csapást a szörnyeknek, olyan erőből küzdve, amilyennel egy mágus csak dicsekedhet utána. Az meg még nagyobb elégedettséggel tölti el, hogy az ott tett erőfeszítésektől az orra vére is eleredt – innentől pedig nincs mit szégyellnie. Nem volt haszontalan.
- Ahha, igen... Tehát félsz tőle – néz rá elégedett vigyorral a képén, kijelentve az általa leszűrt összegzést, tekintetével próbálva éreztetni, hogy őt ugyan nem veri át ilyen mafla szövegeléssel.
Egy kicsit könnyedebbé válik a beszélgetés menete a varázslatok használatának említésével, a képességlista ismeretével. A válaszreakcióra ösztönösen vonja meg a vállát egy enyhe szájhúzással; nem kifejezetten volt kenyere a vándorlás és utazgatás sosem, legfeljebb kiküldetés esetén vagy mikor a családja kapcsán nyomra bukkan, bár fivérei jó eséllyel teljesen máshol élnek már. Mivel gyerekkorában látta őket utoljára, így legfeljebb csak a szerencsében bízhat, hogy valaha is rájuk ismer – még azt sem tartja kizártnak, hogy elmentek egymás mellett, de legalább az anyját felismerné...
- Hát figyelj, nem kötelező a király nevében utazgatni, tapasztalatszerzés céljából nem hiszem, hogy ne engednének el, főleg, ha már nem a kezdő-fajta tanonc vagy – futtatja tekintetét közben a sorokon. – Tapasztalatom mondjuk nincs ezen a téren, csak akkor hagytam el a palotát, mikor elszólított a kötelesség – teszi azért hozzá, mert mégsem lenne kellemes, ha őrá hivatkozna és így adott esetben rákennék az egészet vagy olyan pletykákat terjesztenének róla, hogy elkanászodnak miatta a tanítványok, hiába van mindenki tisztában, hogy nincs érdekeltsége a tanulók körében semmilyen formában.
Már-már kedélyes mosollyal fürkészi a férfit a kérdésére adott válasza alatt, és persze nyíltan tagadja a feltételezését. Á, dehogy! Biztosan csak a szépség értékelése van ebben, persze! Az után viszont majdnem hangosan felnevet – sőt, inkább felröhögne -, ahogy látszólag meggyőzötten feltételezi, érdeklődik az irányába. Ugyan már, az imént találkoztak, és elhamarkodott lenne azt állítani, hogy a király ágyában előbb kötne ki, mert még oda se mászna be semmi pénzért.
- Csúnya is lenne olyan közelről nézni, ahogyan az a labda eltalálja az arcocskádat – húzza félmosolyra a száját. – Szóval inkább a szomszédból rúgok bele, úgy talán még kevésbé is fog fájni – fordítja vissza pillantását a lapokra, ám az ott olvasottak nem kifejezetten nyűgözik le őt, hiszen semmivel nem kerülnek előrébb. Mintha körbe-körbe járkálnának – de inkább egy helyben toporognak a kötetek mennyisége ellenére is. Ha titkolnak is ezáltal valamit, azt nagyon jól tették, de ő továbbra is arra voksol, hogy mindennek leírói csak kitaláltak valami marhaságot, amivel a gyerekeket szórakoztathatják. Nem egy legenda létezik és nem egynek van valós alapja, csak éppen az jócskán elüt a valóságtól – adott esetben meg az évtizedek múlásával már nem elérhető. A türelmetlenség egyre látványosabban ül ki az arcára, mert ez az egyik leggyűlöltebb állapot a számára – az a fajta tevékenység, ami felesleges időpazarlás.
- A királyi engedély miatt nem kell aggódni – hessegeti el pár intéssel ezt. – A bivalyi események után úgyse kértem semmit, így ha egyébként nem kapnánk engedélyt a királyhoz közeli pozíciómmal, akkor felhasználom ezt. Vagy megyek a királyhoz engedélyért – vonja meg a vállát. Észrevéve aztán, hogy a helyéről felállva a férfi mellé sétál és a mellette lévő széket szeretné elfoglalni, egy pillanatra összehúzza a szemeit, azt méregetve, hogy a korábbi megszólalása ellenére mégis bizonyítaná a szoknyapecér feltételezésének valóságosságát, ám a könyv láttán jócskán megváltozik az ábrázata; fáradtan hajol a kötet fölé, olvasva a mutatott szövegrészletet.
- Hát ezek közül nem is – dől hátra karba tett kezekkel, a plafon felé fordítva a fejét, erősen behunyt szemekkel nyelve le az ingerültséget. Hagynia kéne ezt az egészet a fenébe, és valami értelmessel foglalkoznia, amivel előrébb jut, a tűzmágiák még mindig olyanok, amik bizonytalanok annyi gyakorlás után is, szóval... Mondjuk ha nem engedi meg a király, hogy megnézzék azokat a lezárt köteteket...
Kezét az állához emelve tűnődik el, mert ha helyes a feltételezése, és a fiatal uralkodó még őt sem engedi közel azokhoz az írásokhoz, valamit féltve, akkor vélhetően abban lesz az a „meglepetés”, amiről nem akar neki sem mesélni. Ritka azért, hogy valamibe ne vonja őt be, szóval ez talán még jól is alakulhat – így még egy kis türelmet erőltet magára. Ha még néhány óráig nem kerekedik ki ebből semmi, akkor inkább megy a gyakorlóterembe.
- Jaaaj, a nyuszimuszi fél a gonosz bácsitól. Ne aggódj, anyuci szoknyája mögött elbújhatsz, amíg elintézem – könyököl megint az asztalra, megengedve egy szórakozott félmosolyt, és talán nem szép dolog gúnyolódni, annyira nyitva hagyja ezeket a férfi, hogy nem lehet kihasználatlanul hagyni. Aztán a polcokra néz eltűnődve, hogy amíg megjön a vén kecske, mégis mihez kezdjenek addig. Igazság szerint ő képes lenne megint elaludni az asztalon, de az sem a hátának, sem a nyakának nem tenne jót.

