A két baka nem túl nagy kedvvel futott Capital utcáin. De nem volt más választásuk. Várjunk, hol is kezdődött a mese eleje?
Valahol ott, hogy egy tekintélyt parancsoló elf gondolataiba befészkelte magát egy métely. Először csak a hátsó részekben bujkált, majd néha előjött, hogy megmutassa magát, ám mielőtt leszidták volna vagy száműzik örökre, már vissza is tért sötét tudatalattiba. Végül eljutott oda a hadvezér, hogy ez a sehová sem vezető gondolat ott táncolt éleslátása előtt és idegesítette.
Meg mert volna esküdni, hogy a legveszélyesebb ötlet, hogy komoly időt szenteljen egy olyan suhancnak, aki kibukott a katonák kiképzéséről. És királyi testőrnek akarja mondani magát! De nem volt mit tennie, inkább megöleti az egykori hadvezér fiát, mint a szárazföldi erők vezetésébe a jelenléte zavart okozzon. A bukás óta egyetlen percét a vén elf értékesebbnek gondolta, mint Hiro életét. Hiszen több ezreknek az életben maradása és sikeres küldetése függ attól, mennyire tudja tisztán tartani a gondolatait.
A két katona, akit érte küldött, nem volt járatos még a fővárosban sem, nem hogy a Palota dolgaiban. Nyugtalansággal töltötte el őket a tudat, hogy a király egyik hűséges emberét kell megkeresniük és Uráldur elé állítaniuk.
A kapuban megnézték a névjegyzéket, onnan tudták, hogy milyen poszton tartják nyilván. Ám félelmeik nem voltak alaptalanok, elég sokat kellett kutatniuk, mire rátaláltak. De vajon sikerül-e elvinniük a Fekete Hegyekben felállított nagy táborba és a tiszti szálláshoz kísérniük?

Nagyon sokáig tartott míg Hirion felgyógyult annyira, hogy egyáltalán messzebb merészkedjen a palotától. Sikerült annyi pénzt összegyűjteni azzal, hogy segédkezett az istállóban és a konyhán, futár munkákat vállalt el, hogy végül egy gyógyítót megfizessen és legalább eltűntesse a hólyagos testén a sebek nagy részét. Maradtak hegek, de azok inkább a hátán és a combján, az arca azonban helyrejött.
Egy csúnyább seb nyoma azonban ott sem múlt el nyomtalanul, az a bal vállától a nyakán keresztül  egészen a füléig felnyúlt és a bőr ott enyhén  vastagabb volt és ráncot vetett.
Persze a királyi szolgálatot sem hanyagolhatta el, volt, mikor tanulnia kellett a többiekkel és volt, mikor őrt állt valahol, ahogy a tanárai és kiképzői parancsolták.
Kezdett beletörődni kilátástalan helyzetébe és a rettegés – ami a démon látogatása óta gyötörte – már kezdett hozzá tartozni a napi életéhez. Nem sok választása volt, vagy végez magával, vagy tűr és vár. Talán elfeledkeznek róla, ha meghúzza magát.
Ma sem volt másként, mint más napokon, bár ma szabadnapos volt és ismét az istállóknál járt, hogy kedvenc heréltjét megjártassa és aztán megcsutakolja. Persze nem az övé volt a ló, hanem a királyé, aki ajándékba kapta, talán soha nem is ült rajta, hiszen általában az élőholt paripákat részesítették előnyben a társai. Hirion azonban szerette ezt a jószágot, aki most is kedveskedve böködte azt orrával, hogy kikönyörögjön tőle még egy almát.
- Jól van na! Nesze! – dörmögte az állat szájához tartva a gyümölcsöt, aki azonnal el is tüntette és elégedetten rágcsálta.
Ekkor ért oda két egyenruhás katona, akiknek címerét el sem tudta volna téveszteni.
- Az istállómester épp pihen, várnotok kell, ha lovat akartok. – int a háta mögött lévő kisebb épület felé, ami a mogorva fickó szállása volt, majd megfogta Tarhonya kötőfékjét, hogy az itatóhoz vezesse.

