Helyszín: Az emberek királysága.

Vészterhes idők járnak az Emberekre,és a környező Népekre...
Hatalmas pusztítások után az Emberek a békére vágynak,de sajnos még nem jött el az ideje a megnyugvásnak.
Sok hódító háború dúl a hegyeken túl,de a távolság dacára,itt is érezhető a hatása.
A szomszédos falvak és városok rettegnek a járványoktól és a Hódító nevében portyázó haramiáktól.
Végső elkeseredésében Forgotten-Erőd Grófja levelet ír a Királynak,de választ nem kapott még,ahogy segítséget sem a falvai megvédésére..
Kivétel nélküli toborzást hírdet azoknak a vállalkozó szellemü Kalandozónak,akik zsold fejében segítenek neki megfékezni a fosztogató hordáktól a birtokát.
A környező vármegyékbe futárokat küldött,akik plakátokat raktak ki a Piacterekre,abban a reményben,hogy elér a felhívás mindenkihez...



Hamarosan érkeznek is a jelentkezők ...

Most nem a királynő megbízásából jártam, hanem atyáméból, aki növényi főzeteket küldött egy régi barátjának az emberek egyik városába. Zakariás, a kalandor nagyon örült a küldeménynek és viszonzásul, mert hallotta a bátyámmal történtekről, olyan régi pergameneket küldött, amit egy felfedezett romoknál történt felfedezése közben talált és mivel szerinte tünde nyelven voltak írva és nagyon régieknek tűntek, úgy gondolta segítséget nyújthatnak. Én már nem hittem ebben.
Már visszafelé tartottam, amikor az keresztül haladva egy nyüzsgő falusi piacon megláttam a hirdetést és elolvastam Forgotten- Erőd grófjának felhívását.
Őszintén szólva hiányzott egy kis küzdelem, szívesen levezettem volna valakin vagy valakiken az egyre csak gyülekező feszültségemet, a tehetetlenség érzését, ezért kis habozás után elszántam magam.
Hamarosan már be is kopogtam az erőd kapuján és bebocsátást kértem, elmondva mi járatban vagyok.

Az idős törp morogva állt meg Forgotten-erőd bejáratánál. Kezét ökölbe szorította és fenyegetőzve kiabált a strázsákkal. Végül megérkezett a rangidős is, aki vigyorogva fogadta a mesterembert.
- Üdvözöllek barátom Forgotten-Erődben - köszöntötte az őrség parancsnoka.
- Bah, aszittem hogy melegebb fogattatásban lesz részem. Munka ügyben valék itten!
A parancsnok arca kissé gondterheltté vált a hallottak után. Ennek ellenére bekísérte öreg barátját a barakkba, majd megkínálta egy kis borral.
- A vadászatra jöttél?
- Naná! Aszt hallám, hogy baj van errefelé... gondótam szijjét nézek oszt, ha kell, akkor bezúzok pár koponyát.
- Na azt jól teszed. Sajnos kevés erre a harcra fogható ember, te pedig egymagad felérsz vagy öt zsoldossal.
- Örűjjé hogy a barátim vagy, mert most eszt nem veszem sértésnek! Inkább aszt mongyad, merre lehet jelentkezni! Túl soká álltam a kohó megett, elkéne mán a harciasabb testmozgás.
- Adok melléd valakit, aki elkísér a megfelelő helyre!
Így hát a páros nem időzött sokáig a barakkban. A törp kapott egy fiatal suhancot, aki elkísérte a helyre, ahol jelentkezni kell. Toryg pedig nem habozott, kopogtatott, majd bemasírozott az épületbe.

