Alia épp kibukkan a fák közül a mocsaras vidéken, amikor a patak partján egy lovat pillant meg. És mögötte egy fekete ruhás alakot, aki a víz fölé hajol. Hátán egyszerű, olcsó íj van, derekára pedig kard akasztva.
Visszapillant rá az idegen férfi és kétségtelenül elf. De a szeme semmire sem hasonlít.




Közönyösen veszi tudomásul a nő felbukkanását és rögtön vissza is fordul. Tenyerét ajkához emelve iszik néhány korty vizet, majd feláll és szembe fordul az idomárral.
-Shalom szép hölgy! -hajlik meg előtte- Miben állhatok a rendelkezésére? A nevem Vogon Beebebrox a híres Beebebrox kereskedő családból.
*Jól látható helyen az övén a hüvelyében pihen jól kidolgozott tőre. Higgadt, barátságos a viselkedése.


Eközben három órai járásnyira egy karaván üt tábort a tó partján, amibe a kis patak folyik. Lisbeth is velük tartott, ki láthat át az álboszorkányon, hogy most épp megint pénzt akar-e keresni vagy Aligátoron jár megint az esze?





Egy férfi lép ki a bokrok közül, mikor egyedül megy az üstbe vizet merni. Bal kezében maga mellett leengedve húz egy fura eszközt, mely több láncból áll.
-Ha nem sikítasz, szívesen beszélnék veled. De ha hangoskodsz, akkor elszaladok.
*Mást nem mond neki, csak megáll a leshelyétől nem messze, hogy ha mégis a többieket hívná segítségül a nő, akkor gyorsan bevethesse magát a sűrű aljnövényzetbe és felszívódhasson.

Egy kis magányra vágytam..és Mellonnal az oldalamon sétálni indultam a szeretett erdőmben..
Csak úgy céltalanul..igazából bármrre is visz az utunk,az jó lesz..
Sétánk közben nézegettem a fák lombjait és hallgattam a madarak énekét,és észre sem vettem,hogy kiértünk a mocsár határához..ahol a síkság terült el..
Talán vissza is fordultunk volna,ha meg nem látom a távolban a patak partján egy feketébe öltözött alakot és a lovát...
Mellon kíváncsian szagolgat bele a levegőbe,és halk vakkantással jelzi,hogy tényleg van ott valaki..

Közelebb érve egy férfi kortyok éppen a hűs vízből,és amint odaérek barátságosan köszönt..

-Üdvözlet,néked is Jóuram!-hajtom meg fejem üdvözlés képpenés én is bemutatkozom neki.
-Alia vagyok,Awyris erdjéből...-nézek rá kíváncsian,mert a fegyverei alapján nem néztem kereskedőnek..de tudom is én!..még nem láttam ilyen fura ruhában embert..
-Esetleg eltévedt Uraságod?..szívesen utbaigazítom,ha gondolja!Errefelé sok helyet ismerek..-néztem rá kedves mosollyal,és közben fürkésztem a mozdulatait és a különös két szempárt,mi rám szegeződött...

A Tigrisemet hátrébb intettem,nehogy támadólag érezze a közeledésünket..mert inkább kíváncsian léptem hozzá közelebb,de azérrt a távolságot megtartva..
De azt meg kell hagyni..nagyon különleges Kereskedő lehet,ha egymaga van itt ezen a kietlen tájon..mert hallottam már Karavánokban utazókról..de azok mindig többen voltak.
És most egy magányos alak ül itt a parton,és kíváncsivá tett..

Nagyon boldog volt Lis egy ideig, amikor megszabadult kedvese segítségével az inkvizíció karmaiból, de neki a vérében volt a vándor élet és Aligátort meg szólította a kötelesség, ezért megállapodtak, hogy később találkoznak ismét.
Lis csatlakozott egy karavánhoz, akiknek hol jósolt, hol gyógyítóként segített, mikor mire volt szükségük.
Most éppen egy tóparton álltak meg éjszakára és a jósnő vízért indult a beleömlő kis patakhoz, hogy vacsorát főzhessen.
Megijeszti a bokrokból kilépő sötét alak, akinek kezében ráadásul valami ismeretlen eszköz van, láncnak tűnik, de nem egészen az, de elég sok mindent átélt már ahhoz, hogy ne kezdjen sikoltozni, nem valami kényes kisasszony ő.
Na meg a keze már a szoknya zsebében van, ha rosszban sántikálna a fickó, aki erősen hajaz a roszemlékű kapitányra, akkor a képébe kaphat egy adag csípős port.
- Ha csak beszélgetni akarsz maradj ott és beszélj, de ne hidd, hogy megúszod, ha mást forralsz. – szólal meg végül határozottan biccentve, de azért figyel erősen.

