/A történet még a Titkok Temploma mese előtt zajlik/

Uráldur borús tekintettel gombolja be ingujját. Igyekszik gyorsan túl lenni a kiöltözés hosszúra nyúló előkészületein.
Túlzás azt állítani, hogy már alig várja a végét. Hiszen egy számára nem túl nagyszerű rendezvényen kell utána részt vennie. A katonai fegyelem diadalának ünnepségén. Hétköznapi nyelvre lefordítva -és pont ez a nyers fordítás zavarja- egy újabb árulónak bélyegzett tiszt kivégzésén.
Semmi kedve nem volt fellépni az egymással civakodó hadurak és nemes családok ellen. A legegészségesebbnek gondolta azt, hogy gyorsan és akár kevés vért kívánva végeznek egymással, hogy kiderüljön, ki az az egy, ki minden nemzedékben megtalálható, aki nem csak csatatéri sikereivel vívja ki új posztját, de képes szövetségeseket maga mellé állítani. Ez utóbbival bizonyíthatná csak az Első Lord szemében is, hogy megvan benne a beleérzés képessége, amivel el tudja fogadtatni felsőbb hatalmát minden sötét elf előtt.
Aszad majdnem jó volt. A nemesek egész tekintélyes hálózata állt mögé, részben már Demertorral szemben is. Ideális jelölt lett volna, ha ősi családja mellett véres lerohanásokban is megmutatta volna az utóbbi években, hogy mit tud. De Waterboarding is jó lett volna bizonyos szempontokból. Fiatal korában -apja halála utáni években- igen cseles terveket szőtt és nem csak a déli lágyszívűeket, de még a pók nemzettség fejéhez hasonló vén rókákat is meglepte. De rá is rátelepedett a betegség, melyet Aglarnis apja most ki fog irtani az elpuhult generáció szívéből. Nem a győzelem éltette, elkezdett a múltjából megélni. Kímélni a katonáit és elfojtani a tehetségek feljebb jutását. Az ötletei kiforrhattak volna, ha kipróbálja a fejlesztéseket. Ám ehelyett a tétlen serege -szerinte legalább is- elkorcsosult. Ígéretes találmányok túlfejlesztés, vakvágányok vagy az Ördög tudja, minek áldozatává váltak.
~Ha ezen a bohóc műsoron túl leszünk, azt hiszem gyakoroljuk ISIS-szel az ősők szellemeinek megidézését. A nagyapja nem volt valami nagy siker, de nem akarom bántani. Az elején mindenki sokat vét. Még pár alkalom és akkor is megállja a helyét, ha már én nem leszek.
*Lassan utána néz, hogy áll kedvese az öltözködésben. A sajátjának utolsó simításait élete szerelmének kell befejeznie. A büszke katonának valahogy a széphez nem adatott annyi tehetsége, mint párjának.
~Végül is megtanította az unokáját úszni is. Igaz, nem az élőholt idézésre, amit kértem, de az sem rossz tudás. Annyira féltem, hogy állandóan a kiváló vívásra akarnám oktatni. És elfelejtem, hogy mennyire is kellemetlen lehet számára, ha később a gondatlanságom miatt nem tud a csapattal tartani egy folyón túlra.
Talán én is olyan lettem vénségemre, mint Waterboarding. Hasznos tudást és a legújabb fegyvereket adom a katonáim kezébe. Csak épp azt felejtem el, ami megmentené az életüket a csatáig...
Remélem, nem késtem el a szellemidézés szeánszaival az anyjánál.

Egy darabig csak álltam a ruhás szekrény előtt is nem is láttam, hogy egyáltalán mi van benne, teljesen elmerültem a gondolataimba, ráadásul semmi kedvem nem volt egy ilyen eseményre kiöltözni, mert az nem ünnep volt, nem diadal, hanem inkább szégyen, de a hagyományok szerint nem volt más választásunk.
Uráldur volt az Első Lord és jelenleg a Pók nemzetség állt a házak élén is, így az ő feladata volt, hogy ez levezényelje, még ha tudtam, hogy ő sem repes a dologtól. Nem így kellene bizonyítania senkinek, hogy megfelel-e a posztjára, vagy ha nem hát éppen hasznosabb is lehetne a népünknek, mint egy hiábavaló halál.
Persze biztosan volt, akire ez hatni tudott, és elrettentésül szolgált, de legalább annyira káros is volt. Talán bizonytalankodókat fordított át a másik oldalra. Fajunkat a fájdalom és a kegyetlen világra alkották, nem mindenkit tart vissza egy kivégzés látványa!
Azt hiszem férjem a kés élén egyensúlyozott. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi helyzetben talán egyértelműbb lett volna átvennie a trónt és ezzel lezárni egy régóta bizonytalan helyzetet, amit többen próbáltak kihasználni és ezzel a polgárháború felé sodródtunk, vagyis már nyakig benne is voltunk, holott Uráldur ezt akarta első perctől elkerülni.
Nem örültem volna neki, de legalább tudtuk volna mire és kire számíthatunk. Most meg semmiben nem lehetünk biztosak.
A szívem ezért is volt szomorú és gondterhelt és aggódtam Aglarnis miatt is. Apám kezében volt ugyan, de hát én ismertem az apámat és bár látszólag ő viselte mindig a nadrágot, tudtam, hogy elfogult lányunkkal kapcsolatban, aki könnyen az ujja köré csavarhatja,………… mint n annak idején.
Szerintem szándékosan nem mond nekem férjuram semmit velük kapcsolatban, bár ha nagy baj lenne azt nem hallgatná el.
Végül összeszedem magam és egy egyszerűbb, sötétkék és fekete ruha mellett döntök, hajam kontyba csavarom és nyakamba egy cseles nyakláncot akasztok, melynek hosszúkás medálja egy vékony kis mérgezett tőrt rejt. Soha nem mehetünk biztosra. A hajamba rejtett tűk sem csak a szépség emelését szolgálják.
Végszóra, az utolsó simításokra lép be a szobába életem szerelme, aki most is olyan snájdig, mint amikor először megláttam. Természetesen van rajta igazítani való, ezért közel lépek hozzá, hogy lesimítsam félig felálló ingnyakát, meghúzzam kissé meggyűrődött felsőrésze összeráncolódott hátát.
- Még mindig olyan fess vagy, hogy minden női pillantásra féltékeny leszek. – mosolygok rá ragyogó tekintettel. – Itt az idő? Indulnunk kell? – simítok végig én is a ruhámon.

