Hirannis észre vette magát, hogy a férfi idegein táncol az állandó beszéddel és megsejtette, hogy csak azért tartja maga mellett, mert segítséget remél tőle. Pedig ha tudná, hogy milyen jó képességei vannak így az öngyilkossághoz a palinak!
Csak annyit mond, hogy kicsit odébb megvárja majd, mikor visszafordul a lovához, de nem kételkedik abban, hogy továbbra is jönni fog utána a lány, hogy teljesítsék titokzatos megbízójuk küldetését.
Ám az erdei lova nem úgy viselkedik, ahogy kéne. Hamar rájön, hogy valaki nem akarja, hogy az kendős arcú után menjen és talán nem is lesz túl nagy nehézség számára, hogy megtalálja a többieket. Hiszen ha nem csinál semmit, akkor is követik Trist, aki a közelben van. A fák pedig suttognak neki, hogy kik járnak még az erdőben.
Nem csak Hira, de Nava is érzékeli az erdőt és pontosan tudja, hogy a megbízó az ösvényen fentebb pár kanyarral megállt és egy bokorban várakozik. Akár ki is tudják kerülni és tovább menni, hiszen lovaikkal könnyedén lehagyhatják. De ha nem bíznak a patásokban, akkor lábon is meg tudják kerülni, hiszen a pasi nem olyan ostoba, hogy egyedül menjen a helyszínre. De akár rajta is üthetnek és elfoghatják, ha minden képen valaki fejére akarnak megint omlasztani egy palotát.
A hely, ahová mennek, egy kúp alakú vulkán krátere, ám az utolsó száz méteren már eltűnik az erdő és csupasz kövek lesznek csak. Méghozzá nem is akár milyenek! A felszínükre megül a sárga por mindenfelé.

Amint a sötét elf ismertette velem tervét, szélesen elvigyorodtam. Bár jobban örültem volna ha diszkrétebben közli az ötletét, elvégre sose lehet tudni, hogy ki hallgatózik a közelben, mindenesetre most már teljesen mindegy volt. A vulkán felé vetettem pillantásom. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mi várhat ránk odabent.
- Egy rugón jár az agyunk. Mindenesetre jobban tennénk ha követnénk azt a kis gnómot. Nyilván ismer egy biztonságos utat a vulkánhoz. Legalábbis azt nem tudom, hogy te, hogy vagy vele, de én nem szeretnék szembekerülni a vulkánból áradó mérgező gázokkal... Nos, Indulhatunk?
Meg se vártam a nő válaszát. Inkább elindultam a férfi és a hosszúfülű után. Jobbnak láttam őket szem elől veszteni. Bár esélyes, hogy nem csak egy ösvény vezet a tűzhányó velsejébe, nem akartam kockáztatni.

/bocs, hogy rövid + tele van hibákkal, de mentségemre szóljon, hogy mobilról írtam/

Ahogy a férfi megindult előttem, hirtelen egy gondolat kezdett motoszkálni az agyamban.

- Hé, állj meg egy pillanatra! Az előbb mondtál valamit, ami elgondollkatott. Igazad van a mérges gázokat illetően. Lehet, hogy a gnòm nem a csúnyaságát takargtja az arca előtt lévő kendővel. Valószínűleg a mérgezés ellen védekezik. Hiszen ő tudja, hogy milyen az a hely, ahova megyünk.  

Letekertem magamról az egyik kendőmet és átadtam a férfinek:
- Ezt tekerd a szád elé.

A másik kendővel én is ugyanezt tettem. Ahogy megindultunk felfelé, megéreztem, hogy nem messze tőlünk valaki (vagy  valakik) lapul/nak a bokorban. Szó nélkül megfogtam a férfi karját, és intettem, hogy álljon meg. Egészen közel léptem hozzá és a fülébe súgtam:

 
-Valaki lapul nem messze tőlünk. Levadásszuk, vagy kikerüljük?
Közben eszembe jut, hogy a lányt is figyelmeztetni kellene. Így gondolati úton üzenek neki.

Mindenképp bevárom a két érkező állatot. Az oroszlánt bár nehezemre esik de tisztes távolból követem. Már Kacaj is mozdul. Nem érdekel merre tartanak. Ha a furcsa fickót messzire kerülik az se érdekel. Hirtelen azon kaptam magam, hogy nem foglalkozok az izgalmasnak ígérkező kalanddal. Nem láttam még olyat, hogy állat valaha is így viselkedett volna. Az oroszlánokról pedig azt hallottam makacsak és önfejűek, őt mégis, mintha húrokon húzgálnák.
A fák elmondták van még valaki a közelben, de hogy ki az nem tudom és azt se, hogy csapatunk merre tart éppen. Talán hamarosan ki derül. Néha hátra pillantok, látom e a másik kettőt.
Miközben felfelé tartunk, egy hangot hallok a fejemben. Csak hallom a hangját. Biztosra veszem, hogy a sötét elf az, de hogyan. Azonnal megköszönöm tanácsát és így is teszek és még tájékoztatom arról merre tartunk, ha nem tudná.

