Majd egy hónap telt el az utolsó vadászatom óta. Ez pont kapóra jött ahhoz, hogy tovább bővítsem Neminra különös élővilágáról szerzett ismereteimet. Mivel az öregnek nem voltak rokonai ezért a házával együtt az iratait is rám hagyta. A háznak nem láttam túl sok hasznát, elvégre alig két kilométerre lehetett a családi birtoktól, a közeli faluban. Viszont az öreg feljegyzései és megfigyelései mindennél többet értek. Nagy kár, hogy már nem élt.
Épp egy hüllőkről szóló könyvet bújtam amikor kopogtak az ajtón. A falusiak tudták, hogy rend szerint itt tartózkodom, szóval minden  bizonnyal engem kerestek. Mikor kinyitottam az ajtót egy rémült bajszos arc fogadott, bal keze pedig csupa vér volt. Gyanúsnak tűnt a sebe szóval beengedtem a házba. Elsősorban megvizsgáltam a sérülését. Karomnyom. Elég nagy. Nem hatolt túl mélyre szóval nem ért fontosabb ereket. A vérében sem találtam mérget. Valószínűleg egy medve kapta el, ám amikor rákérdeztem arra, hogy mégis mi a fene történt vele, holtig állította, hogy favágás közben támadt rá egy szörny semmiből és éppen csak sikerült elmenekülni. Továbbra is úgy gondoltam, hogy egy medve volt, de a biztonság kedvéért úgy döntöttem, hogy utánajárok. Legjobb tudásom szerint fertőtlenítettem és bekötöztem a férfi sebét, majd elküldtem.
Fél órával később jómagam is útnak indultam Nysiy erdejének legdélebbi pontjához, ami szintén csupán egy köpésre volt a falutól. Reméltem, hogy ez a vadászat nem fog elhúzódni.

Kellemes idő van egy kiadós lovas túrához, hogy kikapcsolódjon a sötételf lánya. Annyi az egészben a nehézség, hogy a tűző napot egyáltalán nem szereti, de nincs mit tenni, tűrnie kell. Míg mások lengébben öltöznek, akkor ő pontosan ellenkezőjét teszi. Beöltözik, hogy minél kevesebb felületen érjen hozzá a nap. Ha pedig ez megvan, akkor jöhet a bőrfestés és hajfestés, s máris kész az erdei elf külseje. Két kését magánál hordja, de ruhájának redői közé rejti őket, biztos helyre. Összeszedi a kalandhoz a cuccait, ami pár napos elemózsiából áll és vízből. Magáról kell gondoskodnia, de az évek megedzették, így nem gondolja azt, hogy bármi kifoghatna rajta. Nysiy erdejének déli részét jelöli ki, mert azt a helyet mindig csodálja. Sötételf lévén kezdi megszeretni az erdőket,  amit talán mások lehetetlennek gondolnának. Hosszú útja közben az egyik útelágazásnál észrevesz egy gyorsan haladó lovast. Közeledik felé, ami őt megrémíti, vagy legalábbis azt a elf nőt, akit titokzatos Mysidraként ismernek az emberek. Mikor olyan közel ér hozzá a férfi, hogy biztosan hallja, akkor rémült arcot vág és felemeli mindkét kezét, hogy teljesen védtelen.
Ne bántson, kérem! – kiáltja oda a férfinek, miközben cselesen a lábával megindítja a lovát, hogy útját állja a vágtató férfinek. Már ha meg bír állni a loval, mert ha nem, akkor fel kell készülnie egy esetleges ütközésre.
Segítenie kellene, mert...mert... – s látványosan leesik a hátasáról, azonban ügyel arra, hogy össze ne törje magát. Elterül a földön, s többet nem moccan meg. Az idegen ha odalép hozzá, akkor mit vehet észre? Egy barna hajú elf nőt, szép sötétebb színű bőrrel. Hiába van rajta annyi ruha, mert úgy körülbelül lehet látni formás nőies vonalait. A leginkább árulkodó tulajdonsága a magassága, ami 193 centiméter. Egyáltalán nem a vékonyabb nők közé sorolható, hála az utóbbi tíz évnek.

