A ragadozó zsákmányra volt éhes és hamarosan hús átható szaga terjengett a levegőben. Először csak ideges volt, de utána gyilkolni vágyás közepette száguldott a közeledő zsákmány felé. Csak a gyomrára tudott gondolni és ez jelentette a vesztét, mely súlyos sebet adott neki.
Olyan lények közeledtét érezte meg az nap, akiket általában jobb szeretett kerülni. Nem félt tőlük, de belé ivódott ösztönösség miatt nem szerette és tartott is tőlük. Egy kisebb csapat ork haladt felfelé, hogy az ő territóriumán vadásszon.
Gyűlölet és terület féltés vezette, hogy rájuk támadt. És talán már szíve mélyén Liáért is aggódott. Ám heoikus küzdelme ellenére sorsa az volt, hogy magányos harcosként legyűrje a túlerő. Több kisebb-nagyobb seb mellett egy nagyon súlyos volt a hátán. Elkelt így a segítő kéz, mely ápolta őt, míg lábra nem tud állni. És megtört a jég, az állat pedig megdöbbentő dolgot mondott.
~Az élet egyre nehezebb. Fent, a hó birodalmában jégsárkányok rejtőznek. Sosem látni őket, ám télen lenyomulnak fehérség takarójába bújva és csak a nyár szorítja vissza őket. Évről évre látom a kezük nyomát, ahogy olyan sziklákat is megkarcolnak, amik még tavaly érintetlenek voltak.
A félelem tőlük lentebb űz, ám ezek az átkozottak oda lent olyan sokan vannak, hogy ki sem lehet őket kerülni. Ráadásul szemtelenül feljönnek és lopják az én vadjaimat. Próbálok békében élni a zöldbőrűekkel, de egyre kevésbé tudom visszafogni magam.
Most minden zöld és gazdag, de mi lesz akkor, ha újra megerősödnek a jégsárkányok? Egyetlen markukba simán elférek.
*Egy olyan lapos kövön feküdt, melyet a kora nyári nap átmelengetett. Ám alatta mély barázdák húzódtak, melyek teljes testénél hosszabbak voltak és több centi mélyek a gránitban.
~Téged nem láttalak még erre. Menekülj, ahonnét jöttél! Én majd feltartom őket. Nagyon kellemes a szagod.

/Viridielnek egy új helyszínen írok majd holnap folytatást./

Némán hallgattam szavait...és ahogy így feküdt elöttem a mély barázdákkal teli sziklán...el tudtam képzelni mekkora lehet egy ilyen Sárkány..de az orkok közelsége sokkal fenyegetőbb lehet..mert most tavasz van..és ahogy a Természet ébred..úgy hoz új reményt...
A Tigris szavai oly szomorúsággal és reményvesztettséggel hangzottak..hogy csak csendben tudtam hallgatni..
Reggel lett..az éjszaka rezzenéstelen volt..kicseréltem a kötést a sebein..és hagytam,hogy még aludjon...reggeli gyanánt egy őzet lőttem..s mikor felébredt..elé "tálaltam"a hamikát...
-Enned kell,hogy megerősödj...de nagyon szépen begyógyult a sebed..csak pihenj kicsit még...addig itt leszek melletted!
Hangzottak fejében az én szavaim is..és ahogy falatozta a tálalt reggelijét..a szemében a hála ragyogása csillogott..és az a felismerés,hogy nem minden hegyesfülü..vagy más szerzet..gonosz...hanem vannak még jók,kik az Életet tartják kincsnek..nem pedig a gyilkolást...
Elköltöttük reggelinket,és láthatólag is erőre kapott tőle...mert felemelkedett mellettem és csak néztem hatalmas termetét..mellette "aprónak "éreztem nagyon magam..
Felálltam én is..és a Tigrisem közelebb jött..szaglászni kezdett és mintha mosolyra húzta volna agyarakkal teli pofáját..és én viccesnek találtam..mert eszembe jutott amit mondott,hogy.."jó a szagom"...
Összeszedtem holmijaimat..és feléje fordultam...
-Gyere velem!Ahová én tartozom,ott nincs számodra veszély..hagyd itt ezt a kietlen és zord vidéket..csatlakozz hozzánk,a Társamat is ismered már!-mosolyodtam el,s vártam a válaszát!..