FLINT

A szobrok, Neminra érző lényeinek szobrai. Harcosok mind, bár van ki kardal fémmel harcol más pedig mágiával. Furcsa mód még sötét elf is van. Pedig köz tudott eme fajt nem igen kedveli a többi. Sőt igazából mindegyik közt vannak kisebb nagyobb ellentétek. Bár ez csak jelen korra igazak. Vajon mi történhetett, vagy mi lehetett az az ok, ami miatt ezek a szobrok itt állnak most. Ezen törőd a fejed, és ki ne agyalna rajta? Megjegyzem én oldalam is fúrná nem tudnám miért vannak ott. Benézel hát ahová csak lehet, mindent vastag pór és apró törmelék fed. Az idő vas foga lassan megrágcsált itt is mindent. Bár valami furcsaságra talán felfigyelsz. A szobrokon a már általad talált köveken is szereplő szimbólum megtalálható. Mindegyik jel egy kis bemélyedésben lapul, ami valamiért pont olyan formájú, mint a kövek, amiket találtál. Talán valami kapcsolat van a kettő közt? Kutatásod során felfedezel még biztosan egy folyosót, ami még beljebb vezet. Mi lesz bátor hősöm bemerészkedsz az ismeretlenbe?



Avalor & Rhiya

Beszélgetek, de nem haladtok csak az asztalt támaszátok. Igaz, mit is tehetnétek nincs túl sok nyom. Ennyi erővel ijesztő gyerek mesét is olvashatnátok. Az szinte ugyan ilyen lenne szemetekben. Halk nyikorgás majd motyogás jelzi, már nem vagytok egyedül.

Olaf:

