Uráldur néhány testőrével újra az érintetlen vadonban jár. Több régi emléke is fűződik ehhez a helyhez. Olyanok, mint a Béke Követének utolsó állomása. Vagy fiának, Szaladinnak a hamvait amikor kimentették az akkor elsüllyedt hajóból.
Ám a Szirének-öble egy sokkal nagyobb volumenű dolognak is a szemtanúja volt. A most is hívogató halnők több, mint egy éve már, hogy megtizedelték a kontinenst elérő északi emberek sorait. Sokuk halt meg akkor.
És itt történt Neminra népei ellen elkövetett első gyilkosságuk. Csak olyan elbeszélések jutottak el erről az Első Lord fülébe, melyeket más valaki mondott el, hogy ismert valakit, aki ezt látta. De az emberek között egyre többeknek híre ment, hogy egy ígéretes emberük járt erre.
-Becca, Jam jelenjetek meg előttem! -megvárta, míg a szellemek látható alakot öltenek- Halljátok az újabb feladatot számotokra!
Roner Solininak itt kellett volna találkoznia tavaly nyáron az éjtündével, aki rávette őt, hogy pénzért minket szolgáljon. Ám a hírek szerint az egyik legjobb kémünket a tengeren át érkezett emberek megölték.
Nem a veszteséget sajnáljuk a legjobban, hanem a vele elveszett információt. Ha minden igaz majdnem Össznépi erődjéig rohant vissza, mikor az emberünk halálát látta. És egész biztosnak tűnik, hogy valakik fogságba ejtették. Ám arról semmit nem tudunk, mikor az északiak megostomolták a várat és eltűnt.
Az emberek már egy jó ideje visszavették és állítólag néhány efogott katonát őriznek. Nyomozzátok ki nekem, hogy mi történt! Ha még életben van, beszélni akarok vele!
Kérdés?
*Kegyetlen nézése semmi melegséget nem árult el. Még mindig inkvizítornak és a lánya merénylőinek gondolta őket. A szemében megérdemelték volna, hogy a legkegyetlenebb démon lakmározzon a szenvedéseiken. Egyedül a hasznosságuk miatt alkalmazza őket. És vágyakozva figyeli, hogy mikor nem teljesítik maradéktalanul a kéréseit, hogy a szerződés megszegésével vádolhassa őket és eladhassa lelküket a legszörnyűbb démonúrnak, akit ismer.

Csak a bénító üresség az, ami körülvesz és néha úgy érzem fuldoklom, de hirtelen késztetést, vonzódást érzek, valami olyat, aminek ha akarnék sem tudnék ellenállni és hirtelen ott állok az előtt a sötét elf előtt, aki miatt ebbe a nem is élet, nem is halál állapotban vagyok.
Ha tudnám biztos megölném, de köt az esküm és az, hogy ott láthatom magam mellett szeretett Jam-omat, akinek látványa mindennél többet jelent.
Az éjelf nem sokat teketóriázik, azonnal a tárgyra tér, szavai éreztetik, hogy semmilyen kibúvót nem hagy, elvárja, hogy teljesítsük a parancsát, sőt láthatóan azt fürkészi, adunk-e okot rá, hogy az alkunkat semmisnek tekintse és ezzel mindkettőnket valami rettenetes démon elé vethessen.
~ Egyszer még meg fogom tudni, hogy miként verhetlek át és akkor jaj neked! ~ meredek rá, de tartom a szám és hallgatok, amíg be nem fejezi.
- Tehát, ha jól értem, egy selfet keresünk, aki ettől a Solini-tól megtudhatott dolgokat. Nagy valószínűséggel Össznép erődjében van fogolyként és valahogy hozzunk össze vele. – foglalom össze, hogy ne legyen hiba a végrehajtásban.
Mivel nincs választásunk.
- Ha ennyi, akkor mi mennénk is, de így …..szellemként elég ….elég korlátozottak a lehetőségeink szerintem, ezt be kell látnod. – vetem fel.
Alig várom, hogy kettesben legyünk Jam-el, hogy megszabaduljak Uráldur szemei elől. Ketten mindig jók voltunk.

Uráldur gonosz mosollyal nyugtázta, hogy Becca és szerelme a túlvilágon ennyire segítőkész lett. Még ha nem is tehettek mást, hiszen máskülönben az örök szenvedés jutna osztályrészül számukra.
-A self kémünk nem jelentkezett, így ő vagy meghalt vagy fogságba esett. Ám az embert, Ronert, jó lenne megtalálni minden képen. A királyi palota szolgálója volt és egy merénylet után kényszerül menekülni. Bár nem sikerült elérni, amit tervezett a kémünk, a spicli részletesen mesélhetne a palota biztonságáról. És nagy hasznunkra lenne.
Ne gondoljátok, hogy kifogások mögé bújhattok! Az örökké valóság áll a rendelkezésetekre. Ám ha hamarosan nem tudtok előre lépni az ügyben, akkor egy démont kérek meg a feladatra.
És titeket ajánlak majd fizettségül. A fogadalmatok köt, hogy teljesítsétek kéréseimet.
*Nem sok jóval kecsegtet egy régen történt ügy felgöngyölítése. És valószínűleg azóta próbálkoztak páran. Ám most azért kéri tőlük a hadvezér, mert azok nem jártak sikerrel. És jobb lesz hamar szokni új testetlen mivoltjukat.
Két úton láthatnak neki a küdletésnek. Vagy a tavalyi útvonalat követik, amiről nem tudtak meg sokat. És a lábnyomokat már régen elmosta az idő. Az ősvadon fái között és a tengerparton kutathatnak bármi jelre, ami valamiért megmaradt talán.
Másik módszer, amivel hozzá foghatnak, hogy az elfogott északiak után néznek sok száz kilóméterre délre.
Vannak gyengeségei szellem mivoltjuknak. Ilyen az, hogy nem tudnak megmozdítani semmit. Így csak a szemükre és a fülükre támaszkodhatnak jószerivel. Előnyök sora között meg lehet említeni azt, hogy jóval gyorsabban tudnak közlekedni, lebeghetnek (bár sétálhatnak ugyan úgy, mint bárki más is, habár ez náluk csak vizualizáció). És még több érdekesség.
Ám sikeres taktikákat és korlátaikat maguknak kell felderíteniük.