Miután összeszedtem minden szükséges holmit, lóhátra pattantam és egyenesen Nysiy erdeje felé vettem az irányt, hogy rájöjjek mi támadhatta meg azt a szerencsétlen favágót. Rendszerint gyalog jártam elvégre sose kellett amiatt aggódnom, hogy a hátas elrohan, rajta minden holmimmal, viszont a mai nap ideális volt a lovagláshoz. Ami a vadászatot illeti kissé aggódtam. Esélyes, hogy a célpont egy vérfarkas, ami jelen esetben nem túl előnyös, lévén mivel az ezüstkardom még mindig nem készült el. Állítólag az ilyen fenevadakat csak ezüsttel lehet megölni. Sokak szerint ez csak legenda, viszont mint minden egyes legendának ennek is van valami valóságalapja.
Vágtára fogtam gesztenyebarna kancám, s alig pár perc után szembe találkoztam egy másik utazóval. Reméltem elvágtathatok mellette... Persze csak reméltem. A hangjából rájöttem, hogy az illető egy nő. Meg persze arra is, hogy rablónak vagy valami banditának nézett. Érdekes, eddig még egyszer sem fordult elő velem ilyesmi. A nő is vágtára fogta a lovát és bárhogy is kalkuláltam, a lova egyenesen az enyém felé tartott.
- Hó!
Húztam meg erősen a gyeplőt. A lovam előbb lelassított, majd megállt az utazó hátasa pedig hasonlóképp cselekedett. Miután a hölgy segítséget kért tőlem leesett a lóról. Gyanús volt ez nekem, de ennek ellenére leugrottam a kancáról és odasiettem hozzá. Ahogy közelebbről megvizsgáltam rájöttem, hogy egy hosszúfülű. Felkeltette az érdeklődésem, hogy mégis mit keres ilyen messze Awyris erdejétől, mindenesetre az jobban érdekelt, hogy mitől esett le a lováról. Kapásból arra tippeltem, hogy egy vadász hátba lőhette egy számszeríjjal, szóval letérdeltem mellé, óvatosan megragadtam a vállát, majd oldalra fordítottam, de se vérfolt, se nyíl nem volt. Elengedtem a vállát, majd felálltam és hátrébb léptem. (Persze csak ha időközben nem zavart meg semmi) Valami nagyon nem stimmelt.

Mivel nincs nagy lónyerítés, ezért a hangok alapján úgy ítéli, hogy nem ütköztek össze. A földön vár a sorsára. A férfi megteheti, hogy faképnél hagyja, de képes lenne egy bájos hölgyeményt a sorsára hagyni? Lehunyva tartja a szemét, mint ha eszméletlen lenne. Nem tesz semmit az ellen, mikor a férfi odajön vizsgálódni, inkább úgy tesz, mint egy eszméletlen nő. Vállát ragadják, akkor nem feszül meg, hanem engedelmesen hagyja, hogy átfordítsák. Nincs a hátában semmi, ami az életét kioltaná, ezért más oka lehet annak, hogy most a földön fekszik. Talán lehet a sok ruha miatt melegedett ki? De ezt honnan tudná az idegen?  Mikor három percet fekszik a földön, akkor lassan kinyílik a szeme, ami valójában érzékeny a napsütésre. Hamarosan egy szót kezd el ismételgetni, miközben próbál felkelni lassan.
Vizet, vizet, vizet. – hangzik tőle el eme egy szó a férfi irányába, akire lassan rávetül a gyönyörű írisze. Felméri először a másik arckifejezését, hogy később más helyekre szintén elkalandozzon. Nem sokáig marad csendben, mert a következő szó hangzik el a saját szájáról.
Köszönöm – tekintete végül arra az irányba néz, ahonnan jött. Egyik másodpercben még az ébredés utolsó szikrái látszanak, de mikor visszatér a valóság kegyetlen valójába, akkor rémültté válik. A félelem pedig olyan mozgató rugó, ami cselekvésre készteti a hosszú fülű nőt. Fel akar kelni, de kétszer a hátsóján landol, már ha a férfi nem segít neki felállni. Füttyent egyet hátasának, aki rögtön odasiet hozzá. Megkapaszkodik a lónak kantárjában.
