Hirion hosszú vándorút után tért vissza. Kemény lecke volt ez számára, hogy hiába menekül a bajk és kihívások elől, Zevadarban sem veszélyesebb számára, mint bárhol máshol. Mindenhol meg akarják ölni. Csak az indokok a különbözőek..., de azok sem nagyon.
Úgy dönt, hogy nem a Lápvidéken keresztül közelíti meg a határt, hanem a magas Fekete Hegyeken át. Ki tudja miért ezt választotta? Ám ahogy egy völgyön keresztül akar átvágni, hirtelen a feje felett valaki rákiált.
-Hé! Arra nem mehetsz tovább. Mit keresel itt?
*Egy nála is talán fiatalabb sötét elf fiú néz le rá íjjal a kezében az egyik kiugró sziklapárkányról.

A fiatal sötét elf elkeseredetten vonja le a vándorlásának tanulságát: sehol nem látják szívesen a magafajtát és senki nem kíváncsi rá eléggé, hogy megtapasztalják, ő más, mint a többiek, már előre elkönyvelik, hogy veszélyes és így is állnak hozzá.
Ezért több rossz élménye hatására Hirion eldönti, hogy akkor már inkább a saját hazájában teszi kockára az életét. Belefáradt a vándorlásba.
Hazafelé veszi hát az irányt lesz, ami lesz. Végül is az lenne a legjobb, ha ki tudná deríteni ki tör az életére és egyszer és mindenkorra tisztázná vele a dolgot. Ha meg kell halni, hát legyen, de legalább tudni szeretné, hogy miért.
Most nem a Lápvidéken akar átvágni, a hegyeket biztonságosabbaknak ítéli, így egész nap keményen kutyagolt és örült, amikor elé került a napsütötte, szépséges völgy, ami gyorsabb és könnyebb haladást ígért.
Ám mielőtt maga mögött hagyhatta volna a tájat, egy fiatalos hang ütötte meg a fülét, ami csak neki szólhatott, hiszen más nem járt erre, így megállt, hogy körbe nézzen.
Vagyis felfelé, mert ott állt a fiú, aki rákiáltott. Az íj nem tetszett neki, de már oly sok mindenen ment keresztül, hogy magában ez kevés volt hozzá, hogy inába szálljon a bátorsága.
- Miért ne mehetnék? Erre vezet az út Capital-ba, nem? Épp haza felé tartok, de ki vagy te, hogy itt kérdezősködsz? – kérdez vissza, de nem tesz semmilyen hirtelen mozdulatot, nem akarja megijeszteni a kölyköt, nehogy félreértés essen.

A legény bizony nem adja fel ilyen könnyen.
-Én parancsba kaptam, hogy mindenkinek eresszek nyilat a mellkasába, ha egyedül jön. A nagyobb csoportokat meg állítsam meg. Nem mehetsz tovább ellenőrzés nélkül. Várj, mindjárt lemegyek!
*Ezzel elkezdett lefelé mászni, sok helyen csak a kavicsos részen hagyta csúszni magát. De mindig kibukkant a feje valahol, hogy ellenőrizze, nem akar-e Hirion elmenekülni a határőr elől. Mert hogy ő igazából határőr volt, csak egyenruhát nem viselt. Így ezt a fattyú nem tudhatta.
-Az új parancs az, hogy mindenkit be kell gyűjteni és valamelyik táborban iratot kell szereznie, hogy a határvadászok átengedték. Menj előre, majd mondom az utat!
*Ha engedelmeskedik, akkor egy pókcímeresektől hemzsegő kisebb,alig 100-150 fős állomásra vezeti egy idős, magas rangú éjtündéhez, aki asztal mellett ülve ír papírokra.