Jobb is, ha Uráldur abban a hitbe ringatja magát, hogy mennyire szolgálatkész lettem, akkor előbb-utóbb elbízza magát és hibát követ el. Csak ezt a pillanatot kell kivárnunk.
Végre azt is megértettem, hogy nem a self emberét keresi a vezér, hanem azt az embert, akitől eredetileg az információt kapta, aki elárulta saját fajtáját és királyát, hogy ezeket a démoni lényeket szolgálja. Vajon mit ígértek neki érte?
És vajon akarjuk-e, hogy mindaz az információ e sötét tünde fülébe jusson, amit az a férfi tud?
Egyelőre azonban nincs más választásunk, ezt látom Jam arcára is írva, akit szintén nem nyűgöz le, hogy kinek kell engedelmeskednünk, de mindig ő volt a nyugodtabb és megfontoltabb, így biztos kitalál majd valamit.
- Igen, a paktumot megkötöttük, vagyis inkább csak én kötöttem meg, mert kijátszottá,. – vágtam rá. – De a szerződés az szerződés, igazad van.
Fogalmam sincs miként fogjuk végrehajtani, de ezt nem vele fogom megvitatni, főleg, hogy egyelőre azt kell egyáltalán felkutatni, él-e a fickó és, ha igen, hol keressük.
Mivel egy konkrét nyomot említett Uráldur, úgy vélem a legjobb, ha ott kezdünk, ahol a nagy harc volt az emberek és északiak között, ahol a férfinek nyoma veszett.
Irány Össznépi erődje!
- Mi a véleményed Jam? Ha elmegyünk az erődbe azzal előrébb juthatunk? – kérdezem társamat, aki jóval hallgatagabb lett mióta megszabadult a démontól.
- Más nyomunk nem nagyon van, talán ott hallunk valamit. – biccent rá.
- Rendben, akkor ……….menjünk.
Még meg kell szokni, hogy a gondolat sebességével utazhatunk, talán ez az egyetlen „előnye” ennek a létnek, hiszen mást nem nagyon élvezhetek belőle, Jam-ot sem ölelhetem meg.

A táj gyorsan suhan és ők a szél sebességével közlekednek. És gyorsan elérik Össznépi kőfalait. Már az északi fal helyre lett hozva, friss betoldás van a helyen, ahol az idegenek lyukat ütöttek a külső várfalon és beözönlöttek. És a magaslatokon újra a király végvári vitézei figyelik a távolt.
Ám ők nem a lehetséges gyengeségek felmérésére érkeztek. Át kell hatolniuk a falon. Szó szerint. Ám még nem birtokolják kellően képességeiket, az egyik figyelő felordít, ahogy közelednek. Nem ismerik a módját, hogy láthatatlanok legyenek. Dönteniük kell, hogy visszavonulnak és kísérleteznek-e előbb vele vagy semmit sem tehetnek ellene alapon észrevétlenségük nélkül mennek át a köveken és kérdezik ki a tömlöcben raboskodókat.
Ha előbb tanulni akarnak, ahhoz is kell ember, hiszen ők mindig látják egymást. Így sajnos elkerülhetetlen egy közeli falusi ijesztgetése vagy a katonákkal történő játszadozás. Ám az ellen sem tudnának mit tenni, ha egyszerűen ahogy vannak belibegnek a rácsokon és a masszív falakon át.
-Kik vagytok? Miféle elátkozott lények? -kérdezi ijedten egy nagy darab fickó odabent, ha bejutottak bármelyik módszerrel és láthatóvá váltak számukra. És amikor elkezdik kérdezgetni őket, hamar kiderül minden. A selfről nem tudnak sokat, talán ő volt az a fickó, akit az egyik öbölben, ahol a habokból nők csalogatták harcos szívüket, lefejezték. Ám a másikat nem látták ott. De volt egy hasonló történetet mondó alak, miután az emberek első csapataival megvívtak és kezükre jutott a vár, egy fura szerzett kereste fel őket. A névre nem emlékeztek már, de az is valami olyasmit magyarázott, hogy éjtündék meg el tudja intézni, hogy szövetségre lépjenek. Ám szélhámosnak tűnt, azt pedig nem jó előjelnek vélték, hogy saját fajtája üldözi. Jobb szerettek volna inkább az emberek helyi uralkodójával tárgyalni és egyezségre jutni új földekről.
Hát ennyit tudhatnak meg itt. A nagy csata előtt valahogy megszökött vélhetőleg Solini. És nem is tudtak meg róla többet. De vajon merre szaladhatott?

