/Octavia és a főpap/


Két elemi mágus tart az emberek királyának palotájában a főkapu felé. Az épp fővárosban tartózkodó Octavia is megkapta az üzenetet, hogy az uralkodó várja az épület előtt. Ám ugyan ezzel Gwardowyrt is zaklatták immáron másodjára e napon. Csak most nem a trónterembe kellett mennie.
-Üdvözöllek benneteket! -kezdte a már csataménjén ülő Astelath, mikor külön utakon odaértek- Eddigi életetek legfontosabb feladatát bízom most rátok. Az idő sürget minket, ezért nem tudok én elmenni egy nagyon fontos ügyben találkozni déli szövetségesünkkel.
A törpék szava ezúttal sokkal fontosabb lesz, mint valaha is számíthattunk rá. Mint már tudjátok, nem régen egyezségre jutottunk az erdei elfekkel egy közösen védelmezett kereskedelmi útról, mely határaink külső részén fut végig. Egy olyan földet fogadtak el így a mienknek, melyért már nagyon hosszú idő óta harcolunk az orkokkal.
A tündék ígéretes kezdet után kivonultak a területről és csapataink egyedül maradtak az egyre gyakoribb ork portyák kereszttűzében. Én magam is oda sietek védelmezni, ám titeket most délre küldelek. Meg kell próbálnotok aláíratni egy dokumentumot a törpökkel, hogy elismerik jogos területünknek.
Két közös szövetségesünk szava talán elég lesz az agyarasoknak, hogy legalább csökkenjenek a támadások száma. Járjatok sikerrel! Sokunk élete függ küldetésetektől.
*Ezzel egy szalaggal átkötött, viasz pecséttel lepecsételt papírt nyújtott át nekik. A sötét elfek elleni szövetség mindig is visszásságokkal teli volt. Az ork-erdei elf-ember-oawa és törpe népek egymás védelmét ígérték közös ellenségükkel szemben. Ám tovább folytak az évszázados acsarkodások.
Első sorban Oughwar gyerekei és a nagy síkságon lakó emberek között, melyben törékeny volt az egyensúly. Mind a két nép igen szapora volt. Míg az emberek a többi ország által elfogadott határain kívül letelepedni vágytak és falvaikban arra vágytak, hogy békésen termeljenek, addig az ork nép csatában szerzett dicsőségről álmodott és eme településeket fosztogatta.
Minden megváltozni látszott, mikor az erdei elfek védelmet ígértek a lerombolt községek, kisebb városok felépítéséhez és egy új kereskedelmi úttal hivatalosan is elfogadták az emberek igényét a semleges vidékre. Ám eme támogatásuk tiszavirágéletűnek bizonyult.
Úgy tűnik az uralkodó nem csak a kard erejében bízik, hogy újra nyugalmat hozzon Braslov életében.

A gyenge király, én csak így hívom Astelath királyt. Az ő uralma alatt, az emberi nép nem néz szép jövő elé, szinte szégyen, hogy ő ül a trónon. Bizonyára a támogatói másképp vélekednek erről. Ez a baj a királyi családokkal, a vér még nem tesz jó uralkodóvá.
Miközben a palota felé mentem egészen izgatott lettem. Vajon mit akarhat a király?
Mikor odaértem rangsor sorrendben, először a királyt, majd a főpapot üdvözöltem az etikai elvárásoknak megfelelően.

- Jó napot felség, jó napot Gwardowyr főpap!

Az öreg meglehetősen aszottnak néz ki ma. Bizonyára valami nagyon fontos dolgot csinálhatott az éjjel. Nem szeretem, ha a közelembe van, szinte gyűlölöm, ha beszélni kezd.
Miközben magamban csipkelődtem. A király elmondta küldetésünket.
A főpappal fogok közös küldetésre menni. Ami már önmagában megtiszteltetés, ráadásul egy ilyen fontos feladatra bízott. Nos, ezt örömmel nyugtázom. Álnok vigyorra húzódik a szám:

- Örülök a megtiszteltetésnek és ha megengedi, sok szerencsét kívánok önnek is, felség!

Majd a főpapra néztem kissé megvetően, vajon ő mit lép.