A hegyesfülű férfi letekerte az arca elől a kendőt és rámosolygott a hölgyre. A paripája igen nyugtalan volt a nagy tigris miatt, ezért megfogta óvatosságból a kantárját, nehogy elszaladjon. Kezét nem tartotta a fegyverei közelébe.
-Remélem nem léptem a ti földjeitekre. Nekem azt mondták, hogy ez itt még senki földje és nyugodtan megpihenhetek itt.
Szívesen beszélgetnék bárkivel. Messzi földről jöttem megismerni az itteni vidéket és embereket. És persze annak is örülök, ha valami hasznosat adhatok vehetek.
*Az állat nyergéhez erősítve csörgött a lánc, amit most már közelről jól ki tud venni akár Alia is. Ő mégis egy kicsit odébb kotorászik és a nyeregtáskába túr, majd tenyerét kinyitva megmutatja. Apró üveggyöngyök, belsejükben színes papír. Érdekes gyermekjáték.






A self férfi, ki még a kapitánynál is rosszabbul álcázta magát elvigyorodik.
-Ugyan kedveském! Miért akarnálak én bántani? Hiszen semmi rosszat nem tettél. Varázsló tanoncokat keresek, hogy átadhassam a tudásomat. Őszintén mondom, hogy rengeteg jó dolgot tehetnél a hatalommal, amit adhatok, hogy mindenki boldogabb legyen.
*Hangja kissé rekedtes, tartása nem túl délceg. Ám szemeit le nem veszi Lisbethről és nem kerüli el figyelmét a keze vándorlása sem.

A különös öltözetű férfi elég barátságosnak tünt,és igencsak közvetlennek..de érezhető volt,hogy Mellon jelenléte feszültté teszi kissé..bár igyekezett nyugodtnak látszani,és inkább csak a lova kantárját fogta szorosabban,de azért valami mégis csak megragadta a szemem..
Egy hosszú lánc csörgött a nyergéhez kötözve..és ahogy néztem,elég viseltesnek hatott,nem pedig újnak..de mire is kell egy Kereskedőnek erős szemű lánc?-tünődtem egy pillanatra,és ahogy a Tigrisem is "hallotta "a gondolataimat..úgy egy apró vicsort eresztett meg a távolból..
Bár nem mozdult sem a feketeruhás,sem a lova felé,de éreztem,hogy valamit érez a láncszemeken..emberszagok voltak rajta..

De aztán a pillantásom a kezére esett,amiben üveggyöngyök voltak..
Néztem a golyóbisokat,de valahogy nem nagyon tulajdonítottam nekik semmi különöset..biztos valami kereskedői amulattek számára..nekem nem mondanak semmit efféle tárgyak...
Kedvesen mosolyogtam rá,de nem léptem közelebb hozzá,inkább a megérzésemre hallgatva alig észrevehetően hátrébb léptem tőle..

-Messziföldről érkezett,Uraságod?..Bizonyára sok mindent láthatott?!-kezdtem beszélgetést vele,de azért óvatos voltam,bár a fegyvereire nem tette kezét,de nem tudni soha..végtére egy idegen volt itt..és igencsak különös...

Már elég rutinos utazó ahhoz Lis, hogy hangosan ne nevessen fel és érzései se üljenek ki az arcára arra a megjegyzésére a férfinek, hogy „miért akarná bántani, hisz semmi rosszat nem tett”.
- Ha rosszat tettem is volna, amit persze nem tudhatsz ugye, akkor sem hagynám, hogy bánts, így ez nem igazán jó érv. Na meg főleg azt honnan tudnád, hogy képes lennék varázsolni? Vagy azt bárki megtanulhatja? Csak akarnia kell? Miért éppen én? – sorolja az elsőre felmerülő kérdéseit, mert persze egy percig sem bízik a másik fekete képében és vigyorában.
Túlságosan is élénken él még az emlékeiben a kapitány képe és ez a fickó sem tűnik bizalomgerjesztőbbnek, bár tény, hogy érdeklődés is volt a jósnő hangjában.

A férfit -lovával ellentétben- nem feszélyezte annyira a tigris jelenléte, de a gyakori odapillantásból jól lehetett érezni, hogy szemmel tartja. De Alia testén is végig vándorolt a tekintete, ide-oda ugrálva a pillanata fegyver után kutatva a lánynál. Úgy tűnt, nem igazán érdeklődik váratlan vendége a gyöngyök iránt. Sokkal jobban felkeltette a lánc a figyelmét.
-Természetesen. Egy messzi kontinensről hajóztam át. -felelte- De szívesen hallgatnék történeteket rólad és az itteni világról. Tudsz itteni legendákat, regéket?
*A végén elmosolyodott, a kezében lévő üveggyöngyöket visszatette a helyükre és türelmesen várta, megtud-e valami érdekeset az itt történt dolgokról, esetleg nagy tettekről.





