/Viridiel és Alia/

Már egy ideje elhagyták a biztonságot jelentő erdőt, mikor a két erdei elf megérkezett a legendák öveztek ork hegyekbe. Már senki nem tudja, hányadán áll is a népük ezekhez az agyarasokhoz. A szövetség az emberek és az itteniek között mindig törékenynek bizonyult. Ám az utóbbi időben egyre többet járnak a zöld elfek birodalmába is, hogy megkérdezésük nélkül vadásszanak és sokszor még a fákat is kivágják, lopják.
Ám jobb is, ha őket kerülik, hiszen egy különleges tigris fajtát keresnek, mely nem biztos, hogy barátságban megférne az ott lakókkal, ha bemenne egy faluba. Inkább a csöndesebb részein kell keresgélni őt eme táplálék szegény vidéken.
A magas hegyi legelőkön, festői tájon járnak, ahol a magasra szökkenő sziklákon nem egyszer karmolások nyomai látszódnak. Jobb nem belegondolni, hogy mi hagyhatta őket itt, hiszen ezek egy macska lábakkal megáldott elefánttól is túlzások lennének. Ám itt végre találtak egy nagymacska nyomát. No, nem a kövek kaparásnyomait vizsgálgatva, hanem inkább a talajon!
Ám pár óra múlva választaniuk kell. Hátuk mögött egyre gyakrabban hallatszik valami megmagyarázhatatlan hang, mintha a szellemek suttognák, hogy „Hrröööggüühhh!” Ám ha hátuk mögött néznek szét, nem fognak előre felé menni. Pedig a nagymacskák sem olyan gyakoriak, ahogyan azt a kövek sugallják.

Ahogy elhagytuk a biztonságot adó szeretett Erdőnket,a táj egyre kopárabbá és hidegebbé vált.
A sziklák éles kövein pedig nehéz volt a járás,és csak a sziklákon hagyott nyomok árulkodtak életjelekről..
Fejünk felett már csak a hófödte magas csúcsok meredeztek az ég felé..
A Tigrist keresve,a legkisebb nyomot is fürkészte szemem..míg..megláttam a lábam előtt, mellső mancsának a nyomát...
Hatalmas példány lehet.Mert mély, és erőteljes volt a nyoma,amit hagyott ezen a fagyott talajon. Láthatóan nemrég járt erre...mert frissek voltak a nyomai ..előttünk,úgy pár órája járhatott itt..

Bár nekem is erre felé vezetett az utam, azért is ajánlottam fel társaságomat kedves fajtársamnak, mert már volt dolgom az ork népséggel, sőt ez idáig igazán nehéz volt kideríteni, hogy vajon hol is állnak ők ebben a háborúban. Igaz, hogy hivatalosan az emberek, elfek, oawak szövetségesei voltak, de volt szerencsém megtapasztalni, hogy suba alatt valószínűleg titkos paktumot kötöttek az éjelfekkel, de ha még nem is így lett volna, akkor is állandó békétlenségben éltek szomszédaikkal, a zsákmányszerző portyáik miatt. Soha nem voltak ellene, hogy más területén vadásszanak, vagy a területükre tévedőt „megvámolják”, vagyis kirabolják.
Lia-nak pedig itt kellett a tigrist befognia és a kezéhez szoktatnia, ami már magában is egy nagyon veszélyes feladat volt.
Már egész magasan jártunk és nem nagyon láttuk nyomát e ritka fajnak és nem tartottam kizártnak, hogy akár ez pont az ork vadászok miatt van így, de itt már legalább látunk némi esélyt, pár mély karmolás nyomot, ami bizakodásra adott okot, ha ezt lehet mondani, mikor egy ekkora böszme állatra vadászik az ember.
Aztán Lia megtalálja a vad lába nyomát is, ami szerint elég közel lehet. Ezen örömöt csak az sötétíti el, hogy egy ideje már furcsa hangokat hallok a hátunk mögül, amit nem magyaráz a sziklák között átfújó szél, legalábbis nekem nem úgy tűnik. Mióta megjártam a sötét elfek földjét kicsit paranoiásabb vagyok minden szokatlan zajra, így ezt sem szeretném figyelmen kívül hagyni.
- Nem szívesen mondom, mert nem akarlak egyedül hagyni, de szerintem meg kéne nézni mi az, ami ezt a hangot kiadja. Ne szeretném, ha miközben megleljük a tigrisedet, a hátunkba kerülne valami. – álltam meg és néztem kérdőn a lányra. – Talán megvárhatnál, míg én kerülök egyet. – intettem visszafelé és , ha nem ellenkezik, akkor el is indulok, hogy egy kis oldalkerülővel igyekezzek a hangok felé.

