/Alia és Viri, Embert barátjáról.../

Miután a hírnök átadta népe üzenetét a nimfáknak, dél felé vették az irányt.
Nem is volt talán sok választásuk. Hiszen ha az erdő titokzatos védelmezőinek a válasza az, hogy az emberek bizonyítsanak, akkor teljesen felesleges -egyelőre- haza menni és beszámolni erről az uralkodónak. Inkább a „kiválasztottakhoz” érdemes fordulni, hogy bármi halvány reményt keressenek.
Bivaly várában is látható nyomai vannak annak a készülődésnek, amit a két testőr elindított. Kevesebb katona van a szokásosnál, noha ezt csak az veheti észre, aki gyakran jár erre. Hiszen ostobák lennének teljesen védtelenül hagyni egy sor erődöt a viking fenyegetés kellős közepén.
Ám ami minden képen feltűnhet, hogy az őrökön nyoma sincs a szokásos hanyagság. A kapuknál mindenkit megállítanak és kikérdeznek a jövetele céljáról. A szekereket átkutatják. A lakóházak között pedig párban járőröznek, a legkisebb rendbontás sem történhet ilyen körültekintő, szervezett rendszerben. Mint valami vihar előtti csend...
Ám nem váltotta meg a nehéz időszak az emberek népét. Nem lett rózsaszín az égbolt a királyságuk tiszteletére és a piactéren egy vándor árus kártyát, védő rúnákkal ellátott karpereceket és mindenféle misztikus kelléket árul. Úgy gyanítja, hogy a háború hírére sokan felkészülnek majd a legrosszabbra.
Viridiel zsebében még mindig ott lapul a merénylőtől elkobzott nyaklánc. És fejében a nimfa szavai, hogy az embereknek bizonyítaniuk kell, hogy tiszta szívűek és megérdemlik a segítséget. Talán nem egy sarlatánnal kéne ezt a dolgot kezdeni!

Eléggé elkeseredett voltam, miután a nimfa egyértelműen a tudomásomra hozta, hogy nem fognak segíteni addig az embereken, míg azok nem bizonyítják, hogy ezt megérdemlik, hogy nem olyan „rosszak”, mint, ahogy a természet lányai ezt gondolják róluk.
Ebben csak az volt az irónikus, hogy magam sem voltam erről meggyőződve, azok az emberek nem voltak túl biztatóak ebből a szempontból, akikkel eddig megismerkedtem, csak, hogy én láttam a vikingeket is és tudtam, hogy azok többet árthatnak népeinknek, mint az összes ember együtt véve.
A küldetésem tehát egyelőre kudarcba fulladt, így nem akartam visszatérni ezzel a hírrel, inkább arra gondoltam, talán megpróbálhatnék eljutni az emberek vezetőihez és megváltoztatni a természettel, a környezetükkel kapcsolatos nézeteiket, ráébresztve őket, hogy ezzel maguk mellé állíthatnák a nimfákat, szövetségeseket nyerve az elkerülhetetlen háborúhoz.
Ha Alia velem tartott, akkor együtt érkeztünk az első nagyobb várhoz, ami valami Bivaly nevű hely volt és ahol már nyilvánvaló lett, hogy az emberek tudnak a fenyegetésről és nem is vették félvállról.
Szigorú ellenőrzés után léphetnek csak be a falak közé, ahol szintén elég sok katona cirkál, mindenre figyelve és nem túl kényelmessé téve számunkra egy fogadó felkutatását, mert láthatóan minden idegenre gyanakodva tekintettek.
- Azt hiszem nem lesz könnyű dolgunk. – sóhajtottam oda a velem lévő lánynak. – Nem nagyon örülnek most senki ismeretlennek, ahogy elnézem.
Hiába a megbízás, azért közben azt sem tudom kiverni a fejemből, hogy nálam van az árulótól elszedett különös nyaklánc és itt talán van rá lehetőségem, hogy kiderítsem mi is ez, hiszen a főtéren észrevettem egy vándor misztikus dolgokkal is kereskedő árust.
Szinte viszket a kezem, hogy elővegyem és odasétáljak hozzá, de hát most nem az én problémáim kéne, hogy az elsők legyenek, nem?
Azért csak arra visz a lábam, de egyelőre csak nézelődök, mint, ahogy sokan mások is.

Engem is nagyon elszomorított,amit a Nimfa mondott..és látván a társam arcán is,hogy igy érez,Ő is.
..De ahhoz,hogy segítsenek a természet leányai az embereknek..tényleg nehéz "feladat"-nak tünik,annak ismeretében,hogy az emberek elég "természetromboló"életet élnek..de meg kell próbálni mindent,hogy végül a nimfák segítségével,esély legyen a Vikingek megfékezésére...
Viridiel-lel tartok....arra a helyre,ahol az emberek egyik nagyobb erődítménye van..a Bivaly várhoz.
Mellon-ra néztem..és talán "most"nem igazán jó ötlet beállítanunk egy tigrissel,egy emberekkel teli várba...azt hiszem elég nagy feltűnést keltenénk,ha bemennénk a piactérre...így arra jutottam,persze ha társam is beleegyezik,hogy egy "kis időre"hazaküldjem szüleimhez Mellont..már jeleztem az otthoniaknak,hogy hamarosan megérkezik,és amint,majd "üzenek érte"..akkor jöjjön utánunk...
Kicsit szomorúan simogattam meg,s öleltem meg a barátomat..de megértette,hogy "ebben a  helyzetben"így lesz a legjobb..és amint üzenetem meghallja..újra itt lehet velünk..
-Persze,hogy Veled tartok,Viridiel!-mosolyodtam rá.-Számíthatsz rám!
S mikor megérkeztünk az erődhöz..látszódott,hogy nem éppen bizalmasak az ismeretlenekkel..de talán ebben a vészterhes időkben nem is csoda...

