Faj: Sötét elf

Nem: Nő

Kor: 110

Becenév: nincs

Rang: nincs, de mint az első Hadvezér felesége tiszteletnek örvend

Mágia szint: Beavatott

Legtöbben, akik találkoztak vele csöndes, hallgatag, szerény asszonynak tartanák és nagyon-nagyon kevesen vannak olyanok, akik elmondhatják magukról, hogy ismerik annyira, hogy tudják, mi lapul ezek mögött. Egy okos, ravasz, energikus ember, aki minden hajlandó feláldozni családjáért és uráért, akihez, bár látszatra szülei választották jövendőbelijét, szerelemből ment hozzá és nem azért, mert elszántsága és kitartása előre vetítette, hogy karrierje majd a magasba szárnyal. Isis elég okos volt hozzá, hogy tudja, magasról lehet a legnagyobbat esni és ez különösen igaz volt az ő társadalmukban.
Pont a csendessége miatt sokan nem vették számításba és ez jól megfelelt neki. Viszont azzal is tisztában volt mikor hol a helye és mit várnak el tőle, mind társadalmilag, mind a férje Uráldur és nem igen okozott csalódást. Termékeny és jó anya volt, akiben mély nyomokat hagyott hat fia elvesztése. Isis sötét, hibátlan bőrén nem hagyott látszott az idő és a tucatnyi lurkó. Ajkai szépítőszerek nélkül is telt vörösen kínálták magukat (szigorúan a férjének), szemei parázsló sötétséggel tekintettek a külvilágra és aki olvasni tudott benne, látta az abban rejlő mélységeket. Fehér, selymes haját legtöbbször laza kontyba tekerve hordta, szándékos lazasággal engedve pár kósza fürtöt a füle mellé. Teste arányosan kecses, még a majdnem két méter magassága ellenére is.