-Nem akarunk lovat.
*Félelmetesen közeledtek a fiúhoz, kardjukat markolászva a két katona. Ha nem fut el Hirion vagy nem ránt fegyvert, akkor megragadják két oldalról a két karját és minden kommentálás nélkül elkezdik húzni a városkapu felé.
Ott hagyták a két élőhalott paripát és megkötözik a fattyú kezeit és közepes iramban kezdik meg az ügetést Uráldur tábora felé. Csak pár órányira van Capitaltól és mielőtt bevezetnék a főnökükhöz, leveszik róla a kötelet, így kísérik be.
Odabent az íróasztal mögött a vén elf épp a papírokat rendezgette. Nem szólt az érkezőkhöz, bár az egyik baka elmondta, hogy a keresett személy előállt.

- Akkor mi………- nem fejezi be a fiú, mert már neki is feltűnik, hogy mennyire feszült a két harcos és, hogy egyenesen felé tartanak, kezük pedig a kardjuk markolatán pihen, tettre készen.
Bár Hirion már azt hitte, hogy talán az a valaki, aki a múltkor az életére tör, már elfeledkezett róla ez moat egy pillanat alatt hiú reménnyé foszlik a gondolataiban és pánikba esik. Azt, hogy hanyatt homlok elrohanjon csak egyetlen egy dolog akadályozza meg, még pedig Tarhonya, aki közben megette az almát és mikor a fiú meglódul, hogy elfusson és eltűnjön a katonák szeme elől, akkor dönt úgy a nemes paripa, hogy ideje újabb adagért kunyerálni és Hirion inga után kap, ami az ellentétes lendület következtében nagy reccsenéssel adja meg magát és hasad végig a karján, de ahhoz is elég, hogy a lendületből szép kis hanyatt esés legyen. Fegyver nincs nála, hogy akár megpróbálja kiverekedni magát a két markos fickó keze közül, na meg aztán valószínűleg nem ő kerülne ki belőle győztesen. Azonban nem akarja könnyen adni magát, aminek következtében begyűjt pár gyomrost, felreped a szája s elered az orra vére. Persze hamar legyűrik és máris cipelik kifelé a városból, hogy a lába se éri a földet.
Közben most már van ideje azon töprengeni, hogy vajon a pók nemzetség feje, miért tör vajon szegény feje életére és miért kellett az a múltkori színjáték, na meg a mostani is, ahelyett, hogy simán elvágták volna a torkát, de a katonákat úgy is hiába kérdezné, így hát inkább dacosan összeszorítja a fogát és igyekszik talpon maradni, amikor a lovak után kötik, hogy ne a földön húzzák végig legalább.
Így is elég szakadt látványt nyújt mire megérkeznek, hangos kortyokban nyeli a levegőt.
Ezért aztán, ha akarna se tudna megszólalni, miközben az egyik katona jelenti az Első Lordnak, hogy előállították, mint valami szökött bűnözőt.
Nincs a kezén már kötél és eldönti, hogy nem adja könnyen az életét, legalább megával viszi a sírba kínzóját. Szeme az előtte jelentő katona tőrére villan és már vetődik is, hogy kirántva azt, Uráldur nyaka felé suhintson vele, lehetőleg mielőtt még bárki magához tér és lecsapnak rá az átkok.