A férfi gúnyosan elmosolyodik. Kezében kicsit megmozgatja a láncot, mely csörömpölni kezd.
-Jogos! Jár a tíz pont. Tényleg nem ismerlek és bevallhatom, hogy nem is tudok rólad semmit. De képes vagyok meglátni másokban, ha a képességük meg van a természetfelettire. És benned meg van ez az erő. Csak nagyon keveseknek adatott meg, száz emberből jó ha egy születik így. Kár lenne elveszni hagyni ezt a nagy lehetőséget.
Vagy ha már belemélyedtél más szakmába és ezért nem érdekel a dolog... Mond el nyugodtan! Nem veszem bántásnak. Csak arra vagyok kíváncsi, hogy fiatalnak kinézve neked van-e kedved és időd tanulni tőlem?
*Bal kezével megdörzsölte a fegyverét tartó jobb karját, mintha zsibbadna attól, hogy ennyire mozdulatlanul kell állnia. De még csak fel sem emelkedik a talpa a földről, a kezével tett fentebb leírt mozdulatok ellenére sem.

Láttam,hogy a Férfi eléggé végigmér..bár azt nem tudom mit lát rajtam különlegességet,de az is lehet,hogy még nem találkozott elffel,és azért nézett meg annyira..

-Sajnos,nem tudok híres Regéket,vagy Történeteket..elég elszigetelten élek az Erdőmben..néha távolabb is elmegyek a lakelyemtől,de ezek az "utak"nem mindig hosszúnak bizonyulnak..így inkább én volnék kíváncsi a messzi tájakról jöttek történeteire..és szívesen hallgatom a kalandjaikat..-néztem a férfire kedves mosollyal.
-Inkább ,uraságod meséljen nekem az utazásairól,biztosan sokkal érdekesebb és kalandosabb útja volt,ha ily messziről érkezett!-néztem rá,és a különös ruhájára,amit még ezelött sohasem láttam.

Ahogy ott ült a parton,én is végignéztem az alakját,és a hátára erősített íj ami feltünt nekem..nem látszott drága vagy különleges darabnak,de az övére erősített kard is inkább harcosnak látszatta,mint kereskedőnek..

Mellon a pataktól kicsit messzebb heverészett,de a szeme rajtam volt..nem mozdult ,csak figyelt,ahogy a feketeruhással beszélgetek..de azt éreztem a mordulásából,hogy nem igazán szimpatikus neki ez az ember..vagy talán elf?..nem látok rajta ismertető jeleket..de az is lehet,hogy félvér..de ez talán nem is oly fontos..majd kiderül,miféle szerzet..mert még nem találkoztam hozzá hasonlóval..és kíváncsivá tett...

Lisbeth nem valami nagy harcos, de az utóbbi időben épp elég küzdelmet, öldöklést látott ahhoz és az alvilág söpredékét is jól ismeri ahhoz, hogy még a kisujja hegyét sem bízná erre a fekete képűre.
Nem teszik neki az elf a mosolya, a nézése, az állása és főleg nem tetszik az a különös lánc a kezében.
~ Hátha te látsz bennem valamit, akkor az már régen rossz! ~ fut át egy alig látható mosoly az arcán, de nem túl vidám.
- És mit kérnél cserébe? Mi lenne ebből neked a hasznod? – faggatta tovább a férfit.
Mozdulatára azért megrebben a jósnő, még ha egyelőre nincs is benne semmi fenyegető, hiszen nem a láncot tartó kezét emeli fel, de azért a vizes kondéron megszorulnak az ujjai.

A Beebebrox elmosolyodik és maga elé nézve, mint ha csak azt sugallná az idegen nőnek, hogy üljön le elé és helyezze kényelembe magát mesélés előtt. Ám ha ezt nem teszi, akkor vár még vagy negyed órát. Csak Alián múlik az, hogy hamar elkezdődik egymással szemben ülve a történet vagy később.
-Tudod teljesen más az a hely, ahonnan jövök, mint ez a világ, amit itt eddig megismertem. A legtöbben itt háborúztok. Hol a sötét elfekkel, hol az orkokkal, és te talán jobban tudod, hogy még ki kivel.
Nálunk a háború az ismeretlen fogalom. Nagyon régen volt talán egy. A legendákból maradt fent ránk, hogy sok száz éve a sárkányok és a melléjük álló népek háborút indítottak az egyre több földet elfoglaló emberek ellen. Szörnyű harcok voltak és a csatát csata után nyerték meg, mert a legerősebbek közülük halhatatlanok voltak. És félelmetes erejükkel segítették csatlósaikat.
Ám végül egy szerelem zárta le ezt a korszakot és mikor számba vette mindenki a halottjait, elriadt még a gondolatától is, hogy egyszer újra kezdjék. Azóta békesség honol és az emberek városaiban megférnek az orkok is, ahogy az elfek egy része is ott lakik. Ki-ki a maga módján, szokásaival építi fel házaikat.
Hát ezért is érdekelne, de sajnos tőled úgy tűnik, nem sokat fogok megtudni, hogy milyen is a háború. Az én családom szerint régen a háború minálunk előítéleteket szült. És a népek nem akartak kereskedni egymással. Ám az ügyes kereskedők tudták, hogy ha valahol a természetes tulajdonsága az árunak, hogy drágábban veszik meg, akkor ügyesen kikerülve ezeket az előítéletek építette gátakat, még drágábban tudják eladni, hiszen kevés van a piacon belőle.
*Ez után lehajtotta vonalat kezdett el a nedves földre rajzolni.