Nem maradhatok itt – hangzik el tőle ezek a szavak, de direkt nem mondja el, hogy miért. Kis idő múlva a nyeregbe kapaszkodik, s fel akar kapaszkodni oda, azonban úgy tesz, mint ha elhagyná a saját ereje. Nem hagyja ki azt a részt természetesen, hogy a férfi ne lássa szépséges hátsóját.

Miután megvizsgáltam a nőt nem e sérült meg, egy lépésnyi távolságból figyeltem. Nem voltak jó előérzeteim ennek kapcsán, viszont nem állt szándékomban itt hagyni. Legalábbis addig nem amíg eszméletlen. Persze az is megfordult a fejemben, hogy csak tetteti magát. Az ilyen esetekre volt egy jó kis praktikám, de mivel jelen esetben a szerencsés delikvens egy hölgy volt, több érv is szólt az ellen, hogy oldalba rúgjam. Ehelyett inkább tovább figyeltem, de továbbra sem találtam rajta semmi különöset.
Hosszú napnak nézünk elébe...
Már fontolgattam, hogy feldobjam a nőt a lovamra aztán a faluba vezessem, amikor egyszer csak kinyíltak a szemei, majd rám vetette tekintetét. Gyönyörűek voltak a szemei, viszont ezen nem töprengtem sokáig. Ehelyett újra letérdeltem mellé, elővettem a kulacsomat, majd a szájához emeltem, miközben másik kezemmel megpróbáltam felültetni őt.
- Semmiség...
Amint lábra áll, máris megpróbált felkapaszkodni a lovára viszont nem járt sikerrel. Még mindig gyanús volt nekem. Persze az is lehet, hogy furcsa viselkedése egy napszúrásnak köszönhető. Nagyot sóhajtottam, majd felsegítettem őt a hátasra. Eközben kezem véletlenül olyan helyre tévedt ahova valószínűleg nem kellett volna, de nem akadtam ki emiatt. Ha mázlim van nem vette észre. Miután megbizonyosodtam róla, hogy megmarad a nyeregben a falu irányába mutattam.
- Arra van egy település. Biztos talál valakit aki segít magának, nekem viszont most más dolgom van. További szép napot hölgyem.
Egy biccentéssel elköszöntem, majd a lovam felé indultam.

Mikor a férfi megitatja, akkor hálásan néz rá, s jó darabig figyeli annak mozdulatait. Azon tűnődik, hogy vajon rájött-e már, hogy teteti magát? Mivel nem hagyja ott faképnél, akkor abból arra következtet, hogy a másiknak nem esett le. El akar indulni, hogy azzal úgy tegyen, mint ha üldöznék őt valakik, ám a lóra való felszállásnál úgy tesz, mint ha ez a bizonyos napszúrás hatással lenne rá. A másik lovagiasan felsegíti, azonban úgy tesz, mint ha nem érezte volna, hogy illetlen helyen ért hozzá.
Nem szeretnék bajba sodorni senkit, főleg egy falut nem. – válaszol a férfinak, miközben tekintete kérdőn néz rá a másikra. Szemével nézi, ahogy a lovához sétál, miközben hátasát a másik felé vezeti.
Banditák követnek engem, akik elől el kell rejtőznöm. Kissé lemaradtak, mert nem olyan gyorsak a lovaik. Ha engem megtalálnak, akkor nekem végem. – szól hozzá, miközben azon gondolkozik, hogy ő legyen az, aki bemutatkozik? Végül nagy nehezen eldönti, hogy valahol el kell kezdenie.
A nevem Mysidra, örvendek – megjelenik az első szépséges mosoly az arcán, ami nem a félelemmel kapcsolható össze. Remélhetőleg a férfi nem fogja elutasítani a társaságát. Főleg egy finom úrhölgy kinézetűnek, mint ő jelenleg. Nem tudja megállni, hogy befogja a pofáját, így hamar hozzáteszi a következőt.