Hira követi a lovát és az oroszl... Furcsa nézni, ahogy szinte pajkosan rohan egy ragadozó nagymacska egy potenciális zsákmány ló után, aki szintén inkább játszópajtásnak tekinti az oroszlánt. Ám a maszkod megbízót kikerülve rohannak a vulkán csúcsa felé.
Eközben a bérgyilkos és a félvér tünde a nem túl szép férfi közelébe telepedik le és figyel. Remélik, hogy megleshetik a biztonságos ösvényt, de úgy tűnik, a férfinek csak addig volt nagy a szája, amíg legalább egy erdei elf volt mellette. Most azzal kell szembesülniük, hogy egy idő után fogja és a helyszínről elfelé indul. Vagy ki tudja, hogy miben sántikál?

Eközben A lány a két állattal megérkezik a sárga kövekkel borított kopár csúcs közelébe. Egy megrepedt szikla nagyobb repedésében több kisállat tetemét véli felfedezni, de ebben a pillanatban a kicsit fentebb lévő sziklák egyikére felugrik rejtekéből egy csontdémon.




Egy hatalmas, négy méter nagy pallost szorít a kezébe és egyenesen neki szegezi a Hirának. Eközben Tris jobb oldalon, míg Kacaj balon ugrik fel szintén egy sziklatömbre, harcra készen néznek egymásra és a lombtündére.

úgy látszik ennek a kis gnómnak csak a szája volt nagy. Ahogy elnézem azt sem tudja, hogy hová indult. Bár az is lehet, hogy csak elcsalta a lányt és az állatokat, és most szép angolosan távozik. Na azt már nem!!!!!!

Intek a férfinak, hogy ne kövesse ezt a szerencsétlent, hanem nézzünk utána a többieknek. Érzem, hogy valami baj készülődik. 

Ahogy lopakodva, sziklától-szikláig haladunk, egyszer csak éktelen döndülés hallatszik, a föld megremeg a lábunk alatt.

Már kezemben van Vihar, és úgy haladok tovább, már az sem érdekel, hogy a kis ember észrevesz-e, vagy sem.

- Tris!!!!!!!!!!! Azonnal gyere ide!!!!!

De nem történik semmi. Ilyen még nem volt. Biztos, hogy valami baja esett. Hirtelen torpanok meg, amikor megpillantom ezt a borzalmas lényt, egy hatalmas pallóssal a kezében. Ennek a fele sem tréfa!!!!!  Szinte már összeszokott párosként indulunk meg a férfival. Látom, hogy kacaj az egyik kiszögellésen áll, míg Tris a másikon. A lány azonban ezzel a szörnnyel néz farkasszemet.

Most kellene valamit kitalálnod kislány!!! - biztatom magam.


Az elmeblokkolás itt biztosan nem használ. Odalépek a lány mellé és felemelem a kardom. Fogalmam sincs, hogy most mi lesz. Ilyen lénnyel még nem találkoztam. De nem jelent semmi jót a körülötte lévő csontvázak halmaza.

Talán a földrengést megpróbálhatnám, de ahhoz távolabb kellene mennünk, és az állatokat valahogy le kellene hívni a szirtről. Növények nincsenek, amiket rátekerhetnék. Kezdek kifogyni az ötletekből.

Ahogy a furcsa elf (már csak így nevezem a csajt) tanácsolta eltakartam a szájamat. Így mentünk egyre feljebb az állatokkal. Aztán ijesztő látvány tárult elém. Sziklás rész, ahol temérdek halott kis állat teteme hevert. Elborzadva meredtem a látványra, mikor nagy robajjal előtűnt valami, ami hatalmas fegyvert tartott a kezében. Ahogy megpillantott (szerintem így történt) fegyverét nekem szegezte. Éreztem, hogy megjelenik mellettem a két állat, és hamarosan a csaj is ott volt. Senkire se mertem nézni még a szemem sarkából sem.
-Apa segíts! Bajban vagyok. Egy vulkán közelében vagyunk. Sárga por van mindenhol, és kis állatok teteme hever szanaszét. Egy óriási szörnyeteg szegezi rám pallosát. Állatkoponya a feje és csont szerű a teste. Nem tudom mit csináljak. Egy fehér oroszlán van velem.- jelzek gondolati síkon. Nem remélek választ. Azért megpróbáltam. Nem mozdulok. Földbe gyökerezett lábbal állok. A fegyverre meredek, aztán próbálok a lény szemébe nézni. A többiekkel nem foglalkozok.

