Volt kiképzőjétől nem is vár kegyelmet, tudja, hogy az még most is csak játszik vele. Azt is tudja, hogy elég szánalmasak a próbálkozásai, hogy feltartsa a másik támadásait, amit egyre nehezebben tesz meg, még akkor is, ha nem sújtaná folyamatos mágikus támadásokkal a másik.
Könnyedén kerüli meg erőtlen csapkodásait a zsoldos és Hirion éppen csak el tudja kerülni, hogy annak kardja keresztül ne szaladjon rajta, de húsát felsérti a penge. Már több sebből vérzik és fenyegetőzése is süket fülekre talál Thea-nál.
Akármennyire is ebben a közegben nőtt fel, azért mégis meglepi, hogy milyen játszmák mennek a háttérben. Már azon sem csodálkozik, hogy az asszony elvesztette épp eszét.
Már nem tud mit felhozni, ami megmenthetné és a levegő hiányától szédülni is kezd. Egészen a falig hátrál és elgyengülve dől neki.
- Ha….így…lesz….sajnálom,…….de ……talán……tévedsz…..és…..te …..sem…..látod…..át…..mit….akar, de…..akkor…már….késő lesz. – lihegi utolsó erejével, aztán lerogy a földre.

A fuldoklás egyre jobban legyengíti a megboldogult hadvezér egyetlen megmaradt fiát. Már agyát elönti az oxigénhiány és félre is beszél.
Ahogy elájul, szelleme kikerül a testéből és már halottnak érezheti magát. Hiszen az, neki befellegzett. De még hat órán keresztül visszahúzhatja magára a bőrét, ahogy azt beavatott selfek tudják csinálni. Véletlenül rátalált egy hasznos mágiára.
Ám a kiképző ismeri a veszélyt, már csak rutinból átdöfi Hirion gyomrát a pengéjével. És Thea felé fordul.
-A papírt! A megállapodást elvégeztem. Soha többet nem fogsz tudni zsarolni engem.
*És ha a hányattatott sorsú ifjúba szorult egy kis éjtünde vér, azonnal rájött, hogy miért várt az elején a tiszt a támadással a nő parancsa ellenére. Neki mindegy volt, ha neki is esik a fattyú a nevelőanyjának és a hullájától ő elveszi a dokumentumot, amivel fenyegetőzik állandóan.
És ezzel bizonyíthatta is volna a szemében, hogy még nem teljesen elveszett. Vagy a harcuk közben...


/Köszönöm a játékot!
Hirion eltanulta a Halál markában varázslatot./

A katona rezzenéstelen arccal közeledik és hiába minden, az átkot nem ereszti el, így Hirion szemei előtt a fekete karikák állandósulnak, aztán hiába kap már torka felé, hogy önkéntelenül is próbálja lefejteni a láthatatlan ujjakat, már semmi sem segít.
Utolsó gondolata, mielőtt a földre roskad eszméletlenül, hogy végül is sikerrel járt, hiszen azért tért haza, hogy megtudja, ki akarja a halálát oly nagyon és végül is megtudta.
A sötétség hirtelen világosodik ki és döbbenten néz körül, hiszen saját magát pillantja meg, ahogy ott fekszik a földön, miközben ő …….lebeg?
Hirtelen rájön, hogy vége…..meghalt és most minden bizonnyal a szellemek világában tartózkodik, hiszen senki sem látja. Azonban még így sem tudja megállni, hogy ne ránduljon össze, így testetlenül is, ahogy a zsoldos kardja porhüvelye gyomrába mélyed.
Aztán megtudja, hogy a katona, miért is segített mostoha anyjának! Zsarolja! Nem, mintha ez számítana valamit is már.
Ha mindenki elhagyja a szobát ő még mindig ott gubbaszt a teste felett, mert valami továbbra is visszahúzza, bár a szép lassan terebélyesedő vértócsa, ami a kezd terjengeni alatta, nem sok jóval vigasztalja. De akkor is……………
Közelebb lebeg és megérinti ….saját holttestét és…….még meleg! Még nem hűt ki teljesen, ez hogy lehet?
A következő pillanatban elsötétül előtte a világ és mikor kinyitja a szemét, rá kell jönnie, hogy ismét a testében van, a fájdalom pedig irtózatos.
Hangosan felnyög! Bár gondolatai zavarosak, azért emlékszik rá, hogy hallotta ezt a mágiát, de ő nem tudott ilyet!
Ha tud, ha nem tud, most jó lenne, ha segítene rajta valaki, különben nem csak kipróbálhatja, milyen a szellem élet, hanem végleg úgy is marad.
Az ajtóhoz vonszolja magát és minden erejét beleadva, nyöszörögve, félhangosan segítségért kiált.
Aztán ismét elájul, de a remény megmarad………………….

//Én is köszönöm a továbbiakat meg majd meglátjuk. //