-Üdvözöllek benneteket,Jóurak!-hajolt meg a jelentkezők elött az Erőd ura. -Köszönet néktek,hogy  jobbágyaim s  birtokom segítségére jöttetek ! A veszély ami sajnálatosan fenyegeti birtokomat,az nem éppen hétköznapi!..ahogy a jutalmazás és a zsold sem az!-nézett körbe,aztán folytatta. -Két napja újra betörtek a déli határunkra,és felégették egyik falunk..bár a Királynak küldtem üzenetet..de eddig még nem érkezett válasz.. Félek,hogy mire ideér a válaszlevél,akkorra már nem lesz ki átvegye.. Igy küldtem ki hírlevelet..és most Önöket üdvözölhetem!-hajtotta meg fejét ismét. -A nemrégi üzenetben,ahol még talán a felgyújtott falú túlélőiről volt szó...úgy hírlik elhurcolták őket és a hegyek felé terelték szerencsétleneket-bár a hely három napi járóföldre van...igy pontos számot nem tudunk a bajbajutottakról.. -Kérlek hát,hogy találjátok meg és hozzátok ide ebbe az Erődbe a falusi személyeket..akik túlélték a rombolást.. De van köztük egy nő...akit ha megtaláltok s idehozzátok elém...külön hálás leszek.. Adok egy vezetőt is ha kérnek...és mindent ami szükség lehet.. Alteas mindenben a segítségükre lesz!-rámutatott az egyik oldalvást állt férfire,és aztán elment. -A kért vagy most előadott "kívánságokat"hamarosan beszerezzük..és holnap hajnalban idulhatnak is. Addig meg a söntésben várja magukat étel s ital!-mutatta  az irányt..-és azzal fordúlt is vissza az Erőd felé.. -Ha lábas jószágokat kívántok..akkor meg a Mindenesem abban segít.. -Remélem szerencsével jártok jó urak!!


Lassan éjfél is már...de holnap hamar eljön..

Hamarosan már a gróf elé is kísérnek, ami azt mutatja, hogy bizony sürgős lehet a dolog és legnagyobb meglepetésemre egy ismerős törpbe botlottam a fogadóteremben.
- Thoryg! – jutott eszembe pillanatok múlva a férfi neve is. – Jó újra látni téged, barátom. – ropogtattam meg a kezét, ha elfogadta.
Az erőd ura nem is vesztegette a szót, azonnal a lényegre tért és részletesebben elmagyarázta, hogy mi a helyzet, mennyire is súlyos a helyzete.
- Tudtommal a királynak sok hasonló gondja van és most is a határnál viaskodik az orkokkal. – mondtam a grófnak, hiszen a hírek gyorsan terjedtek, ám lehet ide még nem értek el. - Én azonban szívesen állok a rendelkezésére íjammal és kardommal. – biccentettem meg a fejem.
Meglepett, hogy a gróf külön kiemelt egy nőt, de biztos fontos lehetett neki, mert hamar lezárta a beszélgetést és emberére, Alteas-ra bízott minket.
- Lehet tudni kik voltak a haramiák? Orkok? Selfek? Más zsiványok, akik csak zsákmányt akartak? – kérdeztem hát tőle. – Vezetővel gyorsabb lenne, de ha el tudjátok könnyen magyarázni az sem kell, viszont egy lovat elfogadnék,ú gy mindenképp gyorsabb lesz. És ételt, italt az útra, nem lehet tudni mennyire jutottak, bár ha foglyokkal mentek, nem haladhatnak gyorsan. – elmélkedtem kicsit hangosan, majd biccentettem Alteas-nak, elfogadva az invitálást. -
Egy jó kis alvás után készen állok, hogy hajnalban útra keljek és megnézzem mi a helyzet abban a faluban.