Miután a sötét elf átadta a kendőt, egy szó nélkül az arcom elé kötöttem. Nem volt kimondottan tökéletes megoldás a mérges gázok ellen, viszont ez is jobb mint a semmi. Legalább valamivel később dobjuk fel a talpunk. Ennek örömére el is indultunk. Mindaddig nyugtalanul haladtunk míg társam nem riasztott. Már vágtam volna rá, hogy talán előtte tanácsosabb lenne megtudakolni, hogy kiről vagy miről is van szó, mielőtt döntenénk a sorsáról, ám ekkor embertelen moraj zengett fel a közelből. Máris volt egy jó okom a futásra, ennek ellenére mégis a zaj irányába haladtam. Amit ott láttam... Nos, az első dolog ami eszembe jutott az az volt, hogy még nem írtam meg a végrendeletem. Az elf állt előttem. Eddig jó. Viszont a kissé távolabb álló, mocsok nagy hamuszörny már kevésbé nyújtott megnyugtató látványt. A fején, vagy éppen annak helyén, egy koponya díszelgett. Bár valahogy a kezében lévő négy méter körül járó pallos sokkal jobban magára vonta a figyelmem.
- De nagy vagy! A rondaságodról már nem is beszélve...
Legbelül reménykedtem benne, hogy nem értette mit mondtam, mindenesetre biztos voltam benne, hogy egyikünk innen nem fog élve távozni, tehát felmértem a helyzetet. Valahogy egyre erősebb késztetést éreztem a futásra, viszont tekintettel arra, hogy mekkora ez az átkozott dög, simán utolérne. Maradt a harc. Ennek "örömére" előhúztam hosszúkardom és vártam. Annyira hülye nem vagyok, hogy én kezdeményezzek. Előtte kifigyelem a harcmozdulatait, hátha találok benne valami gyenge pontot.

A mordena félelmetes külsővel rendelkezett... no meg egy baromi hosszú karddal. Azt nem kellene elfelejteni. Ám egy kis türelem után, amikor megvárta, míg mindenki csatlakozik, ő kezdte meg a csatát egy kézzel megpörgetve kézfeje körül fegyverét majd egy gyors suhintással Hira feje felé sújtott hirtelen.
Inkább gyorsnak, mint erősnek tűnt a mozdulat, de Nava csak akkor tudja hárítani a támadást, ha két kézzel fogja Vihart, mely úgy elkezd rezegni a kezében a csapástól, hogy ügyelnie kell, nehogy kiessen belőle. Ha a félvér lány nem vállalja a védést, hanem inkább támad, akkor Hira előtt a lehetőség, hogy mit lép, ám ő blokkolni nem tudja, mert a démon gyorsabban mozog jóval, mint egy átlag ember.
Ez után a szörny két marokra fogja a pallost és Kacaj felé suhint. Ez a mozdulat inkább jellemző az emberek és elfek vívóinak gyors, rutinos mozdulatának sebességére, de a ló még időben elugrott és csak a hűlt helyébe vágódott bele fél méterrel a pokol tüzében edzett acél. Hamar kihúzza a bestia, de lehet, hogy kicsit ijesztőnek tűnik a kalandoroknak ez a gyorsaság és erő párosítása.
Ám Tris sem mozdulatlan ez idő alatt. A helyéről átugrott a mordena hátára és bár nem látni, milyen eredményt ért el, de sikerült egy másik kiszögellésre visszaérkeznie a támadásból. Még barátai nem sejthetik, hogy a bőrt nem tudta átszakítani ellenfelén, de megkarmolta, ezzel kis mértékben gyengítette azt.
Naja megérezheti kettejük kapcsolatából, hogy bármiért is történt, az oroszlánja minden képen végezni akar ezzel a fertelmes lénnyel, eddigi megmagyarázhatatlan viselkedése mintha csak előre érezte volna a pokoli teremtmény kihívását és vonzotta volna, hogy szembeszálljon vele.
Ám lelke mélyén ott bujkál valami különös érzés a selfben, hogy valaki áll emögött, aki meg akarja szerezni azt a követ. Ám egész más célok mozgatják, mint a gyáva megbízót...
Hira édesapja is válaszol, aki korholja gyermekét azért, hogy megint veszélyes kalandba keveredett és inkább azt tanácsolja neki, hogy mene... Ekkor megszakad a telepatikus kapcsolat közöttük és furcsa érzés keríti hatalmába, mely összeszorítja a gyomrát. Irritálónak tűnik számára a természettel szemben, hogy egy ennyire kihalt és élettelen helyen van az a varázskő, melyről a barlangban hallottak, hogy itt van.

Annyira hirtelen mozdul a szörny, hogy szinte követni sem tudom. Az utolsó másodpercben fogom két marokra Vihart, és keresztezem a rém pengéjét, amely ha betalál, minden bizonnyal kettészeli a lányt. Érzem, hogy remeg az egész testem az ütés erejétől. A dühöm, eddig mindig a segítségemre volt. Valahogy megnöveli az erőmet. De ez az ütés még engem is meglepett.

Azonban nincs idő elmélkedni, mert most meg Kacajt veszi célba. Szerencsére a ló éppen idejében mozdul el a csapás elől. Ezzel egy időben Tris már ugrik is a hátára, de nem tudom, hogy sikerült-e megsebesítenie. Viszont így az állatok végre kellő távolságra kerültek ahhoz, hogy véghezvigyem amit elterveztem. Odakiáltok a lánynak:

- Hira! A földet!!!!!!!!!

Meg sem várva a reakcióját, már idézem is a mágiát, amely beomlasztja alatta a földet és a köveket. Nem tudom, hogy sikerül-e, de mindent meg kell próbálnom.Remélem a lány értette, hogy mit akarok. Csak annyira süllyedne le, hogy a fejét letudjam vágni Viharral, akkor esetleg lenne esélyünk a menekülésre. De azt már most elhatározom, hogy ha ezt túlélem, akkor megölöm azt a nyomorult embert. Mert most már biztos, hogy ő csalt ide minket. Legszívesebben felzabáltatnám ezzel az izével. 