Nagyot sóhajt Hirion, mert a fiú mondandójából egyértelműen kiderül, hogy bizony valószínűleg egy határőrbe botlott, amit nem is tudta, miért felejtette ki a számításból, bár nem volt a srácon egyenruha.
Viszont eddig nem volt ennyire szigorú a rend, ha a saját fajtájukról volt szó, hiszen ő sötét elf volt, aki épp hazafelé tartott.
Azonban nem úgy nézett ki, hogy felkínálnák neki a választás lehetőségét. A fiú parancsot teljesítette és Hirion biztos volt benne, hogy habozás nélkül nyilat eresztett volna bele, ha nem azt teszi, amit mond.
- Mi ez a nagy felhajtás? Talán megtámadtak minket vagy mi? – érdeklődött a kölyöktől, aki kezdett leereszkedni hozzá, de mindezt úgy, hogy egy rövid időre se veszítse szem elől.
Igaz nem állt szándékában elfutni, mert elszánt volt abban, hogy hazatérve megtudja, kiáll megpróbáltatásai hátterében, addig nem akart meghalni.
Így aztán nem ellenkezik, mikor a fiú maga elé tereli, hogy aztán egy idősebb katonához vezesse, aki reményei szerint kiállítja neki azt a papírt, amivel tovább mehet végre.
- Üdv uram! Hirion Druzan vagyok és Capital-ba tartok, az otthonomba. – kezd bele rögtön, hogy mielőbb végezhessenek.

Aw törvénytelen gyermeke szembesül azzal, hogy már az első lépéseknél nem olyan könnyű a hazatérése. De hát mire számított? Igazából még talán jól is jár, hiszen a hatóságok szembesülnek hamarabb a problémájával. És vagy megoldják vagy még nagyobbakat állítanak elé.
Ám egyelőre csak a fiúnál volt, aki még egyenruhát sem hordott.
-Nem tudom. Már Capital ostroma előtt sok hónappal bevezették a szigorítást állítólag. De én csak másfél hónapja vagyok itt. Nekem is csak elmesélték, hogy régen másként volt.
*Amikor az idős tiszthez került az rápillantott és komoran végig nézte.
-Kém vagy a hadsereg felderítő kiküldetésén volt?
*Ez után az arcán egy enyhe rosszullét suhant át és úgy tűnt, valamiért hirtelen megromlott az erőnléti állapota. Hirionnak lehet is gyanúja, hogy miért. Érezhette, hogy varázsolnak rajta, de semmi külső jele nem volt az egésznek. Csupán az öreg lélegzett gyorsabbakat és nehezebben.

Megint úgy érzi magát, mint, amikor nagy hirtelen elhatározta magát, hogy elhagyja otthonát, mert belekeseredett abba, hogy állandóan az életét kellet féltenie. Akkor is meggondolatlanul vágott neki, ahogy most is a hazatérésnek.
Ha felméri a lehetőségeit, biztos eszébe jut, hogy Uráldur híresen kényes arra, hogy Zavadar határai megfelelően őrizve legyenek és nem fog tudni úgy hazatérni, hogy ne fusson bele a határőrség embereibe.
Azonban nem ez az, ami a legjobban megdöbbenti, hanem az, hogy Capital-t megostromolták.
- Ki? Ki volt olyan merész, hogy egészen a kapuinkig jutott? – akadt benne még a levegő is.
Nem vitás, hogy le volt maradva, hiszen a fiú szerint is jó ideje volt ez már és a látottak szerint nem jártak a támadók sikerrel, azonban ez nem volt megnyugtató.
Kissé idegesen áll egyik lábáról a másikra, amikor az idősebb tiszt elé kíséri a fiatal határőr és bemutatkozása után egyből kényelmetlen kérdést szegeznek neki. Már akkor számított ilyesmire, mikor megtudta, hogy otthonát támadás érte. Népe híresen bizalmatlan normál esetben is, nem, hogy így.
- Kém? Dehogy! – nyel nagyot. – Csak …..csak vándorúton voltam…..uram? – figyel fel a férfi sápadtságára és gyöngyöző homlokára, de már azt is tudja miért.
Valaki mágiát használ, de kettőjükön kívül nem lát senkit és ez nem jó jel.
- Uram, valaki varázst bocsátott ránk.. – lép a kijárat felé, hiszen a tettesnek a közelben kell lennie.