Az elf nem táplált Lis irányában annyi negatív érzelmet, mint ő fordítva. De aki ismeri a sarlatán történetét, az nem is csodálkozik azon, hogy bizalmatlan. Ám Draw nem ismerte.
-Ha mester fokra jutottál a mágia tanulásában, akkor már fontos hivatalokat is betölthetsz. Vagy saját üzletet nyitva megbecsült kereskedőasszony válhat belőled. Akár hogyan is, egy varázslónőnek mindig nagy beleszólása van a dolgokba.
Én csak azt várom el tőled, hogy ne feledkezz meg rólam, amikor jól megy a sorod! Én minden tanítványomtól ezt kérem és eddig jó tapasztalataim voltak. Ha valamire szükségem lesz, szólj egy-két jó szót az érdekemben, vagy más valaki érdekében.
Én úgy tekintem ezt, mint egy nagy család. Ahol segítünk egymásnak, cserébe mások is segítenek nekünk. Önálló életed lesz, de ha hálátlannak bizonyulsz, úgy is véget szalad a tanításod. Nem kérek tőled majd soha nehéz feladatokat, csupán amit könnyen meg tudsz néha napján tenni nekem.
*Megfordult és a bokor előtt még visszanézve kérdezte.
-Áll az alku?

Megepett a férfi mosolya ,ahogy rám nézett..
Eleinte elég furcsának és idegennek hatott a méregetése,de lehet,hogy ezek szerint ahonnan érkezett,ott  megszokott dolognak lehet..

Kisvártatva bele is kezd a beszédjébe,amire igencsak kíváncsian figyeltem,és apró tétovázás után leültem a közelbe..
Bár érdeklődve hallgattam szavait,közben elképzeltem azt a világot,amiről mesélt...furcsának és hihetetlennek hangzott a története..de sokféle nép él ezen a világon..és mindig tanulhatok újat..és talán ettől az érdekes történetet mesélőtől..
-Ismeretlen a háború a népednél?-kérdeztem vissza ,és nem is tudtam palástolni a meglepetésemet.
-Még nem is hallottam ilyenről!..-ráztam meg a fejem mosolyogva.
-...általában a gyilkolás,ami itt létezik-hajtottam le a fejem,hogy kövessem a tekintetemmel a kezét,ami most valamit rajzol a parti homokba...

Lehet,hogy mégis megérte,hogy erre jártam?...mert izgalmas történetnek igérkezik..
.és ha még megtudhatok számtalan érdekességet..amire nagyon is kiváncsi vagyok.

A fekete ruhás férfi csendben húzogatta a vonalakat a porban, amiből lassan felismerhetővé vált egy rajz. Valami két bonyolult...
-Ez a családom ősi jele. A bárányra lecsapó sárkány. Ha jól sejtem, ezzel akarták jelezni elődeink, hogy mindenhonnan fenyegetés érkezhet.
Ma már minden sokkal békésebb. Legfeljebb az útonállóktól kell tartani, akik akarják fosztani a két város között utazókat.
*Jól tudta, hogy amit mond, az több, mint eufemizmus. De valahol igaz. A kontinensen, ahonnan jött, a legtöbb területet ugyan az az ország uralja a Nagy Háború óta. Így bár orvgyilkosok és egyéb szörnyűségek egész széles rétegei gondoskodnak arról, hogy a folyamatosan növő népességben ne törjön ki végzetes éhínség, ennek ellenére tényleg béke szigetének tűnik az állandóan harcoló Neminrához képest.

/Mivel külön helyszínen vagytok, tovább viszem Aliával, amíg Lis nem tud újra írni./

Néztem,ahogy a jeleket rajzolta a talajra..és elég érdekes volt látni,hogy milyen jelentösségel bír pár vonalból álló jelek sokasága.
Ahogy befejezte a rajzot,újra a szemébe néztem,és valahol elképzeltem azt a világot,mit mesélt nekem..

