/Uráldur karaktere nincs a helyszínen./

A férfi nyakában lobogott a sál, ahogy a botjára támaszkodott. Bár nem volt még ő olyan vén, ám hűen őrizte álcáját akkor is, ha nem látják. Egy lányt várt ide, akit el kell igazítania új megbízásáról. Ám kívülről jobb szerette volna, ha csak úgy néz ki, mintha egy vándor táborában két ismeretlen beszélget.
Ezen a napon valahol érkeznie kell, de kiszámíthatatlan, hogy pontosan mikor is ér ide. Ám ő nem siet. Vett három juhot a közeli piacon, hogy úgy tűnjön, mintha egyszerű pásztor lenne. A tűzre nedves fát tett, hogy a fekete füst messziről látható legyen és a gyakorlatlan spion könnyebben megtalálja őt.
Azt a lelkére kötötték, hogy ha meghal a hölgy, akkor neki, mint összekötőnek is a nyakába kerül. De hát egyébként sem küldik a gyakornok hírszerzőket veszélyes feladatokra.

//Isis karaktere nincs a helyszínen//



Aglarnis arcán fájdalmas grimasz villant fel, ahogy fürge lábai a tudomására hozott találkozó felé igyekezett és amit parancsba kapott. Még mindig alig bírt a mérgével, ha arra gondolt, hogy először anyja, majd apja, a Naaaagy Első Lord, hiúsította meg ambiciózus tervét, hogy a saját erejéből előrébb jusson a katonai ranglétrán és megmutassa, hogy mennyit is ér valójában, hogy ő nem csak „apuci” féltve őrzött és kiváltságos kislánya. Igen, természetesen rájött, ha nem is időben, hogy anyja milyen praktikához folyamodott annak érdekében, hogy elérje a célját és ezért nem is Al-Nuszra haragudott. Aztán megjött az apja és ő máris a kémeknél, szebbik nevükön a hírszerzőknél találta magát.
Bár még itt is megtalálhatta volna az izgalmakat és a harcot, amit kívánt, de a nem túl alapos kiképzésből aztán már maga is rájött, hogy nem szánnak itt sem túl nagy szerepet neki.
Így aztán nem csoda, ha nem volt túl boldog, mikor utasításba kapta, hogy keresse meg a rá váró kémet és tőle fogja megkapni a további parancsokat és információkat.
Biztos volt benne, hogy valami semmitmondó, csak az idejét lekötő feladatot kap, mint, hogy számolja meg hány varjú kőröz egy ork falu felett, vagy valami hasonló szamárság.
Kedvetlenül nézte a nem messze tőle kanyargó füstöt, majd egy nagy sóhajjal tette meg a rövid távolságot, de aztán kaján mosol terült el csinos arcán, mikor új elhatározása született.
Minden tudását latba véve, hátulról próbálta meg megközelíteni a férfit, aki rá várt és ha sikerült kését a torkához szorítva szólalt meg mögötte.
- Figyelmetlen vagy és ez könnyen a vesztedet okozhatná.
Persze ezek után elengedné és arcára visszatérne a közömbösség álarca.

A férfi jól elszórakoztatta magát azzal, hogy igyekezett a lomtündék bőrébe beleképzelni magát, ahogy beszélgetnek a természettel. Bár ő nem tudta a mágiájukat használni, ám ettől még hallott sokat róla. Főleg, hogy volt szerencséje más álruhában velük is elcsevegni apróságokról, mellyel megosztották fajtársaik és más fajok között az információt. És néhány, a képességeire büszke példányuk még bemutatót is tartott.
Ám a madár, mellyel igyekezett szóba elegyedni -no nem komolyan- hirtelen elrepült és ő megérezte eme bűbáj egy enyhébb formáját. Valami megrémisztette. Ám tudta jól, hogy a paranoiás elf juhász már túl sok lenne, mint hihető. Így ügyet sem vetett rá, míg hegyes fülei lépteket nem hallottak közvetlen mögüle. Hagyta, hogy elkapják, majd a bénítás átkával ledermesztve támadóját ragadta meg annak karját és vállán átdobva hamarosan a másik nyakán lett a tőr.
-Sokat kell még tanulnod. Az első szabály, felettes életére törést még csak poénból sem imitálunk. Könnyen a kegyvesztettség járhat vagy akár az életeddel is fizethetsz.
Add 2, ne becsüld le soha ellenfeledet! Többnyire idegen területen fogsz tevékenykedni, ahol ha rosszul játszod a szerepedet és el kezdenek gyanakodni rád, szinte mindig megölik a zevadariakat. Nagyon messze vagy még ahhoz, hogy évekig tudj köztük élni és szinte már figyelned sem kell majd rá, hogy nem egy érzelgős awyrisi vagy.
*Hangja kemény, hideg volt. A békés pásztor jelmeze róla is lehullott gyorsan, ám igyekezett ezt egy percnél nem tovább tartani. Utána elmosolyodott és kezét nyújtva a lánynak felsegítette. Körbe lesett, hiszen munkájához hozzá tartozott a paranoia. Nem csak az ellenség tekintetében, de fajtársai is feláldozhatónak tartják. Sosem tudhatja, hogy mikor kap hamis parancsot, hogy elterelő csaliként más, fontosabb embernek nyisson utat halálával.
-A küldetésed nem lesz nehéz. A közeli piacra kell lemenned és ott a kereskedelmet gyakorolnod. Adok egy listát. Szerezd be az árukat az ott szereplő ár kétharmadáért. Csak ennyi aranyat kapsz, meg kell szoknod, hogy miközben régi posztodon korlátlanul igényelhettek a hadsereg legnagyobb vezetői. -hangjából kiérezhető volt az előítélet, hogy valószínűleg az apja miatt a lány is megszokta ezt az életformát- Ám mi mindig szűk és főleg meghatározott eszközmennyiséggel kell végre hajtanunk a feladatot.
*Ezzel átnyújtott neki egy papírt, ami mintha csak egy szokványos bevásárló lista lenne. Nem buktatja le a használóját. Ám valóban kevesebb summát kapott, mint amennyi a vételi árakként meg volt jelölve. (Hiszen nem mondta, hogy ezek csak a szokványos kezdő árak. Ügyes kalmárkodással jelentősen el lehet téríteni akár lefelé akár felfelé.)
-És kapsz egy könyvet is, melyet egy kereskedő írt az élete vége felé járva. Sok hasznos tanács van benne, ha elakadsz. -majd egy kis szünet után még hozzá teszi- De már egész jól lopakodsz. Tartsd észben, hogy kerülnöd kell a tragikus végkifejletet és csak akkor használd katonai képességeidet, ha nélkülük már visszafordíthatatlanok az események!