Robajlik a föld körülöttünk, hátra kell, hogy lépjünk, ha nem akarunk belezuhanni a törmelékekkel teli gödörbe. A Pallóst tartó karját is le kellene valahogy választani a testétől. Félelmetes ez a fegyver. A férfi ehhez jobb pozícióban van. Ismerem már a képességeit, így tudom, hogy nem kell mondani neki semmit. Tudja a dolgát.

Amíg a pallós a kezében van, nem férek a fejéhez. Kaszabolom amennyire csak tudom, de hirtelen égető érzés hasít a karomba. Vér helyett láva folyik a sebből. Már átégette a ruhámat. Fél kézzel szaggatom magamról a kabátomat, hogy minél előbb megszabaduljak ettől az átégett ruhától. Pokolian fáj, szinte húsig lemarta a bőrömet. Próbálok körbe nézni, hogy a többiek hogy vannak, de nem hagy időt még erre sem.

Hallom Apámat. De megszakad a kapcsolat. Tudom mit mondana.....a fegyver felém száguld. Azonnal hanyatt vágom magam. Leesek a kiszögellésről, de összegömbölyödtem ahogy csak tudtam és szerencsére nem nagyon ütöttem meg magam. Nem estem nagyot. Azonnal talpra állok. Látom a nőt aki karddal küzd, vagyis inkább próbál a szörnyeteggel harcolni. Az oroszlán is mozdul. Aztán remegni kezd a föld. Ahogy mondta hasra vágom magam.
Később szemem sarkából látom, hogy társam kétségbeesetten próbálja leszedni magáról kabátját, ami izzik. Azonnal felugrok és amilyen gyorsan tudom, letépem róla a ruhadarabot. Nem foglalkozok azzal, hogy feljajdul. Vannak nálam gyógynövények és kötszer is. Az égett sebét később is el tudjuk látni, csak éljük túl ezt az izét.Ha tudom hátrébb húzom, el a csapkodó szörny közeléből. Talán ő okozta a földmozgást és lesz akkora szerencsénk, hogy el is tűnik.
- Gyere már ide te nagy Mamlasz!- próbálom túlkiabálni a robajt. A pasinak szánom, aki ki tudja hol vakargatja a tökeit éppen.

Az a micsoda csupán kettőt suhintott mégis remekül kiismertem a fegyverforgatási képességeit. Nagyjából annyira, hogy tudjam, nyílt harcban semmi esélyem ellne. Túl gyors volt az erejéről már nem is beszélve. Ráadásul az az átkozottul hosszú penge teljesen kizárta a hátraugrás lehetőségét. Egy vízszintes vágás tőle és a fejem máris elszáll megszokott helyéről, szóval nem állt szándékomban a közelébe menni. Bár a kardommal lehet, hogy háríthattam volna a csapásait, de volt egy olyan érzésem, hogy nem szerettem volna kipróbálni, hogy mennyire ügyes a kovács aki készítette. Reménykedtem benne, hogy a sötét elf elintézi, ám ezúttal rám hagyta a piszkos munkát. Egy varázslatot használt, aminek köszönhetően beomlott a szörny alatt a talaj. A biztonság kedvéért tettem egy lépést hátra, nehogy hasonló sorsra jussak. A nő nyilván a fenevad fejére pályázott, ám amíg a kezében volt az a rohadt pallos, addig nem volt sok esélye. Nyilván arra számított, hogy majd én megszabadítom a szörnyet hatalmas fegyverétől. Ami mondjuk meg se fordult a fejemben addig amíg az elf csitri be nem szólt. Valamiért kedvem támadt felkapni és a szörnyhöz vágni, hogy amíg vele szórakozik kereket oldhassak, de ehelyett, magam sem tudom miért, két marokra fogtam hosszúkardom és megrohamoztam a hamuszörnyet. Gondolatban elátkoztam mindent ami csak éppen eszembe jutott, kivétel nélkül, de a legtöbb jókívánságot mégis a kis emberke kapta. Ha viszont látom leöntök egy vödörnyi lávát a torkán. Miután elég közel értem megpróbáltam levágni a szörny fegyvert szorító kezét, természetesen ügyelve arra, hogy a testrészeim a nekik szánt helyen maradjanak. Nem segített az a tudat, hogy forró láva folyik az óriás ereiben, mindenesetre hála a sötét elfnek én már legalább számítottam rá...