Sok fájdalmat láttam már életemben,és temérdek kínt..de most jó volt hallgatni,hogy van s létezik olyan hely,ahol nem a háború és a gyilkolás az elsődleges..

-Szép jel-mondtam ,miközben újra megnéztem a rajzát.
-Minden Kereskedő olyan mint ,Uraságod?..és mifélével kereskedik?-kezdtem kérdezősködni..de valahol tudtam,hogy nem sok közöm van ily kérdésekkel "bombázni".
...de az érdeklődésem egyre jobban kezdett "bátorítani"..és vártam,hogy mesél még arról a világról..

A tünde a munkája végén meglepően nézett a nőre a kérdés hallatán. Kicsit elgondolkodott rajta és rájött, hogy nincs jó válasz erre. De igazából bármit is mond, az épp olyan jó, mint bármi más, így igazából mindegy is.
-Minden kereskedő más és más. Ahogyan két ember sincs, aki egyforma. Még a családomban sem, azt hiszem, pedig mi mindig ugyan azt a részletes szabálykönyvet követjük bármilyen áruról is legyen szó.
De mi van Önnel, szép hölgy? Eddig rólam már mindent megtudtunk, de magácskáról csak annyit, hogy sokat van egyedül, nem érdeklődik a világ dolgai iránt. Vonzódik mégis a távoli helyekhez. És gyönyörű a mosolya.
*Utolsó mondatánál elmosolyodott, hogy kellő biztatást érezzen Alia, hogy áttörje a köztük lévő gátat végre. Talán ez után már kicsit többet is megtud róla.

Figyelmesen hallgatok..de aztán hirtelen én rólam kérdez a férfi..

Apró pír szökik orcámra,mikor a mosolyom tetszését mondja..csak nem zavarba akar hozni??

-Rólam nincs olyan,amit tudnék mesélni..-mosolyogtam rá-De az igaz,hogy szeretek utazni..állatokkal foglakozni..és csodákat látni a Természetben...sokszor álmodoztam kislányként a távoli Népekről,hogy hogyan élhetnek..és megtalálni minden élőlényben a jót..ahogy a Természet különös csodáival együtt lélegezni  s a széllel együtt futni a végtelen felé-kissé talán "elkalandozott"a fantáziám,de ahogy most itt ülök a patakparton ezzel a férfivel,mintha sokban hasonlítanánk.
....pedig nagyon is különböző világból érkeztünk..de jól éreztem magam a társaságában..

-..de ha kíváncsi rám..inkább megmutatom..és nem a szavaim beszélnek...
Körbenéztem a magasban,és az egyik ágon egy mókust láttam ,éppen mogyorót rágcsálni..és ahogy ránéztem a csöpp állatkára,hallkan suttogtam neki,hogy jöjjön közelebb hozzánk..
..és ahogy hívtam...máris sietősen érkezett ..és a férfi vállára telepedett.

-Bemutatom Önnek az erdő kis ugráló bohócát-és mosollyal mutattam a mogyoróevőre,aki most folytatta a rágcsálást..

...és talán Vogon nem veszi zokon ezt a kis incselkedésemet..de az állatokat nagyon szeretem...
-Kérdezzen bátran,ha kíváncsi valamire..-s egy bátorító mosoly kiséretében kezdtem a szemébe nézni..ahogy kíváncsi voltam arra is,hogy mit látok a szeme tükrében..mert az biztos,hogy van valami amit "elhallgat"..vagy éppen nagyon a lelke mélyére temetett..

Lisbeth továbbra is furcsának találja, hogy csak így ismeretlenül, a semmiből felbukkanva kap egy ilyen ajánlatot, de tagadhatatlan, hogy vonzónak találja a dolgot és bár minden oka meg van, hogy bizalmatlan legyen egy olyan nép gyermekéhez, akik olyan csúnyán elbántak vele, de azt is tudta, hogy a kapitánynak volt mágikus hatalma.
Talán tényleg lehetősége lenne megtanulni varázsolni?
Ez a lehetőség felvillanyozta és az óvatosságát és gyanakvását háttérbe szorította. Lehet, hogy százszor, ezerszer meg fogja bánni, de mi van, ha igaz, amit a másik állít?
Reménykedik benne, hogy, ha mégis valami turpisság van a dologban, lesz rá lehetősége, hogy kivágja magát. Az ár elfogadhatnak tűnik, bár nem tudja mi ebből a másik haszna, de az az ő baja.
- Rendben! Veled tartok, de hová megyünk? – kérdezi. – Meg aztán várj egy percet. Ezt visszaviszem és összekapom a holmim. Nem akarom, hogy az egész karaván engem kajtasson.
Ha a másik nem támaszt kifogást, akkor így is tesz és bár furcsán néznek rá a táborban, nem akadályozzák meg, hogy távozzon.
- Mehetünk. – tér vissza a selfhez, ha az megvárta.