Uráldur lánya mindig mindenben igyekezett megfelelni a parancsnokainak és csak azért, hogy megmutassa nem egy elkényeztetett liba, sokat tűrt katona társaitól és parancsnokaitól is. Mindent megpróbált jól megtanulni és elsajátítani, amit csak lehetett és ezek közé tartozott például a fegyverforgatás is, de a lopakodás nem volt elsőrangú oktatás ebből, hiszen támadásra, harcra tanították őket és csak gyorstalpalót kapott belőle akkor, mikor hirtelen a kémek között találta magát.
Ettől függetlenül nagyon meglepődött, mikor a látszólag békésen nézelődő férfiből, egyszerre veszélyes ragadozó vált, aki kést tartott a nyakához és jeges tekintettel, fagyos hangon szégyenítette meg.
Aglarnis-nak lángolt az arca és legszívesebben a föld alá süllyedt volna, de közben a düh is fojtogatta a torkát. Azonban már régen megtanulta lenyelni sérelmeit, amik sokszor érték az életben.
Mindenki azt hiszi, hogy az Első Lord lányaként tiszta öröm és könnyedség az élete, holott épp az ellenkezője igaz, jóformán csak kára származott belőle.
- Nem mondták, hogy a felettesem vagy! – nézett félelem nélkül azonban a felette lévő zevadari férfi szemébe dacosan, de nem tett semmilyen hirtelen mozdulatot.
Lenyűgözte azonban annak pillanatok alatt történő átváltozása, hiszen nem rég még egy ártatlan juhász álldogált ott, és tényleg szégyellte, ez ennyire megtévesztette és ezért lebecsülte.
- Nem fog előfordulni többé, hogy alábecsülök valakit. – tette még hozzá és ezt komolyan is gondolta.
Azonban mikor ismét már a békésebb felét mutatta felé a kém, ismét elővette a keserűség, ahogy meghallotta, milyen feladatot fog kapni, nem mintha nem pont erre gondolt volna az előbb.
- Egy piacon kell lófrálnom és vásárolgatnom? – kérdezte azért meg a biztonság kedvéért, bár nem kételkedett benne, hogy az előbb is jól hallotta. – És az a kihívás ebben, hogy meg tudom-e tenni kevesebb összegért?
Egyáltalán nem tartotta ezt valami nagy dolognak és valószínűleg megint csak okulni fog és rájönni, hogy megint lebecsült valamit, méghozzá a munkát, amit kapott.
Előfordult még kisebb korában, hogy elkísérte a szolgálót a piacra és látta, hogy csinálja, és egyáltalán nem tűnt valami nehéz dolognak.
Egy grimasz kíséretében átvette a listát, majd a pénzt és némi magában lévő szemforgatással meghallgatta a könyvvel kapcsolatos tudnivalót, na meg a hegyi beszédet.
~ Mintha csak az apámat hallanám! ~
- Persze! Nem akarok legyilkolni senkit a piacon. – vágta rá. – Mikor induljak…….uram? – tette hozzá némi kelletlenséggel.

A pásztor mosolygott a lány zavarán. Biztosra vette, hogy a gyalogságnál jó kiképzést kapott harcból, nem szívesen mérte volna össze vele a tudását szemtől szembe. Sejtette, hogy a tréfa után nem ocsúdik elég gyorsan és csak ezt használta ki az átok mellett. Ám nem szabad leértékelnie a feladatot, bár ezt még nem sejti. Zevadarban nincs éles áruforgalom, bár hasznát tudja venni az ottani tapasztalatainak, de ez nem biztos, hogy elég lesz.
Marasztalta még egy kicsit a hölgyet, hogy egyen vele egy kicsit. Bár nem említette, de ez már csak a színjáték része volt. Hisz melyik békés juhász ne így tett volna egy kedves vendéggel? Ha elfogadja, akkor a tarisznyából szalonnát és kenyeret vesz elő, és bicskájával jó ízűen neki lát maga is. Ha Uráldur lánya nem tart rá igényt, akkor hamar útnak is ereszti.
A hegyoldalból leérve egy kis piacot találhat Aglarnis. Az idő már késő délutánra járt és ha szétnéz a választék közül, meglepődve tapasztalhatja, hogy az árak minden kufárnál a papírra írtak felett voltak, igen nagy leleményességre lesz szüksége, hogy most elkezdje lealkudni a kiírt mérték 2/3-a alá.
De vajon van-e valami ötlete?

