Lisbeth lélekben felkészülhet egy pillanat alatt, hogy amikor szembesül azzal, hogy alszik, rájöhet, hogy újra a cellája falait fogja látni. És az elmosódó zajokból, melyet az ébredés nehéz pillanatában még nem fog fel tisztán az agy, hogy valakit mellé raktak, mert mocorog.
A szempilláját felnyitva egy kis réten találja magát, messze az inkvizíciótól. És egy lány hever felkönyökölve mellette. Semmire nem emlékszik. Mármint Lisbeth emlékszik, tudja, hol feküdt le. De a szende csak a fejét fogja.
-Szia! Merre van Délos? Nagyon eljöttünk, de már fogalmam sincs, hogy miért. Esetleg Hoolibath fogadója, ha rémlik neked.
*Mivel elég időt telepedett le a tenger kapujaként is emlegetett városban, így a sarlatán tudja, melyik fogadóról beszél, ha volt dolga az éjszakai lepkék negyedével. A névadó tulaj elég nagy szélhámos hírében áll, ám nagyon fiatalon örökölt egy jól menő céget. Így könnyen ismerkedett gazdagságra, könnyű életre és egy jó házasságban reménykedő nőkkel. És ezt ki is használta, hiszen a cége az, amit a negyed tengerészek és banditák között elterjedt neve is mutatja.
Ám még Aligátor kedvesének sem dereng semmi arról, hogy valaha is átélt volna bármit közösen ezzel a lánnyal.

A félelem és a rettegés határán van, amikor ébredezni kezd, mert hirtelen eszébe jut, hogy mi várhat rá az inkvizíció börtönében egy újabb napon.
Azonban az arcár cirógató szellő és a halk neszezés, ami arra utal, hogy nincs egyedül nem illik a képbe, így gyanakodva nyitja ki a szemét, ami azonnal ki is tágul, ahogy meglátja, hogy egy mezőn hever a fűben.
És a mocorgás oka is meg van, egy idegen lány fekszik mellette, egy barna hajú, szép arcú lány, aki most a fejét fogja, mint akinek erős fejfájása van.
- Hogy mi? Délos? Hoolibath? – kérdez vissza kissé még kábán a látottaktól, hogy nem a börtönben van, mivel nem emlékszik, hogy kikerült volna onnan.
A leányzó viszont úgy beszél hozzá, mintha ismerné és együtt utaztak volna, vagy valami.
- Egyébként rémlik, de, hogy őszinte legyek…… - néz körül kíváncsian feltápászkodva, - fogalmam sincs hol vagyunk. Te ismersz engem? – kérdezi, mert előbb- utóbb úgy is kiderül, hogy nem tudja ki a lány, akkor meg jobb túllenni ezen minél előbb. – És te miért nem emlékszel, hogy hol vagyunk?

A szende kábán felül majd torz mosolyra húzza a száját. Láthatóan rossz passzban van.
-Bocsi! Elég szar képet festhetek. Gondolom most meg van rólam a véleményed, de nem ez az első reggel, hogy részletek kimaradtak. Óriási buli volt tegnap a bárban. Egy tengerész kapitány jött az egész sleppjével együtt és a főnök nagyon le akarta nyűgözni. Nem szoktam mindig meló közben inni, de most megengedte és kurva jó borokat meg pezsgőt hozatott föl. Mikor rátértünk a borozásból a pezsgőzésre, nem kellett volna újra bort inni, de kínálgatták mindenkinek, hogy azt még minden képen kóstoljuk meg.
Te nem voltál ott nálunk? Nem tudom, hogy keveredtünk ide. A többire nem emlékszem.
*Nyúzott arccal fölállt és körül nézett. Aztán egyszer csak megingott és a legközelebbi fa felé fordulva hányni kezdett. A törzsében kapaszkodott meg, hogy bele ne essen saját gyomortartalmába.
-Francba! Azt a rohadt bort nem kellett volna inni. Rohadtul utálok másnapos lenni.
*A rózsaszínes szín, mely a talajból előbukkanó gyökereket és környezetüket megfesti nem az amerikai álmot és Barby World-öt tárják a szemünk elé.
-Bocsi! Emilla vagyok, de mindenki csak Szendének szólít. Kicsit rendbe hozom magam, utána felőlem mehetünk bárhová, csak kaja legyen ott!