A férfi nem tartott a mókustól, barátságosan mosolygott vissza rá. Majd visszafordult. Eddig csak azt tudta meg, amit már sejtett, hogy a nő zöld köpenyes mágus. Bár nincs ilyen varázsló rend Neminrán, ám saját szavaival így tudta csak kifejezni. Ezt használta a természetfölötti ágra, amely a természettel foglalkozik.
-Rendben. Akkor kérdezek. Mit tudsz az itteni orkokról? A mi vidékünk orkjai segítették utazásában apámat egy hegyes, jeges vidéken át, amikor meghalt. Ők hozták haza a holttestet, ezért azóta nagyon különleges helyen őrzöm őket a szívemben.
Szeretném meglátogatni az ittenieket. Találkoztál már velük? Jártál már a földjükön?
*Kicsit feszengett a kíváncsiságtól, de még mindig Alia előtt ült.






Draw igen csak megnyugszik, mikor Lis igent mond.
-A kunyhómba nem messze innen. -vágja rá rögtön a választ és ő már indulna is, de a lány még visszafogja és teljesen logikus is amit mond- Rendben. Itt várlak, ígérem. Utána megmutatom az utat.
*Elbújik a bokrok között addig, amíg meg nem látja, hogy az álboszorkány visszajött és hogy egyedül. Ekkor kilép ismét a növények közül és felvidul az arca a nő tettrekészségén.
-Tökéletes. Mutatom az utat. Majd ne ijedj meg, kicsit rendetlenség van nálam, de igyekszem amint hazaértünk rendet rakni neked. Nem számítottam vendégre és kicsit elhanyagoltam.
*A mocsáron át titkos és kanyargós utakon keresztül vezetett az útjuk, míg egy picinyke kis viskó egy tisztáson állva nem fogadta. Ahogy beléptek, a három asztalon különböző lombikok, kémcsövek és fém tálcákon álló különféle színű porok voltak megtalálhatóak. Az üvegek alján több helyen még volt egy kis lötty vagy már oda száradt valami színes maszat, ahogy elpárolgott a nedvesség belőle.
Draw egy kis ládikóból, mely alig volt nagyobb, mint a tenyere, amolyan kincses ládikó, a fedelét felnyitva mutatta meg Lisbethnek a tartalmát.
-Tudod én erdei elf vagyok és benned megéreztem a kapcsolatot a mi erőnkkel. Bár még talán magad sem vagy ezzel tisztában, körbe vesz a természet mágia.
Az első lecke a gyógyítás elsajátítása. Fontos, hogy a vadon élőlényeinek sebeit be tud gyógyítani. Próbálj a szeretetre koncentrálni és add vissza az életét ennek a kis lénynek! Nem tudom, mennyire fejlődött ki benned ez a képesség az idők folyamán spontán, ezért tesztelnem kell, hol is állsz valójában.
Ne feledd! Csak a szeretet képes gyógyítani. Szeretned kell azt, akinek elmulasztod a sebeit.
*Pár napos dög lehetett, ezt a szagáról is meg lehetett állapítani, ha valaki ért ehhez. A szőre kis mértékben elkezdett hullani, kétsége nem lehetett az új tanítványnak, hogy a teszt a legnehezebb fázissal kezdődött.

A Mókuska vidáman majszolta a mogyorót,majd tovább ment,mikor megköszöntem neki ,hogy itt volt kicsit..
A férfi meg sem lepődött az állatka láttán..ez kicsit furcsa számomra,de betudtam annak,hogy bizonyára az Ő világában talán mindennapos..

-Orkokat?-kérdeztem kissé meglepve,de nyugodt hangon folytattam-Nem nagyon ismerek,bár már találkoztam orkkal,de mélyebb ismerettségem nincs velük,sajnálom,hogy ne tudok segíteni benne..de azok ,kik segítették édesapádat,azoknak a neveit nem tudod véletlen?..talán akkor könnyebben akadhatnál a nyomukra..és lehet segíthetnék benne..-mondtam neki,és közben néztem az arca vonásait,hogy miért pont ez volt a kérdése.
...valami nem nagyon stimmelt a testartásában..már nem annyira nyugodtnak látszik,mint ezelőtt...
De ,hogy megtudjam mi is ami ide vezette,így kíváncsian hallgatom mi lesz a következő kérdése..

Közben Mellon felemelte a fejét,de nem mozdult..