-Megvárlak itt!Amig körül nézel..és én addig próbálok több nyomot találni,ami eggyértelmüvé teszi,hogy merre is induljunk a Tigris után!-mondtam Viridielnek,mert beláttam,hogy "nélkülem"most gyorsabban halad..és tapasztaltsága sokkal nagyobb ezen a téren.
Miután sebesen elindult a hangok forrása felé...én másképp kezdtem el keresni a nyomokat...leültem egy zöldelö kis bokor közelébe..és behunytam szemem,hogy figyeljek minden hangra és rezdülésre..de legföképpen a környezetben lévő növényekre és állatokra..mert szerintem sokat megtudhatunk...

A két erdei tünde gyanakvással fogadja a hangokat, mely a hátuk mögül jön. Ám nem együtt tervezik kideríteni, hanem külön válnak. Ha Viridiel kerül egyet a magaslatok irányába, hogy fentről vizsgálja a tájat, akkor láthatja, hogy egy jól megtemet troll közeledik Liához. Amit ő is érzékelhet a környezetre figyelve, kérdéseire válaszolnak a füvek, bokrok.



Ám ha egyenes utat választja a hang irányába a fiatal úr, akkor pont szemből fog jönni vele. A fatörzs, amit a kezében tart, az mérete és fizikai ereje miatt veszélyes és vastag bőre jobb, mint egy megerősített bőrpáncél.
A természet erejét még itt is igénybe veheti a két elf a harc során, ám figyelnie kell arra, hogy hamar kimerül a gyér növényzet. Ám lehetőség van számukra bőven, mit is akarnak csinálni.

Nem voltan biztos benne, hogy jó ötlet ketté válnunk, de még mindig jobban bíztam abban, hogy Lia, adottságai lévén megbirkózik a tigrissel, mint, hogy hagyjuk magunkat meglepni azzal, ami cseppet sem bizalomgerjesztő hanggal közeledett hozzánk.
Képességem révén én is tisztában voltam vele, hogy valami közeledik, ami elég hatalmas volt és akár a vad is lehetett volna, amit épp kergetünk, de valahogy más volt.
Tényleg jobban örültem, hogy Lia inkább maradt én meg gyorsan elsuhantam a hang irányába, de nem azon az ösvényen, amin érkeztünk, hanem egy kis kerülővel, mert nem szerettem volna kellemetlen meglepetésbe belefutni.
Óvatos voltam és egy magaslat felé kerültem, így hamarosan megpillantottam a fura hangok forrását és igen csak meghűlt bennem a vér. Egy troll csörtetett ott, méghozzá husángként egy egész fát cipelve magával. Hát ez nem volt jó hír, mert ha megérzi a szagunkat, akkor ránk tapad, mint egy pióca, bár esze is körülbelül annyi van.
Sebesen térek vissza a lányhoz, hogy figyelmeztessem és lehetőleg szélárnyékba kerüljünk, ha még tudunk.
- Rossz hírem van, egy troll közeledik és hamarosan ideér. Elég nagynak tűnik ahhoz, hogy a mágiánkkal sok kárt ne okozhassunk benne, főleg, hogy itt sok használható növényzet sincs és megvallom őszintén, nem szívesen szállnék szembe vele, ha nem muszáj. Jobb lenne elkerülni, eltűnni a szeme és az orra elől, hátha elmegy. - javasoltam, ami nem túl hősies, de talán most sokkal célravezetőbb.

Alighogy Viridiel elindult a magaslat felé,hogy utána járjon a hang forrásának,én közben megtudtam a növényektől,hogy ezen a vidéken a Hegyi Trollok előszeretettel portyáznak,és letarolnak mindent,mi eléjük kerül..és ezért ilyen "kihalt" e táj..
De mielőtt többet megtudtam volna...Viridiel oly gyorsan közeledett...és rossz hírekkel tért vissza..egy Troll közeledik felénk,és nincs túl jókedvében..pár percünk maradt csak,mielőtt veszélyesen közel került volna..
Jobbnak láttam én is,amit javasolt...de aztán eszembe jutott egy ötlet,hogy hogyan tudnánk időt nyerni a menekülésre...gyorsan körbenéztem,hogy a lehetőségeket felmérjem,és megvártam ,míg Viridiel odaér mellém..a Troll még nem érte el a magaslatot ahol álltunk...alattunk járt még..
Odafordultam Viridielhez,és halkabbra vettem hangom,hogy csak Ő hallja..-Ha jelzek,akkor fussunk,és meg ne állj!El kell érnünk a következő domb tetejét!..ebben a Szelet hívom segítségül...és aztán a Földet a Troll ellen!..mivel elég bugyutának érzem és látom a méretes ellenfelünket ,az irányításom alá tudom venni,és ez a csel működni fog!..és még a fatörzs is jól használható!....És ,ha megnyílik a föld alatta,akkor már a sziklák maguk alá temetik,és egérutat nyerünk!..
S remélem jó ötletnek tartja Társam is ezt az elgondolást...mert én sem szerettem volna szemtől-szemben találni magam ezzel a Trollal..
de határozottságom ,remélem sikert arat..