Ahogy belépett hű szerelme, azonnal neki szegezte tekintetét és furcsán úgy érezte, hogy az egyetlen nő, kinek szavaira meginog még mindig az önbizalma, miközben több ezer ellenséges katonát képes ridegen úgy szemlélni, hogy mennyi áldozat szükséges az elsöprésükhöz, ha a legjobb tervet választja...
-Nem vagyok én jobb, mint a többi. Csak melletted minden férfi túl jól fest, ha a karodon vihet. Irigykednek is rám elegen. -mosolyodott el.
*Ahogy az öltözékét megigazította a kecses kéz már mehettek is letudni a kötelességet. Igen erős testőrséggel vonultak végig a folyosón, Uráldurt meglepte, hogy egyik ismerőse csupán öt követőjével fordult ki előttük útközben.
-Szép jó reggelt, Fáwen szenátor! -köszönt oda az asszonynak.
*A boszorkánykonyha feje úgy tűnik, még mindig bízik a tekintélyében, ami tisztelet körbe veszi. No, nem mintha sok félnivalója lenne. Nem használ már évtizedek óta fegyvert, bele merült a tudományba. És alig van valaki, aki megkockáztatná, hogy halálos átkot bocsásson rá... Ha őt támadás éri, minden bizonnyal a vezetője bele pusztul, mire bármit is tehetne...
Ám ettől még merész, hiszen egy sereget ő sem tarthat fent és a rend fekete-lila őrei sincsenek mindenhol ott.
-Viszont kívánom. Te is a kivégzésre, Első Lordom?
*A beszélgetés folytatódik és az udvarias körök mellett felmerül az ötlet, hogy a fekete mágusok vezérénél vacsorázhatna ISIS és kedves férje.

Finoman megcsókoltam férjem ajkait, hiszen mindig olyan szépen tudott bókolni, hogy hosszú házasságunk után is bele tudtam pirulni, aztán mosolyogva végig is simítottam az arcán még.
- Te aztán tudod, hogy vedd le a nőket a lábáról, mi? – de közben cinkosan villant a tekintetem.
Miután meggyőződtem róla, hogy megfelelően nézünk ki, az ajtónál csatlakozott hozzánk a testőrségünk, amely most sokszorosa volt a réginek és ez ismét emlékeztetett, hogy mennyire rosszul is állnak a dolgok.
Mikor megjelent a következő sarkon az idősebb nő, akitől mindenkit kirázott a hideg – na nem azért mert olyan ronda lett volna, hanem, mert ő volt a sötét mágusok vezetője, - és a férjem üdvözölte én is megdöntöttem a fejem felé, ahogy az illem megkívánja.
- Asszonyom!
Ahogy Uráldur-t, úgy engem is meglepett, hogy csak ilyen kevesen kísérték, bár a tekintélye és démoni tudása természetesen elég volt,hogy sokakat visszatartson, de azért lehetnek próbálkozók, öngyilkos merénylők.
Innentől együtt mentünk tovább és miközben Fáwen beszélgetésbe elegyedik urammal én szolidan a háttérbe húzódom. Persze nem engedem el Uráldur kezét, csak nem szólok bele a beszélgetésbe.
Bár a meghívás annyira nem tesz boldoggá, de hát vannak társadalmi és politikai kötelezettségek, melyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.
- Megtisztelő a meghívása szenátor asszony. – válaszolok halvány mosollyal, mintha erre vágytam volna egész életemben.
Ez az első, amit az Első Lord feleségeként először megtanul a ember.