Miközben az árus felé igyekeznek, egy másik kufár kiszúrja Viridiel díszes páncélját és igyekszik a lelkére hatni, hogy jó döntést hozzon. Magához inti a két tündét és ha oda lépnek a standjához, akkor egy kést vesz elő.
-Jó lovag! Maga az egyetlen esélyünk. Ha eljönnek a zevadariak, akkor csak Önre számíthatunk. Ez a penge úgy van kiképezve, hogy a sötét elfek egyetlen gyenge pontját tudja tökéletesen támadni. Csak úgy ölhetjük meg őket, ha lefogjuk a fegyverét és mögéjük kerülünk -a taktikát jól szemléltette, ahogy bal kezét gyengéden a hírnök kezére tette és mögé lépett-, majd hátulról elvágjuk a nyakát.
*Az acél hidegét érezheti az awyrisi a torkán és el kell döntenie, hogy megveszi-e eme titkos fegyvert.
-Megszámítom magának olcsón, mert tudom, hogy jó kezekben lesz és akár a győzelem is múlhat rajta, hogy jó felszereléssel harcoljon. Legyen az ára csak most mondjuk tíz arany. Eddig harmincért kínáltam, de -kacsintott a már újból előttük beszélő kereskedő- az életem mindennél többet ér.
*Ha az oda intésre megálltak, akkor el kell döntenie Tulion fiának, hogy megpróbál-e kölcsönt felvenni a lombtündék nevében, hogy később megadja, de megszerezze eme enyhén felfelé görbülő élű tőrt. Vagy tovább megy az ezotériáshoz. Aki ez esetben nagy lelkesedéssel köszönti őket.
-Jó napot, drága erdőlakók! Csak egy pillantást vessenek a portékámra és tovább nem is zavarok. Maguk szakértői az én tudományomnak, így nem is kell bemutatnom, hogy mi mit tud. Szemlélődjenek csak, ahogy kedvük telik benne!

Azt hiszem elég kényelmetlenül érzem magam, mert sokan, még a katonákon kívül is megnéznek, megbámulnak minket Lia-val, pedig még Melon-t nem is hoztuk magunkkal, ami tényleg megdöbbenthette volna a várlakókat. De, hát azt már rég tudtuk, hogy az emberek kissé másként állnak az állatokhoz és a természethez, hiszen pont ez okozza a problémát a nimfákkal is.
Pedig nem vágytam a figyelemre, főleg nem most, hogy eltértem a feladatomtól és a magam dolgát helyeztem előtérbe, hogy megtudjam miért szökött el a mágiám, amikor a medál a kezembe került.
De mielőtt eljutnék a kiszemelt kereskedőhöz, hirtelen, mintha a földből nőne ki, előttem terem egy másik árus, aki azonnal le is csap rám és egy tőrt próbál rám tukmálni, valószínűleg látva rajtam a páncélt és harcosnak vélve.
- Hát nem mondom, hogy nincs esélye annak, hogy eljöjjenek az éjelfek, de most a helyedben inkább a jeges föld harcosaitól tartanék, azok ellen is jó a késed? Egyébként honnan veszed, hogy ez a gyenge pontjuk? Ugyan olyan sebezhetők mint te vagy én, már ha közel tudsz jutni hozzájuk. –kérdezem meg jeges hangon, de azért megfeszülve, mikor a penge a nyakamhoz ér. – Szerinted egészséges dolog a városba látogatókat így rémítgetni, még valaki ijedtében visszavág aztán nézhetsz.
Nem számítottam rá, hogy itt valaki az életemre törne, na meg bíztam Lia-ba is, hogy elég szemfüles és tudná mit kezdjen a kufárral, ha az rossz mozdulatot tenne
- Egyébként szép tőr, de nincs pénzem, így kénytelen leszek mással megkeresni a sötét elfek gyenge pontját. – vonom meg a vállam és, ha csak nem állít meg újból, megyek tovább a kiszemelt kereskedőhöz. – Nem vásárolni jöttem, hanem hoztam valamit, aminél a véleményedre vagyok kíváncsi. – emelem ki a zsebemből a medált. - Láttál már ilyet?

Próbáltunk kicsit "elvegyülni" a helyiek között..de láthatólag alig sikerült..még egy árus is "kiszemelte"magának társamat..és egy pillanat alatt már csak úgy "ragadt"rá..és valami kétes hírű fegyvert akart eladni neki.és láttam,hogy elég rámenősen próbálkozik..és amikor Viridiel háta mögé lépett..s a torkának szegezte a tőrt..akkor reflex szerűen,de láthatatlanul a ruhám alatt lévő tőröm után mozdult kezem,és "ugrásra"készen álltam..de jól lepleztem a kofa előtt..és csak a társam láthatta rajtam,hogy mindenre fel vagyok készülve,hogyha intene nekem....ha esetleg veszélyesen alakulnának a "dolgok"..de aztán szerencsére tovább is álltunk tőle..
De aztán,társam, egy medált vett elő a zsebéből..és egy másik kereskedő felé lépett..
..és ahogy megláttam a díszes medált...tudtam,hogy láttam valahol..

A kereskedőt bizony megfogta a fiatal úr. Ha nincs pénz, akkor tényleg nincs miért tépje a száját. Csupán halkan motyog utánuk, hogy ő bizony nem adja olcsóbban az a fegyvert, melyet a háború legsikeresebb veteránjai fejlesztettek ki és az ő tapasztalataik alapján lett ilyen tökéletes. És csupán a kovácsok egy maréknyi csoportjának árulták el a titkot. Mit is képzeltünk egyébként, hogy majd csak úgy konyhakés áron fogja a titkos fegyvert árulni?
No, de csak halkan, hiszen koldusra ugyan minek pazarolja az időt. Engedte őket tovább az újabb vásároshoz. Akinek felcsillan a szeme az ékszer láttán.
-Soha életemben nem láttam még ilyet. -majd amikor hozzá ér, hirtelen megrezzen- De valamit érzek belőle. Ez a kő fontos.
*Kezébe veszi, ha nem ellenkezik a kérdező és elkezdi figyelmes szemekkel forgatni. És minden apró részletet megfigyelni.
-Érzem elég egyértelműen, hogy a jövődben egy fontos, nagyon fontos pillanatban ott lesz veled ez, ha nem adod el addig. És szerepe lesz a történésekben.
*Gyorsan végig néz a fiún és a lányon, majd kicsit zavartan folytatja.
-Nem tudom, hogy valaki vesztét okozza-e vagy pedig megmentesz életet vele. Ezt így nem tudom megállapítani. Többet nem érzek tisztán és ostobaságot nem akarok mondani. Eszközök kellenének, hogy többet megtudjunk.
*Néz újra sokat mondóan fel. Úgy tűnik, az információ úgy fogyott el, ahogy megeredt. És valaminek meg kéne nyitnia, hogy tovább csordogálhasson.
Alia is elég jól megfigyelhette, amíg az ujjak között forogtak. És rájöhet, hogy csupán apróbb őself motívumok juthattak halványan az emlékezetébe, ám a legnagyobb rész teljesen ismeretlen Awyrisben. A népe nem szokott ilyesmit készíteni, de még látni sem lehetett alkalma.