A hírnök és az idomár sikeresen észre vette a veszélyt és többet ésszel, mint erővel taktika mellett döntöttek. Nem akartak szembe szállni vele, de Alia sikeresen észre vette, hogy a növények és állatok ereje bár jócskán alul marad a méretes trollal szemben, ám van bőségesen elemi erő, melyet még gyerek korban tanulnak meg kezelni népük.
A föld megmozdul a behemót alatt és ő hanyatt esik. A széllel futás pedig oly sebességet ad számukra, amit a lomha szörny soha nem tudna beérni. És bónusz szerencse, hogy fel sem igazán fogta még, hogy mi történt vele, hiszen még csak a feje búbja látszott a távolból, mikor csúfos bukására sor került. Ő viszont még nem látta az aprócska lényeket, kik ezt tették vele.
Sebességük másban is segíti őket. Egyre közelebb kerülni a tigrishez. Akinek a nyomait más is észrevette és most döngő léptekkel igyekszik a pöttöm macskát zsákmányul ejteni, hiszen valamivel meg kell tölteni a bendőjét.

Lia nem lepődött meg túlzottan a bejelentésemen, hogy egy troll közeledik hozzám, valószínűleg jó képességekkel rendelkezett és már ő is „nyomozott” egy kicsit és nagyjából még azzal is egyetértett, hogy jobb, ha megpróbáljuk elkerülni a hegynyi lénnyel a konfliktust, de aztán inkább mást javasolt, ami sokkal, de sokkal veszélyesebbnek tűnt, de végül is talán megszabadulhattunk volna a hátunkban ólálkodó trolltól, ami egyszerű fegyverekkel nem igazán ment volna.
- Elég ….hmmm….merész ötlet, de nem rossz, persze csak, ha sikerül. Mondjuk, ha nem jön össze is lesz még időnk mást kitalálni, mert szerencsére nem túl gyors és nem is valami észlény. – bólintottam rá végül a felvetésére és, amiben tudtam csak segítettem, hogy ne merítse le a mágiáját, meg aztán két igézet több, mint egy.
Azonban a sziklaomlás egyelőre váratott magára, mert a behemót még csak észre sem vett minket, csak bután nézett ki a fejéből, miután nagy döndüléssel elterült, majd nagy nehezen feltápászkodott.
Azonban beleszimatolt a levegőbe és határozottan arrafelé indult, amerre a tigris nyomai is vezettek és ez nem volt túl jó hír se nekünk, se a vadállatnak.
- Azt hiszem, most nem mi leszünk bajban, hanem a tigrised, ha nem találunk ki valamit. – jegyeztem meg a magaslatról visszanézve. – Mi lenne, ha elcsalnám ahhoz a szakadékhoz - intettem egy széles nyílásra a sziklák között, - és ott használnánk a Föld segítségét ismét? – vetettem most én fel egy ötletet.

-Jó ötlet!És ha még az eltűnés varázslatát is használhatnánk,akkor csak a "szagunk"után jöhet,és ezzel a Nagymacskánk nyomait is el tudjuk tüntetni egy ideig előle...és a szakadékba zuhanva..onnan már nem tudna követni minket..Nagyon jó terv!!..Csináljuk!...mosolyodtam Társamra..és készen álltunk ,hogy a tervet valóra váltsuk!..

A terv hamar kikovácsolódik és bár ismerik mind a ketten, hogy a Rejtőzködés trükk esetén nagyon fontos az, hogy ne csapjanak zajt, vagyis miközben rájuk tekerednek a bokrok ágai például, ne fussanak tovább a mezőn egy szakadék felé...
Szóval a hiányzó láncszem, hogy ki vagy mi lesz a csali, mely oda viszi a „hegylakót” a szakadékhoz. Ez rájuk van bízva, Viridiel rutinos harci helyzetben az elbújást választani, hiszen ugyan úgy az orkok földjén, de az itteninél jóval nyugatibb egyik völgyben már volt szerencséje pár hónapja elrejtőzni egy csapat ork elől. És ha nem éreznek nimfa illatot, akkor talán még meg is úszta volna...
Ám a trollokkal való harcban is járatos. Hiszen Zevadar egyik bányájába az egyik rab belé verte, hogy mire mi fog következni. Ez az emlék is felvillanhat őbenne.
De ne révedjünk ennyire a múltba, hiszen most a jelen problémáit kell megoldani és ezek mára szinte történelmek! Csupán egy újabb sírkő lesz, ha régi eredményeire alapoz, melyet majd hősként ünnepelnek a feliratával együtt.
Rajta hát, kivitelezni amit elkezdtek!