Szerető, de szigorú családi körben nőttem fel. Apám megbecsült centurió volt és sok sikeres csatában vett részt, mely jó anyagi körülményeket és társadalmi rangot biztosított családunknak, még akkor is mikor az utolsó hadjáratból rokkantan hozták haza. Elveszített az egyik lábát, de még így is több ellenséget küldött a túlvilágra, mielőtt a felcserek kezébe került volna.
Ezek után az újoncok kiképzésében segédkezett, ami anyámnak nagy megkönnyebbülés volt, mert úgy gondolta, férje esetleg belekeseredik, hogy ha nem veszik többé hasznát. Szerencsére nem így történt.
Ennek megfelelően jó nevelést kaptam, ahol megtanultam, amit egy harcos feleségének tudnia kell és aminek legfőbb mérvadója az engedelmesség volt. Hogy én ezt, hogy utáltam! Miért lennék én kevesebb, mint egy férfi? Legalább annyira jól értettem a közelharchoz és a fegyverekhez, főleg a  falces-hez (sarló alakú vágó fegyver), mint egy harcos. Azt hiszem anyámnak elég sok baja volt velem és makacs, lázadó természetemmel, de aztán az anyai és apai pofonok és súlyosabb elzárások csak jobb belátásra térítettek.  Na, persze nem azért, mert megtörtek volna, hanem mert megjött az eszem, hogy ezzel nem fogok menni semmire. Ha nagyon feldühítem apámat, a végén valami ostoba, agyatlan talpashoz ad feleségül, aztán vagy elszököm és kitaszítottá válok, vagy megölöm magam. Én nem ilyen sorsot szántam magamnak. Úgy gondoltam meg fogom találni azt a férfit, aki mellett nem érzem felesleges tehernek magam, vagy nem csak azért kellek, hogy utódokat potyogtassak neki a világra, hogy tovább vigye őse és az ő nevét. Én párt akartam, igazi, méltó párt, aki nem a rongyának tekint, hanem partnerének és megosztja velem az életét.
Aztán egyszer, egy győztes hadjárat után, mikor a harcosok végigvonultak a palota felé vezető úton, megláttam őt. Az egyik csapat élén haladt. Magas, izmos termete, csillogó, magabiztos tekintete és tetszetős orcája azonnal megdobbantotta a szívemet.
Jó darabig azonban nem láttam, de aztán meghívást kaptunk egy fogadásra, ahol ismét láttam, méghozzá díszegyenruhában, ami még jobban kiemelte őt a többiek közül.
Többször kalandozott egymáshoz a pillantásunk az este folyamán és bár több tiszt is tette a szépet, engem csak ő érdekelt. Ő volt az egyetlen, aki láthatóan nem csak a szép külsőt látta bennem. Hogy honnan tudom? Női megérzés, mondhatnám.
Innentől már csak egy feladatom volt, hogy apám gondolatait is a kívánt irányba terelgessem és aztán egy idő után maga is elhitte, hogy milyen nagyon jó választás lenne lánya számára egy feltörekvő, ambiciózus tiszt, akinek minden bizonnyal felfelé visz az útja.
Megtörtént a bemutatás, aztán a hagyományos mederben folytak a dolgok és most már nem csak sejtettem, hanem tudtam, hogy igazam volt. Uráldur nem csak egy tenyészkancát akart magának a személyemben és a szíve is vonzódott hozzám.
Előremenetelének és sikereinek hála hamarosan megkapta az engedélyt királyunktól a házasságra és én úgy éreztem elértem, amit akartam. Boldog voltam és szabad. Persze voltak kötöttségek és szigorú egyességek kettőnk között, de ezek szükségesek voltak és én készséggel beláttam ezt. Csendes, engedelmes, de határozott feleség voltam a kívülállóknak és hűséges, holtáig védelmező társ a magánéletünkben. Frigyünk és szerelmünk hamarosan gyermekekkel ajándékozott meg minket és ez betetőzte boldogságomat. Sorban jöttek a csemeték, öt fiú egymás után, aztán két kislány, majd megint három fiú. Azonban az öröm évek múlva gyászba borult, amikor a három legkisebbet, a fiúkat és lányomat elvitte valami gyilkos kórság, amire nem találtak gyógyírt, pedig még pár ork sámánt is megnyúzattam érte titokban. Később még három nagy fiamat gyászolhattam, kik már csatában vesztek oda. Erős voltam túléltem és bár Uráldur addigra már elnyerte a Hadvezéri rangot, láttam, hogy neki is elveszett szíve egy darabja velük együtt. A két legidősebb azonban Thoron és Dagnír apja nyomdokaiba lépett és nem hoztak szégyent a család fekete pók jelképére, sőt pár év múlva unokákkal biztosították az ősi vér fennmaradását. Én meg újabb gyermekáldás elé nézhettem, mely valamelyest kárpótolt elvesztett lányomért, hiszen Meleth igazi kis kincs volt. Nagyobbik lányom, Aglarnis már úgy is a harcosok útját választotta és bár még alig volt 15 éves, már alig volt otthon. Ettől függetlenül sosem felejtette el, hogy hol az otthona és kinek tartozik az életével. Büszke voltam a családomra!
Uráldur-t azonban egyre jobban féltettem, bár mindenben mellette álltam. Mindenre felkészültem, mikor hírét vettem, hogy Demertor egy vérfürdő keretében átvette a a hatalmat és királlyá kiáltotta ki magát, hiszen férjem Enathiel király első hadvezére volt és könnyen a tisztogatás áldozatául eshetett volna, de valamiért Demertor megtartotta a pozíciójában. Ez ugyan nem jelentett semmit, hiszen jó néhány tejfölös szájú pályázott a helyére és biztos voltam benne, hogy új királyunknak meg vannak a maga kis tervei.
Így aztán nem bántam, mikor férjem bejelentette az utazását, hiszen így nem volt szem előtt, de természetesen emésztett az aggodalom is, főleg mikor jó ideje már nem jelentkezett. Azonban tennem kellett a dolgomat és figyelnem, hogy közben, míg távol van, ne szúrja hátba senki, így nyitva kellett tartanom a fülem és a szemem. Egyébként sem volt erre senki más alkalmasabb, csak az, aki szívével és lelkével is társául szegődött egy életre párjának. Tudtam a dolgom.