Nem leszek az útjában, sőt akár segítek is, h úgy kívánja. Tudok tüzet gyújtani, főzni és sütni. – próbálja meggyőzni szavakkal, miközben tekintetével arra néz, amerről jött. Ezzel biztosítja azt, hogy egyáltalán nem hazudik, hanem tényleg tart a banditáktól. Itt hallgat el, hogy átadja a terepet a férfinak. Türelmesen várja annak szavait, hogy döntsön a sorsáról. Nemsokára egy csapat bandita játékszere lesz, avagy ennek az ismeretlennek az utazó társa.

A nő szavaira megtorpantam. Egy részem teli torokból azt ordította, hogy hazudik, viszont egy másik mégis hitt neki. Teljesen elbizonytalanodtam. Végig ott motoszkált bennem az érzés, hogy csúnyán csőbe akarnak húzni és én mégsem mentem tovább. Ennyit arról, hogy hamar végzek.
Ez a banditás történet ezer éves, viszont mi van akkor ha igaz? Nem hagyhatom itt a hosszúfülűt, viszont Awyris erdejéig sem kísérhetem vissza. A családi birtok szintén kizárva a lehetőségek listájáról. A pokolba már! Bárcsak olyan lennék mint a bátyáim. Egyszerűen csak itt hagynám, aztán történne aminek történnie kell. Fene egye azt az áldott jó szívem.
- Garrel.
Mutatkoztam be én is. Jobbnak láttam titkolni a vezetéknevem elvégre nem kell a nőnek mindenről tudnia. Már csak azt kellett kitalálnom, hogy mit kezdjek vele. Mikor az elf a meggyőzésemmel próbálkozott szélesen elmosolyodtam és kuncogni kezdtem. Nem tudom miért, de felettébb szórakoztatónak találtam azt amit mondott.
- Nos, bár ezek hasznos tulajdonságok, egyiknek se venném különösebben hasznát. Ennek ellenére ha gondolja elkísérhetem a legközelebbi városig. Csupán pár napi útra van innen és ott könnyedén lerázhatja a banditákat. Nem is beszélve arról, hogy onnan már könnyedén hazajuthat.
Reméltem, hogy így talán lerázhatom a nőt. Igaz, néhány napig kísérnem kell, de ennyit még kibírok alvás nélkül. Legalábbis muszáj lesz, ha nem akarom, hogy álmomban kizsebeljenek vagy elvágják a torkom.

Csendben figyeli a férfi vonásait, mint ha arról le tudna olvasni bármit is. Egyre többször néz abba az irányba ahonnan jött, aztán azon kapja magát, hogy sikerrel jár. Bemutatkozik neki a férfi, akit Garrelnek hívnak. Most tekint végig rajta, mit sem törődve azzal, hogy úrhölgynek néz ki. Hamarosan kikuncogja őt a férfi, ami kellemetlenül ér. Teljes arckifejezése rögtön azt kezdi el sugározni, hogy nem esik jól neki a kuncogás.
Miért ne venné? A férfiak nem szoktak odafigyelni az ízekre, mindig valami ehetetlen kaját készítenek. – jegyzi meg cseppet sem sértő hangnemben, csupán határozott meggyőződéssel. Felajánlja segítségét a férfi a legközelebbi városig, ahol majd le tudja rázni a banditákat. A hazajutás lehetősége jól hangzik, azonban cseppet sem az a szándéka. Mindenképpen a férfivel szeretne tartani,amit rögtön közöl a másikkal.
De én magával szeretnék tartani. Nem tudom, hogy mi dolga van a vidéken, de biztosíthatom arról nem bánja meg. – ragaszkodik ehhez, mint a koldus a rongyos ruháihoz. Nem tudj felfogni, hogy miért akar a férfi mindenáron megválni tőle. Gondol egyet magában, s rögtön rákérdez.