Természetesen egy erdei elf számára nem nagy gond, főleg nem egy sűrű erdőben, hogy elrejtőzzön még a mágiája segítségé nélkül is, nem, hogy azzal, de itt, ahogy körülnézek nem túl sok a növényzet, az is elég csenevész, így erre túl nagy esélyt nem látok. Arról már nem is beszélve, hogy azért szeretnél elég nagy távolságot tartani az izomhegy és közöttünk, mert az ördög sosem alszik, elég, ha elvétünk valamit és már csak egy piros paca leszünk a földön.
Viszont tényleg nagyon jó lenne megszabadulni kissé szagos és igen csak feltűnő ellenfelünktől, akit talán pont igen csak kisméretű agya miatt könnyebb lenne tőrbe csalni, mint hozzá képest semmitmondó fegyvereinkkel legyőzni.
Nem tudom Lia találkozott e ezzel a lénnyel már, bár látszólag nem tartott tőle nagyon, de nekem már volt hozzá szerencsém és ezért nem akarom, hogy elérhető közelségbe kerüljünk.
- Majd én elcsalom. Ahogy látom van ott egy keskeny, természet alkotta kőhíd. Azon én simán átmegyek, de figyelned kell. Miután átértem és a troll utánam indul, vagy elér a széléig, akkor egyszerre vessük be ellene mágiánkat és omlasszuk le alatta a talajt. Ha ez sikerül, akkor megszabadulhatunk tőle. Még ha túl is éli, nem hiszem, hogy kedve lesz ismét felmászni ide.
Ha sikerül megegyeznünk, akkor máris a szakadék felé indulok és hangos kiáltással próbálom felhívni magamra a lény figyelmét.

-66ff[color=#ff99ff]]Igaz,nekem nem volt dolgom még trollal..igy nem ismerem eléggé,hogy mire is képes..de bízom benned teljes mértékben,és úgy teszek ahogy mondod!ff66ff]]..együtt a mágiánkkal sikerül megvalósítani a tervedet!..nagyon tetszik !-mosollyal néztem Rá,és mindenben úgy tettem ,ahogy mondta..figyeltem ahogy elcsalja a behemót trollt...és készenlétben álltam,hogy figyeljem a jelét az összehangolt mágiánkhoz..

Ahogy a szörny újra támadásba lendült, nem is kellett más, mint hogy a levélkézbesítő -harcos nemes elf másodállásban- magára csalja. Meg is indult döngő léptekkel, ám Dante-bányában történtek óta nem barátkozik velük testközelből.
Sikerül is ütés távolságon kívül maradni, miközben lassan rájött ellenfele és kővel kezdte el dobálni baljával. Nem nehéz elhajolni előlük, ám főleg a hídon kell vigyáznia, ahol egyensúlyra vigyázzon! Ám ha ez nem okoz gondot, a buta lény még tovább követi és Aliával együtt bevégezhetik a tervüket.
És nem csak a kaland fele az, amit teljesítenek ezzel, de nagy lépést tesznek a másik felével kapcsolatban is. Ugyanis a szakadék túloldalán Viridiel szeme meglátja a tigrist. Barátnője még biztosan nem látja, mert épp a háta mögött van és vigyorog a hátára és a hírnök szemébe. A csatazaj ide csalta.

Egyáltalán nem akartam közelebbi ismeretséget kötni az orkkal. elég volt a bányában az a kevés együttlét is, ami számomra nem végződött valami jól.
Ezért aztán most sem akartam annyira közele engedni magamhoz, hogy akár csak véletlenül is elérjen. Persze végszükség esetén még mindig szembe szállhatnék vele, de nagyon reméltem, hogy nem kell erre a behemótra pocsékolnom a drága kristály nyílvesszőket és tényleg beválik a csapda, amibe belecsaljuk.
Lia hamar átlátja a tervet és nem tiltakozik a megvalósítás ellen így azonnal bele is vághatunk. Jobb nem belegondolni, hogy milyen pusztításra lenne képes ez a hatalmas test, ezért gyorsan igyekszem elvégezni a rám eső részt.
Szinte érezni a föld döngését, ahogy megindul a troll, mikor észrevesz, de igazán meglep amikor kövekkel kezd el dobálni, nem néztem volna ki belőle ennyi észt. Még szerencse, hogy nem céloz túl pontosan, én meg elég hajlékony vagyok ahhoz, hogy ne találjon el. Minden esetre a keskeny kis hídon gyorsan futok át, nehogy lesodorjon róla egy véletlenül pontosabb lövedék.
Végül azért csak eljut a szakadék széléig, én meg már a másik oldalon jelzek Lia-nak, majd együttes erővel sikerül megindítani a köveket a hegynyi lény alatt és az nagy bömböléssel tűnik el a mélyben.
Az azonban nagy megkönnyebbüléssel tölt el, hogy kis híd megmaradt, mert mikor átnézek a lányra, hogy lássam jól van-e, meglátom mögötte a keresett tigrist és már rohanok is visszafelé, bár nagyon remélem, hogy Lia is érzékelte, hiszen ebben jobb, mint én.
- Lia óvatosan! – üzentem neki telepatikusan, mert nem akartam a vadállatot megriasztani. – Mögötted!

