Faj:  Törp

Nem: Férfi

Kor: 223

Becenév: Dru

Rang: Mágikusfegyverek kovácsa

Mágia szint: „Álmester” -> Nála jobban és rosszabbul senki sem ismeri a mágiát. Használni képtelen, ellenben jobban ismeri/érti a működési elvét, mint valószínűleg bárki más.

Az őrület, a zavartság és a szakértelem jellemez legjobban. Tudom, hiszen minden alkotásom ezt mondja. Sok viszontagságon átestem, már nem találom az élet értelmét. Egyedül az alkotás, és a szélsőségek vonzanak. Más már nem is igazán érdekel. A szélsőséges dolgokból valami különleges készíteni ez az ami éltet még. De oly régóta nem találtam semmi különlegeset, hogy már csak céltalanul bolyongok. Az emberek, az elfek, mindenki untat. Nem érzem magam igazán törpnek. A vérem oda mutat, de kívülálló vagyok. Arra vagy kíváncsi mások mit mondanak? Hát hallgasd meg magad:
Vonásai gyötörtek. Tekintete zavarosan fénylik, világosbarna szemén. Haja oldalt borotvált, néhány tincs különleges fémmel van összekötve. Bajsza ritkás, ahogy szakálla is.  Zömök testét egy hidra pikkelyeiből készült sodronying és vékony bőr ruházat fedi el. Látszólag nem különösebben zavarja a mozgásban. Az ing van olyan erős mint az acél, de 10szer könnyebb. Legfelül amolyan hát melegítőként (Vérfarkas)szőrmét hord. Egyesek szerint cimborál velük. Mások szerint a vezér bundája libeg a hátán.

Több hold telt el, mint ahány hajam van, azóta, hogy napvilágot láttam. Azután nem is láttam sokkal többször. A családom bányászattal foglalkozott mindig is, talán csak beomlott járatokat takarítani járt ki a felszínre. Apám folyton a bányában volt. A Raydani hegység két déli vonulata volt a fennhatósága alatt ez nagy nyomással és feladattal járt. Már egészen fiatal koromban én is csákányt ragadtam és tanultam a szakmát. Tízévesen már jobban ismertem a járatokat, mint sokan mások az idősek közül. Harmincas éveimben jártam mire megkaptam a mesteri rendfokozatot a bányászatból és áttértem a kovácsolásra. Apám nyilván nem örült ennek, de öcsém jobban szerette a földet túrni mint én. Ő elhivatott volt a családi bizniszben, én nem. A legtöbb műhelyt megjártam, jó kapcsolataim voltak amiket tovább építettem. A legjobbaktól tanultam és igyekeztem őket túlszárnyalni. Ez idővel sikerült is. Új nézőpontokból, új dolgokkal való kísérletezéssel képessé váltam jobb minőségű acélt előállítani. 80 évesen ismerté váltam az egész országban. Azonban a királytól egy visszautasíthatatlan ajánlatot kaptam... Ez véget vetett a jólétnek. Megkötötték a kezemet, szabályok sokaságához láncoltak. Ennek is megvolt az előnye. Olyan feljegyzésekhez fértem hozzá amelyről a nép nem is tudott. Úgynevezett sötét elfek. Túlvilági fegyverekkel és mágiával felszerelt orjások. A leírásuk az a misztikum ami övezte őket, megfertőzte az elmém. Elvágyódást éreztem. Elvágyódást a királyunktól, a népemtől, akiket sosem éreztem igazán magaménak. Elvágyódtam oda, ahol az újdonság vár... Felkerekedtem hát és a sötét ismeretlen világba indultam. Régi lezárt járatokon át hagytam el a birodalmat. Mindent és mindenkit megbánás nélkül magam mögött hagyván. Utam először az Oawa-khoz vezetett. Ők többet tudtak erről a bizonyos népről, mint az enyéim. Nekik voltak feljegyzéseik. Itt tudtam meg, hogy nem oriásokról, pusztán magas lényekről van szó. Nem maradhattam sokáig. Hiába változtattam meg a fizimiskámat, az ellenem kiadott kőrözés az utánam küldött fejvadászok előbb utóbb rám akadtak volna így odébb álltam. Nem teketóriáztam, egyből belevetettem magam a sűrűjébe és a kietlen pusztaságot vettem célba. Hogy azon belül hova? Sehova, nekem a pusztaság kellett. Mert a pusztaságon voltak akiket kerestem.
Sűrű szürke köd a szürke kietlen talajon. Zömök lépteim nyomán halk, kecses koppanások jelezték valakik érkezését. A ködből lassan fekete sziluettek tűntek elő. Hamuszürke, számomra tényleg Orjás termetű lények. De nem tocsogott karmukról a fér, karmuk sem voltak. Mi több törékeny vézna jószágnak tűntek. Sütött róluk, a gőg. Éreztem, hogy a szemükben egy senki vagyok. Ezt hasznomra fordítottam. Szánalmasan apró termetem, toprongyos ruházatom, tettetett együgyűségem hamar megnyerte a tetszésüket és érdeklődésüket irántam. Így a helyett, hogy levágtak volna vacsorára magukkal vittek. Talán ők kiláttak a ködből de én olykor csak egy mozgó ruha kupacot láttam belőlük...
A szerencse mindvégig velem volt. A felsőbb körökben tudtak a törpökről, hallották hírünket, mennyire remek kovácsok vagyunk, mennyire jól bírjuk azt a környezetet. Ezzel szemben ők kimondottan rosszul viselik az ilyesmit. Nem kétséges, hogy ismét rabszolga sorba kerültem. Ám az itt fellelhető alapanyagokból újra kellett tanulnom a kovácsolás fortélyait. Kihívás volt, ami tetszett. Alig 10 esztendő alatt az uralkodói műhelyben elismerté váltam. Az akkori vezérük magához hívatott. Itt ismerkedtem meg egy mágussal. Próbált bevezetni a mágia tudományba de képtelen voltam használni. Azonban megtanultam, hogy a kristályok és egyéb csoda eszközök amik nála voltak akár alapanyagul is szolgálhatnak. Hamar tovább lett gondolva és kiadták feladatnak, hogy készítsek fegyvert kristályokból. Minden tőlem telhetőt megtettem de a tűzet nem tudtam eléggé felmelegíteni ahhoz, hogy megolvadjanak a kristályok. Ezért vakmerően úgy döntöttem, hogy porrá zúzom a drágábbnál drágább kristályokat. Ez sem volt ám könnyű feladat... Típusától függően mindig más-más probléma állt elő. A sötét főmágus valamiféle bűbájt bocsájtott a kalapácsomra. Onnantól kezdve nem volt kristály mely ellenszegült volna suhintásomnak. Az immáron porrá őrölt kristályokat már sokkalta könnyebb volt egy már meglévő fegyverbe kovácsolni. Eleinte nehéz volt az arányokat kitapasztalni de, később már rutinszerűen tudtam, hogy miből mennyi kell, mennyit bír befogadni, és mennyitől nem szakad még le a használó keze. Idővel találkoztam egy általam közvetítő kristálynak elnevezett drágakővel. Ez képes volt varázslatokat elnyelni, magába zárni. Egyszerűen bele kellett mormolni. Onnantól kezdve pedig már porrá őrléssel fellehetett vinni bármilyen fémre. Ez tartósabb és intenzívebb volt mint bármilyen másik ráolvasás, vagy erősítő mágia. Ebben az esetben a mágia az egész szerkezetet átjárta, a legelemibb részeibe épült be eggyé vált vele.