Még sosem jártam az erődnél, így mikor szinte észre sem véve az idő múlását megérkezünk a falaihoz, kíváncsian torpanok meg, hogy szemügyre vegyem.
- Jártál már erre Jam?
- Nem, de hallottam már róla, de kisebb mint vártam. – szemlélte a látványt a fiú.
- Kisebb? Hiszen hatalmas. – tekertem a nyakam, hogy a tetejére fellássak.
- Még nem láttál igazi nagyot, csak azért. – vidámodott meg a hangja Jam-nak, de aztán már a feladta kötötte le. – Talán át tudunk menni a falon….így. – próbálkozik a dologgal, én meg megyek utána.
A bejutással nincs is gond, bár szokatlan érzés átmenni a köveken. Hideg és félelmetes, de megy. Viszont hangos ordibálást vonunk magunk után.
- Menjünk vissza! – kiabál rám Jam és igazat adok neki, mert nem gondolom át, hogy nem igen tudnának ártani nekünk, még működnek a régi beidegződések.
A falakon kívül, ahol már nem láthatnak minket megbeszélést tartunk, amin arra jutunk, hogy mit veszíthetünk?
- Akkor próbáljuk meg újra. – bólintok és már be is suhanok, nyomomban Jam-mal.
Ahol elmegyünk, az emberek zavartan kiabálni kezdenek, vagy csak meghökkenten bámulnak, de senki nem áll az utunkba, simán leérünk a tömlöcbe.
A reakció persze ott is ugyan az, de most én is csodálkozva nézem a nagytermetű, szakállas, torzonborz férfiakat. Idegenek az biztosan látszik.
- Nem vagyunk elátkozottak, nem kell félni, nem bántunk senkit. – igyekszem megnyugtatni őket. – Csak keresünk valakit, talán tudtok segíteni.
Nagyjából leírom kiket, miket keresünk és kis idő múlva már tudhatunk egy emberről, aki egyezséget ajánlott nekik a sötét elfekkel, de nem hittek neki, bolondnak nézték.
De még azelőtt elment, hogy megkezdődött volna a csata.
- Hát ez nem sok. – sóhajtottam boldogtalanul, Jam-nak panaszkodva. – És még az sem biztos, hogy ő az, bár valószínű. Bármerre mehetett.
- Talán egy közeli faluban kéne kutatni utána, valahol csak kellett ennie és aludnia. – javasolta.
- Akkor nézzünk körül a környéken. – bólintottam.

Az északi emberek rettegése sem páratlan. Szinte minden intelligens élő így reagál a szerelmes párra. Ám céljukat elérték és megtudják, hogy talán a keresett spicli az, aki elszökött a csata előtti káoszban.
A környező falvakba veszik az útjukat és több kis település nyugalmát felzavarják, mire egy elpusztult halászfaluban egyetlen öregasszonyt találnak. És nem remélve tőle sokat, de azért kérdezősködnek itt is.
-Jaj, gyermekeim! Ez már nagyon régi történet. Roner itt született és valóban elkapták a király testőrei, amiért végezni akart az uralkodóval. Bebörtönözték Össznépi erődjébe, de amikor megszökött, visszajött ide. Megkergült szegényke. Addigra már az idegenek elpusztították kedves faluját és csak én éltem túl pár emberrel, akik a vadonba menekültünk a fosztogatók elől.
Pár napig itt élt velünk, de azután fejébe vette, hogy Astelath király üldözni fogja ismét és inkább elmenekült az érintetlen vadon felé. Azt mondta, hallott valami éjtündékről, akik ott telepedtek le. A Lelkek erdejébe tervezte, hogy elkezdi a kutatást utánuk.
Nem hiszem, hogy él már. Talán a saját világotokba nézzetek utána. Ha meg is találta azokat a gyilkosokat, esélye sem lehetett ellenük.
*Az anyóka tovább ütlegelte a kővel valamilyen különös gumót, ami talán ehető lehet és a búzához hasonlóan akarta volna megőrölni. Vagy csak egyszerűen pépet csinálni belőle...?

Bár az utazás ebben a szellemi formában igen csak gyors és kényelmes, sok-sok hátul ütője is van. Egyrészt az, hogy hiába találkoznánk valakivel, aki tud valamit az árulóról, ha önként nem akarja nekünk elmondani, amit tudni szeretnénk, sok mindent nem tehetünk vele, hiszen nem ragadhatunk fegyvert vagy verhetjük ki belőle.
Aztán meg ott van a rémület, ami az emberek szívébe költözött rögtön, ahogy meglátták a lebegő félig látható valónkat. Volt, aki hanyatt-homlok elmenekült, volt, aki elájult, volt aki csak meredten bámult ránk és egy szó annyi sem tudta elhagyni az ajkait.
Végül, amikor már kezdem feladni, találtunk egy vénasszonyt, aki valószínűleg már megbékélt a szellemléttel, mert nyugodtan válaszolgatott a kérdésünkre, bár először nem gondolta volna, hogy tud bármit is. Azonban szerencsénk volt, ismerte a keresett férfit és még azt is meg tudta mondani, hogy merre indult.
- Végre valami! – sóhajtottam, miután kilebegtünk a nő kunyhójából. – És mondott valamit! Lehet, hogy tényleg nem él már, de arról fogalmam sincs, hogy kéne „odaát” utána nézni. – gondolkozik el.
- Talán ugyan úgy, ahogy itt is tesszük. Nem hiszem, hogy csak azért mert szeretnénk, megjelenne nekünk, akkor már megleltük volna. – rázza meg a fejét Jam.
- Akkor mi lenne, ha te ott keresnéd, én meg itt, a Lelkek erdejében? – vetem fel, hogy gyorsítsunk a dolgon.
Egyikünk sem tudja, hogy ez működik-e, de egy próbát megér.

Jam és Becca úgy döntenek, hogy a hatékonyság érdekében külön kell válniuk. Ígéretes nyomot találtak, ám jobb minél hamarabb körbe nézni, ahol csak az áruló előfordulhat. Jam ismerős hely felé veszi az irányt, míg a lány számára teljesen felfedezetlen vidékre kell utaznia.
Az egykori bérgyilkosnő szelleme az érintetlen vadon árnyékos zugaiban nyomoz és kitartásának köszönhetően talál egy ösvényt, ahol jó régen valaki cipőben ment végig. Persze a régen relatív, itt pár napot jelent és kész csoda, hogy nem mosta el egy eső azóta vagy még felismerhető. Ha követi, hamarosan egy farkas szellemével fut össze. Nem ő hagyta a lábnyomot, de úgy tűnik pont arról jön, amerre az idegen indult.