Egyáltalán nem tagadom, hogy a tőr látványra nem nézett ki rosszul, de kételkedve hallgattam a kufár azon állításait, hogy bárki is kimondottan a sötét elfek ellen fejlesztette volna ki, hiszen elég sokat voltam a közelükben ahhoz, hogy biztosan állíthassam, a démoni hatalmukon kívül, bár tagadhatatlan jól értenek a harchoz, hiszen erre tették fel az életüket, őket is fogja bármilyen fegyver, nem kell ahhoz különlegeset kitalálni.
Amúgy számomra tényleg annyit érne, mint más tőr, de mivel nincs nálam felesleges költeni való, így nem csábítódom el a kereskedő ajánlatára, ahogy az sem ingat meg, ahogy még jó ideig motyog utánunk, megindokolva, hogy miért árulja annyiért, amennyiért.
Hamarosan amúgy is elfelejtkezem róla, hiszen a másik árus számomra most sokkal érdekesebb mondanivalóval szolgálhat. Láthatóan felfogta, hogy micsoda különlegességet takar, láttam a szemén, ahogy ránézett, de szavai először kicsit lelomboztak, de aztán újból reményt öntöttek belém, mikor az érzéseiről kezd beszélni.
- Fontos? – nézek rá kérdőn, de e nélkül is folytatja, így hamarosan kezdem érteni mire gondolt ezzel.
Figyelmesen hallgatom, mert látom, hogy tényleg igazat mond és kiráz a hideg, amikor azt fejtegeti, hogy élet vagy halál kérdését döntheti el az ékszer.
- De hogyan? Hiszen nem is én……kaptam eredetileg. – vágom ki magam, mert végül is, ha szigorúan nézzük, erőszakkal vettem el attól az embertől, miként fűződhet hozzá az én sorsom?
Kicsit el is bambulok, míg ezekre gondolok, így kis ideig megnyúlik a csend, mire felfogom,miről beszélt és, hogy a kereskedő vár és engem néz.
- Eszközök? Milyen eszközök? Ha meglennének többet is tudsz mondani? Mit kéne tennem hozzá, hogy többet is megtudj? – kapcsolom össze vele a tekintetem, bár van némi sejtésem, hogy mi könnyítené meg a legjobban a dolgokat.
Viszont a helyzet nem változott, pénzem csak minimális van és még meg kell szállnunk valahol.
De meg kell várnom mi válaszol a kérdéseimre, mert az is lehet, hogy rosszul gondolom és nem pénzről van szó.

A kereskedő láthatóan megélénkül, ahogy a harmadik -belső- szemei előtt megjelenik az ékszer valódi jelentősége, ám a homályt pusztán saját képességei nem tudják eloszlatni. És meg vannak a lehetőségek, hogy éljenek vele.
-Kártyával vagy csirkecsonttal közelebb lehetne jutni, de nem merem magam megkezdeni. Ha gondolják, beajánlhatom Önöket az egyik barátnémhoz, aki nálam szokta venni a hozzávalókat. Viszonylag szerényen elvállalná miattam, meg ha elmondom, hogy miről van szó. Nem tudom, hogy mennyit szánnak rá, de tudja -három ujját összedörzsölte, hogy jelezze a probléma gyökerét- ő ilyen. Nagyon jó a szakmába, de egy keveset akkor is adni kell neki, ha én lealkudom. Én is megpróbálhatom ingyen, de nem garantálhatom az eredményt. Én szívesen segítek.
*A testtartása és a beszéde már egyre kevésbé egy kereskedőre volt jellemző, kijött a pultja mögül észrevétlen és már Alia és Viridiel mellett állt bizalmasan, barátian.

Hirtelen látszódik a Kereskedőn,hogy felcsillan a szeme..és eztán már más hangot "ütött"meg velünk..bizalmasabb és közvetlenebb lett ..és láthatólag a "haszon"is lebegett szemei előtt..hátha meg tudná valahogy "szerezni"az ékszer valódi "értékét"..mert nagyon úgy tűnt,hogy többet tud annál,mint amit elmond nekünk..és szerintem nem is az akinek mondja magát..bár inkább ez amolyan "női megérzés "volt..de akkor sem hagyott nyugodni a dolog..
-Bocsásson meg Uram!..de magunkra hagyna minket egy pillanatra??Kis időt kérünk a döntés előtt,ha nem bánja!..-kedves mosollyal néztem a Kereskedőre..és a Társamra néztem kacsintva..kissé oldalra léptem,és vártam,hogy Viridiel is lássa szándékom..
Ha érti a kacsintásom,akkor picit arrébb állunk a Kofától,és odasúgom neki..
-Szerinted?..menjünk el a "Javasasszonyhoz"??..Bár lehet,hogy segítene..de az is lehet,hogy valamit nem mond el nekünk ez az ember..többet tudhat,mint amit elárult..de ha úgy döntesz,hogy menjünk,akkor a pénzre ne legyen "gondod"..van nálam..de azért ne nagyon "verjük"nagy dobra,hogy van pénzünk..próbálj meg alkudni!...De azért résen kell lennünk..nagyon bizalmas lett velünk..és ez inkább női megérzésem..-kacsintottam a Társamra..

Nagyon kíváncsivá tette, meg hát már nagyon szerettem volna tudni, mit tud ez a nyakék, hiszen tapasztaltam a hatalmát. Az is megdöbbentett, amit eddig mondott a kufár, hiszen eredetileg nem nekem szánták a medált, így nehéz volt elhinnem, hogy mégis az én jövőbeli életemre lehet befolyással.
Viszont abban sem lehettem biztos, hogy mindenkire egyformán hat-e az ékszer, így lehet, hogy a sötét mágiára nincs olyan hatással, mint az enyémre. Ezért szerettem volna többet megtudni róla és ezért némi kockázatot vállalni sem voltam rest, csak, hogy pénzem az nem igen akadt és itt úgy nz ki, hogy sajnos ez a probléma gyökere.
- Mindent meg akarok tudni, amit csak lehet, de……- nem tudtam, hogy jó-e, ha felhívom rá a figyelmét, hogy mennyire lyukas a zsebem, mert láttam hogyan reagált erre a másik kereskedő.
Ekkor szólalt meg Lia és szakította félbe a férfit, jelezve nekem, hogy vonuljunk félre egy kicsit és én eddig is megbíztam benne, így ezt habozás nélkül megtettem, kíváncsian, hogy mit akar mondani.
- Érzem én is, hogy valami nem stimmel, de talán tényleg csak bizonytalan, azért ilyen. Ha igaz, amit mondott és tudom, hogy a medál tényleg furcsa képességgel bír, akkor fontos lenne megtudnom pontosan a hatalmát. De természetesen nem tékozolnám el a pénzedet és mindenképpen megadnám, ahogy pénzhez jutok. Persze legyünk résen. – válaszolom neki elgondolkozva a véleményén, ami sokra tartok, de most erősebb a vágy,hogy megtudjam mire képes a nyaklánc. – Vágjunk bele és lássuk mire lehet képes az a barátnő és mennyiért. – mondom némileg hangosan, hogy a kufár is hallja, ha Lia-nak nincs ellenvetése.