A feladat nem lesz egyszerű, azt a törékeny békét, amit ennek a senkiházinak sikerült valahogy megkötnie, most szorosabbá kellene kovácsolnunk. Egy kereskedő út és egy aláírandó szerződés.
Ez mind szép lenne, ha nem lenne egy apró tényező a dologban.
A törpök!
A legmakacsabb és legostobább nép, akikkel eddig találkoztam. Nem tudom, mi lesz ennek a vége, de muszáj jól szerepelnem.
Győzzön a diplomácia.
Apropó indulás előtt, még jelentenem kell a dologról a sötét elfeknek. Ezt meg is teszem, hátha van valami utasításuk.

Nem tudta, hogy már megint mi lehet. Van, hogy hetekig nem látja a királyt, most meg már másodszor hívatja öreg csontjait, ami valahol még bosszantotta is Gwardowyrt, de hát ha egy uralkodó hívatja az ember fiát, akkor nem mondhatja azt, hogy fáradt vagy nincs kedve, hanem megy.
Azonban elfelejti azonnal ezt a fáradtságot, amikor meglátja az útra készülő királyt, meg a megjelenő Octavia Yar-t, a herceg mágia oktatóját, aki fiatal kora ellenére igen csak sokra vitte.
Sokat megélt már az udvarban, így jóságos arccal fogadta a köszönését és viszont biccentett.
Már akkor eszébe jutott, hogy nem fordított Octavia-ra elég figyelmet, mikor kinevezték. Persze értesült róla, hogy milyen tehetséggel áldotta meg a rendet az ég, de megvolt a saját kedvence.
Azonban a nő túl nagy hatalmat kapott a trónörökös oktatójaként, hogy ez most megváltozzon és mikor elkezdte felmérni a körülményeket, akkor nem volt meggyőződve róla, hogy nem hibázott ezzel.
Azóta a főpap óvatosabbá vált és most nagyon kíváncsi volt, miért van itt Octavia is, mi olyat akar mondani a király, ami mindkettőjüket érinti.
~ Déli szövetséges? Törpék? ~
Természetesen tudta Gwardowyr, hogy miként alakulnak a határ mentén az események, hiszen maga is tevékeny részese és a megfelelő helyen megvannak az emberei, de az még neki is új, hogy a király szorosabbra akarja vonni az együttműködését az aprónéppel is.
Persze a taktikája nagyon is érthető és csak egyet tud érteni vele.
Azzal már kevésbé, hogy ehhez magára a főpapra van szükség!
Na, de a mostani képlékeny hatalmi helyzetben nem fog ellentmondani Astelath-nak és ezzel előnyt adni a Főtanácsosnak.
Octavia máris megelőzte a válaszadásban és a búcsúzkodásban.
- Mindent el fogok….elfogunk követni, hogy sikerrel járjunk felség. – vette el a papírokat. – Ahogy abban is bízom, hogy Ön is szerencsével jár. – hajolt meg a király felé.
Szeme sarkából látta Octavia felé vetett pillantását és érezte, hogy valami nem stimmel vele.
A Főpap mindig is a királyság és az uralkodó érdekeit tartotta szem előtt és most is ez volt a terve.
Minden erővel azon lesz, hogy előre vigye a szövetség dolgát és ezzel megmentse a népet a sötét elfek jelentette fenyegetéstől.
- Ha felkészültél, két óra múlva várlak a déli kapunál. Remélem elég lesz és tudod miként készülj fel az útra. – néz a nőre, aztán ő is elindul, hogy összeszedje ami kell.
Elsősorban egy nyugodt, kényelmes nyergű ló……