Eközben Jam a Pokol bugyraiban találja magát. Sárga kő borítja a barlangot, amiben előre kell haladnia. Nem régen már közel egy évet eltöltött a néha barlanggá szélesedő részeknél az üstökben.



A lelkek kegyetlen őrzőinek egyike közeledik hozzá, akinek a feladata, hogy a menekülni akarókat elkapja és visszadobja a túlvilági húslevesbe. A rémület és az újra rátörő emlékek miatt kis ideig nem tud létsíkot váltani, így rajta áll, hogy mihez kezd.

Mivel Jam nem tette ellenvetést, hogy kifogásolná a különválást, így mindketten elindultunk a saját utunkon, hogy előkerítsük a bujkáló Roner-t.
Sosem jártam még az Érintetlen vadonban és minden bizonnyal nem is kívánkoznék oda, ha még féltenem kellene fizikai valómat, de így sokkal bátrabban követem azokat a nyomokat, amit egy cipő hagyott, bár persze ez akárkié is lehet, de réginek elég régi és azóta nem tapodta össze senki. Talán nem olyan bátrak mások, hogy az árulón kívül idejöjjenek.
A szemem a lábnyomokon tartva suhanok az ösvényen, amikor meglátom a közeledő farkast, aki szintén nem e világot tapodja, csak szelleme látható.
- Mond, nem láttál véletlenül erre kóborolni egy embert? – szólalok meg, de persze csak azért, hogy mondjak valamit, egyáltalán nem hiszem, hogy egy farkas majd kommunikál velem.
Továbbra is követem az ösvényt, mivel nem gondolom, hogy bármi is megakadályozna benne.

Jam, bár Becca-nak nem mondja, nem szívesen érkezik vissza arra a helyre, ahol az újbóli megidézéséig eltöltötte a nyomorúságos évét.
Kimondhatatlan kínokat élt át és ezt valószínűleg sosem fogja kiheverni, de azt sem szerette volna, ha társnője jön ide, így nem sok választása maradt.
Azonban, amikor meglátja a közeledő démoni őrt, szinte megdermed, mint valami átlátszó fagyott szobor.
Ettől viszont nem tud a valós síkra visszamenni és tudja, hogy valamit mondania kell, mielőtt még az őr szó nélkül nyakon csípi.
- Várj démon! – emeli maga elé a kezét. – Paktum köt az élők világába. Nagyhatalmú mágia, nem nyúlhatsz hozzám, viszont válaszolhatsz a kérdéseimre. 0099ff]]Nincs itt véletlenül egy Roner nevű ember? – kérdezi gyorsan, hátha ez eltereli a lény figyelmét is.

Becca hisz a halál utáni halhatatlanságba, ám talán jó esett ez, mikor a farkasszellemet figyelmen kívül hagyja. Szinte tréfásan érzi szinte, hogy a farkassal -egyoldalúan- beszélgetve tovább megy. Ám az egész más terveket szövöget. Előbb csak morogva állja útját, majd pár ráveti magát pár ugrással leküzdve a közöttük lévő távolságot. Bár nem képes megölni és tartós sebet sem ejteni, ám a lány megtapasztalhatja, hogy vannak olyan lények, akik még így is fájdalmat tudnak okozni. A harapás egész élethűnek hat, még ha nem is vérzik utána és hamar el is múlik. Ám a karmai is a nő testetlen testét kapirgálják.
Addig-addig küzdenek, míg egy élő ember jön visszafelé az ösvényen. Vagy inkább csak annak tűnik. Ahogy meglátja az egymással viaskodó két szellemet, farkasvonyításhoz hasonló hangt ad ki és átalakul vérfarkassá.
Döntenie kell Beccának, hogy visszafelé menekül vagy megpróbálja őket kikerülni. Ám ez utóbbi esetén egy egész falka szellemfarkas veszi őt körbe és csak akkor menekül meg, mikor egy erdei elf szelleme szarvasokkísértetek hadával ki nem szabadítja.
-Mit keresel itt, ahová se élőnek, se holtnak nem tanácsos belépnie?

Jam tárgyalása a démonőrrel nem vezet áttörő sikerre. Az egyre közeledő pokoli teremtmény dühösen válaszolt.
-Itt nincs hatalma semmilyen élőnek. Csak is a légiónk vezetőjének...
*Bár eddigre már elérte és a markába fogva felemelte, ám nem tudta az üst felé vinni, mert pont a megnevezni készülő úr termett előtte. És bár igen csak vicsorogtatta a fogait, hogy egyik szelleme elszökött, ám ő tudott az egyezségről, aminek keretében Jam élete immár Uráldur kezébe került. És hamar felvilágosította, hogy náluk nincs a keresett áruló.
Ám nagyon nagy a Pokol és még veszélyes is lehet rá nézve, ha egyedül akarja végig bolyongani. Ám egy elejtett mondat szerint Uráldurnak ellensége van ideát, és az általa megbízott lelkek célpontjai lehetnek megtorlásnak. Jobb lenne óvatosabban eljárnia.
A halott bérgyilkosnak pedig az lenne a jobb, ha visszatérne Beccához az élők világába.