A bestia első csapásai hatástalanok, csak arra jók pusztán, hogy Varian és a többiek felmérjék a lény képességeit és szokásait. Ám Nava mágiához fordul és igen gyakorlott az elf alap szintű mágiájában, hiszen sokáig nem volt lehetősége növényeket megszólítani.
Merész az elképzelés, hogy besüppedjen a talaj a hatalmas szörny alatt és eredménytelen. Lombtünde nem él Neminra kontinensén, aki emlékezne olyanra, hogy a föld szólításakor megnyílt volna valaki lába alatt a talaj, csak földrengésről számoltak be, aminek következtében az eredeieket támadók gyakran elvesztik az egyensúlyukat, de néha egy-egy épület is összedőlhet gyakorlottabb alkalmazók hatására. Vagy kőlavina indulhat meg, ahogy most.
Ám ne siessünk ennyivel előre! Hiszen még nem is beszéltünk Hiráról, aki az első vágás elől hátra vetette magát, miközben a félvér megfogta azt a kardjával. És nagy szerencséje, hogy azonnal felállt. A földön érezhette, hogy fuldoklás vesz rajta erőt, mintha csak sötét elf varázslat lenne, pedig nincs senki, aki fojtogatná. Ám ahogy még mélyebben akarna levegőt venni, úgy érzi, minden oxigén elillant a közeléből.
És igaza is van. Ha nem készült volna fel tudatban a talpra állásra, talán ott is halt volna meg, ám hamarosan érezheti, hogy friss levegő járja át a tüdejét. Ám jobb, ha szól mindenkinek, hogy a résben látott kis állatokat nem a démon ölte meg, hanem a vulkánból még ma is szivárgó széndioxid, mely kiszorította a láb környéki részről az oxigén. Ki tudja miért, de Kacaj és Tris ösztönösen megérezte a veszélyt és talán ezért próbáltak a magasabb szirtekre helyezkedni. Vagy egyszerűen lehet, hogy csak a magas rémmel szemben akart a titokzatos irányítójuk stratégiai előnyt.
Ott tartottunk, hogy a tündék varázslata nem sikerült, mert olyan hatást képzeltek el, melyre a szilárd hegyi sziklák képtelenek, csupán egyiküket -szabadon választható- találta el egy hegyoldalt lefelé szánkázó méretes kő, ám a bérgyilkos ekkor támadás mellett kötelezi el magát.
A démonra vág és ha figyeli a penge ívét, akkor hamarosan elvakítja őt a feltörő perzselő forróság. Csak egy öklömnyi darabot sikerült kivágni az óriási teremtményből, ám a láva annyira felforrósítja hirtelen a levegőt, mintha csak süvítő vulkáni gáz lenne. Ha viszont nem nézett oda, ahová csapott a kardjával, akkor megúszta a pár másodperces vakságot. Ám akkor is kisebb égési sérüléseket szenved valahol.
A lecsúszott nemesre támad vissza a mordena, a lábát lendíti az épp felé vágó támadója felé, hogy ha eltalálja, akkor több métert hátra vesse.
-Ahhhh! -hallatszik valami síron túli hörgő hang szájából- Olyan aranyosak vagytok, hogy szaporítani kell titeket. Méghozzá vassal!
*Ekkor négy méteres kardját fél kézbe véve talajjal párhuzamosan kaszál Naja mellkasa felé, hogy pengéjének közel a közepénél találhassa el. Csak rajta áll, hogy tér ki ez elől.

Nem sikerült úgy a földrengést előidéznem, ahogy szerettem volna. Meg is lepett a dolog, mivel eddig mindig sikeres volt ez a varázslatom. De most nem volt idő ezen agyalni, mivel a szörny engem vett célba. Annyira gyors volt, hogy nem tudtam kitérni előle. Ismét kétkézre fogtam Vihart, és már szinte éreztem a csapás okozta fájdalmat, amikor valami furcsa dolog történt.

Iszonyú fájdalom hasított az ép karomba. Mint ha parázsba mártották volna. Ezzel egy időben, Vihar pengéje izzani kezdett. Már jött is a csapás, olyan erővel, hogy majdnem a földbe döngölt. Annyi időm volt csak, hogy védelmezőn magam elé tartsam a kardom.
Nem vártam meg, hogy újra lesúlytson, azonnal félre gurultam. Addig hemperegtem a földön, amíg kellő távolságra kerültem a pallóstól. Ott felálltam, és majdnem felkiáltottam meglepetésemben. A tetoválásom izzott a karomon. Fogalmam nem volt, hogy mégis mi ez az egész. De még nem volt vége
a meglepetéseknek. Mint amikor egy kirakós játék darabjai hirtelen a helyükre kerülnek, úgy álltak össze az agyamban azok a szavak, melyek a Fawentől kapott szelencében voltak. Akkor teljesen értelmetlennek tűntek, de most kitisztult minden.
Féltérdre ereszkedtem, és minden erőmet összeszedve kántálni kezdtem a szavakat, miközben Vihart kétkézzel a földbe szúrtam. Nem tudtam pontosan mi fog történni, ezért oda kiáltottam a többieknek:

- Mindenki hátrébb!!!!

Nem volt időm körülnézni, hogy a többiek mit csinálnak, csak remélhettem, hogy meghallották a kiáltásom.

Ahogy a kard a talajba hatolt, repedni kezdett a föld. Olyan volt a hangja,mint amikor megindul egy kő lavina a hegy tetejéről. Most tudtam csak körbe nézni. Társaim derekasan kivetté részüket a harcból, és még arra is futotta erejükből, hogy engem fedezzenek. Bár a férfi folyamatosan káromkodik, de azért teszi a dolgát. A lány szetintem még maga sem tudta, hogy ennyi erő van benne.

Egy pillanatnyi levegőhöz jutottunk, arra az időre, amíg a szörny felfogja, hogy valami nem stimmel, robajlik körülötte a föld..