Viridiel és Alia végül úgy dönt, hogy érdemes kis pénzt áldozni arra, hogy többet tudjanak meg. Még ha az ezotéria árus nem is a legbizalomgerjesztőbb. Ám a hírvivő tudta jól, hogy a nyakláncnak valós ereje van és valahol az emberek területén a király merénylője talált egy boszorkányt, aki felismerte a medált és elárulta neki a képességeit.
A varázstárgy árus első mondata az volt, hogy soha életében nem látott még ilyen tárgyat. Így ő már ezért is kilőve. A forgalmas csomópontnál ha megfordult az áruló vele, akkor biztosan kérdezősködött mindenkinél, amíg ki nem derítette annál a titokzatos varázslónőnél. De a férfihoz már nem ment oda és ebből sok minden következhet.
A barátné otthonába egy színes mintákkal tarkított takarót félre hajtva lehetett belépni. A belseje majdnem annyira szegényes volt, mint kívülről. Ám valóban olcsón megszámolta, két ezüsttel beérte a különleges munkáért.
Hosszan nézegette és vizslatta a különlegességet, majd egy csomag kártyát vett elő. Hosszasan, elmélyülten emelte elölről a lapokat és ejtette bele véletlenül a közepébe, hogy mire végzett, már mindenki beleszédült az állandó keverésbe.
Nem a tetejéről húzott, hanem félkörívbe rendezgette és megkérte a nem régen nemes elffé lett tündét, hogy ő húzzon.
-Ez a szív. Azt jelenti, hogy a lelkedhez nagyon közel álló, számodra fontos.
*Megismétlődött még többször az új lap választása.
-Ez az akasztott ember. A Halál. Vagy valaki olyasmihez van köze, aki meghalt vagy a kőhöz kapcsolódó események során fog meghalni.
Utazás. Valami messzi dolog van benne. Te talán többet tudsz erről. Valaki váratlanul érkezik hozzád. Vagy te mész utazásra. Esetleg valaki olyan ismerősöd haláláról van szó, aki nem a közeledben van, nem mindennap találkoztok. És ezért érkezik az ő halál híre.
Volt a múltban valaki, akit elvesztettél és kapcsolódik a kérdéshez?
*Úgy tűnik az öregasszony keveset segít kevés pénzért. És amíg nem kap több információt, nem is fog tudni. Még ha ezt a keveset nagyon is nagy lelkesedéssel.

Végül megállapodtunk a Kofával,hogy elvigyen minket a Barátosnéjához,és így kiderülhet végre a medál igazi "képessége"...és végül odaértünk Jósasszonyhoz...aki elég szegényes otthonában fogadott minket..de tényleg olcsóbban számította fel szolgálatait nekünk..
A nyakláncot elég behatóan vizsgálgatta..s aztán az asztalra kiterítette a kártyákat a megkeverés után..de amikor Társam húzott belőle 3 lapot..akkor a Hölgy,a pakli elé rakta,és felfedte azokat..
Ahogy így sorba tette a lapokat,egyre jobban körvonalazódott az a sejtelem,ami,eddig csak homályosan ,de egyre tisztábban látszott már....mit is akar "üzenni" Viridielnek a medál..
-De ha esetleg még egy ezüsttel "megtoldanánk"a kért fizetségét..lehet,hogy még lelkesebb lenne és több információt is "hajlandóbb"lenne adni..-súgtam oda halkan a társam fülébe.

Tényleg nincs sok bizodalmam a férfi iránt, aki mohónak tűnik kissé, de az a kis remény, amit felcsillant azzal, hogy van egy boszorkány ismerőse, aki többet tudna mondani, úgy gondolom megéri, hogy tegyünk egy próbát.
Persze, ha igazat állít az árus és az első megdöbbenése elég őszintének tűnt, amikor meglátta a medált, akkor még soha nem látta, így esélyes, hogy az áruló őt nem kereste meg és nem az ő barátnője volt az, aki informálta az ékszer képességéről, bár más úton is oda találhattak hozzá.
Nem látszik valami felkapott helynek a kofa ismerősének lakhelye, szegényesnek tűnik, de ez még nem keserít el, attól még lehet jó képessége a nőnek. Talán pont azért hanyagolják, mert mindig az igazat mondja és ezt nem mindenki viseli szívesen. Ez lenne a jobbik tippem arra, hogy miért ilyen a hely.
Két ezüst bár nem a világ vége, azért egy ilyen munkáért szerintem sok, nagy a gyanúm, hogy nem ezekkel az árakkal dolgozik, mert különben még jobban felkopna az álla, de hát ha foghúzósan is, de leszurkolom a pénzt neki és már részesülhetek is tudományából.
Egyre kevéssé vagyok lelkes, ahogy szétteríti a kártyákat. Sosem voltam híve az ilyen kétséges jóslásoknak, ezt nem tartottam mágiának.
De hát már fizettem és legalább szerettem volna valamit kapni érte, így egy sóhajjal húztam a pakliból egymás után három lapot, amihez homályos magyarázatok társultak, ahogy már eddig is tapasztaltam.
- Szóval valakit, aki közel áll hozzám, meglátogatok, vagy ő látogat meg engem, esetleg meghal vagy már meghalt……….hát igazán sokat segítettél ezzel. – csóválom meg a fejem elégedetlenül, bár valamiért felvillan a fehér szemű elf képe a bányából, akiről úgy gondoltam a bátyám lehet és ez összeszorította a gyomrom.
Meghallom Lia suttogását és hálás is vagyok a segítségéért, de bizonytalanul ingatom meg a fejem.
- Nem szívesen áldoznék fel több pénz ilyen homályos víziókra, amiket én is megálmodhatok. Különben is a medálról még egy szó sem esett és én főleg arra vagyok kíváncsi. Mit tud, honnan való, hogyan került ide? A sorsomat meg soha nem a kártyában kerestem.
Aztán ismét a boszorkányra pillantottam.
- Ha nem tudsz mondani ennél többet, akkor köszönöm, majd keresek mást, aki segíthet.