Nincs még tapasztalatom ebben a szellemi világban, így nem sok jelentőséget tulajdonítok a felbukkanó farkas lebegő látványában, csak amikor hirtelen rám veti magát és a fájdalom kiáltást csal az ajkaimra, mert nem tudtam, hogy „kísértetként” is tudok érezni.
- Azt a keserves, nyomorult, bolhás mindenedet. Eressz el! – csapok oda az önkéntelenül is kirántott kardommal, most már nem törődve vele sikerülhet-e vagy sem a csapás.
Fáj és meg akarok szabadulni tőle, bár pár pillanattal később már rájövök, hogy ténylegesen nem sebesít meg, ez nem vigasztal.
Mikor megjelenik az ember és kiabálni kezd, először azt hiszem, hogy megrémült, de ennél nagyobb a baj.
Ő is farkassá változik, azonban sokkal nagyobbá és veszélyesebbé, ahogy ki tudom venni.
~ Jobb lesz elhúzni a csíkot! ~ nyögök fel és megpróbálok tovább futni az ösvényen, de mintha csak a földből nőnének ki, szellem farkasok serege vesz körbe. És hiába nem tudnak megölni, a fájdalom kezd elborítani, bár csapkodok bőszen körbe.
Hirtelen egy másik szellem jelenik meg, egy elffé, egy erdeié, akit szarvasok hada vesz körbe és meglepő módon elkergetik a többi vadat.
- Egy embert keresek és paktum köt rá, hogy utána jöjjek, egy sötét paktum. Muszáj tovább mennem. – válaszolok, miután megköszöntem a segítségét.

Jam szívét félelem járja át és szinte lebénítja az átélt szenvedések miatti érzett félelem. Nem volt soha gyáva, de a pokolbéli események nem tettek jót a lelkének.
Hiába próbál az alku mögé bújni az őrt ez nem hatja meg és úgy ragadja nyakon, mint egy tollpihét, magával cipelve a retteget üstök felé.
Mire kapálózni kezdene, addigra szerencsére feltűnik az emlegetett vezető és bár ő sem nevezhető boldognak a történtek miatt, azonban őt visszafogja a sötét elf vezér hatalma, így ráparancsol emberére, hogy engedje el a fiút.
És még információt is kap. Megtudja, hogy a keresett személy nincs itt. És még azt is, hogy van itt valaki, aki nem túlságosan kedveli Uráldur-t és szívesen tenne keresztbe neki, ami veszélyes lehet rá nézve.
Viszont talán ha elmondaná neki Jam, hogy self átveréssel szerezte meg a hatalmat felettük, talán segíthetne megtörni azt.
Habozik, hogy mit tegyen, maradjon és keresse meg ezt az ellenséget, vagy térjen vissza Becca-hoz és keressenek tovább, ahogy a parancs tulajdonképpen szól?
- Ki ez az ellenség és hol lehet? – kérdezi még a démontól, de aztán ha kap választ, ha nem, úgy dönt megkeresi társnőjét, hogy megbeszéljék mitévők legyenek, legfeljebb utána visszatérnek mindketten.

-Egy embert?
*A lidérc arca őszinte megdöbbenést jelez. Ám csak az első pillanatban tűnik reménytelennek a helyzet, amikor el van foglalva a kísértet a nem mindennapi információ feldolgozásával. Jó, nem sieti el, hiszen neki rengeteg ideje van.
-Hogy nézett ki? Tán nem egy részeges, ágról szakadt fazon? Volt egy vándor, aki minden áron itt akart maradni jó sokáig. Nem hallgatott rám. Végül a farkasemberek látványa elijesztette és az Antaron-patak felé vette az útját. Még életemben jártam arra egyszer, de hús-vér lénynek nem túl bölcs arra menekülni.
Teli van csapdákkal és vadászok támadnak bármikor. Ha egy erdei elf nem bírt megmaradni ott sokáig, akkor elképzelheted!
*Ezzel búcsúzik el, ha nincs más kérdés.


Ám Jamnek van. Vagyis már feltette, de egész máshol.
-A nevet a magam érdekében nem árulom el. Uráldur állítólag keresztül húzta a számítását egy démonúrnak, aki pályázik a Pokol fődémonai soraiba is most, hogy egy üresedés van. De sokkal visszhangosabb az ő neve kapcsán az ellenségei neve, akivel le akar még számolni. Mostanában került fel az urad is a listára.
De már így is túl sokat mondtam. Ha pedig rossz helyre tévedsz, akár az élők létsíkján is elfoghatnak téged és megállapodás ide vagy oda... Egy másik démon karmaiba adnak oda, hogy kínozzon és szenvedésedből örömet leljen.
*Ezt csak kutyafuttában tette hozzá, mielőtt kilökte volna a Pokol létsíkjáról. De a Mesélő azt gyanítja, hogy a halott bérgyilkos még nem tudott róla. Bármennyire is biztonságosnak tűnik a felderítő feladata, az ellenséges sötét elfeknek is megvan néha a módszerük, hogy a leskelődő szellemeket ne engedjék vissza gazdájukhoz.
Csak óvatosan, hogy mit csinálnak!

Az első reakciója láttán a lidércnek, azt gondolnám, hogy semmit nem tud, de leesik az állam, amikor kiderül, hogy bizony a lehető leghasznosabb információt kaptam tőle.
- Valószínűleg éppen őt keresem, de mindenképp megér egy utána nézést a dolog. – bólintottam lelkesen.
Viszont a figyelmeztetése, hogy milyen helyre menekült a bolond ember, nem túl biztató, hiszen lehet, hogy már meg is halt.
Úgy sejtettem Uráldur-nak élve kell a fickó, még ha nagy tudással rendelkezik a holtakkal való kommunikációban is.
- Hálás vagyok a segítségedért. Köszönöm! – intettem a távozó szellem után és annak ellenére, hogy a pokol legmélyebb bugyrába kívánom a sötét elf vezért, a siker örömmel tölt el.
- Jam, merre vagy, megtaláltam! Gyere! – küldöm messzire gondolataimat, mert fogalmam sincs még miként tartja a kapcsolatot két nyughatatlan lélek.