Hamarosan kiértek a palotából és a főtéren már várta őket a tömeg. Bár most kevésbé annyira őket várták, mint az elítéltet. Az utóbbi időben annyira megszaporodtak a kihágások miatti példastatuálások, hogy Uráldur jobbnak látta kivonni magát a látványból és az érzelgős népektől lopott ötlettel hóhérokra bízni a rendezvényt.
Szívesen állna egy levágott fejet felmutatva Capital lakói és a legmagasabb rangú döntéshozók előtt. Ha csak egy fejet kell felmutatni, büszkeségére válna, hogy a Birodalmat megmentette a káosztól. Emlékeiben visszaidéződnek egy falusi igazgatóval folytatott tárgyalásai, mikor egy másik főről beszéltek. De annak levágása nem egy sötét elf testről esett volna meg. Ugyan itt mutatta volna be Lorelei megölése után a knuut legyőzésének bizonyítékát, hogy azután meginduljon egy újabb nagy szabású támadás.
De ez már szinte történelmi távlatnak tűnt ezen a napon. A várható örökösödési háború feszültségét akarta levezetni azzal, hogy utat mutat népének és a hadvezéreket arra ösztönzi, hogy terveikkel, akcióikkal az ellenségre fókuszáljanak és akár merész taktikával is diadalmaskodjanak, így emelkedjen ki egy mindenki által dicsőített látnok vezető.
Ha valaki most magára vállalná, hogy neki kell rendet tartania, csak éles nyelvekre helyezné valagát, hiszen bármennyi ilyen kivégzéssel csillapítja is a vérszomjat, elég egy kocsmában elhangzó gúnyos tréfa a nem létező királyról, egy újabb trónkövetelő felbukkanása, hogy kérdőn nézzenek a rend őrére, hogy ugyan miért nem intézkedett már hamarabb a renitens illetővel szemben.
Fáwennel és ISIS-szel most az Első Lord is a tömegben állt. Testőreik éles szemmel figyeltek, a magas rangúak többségét saját bizalmas katonáinak hada választotta el egymástól. Igen veszélyes volt ennyi potenciális ellenfelet összehozni. A rendre Awernondyas egykori hadteste vigyázott. Az emelvényen pedig egy karcsú női alak lépkedett felfelé, csípőjét ringatva.



-Glontak! Tiszttársaiddal szembeni tiszteletlen viselkedés, a parancsok és törvények áthágására való buzdítás és őfelsége a király hatalmának megkérdőjelezése miatt a haditörvényszék téged bűnösnek talált. Hóhér! Hajtsa végre az ítéletet!
*No, igen. Jobb színészt a komédiához nem tudott mondani a hadúr. Jobb híján a triumvirátus rang nélküli özvegyét kényszerítette, hogy elmondja az előre megírt beszédet.
-Ezek a mai fiatalok! Nincs igazam, Uráldur? -sóhajtott nagyot a boszorkánykonyha ura a mellette álló kedvenc témáját felhozva.
-Nincs ezekben semmi fegyelem és tisztelet. -mondta hűvös mormogással- Nem képes már senki kivívni a tekintélyt előttük. Oly rendezetlen a gondolkodásuk, mint a kék elfek sorai, ha egy falut lerohannak.

Már nagy tömeg volt a főtéren, mikor odaértünk és bár sokan köszöntöttek minket, mikor a nekünk fenntartott helyet elfoglaltuk, a legtöbben már inkább az emelvényre szegezték feszült figyelmüket, ahol a kivégzésnek kell majd megtörténnie.
Ez egy új szokás volt, különben ezt a legfőbb Hadvezérnek kellett volna megtennie, aminek elvetésének én is nagyon örültem, hiszen eléggé megszaporodott a lázadások és felségárulások ítélete, nem szerettem volna férjem hóhér pozícióban látni, hiszen óhatatlan lett volna, hogy ez a becenév ragadjon rá, ha ez az ő szerepe marad.
Tudtam, hogy jó ideje bántja valami, vagyis szerintem nem is egy valami, hanem a kialakult helyzet, hiszen pont ezt akarta elkerülni és most épp a közepében van.
Azt hiszem le kell ülnünk beszélgetni erről, még ha nem is szoktam beleártani magam a politikába. Talán ideje, hogy eldőljön kinek a fejére kerüljön Demertor koronája.
Nagy a megosztottság és erős kézzel lehetne ezt csak megoldani, hiszen máris a bizonytalanság jelei azok, amik most ehhez és valószínűleg nem is az utolsó kivégzéshez vezetnek.
Vagy, ha nem akarja az uralkodás terhét is magára venni, kell valaki, aki ezt megteszi………hamar…..minél hamarabb.
Tea, aki meglepő módon elvállalta ezt a tisztséget - könnyedén lépkedett fel az emelvényre, hogy kimondja mit cselekedett Glontak és mi ennek a büntetése, miközben mindenhol gyanakvó tekintetek cikáztak a nemesi házak elkülönült csoportjai között. Elég lett volna egy kis szikra……….rosszabb volt a helyzet, mint amire számítottam.
- Nem minden fiatal ilyen. – mondtam kissé szomorúan, hiszen egy újabb elfecsérelt élet megy veszendőbe. – Ha a családok összetartóbbak lennének, a tisztek sem lennének kitéve a kísértéseknek. – néztem a szenátornőre, mert tudtam, hogy szeret ezzel előhozakodni.