Nem kétséges, hogy Aglarnis-nak sokkal jobban megy a közelharc és az íjászkodás, mint a kémkedés és a lopakodás. Ő is tudja azonban, hogy ehhez sokkal többet kéne gyakorolnia, csak végre el kéne fogadnia apja döntését és belenyugodnia, hogy saját akaratából soha nem fogja nyílt harcba engedni.
Persze valahol a szíve mélyén, ha magába néz megérti szülei féltését, hiszen testvére is idegen földön halt meg és csontjai csak nem régen kerültek haza, hogy méltón elhelyezhessék. De ifjonti önérzete meg erősen tiltakozott a korlátozások ellen. Ő igenis meg tudja védeni magát!
Most azonban kénytelen-kelletlen, ha nem akarja parancsnokai rosszallását és büntetését magára vonni, bizony teljesítenie kell a rá rótt feladatot, méghozzá sikeresen, ha egyáltalán még ki akar mozdulni a továbbiakban is a város melletti katonai táborból. Még ez a háziszolgáknak való megbízás is több, mint, amit az utóbbi időben kapott és lassan azon gondolkodott, hogy álnéven jelentkezik valamelyik csatába induló századhoz.
Ezen elképzeléseinek csak az vetett gátat, hogy mérge ellenére, nem akart szégyent hozni a házára, a szüleire és ha kiderül mit tett, a fejét sem akarta elveszíteni.
Makacs fejében fel sem merült, hogy apja, ha meg is szakadna a szíve, kivételezne vele, ha elítélik dezertálásért. Ezt meg nem merte megkockáztatni, még nem.
A kedve nem volt túl rózsás, de nem akarta még jobban magára haragítani kémmesterét, így elfogadott pár falatot a másik elemózsiájából, de csak amennyit az udvariasság diktált, aztán már el is indult az útjára, hogy minél előbb maga mögött tudja e nemszeretem küldetést.
A piacot gyorsan, még világosban elérte, de rossz kedvén nem segített, mikor körbejárva a kufároktól és vevőktől hangos területet, meglátta, hogy az árak még drágábbak, mint, ami neki fel volt írva.
Még soha életében nem alkudott, viszont nem volt ostoba, tudta, hogy ha meg akar felelni az elvárásoknak, igen csak össze kell szednie magát. Persze valamennyit engedni fognak, abban biztos volt, de, hogy elég legyen a pénze leleményesnek kell lennie. Eszébe is jutott valami!
Megint körbe járta a piacot és itt is, ott is szóba elegyedett az árusokkal kipróbálva, mennyit engednének, aztán megállt a legolcsóbbnak tűnőnél.
- Mennyiért adod a kukoricát, a szárított húst és a lisztet?
- A kukorica és a liszt zsákja fél ezüst, a szárított hús füzére pedig egy.
- És mennyiért adod, ha mindegyikből tőled viszek?
A középkorú kereskedő megnézte magának a vásárlóját, hümmögött párat, aztán szólalt csak meg.
- Nehéz év volt az idei leányom, így is olcsón adom, de jóindulatom jeléül neked kicsit engedek, legyen másfél ezüst, ha mindet viszed.
- Áááá, ez még mindig sok, de akkor visszamegyek ahhoz a szakállas árushoz, ő egyért is odaadja. – rázta meg a fejét Aglarnis, majd úgy tett, mintha indulna, de nagyon remélte, hogy meg fogják állítani.

A kofa irigy szemekkel nézett a riválisára, ám hagyta elmenni a vevőjét. Majd félúton utána szólt.
-Az én árum viszont minőségi. Ha nagyon akarja, akkor oda adom 1 ezüst 40 rézért. De ez az utolsó szavam.
*Az árus ember volt, ám ezen a helyen megannyi nép adja-veszi a portékákat. Sok a törpe, aki a mélyben készített kovács termékeket hoznak fel, melyek messze földön híresek. Nyers vas, só, drágakövek vannak még nagy mennyiségben, ám mindegyikre nagy a kereslet. Ide (és más egyéb kisebb telephelyre) jönnek messzi földről a karavánok, hogy pénzüket megforgatva csináljanak még többet és bőségesen megpakolva térjenek vissza.
Lassan sokan már csomagolnak, a közelben van egy fogadó, mely a Kis Tücsök névre hallgat. Sokan ott vesznek ki szobát vagy épp félre vonulva a szekereiken alszanak. Ám még akinek sok áru a nyakán maradt, még lelkesen kitart.
Tündék, oawák, emberek és még ki tudja milyen szerzetek kereskedői igyekeznek túladni az utolsó darabokon. Ám a két tétel, amit igyekszik Aglarnis megszerezni, azok a papírján 1,3 ezüstért vannak feltüntetve összesen, így eme két dolgot is kevesebb, mint 1 pénzért kellene megszereznie, ha arányosan akarja teljesíteni a megbízást.
Vagy választhat és másnál jobban, ügyesebben fogja. De még koránt sem tett róla a kufár.

Dobogó szívvel távolodik Aglarnis az árustól, minden egyes lépéssel nagyobb keserűséggel, hogy talán még sem sikerült a csel, de aztán egy halvány mosoly szalad szét az arcán önkéntelenül, ahogy meghallja a másik szavait. Persze mire visszafordul ennek nyoma sincs, inkább komor a tekintete, hiszen ez az ár még mindig nagyon sok számára, vagyis a pénztárcája számára.
Komolyan mérlegre teszi, hogy megpróbálkozik mással, talán egy oawa-val szerencsésebb lesz, talán az ember a fajtáját nem szereti, hiszen a kém is azt mondta, hogy ezek csak az alkalomra várnak, hogy megöljék őt. Láthatta, hogy itt aztán mindenféle náció megfordul és bár sokan már pakolnak, azért akik még sok áruval maradtak a nyakukon, még mindig próbálkoznak és ezzel arányosan mennek lejjebb az árak.
Ráadásul a lány nem is a türelméről híres, így már most erősen vissza kell fognia magát, hogy ne csattanjon fel, vagy ne hagyja itt az egész szánalmas bandát.
~ Miért kell egy harcosnak vásárolgatnia? ~ dúl magában, de végül erőt vesz indulatain.
- De én nem csak egy-két vékával, hanem egész zsákkal veszek tőled, talán még sót is csaphatsz hozzá, ha olcsóbban adod. Nézd, azok ott már el is adtak mindent, mert nem olyan makacsak, mint te. – mutat hirtelen egy, épp a sátrukat csomagoló emberekre. – Ha egy ezüsttért adod, akkor a sót is tőled veszem, bár abból is kell, hogy engedj. – erősködik, ahogy annak idején a szolgálótól látta és reméli, hogy elég meggyőzően teszi. – De gyorsan dönts kalmár uram, mert még ma nyélbe akarom ütni a dolgot és mint láthatod, lassan lemegy a nap, és talán mást ez jobban ösztönös, hogy eladja nekem amit kérek. – néz az oawa felé.
Ha nem sikerül lejjebb erőltetni az árat, akkor bizony, tényleg más „áldozat” után kell néznie.

A lány úgy érzi, hogy elf faja az, ami miatt kiközösítik az emberek, így egy békésebbhez fordul. Ám túl gyors árzuhanás ott sem érhető el, viszont lehet, megtud valami érdekeset.
-Holnap is lesz nap. Én nem izgulok. Ami nem megy el most, elmegy később.
De mondok én magácskának valamit. Ha sóra van szüksége, tudok valakit, aki olcsón adja. Ha megveszi tőlem drágábban a többit, amit kért, be tudom neki mutatni. Csak legyen itt napfelkelte után nem sokkal!
*Úgy tűnik, ezek a fösvények nem rémülnek meg attól, ha valaki Uráldur gyermeke. Főleg, ha nem is tudnak erről a tényről. Ám a feladat nem is olyan könnyű, mint elsőre gondolta. Nagyon nehéz az átlag ár alá vinni 2/3-dal, de ki tudja mi lesz még a jövőben!
A tigris magasan a lány fölé emelkedve várakozón és titokzatos nézéssel nézte, hogy sikerül-e eladnia valamit a rá maradottakból. Persze még szerencsét próbálhat máshol is a kedves leányzó. Ám ha érdekli a hirtelen jött ajánlat, akkor alhat a közeli vendéglőben vagy akár eltölthet egy éjszakát a közeli erdőben is.