Hirion most tudja meg egy félmondatból, hogy a selfek legféltettebb városát nem régen intenzív támadás érte. És bizony érdeklődik népe sorsa iránt, ha már újra összeköti sajátjával.
-Nem tudom kik voltak, idáig már csak nagyon pirinyó hírek jutnak. É nem sokat kötnek az orromra. Azóta kijelentették, hogy a királyról minden fajta információt tilos adni akár a legközelebbi felettesünknek is. És előadást tartottak az új ka...
Elmondhatom én ezt neked?
*Gyanakodva nézett a fattyúra, majd jobbnak látta lezárni a témát. Ám nem volt az a szótlan típus, így a táborhoz közeledve azért újra megszólalt.
-Talán új trónfosztásra készülnek. Kiadták parancsba, hogy az egységes Zevadarhoz legyünk hűk és arra esküdtünk fel egyébként is, nem a királyra. Gondoltam elmondom, nehogy emiatt kerülj csúnya helyzetbe és öljenek meg. -nem kellett megemlíteni, mind ketten tudták, hogy az újonc katonák a koronára esküdnek fel.
*A tiszt arcának változása és Hirion által érzett mágia után a vén tünde már szólni akart utána és a kezét fel is emelte, mikor a kölyök megelőzte és elmondta, miért rohan az ajtóhoz.
-Rendben, akkor nézzetek szét! -bólintott a foglyot idekísérő srácnak is- Addig én megírom a papírodat.
*Nem találtak semmit és amikor visszatért, egy papírt kapott, amiben nagyon kevés kitöltőszöveg között csak pár rubrika állt. Jól láthatóan sablon levél volt, mely mindegyikét kézzel írták le, de valószínűleg majdnem mindig közel ugyan azt írják.
Egyetlen érdekesség rajta, hogy a küldetés mellé a „speciális” szót írta a magas rangú tiszt, nem tudni miért.

Hát információval nem sokkal lesz gazdagabb arról Hirion, hogy kik merészelték megtámadni népét, de újabb érdekes dolgot hall, hogy a királyról sem lehet már beszélni. Mi a fene történt Capital-ban, amíg nem volt itthon? A feje tetejére állt a világ?
A fiú közben rájött, hogy túl közlékeny volt és inkább elvágta beszéde folyamát, igaz nem bírta sokáig, amiért a fattyú hálás volt a szellemeknek, mert a legapróbb hírmorzsának is örült most.
Hirion-nak tényleg jól jön, hogy erre felhívják a figyelmét, hiszen ő a király „apródja” volt, amíg el nem szökött és nem tudhatta mi vár rá még ezért is, ha valaki felismeri, amikor visszatér.
~ Talán már nem is él a király? Ha már trónfosztásról suttognak, ez sem kizárt. ~
Ez nem túl jó hír azoknak, akik mellette szolgáltak, mert egy új uralkodó sem szereti, ha a régi garnitúra veszi körül, azok általában elég rövid életűek a trónváltás után.
A tiszt előtt kellemetlenül érzi magát és ehhez társul még az, hogy valaki mágiát használ a közelben, méghozzá életenergiát elszívót, legalábbis a tünetek ezt mutatják, és könnyen hihetik azt, hogy ő csinálja, ezért is olyan fürge, hogy leleplezze a tettest.
Szerencséjére a tiszt a jóindulatúbbak közé tartozik és hisz neki.
Hirion csak bólint és már rohan is a fiúval együtt, aki idáig kísérte, de már nem találnak senkit.
Azonban a tiszt hamar túlteszi magát a dolgon, bár lehet nem is hitte igazán, de a papírt azért megkapta a fiú.
- Ez mit jelent? – böngészi ki az írást Hirion, és a speciális szóra bök.
Persze lehet, hogy nem kap rá választ, akkor sem tud mit csinálni, mindenképp szeretne visszatérni a városba már, különben is, azt nem mondták, hogy valakinek is le kell adnia a papírt. Ha meg beér Capital-ba, úgy is van egy fontos elintézendő dolga……megkeresni, ki akarja a halálát.