Uráldur egyszerre figyelt a kivégzésre és fülelt a beszélgetésre. Theának igen rövid szerep jutott, de azt szerencsére jól el is játszotta. Ám felesége igen érdekes felvetést tett, amire oda fordult.
-És mit kéne tenniük a családoknak? Eddig is megvolt a csábítás, hogy valaki saját magát kiáltsa ki királynak, de amikor fiatal voltam, sosem gondoltuk, hogy bárki is mögénk állna.
*A hangja árulkodott, hogy tisztán lát az ügyben, hogy ez... más helyzet. De mivel nem bírálhatta ennyi ember előtt az uralkodót, hiszen elég vékony lett volna az ösvény, hogy mi számít szakmai vitának és mi felségárulásnak, így inkább csábította ISIS férjét az, hogy a szokásos rosszallását elmondja Demertor generációjáról.
Ám úgy érezte, hogy élete legszilárdabb oszlopa most nem csak udvariasságból védi meg a gyermekeket. Hiszen Aglarnis is épp oly heves természetű volt... mint oly sok felmenője kiskorában.
-A családok mindig is vetélkedtek egymással az uralkodó kegyeiért. Mit gondolsz, mit kéne csinálnunk másként?
*A lázadót befektették egy fa padra, melyhez a nyakát egy kalodába zárták. Ám hanyatt fekve láthatta a túlméretezett pengét, mely kattanásokkal emelkedett centiről centire. A hóhér már vagy két perce tekeri a kereket, mely egyre magasabbra emeli a bárdot. Mindenki tudja a túl gyors véget. Nem építettek bele ceremóniás megállást, hogy feszültség teljes pillanatban várják meg a jelet, mikor elengedik a négy méter magasból. Az elf újratervező értett a színházhoz, így mielőtt elérné a négy méter magasságot, húsz-harminc centivel is akár hamarabb fogy el a lánc és minden figyelmeztető jel nélkül szalad levágni az elítélt fejét. Pont akkor, amikor már épp elkezdtek volna visszaszámolni. A hóhér lelkes karmunkája másodpercenként egy kattanást eredményezett, mely egy centit jelentett a majdnem négyszázból.
A közönségben persze tudatosul mindig -újra és újra-, hogy ezt nem lehet megszokni. Bármennyire is tudják, hogy nem ér fel az acél ütközésig, mindig máskor szalad le, mint ahogy várták. A kivégzők gondos beállításának köszönhetően, hisz mindig más hosszúságúra állítják a láncot.

Nem hiába nem akarok beleavatkozni a politikába, mert bár nagyon szeretném, ha népünk hozzáállása változzon, határozott elképzelésem nincs, sőt rálátásom is csak annyi, amennyit Uráldur megoszt velem időnként, mikor a gondok gyötrik és ki szeretné beszélni magából olyan valakivel, aki nem fogja hátba szúrni.
Már azt is megbántam, hogy most is egyáltalán megszólaltam, hiszen láthatóan felcsigáztam még férjuram érdeklődését is, meggondolatlan szavaimmal és nem szerettem volna, ha pont a szenátor asszony előtt kerül miattam kellemetlen helyzetbe, mert olyat találok mondani, ami nevetséges, vagy éppen nem helyén való, még akár azzal is megvádolhatják, hogy szervezkedik a király ellen, pedig aztán pont ő az, aki annyira ódzkodik attól, hogy a saját fejére tegye a koronát.
- Nem tudom. – rebben a tekintetem páromra, hogy miért kérdezi és, hogy tényleg választ vár-e. – Talán nem a családoknak kéne, hogy seregei legyenek, az legyen csak a királyé, a nemesek meg házuktól függő rangban alkothatnának egy …..egy valamiféle tanácskozó testületet, akiknek szavai meghallgattatnának a király által……de…..de bocsáss meg férjem, nem értek én ezekhez, nem kellett volna ezt felhoznom. – pirultam el.
Tudtam, hogy nagyon kell vigyázni tt, mikor minden fül tárva volt nyitva, hogy miként viselkedik, mit mond az Első Lord és kényelmetlenül éreztem magam, hogy így a középpontba kerültem.
Mikor elkezdődött a kivégzés ceremóniája, bár soha nem voltam oda a nyilvános gyilkolásért, most olyan figyelemmel lettem hirtelen iránta, mintha sosem láttam volna hasonlót, remélve, hogy ezzel elterelődik megnyilvánulásomról a figyelem.
Az elítélt ilyenkor már általában nehezen viseli a megpróbáltatásokat és attól függ kinek mennyire jók az idegei, attól függően szokott remegni, vagy a démonokat szólítani.
Soha nem tudhatja mikor zuhan felé az éles pengékben rejtőző halál.
A kattanásokat meg lehetett számolni a feszült csendben. Láttam némelyek arcán a kéjes borzongást, másokén a bizonytalanságot, megint másokén mintha dühöt, talán ezek rokonok voltak és, hogy azért voltak-e mérgesek mert a férfi szégyent hozott rájuk, vagy ellenkezőleg, az nem derült ki.
Alig vártam, hogy vége legyen a egésznek, de csak akkor jutott eszembe, hogy még hivatalosak vagyunk Fáwen asszonyhoz is.
Hosszú nap lesz ez!