Az uralkodó és az elelmi mágusok útjai elválnak egymástól. Rossz belegondolni, hogy az elkövetkezendő nagy csatákban megint megismétlődhet az, ami már megtörtént és súlyos árat kellett fizetniük érte, amikor is a főpap bölcsessége nem segített a csatamezőre készülődő hadat segíteni akaró papoknak.
Miközben a Raydani-hegységet igyekeznek elérni, a hosszú és még sok kalandot ígérő úton majd lesz talán bőven idő elmesélnie a főpapnak a királlyal való mai napi első beszélgetését, amikor is Jelena grófnő leányára bízott pár paptársát, hogy vezesse őket a harcmezőn.
Ám a fővárost elhagyva a vidék egyhangúságát -mely nem áll másból, mint szántóföldből, falvakból és a települések közelében ültetett gyümölcsösökből vagy kisebb vad ligetekből, hirtelen a monotonitást megöri egy rövid időre egy érdekes hang. Egy férfi mintha a Túlvilágról kiáltott volna. Nem volt semmi értelme, inkább csak valami hangszín felcsendülése, mielőtt betűvé formálódna és mire megfoghatnák, hogy melyik is votl ez, elveszett a messzeségben.
Már nagyon közel járnak a következő kis községhez, a házak már látszanak. Ám ekkor újra felcsendül és most már kivehető, hogy a ködbe búrkolozó közeli kis erdőből jött. Talán valamelyiküknek dönteniük kellene, hogy merre tovább... Ha a kevés látási viszony ellenére szétnéznének a fák között, akkor ahogy közelednek egyre ritkábban, de azért időről-időre felcsendül ez a hátborzongató nesz.
Ha jobbnak látják gyanús dolgokba nem bele kezdeni, akkor inkább az úthoz tartsák magukat és ne figyeljenek arra, hogy mit hallanak a rengetegből. Ugyanis ebben az esetben valami mesélő által is nehezen megmagyarázható indokból nem is hallanak több ilyen hangot. Milyen jó! A problémát ezzel a választással megoldották és elméjükből csak a kardcsörgés hangját kell kizűrniuk abból az irányból... amit meg nem hallanának, ha az első lehetőséget választották volna. (Abban az esetben, ha eldöntik maguk között, hogy a faluba mennek uscsakazértis és a pár lépés után elinduló kardcsörgés miatt eszükbe jutna az erdő felé fordulni, akkor sem tér vissza a hang a második esetben, csupán a kardcsörgés lesz egyre erősebb... még mielőtt elérnék az első fát olyan hangos, mintha közvetlenül a fülük mellett csapkodnák a pengék egymást.
Na jó! Az út elég kényelmes még mindig, mert ha nem térnek le róla, akkor csak távoli harc „dallama” maradna csak. De most kellően bonyolultan leírtam, hogy IJESZTŐ A KALANDMESTER SZERINT IS AZ AZ ERDŐ!)


/Bocsi a hülye fogalmazásért!/

A főpap a szokásos,bágyadt nyugodtságával intézi a dolgot. Az évek során egyre inkább növekszik felé a gyűlöletem, s néha már majdnem kimondom, amit gondolok. De nem, türtőztetnem kell magam. Legalábbis ,ah nem akarom, hogy a kis Jelena legyen a helyemen. Mikor a főpap útnak ereszt, akkor fogalmazódik meg bennem, hogy mit is kell vinnem az útra. A szokásos felszerelést és egy kis élelmet. Az időt amit az utazással töltünk, fogalmam sincs, hogy fogjuk elverni...
A kocsi megérkezett, elindultunk, s az unalmas tájat, fantáziálással töltöttem meg. Mikor egyszer csak megkérdeztem:

- Hogy van Jelena grófnő, ha szabad kérdeznem? A cselédektől úgy halottam, Ön különösen nagy figyelmet fordít rá.

A nagy figyelmet lehet egy kissé gúnyosabban mondtam, de a kérdést talán érthető volt. Rájöttem, hogyha elbeszélgetek kicsit ezzel a férfival, rájöhetek néhány dologra. Hiszen olyan keveset van alkalmam ezzel az "atyaúristennel" lenni.

A beszéd után, egy erdőből különös hangok szűrődnek ki, s már azelőtt is halottam.

- Ön is hallotta ezt a fura zajt? Mintha egy férfi kiáltozott volna.

A ködös erdő és a túlvilági hangok, sohasem tartoztak a vágyaim közé. Ezt meghagyom a harcosoknak és a kalandoroknak.

- Én javaslom menjünk tovább.Minél gyorsabban. Nem dolgunk a hősködés.

Ha továbbegyünk és a lánccsörgés is halljuk és a pap esetleg vissza akar fordulni, azt hazudom neki:

-Már nem hallok semmit, látja biztos, csak káprázat volt.