Aglarnis úgy gondolja, hogy jobb, ha megpróbálkozik egy másik kereskedővel, talán annál nagyobb szerencséje lesz, ha beveti a taktikáját, hogy másokra hivatkozva törje lejjebb az árakat, de úgy látszik ma csupa tapasztalt kofával hozza össze a rossz sorsa, mert a termetes oawa sem akar kötélnek állni.
Valószínűleg nem sietős neki, hogy megszabaduljon az árujától, inkább a kitartásra játszik és ezzel végképp elveszi az Első Lord lányának kedvét ettől a reménytelennek tűnő beszerzéstől.
Azonban még is felragyog némi reménysugár, hogy teljesítheti a feladatot és végre megszabadul ettől a nem túl lelkesítő munkától, bár az a kérdés, hogy….
- Mennyivel olcsóbban? Megéri nekem majd? – fordul vissza kicsit mohóbban a kelleténél, ezzel némileg elárulva azt, hogy neki viszont minél sürgősebb lenne.
A lány, ha kedvező választ kap, nem sokat gondolkodik, le akarja tudni a dolgot és, ha van esélye rá, hogy a kereten belül marad, akkor bizony ő megköti az üzletet.
- Fizetni azonban csak akkor fogok, ha tényleg megéri az a só. – mondja a tigrisnek, elégedetten magával, hogy ez eszébe jutott.
Most már csak azon kell agyalnia, hogy hol éjszakázzon. Persze látja a fogadót, de nem akar pénz költeni ott egy szobára, bár vágyik rá, de a keményebb derékaljat is megszokta már a táborban, így nem okoz gondot, hogy visszavonuljon az erdőbe és annak szélén, egy szélvédettebb bokorban töltse az éjszakát. Az állandó nyüzsgés miatt nem kell vadállatoktól tartania, meg amúgy is éberen alszik, ezt már megszokta, ahogy azt is, hogy tőre a kezében legyen.
Másnap, ahogy felkel a nap talpon van és lesétálva a piac felé, egy kútnál megmosakszik és felfrissülve keresi a tegnapi árust, biztos benne, hogy nem tévesztheti el az oawa-t.

A tigrisember kap a lehetőségen és az orra alatt dörmög néhány szót.
-Természetesen! Nem ajánlanám, ha rosszul járnál. Jócskán olcsóbb lesz. -majd már tisztán ejtve- Nos, ezek 1 ezüst 40 réz és a sót meg tudom szerezni magának 1 ezüst helyett csak 80 rézért. Vagyis 30 lyukaskrajcárt keres rajta.
*Ez igen jó ajánlat már a kezdetihez képest, de csak az első tételekből közel 50 spórolás kellene. Viszont a só a papíron 1,2 ezüstért van feltüntetve, így legalább annak az ár-értéke megfelelő most már.
A macska csillogó szemei örömöt sugallnak, hogy egy adag árutól megszabadul közel a kikiáltási áráért, ám még nem tudja, hogy a lánynál nincs elég pénz, hogy mindent megvegyen ennyiért. Ám abban biztos lehet, hogy ha holnap reggel be akarja mutatni a másik eladónak a tigrisember, akkor lesz itt valahol egy stand, ami épp a kitűzött célnak megfelel.
A kocsmában valóban sokan szállnak meg és mind fizet. Így az olcsóbb lehetőség az az erdőnek tűnik. Néhány kutya felriaszthatja a tündét, ám ők barátságosak. A veszélyes ragadozók messze elkerülik a zsúfolt környéket, ahol egy emberevőt rögtön le is vadásznának.
A könyve, melyet a „pásztortól” kapott még mindig ott van vele, így akár lapozgathatja is, míg el nem alszik. Ám az éjszakát is figyelheti, hiszen a szemei még ezen időszakban is jól látnak az éj tündének is nevezett alfajnak.

A lánynak éles a füle és nem kerüli el a figyelmét az oawa dörmögése, de csak azt hallja, amit akar, hogy a só megéri majd, mert sokat takaríthat meg vele. Persze még így is kicsit túlvállalta magát, de egyelőre nem aggasztja, majd csak kitalál valamit, ha már megalkudott a só gazdájával, hiszen már tényleg nem kéne sokat engednie a kalmárnak, csak meggyőzi valahogy.
Ha meg nem áll kötélnek, a sókereskedővel már akkor maga is megalkudhat.
Az árus láthatóan nem sejt semmit Aglarnis terveiből, így örül, hogy eladja portékája jó részét.
Az nem kérdéses, hogy nem a nyüzsgő és neki most drága kocsmát választja, bár lehet be sem fért volna, így az erdő avarja ad neki derékaljat.
Mikor lehever, rájön, hogy még bele sem nézett a kapott könyvbe és bár most sem érez túl nagy késztetést rá, azért csak előveszi, hogy legalább hátha képek is vannak benne. Jó lenn valamivel legalább feldobnia pocsék napját.
A sötét nem okoz számára gondot, különben is holdas éjszaka készülődik. Belelapoz a könyvbe, majd, ha semmi különös nem kelti fel a figyelmét, egy idő után elnyomja az álom, de nem túl mélyen.