Turion fiában egyre jobban megerősödik a gondolat, hogy csak a bolondját járatják vele és az ezotéria kereskedő csupán azért passzolta le őket egy ismerősének, hogy a rejtélyes kapcsolat még megbízhatóbbá tegye, mintha maga kezdene el bűvészkedni a piactéren. Alia viszont további pénzeket áldozna fel erszényéből, amit ha Viridiel elfogad, akkor további részleteket tudhatnak meg. Olyan történetről, ami bármikor bárkivel megeshet.
Ott lebeg a halott bátyja szelleme felettük, akit fél éve viszont látott az egyik bányában. És talán rá utalt a halál, egy hajótörésben végződött utazás és a szív. Ám egy valami egészen biztos most már a történetből. Roner Solini soha nem kérdezett semmit ezektől az emberektől a varázsvédővel kapcsolatban. Talán tényleg létezik egy boszorkány az orkok dúlta határvidéken. És amikor vissza felé jött a Szirén-öbölből, már a periférián megtalálta a választ. Vagy csak nem tért be ebbe az erődbe és a köré épült településre és elment mellette, majd vissza a tengerparti halászfaluba...
Hosszú utat kellett bejárnia, miközben nem csak megelőzte a tengerparton lassan délnek haladó vikingeket, de a történet szerint vissza is fordult valamiért, hogy végül a testőrök és Viridiel által elrabolva újra találkozzon velük és megsérüljön.
Mindent összevetve elég élethűen írta le a Zevadarhoz igen közel lévő Szirén-öbölben partra szálló idegenek ahogy vállukra vették a hajóikat. Nem tűnik hazugságnak. De akkor mégis mi lehetett az oka annak, hogy egyetlen ékszerrel visszatért lélekszakadtában a királyságba megkérdezni egy boszorkányt, hogy mire való az által talált ékszer? És miért indul újra arra a tengerpartra, ahol tudta jól, hogy közeledik az új ellenség?
De most egy sokkal nagyobb és fontosabb rejtély az, amivel az erdei elfeknek foglalkozniuk kell. A bizalom kérdés. Hogyan lehet ezt a gordiuszi csomót átvágni? Solini egész biztosan a fent említett távolság kétszeresét is lefutná hamarabb, mint a nimfák szövetségét megszerezné. De tovább ekézve a földön fekvőt, Zevadar jóindulatát is hamarabb megszerezné, mint az erdő leányiét. Jobb az mindenkinek, ha ő Össznépi Erődben segít a lovagoknak védelmet szervezni az ellenséggel szemben. És nem üti bele az orrát olyanba, ahová születésétől kezdve nem való.
De hamarosan egy küldönc érkezik, hogy a két látogatót várja az ispán a fellegvárban. Ami hangzatos neve ellenére csak a legbelső gyűrű közepén épített torony, mely minden más épület fölé nő.

A javasasszonynál tett látogatásunk,nem igazán segített kideríteni,hogy mit is "tud"a díszes medálion..bár felajánlottam társamnak a plusz 1 ezüstöt is..de én is jobbnak láttam,inkább nem költeni olyanra..mit eddig is "tudtunk"...
és a" sors kártyáit",ahogy kiterítette..úgy tűnt ,hogy csak puhatolózik..és konkrétat az ékszerről semmit nem tud..így inkább megköszönve a szolgálatait..a lakhelyéről,kifelé vettük az irányt ..
Remélve,hogy majd csak lesz egy olyan személy,aki ténylegesen tud nekünk segíteni és megfejti a nyaklánc valódi képességét...
Viridiel-hez fordultam,és odasúgtam neki-Nem úgy tűnik,hogy tudna valamit erről a medálról..és elég homályosan is utalgat a "jövőre",inkább találgatva,mint ha biztosan nem tudná azt....szerintem menjünk vissza a piactérre..és nézzünk jobban körül..de óvatosan..-néztem társamra..
De mielőtt elindultunk volna..vagy éppen indulásban voltunk..egy küldöncfiú áll elénk..és üzenetében, felkéret minket az Ispán a "tornyába"....csak azt furcsálom,hogy honnan tudták,hogy itt találnak minket...és a Városban ,itt vagyunk a jövendölő asszonyságnál.....ez egy kicsit elgondolkodtatott..
Viridielre néztem kérdőn,hogy mit tegyünk....de szerintem ugyan arra gondolunk ,ebben a pillanatban is ..

Azt hiszem még sem hiszek a boszorkánynak annyira, hogy további pénz áldozzak rá, még akkor sem, ha felmerül bennem a bátyám képe. Ez most csak arra jó, hogy elkomorodjak tőle, hiszen nem tudom mikor juthatok vissza, arról már nem is beszélve, hogy a bányából kiszabadítani nem éppen egyszerű mulatság, előbb végezhetem én is odalenn, mint, hogy szabadítóként lejussak oda és szabadon távozhassunk. Talán, ha egy csapatot tudnék verbuválni…….
Na, de most egy másik feladatot kell teljesítenem és már így is eltértem tőle, mert ki akartam elégíteni saját kíváncsiságomat, ami láthatóan nem sok sikerrel járt.
- Igen Lia, én is úgy vélem, hogy nem érdemes tovább itt időznünk, talán a tőr árus tud valamit, bár azt hiszem ott sem járok sikerrel. Azt gondolom a fickó, akitől elvettem a medált, alaposan rászedett és úgy hazudott, mint aki könyvből olvasta. Soha nem járt erre, hiszen a kufár akkor biztosan emlékezett volna erre. – emeltem meg az ékszert, miközben már visszafelé indultam a piac tér felé.
Igazából nem is azért, hogy tovább kutakodjak, mert egyre biztosabb voltam, hogy Solini egészen máshol szerezte a medált és semmi esetre sem itt tudta meg azt, mire képes. Mivel én legutoljára egy hasonlót egy sötét tünde kezében láttam, azt hiszem az áruló ember is tőlük kaphatta, hiszen hazug szavai semmiképp nem állják meg a helyüket már. Kivéve, hogy látta a vikingeket, mert azok leírása stimmelt.
- Úgy gondolom ne is vesztegessünk erre most több időt, hiszen nem ezért jöttünk ide, valahogy kellene találni valakit, akivel lehetne beszélni a nimfák „ultimátumáról”, persze nem pont ezekkel a szavakkal. – húzom el a szám, mert elég reménytelennek tűnik a feladat, de úgy gondolom mindent meg kell próbálni.
Mintha csak valami végszóra, egy futár érkezik és elmondja, hogy a vár ispánja vár minket a fellegvárban és a magas toronyra mutat középen.
- Az ispán? – kérdezek vissza némileg értetlenül, hiszen a piaci árusokon kívül még nem váltottunk szót senkivel itt. – Jó hírhálózata van az úrnak. – vonom meg végül a vállam, mert nem vagyunk abban a helyzetben, hogy visszautasíthatnánk a meghívást valószínűleg. – Na, meg úgy is jó lenne valakivel szót váltani a vikingek és a nimfák miatt.
Így aztán, ha a küldönc mutatja az utat megyek után, hogy megismerjük ezt az ispánt, és talán előrébb jutok az ügyemben is.