A tiszt kimerült a varázslattól, de szemlátomást nem nagyon zavarta. Amikor visszatért Hirion a másik fiatal sráccal, ő már nyújtotta is volna az okmányt, ám a fattyú rákérdezett egy pontra és neheztelés volt az öreg szemében.
-Azt jelenti, hogy nem akarom megtudni, hogy miért nem voltál eddig Zevadarban. Most pedig menj! Ha új küldetést nem kapsz, akkor jelentkezz Uráldurnál eligazításra!
*Ezzel nem útjára is bocsátja az emingrást. Mostantól kezdve zavartalanul eljuthat közel bárhová.
Csak rajta múlik, hová akart eljutni és hol akarta a nyomozást kezdeni. Utána nézhet a fővárosban a régi apród társainak vagy dönthet úgy, hogy hétköznapi munkát vállalva egyelőre a sötétből figyel.

Túl sok minden történt már Hirion-nal, hogy levesse ártatlanságát és inkább rákérdezzen dolgokra, mint, hogy tudatlanul sétáljon bele valami csapdába, hiszen jól tudja, hogy valaki az életére tör, ráadásul olyan valaki, akinek messzire elér a keze. Ezért is hitte egy darabig, hogy Uráldur ez a személy.
Ezért az öreg tiszt rosszallásával mit sem törődve türelmesen várja meg, hogy az válaszoljon a kérdésre, miért írta a papírra azt, amit írt.
Na, de kap egy nesze semmi fog meg jól választ, amivel nem tud mit kezdeni, de hát még sem erőszakoskodhat a katonával, mert akkor valószínűleg ő húzná a rövidebbet.
- Értettem, uram. Akkor megyek is. – teszi el a dokumentumot és fordul ki a helyiségből.
Nem felejtette el, hogy az előbb valaki mágiával próbálkozott, de mivel senki nem számíthatott itt a megjelenésére, ezért úgy gondolja, valaki a tiszt ellen tevékenykedett és jobb, ha ő minél távolabb kerül innen, mielőtt belekeveredik.
Mivel a hírek a királyról és a támadásról nem hagyják nyugodni, ahogy beér a városba, a régi szálláshelyére indul, hogy az ott lévő múltbéli társaitól érdeklődjön. Bár soha nem kedvelték, talán mára megváltozott a helyzet, hiszen ő maga is alaposan megváltozott. Már nem az a nyápic legény, akibe mindenki beletörölhette a csizmáját, igaz nem is lett olyan kemény, mint szerette volna.

A megboldogult hadvezér törvénytelen gyermeke a főváros felé veszi az irányt és a „rákérdezhetek? mi az?” taktikáját választja. Egyből oda megy a királyi apródok egykori helyére, ahol már csak hűlt helyét találja neki.
Ha kérdezősködik, akkor az egyik fekete-lilás őr felvilágosítja őt igen hamar, hogy az uralkodó meghalt és miután egy Daomen nevű hadúr támadása megritkította őket, a többiek csak bujkálnak. Jobb lesz nem elárulnia neki sem, hogy egykor ő is az volt.
Ám senkit sem érdekel egyelőre a jelenléte. A győztesek kifosztottak pár királyhoz tartozó szobát, de hamar távoznia kellett Capitalból és jelenleg bujkál.

Talán még mindig elég naiv Hirion azt hinni, hogy társai most barátságosabbak lesznek vele, de mivel sok választása nincs, így először ezzel próbálkozik. Valahogy a végére szeretné azt hagyni, hogy Uráldur-nál kezdjen, mert az Első Lord általában első kézből értesül a körülötte folyó eseményekről és valószínűleg arról is tudomása van, hogy a fattyú egy jó időre eltűnt, aztán most előkeveredett.
Szóval, inkább bevállalná a társak csipkelődését, mint ezt, bár úgy sem kerülheti el.
Azonban addigra tájékozottabb szeretne lenni. Ez azonban nem sikerül, hiszen üres helyet talál, sőt kifosztott szobákat. Végül azért összeszedi a bátorságát és egy őrtől, aki hajlandó is válaszolni neki, megtudja, hogy a király már nem él és az apródok is szétszaladtak, amikor egy – számára – ismeretlen hadúr betört a szálláshelyekre, aztán miután kirabolták őket, ők is letűntek.
Így aztán már reménye sem maradt a fiúnak, hogy talán holmijából maradt még valami.
Úgy dönt nem fog ártani, ha megiszik egy pohár bort erre a hírre és aztán kénytelen-kelletlen vagy megkeresi Uráldur-t, vagy valahogy felkutat egy apródot, de az első variációnak adott nagyobb esélyt.
Akármi is lesz, meg akarja tudni, hogy ki akarja a halálát, mert az Első Lord biztosan tudja.
És most nem hagyja eltántorítani magát. Nem!