Bár izgatja ez a mágiatanulás dolog, azért a józan eszét nem hagyta el Lis és továbbra sem bízik a másikban.
- Nem vagyok rendmániás. – vonja meg a vállát az elf szavaira.
Próbálja megjegyezni az utat, amerre mennek, de egy idő után elveszti a fonalat és már épp szóvá tenné, hogy hol van az a kunyhó, amikor meglátja. Hát nem valami nagy szám, az biztos és belépve sem változik a véleménye, pedig tényleg nem az a finnyás típus.
- Hmm…..azért van benne valami, hogy néha rendet is rakhatnál.
Óvatosan lép azért a ládikóhoz, amikor a férfi odahívja, de értetlenül néz rá a magyarázat után.
- Ez bolondság! Azt mondtad nem kérsz nehéz feladatokat, erre meg egy több napos tetemet akarsz velem felébresztetni?. – lép hátrébb és megrázza a fejét. – Ez nem tanítás, elf.
Arról is meg van a véleménye, hogy a kapitány sem volt erdei, de ezt egyelőre megtartja magának.
- Mutasd meg, aztán magyarázd el, hogy kell.

Mi tagadás ez nem volt túl jó hír Vogonnak. Azt remélte, hogy talán a lány, aki a népének életébe nem kapcsolódik be annyira elvezeti őt más népekhez, leginkább ügye most az Oughwari-hegységrendszer az, akiket meg akart fejteni. Ám ezúttal nem járt sikerrel.
-Nem, nem őket személyesen keresem. Ez már kis koromban, közel száz éve történt. Azóta már meg is haltak. Az orkoknál az ötven év is igen ritka. Ráadásul az még a Hazámban történt, az ottani törzsek egyikével.
Ám én azóta is mindegyikükkel nagyon jóban próbálok lenni... -kicsit elhalkult a hangja- Habár ez nagyon nehéz.
*Ekkor egy postagalamb képében egy újabb állat szállt rá a vállára és a lábáról leoldotta a levelet, majd elolvasta.

„Kedves barátom!

Egy új, minden eddiginél ígéretesebb tanítványt találtam. Ha te is találtál más elfoglaltságot, akkor egy ideig nem fogunk levelezni. De ha van időd, a tanyán megtalálsz. Szívesen látom a segítségedet is.

Üdv”

*Ez a pár rövid sor állt rajta mindössze, még mindig ülve elolvasta és összehajtogatás után eltette a belső zsebei egyikébe. Majd felállt, ami alatt a madár is visszaröppent.
-Sajnálom, azt hiszem, tovább kell mennem északra. Ha gondolod, tart velem egy darabon még és meséld el azt a kalandodat, amit említettél velük!
*Ezzel elkezdte leporolni a fekete ruháját és szedelőzködni.





A férfi végül mégis túl tudott lendülni a vándorélethez szokott Lisbeth elvárásain is, ám a tanítás úgy tűnik egyelőre sokkal nagyobb nehézségekbe ütközik, mint azt ketten várták. A lány már abban is kételkedett, hogy egyáltalán lehetséges ilyen nagy erejű varázslatot kivitelezni. Persze teljesen igaza volt, de hát újonnan választott mestere mégsem mehetett el mellette csak úgy!
-Pedig a gyógyító tanulás utolsó fázisában meglátod, hogy mennyire könnyű lesz számodra. Csak kellő gyakorlás és odafigyelés kérdése.
De természetesen megértem, hogy kételkedsz most még, hogy ilyen erők működhetnének a világ hátterében.
*Ezzel kivette a két kezébe a kis jószágot és a ládikót letette az egyik agyon pakolt asztal sarkára rakta le és az egyetlen ablakhoz sétált. Kezével simogatni kezdte a már igen rossz állapotban lévő bundát és egyszer csak feltápászkodott és hirtelen kiugrott a napfényre a rágcsáló. Kis puffanással ért földet, de láthatóan minden baj nélkül ugrálva szaladt a közeli fák felé. Soha többet nem látták.
-Akkor kezdjük a könnyebb kérésekkel és haladunk a nehezek felé, mikor már meg sem kottyannak neked. Ha ma már nem tanulunk, segíthetnél a rendrakásban nekem.
*Elmosolyodott kedvesen. Majd kis idő múlva a pakolás közben az egyik ruhadarab alól egy kalitka került elő benne egy galambbal. Letette a földre és gyorsan ráfirkantott egy papírra egy rövid levelet és elküldte őt is az ablakon keresztül, de őt már inkább szállva.

A férfi hangjában kicsit érezhető volt a csalódottság,hogy nem ismerem az orkokat,akiről beszélt..de mint kiderült közel száz éve történt az az eset az apukájával..jó régen lehetett..

De aztán egy galamb szállt hozzá,aki egy üzenetet hozott...


-Elkísérhetlek egy darabon.-egyeztem bele a kérésébe,mert igazából nincs most más dolgom..

Emelkedtem fel ültömben és néztem,hogy szedi össze a holmiját..
..ránéztem Mellonra,és Ő is készen állt az indulásra,ahogy én is..