Az egész helyőrség központja úgy lett berendezve, hogy visszatükrözze a korona nagyságát. Bár ez elvileg egy határ széli végvár, ha csak egy alacsony szintű rajparancsnok belép, ma már azt sugározza minden, hogy egy központ. A környező védett falvak központja és annak a nem hivatalos birodalomnak az uralkodó bástyája, mely tőle északabbra terül el, és ahol az éhező ork hordák csapnak össze fosztogatás közben a járőrökkel.
Ugyan azon az úton jutnak el az irányítás legmagasabb szintű urához, mint bármely tiszt vagy hivatalos vendég tenné. A belső vár kapujától csatlakozik hozzájuk két katona is, aki épp őrséget teljesített. A bizalom nem mellőzi a biztonsági intézkedéseket még akkor sem, mikor a szokásos katonák töredéke van a várban.
Már majdnem a tárgyaló szobába érnek, mikor a falon egy ismeretlen zászló lóg le. A király harcosai öt lépéssel előtte tisztelegnek és mindvégig halántékuknál tartják a kezüket, míg el nem jutnak másik öt lépés távolságnyira a túloldalra. A lobogó nem az ország zászlaja és nem is valami hivatalos jelképe. De ugyan ez volt kitűzve az ideérkezésükkor a kapura a korona zászlajával együtt. Akár az itt szolgálatot teljesítők csapatzászlaja, akár a város címere, úgy tűnik, a fegyelem és a tisztelet nem csak a hazájuknak szól, de legalább annyira tisztelik a szűkebb értelembe vett régiót, eme istenek háta mögötti vidéket.
Belépve a terembe az asztal végétől jól láthatóan távolabb húzott díszes székben ül az ispán. Egy szerényebb trónnak is beillett. Érkezésükre felállt és az asztalfőhöz sétált.
-Üdvözlöm önöket! Dózsa ispán vagyok, eme menedék vezetője. Az őrök szóltak, hogy szövetségeseink két tagja érkezett és kíváncsi voltam, mi járatban vannak erre. Foglaljanak nyugodtan helyet!
*A legkisebb jelét sem adta, hogy ő maga valahová is le akarna ülni, de barátságosan nyújtotta a jobb kezét a hosszú asztal mellett sorakozó temérdek székre.
-Általában is sok nehézség és harc jár eme sorscsapások sújtotta szegletére az országunknak. De mint talán tudják, embereim java részét el kellett küldenem Összerődhöz, hogy az ottaniakat megsegítsük az új támadókkal szemben. Nagy örömömre szolgálna, ha csatlakoznának pár napig az itteni rendfenntartáshoz és amíg vissza nem tér a csapat, kicsit kevesebb rés lenne a védelmünkön.
*Nem mondhatni, hogy a határ védője sokat köntörfalazna. Gyorsan előállt azzal, hogy mit akar.

A küldöncfiú ,miután átadta nekünk a meghívásról szóló üzenetet..követtük Őt a belső várba..ahol az Ispán, várt már minket..
..az oda vezető termeken át, még katonai kíséretet is kaptunk,két őrséget teljesítőt,akik nagy büszkeséget és tiszteletet mutattak e falak között...ahogy  tisztelegve lépkedtek a torony folyosóin át..kísértek végig a Fogadó-szobáig minket..látszódott rajtuk a meggyőződés és az igaz szív tisztasága..
Belépve a terembe..egy hatalmas és ízlésesen berendezett ,elég nagy létszámú személyt is befogadni képes helyiségbe léptünk be..Egy óriási asztal volt a terem közepén és körötte temérdek szék.. biztosan sok tanácskozás is folyhatott már e falak közt..
A hosszú szoba végén ült a magas rangú Úr..aki látván érkezésünk,tisztelettudóan és illendően fogadott minket...hellyel is kínált ..
Viridiellel közelebb léptünk hozzá..és illendően meghajoltam én is a helytartó előtt..bemutatkoztam.s kedves mosolyt"villantottam" az Ispán felé...s hallgattam határozott szavait,mi lényegre törő volt..és nem köntörfalazott ...egyenes beszédnek hangzott..s talán a "megfelelő"emberrel találkoztunk,aki talán tudna segíteni a dolgunkban..és tisztánlátásával is fel tudja mérni,hogy milyen "feladattal"is járunk ezen falak közt..és mert látja,s tudja is,hogy a határokat fenyegető veszedelem,nem csak légből kapott hír csupán..