Úgy tűnik, a szokásos műveletek szórakoztatóbbak, ha van valaki, akivel kedélyesen elbeszélgetünk. De ISIS sokkal inkább temetkezik bele a procedúra szemlélésbe. Ám minden igyekezete ellenére kinyitotta a palackot és a szellem már nem hajlandó visszabújni. Eretnek gondolatok, melyeket felvetettek, de Fáwent nem hagyják nyugodni.
-Hmmm... Egy tanács? Már van egy olyanunk, a triumvirátus, ha jól emlékszem a nevére.
-Ami össze sem tud ülni, mert hiányzik a harmada. -legyintett az első hadvezér- Hagyjuk! A királynak kéne magához térnie.
*Bravúros fordulattal hárítja a további ötletelést, hiszen még az emberek közösségében sem terjedt el a demokrácia. A sötét elfek pedig a legkevésbé sem hajlanának -a férfi szerint- a kollektív gondolkodásra. Sikerük titka, hogy fegyelmezettek VOLTAK és egy akaratba összpontosult a hierarchia. Mely tetején a legravaszabb, minden ármányon és cselszövésen átlátó, kiváló kardforgató és mágus király áll, hogy összefogja a vetélkedő katonaság ellenlábasait és biztosítsa a civil szolgák hűségét a Birodalomhoz.
Ám ez egyre inkább csak múltidő. Barátja nem volt képes átlátni gyermeke cselszövésén, ám az új uralkodó óvatlan és hirtelen volt. Megragadta a hatalmat, de képtelen volt egységet kovácsolni. És a hanyatlás, melyet az egész új generáció hozott csak láthatóvá vált, mikor mágiában is balul sült el hamari természete.
-Hiányzik egy tag. De lehetne helyette újat választani!

Valószínűleg tényleg butaság, amit felhozok és át sem gondolom, csak az vezérel, hogy valahogy véget kéne vetni ennek a polgárháborúnak és nem szeretném, ha az én gyerekeim is egyszer valakinek majd útban lesznek, mert mi ne hoztuk meg azokat a döntéseket, amiket meg kellett volna, még ha nem is voltak kedvünkre valók.
Pont azt kellett volna elkerülnöm, amit végül csak elértem, hogy olyasmi csússzon ki a számon, aminek nem kellett volna, még ha látszólag Fáwen nem is rökönyödött meg rajta, sőt inkább elgondolkozni látszott és vagy szándékosan, vagy csak figyelmetlenségből, de nem reagált felháborodottan a mondandómra. Valószínűbbnek az első verziót tartottam, a boszorkány nem volt ostoba.
Hálásan néztem Uráldur-ra, mikor látszólag könnyedén hárította a finom tapogatózást, még hozzá a megszokott éleslátással és rutinnal. Majdnem sikerült újabb bajba sodornom a családomat.
Már senki nem bízott benne, hogy Demertor valaha is visszaül a trónra, de mégis mindenkinek úgy kellett tennie, mintha ez nem így lenne. Pont ezért történtek ezek a kivégzések, hiszen egyre többen adtak ennek hangot. És bár egyelőre csak aránylag közkatonák és alacsonyabb rangú tisztek estek ennek áldozatul, valószínűleg ez csak a kezdet.
Egészen elmerültem a gondolataimban, míg látszólag a lassan kattogó kivégző eszközt bámultam, aztán meglepően néztem a szenátor asszonyra, mikor előállt a javaslatával.
- Éppen most? – néztem rá, de még időben visszafogtam a többi szavaimat, amivel azt akartam mondani, hogy inkább egy kézbe kéne vonni, nem további potenciális trónbitorlót előhúzni a kalapból.

Uráldur első gondolata a nő szavaira, hogy ő sem tartja ostobának Fáwent. Vajon saját magára célzott? Úgy megfogalmazva mindenki előtt, hogy abból semmi nem következik, de minden következhet akár.
Első fellángolásra szimpatizált az ötlettel, hogy egy régi motoros, Enathiel gárdájából visszamaradt bútordarab foglalja el Saraven és közte a széket. Az Első Lord, a poszt reménybeli várományosa, a hivatalosan ki nem mondott második hadvezér és a boszorkánymesterek feje.
Ám ISIS arcának csak egy alig észrevehető apró rándulása óvatosságra intette és megszólalt benne a vészcsengő. Sejtette vagy tudta, hogy élete párja őt látná szívesen ott. Még ha ez azzal is járna, hogy idővel Aglarnis saját három másik testvérével kellene szembekerüljön a Lápvidéken egy gyilkos egymásra vadászatban.
De egy másik hang is megszólalt. Nem-e ragadtatja el magát az oly mélyen érző felesége?
Nem kockáztatott. Inkább megálljt parancsolt a lelkesedésének és nem biztatta a fekete mágusok vezérét.
-Nem kell rohannunk vele. Évszázadok állnak rendelkezésünkre. Egy hónapba nem pusztulunk bele.
-”Csak szépen, ahogy csillag megy az égen. Hazudni is csak úgy érdemes.” -idézett egy elterjedt éj tünde mondást a szenátor asszony, mely rengeteg jelentéssel bírt már. Néha a "Hazug kutyát hamarabb..." emberi mondással szinonimaként kerül elő. Máskor a "Lassú víz partot mos." itteni alternatívájaként. Ami inkább a kitartás győzelmét hordozza magában, ám a "Lassan járj, tovább érsz!"-szel is párhuzamba állítható, mint a nyugodt, megfontolt haladás intelme.
Ki tudhatja hát, hogy Fáwen épp hogy értette?