Csak történnek körülöttem a dolgok. Még sose féltem ennyire. Láttam a harcot. Láttam ezt az óriási lényt. A nőt amint csinál valamit miközben azon voltam, hogy próbáljam hátrébb rángatni a szörnyeteg közeléből, aminek forró láva volt a vére, vagy olyasmije. Aztán felhagytam azzal, hogy mást védjek. Nekem az volt a dolgom, hogy az életemet óvjam. Hallgassak minden utasításra. Meg mindenki tette a saját dolgát. A harcot rábíztam azokra, akik valóban értenek hozzá és volt valamijük. Ha túléljük, remélem túléljük és bőszen fohászkodtam is természetanyához, akkor jövök én a gyógynövényeimmel. Néha figyelem elterelés gyanánt próbáltam szuggerálni a dögöt, hogy a szemembe nézzen, de mást nem is tehettem. A hangjától az összes szőr égnek meredt testemen.
Egyben azonban biztos voltam. Ez a lény gondoskodott arról, hogy megcsináljuk....a küldetést.

Utólag belátva lehettem volna okosabb is annál, minthogy frontálisan nekimenjek ennek az ótvar nagy dögnek, de végső soron nem sült el rosszul. Legalábbis ezt hittem. Elég gyors voltam, szóval az első csapást én vittem be, így nem vesztettem a lendületemből. Az acélpenge belevágott a bestia kezébe. Nem sikerült levágnom a kezét, de talán elég mélyre ment. Már rántottam volna ki a kardot az óriás alkarjából, amikor a sebnek nevezendő lyukból perzselő forróság tört elő. Időben elfordítottam a fejem, ám még így is rohadtul fájtak a szemeim. Nem állt szándékomban elhagyni a kardomat, szóval amikor a szörny belém rúgott nem eresztettem. A repülést így sem úsztam meg, de legalább nálam maradt az egyetlen jelen helyzetben használható fegyverem. Miután földet értem elég érdekel dolgot fedeztem fel. Valamiért eltűnt a levegő. Pokolian fáj a rúgás helye, ám nem hittem, hogy ez gátolt a levegővételben. Ki kellett találnom mit tegyek, mielőtt még elveszteném az eszméletem. Szemem sarkából láttam az elfet. Neki valamiért nem voltak ilyen problémái...
Persze!
Azonnal felpattantam és hatalmas megkönnyebbülésemre újra tudtam légezni, ám az újonnan szerzet sérülésemnek köszönhetően azonnal féltérdre rogytam, de így is csak a kardomra támaszkodva tudtam megmaradni. Csúnyán elkapott ez a rohadék.
Ismeretlen hang ütötte meg a fülem. Vagyis, annyira nem is volt ismeretlen. Szélesen elvigyorodtam, majd leküzdve az oldalamba nyilalló fájdalmat, feltápászkodtam.
- Már beszélni is tudsz szépségem?

Hira nem igazán közlékeny a felfedezésével kapcsolatban, így társainak saját bőrükön kell megtapasztalniuk a talaj közeli fojtogató gáz jelenlétét. Így járt a lecsúszott nemes, de a félvér elf is, aki a földön gurulva próbált kikerülni minél hamarabb a kard hatósugarán kívül.
Mindketten megtapasztalhatták, hogy alacsony magasságban teljesen más viszonyok uralkodnak, mint a megszokott. Minél több levegőt próbál valaki venni, annál inkább több szén-dioxid jut az ottani levegőből a szervezetébe. Ha valaki néhány pillanatnál tovább marad lent, az a halál fia.
De Tristan is megtapasztalja ezt, aki a lavina elindulásakor elveszti a követ a lába alól és egy másik méretes szikladarab ráadásul még oldalba is találja. Az ő viselkedését uraló erőnek köszönhető, hogy nem esik pánikba és kétségbe esve kapaszkodik fel ismét egy magasabb pontra.
Ám a fehér oroszlán roppant bágyadt és erőtlen még, a mordena pedig célba vette. Fentről próbál meg lesújtani hatalmas kardjával az állatra.
Hira eközben biztonságos távolságba jutott hátrálásában és Varian is kifújta magát annyira, hogy folytathatja az egyre reménytelenebb harcot. Talpaik alatt a föld mozgása miatt rengeteg kavics és kőtörmelék van, amin könnyű elesni.


/Bocsi mindenkitől a késésért!/

Ez a hang. Olyan, mint ha jégkockákat görgetnének a hátamon. Ki kell találnunk valamit, mert egyre kilátástalanabb a helyzet. Lehet, hogy ki kellene mozdítani innen. Ha el tudnánk csalni oda, ahol van növényzet, talán kérhetnénk Hirával a segítségüket.

Miközben hátrálok, látom, hogy a többiek is ezt teszik. Odakiáltok nekik:

- Mi lenne, ha lecsalnánk a megszokott helyéről? A növények között talán tudnánk valamit csinálni.

Miközben ezt mondom, látom,hogy Trisre fáj a foga a dögnek. Azt már nem!!!!!!!!!!

- Tris! Azonnal indulj lefelé, velünk ne törődj. Lent találkozunk. 

Megvárom, amíg a szikla mögött eltűnik. Remélem a magaslat lábánál már nagyobb biztonságban lesz, amíg összeszedi magát.
Ahogy hátrálok, nézem, hogy hajlandó-e a dög kimozdulni a helyéről. Gyere te rohadék, csak egy kicsit, gyere-gyere!