Tán van valami gondja személyemmel kapcsolatban? – szögezi neki a kérdést, hátha az elárulja magát. Végül, mivel sürgeti az idő, ezért megindítja a hátasát arra, amerre a férfi szintén tartani akart. Nem akar itt az útkereszteződésnél rab lenni. Ha a férfi követi a példáját, akkor egymás mellett haladnak. Egy darabig előre néz, de néha hátra néz a biztonság kedvéért. Mikor kellően eltávolodtak a találkozási pontjuktól, akkor szól újra.
Mivel foglalkozik? Miért vágtatott olyan gyorsan? – egyúttal tekint rá Garrelre, aki lehet útitársa lesz egy jó darabig.

A nő szavaira befejeztem a kuncogást, ám a vigyor nem hervadt le az arcomról. Látszott rajta, hogy előző kijelentésem valamelyest szíven vágta, de nem csináltam ebből nagy felhajtást. Nem vagyok annyira idióta, hogy egy nővel vitatkozzak a főzésről.
A hosszúfülű erősködése kezd kissé kiborítani és ennek hangot is adok egy hatalmas sóhaj formájában. Nem állt szándékomban magammal vinni az erdőbe. Elf ide vagy oda, túl veszélyes. Még nekem is.
- Hölgyem Nysiy felé tartok, hogy elkapjak valamit amiről még én sem tudom, hogy micsoda. Nem tudom, hogy hogyan áll a szörnyvadászattal, mindenesetre ne gondolja, hogy ilyen állapotban hagyom, hogy az erdőben kóboroljon... - Az utóbbiról jutott eszembe. A mosoly eltűnt az arcomról és bal kezem a csípőmre tettem, hogy közel legyen a dobótőreimhez. Gyanakvó tekintettel figyeltem a nőt. - Vagy, netán máris jobban van? Esetleg a banditák fordultak meg? Mondja csak, miért akar ennyire velem jönni?
Nem akartam bántani a nőt, de ha muszáj lesz hát megteszem. Gyűlöltem ha a bolondját járatták velem.

Garrel lassan befejezi a kuncogást, ami jó jel Mysidrának. Nem akarja ennél jobban kioktatni a főzés és sütés tudományában, mert annak nem lenne se füle, se farka. Őrül annak, hogy többet nem kerülik végül a forró kását, hanem a másik végül kiböki az úti célját a férfi. Nysiy felé tart ugyan úgy, főleg a déli részéhez. Szörnyvadászat? Most rajta a sor, hogy egy jót mosolyogjon, mert neki nincs tudomása arról, hogy itt olyan vérengző fenevadak lennének.
Ugyan már? Ugye most csak viccel? Van rá bizonyítéka, vagy valaki átverte, de alaposan. – jegyzi meg a partnerének, miközben feltűnik neki, hogy a másik arcáról eltűnik a mosoly. Nem ijed meg a másiktól, így nem állítja meg a lovát, hanem nyugodtan ül a nyeregben. Nem foglalkozik azzal, hogy a másik csípőjére teszi a kezét. Mikor érkeznek a kérdések, akkor a következőt válaszolja.
Nem vagyok jobban, örülök annak, hogy rajta tudok maradni a lovamon. – tart egy kicsi szünetet, hogy a többi kérdésre úgyszintén válaszoljon.
A banditák biztosan nem fordultak meg. Bár fogalmam sincs. Mindenesetre én nem szeretném őket megvárni. – szól hozzá, ám az utolsó kérdés hallatán felsóhajt.
Szerintem társaságban jobban és kellemesebben telik az idő, ezért szeretnék magával tartani. Ha szörnyvadászat, akkor legyen az. Nem gondolja, hogy esetleg egyedül semmi esélye sem lehet? Az én fülem érzékenyebb a hangokra, s jobban látok. Még hasznára válhatnék. – ejti ki eme bűvös szavakat, majd nem sokkal később csavar a helyzeten.
De tudja mit! Menjen csak egyedül, ha ennyire szeretné. Bánom is én, hogy gyors vagy esetleg kegyetlen halála lesz. – ezzel egyetemben a fejét elfordítja, hogy azzal egyetemben a férfit magára hagyja. Vagy most mi lesz? Mit fog neki mondani?