Igazán kíváncsi arra Lisbeth, hogy mit fog válaszolni a barna hajú lány, mert jó lenne megtudnia, hogy miként kerültek ide és hol is vannak, mert ez valahogy kiesett az életéből.
Szerencsére a másik hölgyemény kissé fájdalmasan elhúzza ugyan a száját, de nem lepődik meg a kérdésen és a magyarázat hallatán a jósnőnek is kezdenek kétségei lenni, hogy talán a nagy mulatozás verte ki az emlékeit a fejéből.
De továbbra sem rémlik neki egy hangyányit sem, hogy mit keresett vajon Delos-ban, minek ment volna oda vissza, mikor örült, hogy megszabadult onnan, főleg Al-Sziszi „óvó” kezeiből.
- Elhiszed, ha azt mondom nem emlékszem? – húzza most el Lisbeth a száját és széttárja a kezét. – Semmi sem rémlik abból, amit elmondtál és a fejem sem érzem nehéznek, hogy azt gondolnám másnapos vagyok.
A másik lányon látszik, hogy nincs jól és arra persze lehet a másnaposság magyarázat, ami ahogy feláll még rosszabb lesz és pár pillanat múlva meg is öntözi a földet a gyomortartalmával.
Láttam már ennél rosszabbat is, így nem botránkoztat meg a dolog, inkább csak kicsit arrébb megyek, nehogy én is kapjak belőle.
- Lisbeth! – mutatkozik be ő is. – Talán induljunk el akkor arra. – int bizonytalanul az egyik irányba, mert nagy tájékozódó képessége azért nincs és továbbra sem tudja, hogy merre lehetnek a várostól.
Arra gondol, hogy ha visszér, keres egy hajót és gyorsan elhúz a kikötőből, amíg a kapitány meg nem tudja, hogy visszajött.

A nő nem törődik azzal, hogy az ismeretlen ismerőse nem tudja, hol rúgott be az este. Vagy kétségei vannak, hogy berúgott-e. Tűsarkúját leveszi és kézben viszi tovább, amikor elindulnak találomra. És hamarosan be is érnek egy közeli faluban.
Az első embert, akivel találkoznak leszólítja és kikérdezi a részletekről, amit ők nem tudnak. A főváros, Királyöböl egyik községében járnak, gyakran visznek fel oda friss tejet az asszonyok és számtalan dolgot még. Virág kötők és sok egyéb tevékenység, ami máshol áznál megcsinálnak, itt egész iparágakat hívtak életre.
Megmutatják nektek Délos felé vezető utat, de mehettek észak felé is, át a városon, ahol Nini-Well, az újjáéledő Braslov és más városok is várnak rátok.
-Franc! -túr bele keserűen a hajába Szende- Jobban eljöttünk, mint gondoltam. Mit gondolsz? Benézünk a városba vagy menjünk inkább egyből Délosba? Nekem valahogy nincs kedvem lejárni a talpamat ilyen magas sarkú cipőben. Kéne valami, amit felvehetek.