Aw törvénytelen gyermekének megaláztatásai nem értek véget azzal, hogy a seregben kis híján halálra gyakorlatoztatták. Az elmúlt időben alig kapott feladatot a lassan széteső királyi testőrségtől. Ám szép fokozatosan kiderült, hogy ért ő valamihez és vannak munkák, ahol jól helyt tud állni.
Mintha csak gonosz cselvetés lett volna, most kirángatják négy kézzel ebből a nyugodt világból és nem is sejti senki, hogy ezzel milyen veszélynek teszik ki. Hiszen Thea csak azért nem üldözi őt még most is, mert abban a hitben él, hogy terve elsőre sikerült és új vőlegénye katonája elintézte, amit kért tőle.
Még hordja a korábbi démontámadás nyomát, de már az is látszik rajta, hogy nem túl kényelmes volt, ahogy idehozták. Ő fegyvert szerez és egy tőrrel veti magát Uráldurra, aki azonnal kirúgja maga alól a széket és felkészül, hogy elhajoljon és kezével elkapja a kést, de ehelyett a fattyú erős rántást érez a karján és hanyatt vágódik.
Az Első Lord közönyösen nézi, ahogy embere hátulról megragadta a gyilkosságra készülő kezet és az elveszti az egyensúlyát. Gyermeteg próbálkozás és nem is hajlandó kommentálni. Inkább egy térképet húz elő az egyik asztalfiókjából és oda adja a srácnak.
-Inkább tegyünk úgy, mintha semmi sem történt volna! És ezt apád emlékére! Itt van egy térkép, hogy hogyan jutsz el Nini-Wellbe. Ezennel megbízlak azzal, hogy egy démont előkeríts, akit hiányolnak a társai. Írásban nem kapsz semmit és a titok feltétlen megtartása miatt be sem íratunk a kémek iskolájába. Egyetlen segítséget kapsz. Egy lány fog várni téged a Sárkány Csúcsánál.
*Ezzel megfogta és saját maga kihajította. Igazából nem volt annyira titkos a feladat. A hadúr jól tudta a fajtáját a démonnak. És csupán gyenge, többiek számára megvetett alfajról van szó. Mivel harci képességeik nem túl erősek, de cserébe makacs, önfejűek, már az is szokatlan, hogy valamelyik magasabb rangú társa foglalkozik vele.
Persze számos kezdő kéme van, aki szó szerint ölni is képes lenne társai soraiban is, hogy megkaphassa ezt. A hely, ahol találkozni kell Hirionnak egy híres hegycsúcs, melynek sárkányfej formája van.

A terv elég egyszerű, csak véget akar vetni a megpróbáltatásainak, amiről úgy gondolja, hogy még előtte állnak, ha az Első Lord az, aki valamiért az életére tör.
De ez lesz az utolsó és, ha sikerül a dolog, akkor legalább egy valamit jól csinál majd az életben.
De még ezt is megtagadják tőle a szellemek! Uráldur közelébe sem ér, mert félúton már valaki keményen megragadja a kezét és hátra rántja, hogy majdnem kiszakad a válla, ahogy megfeszül ellenkező irányba lendülő karja, aztán nagy csattanással ér földet és egy sötéten vigyorgó arcú katona csavarja ki a kezéből a fegyvert, miközben a mellkasára tapos, hogy lent tartsa addig.
Aztán Uráldur intésére elengedik és felállhat, majd egy térkép landol a képébe, amire értetlenül néz, ahogy a kezébe veszi.
Most már végképp nem ért semmit!
- Miért…….uram? Miért kínoz engem? Mit követtem el Ön ellen? Miért akar megölni, vagy miért nem?........Óóóóóó……nem mintha meg akarnék halni, de nem…….nem értem…..- hebeg-habog össze-vissza, hol a katonákra, hol Uráldur-ra, hol a térképre nézve. – Minek ez a ……színház? – bök a térképre végül.
Kém? Milyen kém? Egy démon után kajtasson a Sárkány csúcsnál valami lánnyal?
Ott tart, hogy fogja a térképet és az Első Lord képébe vágja, aztán jöjjön, aminek jönnie kell, de egy kis hang a lelke mélyén azt súgja, hogy talán adjon egy esélyt magának, mert lehet, még sem a férfi akarja megölni. Egyébként is úgy ismerte Uráldur-t, hogy az nem sokat lacafacázna vele, hanem simán ledöfné, akkor most miért tenne másként?
Azonban nincs is lehetősége mást tenni, mivel egyszer csak repül és már kinn is találja magát az élőholt lovak lába előtt, akik csak bámulnak rá fénytelen tekintettel, közönyösen.
- Jó nektek, semmi zavaró értelem és érzelem, mi? – tápászkodik fel, majd mit lehet mit tenni, megnézi a térképet és nagyot sóhajt. – Miért ne? Talán kapok némi kis haladékot, ha segítek egy démonon.
Visszaporoszkál a szállására, összeszed pár cuccot egy zsákba, visz egy kardot, egy tőrt és egy íjat, majd másnap reggel nekivág az útnak, ahogy a térkép jelzi.