A messze elcsatangolt fattyút nem hagyják sokáig aludni. Bár fél napig -vagyis fél éjszakáig, csak sok drow akkor alszik, mikor bántó a napsütés- húzhatja a lóbőrt, ám kopogás hallatszik ajtaján.
Ha nem nyitja ki, akkor kis idő múlva újra megpróbálja valaki a túlsó oldalon. És még párszor, ám hamarosan feladja és valami halk suttogás van, majd egy magas sarkú cipő elfelé menő kopogása keveredik egy sokkal súlyosabb hangjával. Ez a másik inkább férfiasabb, katonásabb.
Ha viszont kinéz, akkor nevelő anyja az, ki az egykori kegyetlen kiképzőjével érkezett.
-Be szabad jönni? Teljesen véletlenül tudtam meg, hogy újra itthon vagy.
*Szokatlanul kedves a mostohája vele, úgy tűnik az idő tényleg nagyon sokat változtatott az itteni dolgokon. Thea a kivégzések állandó háziasszonya és fő sztárja lett, hogy elterelje a figyelmet a lázadásokkal szemben tehetetlen sokkal nagyobb hatalmasságokról. De ne is menjünk bele olyan dolgokba, amiről a fiúnak túl kevés információja lehet!

Nem sok pénze van, így mikor megitta a vizezett bort, inkább a régi szállásán keresett egy még úgy, ahogy épségben maradt szobát és ott húzta meg magát.
De nem sokáig élvezhette a zavartalan pihenés örömét, mert arra ébredt, hogy kopognak az ajtaján.
Egy pillanatra még lélegezni is elfelejtett és a kopogás megismétlődött újra meg újra, mint ha valaki tudta volna, hogy ő vagy valaki bent van.
Aztán ahogy fülelt, halk suttogás hallatszott és mintha egy női hangot hallotta volna, így végül erőt vesz magán és borzasan és némi gyűrött arccal, kardját készenlétben tartva kinyitotta az ajtót.
Döbbenten meredt mostoha anyjára, aztán tovább rebbent a tekintete a férfire, aki majdnem halálra hajtotta a kiképzőtáborban.
- Hogy? Mit…….- bukott ki a száján, azt akárván kérdezni, hogy mit keresnek itt, de mostohája kedveskedése egyelőre a torkára forrasztotta a szavakat.
Bizonytalanul félreállt, hogy bejöhessen a nő, de kezdett valami halvány gyanú ébredezni benne, akármennyire is naiv volt.
- Jó kémhálózatod van, még meg sem melegedtem. Miért jöttél…..és ő? – lépett hátrébb a férfire mutatva. – A te embered?

Thea megpróbálja bejövetel után lágyan kivenni az ajtót a nevelt -ja, mintha nevelte volna valaha is(!)- fia kezéből, hogy becsukja. Ám kísérője sokkal beljebb ment. A nő eltolta a reteszt, ahogy kezét a háta mögé téve nekidőlt a bejáratnak.
-Nem vagy te olyan ostoba, hogy ne tud. Gondolom pont ez volt az oka, hogy elmenekültél. És most vissza jöttél, hogy megöld a lányomat. De ezt nem hagyom. RAJTA!
*Az utolsó szót szinte hisztérikusan vágta oda a katonának, aki előhúzta a kardját és megállt a fattyúval szemben nyugodtan. Pengéje lefelé, a föld felé hajlott, majdnem elérte a padlót. És nézte Hiriont. Ahogy a mostoha sem mozdul ebből a pózból, amíg az áldozatuk nem tesz olyan mozdulatot, ami miatt kellene.