Felmerül Lisbeth-ben, hogy a lány majd nagyot néz, ha megtudja, neki még annyi fogalma sincs merre járnak, mint neki, de hát miért vezetné félre, azzal nem jutnak előrébb és még az sincs kizárva, hogy tényleg ott mulatozott, csak ez kiesett a fejéből valamiért.
Már abban sem lehetett biztos, hogy nem azt álmodta, hogy az inkvizítor börtönében sínylődik, igaz ennek csak örülhetne.
- Te ….Szende? Ha tényleg ennyire elvesztettük a fonalat, akkor sem értem, hogy kerültünk ilyen távol bármilyen lakott helytől? – rázogatja a fejét értetlenül, de hiába, hiszen semmi nem utal rá a helyszínen, hogy mi lehet ennek az oka.
Inkább elindulnak arra, amerre Lisbeth találomra bökött és úgy látszik szerencséjük van, mert nem sokára már házak között járnak és segítőkész emberekbe is botlanak, akik szívesen felvilágosítják őket, hogy merre is vannak.
Mondhatni azért alaposan meglepődik a jósnő, mikor kiderül, hogy milyen messze vannak minden nagyobb várostól és ez csak növeli gyanúját, hogy itt valami nem stimmel.
- És van hozzá pénzed? Mert nem hiszem, hogy itt ingyen adnának neked bármit is. – néz a lányra, aztán saját zsebét is tapogatni kezdi.
Az dereka köré csavart kendő titkos redői között mindig tart egy kis dugipénzt, meg persze a fioláit és most jut eszébe ezeket leellenőrizni. Ha akad nála pénz, akkor vállat von.
- Én is harapnék valamit, úgy érzem, mintha már napok óta nem ettem volna.

-Hát én sem értem, de ez van!
*Úgy tűnik, a lány csak elfogadja a valóságot és nem nagyon rágja magát, hogyan történt. Viszont kényelmetlen cipőben akkor sem akar kilométereket és mérföldeket sétálni, ha egyébként jól néznek ki. Inkább vásárol.
-Nálam mindig van elég pénz, kis szívem! -feleli mosolyogva, lepattanva róla Lis aggódása.
*Ám az álboszorkány jobban aggódhatott, mert épp annyi van a zsebében, mint az álom végére. És még a fiolák is üresen állnak! Ideje feltölteni őket majd.
Bemegy hát a jó létben élő újdonsült barátnőjével a közeli fővárosba, ahol egy igényesebb kávézó utcára nyíló tágas ablaka mellett foglalnak helyet egy asztalnál. És ízletes gyrost esznek pirított kukoricával, mikor három katona bejön és hátulról megfogja őket.
-Gyertek velünk, boszorkányok! Már kerestünk titeket.

Úgy látszik csak Lisbet-et érdekelte az, hogy miként kerültek ebbe a helyzetbe, Szende elég hamar túl tette magát rajta, ami azt is jelentheti, hogy ez a „feledékenység” nem ritka vendég nála.
Mivel úgy sem tud mit tenni a jósnő sem aggódik egyelőre tovább, hanem inkább arra koncentrál, hogy visszaevickéljenek az ismerősebb vizekre.
Aztán mikor már kiderül, hogy hol vannak, az is nyilvánvalóvá válik, hogy nála egy árva garas sincs, hiába kutatja át a ruhája minden redőjét és, ha ez még nem lenne elég arra a szomorú tényre is rá kell jönnie, hogy a készletei is kifogytak, így egy morzsányi tüsszentőpor, annyi sincs nála.
~ Na szép! Nem elég, hogy egy cipót sem vehetek, még megvédeni sem tudom magam. ~ keseredik el, de az utitársa láthatóan nem bánkódik és elmondása alapján pénzben sem szenved hiányt, így mit tehet, megy utána és letelepszik vele egy kellemes kis kávézóban.
Kicsit már kezdene ellazulni, de úgy látszik mostanában rá jár a rúd, mert megint olyan szavakat hall, amit a háta közepére sem kíván és egy erős kéz megragadja a vállát.
- Nem vagyok boszorkány! Ez valami félreértés! – igyekszik lerázni magáról a katona kezét, de azok hárman vannak és mint már felfedezte korábban, maximum a körmét használhatja fegyverként, ez meg a kardokkal szemben vajmi kevéssé hatásos.

A történet folytatása a fővárosban itt:
https://neminra.hungarianforum.com/t189p135-kiralyobol-metropolis#6353