A nagymacska bízik a másikba, ahogy nem is igazán tehet sokszor mást. Természetéhez igazodik munkája is valamelyest, ami nem csak éles elmét kíván, mint az ő karmai, de békés természetet mellett nagy optimizmust, hogy az adott szóra lehet számítani.
Az éjszaka a lány véletlen szerűen csapja fel az olvasmány egy lapját. Az egyik új fejezet elején nyílik ki, melynek a nem túl elmés címet adva: „NÉHA A KEVESEBB TÖBB”.
Pár lapon keresztül részletezi az író, hogy tapasztalatai alapján nem éri meg túlságosan rámenni a hatalmas árkülönbségre. Sok példát tudott felhozni életéből, amikor „Aki gyorsan ad, kétszer ad.” vagy „Aki sokat markol, keveset fog.” paradoxonok valóra váltak. Úgy látja, hogy a legoptimálisabb haszon a 10% haszonkulcsnál van szerinte, mert ilyenkor egy ügyes kereskedő nagyon gyorsan tud az előző fejezetekre támaszkodva eladni és akár napjában a készpénzének többszörösét is meg tudja forgatni egy nagyvárosban.
Míg lehet, hogy aki 30%-os kulccsal dolgozik, az nem ad el nap végére mindent... Az utolsó sorok előre vetítik, hogy Aglarnis, akinek nincs azért annyi tapasztalata, mint az élete végén járó szerzőnek, akár több napot is várhat egy megfelelő ajánlatra.
Reggel sokan pakolnak még csak a szekereikről és a legtöbb helyen még nincs kitéve az árcédula se. Nagy a nyüzsgés, mindenki igyekszik előkészülni. Egy kis ösvényen hatalmas kordély gördül be, a bakon egy törpével. Nagy zsákok hátul és már menet közben elkezd kurjongatni nem is kis eredménytelenséggel.
-Tessék, tessék! Frissen bányászott sót vegyenek! Higgyék el, nem koszos ez, attól még, hogy a földből jött, csak nincs megmosva. Nem hígítom, nem fűszerezem. Ez maga a fűszer, mely megédesíti az ételüket, csak nem édes az íze.
*A pörgő nyelvű kis ember igen nagy népszerűségnek örvend, még a kufárok is oda rohantak és menet közben is zsák számra veszik meg. Hamar tömi a lába alatt lévő kis ládikóba a pénzt, amit kap érte.
De nincs idő nézelődni! Hiszen ISIS lányát már várja az oawa, hogy megvegye tőle az áruját és bemutathassa valakinek, aki tud olcsón sót is adni neki. És a tegnapi ismerős alig várja, hogy erszényébe dugja az ellentételt.

A fiatal elf lány nem nagyon ismeri még a kereskedelem fortélyait és azokat sem becsüli sokra, akik ezen foglalkozást űzik, mert őt harcra nevelték és a katonákat találta a legfontosabb kasztnak. Minden további csak ez után jöhetett. Persze minden valószínűség szerint ez a véleménye hamar változni fog, ha kikerül az életbe és ráadásul magára lesz utalva, de most még a büszke harcos beszélt belőle.
A könyv először nem tűnik túl érdekfeszítőnek, mivel nem készül kufárnak állni, de aztán érdekes utalásokra talál, amire az írója felhívja a figyelmet és elgondolkozik, hogy vajon mennyire illik az ő ügyéhez a kereskedővel.
Aztán azon is elgondolkozik, hogy vajon milyen haszonkulccsal, vagy mivel, dolgozik az oawa, ha este még a nyakán volt a sok áru.
És bár lehet, hogy igaza van és szorítani lehetne a tigrisen, de arra ehet sokat kéne várnia, amire neki nincs se ideje, se idege.
Ezen töprengve aludt el és időben ébredt, ahogy minden katona, aki túlélte a kiképzése első dekádját.
A piac felé menve felfrissített magát egy kútnál, aztán elsétált a korán kezdő árusok mellett.
A törpe a sót szállító kordéjával elég nagy feltűnést kelt, hiszen amúgy is egyfolytában kiáltozik, így csinál kedvet a vásárláshoz.
Valahogy sejti, hogy ez lesz az a kereskedő, akire a tigris utalt, ár kérdés, hogy mire megtalálja az oawa-t és odaérnek a kis emberhez, marad-e még só, amit megvehet, hiszen szinte elkapkodják a készletet.
Ezért aztán Aglarnis igyekszik is, hogy hamar megtalálja a kereskedőt, bár azért kicsit aggódik, hogy vajon a másik hajlandó-e lesz a végén megegyezni vele, ha felajánlja minden maradék pénzét.
Ha megtalálja, azonnal oda is siet.

Ahogy oda lépked a szekérhez, a vörös szakállas törpe neki is kínálja az árut. Valóban jó a sejtés, ez az az ember, aki mélyen a megszokott ár alatt 80 rézért már oda ad egy jókora zsákot. És abban a mélyben dolgozó bányászok terméke van, nem hibás.
Könnyen tud tőle szerezni, vajon mit szólna a titkos-ügynökök hálózata, ha bejelentené, hogy csak ezt találta meg, de ezt a kívánt mértékű erőforrás felhasználásával? És a megmaradt 1 ezüstöt inkább visszaadná...
Ha ez csak azért ilyen olcsó, mert itt termelik a közelben, milyen esélyekkel szállhat versenybe azoknál, akik messzi földről hozzák a többi listán szereplőt? A kukorica, a szárított hús és a lisztet majd nem egyszerűbb lenne beszereznie annak, akit másik helyre osztottak be kémnek? Talán itt az ideje, hogy megvillantsa a képességeit, hogy ő is át tud látni nagyobb rendszereket és képes a családja többi tagjához hasonlóan akár nagyobb csapat munkáját összehangolni okosan.
És szinte mintha csak idegesíteni akarná őt, az egyik üzletember pont ezeket igyekszik eladni 1,3 ezüstért...
-Tessék, tessék, itt a friss élelem! Most vágták pár órája a pásztorok és hozták nekem a húst, a kukoricát pedig csak pár napja szedték... Olyan friss, hogy szinte még él és négy lábon akar a boci hazamenni! Ízletes, finom. Jobbat nem kap sehol.
*Oldalt egy kemence van, ám nem ég benne most a tűz. A közelben pedig egy helybeli ékszerész kínálgatja a gyönyörű fülbevalókat és nyakláncokat, de látni az asztalán karkötőt és bokaláncot is. Bármi, ami értékes. Az eladója egy lombtünde.