Muszáj volt Hirion hátrálni, hiszen a nagytermetű katona erőszakosan nyomul befelé és a fiú már késve veszi észre, hogy mostohája is partner a megtévesztésben, hiszen szépen bezárja az atót maga mögött és még a lehetőséget is elállja, hogy Hirion eljusson egyáltalán, ha módja lesz rá oda.
Bár kezdte érezni a fiú, hogy itt valami nagyon nem stimmel, azért azt nem feltételezte volna apja feleségétől, hogy ő lesz az, aki végig a halálát akarta. De vajon a zsoldos, akinek most is el kéne végeznie a piszkos munkát, miért nem végzett vele azonnal, miért kellett az a játék a kiképzéssel. Igaz, majdnem belehalt, de mégis életben maradt.
A nő magyarázatára azonban kikerekednek Hirion szemei, még a kardját is csak késve húzza elő, ahogy a férfi támadásra készen előáll, csak az a szerencséje, hogy az valamiért késlekedik végrehajtani Thea parancsát. Ezt Hirion ki is használja.
- Hogy mit akarok? A lányod…….már miért akarnám megölni? Ezért…….???? – esett le végre a fiúnak és teljesen elképed. – Ezért akartál megölni? Eszemben sincs bántani a húgomat, miből gondoltad ezt? – vörösödik el mérgében, hogy egy ilyen ostobaság miatt vetnének véget fiatal életének. – Én csak békében akartam élni! Ostoba szuka!
- Te meg miért nem végzed a dolgod? Én nem vagyok ellenfél neked! – vágja a katona fejéhez dühösen folytatva, de nem támad, csak próbálja a fickót megkerülni.

A katona nem sokáig tétlen. Bár a legbecsületesebb éjtünde Neminra Csodálatos Világában, ha csupán azért nem támadott eddig, mert feszélyezte volna a másik fegyvertelensége. Lassan előre tartotta a vasat és a dekoncentráció igéjét küldte ellenfelére, majd támadt.
Mozdulata épp csak szúráshatárról lett indítva, ha talál is csak a váll alatt kicsivel egy legfeljebb tíz centi mély sebet ejt. Az akcióban mindvégig benne van a megszakítás lehetősége és visszavonni kardját védekezni.
-Engem ne ámíts, büdös fattyú! Már az első éjszaka, hogy meghalt az apád ezt tervezted. A fiamat megöletted Al-Nuszrával és a lányommal is ezt szeretnéd, hogy csak te örökölj mindent! De ebből nem eszel!

A dekoncentráció megzavarja ugyan Hirion-t, de a dühe most szinte minden mást kisöpör a fejéből, mert egyszerűen képtelenség elhinni, hogy ez az őrült nőszemély ilyen teljesen elképesztő dolog miatt akarja megöletni.
Na jó, persze nem elképzelhetetlen ebben a világban, de Hirion-ról ezt hinni, tényleg nagy bolondság, csak rá kell nézni.
Bár reménykedik benne, hogy a zsoldos talán elbizonytalanodik, az ártatlansága hangoztatása miatt, de ebben is téved és ezzel eléri, hogy rögtön szerez is egy sebet a vállára.
Ez magához téríti és megpróbálja elütni a másik pengéjét, miközben visszarántva ő is előre döf, egy lépéssel követve a védekezésbe vonuló férfit, hogy mellkason szúrja.
Nem csak a dekoncentráció zavarja azonban, hanem a nő rikácsolása is.
- Te őrült vagy Thea! Teljesen elment az eszed! Soha nem is gondoltam ilyesmire, ez csak a te bolond fejedben létezik.
A döfés után oldalra ugrik, hogy ha a katona ellentámad, ne érje el.

A kegyetlen -és valóban őrült- nőt nem tántorít el céljától semmi beszéd. És úgy érzi a katona a markában van. És egyelőre a fiú mondanivalói nem is adtak okot arra, hogy ő ne így viselkedjen. Bonyolult szálak, de az asszony megbomlott elméje még nem indok arra, hogy ne ő maradjon életben. Zevadar legfelső köreiben -de alul is- sokkal gyakrabban élik túl az ilyenek az olyan naiv csemetéket, mint Hirion.
Ám veszekedésük úgy tűnik megzavarja Aw egyik utolsó életben maradt leszármazottját. És a katona új szintre lépteti küzdelmüket. Miközben sikerül blokkolnia a retust, a bénítás átkát küldi a megzavarodott kölyökre és úgy szúr vissza.
Figyelnie kellene jobban vagy a családi veszekedésre vagy a párbajra hősünknek, mert ez a kategória gyorsan szokott amúgy is halni!