Gwardowyr elégedetten látja, hogy Yar kisasszony nem az a locsi-fecsi típus és ráadásul pontos is, így a megadott időben meg is jelenik, hogy elindulhassanak.
Az is nagy könnyebbség, hogy most nem lovon kell zötyköltetnie öreg csontjait, hanem a király kocsit biztosított számukra, így kényelmesen hátradőlve élvezheti az utat.
- Jelena grófnő igen nagyrabecsült asszony, aki ……..aki sokat tesz a királyságért. – bólintott a főpap a lány kérdésére, bár magában még hozzátette ~ és saját magáért ~. – Még saját lányát sem kíméli és bár igen tehetséges tanoncunk, mégis egy sereg élén a határra küldte őt, hogy megvédelmezze népünket az ork betörésektől. Jó pár mágust is küldtem velük, hogy segítségükre legyenek.
Nincs oka Gwardowyr-nak, hogy ezt a tény titokban tartsa, hiszen ezt mindenki hallhatta, aki reggel jelen volt az uralkodónál.
Mindenesetre elég érdekes, hogy a herceg oktatója is felfigyelt erre, a hangsúlya is hagyott némi kívánnivalót maga után, de remélhetőleg csak egy szokványos kíváncsiság vezette és nem más.
- Talán ez okoz valami problémát? – húzza fel a szemöldökét azért, mert jobb tiszta vizet önteni a pohárba, de az ő hangja barátságos marad.
Aztán nem soká különös hangok szivárognak be a kocsiba, mintha valaki kiabálna. A pap előre is hajol, hogy jobban hallja, miközben igent int a fejével a kérdésre.
- Hallom. Mi lehet ez?
Mivel követségbe indultak és nem csatába, így hajlott a Főpap arra, hogy ne ugorjanak bele valami olyan helyzetbe, amit nem látnak át, így elfogadta Octavia szavait.
Azonban alig mentek tovább most már határozottan az volt az érzése, hogy valami harcba szaladnak bele, a kardcsörtetés egyértelműen ezt jelezte.
- Valami harc lehet előttünk, talán valakik bajban vannak.
A lány viszont nem hall semmit, amit nagyon furcsáll, hiszen egyértelműen hallja. De hát………
- Jól van, maradjunk az úton. – nézi még egy darabig fürkészve az erdő szélét és hideg borzongás fut végig rajta, mert látni nem lát semmit.
- Ez igen…….szokatlan……valami nincs rendben ezzel az erdővel……- osztja meg véleményét, de öreg már ahhoz, hogy felesleges harcokba keveredjen.
Első a megbízás, a király bízik benne.

Hőseink fülét megtérfálja a képzelgés és hátborzongató dolog arra gondolni, hogy ködbe vesző fák közé betérve derítsék fel a különös hangok eredetét. Miközben a Yar lány a saját fülével hallott hangokat is letagadja, ez végkép meggyőzi az öreget, hogy jobb lesz terv szerint folytatniuk az útjukat.
Egy ponton túl hirtelen lesz vége a kardcsörgésnek is. Nem is sejtik, hogy ez nem az összecsapás végének köszönhető, hanem kiértek egy csontözvegy területéről. Bármennyire is mindent elkövetett, hogy csapdába csalja őket és az erdő közepén a mocsár süppedős talaján örök álomra szenderítse a két papot, óvatosságuk nagy veszélytől mentette meg őket, talán életüket is köszönhették az elővigyázatosságuknak.
Hamarosan beértek a faluba és néhány helybeli odasiet hozzájuk. A legdíszesebb gúnyájú, kinek pödört bajusza van meg is szólítja őket.
-Jaj, nagyon örülünk, hogy kegyelmesitek eljöttek szerény falunkba. Már több üzenetet küldtünk őfelségének, hogy küldjön katonákat vagy papokat, hogy emgszabadítsanak minket a környéken ólálkodó milliónyi szörnytől.
Halott szellemekről, járkáló csontvázakról regélnek az erdő környékén, miközben mezőinken gyilkos farkasok tizedelik nyájunkat, sokszor az embereket is elragadva. Pár éve még háromezren laktak nálunk, de mára alig húsz-harminc család maradt. Aki nem halt meg, az elköltözött az újjá épült városba, Braslovab vagy más helyen próbált szerencsét.
Annyira örülünk, hogy végre küldtek embereket, hogy megszabadítsanak minket a veszedelemtől.
*Nem túl gyakran járhat erre felé a környék nemese és úgy általában senki sem. Bár a fővárosból a Raydani hegyekbe vezető forgalmas útvonalak egyike lenne ez, úgy tűnik a csapások sorozata megtizedelte a lakosokat.
Ha megállnak és úgy döntenek, segítenek a helybelieknek, akkor húsz markos legényt össze tud szedni a város vezetője, hogy a segítségükre legyen. Ha felvilágosítják őket, hogy nekik más küldetést osztottak, akkor folytatják tovább az útjukat.
Ez utóbbi esetben a falu határában, távol a lakott településtől, ahol már a gabonaföldeket is elhagyták és a rétek következnek farkasok gyülekeznek körülöttük jobbról is-balról is. És nem ijedősek, hamarosan húsz ordas ront rá a szekerükre a legkülönbözőbb irányból. Ha a segítség mellett döntenek, akkor a megtermett legények ott vannak melletük segítség gyanánt, de ebben az esetben a falka óvatosabb és bevárja az összes tagját. Így harmin árnyfarkas kezd el körözni körülöttük.
A tűzgolyóik messziről hatástalanok, csak testközelből lehetne úgy lőni rájuk, hogy ne vegyék észre és ne váltsanak köd szerű alakot. Nagyon veszélyes lények. És hagyományos rokonaikhoz hasonlóan óvatos vadászok. A majd kéttucatnyi csoportra nem is vetnék rá magukat, ezzel a papknak komoly időt biztosítva, hogy valamit kitaláljanak ellenük.
De vajon a lovak közé csapva menekülni nem legalább ennyire hatékony?
Jól meg kell gondolni, mit is csinálnak!