Csak remélni mert a fiú, hogy az eddig sem a boldogságtól repeső démon válaszol a kérdésére, de válaszol és annak ellenére, hogy nem akar magának bajt, a pokol lénye elég értékes információkkal szolgál arra nézve, hogy ezen a helyen is sikerült Uráldur-nak ellenségre, méghozzá nagy hatalmúra szert tenni. Talán ezt még egyszer a hasznára is fordíthatja, ha bajba kerülne.
- Akkora hatalma van, hogy elragadhat a kötésből is? – kérdezi biztos, ami biztos, és az előbbi gondolatai ellenére gyomrát félelem szorítja össze.
Nem akar még rosszabb helyzetbe kerülni, mint amilyenben már így is volt.
Tudja, hogy már soha nem lehet része az élők világának örömeiben, de abban reménykedik, hogy legalább egyszer nyugalomra lel. Becca sorsa azonban szomorúsággal tölti el. A lánynak élnie kéne, neki nem ilyen sors kéne, hogy jusson.
Azonban hamarosan már kívül is találja magát a démoni világon és meghallja a lány hívó szavát.
Szellemként villámgyorsan suhan és rövidesen már Becca mellett lebeg.
- Találtál valamit? Nekem is híreim vannak. Uráldur sem mindenható, hatalmas ellensége van odaát a démonoknál, aki vadászik rá. – közli azonnal.

Jam számára nincs válasz. Idő sem volt, mire kilökte a démon őt a létsíkjukról, talán akkor sem árulta volna el, miben reménykedjen, ha még beszéltek volna. Ezek a lények még egy szellemet is meg tudnak izzasztani. És nem biztos, hogy a holtakkal való csevegés a kedvenc időtöltésük.
Becca viszont nyomra akadt. És hamar újra együtt nyomoznak tovább. Az ősi rengeteg egy másik szegletébe visz az útjuk. Az fák már távolról sem kecsegtetnek semmi jóval. Sötétzöld levelei és szürkés színű törzseik ezen az oldalon nagyon nem vendéghívogatóak. Vajon van a patak környékének szebb, csábítóbb fele is?
Ahogy közelebb merészkednek a fákhoz, állatok hangjai egyre inkább hallható. Távolról csak a nagymacskák és más nagyobb testű ragadozók hangjai hallatszottak. De ilyen távolságból már apróbb állatok agresszív magas hangja is jól elkülöníthető.
De nem minden állat, ami hangot ad ki. Néhány üvöltés mintha emberek torokhangja lenne. Még elképzelni is nehéz, hogy ki ad ki ilyeneket...

Akár úgy dönthetnek, vissza mehetnek az Első Lordhoz jelenteni. Ám ha folytatni kívánják a feladatot, akkor a fák között egy verembe esett Werith tigrisre bukkanhatnak. Fenyegetően morog a halottakra a gödör aljáról. És hamarosan a párja is megérkezik, aki szintén Jam és Becca párosát hibáztatja a szerelmével történtek miatt.
Ha ott hagyják, akkor hamarosan egy erdőben megbúvó falut körülvevő palánkot pillanthatnak meg. Ha maradnak, akkor kísérletezhetnek az állatokkal, ha gondolják.

Nagy megkönnyebbülés fog el, amikor felbukkan mellettem Jam és az sem utolsó szempont, hogy milyen hírekkel szolgál. Tulajdonképpen nem tudom, hogy most örüljek-e neki vagy inkább megijedjek, hiszen nem sok tapasztalatom van a szellemek és démonok alkotta síkon történtekről. Lehet ez számunkra nagyon rossz, hiszen Uráldur „alkalmazottjaiként” célpontok lehetünk magunk is, de lehet, hogy meglovagolva ezen ellenségeskedést, kiharcolhatjuk a szabadságunkat is. Bár ez utóbbit egy démoni szövetségestől remélni talán elég naiv ötlet.

Bár lidércként nem sok minden árthat nekünk, azért még él bennem az ösztönös félelem az ilyen helyektől, amilyet nem sokára, az elf iránymutatását követve megpillantunk.
Sötét, komor a vidék, kiráz tőle a hideg.
Az erdő ezen szegletét is ellepik a szokásos állathangok, amelybe azonban hátborzongató kiáltások vegyülnek, ami egyértelműen inkább embertől származik, de vajon mi kell hozzá, hogy ilyen legyen?
- Nem tudom…… - kezdek el habozni, - talán el kéne mondani a sötét elfnek, hogy mire bukkantunk. Nem biztos, hogy jó ötlet beleszaladni valamibe és ezek a hangok……..
- Igen, azt hiszem ez jó gondolat. – bólint rá Jam egy kis hallgatózás után és szellemarcán gondterhelt redők jelennek meg. – Valahogy ismerősek ezek a sikoltások…….Visszajönni meg visszajöhetünk, ha Uráldur e mellett dönt.
Így hát villámgyorsan „köddé” válunk, hogy legközelebb az éjelf hadúr mellett öltsünk áttetsző testet-
- Valószínűleg megtaláltuk….. – kezdek bele.