Csendben várakoztam ,míg Viridiel jelzését meg nem láttam..és ahogy a nagy testű troll belezuhan végül a szakadék mélyére..egyszeriben nagyon megkönnyebbültem,hogy a veszély elmúlt,és a Társamnak sem esett baja..
Ahogy a föld mozgott,éreztem,hogy a növények is mintha egyszerre csendben maradtak volna..és a szellő sem érintette arcom ,úgy mint pár perccel ezelőtt..a levegő "fagyosabb "lett,ahogy éreztem a hátam mögött a mozgó testet,ahogy egyre közelebb ért hozzám..ahogy éreztem azt is,hogy nem támadólag közelít..hanem a kíváncsisága hajtotta idáig,és a troll messzire érződő"illata"..
..éreztem a hátamon a leheletét..és fürkésző pillantását Viridiel felé..
Nyugodt voltam..és nagyon lassúra vettem minden egyes légzésem..hogy "tudassam" az állattal,hogy nincs ártó szándék bennünk,és nincs fegyver sem ,amivel neki ártanánk..
éreztem a szaporázó lélegzetvételén,hogy nem tudja "eldönteni"mi,vagy ki vagyok..mert az "illatom" olyan ,mint a fáknak..és a "mozgásom",mint a hegyi pataknak...de még érzett valamit..ami az övemre volt akasztva,egy kis bőrzacskóban..a többi kis csomag mellett...egyszerre élénkebben szaglászott és beljebb mentem a peremről,jött utánam..egyre csak a zacskó "érdekelte "az övemen..
Nem tettem hirtelen mozdulatot,és erre kértem telepatikusan a Társam is...
-Lassan ,de határozottan haladj,és ne tégy hirtelen mozdulatot!-néztem Rá,és ajkam nem mozgott,miközben kimondtam a gondolataimat .....csak egy félmosolyt láttam válaszaként,hogy a fejében körvonalazódtak szavaim...és láttam a megkönnyebbülést..
A tigris hatalmas és kétszer nagyobb volt nálam,de a macskamenta illata ..teljesen elbódította,és inkább a kíváncsisága..mintsem a támadása került előtérbe..alig értem a marjáig.de minden pillanattal egyre "kezesebbé"vált,ahogy a finom,és kívánatos illat belengte kíváncsi nóziját...
leültem egy kis csemete fácska tövébe..és lehunyt szemekkel,és teljesen" kitárt" elmével kezdtem "keresni "a tigris tudatát..időbe telt,míg "elménk megtalálta"egymást..eleinte bizalmatlan,és gyanakvó volt velem..de megértettem vele" jövetelünk célját"..
Eközben már alkonyat lett..és bár nem tudtam mennyi idő telt így el kettesben a Tigrissel....
S eközben Viridiel készített egy kis fekvőhelyet,hogy pihenni menjek....mert Ő őrködik elsőnek,hogy kicsit pihenhessek ,mert holnap nagy feladat vár ránk..
A csíkos fenevad kissé arrébb telepedik..miközben álomra hajtom fejem a puha fövenyen..tudván,hogy vigyázza álmom , két Hatalmas Vadász!...

Lia nem jött felkészületlenül és egy tigriseknél általában könnyen beváló gyógyfűvel is tervezte megnyerni magának a nagymacskát. Ám oly régen él az elfek erdejében, hogy már kiment a fejéből, hogy ez az alfaj teljesen immúnis nem csak a támadó varázslatokra, de a természet mágia is hatástalan nála.
Ha kísérője szíve hevesebben ver, miközben érzi a próbálkozásokat, hogy áttörjön a lány a védett elmén. Ez sikertelen és fegyver nélkül félő, hogy szétmarcangolja pusztán vacsorának nézve az idomárt. És igen csúnya végett ért a sok állattal szemben hatásos élete.
Ám nem így történt. A ragadozó nem támad ok nélkül és egyelőre nem kell félnie... annyira. Az orrát egyre közelebb dugva az övön lógó zacskóhoz taszigálja az awyrisit. Már a feje is hozzá nyomódik a csípőjéhez és egyik lépésnél véletlenül az állat és a tünde lába összeakad, mire a lány nem tud talpon maradni és lezuhan a szakadékba.
Nem jut messzire, ha elég ügyes akár a perem közelében megkapaszkodik egy repedésben megbújó liánszerű kúszónövényben.
Ám jobb lesz kitalálni, hogy mit csinálnak ezek után. A tigris még mindig békésen a párkányon járkál fel és alá. Míg akinek meg kéne szelídítenie, az élet és halál között lebeg.