Egyre jobban kezd feldühíteni a rám telepedő tehetetlenség. Aztán meglátom, hogy a fehér Szerelmem felé terelődik a szörny figyelme, aki nincs túl jól. Kicsit elborul az agyam, és támadásba lendülök. Közelebb megyek, mit sem törődve a veszéllyel, és kővel kezdem dobálni. Találok itt muníciót bőven. Nagyobbakat, amiket még elbírok. Közben ordibálok, és nem érdekel mit szólnak a többiek.- Gyere onnan te szemét. Nem bántod....-Közben az állatra pislantok és a társaimra. Aztán meghallom mit mond a sötét csaj. Egyet értek vele. Addig dobálom a dögöt, míg felém nem fordul...és elkezdek hátrálni.
Közben Természet Anyához fohászkodok, hogy adjon valami kézzel fogható ötletet mert ez most hatalmas nagy őrültségnek tűnik.

Miután a szörny labdának nézve egy jól irányzott rúgással kisebb röppájára allított nem igazán foglalkozott velem. Valószinűleg azt hitte, hogy megöl a légszomj, de hatalmas szerencsémre rájöttem a dolog titkára. Mondjuk ha az elf közölte volna velünk ezt az infót az sem ártott volna, ám most nem kimondottan volt alkalmas az idő arra, hogy mindezt szóvá tegyem.
A szörny helyettem a sötét elf macskáját szemelte ki magának. Ahogy elnéztem az állat sincs sokkal jobban mint én. Tökéletes alkalom lett volna arra, hogy felhúzzam a nyúlcipőt, de valamiért nem mozdultam. Talán feléledt a lelkiismeretem. Á, a francokat, ha nem fájna ennyire az oldalam már itt se lennék.
A sötét elf ötletét hallva egy cseppnyi jó érzés sem fogott el. A növények közé akart lecsalni egy tűzből álló szörnyet. Nem kell nagy tudomány ahhoz, hogy rájöjjünk ki nyerné ezt az elemi párbajt, de nem szóltam, inkább elindultam lefelé. Ha itt maradunk egészen biztosan itthagyjuk a fogunk, így legalább egy kis remény van arra, higy megmenekülünk. Mondjuk ez a kis remény is oszlóban volt most, hogy jól feldühítettük ezt a behemótot.
- Talán eltűnhetünk amíg ez a valami feléget lent mindent.

Egyre inkább múlik az idő a csatában és szemlátomást nem a pokoli teremtmény gyengült le a túlerő ellen vívott harcban, hanem hőseink szippantottak egyre többen az oxigénhiányos alsó levegőből. Lassan meghátrálnak és Naja úgy dönt, hogy Tris ne folytassa tovább a küzdelmet, hanem minél lentebb, a völgyben keressen menedéket és pihenje ki magát!
Majdnem mindenki megfogadja a félvér javaslatát, egyedül Hirannis az, aki váratlanul kövekkel rohamot indít. Ám vigyáznia kell, mert ha túl mélyre hajol értük, akkor könnyen ismét széndioxid jut a tüdejébe. A démon pedig nem lenne rest kihasználni az alkalmat, hogy egy rövid és trappoló nekifutást követően a lányt is focilabdának használja.
Ez persze könnyen megmentheti az életét, hiszen így arra a lenti részre csalják már a démont, ahol a gázömlés felhígul. Itt már könnyebben tud lélegezni és a meginduló bestiát becsalhatják az erdőbe, ahol Nava és Hira kérésére rácsavarodnak a fáknak nem csak ágai, de a közeliek törzsei is.
Lefelé jövet, főleg a szeleburdi csaj, aki Természet Anyához fohászkodott minden eddiginél élesebben látja a dolgok összefüggéseit. Hiszen ki lehet az, ki a fehér oroszlán és a félvér közötti szoros kapcsolatot háttérbe tudná szorítani mágikus erejével, mint az egyetlen, aki képes erre?
Maga Természet Anya is meg akarja kaparintani a mordena által őrzött követ, amit az indított be, hogy a megbízónak reális lehetősége volt erre, amivel túl rossz kezekbe kerülne. Az állatok még a lombtündéknél is hamarabb érezték egyértelműen a segítség kérését, hogy megszerezzék a kendős arcú elől.
Ám miközben az egyre inkább szenesedni kezdő növények fogságába került a bestia, valaki megpróbálta a küzdőket megkerülni és a hegyre feljutni. Balszerencséjére valaki más is arra járt, akit épp arra utasítottak, hogy kerülje a harcot. Egy fehér bundás lény ugrott elő a sűrű aljnövényzetből és elállta az útját.
-Jó cica! Nem akarlak bántani.