Egyelőre nem látja Aglarnis az oawa-t sehol, viszont arra sem várhat mikor keveredik elő, mert addig lehet, felvásárolják a törpétől az összes olcsó sót.
Mivel a tegnapi árusnak nem kell ahhoz bemutatnia sem, hogy megkapja 80 rézért a fehér kristályokat, így nem is habozik a kezébe csapni és megvásárolni, legalább újból átgondolhatja, hogy mi legyen a többi bevásárolni valóval.
Pár szót váltva a törpével, rájön, hogy azért tudja olyan olcsón adni, mert a közelben bányásszák és nem kereskedők által, hanem saját maga árulja, így azok nem rakják rá a saját hasznukat, a bányásznak meg még így is megéri.
Viszont a többi beszerezni valót messzebbről hozzák és általában vándor kereskedők értékesítik, így természetesen jóval drágább, mint ha ott vennék meg, ahol elkészítik. És nem kevés az árkülönbség, ahogy látta.
Talán nem kéne a maradék kevés pénz egy kalmár jólétére áldozni, hiszen zevadari kémek is élnek sok helyen, ott is körül kéne nézni, mi olcsóbb.
Bár tart tőle, hogy a „mestere” nem fog örülni, ha jóformán üres kézzel érkezik és csak újonc létére ötletekkel áll elő, úgy gondolja, hogy megkockáztatja, hiszen ismét körül nézve, nyilvánvaló, hogy nem képes teljesíteni és bevásárolni mindent a rábízott összegből.
Azonban a sok finom illat, a sülő hús, a frissen készített cipó illatára összefut a nyál a szájában, hiszen már lassan nem is emlékszik mikor evett jót utoljára.
Pár rézért vesz magának egy-egy darabot, bár meg nem tudja mondani miféle állat lehetett, de finomnak finom.
Teli szájjal, az ételt majszolva vetődik a kirakott ékszerek elé és csodálja meg a gyönyörű, finom munkát és csak aztán néz a kereskedőre. Egy pillanatra elsötétül a szeme, de aztán emlékezteti magát, hogy nem áll harcban most és közömbösség telepszik az arcára. Azonban mondania csak kell valamit.
- Öööö…..szépek, gondolom drága is. – néz ki egy bokaláncot, amin különös motívumok vannak.

A helybéli kereskedő arcán megjelenik az igyekezet jele, hogy a vásárlóval kedves legyen, ám ez nem sikerül maradéktalanul. Észre vette a gyűlölködő vonásokat és nem tud elvonatkoztatni attól, hogy ez akkor megint csak egy álszent udvariaskodás lesz kettejük között. Ám a munkájában ez kevésbé zavarja.
-Dehogy is drága! A mesterem készíti őket és ilyen minőséget máshol alig ha kap. Nézze csak! -veszi a kezébe az ékszert, amit oly nagyon néz Aglarnis és ujjaival úgy forgatja, hogy az egyik szem jól látható legyen rajta- Ebbe a bronz láncba a népünk ősi rúnáit véstük, mely megvéd minket a gonosz szellemek ténykedéseitől. Már csak a kidolgozása is megérne 1 ezüst 20 rezet, de ezt a mágikus bokaláncot magának csak 1 ezüstért oda adom.
*Ez az ajánlat -bármennyire is vonzza a nőt vagy sem- még mindig elérhetetlen, hiszen a távoli termékekre szánt termékekre szánt 1 ezüstből a reggelire elköltött 5 rezet, így pont annyi hiányzik. Ám talán meg van mentve, hiszen a tegnapi oawa épp most kanyarodott be a saját kordélyával és hamarosan le is ugrik a bakról, hogy köszöntse a nap első vásárlóját.
-Áááá! Jó reggelt, szép kisasszony! Hoztam az árut, amit tegnap megbeszéltünk. Már adom is oda és mindjárt megkeressük a barátomat, akit említettem.
*Nagyon lelkes, hiszen már a térre érkezése óta kereste a szemével a kuncsaftot és nem véletlenül látta meg őt ilyen hamar. Nagy reményeket fűz hozzá.

A fiatal sötét elf lány már megtanulta, hogy nem árulhatja el mindig az érzelmeit, de azért még ahhoz elég tapasztalatlan, hogy ebbe ne csússzon hiba. Biztos benne, hogy a hírszerzőknél ez még nagyobb követelmény és, ha most a felettese itt lett volna és látta volna, hogy megjelenik az ellenszenv az arcán, nem úszta volna meg büntetés nélkül.
Már tegnap rájött, hogy a feladat, amit kapott egyáltalán nem olyan könnyű, mint ahogy ő elképzelte és, hogy sokkal nagyobb kitartást és ravaszságot követel. Nem is ezekkel van a baja, hanem azzal, hogy egyáltalán áthelyezték a harci alakulatoktól. Ez az, amit nehezen emészt meg és ezért is megy nehezen, hogy beleélje magát a szerepébe, hiszen nem színésznek készült ő, aki holmi kalmárok előtt produkálja magát, csak azért, hogy némi pénz spóroljon a hadtáposoknak.
A szégyen pírja fut az arcára, mikor látja, hogy az erdei elf is észrevette érzelmeit, ezért ezek után sokkal jobban igyekszik előadni az érdeklődőt, mert sejti, hogy az nem jó pont számára, ha megjegyzik ezért. Egy kémnek nem használ a feltűnés!
Ráadásul az érdeklődését is felkelt a mágikusnak mondott ékszer és nagyon szívesen megvenné, hiszen tényleg nagyon szép is.
Azonban tudja nagyon jól, hogy nincs rá pénze és most haza sem rohanhat, hogy anyjától könyörögjön ki pár ezüstöt, a zsoldját meg már rég elköltötte.
Már éppen rákészül, hogy elutasítsa a lombtünde kínálását, mikor megjelenik az oawa, elég tetemes késés után és még csak nem is szabadkozik.
- Kicsit előbbre beszéltük meg, nem? – kérdezi némi rosszallással a hangjában Aglarnis, de végül is talán még hasznára is lesz a dolog. – Már csak 5 réz híján egy ezüstöm van a portékádra és a barátod már eladta nekem nélküled is a sót. – int a törpe felé, akinek a kocsija már üres és a tárcája meg tömött. – Ha rád vártam volna, nem jutottam volna a sóhoz. Így nem álltad a szavad kalmár és ezért engem sem köt az egyesség. De köthetünk újat a már említett összegért. – lendül bele rutinosabban, mint tegnap.
Azért az esze meg van a dologhoz, még ha a kedve nem is.