/A leírás megtalálható: "Amit jó ha tudsz" -> Élővilág/

Természetes,. hogy megrémülök, mikor meglátom a hatalmas állatot, hiszen épp, hogy megszabadultunk a trolltól és máris itt a másik veszedelem. Persze őt mi magunk kerestük, de jobb lett volna, ha felkészültebbek vagyunk, mikor találkozunk vele.
Már csak abban reménykedek, hogy Lia-nak sikerül megérintenie az állatot, mert a magam képességére kevésbé számítok, hiszen éppen csak kezdtem belejönni a mágia ezen formájába és egyáltalán nem mondtam volna gyakorlottnak benne magam, mint amilyen a lány volt.
Azonban úgy gondolom minden segítség jól jöhet, ezért én is erősen koncentrálok az állatra, hogy megerősítsem társam igézetét, amivel a tigrist ráveheti az engedelmességre, miközben rohanok visszafelé.
De alaposan meglepődök, mert szinte alig érzékelem az állat kisugárzását és ez nem a tapasztalatlanságomnak köszönhető. Ez még jobban megijeszt és már azon gondolkozom, hogy az íjamat használom, amikor lefékezek az előttem játszódó látvány miatt, mert ahelyett, hogy a vad ráugrana a lányra, csak aránylag szelíden lökdösi és taszigatja. Talán mégis sikerült Lia-nak megérintenie?
Próbálom a szívem dobogását lassítani, hogy ne hergeljem az állatot, de ekkor a lány megbotlik és már zuhan is a szakadékba. A tigris is kiröppen a fejemből, amikor ezt látom és egy kiáltás hagyja el az ajkamat, ahogy a nyalás pereméhez próbálok ugrani, arra számítva, hogy meglátom Lia összetört testét lenn a mélyben. Ha a tigris nem akadályoz meg benne azonnal hajolok is le, ahogy megpillantom kapaszkodni kicsit lejjebb.
- Próbáld megfogni a kezem. – nyúlok le érte, miközben igyekszem a növényt rábírni, hogy húzza felfelé a lányt.
Ha van a közelben több gyökér azokat is mágiám alá vonom, hogy megtartsák társamat, ne zuhanjon a mélybe.
Amennyiben nem hagy a tigris közel menni, kétségbeesetten mindent megpróbálok, hogy elméjébe hatoljak és arrébb menjen, de persze a növényeket akkor is Lia segítségére küldöm.

A Tigrissel való "ismerkedés"..kissé lassabb ,mint gondoltam..mivel az otthonunktól távol élő állatról van szó...így az idomítással töltött idő kissé hosszabb lesz,mint eredetileg terveztem,de hát.."úgy szép az élet,ha zajlik." dereng fel Édesapám szavai..és ahogy igy a gondolataimba merülnék,a Nagymacska egyre csak kíváncsian lökdös,hogy az övemen a zacskó kissé "közelebb"kerüljön hozzá..és ahogy igy az orrával gyengéden lökdösött..és a testdsúlya persze akaratlanul is elsodort...és éppen nagyon "szerencsétlenül" a lábamat sodorta el...ahogy kibillentem az egyensúlyomból..és a sziklák alatt csak egy kiálló gyökérzetben tudtam megkapaszkodni..hogy le ne zuhanjak a mélybe..
meglepetésem akkor fokozódott,mikor a Tigris alig tágult mellölem..és a szikla peremén fel-alá járt..
..de a kezem alig tudott megkapaszkodni a gyökerek közt..de aztán Viridiel segített ,hogy a karomra irányította rá a gyökereket,és igy már stabilan tartotta testem súlyát..lett egy kis időm a menekülésem kitervelésére..de ha a gyökerek kiállnak a földből..akkor ki is tudnak vinni engem innen a szorult helyzetemből...így hát a növénynek "növesztettem"nagyobb "karjait"..és kiemelnek a növény indái..egészen a szakadék tetejéig..és aztán jóval beljebb raknak le a talajra,hogy biztonságos távolba legyek a sziklaperemtől..
Ezt látva Társam ,hogy kijutottam a veszélyes helyzetből..kissé megnyugodott..és segített talpra állnom..és leporolni ruhám..