Uráldur eme szavakon gonosz kegyetlenséggel néz a halott lányra.
-Egy felderítőtől meglepő előny a bizonytalan hír. Nos halljam, hogy miért jobb nekem, hogy nem jártok utána, igazak-e a hírek!
*Nem tűnik feldobva első perekben attól, hogy így kezdett Becca, ám furcsa gondterheltség ül ki az arcára a hallottak alapján.
-Abban az erdőben legyetek óvatosak, mikor visszamentek! Ellenségem, Hafez al-Aszad és bandája tanyázik ott. Egykor a barátom volt, ám a királyunk ellen fordult és száműztük őt. Több démon és halott démonok szellemei is lehetnek, kiket megnyert ügyének. Még tapasztalatlanok vagytok a szellem létben, ám könnyen tudja egy szakavatott démonológus őre elrabolni mások kereső szellemeit, ha bele futnak ilyen lényekbe.
A démonok pedig élvezik, ha mások szenvednek! Kerüljétek ki őket és igyekezzetek távol maradni a lakott részeitől is annak a helynek! Próbáljátok inkább a sűrűbb növények között fellelni az informátorom!
*Vissza kell térniük, ám a fentebb említett falut még akkor is távolról el kell kerülni, ha útjuk során meglátnák. Szerencsére óvatosságuknak hála egyre többet tudnak meg mostani létezésük korlátjairól az előnyei mellett. És pár nap múlva...
Pár nap múlva egy ember lábnyomait követve az egyik ösvényen megtalálják végre az első értelmes lényt a patak környékén. Épp prédája fölé hajolva lakmározik. Nem különbözik nagyon egy állattól. Négykézláb a nyer húst eszi.
Hátulról megközelítve hamar felfedezheti az egykori bérgyilkospár, hogy humanoid az áldozat, csuklyával borítva a feje. Még közelebb menve pedig egy sötét elf holtteste az, aminek a hasába mélyesztette az általuk követett lény a fogait. Az élőnek egy lándzsával át van szúrva az oldala, de mintha nem is zavarná nagyon. Az alvadt vér máris összetapadt körülötte.
Megszólítják?


/A kép csak illusztráció, hogy a fogait el lehessen képzelni. Négerből alakult át./

Ha eddig nem utáltam volna a sötét elfet, akkor most kivívta magának, még akkor is, ha Ulrich mellett már hozzászoktam a megszégyenítés különböző válfajaihoz. De ő legalább azért tette, hogy ezzel is jobbá váljak számára, míg az éjelf csak kegyetlenségből.
- Gondoltam csak jobb, ha tudod, valaki rád feni a fogát és akár minket is felhasználhat ellened, mintha későn kapsz észbe, de a te dolgod. – vontam meg a vállam dühösen, de aztán uralkodtam magamon.
Akármit és akárhogyan is mondja, azért látszik rajta, hogy nem örül a hírnek és ez furcsa elégedettséggel töltött el.
- Remek! Szóval ennyit a szellemlét jó oldaláról. – húzom el a szám frusztráltan , miközben fél szemmel Jam-ra pillantok, aki sokkal higgadtabban viseli a történteket és a figyelmeztetést, mint én.
- Nekem nem kell bemutatnod a démonokat, de azért szólhattál volna egy ilyen ellenségedről már előbb is, hiszen bármikor belefuthattunk volna. – jegyzi meg és tudom, hogy tényleg sokat tanulhattam volna még tőle és még most sem ártana.
- Ha mégis bajba kerülnénk, van valami lehetőség, hogy megmeneküljünk? Tudsz segíteni a…..mágiáddal? – kérdezem meg már higgadtabban.
Ám, akármi is lesz a válasza, a feladatunkat el kell végeznünk, így hamarosan már ismét az ijesztő vidéken járunk.
Szerencsére találunk lábnyomokat és a nyomolvasás sosem okozott gondot. Egy patak partjára érünk, ahol………csámcsogást hallunk és hozzá elégedett morgást.
- Valami érdekes vad lehet. – suttogtam, ahogy meglátom a táplálkozó lényt, de aztán undorodva hököllök hátra, ahogy az áldozatról, akiről közelebbről már látszik, hogy egy éjtünde, ránk emeli az a valami a fejét. – A trollok ülepére! Ki…mi a fene ez? – bukik ki a számon önkéntelenül és kardot rántok, bár nem tudom mit tehetnék vele.
- Tudsz beszélni? – szólal meg mellettem Jam, aki talán hamarabb tért magához, bár az ő kezében is fegyver volt.

Uráldur szigorú tekintetét villantja Beccára. Hiába tűnik jogosnak az egykori fejvadász szemszögéből, a self hadvezér egész másként látja viszonyukat. És elképzelhetetlennek tartja, hogy megosszon minden titkot és gyenge pontját szellem szövetségeseivel. Jól tudja azt, hogy a köteléket ki lehet játszani és addig van könnyebb dolga, amíg csak ő tudja, hogyan lehet a zsinórokat mozgatni. A tudás hatalom, és haláluk után sem adna ilyet emberi kézbe.
-Még számomra is ára lesz, ha titeket őrdémonszellemek elfognak. De elviekben képes vagyok rá, hogy a hatékony segítőimet újból kiszabadítsam.
*Reméli, hogy nem untatta halálra a megbeszélés hosszával őket és mielőtt még figyelmük lankadna, inkább elküldi a párost újra dolgukra. És ahol hamarosan nyomra is bukkannak. Ám valószínűleg még sosem láttak egyet sem Nysiy bennszülöttjei közül. Máshol nem fordul elő fekete bőrű ember. Ez pedig már átalakult.
-Huva dudu! Kirahawahi hudutu vola.
*Kezeivel kalimpálva ront rá a két egykori bérgyilkosra és mikor rájön, hogy tehetetlen ellenük, a mai ebédjét hátra hagyva elszalad a sűrű bozótokon át. Még csak meg sem próbálja az ösvényt követni. És megvizsgálva a helyszínt a lábnyomokból jól kivehető, hogy a lábbelit viselő self nyomait követték, ez a lény az aljnövényzetből tört rá és terítette le váratlanul.
Rajtuk múlik, hogy mit tesznek. Ám választ a kérdésükre valószínűleg kimerítően kaptak.