A Sárkány-hegy szintén a fekete sziklák között rejlik, ahol hamar megérkezik a fiú. Már kínossá válik a kietlen, elhagyatott területen ácsorgás, mikor az egyik nagyobb kő mögül felbukkan egy nő.
-Szia! Falha vagyok. Azt hiszem, hozzád küldtek. Te biztosan kém vagy? Egyáltalán nem úgy nézel ki. Bocsi, hogy ezt mondom, de kicsit rendbe szedünk és utána felőlem indulhatunk is.
*Az egyik közeli barlangba invitálja őt, ahol leülteti egy székre és azonnal egy sötét folyadékkal teli üveget kap elő. Hamar kiderül a terve. Feketére bekenni a haját. És ez csak az első átalakítás, amit Hiron el akar végezni. Utána ha csak nem ellenkezett idáig, elkezdi levenni a ruháit és amikor anyaszült meztelen, egy gyolccsal betekeri.
-Olyan leszel, mint egy múmia. De szerintem pont kapóra jönnek a sebeid. Nem is fognak arra gondolni, hogy éjtünde vagy. Egy megégett eredi zombijára fogsz hasonlítani.
*Ki tudja, mit szól ehhez a srác? Ha nem lesz ellenséges, akkor még fecsegni is kezd az új barátnője. Elmondja, hogy a szülei nem a király szolgája, szabadok. És értékes kavicsokat, gyűjtenek a hegyekben. Így felajánlja, hogy pár kevésbé értékes darabot vigyen magával a fattyú és mondják azt, hogy ők testvérek. És orvost keresnek, aki a féldrágakövekért cserébe meggyógyítja.
Az úti céljuk pedig immáron Nini-Well, hogy kiderítsék, mi is történt a parázna démonnal.

Ha már mennie kell, akkor megy minél előbb és serényen szedi a lábát, mert valahogy úgy érzi jobb neki most távol a várostól, ahol oly látványosan hurcolták végig a katonák.
Ugyanis erős kétségei támadtak arra nézve, hogy Uráldur akarná megölteni, akkor viszont szinte kínálta magát az alkalom, hogy ha eddig nem jártak sikerrel, akkor most itt a lehetőség.
Ezen ösztönzésből kifolyólag elég hamar eléri a Sárkány-hegyet, ahol aztán fogalma sincs, mit csináljon, csak járkál ide-oda, míg egyszer csak felbukkan egy lány és mivel azért nem járkálnak itt olyan sokan, remélhetőleg ő lesz az, akivel itt találkoznia kell.
- Szia! – biccent a közeledő felé, de aztán azzal a lendülettel vadul megrázza a fejét. – Kém? nem…..vagyis de, de….áááá……nem egyszerű, inkább maradjunk abban, hogy Hirion vagyok.
Arra, hogy rendbe kell szedni és hová indulnak, csak mereszti a szemét, mert ugye vele nem közöltek semmit.
- Minek az? – néz a kencére már a barlangba, ahová hagyta bevezetni magát. – Nem sokat változtatna rajtam. – mondja miután rájön mit akar a lány, de ha ragaszkodik hozzá, ő bizony nem fog ellenkezni………………egészen addig míg vetkőztetni nem kezdi.
- Héééé! Állj! Állj! Mit csinálsz? – hadakozik a vetkőztető kezek ellen. – Mond meg mit kell csinálnom, hová megyünk, minek kell ez, de akkor sem vetkőzöm le előtted. – szögezi le.
Miután a lány közli, hogy valamiféle múmiát vagy zombit akar belőle csinálni és, hogy kit kéne eljátszania, akkor már megenyhül, de teljesen meztelenre akkor sem vetkőzik.
- A gyolcs alatt úgy sem látszik és különben is miért ne lehetne rajtam alsóruha? – ragaszkodik részben a ruhájához.
Ha ebben megegyeznek, akkor hagyja magát betekerni és úgy tesz,a hogy a lány mondja, majd nekiindulnak, hogy megtalálják az elveszett démont.
- Te miért csinálod? Talán kényszerítenek rá? – próbál beszélgetni Falha-val.