Az ifjú hölgy sikeresen megmenekült az életveszélytől és az újdonsült barátjukról is kiderült, hogy nem mindenre ugrik rá, ami mozog. És főleg nem akar mindenkit megenni.
Tovább utazhatnak az érintetlen vadon felé, ahol Viridielnek rá kell vennie a nimfákat, hogy segítsenek az embereknek, ha a szükség úgy hozza, az északi, barbár támadókkal szemben. A természet leányai persze szívesen segítenek azoknak, akiknek a szívük tiszta. Ám az emberekről nem ez a véleményük. Van köztük rendes, de sok olyan is akad, aki visszaél a kedvességgel.
Rá kellene jönni, hogyan tudják mozgatni a tigrist úgy, hogy lehetőleg ne is hagyják el félúton, de ne hátráltassa őket a lassú tempóval. Ám ezt most kellene kitalálni... Vagy választhatják azt is, hogy Lia itt marad vele, míg férfi kísérője gyorsan végez a feladatával.

Bár a fél szemem folyamatosan a hatalmas állaton tartottam és kezem a fegyvereimen nyugtattam, azért örömmel vettem, hogy meglepően békésen viselkedett. Ugyan fel és alá járkált a szakadék mentén, de nem akadályozott meg abban, hogy felhúzzam Lia-t, akit szerencsésen megtartottak a mágiával megerősített növények.
- Egy pillanatra azt hittem lezuhantál. – ráztam meg a fejem egy megkönnyebbült sóhajjal, ahogy épségben láttam, aztán a még mindig minket szemmel tartó tigris felé mutattam. – Vagy egy különösen kíváncsi és békés példányt fogtunk ki, vagy mégis sikerült valamennyire megérintened, bár megvallom őszintén én visszapattantam az elméjéről. – húztam el szám a kudarcomat elismerve.
Viszont most már Lia minden bizonnyal nélkülem is boldogul, nekem meg a feladatom még előttem áll és jobb lesz, ha most már csipkedem magam, mert a hír akkor ér valamit, ha időben ér a címzetthez és nem akkor, mikor már késő.
Sietnem kellett, ha rá akartam venni a nimfákat, hogy segítsék az embereket azokkal a vikingekkel szemben, akik nagy számban özönlötték el a partvidéket és, ha az emberek nem tudják megállítani őket, akkor bizony más sem lesz biztonságban.
Ezt kell valahogy megértetnem a nimfákkal, akik – persze nem ok nélkül, - de nem szívelik túlságosan az embereket.
- Nekem most tovább kell mennem Lia, el kell végeznem a rám rótt feladatot. Örülök, hogy neked már sikerült.
Nem tudom, hogy továbbra is velem akar-e tartani, mert nem tudom, milyen viszonyt tud kialakítani a tigrissel ilyen rövid idő alatt, de ha úgy véli az állat nem okozhat problémát és felajánlja, hogy elkísér, nem fogom visszautasítani, de persze azt is megértem, ha be akarja biztosítani az állattal való kapcsolatát és azt inkább itt, annak megszokott környezetében teszi.

-Szerintem is gyorsabban haladsz ,ha most egy kis időre különválunk..de mielőtt elindulnál...had adjak valamit "útravalónak"....és mielőtt szóhoz jutott volna..szólítottam egy meglepetés utitársat ...aki a sziklák árnyékában pihent eddig csendben...
-Amott,a szikla mögött megláthatod az én "meglepimet"az utadhoz!...és mutattam kissé távolabbi kiemelkedőre..
Viridiel-en látszódott a meglepődés,de aztán szerintem sejthette,hogy mi is lehet,az...
De talán nem készült fel arra amit ott "talál"..
...mosollyal arcomon bólintottam,hogy mehet oda bátran,ha kíváncsi rá...és ha megnézi,akkor egy Óriás Szalamandra gyík hátán "lovagolhat"a Ninfákhoz...és vízen,vagy szárazföldön,sziklákon át biztonsággal utazhat...és hogy kényelmes is legyen..nyereggel van felszerszámozva..hogy még kényelme is meglegyen...
A tigrissel még elég sok "munka"van..igy jobbnak láttam itt maradni a "saját"közegében..bár kicsit nehezen engedtem utjára társam..de tudom,hogy mielőbb el kell végeznie feladatát..ami az enyémnél százszor fontosabb...igy hát a "lehető"legtöbbet próbáltam neki segíteni útján...