Kíváncsian követem a küldöncöt és nézem meg a toronyban helyet kapó helyiségeket, amik mindenképpen figyelemre méltóak ahhoz képest, hogy egy kis határ menti végvárban vagyunk. Láthatóan igyekeznek adni a látványra, de hát az emberek mindig is ilyenek voltak, azt hiszik, hogy attól néznek ki nagyobbnak és dicsőbbnek, ha körül veszik magukat drága, csillogó holmikkal és ez az oka annak is, hogy a természet lányai megorroltak rájuk. Ahhoz, hogy ilyen fényűző otthonokat hozzanak létre, sok kárt okoznak a természetben, fákat vágnak ki a házaiknak, a bútoraiknak, hogy földeket foglaljanak el, elüldözve ezzel az ott lakó állatokat is.
Igazából csak most fogom fel, hogy milyen fába is vágtam a fejszémet.
Már egy ideje, mióta a belső várba léptünk, két katona is csatlakozott hozzánk, de ezen nem csodálkoztam, hiszen érezhető volt az egész helyőrségen a készültség és ehhez a biztonsági intézkedések is hozzá tartoztak.
Szerencsére találkoztam azzal a fura mozdulattal, amit a kísérőink tettek a kezükkel, különben biztos érdekesen néztem volna rájuk, bár így sem értettem, hogy egy zászlónak miért kell tisztelegni, de hát nem ez az egyetlen, amit nem értek az embereknél. Ráadásul ez nem is a király zászlaja volt.
Dózsa ispán egy hatalmas asztallal és rengeteg székkel ellátott helyiségben fogadott minket, aki láthatóan tekintélyes ember volt.
- Köszönjük Dózsa ispán. – hajoltam meg népem szokása szerint könnyedén. – Az én nevem Viridiel, a kísérőm pedig Alia.
Nem illett visszautasítani a hellyel kínálását, így leültem előtte az egyik székre, majd meghallgattam a további mondanivalóját, bár most már sejtettem, hogy valószínűleg a kapuőrök értesíthették rólunk, minden bizonnyal így tettek minden idegennel.
A kérése, ami elég határozottnak és …..hmmm…….ajánlottnak is volt mondható, őszintén meglepett. Miért lett volna szükséges pont két erdei tündére egy ekkora vár vezetőjének. Aligha lenne kisegítve, ha komolyan megtámadnák a várat, más esetben meg ők is elegen vannak.
- Örömmel állunk rendelkezésére pár napig Dózsa ispán, bár utána nekem is lenne egy kérésem. Tudjuk, hogy milyen veszélyt jelentenek az új jövevények és, hogy az embereknek segítségre lesz szükségük ellenük. A segítség viszont sajnos feltételekhez kötött. Ez ügyben kéne tárgyalnom valakivel. - válaszolom azonban, kis gondolkodás után.

A vár vezetője összekulcsolta maga előtt az ujjait és kezét az asztal lapjára leengedve könnyedén válaszolt.
-Nos, akkor hallgatom, mit szeretnének? Gondolom, ha ilyen szépen fogalmazta meg és „tárgyalásról” beszél, akkor az nem könnyen teljesíthető szívesség. Ám biztosíthatom, hogy figyelek és nyitott vagyok mindenre, amit ész érvekkel alá támasztható és a két népnek kölcsönösen előnyös.
*Szemöldöke fentebb emelkedett, ám arca nem volt csodálkozó. Inkább csak kérdő, mely jelezte, hogy szavaihoz híven nem némi Szépen Csengő zsebpénzt kívánnak zsoldként. És nem olyan formalitásokról, mint hogy saját jelképeiket kitűzve harcolhassanak. Sokkal inkább számított... öööömmmhhh... nehéz megfogalmazni. Nagy szívességre.
Ám két dologgal tisztában volt. Az egyik, hogy a katonai létszám tökéletesen alkalmas egy kisebb, maximum néhány száz -esetleg pár ezres- létszámú roham visszaverésére. És abszolút nem állnak készen, ha Össznépiből nem tér vissza a derékhad, egy nagy összecsapásra. Így bővíteni kell akár most a szolgálatban lévők számát. És azt is világosan meglátta az idők során, hogy a víz nem erővel, de cseppenként kivájhatja a követ. Sok ilyen beszélgetés, melyet az összefutó kereskedőutakon érkező szövetséges népbeliekkel lefolytat, az már jelent valamit. Elég lenne neki jelenleg csak pár száz fő törpéből, kentaurból vagy akár erdei elfből is. És már lényegesen jobban állnának csupán a torony megvédésében.
Minden újabb védőre a létszámnál több támadó szükséges, hogy elvi esélyük legyen a sikeres áttörésre. Ha a várispán felviszi a saját emberei számát még százzal az elkövetkezendő időre, akkor az ide eljutóknak közel félezerrel többen kell lenniük, hogy aggodalmas felállás alakuljon ki.
De most még senki nem tudja, pontosan mire kell számolniuk. A labda -úgy mond- Össznépinél pattog.

Az Ispán szavai,és nyitottsága kis "reményt"hozott a "küldetésünk"megvalósítására...talán,ha elmondjuk Neki a Nimfák "üzenetét"és annak lehetőségét,hogy segítséget nyújtanának,ha látnák az emberek "javulását"a természet és a környezetük ,s az ott lakó "élőlények"tiszteletével..akkor segítenének harcolni az Emberek oldalán..
A helytartó nyitottságát,és józan látását látva,kis reménnyel lett tele a szívem,mert a "segítségével"talán esélyünk lehet,a "küldetésünk"megvalósítására..s ,ahogy hallottam szavait,talán mégis van remény,hogy segít nekünk..
Kedves és határozott hangon szólaltam fel,s reméltem,hogy látja szememben a csillogást,hogy "kölcsönösen"tudunk "egymásnak "segíteni..s belekezdtem a mondandómba..
-Követekként jöttünk,bár ezt tudja már..-mosolyodtam rá-a Nimfák üzenetével..,miszerint segítséget nyújtanak az embereknek,a közelgő betolakodó nép ellen,akik fenyegetik a Városainkat,s Népünket!..de "feltételekhez"kötötték,eme segítségüket..miszerint,ha "látnának valami javulást az emberek részéről,hogy nem rombolnák környezetük,s annak élőlényeit"..akkor szívesen harcolnak Ők is az Emberek oldalán.
Bár kissé furcsán hangozhat..de ,ha még "cseppenként"is...de talán esély van arra,hogy egy maroknyi ember "példát"mutathat a természet leányainak,hogy nem minden emberi lény,gonoszsággal,és rombolással él..s ahogy nincs két egyforma fa,vagy virág..úgy minden élőlény különböző!..
Talán,ha pár napot eltöltünk e helyőrségben,és "megismerhetjük"népét..akkor talán a Nimfák is láthatnák,hogy van remény a "javulásra"..ahogy esélyt kell adni minden lénynek a "bizonyításra"..és ne elitélve legyen..ahogy már évszázadokon át ...