Miután Toryg megérkezett a városba, szinte azonnal mehetett is a gróf elé. Folyamatosan zsörtölődött, majd egy ismerős hang rázta ki a világából. Kissé mérgesen nyújtott a felé nyújtott kézre, de amikor meglátta ki az, alaposan megszorította azt.
- A nevem Toryg! Ne köpjed az elejit hegyesfülű barátom! -mondta, majd ennyiben is hagyta a dolgot.
Ezután elkezdődött az eligazítás. A törp nem foglalkozott különösebben a történtekkel, csupán csak szét szeretett volna csapni néhány fickó füle között. Ez a feladat pedig pont kapóra jött neki.
Miután a gróf befejezte a beszédét, Viridiel azonnal felajánlotta a szolgálatát, mire Toryg csak mormogott valamit, ami leginkább beleegyezésnek tűnt. Mivel az elf feltette a törp számára is fontos kérdéseket, ő már nem tett fel újabbakat. Inkább megvárta amíg válaszolnak azokra.
- Én aszondom, jöjjék valaki és mutassa meg az utat. Ha pedig ott vagyunk, megpróbáljuk követni a nyomokat. Reménylem, jól olvasád a nyomokat elf, mer az én szemem nem a legjobb erre! Ami pedig az ellátást illeti. Pár napi élelemre van szükségim, szárított husokra! Ezen kívül örülnék egy sátornak, meg egy hátasnak. Asszem más nem köll!
Ezt követően befejeződött a megbeszélés, így Toryg is elvonult pihenni.

Másnap reggel nagy sürgés-forgásra ébredtek..

A hálóhelyetekről kilépve ,kiabálásra lesztek figyelmesek..

-Tűz van!..mindenki a falakhoz!..oltsátok a tűzet!..az Istállóknál a lovakat vigyétek ki!Menekítsétek az embereket..az állatokat is!

A kiabáló ember Alteas..aki kétségbeesetten ordít a rémült szolgáknak..

-Mindenki kifelé a Várból!..nem tudni hogy lesz-e még tűzgóc!...-aztán rohan kifelé a folyosóról..

-A Vendégeket felkelteni!...Jusson ki mindenki élve!...Hagyjátok a felesleges holmikat!...az Emberélet a fontos!-kiált ahogy a torkán kifér

Ha kimentek az épületből ,akkor egy hatalmas lánggal égő Istállót láttok,és terjedni kezd az épületre is.ahol aludtatok..

Távolabb a dombtetőn egy katapult látszik,ahogy a következő tűzes golyót repíti a Vár felé..

A megkért holmitok a szobátokban van,és a lovak is készen álltak az indulásra..de most valahol a belső udvaron toporognak a lovak is,ahogy az emberek..

Sokszor tapasztalhattam már a törpék nyers mogorvaságát ahhoz, hogy zokon vegyem Toryg kiigazítását, így csak keményen megszorítottam a kezét.
A gróf ismertetője után én nem haboztam igent mondani és ahogy kivettem a törp morgásából ő is és neki sem volt több kívánalma, mint nekem.
- Ha vannak nyomok, akkor megtaláljuk őket és olyat még nem láttam, hogy ne lett volna. – erősítettem meg az erdei elfek hírét, hiszen ez mindig is népem erőssége volt.

Másnap már korán talpon voltam, ahogy a várnép is, de túl nagy volt a nyüzsgés, hogy ez normális legyen. És nem is volt……
- Már fent vagyok! Mi történt Alteas? – kaptam el a bőszen parancsokat ordibáló férfit. – Ki támadta meg a várat?
A kérdés jogos volt, hiszen nem volt nehéz észrevenni sem a tüzet, sem annak okozóját azon a dombtetőn, ami kedvezett a támadóknak, hiszen szinte be lehetett látni a falon belülre róla.
Minden valószínűség szerint nincs időnk sokat társalogni és nem is akartam Alteas-t feltartani, így azonnal felkaptam a tarisznyámat, amibe már minden bele volt pakolva. Szeretek felkészülten útra kész lenni.
A lovak hangját hallani lehetett a tűz pattogásán túl is, ideje volt kivinni innen őket, mielőtt maguktól vágnának neki.
- Toryg! – káltottam a törpe után, mert a füst kezdett nagy lenni és ha előkerült, akkor indulhattunk a lovakhoz. – Ki tudunk jutni a kapun vagy máshol? – kaptam még el Arleas-t, mert akár ismerhetett más rejtekutat.