/A Szégyen Arca-befejezés, folytatás Nini-Wellből/


Hirion célja, hogy megtalálja Zevadarban Uráldur épp használt katonai táborát és beszéljen vele arról, hogy mire jutott. Igen könnyű, hiszen ezt közel bárki végre tudná hajtani a sötét elfek között. De lényegesen nehezebb lesz túlélnie, ha haragra gerjeszti a polgárháború sújtotta ország Első Lordját.
A határon amikor egy mezőn átsétálna, közel harminc méternyire tőle jobbra lép ki a bokrok közül egy katona, aki a sliccét igazgatja. Ki tudja, hogy mit csinált ott, ám meglepett arccal néz a fiúra.
-Te meg mit keresel itt?

Legalább ebben nem húzza semmi keresztül a számítását, mert szépen sikerül megkerülnie a várost és gond nélkül eléri a sötét elf birodalmat, ami most először határtalan megkönnyebbüléssel tölti el.
Volt már, hogy menekült innen, mert meg akartál ölni és azt sem tudta, hogy ki és miért borította fel addigi unalmas, de nyugodt életét, amiben ő volt apródtársai kedvenc célpontja, de most még azt is szívesen vette volna, ha visszapörgethette volna az idő kerekét.
Még a kiképzés is kezdett kellemes emlékeket idézni benne, pedig abban aztán semmi jó nem volt, csak fájdalom és fájdalom.
Nem tudta, hogy mi vár rá, ha dolga végezetlen tér meg és ezt jelenti az Első Lordnak, de már kezdett ott tartani, hogy jöhet bármi, csak démonokat és embereket ne lásson.
Persze számít a határőrök megjelenésére, de mégis váratlanul bukkan elő az egyikük egy bokor mögül és a jelenetet elnézve, valószínűleg épp a dolgát végezte, ezért is néz rá úgy, mintha kísértetet látna.
- Mit keresnék? Visszatértem és az Első Lordhoz tartok. – válaszol és már menne is tovább. – Megbízásom volt és jelentenem kell.

/A Szégyen Arca-befejezés/


-Ne olyan sietősen, barátocskám! Akkor bizony őrizetbe kell vegyelek és figyelnem rád egész addig, míg valamelyik felettesem át nem vesz.
*Elég konokul mondta, elszánva abból, hogy a feladatából nem enged. És előtte kell sétálnia Aw fattyú fiának, ha engedelmeskedik. Ha nem, akkor... Egészen addig, míg a táborba kísérve Uráldur sátrába nem kísérik.
-Hát visszatértél, Hiron? Remélem, hogy sikerült telejsítened a küldetésed és híreket hoztál az elveszett istenünkről.

Eléggé megütközve néz Hirion az őrre, hogy miket beszél, hiszen nem dezertált vagy szökött, hanem küldetése volt, az más kérdés, hogy nem túl sikeres, de az már legyen Uráldur dolga.
De hát mit tehetne? Nem fog leállni vitatkozni a határőrrel, mert abból csak ő jönne ki rosszul, mert valószínűleg nincs egyedül, még ha jelenleg nem is lát mást.
Aztán meg úgy is az Első Lord elé kell mennie, esélye sincs, hogy bujkálva elkerülhetné, akkor meg jobb előbb túlesni rajta.
Végül kis gondolkozás után megvonja a vállát és hagyja, hogy őrizetbe véve kísérjék Uráldur elé.
- Sok jó hírrel nem szolgálhatok uram, a démon valószínűleg Nini-Wll városában lelt szórakozást régebben az ottani boszorkányokat hitegetve és velük enyelegve, de azt mondják jött valami harcos és azzal elmenni látták utoljára, azóta nem tudták megidézni. Viszont szerettem volna téged jól szolgálni, ezért új idézést csináltunk a boszorkányokkal, hátha megjelenik, de csak egy másik démont sikerült felbőszítenünk, aki majdnem a halálomat okozta. Így aztán nem jártam sikerrel, de talán azóta a démon visszatérhetett. – foglalja össze a vele történteket.
Persze tart a büntetéstől, de ráér azután könyörögnie kegyelemért az Első Lordnak, ha az kiméri rá.