Mielőtt a főpap szavaira válaszolhatnék lejátszódik a kis incidens és mindketten inkább a hősködés helyett, a az értelmet választjuk.
Vigyáznom kell a hangsúlyommal, túlságosan kezdek gyanússá válni az öregnek. Ha kiderülne, hogy minden vágyam holtan látni, vagy legalábbis a helyére kerülni, biztos nem lenne ilyen nyugodt.
Bármi is volt elmúlt...lehet tényleg valahol csata volt?
Mikor beérünk egy faluba az undorító csőcselék egyből belénk botlik.
Egy pödört bajuszú kis pondró beszédbe elegyedik velünk és a segítségünket kéri.
Semmi kedvem segíteni az alja népnek. Figyelmen kívül hagyom őket és szólok a kocsisnak:

- Mi lesz már? Csapjon a lovak közé!

Majd nagyképűen hátradőlök és próbálok nem tudomást venni a söpredékről. Ki vagyok én? Holmi közönséges harcos mágus?
Ha nem segítünk nekik, akkor minden halad tovább a maga útján, viszont veszélybe kerülünk.
Egy falka vesz üldözőbe minket. Nagyképűen mondom:

- Chh, egy falka kiscica. Intézzük el őket most, nincs kedvem, ahhoz, hogy kocsis nélkül maradjunk. Talán nem fáraszt el néhány átlagos farkas elintézése...

Majd várok mit mond a pap. Mintha ő jobban aggódna...

A főpapot azért kicsit idegesíti a csatához hasonlító zaj és, ha nem lenne hölgy táraságban és fontos királyi feladattal ellátva, akkor biztos utána is nézne, de most inkább tovább megy. Ahogy elhagyják az erdő vonalát a hangok is elhalnak.
A falu nem túl nagy és mikor a kocsi begördül, azonnal előkerül az elöljáró, mert minden bizonnyal az, aki legjobb gúnyájában, nagy hajlongással és tisztelettel megszólítja őket.

Gwandowyl egyre magasabbra húzza a szemöldökét, ahogy a férfit hallhatja, mert bizony szegény elég nagy tévedésben van, de azt is elgondolja, hogy ezek az emberek a király adózói, akiknek kieső munkája és parasztja, az ő kincstárát szegényíti, a védelmükre meg a koronázásakor felesküdött.
- Valamivel magatokra szabadítottatok valami átkot? Történt valami különös, ami után elszaporodtak itt a szörnyek és a farkasok? – faggatózott az idő pap, intve a kocsisnak, hogy hagyja figyelmen kívül Yar kisasszony indulási szándékát. – Van valami gócpont, ahol erősebb a jelenlét?
Mivel ez egy forgalmas kereskedelmi út is, Gwandowyl dönt.
- Segítünk nektek és elűzzük innen a szörnyeket, hogy utána nyugodtan dolgozhassatok tovább. – mondja a férfinek, majd a lányhoz fordul. – A király segítségét kérték és mi a király küldetésében járunk. Talán „pazarolhatunk” egy kis mágikus erőt, hogy megvédjük urunk földjeit és parasztjait. Ugye, te sem gondolod másként?
Az előljáró megörülve a hírnek, azonnal előkerít húsz erős legényt, akiket mellénk ad, hogy támogassanak fizikailag minket.
- Árnyfarkasok! – jegyzi meg a főpap, ahogy útközben körbe kezdik venni őket a ragadozók. – Ezek nem kiscicák Octavia, ne becsüld le őket. Okosak és várnak, hogy még többen legyenek és egy rohammal legázoljanak minket. De meg kell előznünk őket, ebben igazad van.
Gwandowyr nem is habozik, hogy hatalmas szélvihart kavarjon, ami felszippantja a köröző farkasokat, de hagy rá lehetőséget, hogy a lány is bizonyítson, hogy nem hiába ő a herceg mágia oktatója.