Természetesen nem szólaltam meg, elég volt, hogy az előbb Uráldurnak kellett megmentenie a helyzetet, meggondolatlan beszédem miatt, így most időben fogtam be a szám. Különben is, tartottam annyira okosnak életem párját, hogy átlássa, mit akar ezzel a kijelentéssel Fáwen és ennek megfelelően alakítsa mondanivalóját, annak függvényében, mik a hosszú távú tervei. Mert abban biztos voltam, hogy vannak, mert mindig van. A szenátor asszony eddig nem igen ártotta bele magát a házak, a nemesek közötti torzsalkodásba, ami viszont kétélű helyzetbe hozta. Egyrészt kezdték nem komolyan venni hatalmi befolyását, másrészt viszont senki nem tudta mit tartogat, miért nem lép fel határozottabban, holott talán ő tudott legtöbbet a királlyal történtekről meg arról, vajon van-e remény egyáltalán a felépülésére.
Elképzelhető volt, hogy most látta eljönni az időt, hogy saját magát, vagy a saját jelöltjét kezdje előtérbe tolni, ami tényleg riasztóan hatott, főleg azzal a tudattal, hogy milyen sötét erőknek parancsolhat.
Egy figyelmeztető pillantást küldtem férjem felé, bár nem kételkedtem benne, hogy ő is érezte ennek jelentőségét. Óvatosnak kell lennünk és puhatólózni, mit is akar a nő. Már nem is tartottam olyan rossz ötletnek ezt a közös étkezést, a kivégzés után.
Azért majdnem elmosolyodtam, amikor meghallottam férjem válaszát, amely maga volt a nyugalom és természetesen a finom provokálás, hogy vajon miért most vetődött ez fel.
Viszont Fáwen válasza feszültté tett, hiszen olyan sokféle képpen lehetett érteni, hogy nem lehetett tudni, ezzel Uráldur szavait vonta kétségbe, vagy szimplán egyetértett vele, bár én inkább valahol azt éreztem, nagyon is tudja mit beszél. Nem szabadott lebecsülni a nő kémhálózatát, talán többet tudott, mint amit szerettünk volna, bár egyáltalán nem hiszem, hogy párom bármi olyat tett volna, amivel megfoghatná, de nem biztos, hogy attól még biztonságban érezhetjük magunkat.
- Viszont ez egy régi mondás és talán a lassú hazugság helyett a gyors igazság néha célravezetőbb lenne. – motyogom halkan.

A beszélgetés egyre inkább elmélyültebb lett és ISIS utolsó szavaira oda kapta a tekintetét férje. Igazán szíven ütötte. Hiszen mindig is kétkedve fogadta az új dolgokat. És furcsállta, hogy élete szerelme pont most cserélne le egy régi, jól bevált dolgot.
Sivító hang ütötte meg a fülét, mintha csak Revan ezredes egyik gránátja habozna, hogy épp fel akar-e robbanni. Igyekezett minél hamarabb kideríteni a forrását, ám elkésett. A fej már lent volt a földön. És ő szomorúan vette tudomásul, hogy nincsenek olyan jó reflexei, amivel utolérné ezt az átkozott masinát. Próbálta visszaidézni, hogy milyen magasan lehetett a penge, mikor feleségére nézett, hogy talán rájöjjön a rendszerre legközelebb, de rá kellett jönnie, hogy csak körülbelül emlékszik. Páran a szívükhöz kaptak és ez megnyugtatta, hogy még mindig nem ő viseli a legrosszabbul a kárhozat agyszüleményét.
Lassan visszaterelődtek a gondolatai a beszélgetésre. Vajon miért akarta a szerelme az igazságot napvilágra hozni? Talán attól tartott, hogy a homályos beszéd mögött nem a főnökasszony saját előtérbe helyezése van, hanem beosztottjának, Hafez al-Aszadnak a trónra ültetése? Jobb lesz ezt kideríteni, és nem túl hamar felkínálni a hármas uralkodást a boszorkánymesterek vezetőjének. Viszont ott van a másik ha... Ha mégis ő lépne Aw helyére, vajon megelégedne-e a hatalom megosztásával?
-Nos, akkor kezdem én a sort az őszinte bevallásokkal. Éhes vagyok. -mosolyodott el- Természetesen nagy öröm számunkra, hogy szívesen látsz vendégül minket. Talán a családoknak többet kéne együtt enni és kevesebbet tanakodni. Ki tudja?
*A maga részéről egy szokatlanul egyértelmű gesztussal élt. Ám a triumvirátusról szőtt megbeszélést jobb itt lezárni. Nem hitte, hogy ISIS azért hiányolta volna az őszinteséget a politikából, mert megfertőzte volna a gyengébb fajok romantikája. Ennél jobban ismerte a szívét. Ám tudta, hogy kevésbé szeret olyan ingatag megfogalmazások között lavírozni, mint a férje.

Már az asztal mellett ülve hozakodott elő egy régi kérdésével, melyet Demertor hatalomra jutása óta fel akart tenni. Ám először a király paranoid viselkedése miatt tolta mindig későbbre. Majd a baleset után úgy gondolta, hogy az új trónkövetelőnek a feladata, hogy kiderítse és célt adjon ezáltal a népnek, melyet vezetni akart.
-Szenátor! Neked ismerned kellett Enathiel terveit. Végül is mi volt a végső cél? Miért kellett megszereznünk az ereklyéket?