Azért jó tudni, hogy Uráldur felméri annak kockázatát, hogy őt is kellemetlenül érintené, ha minket elkapnak, bár a szavaiból azt vettem ki, hogy figyelmeztetésként lebegteti meg a fejünk felett mégis csak azt a lehetőséget, hogy „elviekben” képes megmenteni minket, amennyiben „hatékony” segítői leszünk.
- Remek! – dörmögöm az orrom alatt, a számat elhúzva, nem túl lelkesen.
Most izgulhatok azon, hogy mennyire értékeli majd hatékonynak a munkánkat, vagy mennyire érzi majd veszélyben megát miattunk fogságba esésünk esetén.
Én nem viselem olyan higgadtan a felbukkanó vérlucskos és borotvaéles fogú emberevő felbukkanását, mint Jam, aki még kérdést is intéz hozzá.
- Höööö! – nyikkantam meg az érthetetlen halandzsára, amiből számomra kiderült ugyan, hogy beszédre képes, csak teljesen agyament, ahogy ez abból is kiderült, ahogy egyből ránk rontott.
Elég ostoba ötletnek tűnt két felfegyverzett emberrel szemben, de aztán erre a lény is rájött és amilyen váratlanul felénk rontott, olyan váratlanul el is tűnt a sűrűben.
- Hát erről ennyit! – nyögtem ki, utalva ezzel mind arra, hogy egy halott ember lába nyomát követtük, mind arra a hihetetlen rémre, akivel összehozott a sorsunk.
- Utána kéne mennünk, talán tud valamit arról akit keresünk, mert az nem sötét elf volt. – mutat társam a megcsonkított holttestre.
- Te megőrültél! – kaptam rá meglepetten a szemem. – És ha többen vannak? Láttad a fogait? – rázkódtam meg undorral. – És azt a dárdát is az oldalában? Mintha nem is érezte volna……
- Pedig nincs más nyomunk. – vonta meg a vállát Jam és rosszkedvűen vettem tudomásul, hogy igaza van.
- Azért nézzünk körül és ha más nyom nem lesz, csak akkor menjünk. – sóhajtottam és nagyon reméltem, hogy találunk valami mást.

A környéket átkutatva vagy másfél kilométer múlva -szellemeknek megerőltető és ha jól vettem ki Becca nem siet követni a lényt- egy újabb nyomra bukkannak. De nem sok köze van az előzőhöz. Egy jobb minőségű lábbeli -és benne a gazdája- követ egy patás állat nyomait egy tiéteket keresztező irányban.
Mit tesztek? Visszamentek az előző lényt követni vagy a csizmáskandúrt?

A Mesélő jól gondolta, semmi kedvem nincs követni egy olyan lényt, aki épp előttem turkált tíz körömmel és számtalan éles foggal egy másik ember beleiben, ezért aztán mindent meg is tettem, hogy lehetőleg jó nagy körben keressünk nyomokat, ami esetleg más irányba terelheti nyomozásunkat.
A csizma nyomából kiindulva, amit messzebb megtalálunk, nem lehet szegény a gazdája, talán valami vadász lehet, hiszen láthatóan egy patás állat nyomait követi.
- Előbb megnézhetnénk ez hova vezet. – mutatok a nyomra és aztán nézek Jam-ra meggyőzően. – Uráldur kémje nem lehet valami lepukkant fickó, ez megérne egy misét. Talán csak éhes és most vacsorát vadászik. – erősítgetem.
Jam elgondolkozva ingatja meg a fejét, amire már nyitom is a szám, hogy ellenkezzek, de meglepődve csukom be, amikor végül rábólint.
- Legyen! Az a fickó az előbb fekete volt, olyat még nem láttam és nem hiszem, hogy sikeresen olvadna be akárhová is, így megér egy próbálkozást ez is.
Megkönnyebbülök és azonnal a nyom után vetem magam.

A nyomokat követve épp időben érnek még a közelébe a fickónak, hogy lássák, ahogy lassan a földön kúszva megközelíti az állatot. A kezében sem tart még fegyvert, a ruhája már teli van szakadással, akár egy éve is lehet, hogy a vadonban él.
Nem kell félniük, hogy egy gallyra lépve elriasztják remélt új ismerősük prédáját, hiszen nem reccsen meg a két egykori bérgyilkos alatt egy ág sem. De mit tesznek? Dönthetnek úgy is, hogy beszélnek vele. Így kicsit megviccelnék a vadászatukat, de ha érti a tréfát, akkor bármi lehet. Ha megvárják a vadászat végét, akkor az a következő hsz-ben lesz.


/Bocsi, erre valószínűleg csak nagyon rövidet lehet majd írni, de nem szeretnék rohanni és helyetted dönteni./

Úgy látszik érdemes volt új nyomokat keresni, mert hamarosan már egy másik emberbe botlunk, vagyis még nem botlunk, hiszen ő nem lát minket csak mi őt, ahogy pusztakézzel akart levadászni egy állatot.
Nagyon kétségbe lehetett esve, ha azt gondolta sikerrel jár, de mivel láthatóan jó régen itt lehetett már, legalábbis a ruhái alapján ezt feltételeztem, és még életben volt, talán mégis csak jutott így valamire.
Mivel általában jóllakottan beszédesebbek az emberek, inkább intettem Jam-nak, hogy várjuk meg az akció végét, így csak egy helyben ácsorogtunk vagyis lebegtünk a háta mögött türelmesen.
Ha elvéti, akkor lehet, hogy bosszús lesz, de ez már nem rajtunk fog múlni.

A férfi megközelítve az antilopot előhúzza hosszú tőrét ruhája rejtekéből és hála az addig hangtalan lopakodásának az utolsó métereken veti rá magát zsákmányára. Úgy tűnik már gyakorlott és jó képességei vannak szinte teljesen alkalmatlan felszereléssel is húst szerezni magának.
Ha megszólítja a bérgyilkos pár, akkor megfordul és Uráldur leírása pillant a szemetekbe. Bár már legalább fél éve nő a szakálla, ha nem több. És nagyon elhanyagolt a külseje, minden kétséget kizáróan megtaláltátok Roner Solinit.
Bizony ez jó hir, ha elkapnak a démonok vagy más csapdába kerültök, nem hagynak magatokra a sötét elfek. Persze ha az Első Lord beszél ezzel a férfival.