-Hová tehettem? Elvesztettem volna? -A belépő magában beszélt, fogalma sem volt róla ebben korai órában van itt bent valaki. Bár édes mindegy hány óra van, ha ő azt mondja most korán van akkor az van. Nem sokan mernek szembe szállni akaratával. Ezt többnyire ki is használja, hogy mit szeretne meg valósuljon. Eddig csak maroknyian mertek szembe szállni vele elme és mágia arénájában.
Ügyet sem vett kezdetben rátok elsétál mellettetek, egy olyan alak, mint ő miért is foglalkozna veletek mikor ép dolga van. Igy van, mind ketten tudjátok ki ő. Lehet becsinálni, bár azt hiszem ti nem az a típusú mágusok vagytok. jelenléte nem rémiszt titeket azt hiszem, bár most nem is az a célja frászt hozza bárkire is. Egy kulcsot kotor elő zsebéből miközben megáll mellettetek. Végig mér hideg szúrós szemeivel titeket, de valamin meg akad a szeme. Fel is kapja az üres tarolót az asztalról.
-Ez meg? Hogy jutottatokbe az elzárt tekercsekhez kölykök? -Hangja parancsoláshoz szokott, fölétek magasodott szeme kérdőn izzott. - Nem halljátok?
Az öreg mágusnak néha sértő kifejezései vannak mások szemében, ez van a stílusa nyers egy kisé. Még bele se lendült igazán, szerencsétek álmos és fáradt. Micsoda véletlen, pont a rejtéjes tekercs tarolóját kapta fel. Szemei köztetek és az asztalközt vándorol, keresi hol is a papír, amit elvesztett.
- Meg mutattátok másnak is az árnyak tekercsét?- Eddig talán nem tudtátok mi a neve, de az öreg izgatott volt kicsit túlságosan is. Szenilis talán, mert elfelejtette hová is tette számár nagyon fontos papírt. Most lehet titeket gyanúsít, elemeltétek?

Rhiya

Talán kukáznia kéne már az ötletet, hogy utánajár ennek, így is túl sok időt pazarolt már rá, és lenne fontosabb dolga is, mint ilyen bugyutaságokkal foglalkozni. A társasága mondjuk nem tűnik úgy, mint aki most akarná feladni, bár ő nem is az éjszaka közepén jött olvasgatni, hanem mostanában, így vélhetően a háta sem fáj azért, mert az asztalon szundított el az unalmasnál unalmasabb pergamenek, lexikonok, krónikáskönyvek és más egyéb tudományos iratok felett. Frusztrációja néha egy-egy sóhajtásban fejeződik ki, néha megdörzsöli a szemeit, hogy ne essen vissza a feje az asztallapra vagy valamelyik nyitott kötet lapjaira, és egymás cukkolása – vagy inkább az ő egyoldalú piszkálódása – az, ami valamelyest éberen tartja egészen addig, amíg...
A motoszkáló, halk hangok hallatán lassan és bizonytalankodva megemeli a fejét, a forrás irányába nézve, bár a szekrények jócskán kitakarják azt, aki betévedt a könyvtárba. Az asztalra könyökölve közelebb hajol a férfihoz, miközben továbbra is azt az egyelőre láthatatlan pontot fürkészi, gondolatban túl a könyveken és azokat tartó polcokon.
- Csak nem megjött az emlegetett vén kecske? – somolyog, és válasz esetén már vissza is dől a székének támlájára, válasz hiányának esetén pedig egy kis várakozással cselekszik ugyanígy. Az asztalra könyököl, kézfején támasztva a fejét először a tekercsre rakva pár kötetet, hogy ne látszódjon meg azonnal, majd lapozgatja még egy darabig az előtte heverő kötetek egyikét, leginkább csak hallgatózva, mint ténylegesen tudomást véve az újonnan érkezőről, aki feltételezhetően Olaf. Ha valóban olyan, mint ahogyan azt mondják, akkor valószínűleg nem fogja szó nélkül hagyni korai ittlétüket, ha más miatt nem is, akkor csak a saját kárörvendésének kielégítése érdekében kezd bele egy kellemetlenkedő társalgásba.
A szeme sarkából, ha nem épp mögötte mászkál a vénember, akkor figyeli a mozdulatait, keresi a jeleket, amivel elárulja magát, miszerint felfigyelt a jelenlétükre és már forralja is a terveit ellenük. Így, ha nem megy eközben a háta mögé, ott kutatva valamit vagy ott mocorogva, akkor azt is látja, amint Olaf elővesz a zsebéből egy kulcsot, mely, ha nem téved, a könyvtár ráccsal elzárt részét teszi szabaddá. Attól azonban, hogy nem szólítja meg őket azonnal, nem lepődik meg – a szenilis vénemberből mindent kinéz, még azt is, hogy megpróbálja elhitetni velük, biztonságban vannak és akkor csap le rájuk, amikor kevésbé számítanak rá.
- Ó, hogy az...? – néz fel unottan úgy a férfira, mintha csak most vette volna észre, bejött a terembe. - Hát nekem nem tűnt annyira elzártnak, tata, így lehet, csúnyán elfelejtette, hogy nem tette vissza a feltételezhető helyére. De ne hibáztassa magát, a korral jár a feledékenység! – mosolyodik el úgy, mintha nem viszonozta volna a kedves „kölykök” köszöntést. Ha még így is hozzáfűzi a hallássérültséget feltételező kérdést, akkor magára veszi az elégedetlenkedő, szájhúzós, szinte már szidalmazó ábrázatot. – Lehet, többet kéne fület mosnia, nem? Akkor talán hallaná is, amit mondanak magának, ta-ta! – emeli meg egy kicsit a hangját, erőteljesebben emelve ki az utolsó szót, ezzel együtt felkelve a helyéről is, hogy még nagyobb hangsúlyt adjon a mondandójának. Ettől függetlenül azért a magázódás minimum tiszteletét megadja a vénembernek, mielőtt ezt kifogásolná, a többit meg aztán kifogásolhatja, legfeljebb vissza-kifogásol.
- Ajjaj, kicsit meg kéne nyugodnia, még a végén elviszi a szívbaj – ül fel az asztalra az egyik könyvre, ami alatt a tekercs is lehet, lábait combnál keresztezve a lentebbi lábát azon a széken támasztva, amelyiken idáig ült. – Megkérdezhetem, hogy mit tartalmaz az a tekercs, hogy ennyire izgul miatta? Csak talán nem valami nagy titok? Egy szerelmes levél esetleg? – dobálja be az ötleteket egymás után, hátha egy kicsit hergelheti, és így egy kicsit közlékenyebb lesz. A vén kecske egyébként sem arról híres, hogy olyan könnyedén elkezdje őket tájékoztatni, inkább lerázná őket magáról, ha elkezdenék őt faggatni. – Ha annyira fontos magának, akkor megkereshetjük, de előbb igazán megmagyarázhatná, mi ez a nagy érdeklődés az irányába, a tok alapján nem tűnik túl érdekesnek.
A neve persze egy egészen más eset, de inkább tűnjön egy kicsit butábbnak, hátha a kioktatói jelleme felülkerekedik és elkezdi megpróbálni a fejébe verni, mi ez a kisebb felhajtás és mi van mögötte.