Egyáltalán nem cserélnék le sok mindent, csak néhány fejet, hogy ne a mi családunkban lássák a fenyegetést, bár komolyan elegem van néha az udvari intrikákból, a burkolt, vagy virágnyelven előadott mondanivalókból. Soha nem éreztem jól magam ebben a közegben, ezért sem foglalkoztam vele csak annyira, amennyire muszáj volt. Persze, ha Uráldur elmondta nekem a problémákat igyekeztem segíteni őt a tanácsaimmal, de ettől még nem élveztem. Férjem azonban más volt, ő félelmetes természetességgel látta át az eseményeket és ezért sokszor meg tudta előzni ellenfeleit, amiért büszke voltam rá, hiszen ezzel védte meg a családját. A fiúk sosem érték volna meg a felnőtt, családos kort, ha nincs az apjuk. És Aglarnis sem, bár ő olyan volt, mintha apámat és Uráldur-t összegyúrták volna. De most jobban aggódtam érte, mint valaha.
Még időben kaptam észbe, hogy ne rezzenjek össze a penge lecsapódó hangjára, mivel eléggé nem oda figyeltem és még hálás is voltam érte, mert amúgy sem volt kedvem végig nézni ezt az újabb áldozatot.
Egyáltalán nem gondoltam, hogy Fáwen valaha is nyíltan elmondaná, miért vetette fel a triumvirátus újra alkotását, de hát legalább felvetettem. Gondolja csak azt, hogy a mi családunk nyílt lapokkal akar játszani, ez még nem kötelez senkit semmire.
Aztán férjem a szokásos talpra esettséggel feloldja a feszültebb pillanatokat és máris az evésről és egy baráti együttlétről folyik a csevegés. Megkönnyebbülten lélegzek fel.
- Lehet, hogy tényleg ez a nyitja. – mosolygok rá elismerően.
Egy előkelő nemest soha nem lep meg egy-két váratlan vendég, így hamarosan már a terített asztalnál ülünk, ahol persze továbbra sem a főzésről vagy a gyereknevelésről folyik a beszélgetés, hanem a politikásról, a háborúról. Na, persze, a kérdés tényleg elég fontos, hiszen akár birodalmunk sorsa is múlhat rajta. Kíváncsian nézek én is a mágusra, vajon tudja? És, ha igen, akkor megosztja az Első Lord-dal? Minden képességemet és női ösztönömet bevetem, hogy lássam igazat mond-e Fáwen.

A szenátorasszony meglepődött a kérdésen és talán még ennél is jobban azon, hogy az arcát fürkészte mind két vendége.
~Uráldur nem az a típus, aki csak áll a vesztett csatamezőn és megpróbálja megtudni, miért történt a múlt. Tervez valamit. És szokás szerint senki nincs, aki logikát vélne felfedezni gondos előkészületeiben, míg be nem fejezi és rá nem jön mindenki, hogy miben mesterkedett ez idáig...
*A nem régen a téren történt burkolt elutasítása óvatossá tette. Nem tudhatta, hogy nem-e egy indokot gyűrt éppen a pók nemzet feje ellene, hogy legközelebb már jóval tisztábban hallhassa azoknak a kerekeknek a kattanását. Ami sosem kizárt, még ha kultúrájukhoz képest jó is a viszonyuk. Hafezzel is jó volt, mégis száműzte. Ugyan akkor Enathiel és az Első Lordja között mindig különleges kapcsolat volt. Őt ez a hadjárat sorozat emelte fel és egy más lassan eltűnt nemzettségnek az egekig emelését hozta. Olyan választ kellett adnia, mely nem hoz rá bajt, még ha bármi is lehet a pókok terve eme zűrzavaros időben és akár annak ellenkezője is.
-Még Enathiel apja kezdte el tervezni. Egyik család patrónus démona mesélt egy hihetetlen erővel rendelkező teremtményről, ki a többiek haragját vonta magára és ezért elpusztították. A harc közben azonban a teste elveszett és erre a létsíkra szóródott.
Ám az ötlet, hogy feltámasszuk és a királyság szerződést kössön vele a világ elpusztítására, hibásnak bizonyult. Erre Dementor jött rá.
*Ez után mozdulatlanul meredt előre a nő. Fa arcáról érzelmek egész végig leolvashatatlanok maradtak. Ám ki tudja, milyen titkokat őriz magában? Közismert tény, hogy hatalmas varázsereje mellett látnoki képessége is van, bár nem tudja irányítani. Rengetegszer figyelmeztetett hadvezéreket, hogy az elrejtett seregek nehogy csapdába csalják. Vezette nyomra a kémeket az ereklyék felkutatásában. És bizony ha Aszadnak voltak olyan bizalmasai, kik még a tünde bálon is ott voltak, miközben vezetőjük nem kívánatos személy volt Capitalban, akkor egykori főnökének is meglehetnek a fülei.
~A világ elpusztítására?