/A Szégyen Arca-befejezés/


A hadvezér elgondolkodott és közben összeráncolta szemöldökét. Ez így nagyon kesze-kusza volt egyszerre, de szép csendben kibogozta.
-Nos, ez egy életre legyen lecke neked, hogy soha ne kísérletezz mester mágus vezetése nélkül istenekkel! Az országunk is azért omlott romba, mert a fiatalok törekvőek és képzettség nélkül próbálnak kísérletezgetni a Pokol lényeivel. Nem kímélik ők a népünket sem, ha tiszteletlenül bánunk velük. Hosszas ismeretszerzés után lesz csak az a pár öreg elf olyan tapasztalt, hogy biztonságosan nyúlhasson ehhez.
*Ha azt várja, hogy most azonnal lesújt egy villám. De minimum a haragjában a fájdalom igéjét küldi rá, akkor várhat még egy kicsit. Ugyanis egész más lesz a sorsa.
-Gyere velem! Tudok segíteni neked talán.
*Ez után egy másik sátort állíttat fel a hadúr az embereivel és Hirionnal. Jóval sötétebbet. És ott bent megidéz egy démon szellemét. Nagyon hasonlít arra, ami elbánt a fattyúval. De Uráldur tudja, hogy ez egy másik.
-Üdv néked, Pokol egykori lakója! Egy kérdés miatt hívtalak, mely fontos lenne a számunkra. Mi történt a halálod óráján?
-Hogy mi történt? Miért érdekel az téged? Tán meg akarsz bosszulni?
Tud meg, elf, hogy a nők, akiket tanítgattam a gonosz szolgálónőivé válásra egy új mihaszna jelöltet hoztak megint. Nagyon nehéz magunkhoz édesgetni és szervezni a boszorkány kört. Főleg úgy, hogy tudod, sosem kapják meg azt az erőt, amit remélnek.
Ám sosem gondoltam volna, hogy szeretkezés közben akarnak orvul meggyilkolni egy jelölttel. És főleg, hogy nem bírok elbánni vele, ha megpróbálja valamelyik. Nagyszerűen alakultak a dolgaink és igen nagy hatalomra tettünk szert, ám a démonvadász csaj tényleg... nagyon ügyes volt.
-Értem. Segítünk megbosszulni. Ám lenne egy kérésem hozzá, hogy sikerüljön. Vedd magad mellé nebulóként ezt a fiút! Tanítsd meg a mágia használatára, mielőtt még kinyírja magát!
-Zsarolni próbálsz? -lépett egyet előre a szellem lábaival- Hát nem tudod, hogy kivel állsz szembe?
-Sosem tenném. A gyalázat, ami a haláloddal esett Zevadaron legalább annyira zavar engem is. De egyedül nem boldogul. És a döntés rajtad áll.
-Hmmm...
*A démon szelleme végül bele egyezik, ha Hirion is így akarja. És ez után biztonsággal hívni tudja mindig, ha gondjai támadnak. De a mentora biztosan meg fog maga is jelenni igen gyakran, hogy új és új varázslatokra tanítsa.