El nem tudta képzelni Lis, hogy egy ilyen félig már mondhatni oszlásnak indult tetem, aminek foltokban hullott a szőre, vajon, hogyan „gyógyulhat” meg, azon kívül még csak eszébe sem jutott megpróbálni, mert ostobaságnak tartotta, hogy ő, aki eddig semmilyen mágikus tudást nem is mutatott mg nyomokban sem, most mester fokon holt állatokat élesztgetne. Meg valahogy ez nem is tűnt ……normálisnak, inkább valami sötét mágiának. Bár…….ez a férfi nem tűnt démonnak és végül is a jósnő sem volt egy szent.
- Ahogy mondod, az utolsó fázisban, de nem elsőre és mikor azt sem tudom, hogy miként lehetne egyáltalán. – adott helyt a másik megállapításának, de nem ment közelebb.
Azonban kíváncsian nézte, ahogy az elf simogatta azt az undorító bundát és aprót szökellt hátrafelé, mikor az hirtelen kiugrott az ablakon. Még jó, hogy nem sikított fel.
Elpirulva fordult el, hogy a férfi nem lássa az arcát és csak az újabb teendőkre való felhívásra fordult vissza.
- Erre mérget mertem volna venni. De most szólok előre, hogy akármit is ígérsz, nem leszek a házvezetőnőd, így ha ebben gondolkodsz, most állj le vele. Segítek, de nem csinálom meg helyetted. – szögezi le a dolgokat, mielőtt az elf tévhitbe ringatja magát.

Vogon örömmel fogadja, hogy Alia bele egyezik abba, hogy egy darabon vele tartson. Úgy tűnik, szótlanul lépkedtek egymás mellett és a lány valóban rossz emlékekkel térhetett vissza annak idején azzal az orkkal való találkozásból. De hát ezt ő nem erőltethette.
Így ha addig nem kezd bele a beszélgetésbe, másfél-két óra múlva nagyot sóhajtva áll meg.
-Innen már más felé visz az utunk. Örültem, hogy megismertelek, Alia. Ha gondolod, akkor a közelben van egy kocsma nem messze a Wymor-vártól. Találkozhatunk ott, ha már visszajöttem az Oughwari hegyekből. Olyan két hónap múlva.
*Ezzel felszállt a lovára és vágtába kezdett tovább észak felé.


/Köszönöm a játékot! Lis-zel folytatjuk./






A férfi bemutatója úgy tűnik teljes sikerrel zárult és bár Lis arra gyanakodott, hogy talán fekete mágia áll a háttérben, de lesz még idő eloszlatni a kételyeit. És kezdő tanulóként igen élesen kihangsúlyozta, hogy a házimunkákban csak részt vállal, de nem fogja egyedül csinálni.
-Hát persze! Segítek én is, csak mint látod, egyedül maga alá temetett a sok munka.
*Draw neki is lát és nincs is gondja azzal, hogy a tárgyakat a helyükre pakolja. Ahogy néha megszakítja olyan apróságokért, mint az előkerülő madárral való levélküldés. Ám a portörléshez és a sepregetéshez nem fűlik a foga. Olyankor inkább az üvegekhez fordul, hogy valamelyiknek kitakarítsa az alját viszonylag elfogadható mértékűre.

Nem sokat beszélt Vogon ,és a csöndességét nem igazán tudtam hová tenni..
Aztán hirtelen felém fordult,és elköszönt...utána már csak a porfelhőt láttam ahogy elvágtatott...


/Köszönöm a játékot/

Jobbnak látta Lis, ha nem árul zsákbamacskát és mielőtt még valaki tévedésbe esne az ittlétének szerepéről, tisztázza a dolgokat, mert soha életében nem volt szolgája és cselédje senkinek és nem most akarta elkezdeni. Még akkor sem, ha ezzel elveszíti az esélyt, hogy mágiát tanuljon. Bár akkor már komoly kétségei lennének azzal kapcsolatban, hogy a férfinak szándékában állna őt erre tanítani, ha ragaszkodna a takarítás általa való elvégzéséhez.
- Akkor álljunk neki mielőbb, aztán talán kezdhetnéd az elején, hogy egyáltalán, miként gondolod, hogy rendelkezem a varázslás tudományával.
A lány nem vesz észre semmit, az üzengetésből, bár az sem lepné meg, ha még pár állatot kidobna az elf az ablakon. Amilyen kupi van a házban……
Hagyja, hogy az üvegeivel foglalkozzon, de maga sem viszi túlzásba a sepregetést, csak ott, ahol a papok táncolnak. Nem egy házitündér típus.
- Azt hiszem már elfogadható. – szusszan végül Lis és kényelmesen leül egy székre, ami legalább már felszabadult.