- Bizonyíték? Járt már kegyed Nysiy vadonjában? Nem véletlenül nem telepedtek még oda emberek. Azt az erdőt olyan lények lakják amik szinte azért születtek, hogy emberre vadásszanak, mint például: Szirének, Vérfarkasok, Werit Tigrisek, Gomirrák és Wendigók. És most csupán a gyakoriabbakat soroltam felt. Általában nem is foglalkozom velük, viszont ha rátámadnak néhány emberre, már egészen más a helyzet.
A nő sorra kilőtte a kérdéseimet, de a gyanúmat nem. azt viszont sikerült elérnie, hogy kellemetlenül érezzem magam miatta. Az előbb említett jó füle miatt magamba fojtottam egy szitkot. A legjobb az lenne ha útnak indulnák. Elvégre az erdőben semmi hasznát nem venném egy ilyen állapotban lévő elfnek. Feltéve ha tényleg napszúrást kapott. Ennek ellenére nem mozdultam. A nő útnak indult én pedig döntöttem...
- Várjon! Ha szeretne, akkor velem jöhet. De előre szólok, ennél több kell a jó hallásnál és látásnál...
Felpattantam a lovamra, majd az erdő felé vettem vele az irányt. Nem egyszer jártam már abban az erdőben. Egyszer-kétszer már majdnem ott is hagytam a fogam, viszont már szereztem némi tapasztalatot. Majd meglátjuk, hogy a hosszúfülű meddig bírja.

A férfinak van ideje visszakérdezni, amit természetesen meghallgat. Nincs ellenvetése a mondandójával így, de erősen kétli, hogy olyan veszélyes lények laknák, mint állítja.
Nem gondolja, hogy akkor minden létező személyt meg kellene mozgósítani a kiirtásukra? Varázslok és harcosok, meg minden hadra fogható férfit és egy nagy hajtóvadászat címén kiirtani őket. Nem azt mondom, hogy nem lennének áldozatok, de utána mindenki nyugodtan utazhatna az erdőben. Így viszont azok minden egyes nappal többen lesznek, vadásznak ránk, míg meg nem halunk. – szól a férfihez, miközben kicsit rásandít. Elgondolkozik, hogy még mit mondhatna a témával kapcsolatban.
Szóval, most olyan öngyilkos küldetésbe indul. Én meg vagyok annyira nemes lelkű elf, hogy ne nézzem tétlenül. – hallatja a hangját, amibe kisebb adag aggódást csepegtet. Hátha sikerül a férfit meglepnie, hogy vannak még úrhölgyek akik aggódnak mások testi egészségéért.
Több kell jó hallásnál és látásnál? Ezt, hmm nem tudom mire véljem. – sóhajt egyet fájdalmasan. Garrel minden valószínűség szerint, túlságosan nagy szakadékot tulajdonít a bizonyos szörnyetegek és saját maga között. Ezzel a hozzáállással fog elbukni a leghamarabb, ami nem kecsegtető hír.
Úgy gondolja, hogy a mostani kiruccanás már alapból kudarcra van ítélve? – kérdezi tőle kíváncsian, s csak most jön rá, hogy túl sokat kérdezősködik. Megfogadja magában, hogy több kérdést nem tesz fel neki. Teljesen úgy tűnhet fel, mint ha vallató személy lenne. Követi természetesen a férfit, hogy egyre inkább közelebb tudhassák a céljukat. Magában mosolyog, hogy idővel talán a férfi teljesen meg fog bízni benne. Leginkább veszélyes játékot űz, hiszen ha rájön a másik, hogy sötételf, akkor biztosan meg akarja ölni. Meg úgy alapból ki hinné el azt, hogy egy békés szándékú?
S mit gondol a sötételfekről? Azok szintén veszélyesek, mint a nem rég felsorolt vadállatok. – túr bele lágyan a hajába, ami szép mogyoróbarna színű. Pár tincset eligazít a szeme elől.