csókolni való jelenség:

Crimsonas

-Én ugyan nem félek senkitől! Sőt semmitől!-emelem ki mondandómmal a válaszomat először, kihúzva magamat mélységet adva a dolognak, ellenben szerintem ezt a jégkirálynőt nem érdekli túlzottan, mert még csak ügyet sem hederít arra amit mondok... Micsoda beképzelt nőszemély!
Ezután persze arra kezd utalgatni, hogy magamtól nem kezdtem el utazgatni, mégis minek akarnék kimenni a nagyvilágba ily fiatalon? Főleg ha itt vár a meleg ágy és egy szerető hölgy. Pfff
-Nem igazán érdekelt eddig, hogy kiakarjak menni, majd mostanában talán lesz rá idő és kedv is... de szerintem előbb utóbb úgyis utólér a sors és hívni fognak odafentről.-mondtam neki főleg a gondolataim lényegét egy kis extrával.
Persze aztán ahogyan halad előre a beszélgetés meg is lepődök a válaszán. Egy fél poént kicsikartam belőle! Ebből! -Szóval... Hmm.. értem nem akarod beismerni, hogy tetszem neked... Dehát végül is beállhatsz a sorba és figyelhetsz a szomszédból, nem bánom, ha már egyszer így alakult, a legnagyobb sajnálatodra.-mondom neki levonva a következtetést. A szomszédból akar labdába rúgni, azaz érdeklem őt, csak nem mer megközelíteni. Értem. Ne aggódj drága ha úgy lesz akkor majd sorra kerülsz te is!
Na de mielőtt ebbe nagyon belemennék elterelődik a téma a tekercsre... ismét.
-Mondtam már neked nem félek semmitől és senkitől!-húztam fel az orromat idegesen és mellé még a kezemet is keresztbe tettem... Nem hallgat rám basszus!
Ekkor sértődöttségemben észre sem vettem hirtelen a befutó öreget. Erre csak is az említett hölgy hívja fel a figyelmem aki kérdésére hamar válaszolok is:
-Akkor tiéd a színpad!-néztem rá rosszakaróan, kicsit várva, hogy jól letolja az öreg...
-Jól elrakta... konkrétan belebotlottam a tekercsbe egy virággal együtt...-utalok itt a lányra, és ha éppen felém néz még kacsintok is rá egyet. Bár egy kicsit megdöbbent a lány, ahogyan az asztalra ül, hiszen az... nos... főben járó bűn, így még meg is bököm az oldalát, főleg amikor meglátom a hatalmas feneke alatt az egyik könyv lapjait gyűrődni.-Izé... Szóval értem, hogy ezen poénkodtunk, de a könyvekre azért vigyázz..-súgom neki oda, hátha lepattan, mielőtt a "tata" észreveszi a gyűrött lapokat.