A főpap jobbnak véli a lány szándékait kicsit figyelmen kívül hagyni és inkább szán egy kis időt erre a problémára. Hiszen ha így folytatódik, akkor teljesen kihal ez a vidék és csak fészke lesz a bestiák szaporodásának és tovább terjedésének.
-Először az erdőben bukkantak fel furcsa lények. Sokan nem is tértek vissza, akik oda mentek. A föld ura is a két fiával ott veszett. Ez után kezdődtek először csak havonta-kéthavonta egy-egy kisebb támadás. De mára ki sem lehet mozdulni a faluból, hogy ne vessék ránk magunkat az ordasok.
*A mezők felé veszik az irányt, ahol a főpap szélmágiával próbálkozik. Ám az állatokat felkapó örvények bár magasra röpítik, leérkezve elhomályosodott körvonallá változnak és jól láthatóan kutya bajuk, mikor leérnek a zuhanásból. Ráadásul úgy tűnik, hogy bármikor árnyalakká tudnak változni és ilyenkor megszűnik a levegő hatása is rájuk, így érthető ezek után, miért nem emelkednek még magasabbra, ahol már bajuk lenne.
Ám nem minden haszon nélküüli a próbálkozás. Most már jól tudják, hogy mivel állnak szemben. Viszont olyan taktikát kell ellenük használni valószínűleg, amit nem tudnak előre számítani és így nem védekeznek a támadás ellen. Mert máskülönben valószínűleg csak akkor győzhetnek, ha annyi ideig támadják az egyiküket, hogy az már nem tud a mentál síkon maradni és újra húsvér alakot kell öltenie, amiben sebződne.

A főpap úgy gondolja, hogy foglalkoznunk kellene velük. Mikor a kocsisnak int, hogy ne hallgasson meg, dacosan félrehúzom a szám és továbbra sem nézek a pornép felé.
Látszólag egész jól kijön a csőcselékkel, bizonyára onnan származik, mégis ki ez az alak? Miért segít nekik?
A királynak ott vannak az erre képzett segítői, mi nem holmi közönséges mágusok vagyunk, hogy mernek egyáltalán hozzánk szólni?
-Ugye, te sem gondolod másként?- hangzik a kérdés

- Amit óhajt, magasságod!

Hogy szakadna rá az ég, itt helyben. Húsz semmitérő kis pondrót sodor össze a szél nekünk. Könyörgöm!!!
Mikor aztán továbbmegyünk rákérdezek a főpaptól:

- Ne vegye tolakodásnak, de ha minden faluban megállunk segíteni, sohasem érünk oda. Máskülönben a királynak képzett emberei vannak erre. A mi...hogyismondjam...rangunk, nem engedhet meg magának ilyen közönségességet.

Mikor megtámadnak ezek a farkasok, a főpap elmagyarázza, hogy ezek nem közönséges farkasok. Áh, igen. Hallottam már valamit ezekről az árnykutyákról, vagy mikről.
Egy a főpapot jellemző mágia következik: Szélvihar- Látványos, de hatástalan...nagyot kacagok magamban.
Most én jövök! Lássuk, lássuk mi is legyen!

-Solum!

Igézem a varázslatot és karjaimmal körözni kezdek, a létrejövő földlabdákat megpróbálom egy koncentrikus körben a hintó körül forgatni olyan gyorsan amennyire csak tudom. Bár lehet a farkasok az asztrál síkra mennek, de sok ideig nem tudnak ott maradni és ha visszajönnek így is úgy is a földlabdákba csapódnak. De hogy még hatékonyabbak legyünk a főpapnak szólok:

- Javaslom tegyen ön is egy tűzlabdával úgy, mint én.

Majd várom a végkifejletet. Nem vigyázok a falusiakra, ha esetleg eltalálnék valakit, hát vigyázzanak magukra. Az Én életem fontosabb!