Ha nem erőlteti, hogy magával vigye a fiatal, romantikus lelkű Viridiel az állat idomítót, akkor itt elválnak az útjai. És egy igen nagy segítséget is kap, hiszen ki tudja, hogy hol járnak már a magukat néha varégoknak is nevező vikingek...
Ám Aliára sok munka vár még, hiszen a nemes elfek nem véletlenül ezt a tigrist választották. És nem véletlenül őt. Nyitott a szíve az állatok iránt és rájuk tud hangolódni. Ám élete legnagyobb kihívása lesz, hiszen jóval kevésbé tud a mágiára hagyatkozni, annál inkább azokra a fogásokra, amik kezdetben, mestersége tanulásánál segítettek neki ide eljutni. Most még jól lakott a ragadozó, de ha megéhezik, veszélyessé válhat. Ahogy akár a gyomrán keresztül is vezethet az út hozzá, segíthet őzeket vagy vad kecskéket könnyebben találni és ezeket különböző parancsszavakkal összekötni.
Az egészen bizonyos, hogy több napot kell eltöltenie itt, mire teljesen kialakul a bizalom kettejük között.
Persze, ha csak Turion fia el nem kezdi győzködni, hogy tartson vele. Mert akkor valamivel maguk után kell csalni. És az éhség lehet, hogy a betanított szalamandra életébe kerül. Ám akár a hírnök életét is megmentheti a nő. Vagy akár az új tigris. Hiszen Neminra egyre veszélyesebbé kezd válni mindenki számára.

Talán, ha hatott volna a tigrisre Lia mágiája, akkor biztosan nagyobb hévvel győzködöm, hogy tartson velem az utamon, mert biztos élveztem volna a társaságát, de egy betöretlen vadállattal a sarkamban, valahogy nem volt túl jó ötlet a nimfákhoz menni. Persze féltettem társamat, kit mióta visszatértem a sötét elfek földjéről nagyon megkedveltem közvetlen, vidám természete és nyíltsága miatt, hiszen azért egy ilyen állat megszelídítése nem lehetett könnyű, de bíztam a képességeiben, amit már többször bizonyított.
Lia is hasonlóan lehetett vele, mert egyetértően nyilatkozott és még egy meglepetéssel is szolgált, hogy segítse az utamat, amire csodálkozva néztem vissza rá, amikor megmutatta, hol találom.
Már előtte búcsút vettem tőle, de most még egyszer visszaintettem és bizony tényleg örültem az ajándékának, mert így sokkal gyorsabbá vált az utam, a lábam kíméléséről nem is beszélve.
Nem akartam nagyon kihajtani az állatot sem, de igyekeztem ahogy csak lehetett, hiszen minden kis idő számíthatott, ha a szakállas, jeges vidékről származó harcosok, a háború szándékával érkeztek.

Ahogy Viridiel lassan eltűnik a szemem elöl ,ahogy a Nimfák felé tart sebesen...én itt maradtam a Tigrisemmel..aki eléggé "fejtörést okozott" a kezdődő éhségével...bár még az övemen csüngő zacskóm még mindig érdekelte...
Beesteledett..és a Fenevad kissé távolabb ment ,hogy a levegőben szaglásszon...fülei egyre jobban hátrahúzódtak..és a teste is kezdett megfeszülni..
..éreztem a környezetemben a feszültséget..és a sziklák mögül leselkedő veszélyt...
felugrottam és elővettem az ezüst íjamat,mit rúnák ékítenek...s amit Nővérem készített nekem mestermunkájaként...és vártam ...éreztem a veszély közeledtét..
A tigris ekkorra már futásnak eredt..és zsákmány reményében iramodott a hang forrása felé..
egy pillanat alatt a hangok egy durva csata hangjai lettek..és elég fájdalmas üvöltések hallatszottak...órák teltek el..de a Tigrisem nem tért vissza...vártam,hogy a hangok elcsendesedjenek..és úgy döntöttem végül,hogy nem várok tovább...keresésére indulok a fenevadamnak...mert azért már úgy megszoktam a társaságát..és megkedveltem eléggé....és éreztem,hogy valami történt..
Megérzéseimre hagyatkoztam..és ahogy elindultam a sötétbe..de szemem elég jól látott..így hamar rábukkantam a tigrisemre...ott feküdt egy domboldalon,és alig lélegzett..súlyos sebet kapott a hátán..és elég sok vért vesztett..
ahogy közelebb értem hozzá,láttam a szemében a csillogó fényt..ha még nem is "beszélt"hozzám..most biztosan megtette..
letérdeltem mellé és a sebét néztem..kicsit megemelte ekkor fejét,de aztán visszaesett a földre,ereje híján..
megsimítottam bundáját..és a kezemet a sebére tettem....és a mágiám hatott...elállt a vérzés és lassan kezdett begyógyulni a sebhely..és a gyógyulása elindult..de ahogy láttam,a csata nagyon kimerítette,és elaludt..
bekötöttem a sebet,és odatelepedtem mellé és őriztem légzését...s ahogy néztem hatalmas testét...ekkor éreztem,hogy mekkora nagy hatalommal is bír..