Az ékszerárus igen csalódott, hogy az érdeklődőt elcsábította egy riválisa, de szemmel láthatóan előző napról vissza maradt adósságuk van egymással. Így addig vissza is rakja az árut, míg nem lesz újra dolga.
A macskaember pedig azért csalódott, mert alku pozíciója -úgy érzi- jelentősen romlott a későn keléssel. Ezt már nem egyszer megemlítették neki, de mind ez idáig inkább makacsabbul kapaszkodik az árakban, mint sem az egészségtelen korai kelést válassza. Azt tartja, hogy egy-egy ilyen kialvatlan ébresztő éveket vehet el az életünkből.
-Ki akarsz rabolni? Ennyiért a testvéremnek sem adhatnám, ez már pofátlanság lenne! De tudod mit? Oda adom neked, de kicsit kevesebb mennyiséget. És akkor te is megszerzed, amit szeretnél és én is jól járok. Végül is én mondtam neked, hogy itt lesz reggel az akit keresel! Tartozol nekem ennyivel, hogy legalább egy részét megveszed tőlem.
*Kihúzza magát jó magasra a tigris, miközben közvetlenül a lány elé lép és alul a hasánál már nyújtja is a kezét a megállapodás megpecsételése végett. „Aki a kicsit nem becsüli...”

Mikor megjelenik a tigris ember, azonnal elfelejtkezem az ékszer árus elfről, hiszen eszembe jut, hogy bizony nem rendelkezem a kívánt összeggel és ezért jól jön, hogy találok egy kibúvót, amit ellene fordíthatok és még nem is vádolhat meg vele, hogy én szegtem meg az adott szavam.
Különben sem viselném el, ha egy kereskedő vádolna meg ilyesmivel, mert akkor elégtételt kéne vennem rajta és az most senkinek nem lenne jó.
Azonban a magam javára fordított helyzet megkönnyíti a dolgomat és remélem, hogy ezzel eredményt is érhetek el és ráveszem a kalmárt az egyességre.
Az ajánlata nem a legjobb, amit hallhatnék, de már körülnéztem a piacon párszor és tudom, hogy tényleg nagyon alacsony az ár, amit kínálok érte és, ha megmakacsolja magát, akkor bizony üres kézzel kell jóformán távoznom. És lehet, hogy kiváló ötlet az, hogy máshol olcsóbban tudunk húst, vagy kukoricát vásárolni, de azzal most nem etetheti meg senki az éhes szájakat.
Rosszalló tekintettel meredek a fölém magasodó oawa-ra, bár, ha az volt a szándéka, hogy ezzel is nyomást gyakoroljon rám, az nem jött össze. Csak a fentebb taglalt gondolat volt, ami végül elérte nálam, hogy elfogadjam az ajánlatát.
- Legyen! De csak nagyon kicsi legyen az a mennyiség, hogy mindketten elégedettek legyünk. – fogadtam el a kezét, miközben nem mellékesen csörrentettem meg a kardomat, bár semmiképp nem fenyegettem volna meg nyíltan. – Tudod, az elégedett vásárló újabbakat szül. – ötlöttem ki egy mondást hozzá hirtelen biztatásként.

Uráldur lánya igen dacos és szeretne mihamarabb végezni a bevásárlással. Így úgy dönt, hogy ha nem is a teljes mennyiséget tudta megvenni, azt azért senki ne mondja el, hogy nem jutott remény felül közel a célhoz. Így a tigrisemberrel megalkudik, hogy nem a teljes zsákot veszi, hanem csak a nagy részét.
Az oawa nem szerénykedik, nem a harmadát veszi ki, de láthatóan igen nagy mennyiséget még így is. Vagy negyede- ötöde kikerül belőle és így látványos a hézag. De jól is jön a kémnek, hiszen a zsák só is igen nehéz. Legalább ennyivel is könnyebb lesz felcipelni arra az átkozott hegyoldalra.
Igen csak kimelegedhetett már a felfelé gyaloglástól, mire eléri az állatait terelő békés fajtársát. Épp a fűben ül és egy fát farigcsál, mikor a súlyos terhek végre talajt érnek. Vár egy keveset, hogy kifújhassa a vendége a fáradalmait, majd egyhangúan megszólal.
-Látom, jól haladsz. Már alig van amit nem szedtél össze. Mit gondolsz? Nap végére elkészülsz? Szalonnát sütök, meghívlak vacsorázni. Ehetsz bőven és nem kell fizetned.
*Ha előadja az ötletét a nő a maradék elengedéséről, érdeklődő arccal néz oda, miközben a kezében egyre lassabban mozog a kés. És kicsit elgondolkodva megszólal.
-Csak a teljes mennyiséggel lesz vége a küldetésnek. Ami megvan, berakhatod a rejtekhelyünkre. -mutat egy fával sűrűbben benőtt, nehezebb terepnek tűnő ligetre.- Ott van arra vagy tíz mérföldnyire. Sok megoldás van, elég lesz belőle egy is.
Mond csak! Feküdtél már le férfival?

Az elf lány úgy gondolja elégedett lehet azzal, amit elért, különben sem akar tovább alkudozni a piacon, eléggé elege van már belőle és szeretné már letudni a feladatot.
Figyeli, ahogy az oawa kiszedi a zsákból a ki nem fizetett részt és persze vág hozzá Aglernis egy grimaszt, hiszen a vak is láthatja, hogy hiányzik belőlük. Így nem mondhatja azt a „mesterének”, hogy ennyi volt benne eredetileg is, ezért biztos nem fogják megdicsérni.
Azonban pénze nem volt több, így meg kellett elégedni ezzel az eredménnyel.
Aztán később, ahogy a hegynek felfelé cipelte a hátán izzadva a csomagot, már egyáltalán nem bánta, hogy legalább annyival is kevesebbet kell vinnie, amit a tigris kivett belőle.
Lihegve dobja le a kém mellé az élelemmel töltött zsákot, mérgesen, hogy míg a férfi itt pihenget és szétunja magát, ő keményen dolgozom.
- Már elkészültem, nincs több pénz. – vett mély levegőt, hogy uralkodjon magán. – Ennél többet nem lehetett kicsikarni azokból a nyomorult kalmárokból. – mordult dühösen. – És milyen tanár az, aki itt meresztgeti s fenekét és nem tanít semmit. Talán meg kellett volna mutatnod, hogy te hogyan csinálod.
Ettől függetlenül azért beszámolt róla, hogy mit végzett, és bár látszólag nem vette észre, azért nem titkolta el, hogy nem teljes a készlet.
Természetesen nem is maradt szó nélkül a dolog és dobogó feszültséggel és ingerültséggel hallgatta, hogy nem, hogy elégedett nem volt az eredményével a kém, hanem még tovább is cipeltetné vele a csomagokat.
- Tíz mérföld? Rendben, de legyen elég ennyi, nem megyek vissza a piacra. – rázza meg a fejét. – Ez az eredmény is több volt, amit más elért volna. – morog.
Aztán, ahogy meghallja az utolsó mondatot, először azt hiszi rosszul hall, utána viszont elönti az indulat, keze görcsösen kap a kardja felé, aztán megmerevedik és arca maszkká válik.
- Tudod te ki vagyok? Lehet, hogy tiszt vagy, de ezt nem kell eltűrnöm tőled– sziszegte.