Rhiya

- Előbb-utóbb biztos, a mestereknek egyébként is elég sok beleszólása van az észrevételben, így ha jól teljesítesz, nem hinném, hogy észrevétlen maradnál – mondja egyetértőn, a többiben meg inkább ráhagyja, elvégre ő dönti el, mihez kezd. Kérvényeket lehet benyújtani, innentől, ha valamit akar, jó eredményekkel biztos megszerezheti, szóval csak rajta múlik, milyen irányt vesz az élete. Ha végeredményben nem akar utazni a tapasztalatszerzés ellenére sem, arra se fintoroghat – ő se járt túl sok helyen egészen addig, míg be nem fejeződött az oktatása.
A kellemetlennek szánt odaszúrása és az ezzel számára egyenes elutasítást jelentő szavai teljesen más irányba fordulnak nagy megdöbbenésére. Ahogy a férfi elkezdi ecsetelni, hogy mégis mit vont le ebből következtetésként, egyre inkább ül ki az őszinte, leplezetlen és kendőzetlen undor az arcára. Nagyon úgy tűnik, hogy a társasága a nehezen lekoptatható fajta vagy az, aki azt hiszi, minden nő majd a karjaiba rohan és elolvad néhány kedves szó miatt. Le se tagadja a saját esetében, hogy őt is elkönyvelik egy öntelt boszorkánynak a főnökösködése és okoskodása miatt, azért ez férfiaknál is erős benyomást okoz, pláne, ha ennek tetejében még azt is hiszi magáról, hogy helyes. Meglehet, idáig csak a könnyű prédának cédulázott nőkke volt dolga, onnan ez a nagy pofa...
- Kösz, kihagyom, van jobb dolgom is, mint bájgúnárokkal foglalkozni – veti oda hidegen. Ha már a viccesebb célzást nem érti, akkor egy kicsit erősebben hátha felfogja, hogy nincs érdekeltsége, főleg nem ilyen stílussal. Pillantását visszavezeti a könyvekre inkább, mielőtt valami komolyabb sértést is elengedne, mert bár lehet, hogy nem éppen örömmel fogadta ezt a megjegyzést, talán nem kéne azonnal a legrosszabb módon reagálni. Ha egy kicsit is felmerül benne, hogy esetleg másféle hangnemet és megfogalmazást kell használnia, az már elég lehet és befejezi a hízelgést, főleg, ha partnere is van.
Az öreg bejöttével aztán mindenféle beszélgetésszál elhal, és elkezdhetnek a vénemberre koncentrálni, bízva abban, hogy a felmerült rejtély felgöngyölődik. Más kérdés azonban, hogy a cselekedetei mögött ez a hígagyú elkényeztetett majom nem látja a miértet, és bár az első bökésére nem reagál, a szavakra hátranéz a válla felett, rátámaszkodva egy másik könyvre hajolva közelebb a másikhoz, lehetőség szerint a szemeibe nézve figyelmeztetőn.
- Csinálhatod egyedül is – fürkészi őt, halkan beszélve. – De én nem pár szaros könyv miatt aggódnék, hanem azért, ha meglátja a tekercset a könyvek alatt - amikre történetesen szándékkal nehezedtem rá -, és azonnal elviszi egy szó nélkül. Így legalább nem söpri le az asztalt egy karlendítéssel – magyaráz suttogva és fegyelmezőn. – Szóval úgy bökdöss tovább, mert csiklandós vagyok, és nem leszek hálás! – emeli meg a hangját, úgy fordulva vissza a vénember felé.