A kérdés valószínűleg elég váratlanul érte Fáwen-t, mert vagy nem tudta, vagy nem akarta elleplezni, ahogy ez az érzés az arcára ült. Ha valaki ilyen magasra jutott a népünk köreiben, mint amilyen az ő pozíciója, akkor soha semmit sem lehet kizárni. Bár a nőt inkább hatalmas mágikus tudása, mint a politika emelte ebbe a magasságba, ezt nem lehetett nem figyelembe venni. Talán pont ezért nem is vett részt a politikai csatározásokba, amik Demertor kiesésével egyre jobban fellángoltak.
Már én is mindenkit gyanakvással kezelek, holott lehet, hogy a szenátor asszony csak ki akar maradni az egészből? Ha nincsenek hatalmi ambíciói és mivel ha lettek volna, talán már lépett is volna, akkor nem lenne rossz magunk mellé állítani………..
Hatalmas szövetségest és hatalmas erőt nyernénk vele, ami lehet megoldaná a belháborút, mert ezt már csak a hatalom megszilárdításával lehet elérni.
Lehet pont az férjem célja, hogy állásfoglalásra kényszerítse a mágust? Hogy meg tudja mi a véleménye, kit tartani esélyesnek a koronára…..már persze ha megüresedik.
Ehhez nem árt tudni mennyit tud a volt király egyik bizalmasa, bár kétlem, hogy Uráldur-nak ne lett volna valamilyen információja már erről.
Én viszont nem tudtam és figyelmesen hallgattam, amit végül elmondott, bár érezhető volt, hogy óvatosan igyekszik fogalmazni.
Megdöbbentett! Nem az, hogy Enathiel egy démont akart feltámasztani és még csak nem is a szövetkezés vele……de elpusztítani a világot? A szellemekre! Mit akart ezzel elérni?
Az első kérdésem nekem is ez lett volna, de mivel férjem megelőzött én mást nyögtem ki.
- Mire jött rá Demertor?
Képtelen voltam kiolvasni bármit a mágusból, aki olyan volt, mintha ezzel a titokkal minden érzelmet kiszippantottak volna belőle.
- És miért nem te? – kérdeztem ismét, hiszen ő volt a nagy varázsló, a démonpraktikák tudója.

ISIS-t érdekelte, hogy pontosan mi volt a probléma és miért kerülte ez el az összes fekete mágus figyelmét. Férje a tenyerére csúsztatta kezét és erősen megszorította, hogy érezze, ő mindig ott lesz mellette. És így fordultak a házigazdához.
-Mindent én se tudhatok. -mosolyodott el a szenátorasszony szemét félig lehunyva- De nagy szerencse, hogy kiderült. Nem de bár? Maga Demertor esete is jól mutatja, milyen veszélyes a sötét ág legbonyolultabb igéivel kísérletezni. Bárkivel megeshet, hogy téved.
*Ám Uráldurnak még volt egy kérdése és utána a részéről hagyni is fogja a két nőt megbeszélni a számukra érdekes részleteket. Egy dolog volt fontos.
-És mondja csak, Fáwen! Hol van most az utolsó darabka? Mit keresünk egyáltalán?
-Azt talán még maga a Sátán se tudja. Látomásom a hiányzó darabról, a démon csontvázának néhány részéről a törpök vidékén játszódott, úgy éreztem. Egy szikla boltív vezet oda, ám soha nem találtuk meg. Az új uralkodó pedig leállította a keresést, miután rájött a tévedésre.
*Ez után az Első Lord csöndben marad és csak akkor szólal meg, ha úgy érzi, élete szerelme veszélyes vizekre evezett kérdéseivel. Arca maga biztos volt, még az sem írta át a vonásait szemernyit sem, hogy az utód azonnal leállíttatta a kutatást. Talán számított az ifjú herceget ismerve erre... talán tudta is jól, hogy nem tervez ez irányú hadjáratot és más stratégia mentén formálta át a hadsereg előkészületeit.

/Nem tudom, hogy akarsz-e még valamit a szenátorasszony, de ha nem, akkor köszönöm a játékot!/

Tényleg meg voltam döbbenve, hiszen ez eléggé más megvilágításba helyezte Demertor apját és a fiatal uralkodót is. A kérdések ugyan kicsúsztak a számon, de utána csak ültem ott és próbáltam megemészteni a hallottakat és nagyon örültem neki, mikor férjem kezét éreztem az enyémen, aki megszorítva azt érzékeltette, hogy bármi lesz ő mindig ott lesz velem.
Hálásan és szerelmesen mosolyogtam rá, egy pillanatra elfelejtve a baljós múltat és összezavarodott gondolataimat.
Persze, nem kaptam egyenes választ a mágustól, hiszen akkor kérdőre lehetett volna vonni, hogy miért nem tett semmit, inkább veszített a presztízséből, mint, hogy valami olyasmit mondjon, amit később megbánhat.
~ Nem igazán értem, hogy ha Demertor nem akarta követni apja nyomdokait, akkor vajon, miért fordult egy ilyen sötét és veszélyes mágiához, ami végül nagyon úgy néz ki, hogy a vesztét okozza. ~ merült fel bennem a gyanú, de eszemben sem volt ezt Fáwen előtt közölni, majd akkor mondom el férjemnek, ha kettesben leszünk.
Nem bántam, hogy csak bizonytalan dolgokat hallottam ezután az utolsó darab helyéről. Nagyon reméltem, hogy soha senki nem fogja megtalálni. Bár népünk mágiája nagyban kötődött a démonokhoz, azért egy ilyen démonurat nem szerettem volna, ha bárki megkísérel feléleszteni.
Ezek után még elcsevegtünk kevésbé fontos dolgokról, de már érezhetően mindenki kerülte ezeket a veszélyes dolgokat.
Az étkezés után nem sokkal, fáradtságra hivatkoztam és távoztunk a szenátor asszony házából. Azt hiszem volt min elgondolkoznunk ismét.

//Én is köszönöm //