~ Tehát fokozatosan sűrűsödtek a támadások, mintha vérszemet kaptak volna, hogy nem érkezett feléjük támadás, vagy pedig az, aki ezt gerjeszti fokozatosan erőre kapott volna. ~ összegzi magában a véleményét a főpap, de mivel nem lehet biztos benne,egyelőre megtartja magának.
- Pont a rangunk az, ami kötelességünkké teszi, hogy segítsünk ezeken az embereken Octavia kisasszony. – ingatta meg Gwandowyl kissé rosszallóan, hiszen nem kerülte el a figyelmét a lány húzódozása. – A király emberei messze vannak, mi meg itt és nyilvánvaló, hogy valami különös dolog történik ezen a helyen, ami megér egy kis késlekedést.
Nem tetszik neki, hogy a herceg mágiát oktató nevelője ennyire……fennhordja az orrát. ez nem vet rá jó fényt, bár lehet, hogy csak ennyire lelkesen akarja teljesíteni a király megbízatását.
Mikor feltűnnek az árnyfarkasok, igyekszik a társnője figyelmét felhívni arra, hogy ezek nem közönséges farkasok, de aztán azonnal támad, mielőtt még összeállna a falka.
A szélvarázslat csak egy kis ideig tartja fel a farkasokat, de időt ad arra, hogy Octavia is varázsolhasson.
- Ügyes! – szusszan elégedetten Gwandowyl a földvarázslatra.
Természetesen nem akar lemaradni a lánytól és erős tűzmágiát idéz, amivel a körbe röpködő földdarabok közvetlen vonalában von tűzkörbe mindent, egy áthatolhatatlan falat húzva maguk és az emberek közé.
Ha ez nem pusztítja el a farkasokat, megtoldja egy hatalmas széllökéssel, ami robbanásszerűen terjeszti ki a tűzet, mindent elhamvasztva és elsodorva maga előtt.
- Ez megfelel? – kérdezi, mert azt akarja, hogy a lány tudja mire képes……valamiért.

A Yar család hölgy tagja igen csak rossz véleménnyel van a főpapról, akinek ráadásul a helyére is akar ülni. És sokkal átgondoltabb védelmet von maga köré. És mivel a falka összes tagja lassan megérkezett, a hintó védelmére helyezik a hangsúlyt.
Valóban nagy erejű varázslatokat használnak és ez sok mindent előre vetít talán közös jövőjükről. Ám egy váratlan dolgot biztosan nem. Hiszen minek van a lába az állatnak, ha nem használja? Fogós kérdés. De ezt nem most fogjuk megválaszolni, mert a vadak nem ebbe a kategóriába tartoznak.
Tudak ugrani és ha összeszedik magukat, akkor nagyot is. Köddé válás előtt még egy nagy lendületettel rugaszkodtak el és egyszerűen a másik síkon suhantak át a kövek és a tűz között. Bár az erejüket fitogtató varázslatok annyival is több energiát igényelnének, így hamar kifáradnának. Az árnyfarkasok pedig a trükkös védelmük segítségével meg lehet megúsznák a vissza-visszaszorításukat sértetlenül.
Octavianak döntenie kell, hogy továbbra is a taktikáját folytatja-e, mikor már a farkasok az emberek sorai közé vetették magukat. Hiszen a kövek ott nem csak a farkasokat találhatják oldalba, ha nagyon repkednek.
Gwardowyr döntése talán könnyebb lesz. Egy nagy termetű ordas kiválik az emberek közül és a hintón lévőkre... hogy pontos legyen rá veti magát és igyekszik a harapdálása közben lerántani őt és a kocsi padlóján kerekedni fölébe. Az öregnek most gondolkodnia kell azon, hogy hogyan támadjon úgy, hogy a farkas a szemeivel ne vegye észre.


/Kerestem a varikönyvben a tűzgyűrűt, de nem találom. Bár gyanítom, hogy amúgy is felhagynátok vele./

/ én nem tűzgyűrűre gondoltam csupán ha egy tűz gömböt lebegtet körbe körbe, gyorsan, akkor az képes egy tűzgyűrűvé formálódni. Aztán lehet tök hüleséget mondok :DD /

A főpap nagy erőbedobással tűzet és szelet kavar. Bevallom tetszik a rámenőssége, de a hatalmától nem riadok vissza. Egy nap én még hatalmasabb leszek, mint ő valaha!

- A francba, de okos kis férgek ezek!