Rhiya&Crimsonas


Az öreg végig mér titeket, felvonja a szemöldökét a fiatal nő szavai hallatán. Homlokát ráncolja, cseppet sem nyugodt az arckifejezése. Mérges, valamint tekintete lenéző. Szemeiben nem más a két mágus, mint két gyerek. Akik beszabadultak a korai időben a könyvek közé, amit nem értenek. Egyszerű szavakat sem értik. Mind ez ő Olaf gondolatai, ezek futnak végig tekervényei közt mi közben szólásra nyitja a száját. Közben mágia szemmel láthatóan izzik kezei közt. Végül meg gondolja magát, túlzás lenne igy megbüntetni itt és most valakit. Még végén drága könyveinek baja esik.
- Kislány, akinek még tanonc képzőben lenne a helye.... ha az eszed nem a férfiakon járna. Ki nyitnád a csipás szemeid tudnád miről van szó!
A férfi szavait halva meg dörzsöli halántékát, szavai fájnak Olafnak. Nem érti virág... ugyan kérem, ez csak a másik tanonc túlfűtött vágyait tükrözi.
- Kis veréb, az te nem tudod mi ez azon nem csodálkozom. te a pöcsödel gondolkodsz, látom a hájas seggét nézed. - Meg köszörüli a torkát majd Rhiyára néz szúrós szemekel. Talán nem látszik rajta és soha nem is mutatná ki. A nő pimaszsága szórakoztatja, nem a szavak embere és utálja a mézes mázos udvariaskodást. Nyers öreg ember, de attól még nem szívtelen.
- Oh minden ható mágia miért kell nekem kora reggel ilyen tudatlanokba botlanom? -
Végig pillant a könyvek egyrészén, amin épp nem pihenteti senki az ülepét, lássa meddig jutottatok.
- Elolvastátok a tekercset, felkutattátok a könyvek javát. Rhiya te a részese voltál és nem látod mi van a sorok közé írva?
Persze hisz az elzárt részlegben még nem volt a két jó madár. Olaf elsétál, hogy pár perc múlva visszatérjen. Ez alatt van időtök rendbe szedni gondolataitok. Mikor visszatér egy már látott tekercs tartót fog a kezében. Felétek dobja cseppet sem kedves mozdulattal.
- Eltudjátok olvasni csak tudtok nem? Vagy felolvassam?

*Tekercs*
Régi nyelvjárásban íródót, szavak java értelmezhetetlen számotokra. Szerencsére mind a ketten képzet mágusok vagytok. A több mint ezeréves tekercs halovány betűiből jeleiből ennyit ki tudtok venni.

Feldúlták eget és földet, nyomukban pusztítás a halál járt. Learattak minden elött ki útjukba került. Eljöttek végül elértek minket is, minden ellenállásunk hiába való volt....
Jöttek ők, azt hittük csak mese az egész. Páncéljaikon, kardjukon és botjukon meg csillant a fény. Mind ugyan azt a jelet viselték fegyvereiken, jöttüktől meg remegett a sötétség.....

FLINT

Az nyilvánvaló, ahogy végigjárom a szobrok sorát, hogy ezek, mind harcosok és mágusok….voltak. És tényleg minden faj képviseli magát, még a selfek is, ami igazán meglepő. Itt viszont mintha mind együtt lennének. Talán ezek olyan régen vannak itt, hogy akkor még nem feszültek ellentétek a különböző fajok között? És vajon miért vannak itt…..elrejtve egy barlang mélyén?
Lehet, hogy őriznek valamit, mert ok nélkül biztos nem lennének itt, nem igaz?
Hogy őszinte legyek zabszem van a seggemben, ha csak rájuk nézek és elképzelem, hogy kik csinálhatták ezt, de a kíváncsiságom mindig is elnyomta ezt az érzést bennem, ami legtöbbször persze bajba kevert, de ki hibáztathatna azért, ha egy ekkor felfedezést tenne és kicsit körülnéznék?
Az persze nincs kizárva, hogy ha őríznek valamit, akkor csapda is lehet, de hát tolvaj lennék, aki nyitva tartja a fülét és a szemét és elég jó megérzéseim vannak, ha ilyesmit találnék.
Az biztos, hogy jó régen nem járt erre senki, mert csak a saját lábnyomaimat látom a porban és a pókhálókat sem szedte össze senki.
Találtam viszont egy másik járatot, ami még beljebb és lejjebb vitt a hegybe. Ám előtte még a szobrokat vizsgáltam meg közelről és hamar arra a felfedezésre jutottam, hogy kapcsolat lehet a megtalált köve és a szobrok talpazatán található jelek között. Mintha odaillenének……..
Már eldöntöttem, hogy tovább óvakodom, de előtte még az egyik szobornál kipróbálom, hogy az elméletem helyes-e és a kő beleillik-e a mélyedésbe.