Miután Trist a völgybe küldtem, ideje volt, hogy mi is szedjük a lábunkat lefelé. Itt fönt egy szikrányi esélyünk sincs ellene. Nem tudom, csak remélhetem, hogy letudjuk csalni innen.
Bízom benne, hogy a másik kettő is megértette, hogy mit akarok. A növények segítségével nagyban nőnének az esélyeinm arra, hogy végre elintézzűk ezt a szörnyet.
Rohanva közelítem meg a völgyet, és ahogy elérem a fákkak sűrűn benőtt területet, már hallom is, hogy iszonyú dübögés van mögöttem. Remélem társaim is szerencsésen leérkeztek. Szembe fordulok a döggel, és már kezdem is az idézést. Örömmel látom, hogy nem csak az ágak, de a fák törzsei is kezdenek rácsavarodni erre az undorító lényre. Oldalra pillantok és látom, hogy a többiek is itt vannak, aminek nagyon örülök.
Hira segítsége is kellett ahhoz, hogy így le tudjuk fogni a lényt. Viszont nagyon kell igyekeznünk, mielőtt tűzet fogna az egész terület. Oda kiáltok a férfinek.

- A fejét...........!!!!!!

A szörnyet sikerült lecsalni az erdőbe. Nem hittem volna, hogy beválik, de úgy tűnik tévedtem. Amint elég mélyre ért a hosszúfülűek már neki is láttak a dolguknak és mozgatni kezdték a fákat. Egy erdőben semmi esélyes sincs az embernek egy tünde ellen. Érdekelne mit kezdenének a tengeren vagy egy sivatagban. Bár tekintettel arra, hogy mekkora mágikus hatalmuk van, megoldanák. Nem csak a fák ágai, hanem a törzseik is a kolosszus testére csavarodtak. Szinte azonnal megéreztem az égő fa szagát. Képtelenség, hogy ezzel összeroppantanák a szörnyet. Inkább úgy néz ki mintha egy csapda lenne...
A pokolba már, mindent nekem kell csinálnom?
Még mielőtt a nő megszólalt volna összeszedtem az erőmet és két kézre fogtam hosszúkardom. Előttem ott állt a tökéletes célpont. Az egyetlen baki, hogy alig volt már bennem energia. Az az előbbi levegőhiány nem tett túl jót. Ennek ellenére felkészültem a rohamra. Nem akartam tudni mi lesz akkor ha az a valami kiszabadul a már javában égő fák fogságából, szóval összeszedve a maradék erőmet megindultam felé, majd az egyik fát dobbantónak használva fejmagasságba kerültem vele. Vágással sokra nem mentem volna szóval most a lendületet kihasználva igyekeztem átdöfni a fejét. Ha sikerrel járok, és az a valami még mindig virgonckodó kedvében lesz, a folytatom az arcműtétet.

Minden egyes kő felszedésénél éreztem a fojtást, de nem igazán érdekelt a végén már mély levegőket vettem és úgy dobáltam tovább. Sikeresnek bizonyult. A csaj akit magamban "szürkének" becéztem, mert még mindig nem tudtam az igazi nevét, jó, nagyon jó ötlettel rukkolt elő.
Amint a lény felém fordult, már ott se voltam. Úgy iszkoltam lefelé ahogy csak bírtam. Mikor a megfelelő helyen volt én is akcióba lendültem és kértem a fák segítségét. Azok meg is tették amit kértem. Próbáltam a kisebb bokrokat és az ágakat arra kérni, hogy nyomják le a földre, hogy a nagy mamlasz is tudja aktivizálni magát. Nem tehettem róla, meg különben is nem igazán volt nyugi a hangulat. Nem piknikeztünk.
Atyámat gondolatban értesítettem, hogy mi történik és élek még. Próbáltam tuti tippet kérni tőle, hogyan nyúvasszuk meg. Bár megvolt a saját ötletünk.
"Szürke" utasította a pasit és bíztam benne csinál is valamit. Majd kap puszit a bibijeire.

A démont sikeresen lecsalják, ráadásul még senkinek komoly baja sem lett közben. Kész szerencse, hogy eddig a bérgyilkos kivételével -aki csúnyán megégett és fáj mindene- senkinek baja sem esett. Persze meg Tris, akit oldalba talált egy iszonyú nagy szikla.
A fák és minden növény a lombtündék segítségére siet, de már erősen kezdenek elszenesedni. Hira az apjától is segítséget kér, aki azt üzeni, hogy most már minden rendben lesz. Az ő fajukat nem lehet legyőzni ennyi növény között, csak arra vigyázzanak, ne gyújtsák fel az erdőt!
Varian ismét támadásba lendül az immáron már lefogott mordena ellen. Sikeresen lendületet is szerez egy fáról tovább lendülve és lesújt a bestia nyakára, amiből jó darabot sikerül kivágnia.
Újabb hőhullám és ezúttal nem csak a bőre ég meg, de lángra kap a ruhája és a környező fák is. A tűz egyre csak terjed, az ellenfelük pedig kezd kiszabadulni. Még legalább egy vágás kellene a feje levágásához. Ám ehhez újra lendületbe kéne jönnie a férfinak. Ám most, hogy összeszedi magát a földről és felnéz, láthatja, hogy a fehér oroszlán első támadása csúnyán megkarmolta a pokoli lény hátát, ám nem sikerült felszakítania azt, ezért nem égett össze a mancsa a támadás után.
Eközben egy kicsit más helyen hátrálni kezd a kendős alak, ám Naja barátja egy fához tereli és nem tud tovább visszalépni. Halálra várt arccal várja, hogy mi lesz...