//Lnézést a késésért!//

Toryg nyugodtan szunyókált, egészen addig, amíg fel nem riadt az üvöltözésre. Mivel egy harcedzett törpről van szó, hamar észhez tért és azonnal felöltözött. Ezt követően teljes harci díszben és felszerelésben rohant ki az épület elé, hogy megnézze mi történt.
- A rossz nyavalya törné ki az összes korán kélőt! - üvöltötte mérgében, majd amikor meghallotta a nevét, azonnal a hang irányába sietett.
- Nah, itten is van az ellenség! Honnét tudánk megkerülni aszta katapultot? Elsőnek avval kő végezni, utána mán szíjjét csapunk a fülük között!
Majd a mogorva törp szitkozódva szállt fel a hátasára, hogy végre elindulhasson.

Szerencsére Toryg sem tűnt el a füstben és hamarosan már harsány, el nem téveszthető hangját is hallatja, a szokásos harciasságával megfűszerezve, de végül is igaza van.
Ki kell iktatni azokat a hajigáló gépeket, különben itt kő kövön nem marad.
Alteas talán az egyetlen, akinek a helyén van az esze, na meg annak a 20 válogatott katonának, akiket maga és mellénk rendelt.
Szélvészként vágtatunk ki a kapun, ott azonban nem tudjuk elkerülni az egyik tüzes golyóbis, mely következtében szétspriccelünk, de újból összeverődni csak hárommal kevesebben tudunk.
Szerencsétlen Arleas a gróf jobb keze is az áldozatok között van.
- Ha nem akarjátok minden szeretteteket veszni látni, akkor el kell pusztítani azt a fegyvert. – intek a dombra. – Valaki tud kerülő utat, a hátukba? Ha igen, akkor ugorjon az élre, mi meg követjük és szétcsapunk odafenn.
Ha valakinek nincs jobb terve, akkor ennél maradunk, hiszen úgy hallottam a törpe sem gondolta másként az előbb.

A törp harcos folyamatosan dobálta a szitkokat az ellenség irányába. Amikor kiértek a kapun, egy lángoló golyóbis csapódott be közéjük. Torygnak csak szerencséje volt, hogy nem pörkölődött meg. Azonban a lova annyira megijedt, hogy azonnal ugrálni és rugdalni kezdett, aminek hatására a törp leesett.
- Hogy a ragya cifrázná meg a tomporit annak, amék ide lűtt! - ordította, miközben az öklét a katapult irányába rázta. - Néhány harcos gyüjjön vélem! Mi szembű rohanánk meg az ellent. Azzal a nyavalyával nehéz célozni, oszt még a tőtés is idő. Ki gyün velem mókázni? Majd mi elterelénk a figyelmet a hegyesfülűrő!
Toryg ezután vár pár pillanatot, hátha valaki mellé áll. Bárhogy történjen is, az eszeveszett törp újra lóra pattan, majd rohamozni kezd. Ha vannak vállalkozó szelleműek, akkor velük, de ha nincsenek, akkor egyedül ront az ellenségre.

Hamar akad olyan, aki tud egy kerülő utat a fák között a domboldal tetejére, amit lóháton is meg lehet közelíteni és meglepő módon kíséretünk sem az a betoji fajta, mert a megdöbbenés és a veszteség ellenére, hamar összekapják magukat. Mintha szavak nélkül is megértenénk egymást, röpke időn belül kettéválik kis csapatunk és míg a káromkodó Toryg ellohol egy fél tucatnyi emberrel, hogy magukra vonják a figyelmet, én is legalább ennyi lovassal kanyarodom be az erdő rejtekébe, ahol aztán amennyire az ösvény engedi, hajszoljuk paripáinkat előre, hogy hátulról csapjunk le a támadókra.
Az első katapultot elérve, lassítás nélkül zúdulunk rájuk és kihasználva lendületünket kaszaboljuk őket, vagy kergetjük szanaszét.
Ha sikerül, akkor kötéllel a katapultot is igyekszünk feldönteni, hogy soha többé ne használhassák.