Lia új társa felélénkülve ugrott fel és menet készen állt. Bár a sebek miatt még nem volt tökéletes a fizikuma, ám szívesen tartott a lánnyal, aki gondozta és ápolta sebesülten. És ez a szemében is csillogott.
Ám tegnapi ellenfelei hirtelen előbukkantak az ösvényen és két nyílvessző máris becsapódott mellettük a sziklafalba. Választaniuk kell, hogy menekülnek vagy maradnak harcolni. Egyelőre a két lövészen kívül még csak egy pallossal felszerelt jelent meg, de csak pillanatok kérdése, hogy egy lándzsás és egy csatacsillaggal érkező is felbukkanjon a kanyaron túlról.

Nagyon boldog voltam,hogy itt hagyja e tájat és velünk tart utunkon..de örömöm nem tartott soká ..mert mellettünk csapódott be két nyílvessző..
Ránéztem a tigrisemre..és találkozott pillantásunk..egyre gondolva bólintottunk egymás felé..
Még csak pár ijászt láttunk közeledni,de biztosak voltunk,hogy nincsenek egyedül..mivel a tigrisem még nem teljesen gyógyult,igy jobbnak láttam menekülőre fogni a dolgunk..de egyébként se sodortam volna barátomat bajba..bár azért inyére lett volna a "visszavágó"..de megérezte,hogy nem most jött el ez az idő!..
Megidéztem a földet,hogy kissé megzavarjam rohamukat..és újból a szelet hívtam,hogy segítse utunk...és mikor "felkapott"minket a szél ereje..láttam,hogy a tigrisem is tartja a tempót ..és,jó érzés fogott el,hogy mellettem van!..
Hátunk mögött hagytuk a szitkozodó orkokat.
Most már talán nem is látnak,olyan messzire kerültünk tőlük....és indulhatunk Viridiel után...

Az idomító kérésére megrendül a föld és hanyat-homlok esik minden vadász. Mire felállnak, már sikerült kereket oldaniuk. A bundás jószág is futott Alia mellett és hamarosan ismerős szagokat érezhet az orrában.
Egy óriás pók odú van a közelben, de vajon megéri-e időt vesztegetni? Hiszen üldözőik a nyomukban vannak. Ha tévútnak bizonyul, akkor elvesztik a megszerzett előnyüket a futásban. Ki tudhatja a Jövőt ilyen helyzetben?