Hirion csendben hallgatja végig az Első Lord fejmosását, mert jobb, ha most nem szól egy szót sem, hiszen így is nagy bajban van, de a végén azért megpróbálja kicsit mentegetni magát, mert a szándéka egyáltalán nem az volt, amit Uráldur leszűrt belőle.
- Egyáltalán nem állt szándékomban beleütni az orrom a démonok dolgába, idézni meg végképp nem. Azt hittem a boszorkányok csak hadoválnak és csak szerettek volna valaha egy ilyen lényt megidézni. Én lepődtem meg a legjobban, amikor tényleg megjelent egy. – motyogja az orra alatt.
Ha lehet azon, hogy nem sújtják azonnal valamiféle szörnyű büntetéssel még jobban meglepi, mint eddig bármi, hiszen szent meggyőződése volt, hogy ezt a kis kalandot nem éli túl, csak annyi vágya volt, hogy legalább hazai földben kaparják el.
Ezért aztán eléggé értetlenül és még mindig félve követte a férfit, minden percben attól tartva, hogy olyan valami várja, ami a képzeletén is túltesz.
Végül is, ha azt vesszük így is történt!
Szó nélkül segít felhúznia a sátort, ahogy Uráldur kívánta, bár elképzelése sem volt minek kell ez, de rövid időn belül ezt is megtudta.
Megdermedve meredt a megidézett fajzatra, akiről először azt hitte, ugyan az, amelyik Nini-Well-ben majdnem megölte, de mikor a bénító félelem kicsit oldódott testében, a beszélgetés is eljutott a fülébe, így lassan, de biztosan kisakkozta, hogy ez az a démon, akinek a keresésére küldték.
~ Tehát tényleg megkerült! ~ vidult fel kissé, bár ez nem jelentette azt, hogy megússza.
Mozdulatlanul hallgatta végig, mi történt a lénnyel, de aztán kimeredt szemekkel bámult az Első Lordra, mikor kiderült, hogy tanoncnak adja a démon mellé.
~ Most meg fogok halni! ~ vált keserűvé a szája íze és próbált felkészülni rá.
De úgy nézett ki Uráldur nem kívánja a halálát, sőt, azt akarja, hogy tényleg tanuljon, amit nem tudott hová tenni. Vajon miért ilyen kegyes vele a férfi? Hiszen ő csak egy semmi korcs.
Végül is a feje felett megszületik az egyezség, senki nem kíváncsi rá, hogy ő mit akar, de ha nem kell meghalnia, akkor igazán örül, hogy így történik és nem jár rosszabbul.
- Mit kell tennem? És hol fog….fogsz tanítani? – nyekken meg bátortalanul.
Nem valószínű, hogy bárki örülne, ha hirtelen csak megjelenne a előtte egy démon, így nem ártana, valami elhagyatottabb hely és közben azért valamiből élnie is kell.

-Nos, rendben! Amikor lesz időd rá, tanítalak. Ám az első leckéket szerintem a temetőbe kell majd elkezdenünk.
Viszont ne gondold, hogy száz évre gondoltam a felkészítésedhez, hogy bosszút állj, ha tényleg úgy gondolod! Jobb lesz ha minél hamarabb visszatérsz álruhában és én majd ellátlak tanácsokkal idő közben. De lehetőleg ne ez legyen az álruhád, ha ez nem volt világos!
Ideje lesz megteremteni a boszorkánymester imázst...
*Úgy tűnik, nem tud egy szellem se kilépni önmagából. Vagy legalábbis a démonok mindg maradnak ugyan azok. Hiriont is gyakorlatias tanácsokkal kezdte ellátni, ahogy az emberek boszorkányait.
Ám Hirionon múlik, hogy akar-e valamit még elintézni itt, mire... úgy tűnik kénytelen visszamenni és idegen földön meghalni.

Ahogy folytatódik a beszélgetés Hirion egyre jobban feloldódik, mert nagyon úgy néz ki, hogy tényleg nem bünteti meg sem Uráldur, sem a démon, sőt még tanítani is fogják és egy nagy hatalmú lény segítsége nem mindennapos dolog.
Fogalma sincs, hogy mi változott, hogy most már nem a halála miatt kell aggódnia, de kezdi élvezni a helyzetet.
- Hát épp nem igen van más dolgom! A városban már többször meg akartak ölni és, ha nem te, uram, akkor ezek szerint még van pár ismeretlen ellenségem, így annyira nem kívánkozok oda. – bólint a férfi és a démon felé.
- Ezek szerint valamikor vissza kell térnem Nini-Well-be? Úgy hallottam azt a vadászt azóta sem látta senki. – nézett értetlenkedve a másik kettőre, de hát ő tanonc volt, nem igen volt ebbe beleszólása,…….ahogy eddig sem.
~ Ez a boszorkánymester imázs nem hangzik rosszul. Talán még azokkal is elbánhatok majd, akik eddig szívattak! ~
Sötét kárörömmel tölti el ez és már várja mit fog tanulni.