áldottan szép arc:

Crimsonas

Úgy néz ki, hogy ez a nő... nos szereti lerombolni a poénokat, sőt, hogy úgy fogalmazzak teljesen összedönti bennem a jókedvet, így arcom megkeményedik és hidegen feleltem neki én is: - chö... Pedig csak viccelődtem... Na mindegy.-teszem keresztbe a kezeimet és próbálom magamat visszafogni, hogy ezt a nőt még véletlenül se idegesítsem. Hideg jellem és lapos test, pont illik hozzá. Szerintem nem kell aggódnia, hogy hova helyezkedik el majd az utódja, mert nem lesz.
Ezután pedig megérkezik az öreg és amikor beszól nekem és a lánynak is... Nos a gyomromban megjelenik egy erős görcs. Amikor valaki ideges lesz.
-Hé Tata, kikérem magamnak, osztályelső vagyok, ő pedig a király személyi mágusa, szerintem fogja vissza magát, mert a végén kidobják ebből a porfészekből.-húzom vigyorra az arcomat. -Tudja maga valahol szerintem csak irigy ránk. Ez az egy helye maradt, ahol megtűrik, azért nincs tanonca sem, valóban megkockáztatja, hogy kidobják innen? Mert én nem tenném...-lépek hátrébb, majd amikor az öreg egy fura szöveget kezd el lengetni én gondolkodóba merülök. Hmm Rhiya csikis. Akkor megvan a gyenge pontja, ezt tudva még ellene is fordíthatom. Na de vissza a munkába. A tekercs valamiféle... Démonokról és Angyal szerű valamikről beszél.-teszem kezemet az államra jelezve gondolkodóba esésemet.
-Hmm. Úgy vélem, hogy ez egy csatáról szól, ami valószínüleg a démonok ellen zajlott. Ha Rhiya kisasszony is megélte, akkor jó eséllyel az Észak-Bivalyi eseményekre utal.