Addig mind végig úgy tűnt, képtelenség kihozni a sodrából. Úgy állt ott unottan, mint aki egy közelgő rinocérosz csordát is csak mozdulatlanul szemlélne és hagyná, hogy elrohanjanak körülötte, majd kikerülik ám őt.
De amikor a kezdő kém a kardjához nyúlt, ő azonnal hátrébb ugrott és botját markolászva, ijedten nézegette a közelgő fejleményt. Onnan mordult dühösen rá.
-A legtöbben nem adják fel, hanem akár sírva is végig viszik a rájuk bízott munkát. Idekint nem vagy te senki, csak egy pityergős kislány. Mégis mi akarsz lenni? Egy szökést nem éri meg csak félig jól kivitelezni.
Ha akarod, megírom a jelentést, hogy ennyivel letudtad. De ha nem akarsz szégyenfoltot az előmeneteledre már az elején, akkor visszamész és nem jössz vissza, amíg az elő írt lista nincs a raktárban! A feladatot és az eszközöket is megkaptad. És a mi világunkban nincsenek barátok, akik majd jól megfenyegetik a célpontot, hogy elmondja neked a bizalmas információkat.
Vagy ráveszed, hogy elmondja neked. Vagy kihúzod belőle. Rajtad áll, hogyan csinálod.
*Idő közben alaposan megbámulta nem csak a kardot markolászó kezét, de egész testét is. Igen gyakran pillantott a lágy csípőjére és lábaira is. De szemeiben a félelem és a megvetés szikrái égtek. Aligha van romantikus hangulatban. Bosszantotta, hogy már két találkozásból kétszer kihozta a szerepéből.

Uráldur önfejű kislánya azt gondolja magában, hogy van mit tanulnia még, ha nem is ettől az embertől, de tudja, hogy az sehol és semmilyen körülmények között nem válik a hasznára, ha elveszíti a türelmét és a hidegvérét, de nem tehet róla, ehhez még nem elég erős.
Az meg még olaj is a tűzre, hogy a tiszt, aki most ott áll vele szemben, olyan nyugodtnak tűnik, mint egy mohos kőszikla.
Ám gonoszt mosolyt von csinos arcára, mikor látja, hogy mennyire megrémül a mozdulata láttán a kém, aki biztos nem szokott komoly harcba keveredni, hiszen neki is ezt ajánlotta, bár tény és való, hogy mikor meg akarta tréfálni, sikerült meglepnie. Azonban most ő is méregbe gurult és ez valahol elégedettséggel töltötte el.
- Nem adtam fel! – csattant fel, de elvette a kezét a kardról, nem érte volna meg, hogy kitaszított legyen. – És ne sértegess! Az idejére sem emlékszem mikor „pityeregtem” utoljára, de…..talán…….amikor egy renegát kémet belezett ki az apám és a szép új ruhámra fröccsent a vére. Tönkretette a nyomorult. – sütött a lányból a lázongás sötét kisugárzása. – Én nem fogok szökni. – tette még hozzá határozottan.
Az arca megvonaglik, ahogy a férfi újból elismétli a feladatát és, hogy csak akkor van vége, ha minden az utolsó kis morzsáig meg van a listáról és, hogy ha nem teszi, akkor akár búcsút is inthet a karrierjének. Apja csalódottságára gondolt és megrázkódott a gyomrába vágó érzéstől.
Az utolsó mondatok azonban felvillantottak benne valamit és kihúzta magát, mikor eldöntötte, hogy, ha nincs pénz, akkor másként oldja meg a dolgot. Ha nem megy szép szóval és alkuval………
A férfi különös pillantására, csak komoran a szemébe nézett, remélve, hogy nem azt látja benne, amit érez, mert akkor előbb-utóbb elvágja a torkát. De óvják meg ezektől mindkettőjüket a démonok.
- Mit akarsz, mit tegyek először? Vigyem ezt oda, ahová mondtad, vagy hozzam a maradékot?

A férfi egyszerre félt a hadseregből átigazolt lánytól, akik brutális kegyetlenségükről és jó fegyverforgatásukról híresültek el. De egy időben ezzel próbálta is a felettes pátoszát sugározni, egyre kevesebb sikerrel. De azért erőt vett magán és tartotta valamelyest.
-Azt csinálsz vele, amit akarsz. Amíg nincs meg az összes, berakhatod, de akár ki is veheted szabadon a búvóhelyről. Amint kész vagy, szólsz.
Nem vagyok senkinek sem a dajkája, hogy fogjam a kezét és pátyolgassam. Nálunk gyorsabban kell felnőni, mint a talpasok között! És nincs melletted senki, aki kijavítja a hibáidat!
*Igyekezett meggyőzően előadni a spionok keserű sorsát, akikkel mostohán bánik ám az élet, szemben a gyalogsággal. Még ha ez koránt sem volt ennyire egyértelmű. De nem árulhatta el, hogy a gyors kiképzés oda haza csak az első lépcsőfok volt, sok ilyen feladatot fog még kapni, ami rákényszeríti, hogy feltalálja magát. Magára öltsön egy szerepet az új világból. És megmutatkozzék, hogy milyen képességei is vannak belül.
Sok módon megoldották már, de mind csak egy út kezdete, melyet fejleszteni lehet. Ahány mód, annál több elágazás, amerre végül terelhetik a felettesei az ifjú reménység jövőjét. És megannyi nehézség. A külsőre csak egyszerű bevásárlásnak tűnő feladat a közeljövője legnagyobb döntését takarta Aglarnis elől.