Ahogy szélsebesen futottunk üldözőink elöl..nem messze egy sziklában ,egy tágas barlangbejáratot láttunk előttünk..csak sejtésem volt,hogy mi lehet,mert így messziről nem volt még jól látható..de közelebb érve inkább hasonlított egy Óriáspók odúra,mint medvebarlangra..
Kissé kevés idő volt eldönteni,hogy megnézzük -e a barlangot,mert üldözőink utolérhetnek,ha sokáig "tanakodunk"...
..De végül valahol meg kell pihennünk,és ha ez egy Pók odú,akkor ott biztos,hogy száraz és meleg van odabent..Hector barátommal sokat időztünk a kényelmes "lakhelyén"..és mindent megmutatott,hogy hogyan legyek óvatos ,ha egy "idegen"pók területén járnék...Így hát,inkább a sziklanyílás felé vettük az irányt,mert a tigrisemnek is pihennie kellett még,bár nagyon nagy erő volt máris benne,mert a sebei begyógyultak,csak a hegek maradtak testén emlékeztetőül..és lassan alkonyodik..a napsugarak utolsó fényüket ontják a tájra..és az orkok este sokkal többen merészkednek elő,mint nappal...ezért jobb is,nem szem előtt lennünk,ha leszáll az est.
Odaérve a bejáratához,nem láttunk semmi fenyegetőt,és elég elhagyatott volt,rég nem járt itt senki.. ... úgy látszott,hogy a "lakója"már régen elköltözött...de azért óvatosan haladtunk a barlangba,hogy meghúzódjunk éjszakára..reggel tovább is állunk,ahogy a Nap felkel,és folytatjuk majd utunk,hogy hamar odaérjünk úti célunkhoz..
Tigrisem szorosan mellettem lépkedett,és minden hangra,rezdülésre figyelt,ahogy én is, minden érzékemmel..
...és láttam,hogy az orkok a barlang felé jönnek...és ahogy egyre közelebb értek..már nem volt mit tenni..a barátomat meg kell védenem!!..elővettem az ezüst rúnás íjamat..és az ideget megfeszítettem..és céloztam...és az egyik ork szívébe fúródott,és elterült..ez megzavarta Őket,és nem is tudták honnan érkezett a nyílvessző..valahonnan az éjből...és máris újrafeszítettem egy pillanat alatt az íjat..és megcéloztam a következő támadónkat..
a nyíl villámként hasította a levegőt..és a szívében állt meg a lándzsás orknak is..nem volt esélye sem megmenekülni..ez viszont kissé megzavarta a harci szellemüket..és tanácstalanul álltak,hogy ez hogyan történhetett meg..
Az éj egyre sötétebb leplet vont a tigrisemre és rám...az orkok nem tudták,hogy honnan jött a halálos nyíl..így jobbnak látták,hogy felhagynak üldözésünkkel....végül a szitkozódástól és a hangos vitáiktól zengő sziklák elhalkultak..
..Csend lett..

Az erdei elf bemegy a barlangba, hol csak a Múlt nyomait találja. Bátran lépked a tigrisével beljebb, ahol a por vastagon belepte már a pókhálókat. Az Idő súlyosan nehezedik mindenre és néhány szál már el is szakadt. Rojtként csüngnek lefelé.
Egyszer csak valami megmozdul valahol a z odú mélyén. Oly halk és jelentéktelen volt, hogy ha nem egy veszélyes helyen lennénk, egy könnyed erdei sétán észre sem vennénk. Ha Alia úgy dönt, hogy utána néz, akkor hamarosan megtalálhatja az anya pókot.
Régen nyüzsgött az otthon az élettől. A letűnt időkben párjával pók generációk sorát nevelték fel. Szerelme halála után magában maradt itt. A fiatalok elhagyták a fészket és szétszéledtek Oughwar környező vidékeire.
Ám nincs egyedül. Egy halott ork fiú csüng az egyik épp hálón. Holttestéből nagy darabok kiharapva, úgy tűnik, az özvegy most sem éhezik. Csak nem kell annyi ennivaló az utódoknak. A vadászok pedig idő közben követték a behatoló nyomait és hamar felfedezték, hogy az eltűnt kölyök még a porban fellelhető nyomai ugyan oda vezetnek, mint a nőé.
-Úgy tűnik, a hegyesfülű némbernek valami köze van a kölyök eltűnéséhez! Remélem, hogy egy haja szála sem görbült meg, különben...
*Egyetértő morgások kísérik a bejárat felől. Vajon mit tesz most Alia?