A lány mondandójára megvontam a vállam. A válaszok elég nyilvánvalóak voltak a kérdéseire, mindenesetre nem néztem le tudatlanságáért. Az hosszúfülűek rettenetesen bölcsek. Pláne ha ősi dolgokról van szó, viszont nem törődnek eléggé mindazzal ami világszerte folyik.
- Nos, az erdő rengeteg hasznos nyersanyagot rejt, nem is beszélve az újabb benépesíthető területekről, ám hála a folyamatos ork portyáknak és a zevadariaknak, jóval több kárt jelentene a királyság számára az erdő megtisztítása, mint hasznot. Rengetegen odavesznének, és jelenleg kellenek az emberek a határokra.
A nő következő kijelentésére felvontam a szemöldököm. Tény és való, nem néztem ki úgy mint egy tapasztalt szörnyvadász... bár az igazat megvallva nem is voltam az... na mindegy is. A lényeg az eleget tudtam róluk ahhoz, hogy életben tudjak maradni ha találkozom egyel.
- Tudja hölgyem, abban a vadonban meglehetősen hasznos képesség a fegyverforgatás. Azt nem mondom, hogy kudarcra ítélt ez a "küldetés", mindenesetre azért jobb lesz vigyázni.
Szélesen elmosolyodtam. Ezúttal puszta kedvességből, de amint feleszméltem arra, hogy mégis mit műveltem, azonnal el is tűnt a mosoly s szégyenemben kissé elpirultam.
A pokolba! Hihetetlen, hogy elég egy csinos pofi ahhoz, hogy elnyerje a bizalmam.
Valamiért idősebb bátyám szavai jutottak eszembe, ami valahogy így hangozhattak: "Öcsém, sose hagyd, hogy a farkad vezessen! Ha választhatsz két szép kebel és két zsáknyi arany között, mindig jusson eszedbe, hogy azon a két zsáknyi aranyon kétszer annyi szép keblet szerezhetsz..."
Végső soron hasznos tanács egy olyannak mint ő volt.
A nő újabb kérdése kizökkentett a gondolkodásból. Kissé meglepett, hogy ennyi mindent kérdez, de persze mindezt letudtam annyival, hogy kíváncsi. Legalábbis eddig semmi gyanúsnak mondhatót nem kérdezett.
- A zevadariakról? Léptük nyomán csupán halál terem. Semmi jót nem tesznek. Maguk a megtestesült gonoszság. Bár még egy zevadarival sem volt alkalmam beszélgetni, megvan a sajátos okom arra, hogy lemetszem a fejét a nyakáról, még mielőtt megszólalna.

- Igen, azt gondolom, hogy sok nyersanyagot jelent egy-egy erdő. Ám, ha úgy nézzük a bennük élő állatok és növények egy nagy család része. Egy olyan közösség, mint egy kézműves céh. Ha lerabolják ezeket a közösségeket, akkor a bennük élő növények elpusztulnak, az állatok elmenekülnek és a vadállatok, vagy esetleg szörnyek pedig agresszívvé válnak. Mivel nincs saját otthonuk, ezért kénytelen más helyre menni, ami nem ugyanaz, amiben éltek. Nincs megnyugvás bennük, s mivel az emberi szag nem odavaló, így nem csodálom, hogy rászoktak az emberek húsára. – fejti ki a férfinek a saját véleményét az erdővel kapcsolatban. Következik egy hosszabb szünet, s az elf nőn látszik, hogy gondolkozik, de erősen.
- Hah! Fegyverforgatás? Tipikus férfi gondolkozás, mint ha azzal bármit meg lehetne oldani. S hol marad az ész? A tervezés és az egészséges gondolatok. – sóhajt egyet a nő, mert tudja, hogy mi mást várhatna a férfiaktól. Gyorsan azért megtoldja a saját szavait.
- Én egyáltalán nem tartom kudarcra ítélve ezt a közös kalandozást. – észreveszi, hogy Garrel szélesen elmosolyodik. Jó előjelnek tekinti, azonban hmar eltűnik az megnyugtató görbület a partnere szájáról. A pirulás láttán, feltör belőle egy édes kuncogás, ami egyáltalán nem bántó hangszínű.