Rhiya

Na, úgy tűnik, legalább annyi ész szorult a fejébe, hogy felfogja ez után a megjegyzése után, hogy nem vevő sem a bókolásra, sem a hencegésére. Maradjon csak szépen távol tőle, és pláne ne próbálkozzon úgy, hogy közben valaki melegíti az ágyát, aki feltételezhetően kétpofára enné a dicséreteit. Amennyire megkeményednek a vonásai a másiknak, láthatóan nem nagyon volt szerencséje ilyesfajta elutasításhoz, és részben ez, részben pedig az, hogy tudatosult csöppnyi agyában, hogy meg kéne álljon, szája szegletében ott ül egy elégedett mosoly. Nem mintha rosszakarója lenne bárkinek is, de ami sok, az sok, a viccelődő elutasítást meg eddig bírta az üres dicséretekkel együtt.
Értékelendő az, ahogyan Olaf nagymester próbálkozik a sértegetésükkel, és bár nem sokan vádolják azzal, hogy férfiakon járna az esze, épp ellenkezőleg – inkább azt kívánják, hogy ne gondoljon senkire se, mert az rosszat jelent. Nem a semmiért van egyfajta negatív hírneve a katonák között, nem beszélve arról, hogy a gondolkodása miatt gyakrabban szegezik neki a sötételf felmenők lehetőségét. Mindenesetre itt az ideje porrá tiporni Avalor reményiet – már ha maradt -, és az öreget is egy olyan megjegyzéssel ledöbbenteni, amit nem sokan ismernének be, főleg, ha igaz lenne, tekintettel arra, hogy egy teljesen átlagos helyzetben mégis mi járna érte. Ez viszont közel sem átlagos helyzet közel sem átlagos személyekkel.
Elmosolyodik, már-már egy kuncogás is kikéredzkedik belőle annak ellenére is, hogy tudomást vesz a mágia fenyegető jelenlétéről, mely kellemetlen bizsergést vált ki belőle.
- Nagy sajnálattal kell közölnöm, hogy a női testeket izgalmasabbnak találom – dönti kissé oldalra a fejét, határozottan jelentve ki ezt, noha köze sincs ennek a valósághoz, csak ha azt vágná rá, hogy a munkán gondolkodik és azon, miként szolgálhatna a legjobban mágikus tudásával, kiábrándítóan lapos válasz lenne még tőle is. A szokatlan nézettel járó rebesgetések és összesúgások meg nem fogják zavarni – ennél rosszabb úgyse lehet, így se különösebben közelítik meg őt.
– Innentől le lehet vonni a következtetést – teszi még hozzá, a következő sértésre viszont már Avalor pucájában is megjelent a vér, noha puszta fenyegetésként, mintsem ízes visszaszólásként, amit talán elvárt volna az eddigi szájalása alapján.  Aztán persze rátapint a férfi is valami olyanra, amit talán Olaf nem kifejezetten értékel, így a ráncos pofának a változásait fürkészi, tudomást sem véve így a lehájasozott fenekéről, hiába lenne erre is egy megjegyzése. Most kíváncsibb arra, hogy a vénember mit fog szólni mindehhez a pimaszsághoz.
- Mert a könyvtár a gyógyír a tudatlanságra – böki oda Olaf már-már lemondó kérdésére egy szemforgatással. – Nyilván olyanok lesznek itt, akiket érdekel valami, de ennek inkább örülni kéne – közli az egyértelműt, ha már Olaf hisztizik, akkor ő miért ne tehetné kijelentések formájában, viszont amikor a sorok közti olvasást említi, összepréseli az ajkait. Valamiért gyűlöli ezt a kifejezést, főleg talán a praktikus és gyakorlatias megközelítései miatt, hiszen hiába, hogy ez csak egy kifejezés valami teljesen más dologra, számára a sorok között nincsenek betűk, csak üres hely, ami elválaszt két sort.
Mikor Olaf eltűnik, egy sóhajtással lecsúszik az asztalról, és az állítólagosan összegyűrt lapokat kisimítva becsukja a könyvet, ügyelve arra, hogy ne gyűrötten kerüljenek majd vissza a polcokra. Magyarázatot nem fűz ehhez, valószínűleg a társasága is elég gyorsan leszűrte, hogy Olaf segít nekik, innentől nem nagyon van értelme a tekercs hollétét titkolni, mi több, mivel a nagy részét már átnyálazták a köteteknek, sok értelme nincs annak, hogy itt legyenek az asztalon helyfoglalóként.
- Ezzel a feltételezéssel az a baj, kedves Avalor, hogy az irat láthatóan és érezhetően öregebb, mint bő fél év. Persze ez nem zárja ki a lehetőséget, hogy jóval korábban ne lettek volna ott csaták, de ha nincs rögzítve ilyen fontos esemény, akkor az valószínűleg még akkor történt, mikor nem volt ennyire szervezett a királyság... – csukja be sorra a könyveket és rakja őket szét témánként, hogy könnyebb legyen őket visszavinni. – Szóval előbb várjuk meg, mit tartogat nekünk Olaf, mert az eddigi olvasmányokkal sokra nem fogunk menni, pláne, hogy mindig ellentmondásba ütköztem, ha valami logikusnak tűnt elsőre... – morgolódik, és talán még belefér egy ásítás, persze kezének takarásával, mielőtt a vénember visszatérne egy másik tekerccsel. Ha Avalor nem  nyúl érte, akkor ő teszi meg, magabiztosan zárva ujjait a tekercs tartójára, a fedelét levéve pedig óvatosan előhúzza a tekercset, és átnyújtja Avalornak. – Tessék, csak mielőtt óvatlanul beleolvasnék és esetleg rájönnék, hogy továbbra se haladunk semerre. Addig is Olaf, pontosan ez micsoda? Gondolom, hogy valami egész Neminrát érintő esemény, ha ennyi helyen szerepelt... - érdeklődik ezúttal teljesen egyszerűen, közönyösen, mindenféle gúnytól vagy idegességtől mentesen, megadva a lehetőségét annak, hogy ez tényleg valami fontos, bár egyre valószínűbb, hogy az uralkodó nem ezt rejtegette előle.