Hirion-nak be kell látnia, hogy bizony hiába minden szó, apja asszonya már rég elvesztette a józan esze felett az uralmat és nem lehet meggyőzni róla, hogy neki esze ágában sincs ártani neki.
Ha életben akar maradni – és ezek után már egyáltalán nincs kedve ilyen ostobaság miatt meghalni, - akkor jobb, ha a harcra koncentrál, mert a zsoldos mestere a fegyverforgatásnak és a fiú, még ha azért tapasztaltabb is lett az idő és az élet megpróbáltatásai miatt, valószínűleg csak a szerencsének köszönheti, ha túléli a csatát.
Minden erőlködés nélkül védi Hirion támadását a férfi, aztán a fiú már érzi is, hogy újabb mégia csap le rá, hogy képtelen legyen a védekezésre.
Mivel mozdulatai szinte csiga lassúságúra esnek vissza, kétségbeesésében a fájdalom varázslatával próbálkozik és oldalra veti magát, ha másként nem megy, mint egy zsák.
Ha megszűnik rajta az átok, akkor fekvéséből szúr felfelé, ha nem megpróbál legalább elgurulni.

Hirion derekasan küzd, mint kacsa a jégen. Ám a vetődéssel is csak annyit ért el, hogy az oldalába kapott egy nagyon kis sebet. Az egykori kiképzője pedig nem hagy neki esélyt, visszalép azonnal, ahogy érzi azt, hogy az átok egyre jobban hatna az izmaira.
Gyakorlott és nem véletlenül vetett be ő is eddig két rontást. Három lépést hátra lépve várja, hogy a fattyú mentális kondíciója kifáradjon annyira, hogy az ő rutinosabb elméjével majd könnyedén megtörhesse.
De még nincs itt az ideje. Ha feltápászkodik a bénításból megszabadult fiú, akkor még van esélye támadni a tisztet. Ám jobb lesz, ha felköti a gatyáját!

Bezárva egy szobába egy képzett gyilkossal és azzal a nővel, aki évek óta a halálát akarja nem igen volt esélye és bár eszében sem volt megadni magát a sorsnak, de legalább már az a rejtély megoldódott előtte, hogy ki elől menekült évek óta. És legszívesebben a falba verte volna a fejét, hogy eddig ez eszébe sem jutott és most ezért tart itt és talán ezért fog itt vérébe fagyva maradni.
De nem pazarolhatja felesleges gondolatokra az idejét, mert a zsoldos nem hagyja, hogy meneküljön előle, a mágia legyengítette, mind az amit rá mértek és mind az, amit ő alkalmazott.
Mivel nem támadja meg a férfi azonnal, így van ideje Hirion-nak, hogy feltápászkodjon és heves mozdulatokkal támadjon, hátha visszaszoríthatja ellenfelét.
Mivel nincsenek kétségei a végkifejlet felől, nincs vesztenivalója sem, ezért torkaszakadtából segítségért kezd el kiabálni. Emlékezett, hogy az utcákon őröket látott mindenhol, talán meghallja valaki.