- Bocsánat, nem akartam. Teljesen úgy festett az elébb, mint egy kisgyerek, akit hazugságon értek tetten. – magyarázza kellemes dallammal. Haladnak nyugodtan, mikor feltesz egy kérdést, mert kíváncsi rá. Nem kell sokat várni rá, mert válaszol neki utazó társa. Magában jót mulat a válaszon egyik részről, azonban a másik felénél nem tagadhatja meg a saját személyes tapasztalatát és érzését. Most az ő bájos arca változik komorrá, egyben komollyá, miközben szép íriszeiben tetten érhető a düh szikrája.
- Valóban! Sötétebbek az éjszakánál, s amihez csak közük van azt megfertőzik. Tetteiket biztosan nem lehet elfeledni, s rosszabbak mint egy rémtörténet. Ha meglát egyet, akkor bizonyosodjon meg róla, hogy nem-e csupán egy csapda. Kiválóan szórakoznak mások nyomorán. – fújja ki fájdalmasan a levegőt, hogy nem sokkal hozzátegye.
- Én legalábbis a nagybácsimtól tudom, aki találkozott már párral. Neki piszok szerencséje volt, nem úgy mint a barátjának. – elhallgat, mert többet nem szeretne beszélni saját fajtársai kegyetlenségéről. Másik részt, nem mesélhet el mindent egyszerre, mert a későbbiekre nem marad semmi. Beáll a csend közöttük, legalábbis hagyja lenyugodni a bensőjében lévő haragot, gyűlöletet és undort. A helyzet fura része, ha a férfi tudná, hogy éppen egy sötételf nővel beszélget; aki megveti saját fajtársait, mert volt alkalma végigmenni a szenvedésen. Neki van fogalma róla, hogy milyen az igazi valójuk.

- Ez egy remek elgondolás, ám mi nem élünk olyan harmóniában a természettel mint az elfek. Ahhoz, hogy ne legyen éhezés, hiány, vagy, hogy biztonságban tudhassuk a lakosokat és az országot, rengeteg mindent kell elvennünk a természettől. Nem vagyok büszke erre mindenesetre nem is vetem meg ezért a népem.
Miután ezt megvitattuk hosszasabb csend támadt kettőnk közt, melyet egy újabb nyugodtabb vitával törtünk meg. Furcsának találtam a nő túlzott optimizmusát, viszont a kuncogást igyekeztem magamba fojtani, kisebb-nagyobb sikerrel.
- Hát... Nevezze férfi gondolkodásnak ha szeretné, mindenesetre ha a vesztemet jelentő bestia ott lohol a nyomomban, jóval nagyobb hasznát veszem a hátamon lévő acélpengének, mint a tervezésnek és az egészséges gondolatoknak.
A nő pechemre kiszúrta a pirulásomat. Legalábbis a kuncogása ezt sugallta, a kijelentése pedig biztossá tette, hogy nem csináltam túl diszkréten. Nem tudtam, hogy mit kéne mondanom, szóval egy torokköszörülést követően csendben maradtam. Így legalább elterelődik erről a kellemetlen témáról a beszélgetés. Szerencsére bevált. Bár a jelenlegi beszédtéma sem volt sokkal jobb, mindenesetre jóval több dolgot tudtam hozzáfűzni, mint az előzőhöz. Miután kifejtettem nem túl pozitív véleményem a zevadariakról, a nő is megtette ugyanezt. Figyelmesen hallgattam végig, közbe-közbe a nő arcmimikáját tanulmányozva. Ahogy elnéztem neki sem voltak kimondottan kellemes emlékei a sötét elfekkel kapcsolatban. Persze nem csodáltam, elvégre ritka az olyan aki barátként tekint azokra a férgekre.
Egy darabig csendben maradtam, de mivel egy idő után kezdett kínossá válni kénytelen voltam megszólalni.
- Mellesleg mióta üldözik magát a banditák? Egyáltalán mi okból?