Úgy néz ki, hogy a mondanivalóm értő fülekre talál, mert az ispán nem jön zavarba, nem próbál meg kibújni a dolog alól, hanem azonnal érdekelni kezdi, hogy milyen tárgyalásról, milyen szívességről lenne szó.
Feltételezem, hogy egy ilyen fegyelmezetten rendben tartott vár vezetője, elég hatalommal bír, hogy közvetítse a királya felé, mit kér segítségéért cserébe a nimfák népe, ami végül is nem is olyan nagy kérés, hiszen hosszútávon az emberek érdekei is azt kívánják, hogy békében éljenek a környezetükkel és ne pusztítsanak el maguk körül mindent, mert azzal maguk alatt is vágják a fát. Bár nagyon úgy néz ki, hogy egyelőre ezt ők nem látják, így talán nem árt egy kis figyelemfelhívás.
Némileg meg is könnyebbülök, hogy talán így egyszerűbb lesz a feladat teljesítése, mellyel a nemes elfek megbíztak és ami a Nimfák feltételei miatt egy darabig egészen lehetetlennek tűnt, hiszen tisztában voltam a hierarchiával az embereknél és a királyhoz eljutni ilyen vészterhes időkben, eléggé nehézkesnek nézett ki, de ha az ispán segít…….
Elvileg, amúgy is azoknak kell változniuk, akik a végeken élnek, hiszen ők kerülnek napi kapcsolatba más népekkel és főleg az erdő népével.
Már éppen belekezdenék a mondandómba, mikor Lia átveszi tőlem a szót és én bólogatva hallgatom, mert jól összefoglalta a lényeget.
Persze az is benne volt a pakliban, hogy kettőnk pár napos segítsége a várban, egyáltalán nem éri meg ezeknek az embereknek, hogy ilyen ígéretet tegyenek, meg aztán lehet az ispán ehhez amúgy is kevés, de egy próbának mindenképpen megteszi, ha nem jön össze még mehetünk tovább, bár kétlem, hogy elég időnk lenne már.
Lia javaslata meg tényleg kivitelezhető, én sem tudtam volna ilyen jól megfogalmazni azt, mit szeretnénk elérni és lehet, hogy a nimfáknak tényleg elég, ha legalább a próbálkozást látják, az igyekezetet, elvégre a vikingek őket is fenyegetni fogják előbb-utóbb.
- Társnőm igen jól fogalmazott ispán. – bólintok, miután a lány befejezte. – Javaslom, hogy fontolják meg a dolgot, mert úgy gondolom sokat nyerhetnének a természet lányainak és más, hasonló fajok segítségével és ehhez csak egy kis igyekezet is elég lenne. Viszont, ha ezt nem tudja biztosítani, attól tartok, hogy feladatunk tovább szólít minket és keresnünk kell további kapcsolatot népe vezetőihez.

A férfi türelmes arckifejezéssel hallgatta végig az elhangozottakat és várt még egy kicsit, miután Alia és Viridiel befejezte a mondatokat. Talán csak gondolkodott. Talán csak várt valamire. Majd megszólalt.
-És milyen apró dolgokra gondoltak gesztusként a nimfák? És milyen jellegű segítségre gondoltak? Ha azt szeretnék a hölgyek, hogy megmutassam, nem vagyunk gonoszak, körbe vezetem őket szívesen az egyik mostanában lerombolt falunkban. Biztosíthatom Önöket és őket is, hogy a fájdalmaink valósak. És tragédiák élőlények, emberek sorsával történnek meg, nem távoli, megfoghatatlan fogalmakkal. Ugyan úgy érzünk, lélegzünk és sírunk szeretteink elvesztésekor, mint a világ bármelyik népe az orkokat kivéve. Ők talán könnyebben vetik bele magukat a Halálba, de meggyőződésem, hogy ők is valamilyen módon biztosan megélik a veszteség tudatot ilyenkor.
Ám talán nem erre gondoltak. Ha meg kell győznöm Önöket arról, hogy szeretjük a természetet és megbecsüljük, akkor mutatnék valamit. Jöjjenek utánam!
*Ezzel elvette a még mindig asztalon pihenő kezét és nagy léptekkel indult meg egy mellékszoba kétszárnyú, impozáns ajtaja felé. Mutatta az utat az erkélyig, majd a karját körbe hordta a látottakon.
-Íme a bizonyíték. Ujjai végig hordtak az alattuk elterülő város háztetői felett. Még ilyen magasságban is kiültetünk az ablakunk alá egy láda virágot. Mi ez, mint rajongásunk a szép és tiszta dolgokért?

Miután elmondtuk a Helytartónak a "Nimfák üzenetét"..látszott,hogy nem lepte meg Őt, a hallott szavak..de talán kis szomorúság is "lopózott"hangjába,mikor válasza felcsendült a hatalmas teremben..és,bár nem emelte fel hangját..és kedvesen is szólt..de valahogy érződött benne a fájdalom..ahogy hallottam szavait..biztosan elvesztett már közeli barátot,vagy oly kedves személyt ,ebben a gondterhes időben..
Egy nagy és szépen kimunkált ajtóhoz vezetett minket,amit kitárva a Városnak házait láthattuk..és ahogy végignéztünk a tetők,és tornyok felett...látszott,hogy a "körülményekhez"képest..a növények s emberek próbálják az"egyensúlyt"elérni..és virágokkal,s futó növényekkel igyekeznek kis természetet "varázsolni"a rideg házak oldalára,s ablakaiba egyaránt..s jó volt látni,hogy még ilyen háború közeli napokban is van a jóra remény..és ott van ebben a Városban,s minden lakójában a "jobbá tétel"..még,ha nem is tudnak sok mindent a külvilágról..de látni lehet a törekvés a jó iránt..
S ahogy eddig is voltak "jók"..és olyan álmok,amik az Emberek kevesei is éreztek..de mostanra ..sokkal tisztább lélekkel, és tudatosabban éltek az emberek..mint ahogy sokan, a távoli népek gondolják..
-Nagyon szép Város!..és így a házakat elnézve..egyre biztosabb vagyok benne,mit eddig is tudtam,s ahogy most itt állunk..érzem,hogy "mindkettőnk"kölcsönösen tudnánk "tanulni"egymástól..és ahogy mondta..minden élőlény érző és lélekkel teli..ahogy a fák ágai,s levelei ..még akkor is,ha leestek az avarba..még akkor is érződik bennük a nap fénye és melege..
Segítségünk és kölcsönös együttműködésünk ,"sikeres"lehet...,nagyon"gyümölcsöző"lehet ,ha mindannyian összefogunk egymással..néztem mosollyal, Dózsa Ispánra,és aztán Társamra is..
-S nem "itélkezni"jöttünk..hanem segíteni..mert ugyan azt éljük át,mint minden élőlény...