A tiszt lassan túl lesz a fájdalmon és a kemény kiképzés és a gyakran mostoha körülmények között telő katonasors ennek elviselésére tanította meg őt. Azért még ő sem becsülte le Hirion sötét hatalmát, és inkább védekezésbe vonult addig, amíg ellenfele fel nem emészti lehetőségeit. Annyit tudott, hogy amikor utoljára találkoztak még nem volt beavatott a kölyök, így jó eséllyel hamar kimerülhet.
Ám a fattyú nem karddal próbálja meg kihasználni az egykori kiképző bizonytalanságát, hanem a hangjával és akcióba lendül ellenfele is. A torkán szorító erőt érez és nem tud szabadulni tőle egyelőre. És a férfi Theára néz, aki tudja jól, hogy ha valaki érdeklődik, neki dolga lesz. Az ajtó az ő feladata.
Hamarosan két pár bakancs rohanása hallatszik kívülről, miközben a katona immáron makulátlan képességekkel szegezi előre ismét a kardját.
-Ez egy következő lecke, újonc! Ha valaki fuldoklik, márpedig a testedet nehéz meggyőzni a rontás alatt, az könnyen pánikba esik. Gondolatait nem tudja koncentrálni. Bár időt igényel a használata, de egyszerre kuszálja össze az ellenség gondolatait és gyengíti fegyverforgatását.
*A penge egyre közelebb érkezik és védekezésre kényszerül majd Aw törvénytelen gyermeke. Miközben odakintről hangok hallatszódnak.
-Mindenki jól van odabent? Bemehetünk?
-Ne jöjjenek be, épp meztelen vagyok! Igen, a gyerekemet kell megnevelni, semmi baj, nyugodtan elmehetnek.
*Ezzel ha nem történik semmi, az őrök elmennek. És úgy tűnik az ötletes húzás ellenére is az épp hangját nem találó fiú a kétszeres túlerő ellen nem ért el áttörő eredményt.

Lehet, hogy naiv Hirion, de annyira nem ostoba, hogy ne tudja felmérni az esélyeit, amik nem neki kedveznek. Már megtapasztalhatta a zsoldos erejét és kegyetlen kíméletlenségét, így nem is gondolja, hogy nagyon visszafogná a fájdalom átka, meg aztán nem is tudja sokáig fenntartani, de legalább meg akarja zavarni, hogy legyen ideje tervét bevetni.
Biztos benne, hogy a férfi sosem folyamodna ilyet dologhoz, ezért valószínűleg kellően meglepi őket vele. Neki nincs szégyellni és vesztenivalója sem.
A meglepetés sikerül, de a katona gyorsan kapcsol és a fojtáshoz igézetéhez folyamodik, amivel bent rekeszti Hirion-ban a levegőt, aki ezek után csak tátogni tud, aztán hátrább tántorodik, ahogy küzd az éltető levegőért.
Bizakodni kezd, ahogy meghallja a kemény lépteket, de minden reményét elveszíti, amikor a nő okosan kijátssza az őröket és azok megnyugodva elmennek.
Mindeközben még a férfi kioktatását is végig kell hallgatnia.
Egyre elgyengültebben próbálja elütni a másik közeledő kardját, de tudja, hogy ezzel talán az utolsó esélyét is elvesztette.
- Tudtam…..hogy……valaki…..az…..életemre….tör,…..hagytam…..üzenetet….az ….Első….Lord-nak……. – tesz egy utolsó kísérletet.

A férfi megfontolt és kegyetlen neveléssel sajtolták bele, hogy a képességeinek mik a lehetőségei és a határai. Talán ezért tudott olyan összeszedetten küzdeni és lehet ebben rejlik a sötét elfek előnye.
Ám a kiképzésben kibukott Hirion sajnos csak a makacs kitartást tanulta meg ott, aminek most hasznát veszi. A tiszt átka már gyengül, mikor egyre jobban koncentrál a kardra és majdnem megtörik, ám a rutin úrrá lesz.
A meszelő védés elől elkapja a pengét lebuktatva azt alatta és ahogy elsuhan a másik fegyvere a gyomra felé indít egy szúrást újra megerősödő varázslattal. Úgy látszik most sem kíméli jobban tanítványát, mint hajdanán. És eközben a fiú háta mögött mostoha anyja megszólal.
-Csak azt ne hidd, hogy az Első Lordot érdekli a te életed. Csak meg kell mondanom neki, hogy Al-Nuszránál sikert értem el a kívánsága szerint és ő simán szemet huny egy jelentéktelen senki halála fölött. Neki csak az számított, hogy az új hadvezér a régi özvegyének a férje legyen. Az ő parancsára mentem hozzá nevelőatyádhoz és most, hogy már hadúr lett a centuriója, nem fog ellne fordulni.