Ahogy beléptünk a tigrisemmel az odúba..elhagyatottnak és ideje múltnak látszódott...régen ,talán nyüzsgő "élet "volt a barlangban..de mára már elég elhagyatottnak tűnt...elég szerteágazó és szűkösebb mellékágak látszottak ki a sziklatörmelékek és a szakadt pókhálók között..
érzékeim most,hogy így beljebb indultunk..eléggé felerősödtek..valami mozgást hallottam a beljebb lévő nagyobb teremből..De nem mentünk nagyon messze a bejárattól..inkább jobbnak láttam,nem felhívni a figyelmet magunkra...
Halkan és csendben mozogtunk Mellon-nal..(a Tigrisemet így neveztem el...Tündéül "jóbarát"-ot jelent)..és amikor a kintről jövő dühös hangokat hallottuk..akkor odasúgtam a tigrisemnek..
-Jobb lenne,kissé távolabb mennünk,és az egyik kisebb mélyedésben meghúzódni,hogy a barlangba érkezők,ne lássanak meg minket..és csendben figyelni..ha sikerül..akkor mi ki tudunk osonni a másik irányba a bejárat felé..de ha nem..akkor a meglepetés erejét és a sötétség leplét,ki tudjuk használni ellenük,ha nem lesz más választás a harc elkerülésére..lapulj meg Te is..és készenlétbe tartom íjam,hogy ha felfedeznének..
Hirtelen ötlettől vezérelve a tigrisemet és a ruhámat "bekentem"a pókhálók maradékával,mi a falakról csüngtek alá..így "szagunk"kissé beleolvadt a barlanggal.
Miután Mellon "elhelyezkedett" a túloldalon lévő nagyobb szikladarab tetején,ami teljesen jól elrejtette őt,és lelapulva várt és figyelt a "jelemre"..
Eközben vele szemben lévő kisebb nyílású bemélyedésbe, én is felmásztam egy kiálló sziklaperemre,ami magasabban is volt a bejárattól..és így beláttam a tigrisemet,és az érkező Orkokat  is
..íjamat kezembe tartottam,hogy ha kell azonnal cselekedjek..
..és mivel a hangok elég közelről hallatszottak,vártunk..
Bíztam abban,hogy tervünk sikerül,és elkerüljük a harcot..és kijutunk a barlangból..hogy továbbálljunk innen..

Az állatidomár terve remekül bevált és miközben az agyarasok elmennek alattuk és miközben az egyik íjász jobb oldalt kutatja át a kisebb mélyedéseket, egy baltás a bal oldalt, míg egy íjász és két másik előre nyomul a legnagyobb terem felé.
Ha most kiszaladnak, akkor jó esélyük van kijutni és eltűnni a szemek elől végleg. És ebben segítségükre lesz az özvegy is, aki hamarosan felveszi a betolakodók ellen a harcot.

"Intettem" Mellon-nak,hogy itt az idő,és most van a pillanat,hogy észrevétlenül elosonjunk mögöttük..amint az orkok elhaladnak alattunk..és nem vesznek észre..leereszkedünk halkan a szikláról,mi eddig rejteket adott...és könnyű léptünk csendbe és szélsebesen hagyja maga mögött a bosszúra éhes csapatot..
A tigrisem is puha mancsaival követ a kijárathoz..és mikor kilépünk a barlangi odúból..a Nap magasan az égen jár,és az éjszakának nyoma sincs már..
Futunk a széllel,hogy arcunkat és szívünket is új erővel "erősítse",hogy hamar utolérjük a rég látott társunkat,Viridiel-t..

A lány és a tigris csendben kisurrannak. Csak pár lépést tesznek a barlangtól, mikor egy ork kiáltása hallatszik. Hamarosan az óriás pók visításába keveredik a vadászok csatakiáltásai és a haldoklók halálhörgése. Két agyaras és az özvegy lelte halálát az nap a nyolclábú otthonában. Tetemét győzedelmesen vitték le a völgybe, mutatva a többieknek, hogy a gyerek halála nem maradt megtorlatlanul. A saját halottjaikat annál nagyobb bánat közepette búcsúztatták.
Miközben szélsebesen igyekeznek utolérni a tegnap hátasával útjára indult Viridielt, hogy segítsenek a mindig bajba keveredő hírvivőnek, lassan beérik őt az érintetlen vadon határában.

A történet folytatódik itt:
https://neminra.hungarianforum.com/t204-a-bajban-ismerszik-meg-a-barat#2949