Faj: Erdei elf

Nem: Nő

Kor: 120 körül

Becenév: -

Rang: királyné

Mágia szint: Mester

Hűséges feleség és jó Anya akartam lenni, de ennél sokkal többet kaptam. Királynő lett belőlem. Jó támasz akire párja bármikor számíthat. A szívem nehéz gyermekem elvesztése miatt, de a népemmel szeretettel találkozok. Segítem őket. Cserébe tiszteletet kaptam.

…- Kicsi gyermek voltam, mikor eltévedtem az erdőben. Sokszor szöktem el biztonságos otthonomtól, hogy lássam a világot. Új helyeket akartam felfedezni és szerettem volna megismerkedni új népekkel. Most is ez volt a tervem. Szándékosan tértem le az ismert ösvényekről. Aztán mikor már sötétedett, nem tudtam merre menjek haza.
Egyszer csak megzörrent a közelemben egy bokor. Azt gondoltam egy felnőtt az, aki eljött értem. Boldogan indultam meg felé. Egy fiatal tünde férfit pillantottam meg. Beszélgetni kezdtünk. A nevét megmondta, de akkor még nem tudtam ki ő valójában.
Késő éjszaka volt mire haza értünk, aztán nem láttam…
Sokszor gondoltam rá. Ahogy telt az idő szép nővé cseperedtem. A világ és más népek szeretete tovább erősödött bennem. Segíteni akartam ott ahol tudok. Egyébként, pedig mint minden más tünde lány én is vártam, hogy megkérjék a kezem.
Egy nap eljött hozzánk valaki. Egy tünde férfi azzal a céllal, hogy tanítson. Belementem bár nem tudtam mi is az, amit tanulok. Az órák nem voltak unalmasak. Miközben magyarázott törvényekről, politikáról, az uralkodóról, bejártuk az erdőt. Néha könyveket is hozott, amit kis ligetekben nagyobb rönkre vagy kőre tett, míg olvasott belőle. Nem könnyű feladat volt az, hogy egyszerre rá hallgassak és közben az új helyekben gyönyörködjek. Figyelem megosztást, önuralmat tanít… gondoltam én.
Idővel kiderült, hogy az a fiatal tünde, akivel találkoztam Eliarion a király fia volt. Néha belepireultam a gondolatba, hogy őt kívánom férjemnek.

Jó pár évnyi tanulás után egyik reggel katonák érkeztek értem. Összes ismerősöm, rokonom kint volt, és kíváncsian figyelték az eseményeket. Gyönyörű szép ruhát adtak rám, és szépséges szarvastehén vitt a királyságba. Ott ismét találkoztam Eliarionnal. Uralkodónk akkor már idős volt.
Láttam amint az Apa átadja fiának a koronát és azt, ahogy egy az én fejemre is kerül. Olyan volt az egész, mint egy álom. Egyik pillanatban egy egyszerű tünde lány voltam tele vágyakkal, most viszont Királynőként állok szeretett népem előtt.
Nem volt kérdés, hogy szeretem e Eliariont. Minden este mikor rágondoltam az övé akartam lenni. Néha levelet is írtam.(Ezeket meg is kapta nászajándékba a szívemmel együtt)

Boldogok voltunk. A jó tanárnak hála jó királynő lettem, aki férje legfőbb támasza lett. Mindenben segíteni tudtam. Egy idő után éreztem mit érez, és mikor van igazán szüksége rám. Ahogy telt az idő négy gyermekkel ajándékoztam meg. Sajnáltam, hogy két fiam nem maradt életben, de lányaim sokszorosan kárpótoltak. Mint később kiderült elkószálásban anyjukra ütöttek és sok fiú veszett el bennük.
Néha hiányzott a szabadság, hogy nem láthatok új tájakat, de a népet, a jó férjet megkaptam. Értük örömmel mondtam le minden másról. Meg amúgy sem voltam fogoly úgy jártam-keltem a nép körében, ahogy akartam és tudtam segíteni…

Sokáig béke volt, de aztán veszedelmes ellenség ütötte fel a fejét. A legkülönfélébb népek szövetségének lettem tanúja. Ennek a helyzetnek esett áldozatául idősebb lányom Lorelei. Halálakor én is elvesztettem egy darabot magamból. Nem telik el úgy nap, hogy ne mennék el sírjához.  Megfogadtam, megmaradt lányomat tűzzel-vassal védem ha kell. De nem lehetek örökké vele. Mikor útjára indul egyszerre féltem és irigylem…