Döbbenek le cinikusan, amikor meglátom, hogy a farkasok egyfajta teleportációt hajtanak végre. Vajon hogy lehet védekezni olyan dolgok ellen amik állandóan eltűnnek? Közben a hintónkra ugrik egy farkas és a főpapot támadja, villámreakcióként hasad ki a számon:

- Vigyázzon!

Közben a kövek leesnek a földre, a varázslatot befejeztem.De már túl késő, a farkas rávetette magát. Közben az emberek közé kerültek a farkasok. Szívesen elnézném, ahogy marcangolják őket, de most az én életem is veszélyben forog. Vízsugár? Az csak messzire löki őket, maximum. A tornádó...hmm..az mindenkivel végezne, ezekkel a csőcselékékkel is.

- Pusztuljatok!  Flammae Globus!

A tűzlabdát magam elé tartom és megpróbálom a farkasokat támadni vele, persze eltűnnek, de nem tudnak örök időkig az asztrál síkon maradni és akkor amire visszajönnek érkezik a tűz, a bunda könnyen ég...

Az öreg mágus tehetetlenül szemléli, ahogy a máskor erőteljes varázslatai egymás után peregnek le a farkasokról, vagyis igazán el sem érik őket, hiszen azok hol eltűnnek, hol ismét felbukkannak, kihasználva képességeiket, ráadásul az embereket sem tudja megvédeni.
Úgy látszik a fiatal társnője is ezzel szembesül, pedig minden szavából azt érezte Gwardowyr eddig, hogy igazán büszke a teljesítményére. Most aztán felkötheti azt a bizonyos fehérneműt, ha életben akarnak maradni.
Mindezek után az egyik farkas ráadásul őt magát nézi ki zsákmánynak és az öreg pap a kezét kapja maga elé védekezésül, így a lény arra harap rá, amire felkiált fájdalmasan.
Azonban most nincs asztrálsíkon a dög így dühe egy erős tűzlabdában öszpontosul a főpapnak és azzal repíti messzire az állatot.
És ezek után egyenként kezd a támadóikra vadászni, akkorra időzítve tűzlabdáit, amikor azok kénytelenek valós alakban feltűnni.

A két mágus kezd ráérezni a támadó fenevadakra. Az eddigi elszánt védelmi szisztémákat feladják, bár az áttörés miatt inkább kényszerből.
A főpapba harap az árnyfarkas és lerántja a kocsi aljára, de nem veszi észre az öreg kezében a látókörén kívül eső tűzlabdát. Pedig milyen szívesen újra váltana! De amit nem látunk, az ellen nem tudunk védekezni sem.

Octavia kisasszony is ilyesmin ügyeskedik. Meglepődik, mikor a rá rontó farkasban visszafordítja a tűzlabdát. Ám saját testén belül történteket sem észleli a jószág, ezért nem marad a maximum ideig. Sokkal hamarabb tér vissza ebbe a valóságba és egy elfeledhetetlen morranó hanggal jelzi, hogy a forróság szétáradt a testében és sérülten vonszolja el magát. Komoly belső károk lehetnek.
Eközben viszont nem ilyen szerencsések a talajon küzdők. A markos parasztok jól látható ütésekkel próbálnak suhintani. És ezek elől könnyű szerrel menekülnek utolsó pillanatban mindig trükkjükhöz a vadállatok.
Csak egy fiú ússza meg komolyabb harapás és ezernyi karcolás nélkül. Bár rajta is van, de társaival szemben őt nem rántották le a porba. Botját kardként használja nem ütő fegyverként és az életére törő ordas testébe tolja, miközben az a másik síkon van. Ám nem tud örökre ott maradni és amikor kénytelen visszatérni, akkor...
A példa ragadós, miközben igyekszik fegyveréről lehúzni a döglött állatot. De társai sokkal rosszabb helyzetben vannak, hiszen azok első rohamai sikerrel jártak, de ha a varázstudók segítenek, akkor hamarosan minden árnyfarkassal végezhetnek.

Igen ám, de elég volt-e a falun segíteni? Vagy bemerészkednek a ködbe bújó erdőbe?
Küldetésükhöz nem tűnik úgy, hogy szorosan tartozna. És éppen csak megúszták ezt a kalandot is!

A farkas hirtelen támad rám, majd hamar eltűnik. Később veszem észre, hogy a lény megsebesült. Igen! Úgy tűnik ez használt. De persze, ez csak egy a többi közül.
Az erős férfiaknak épp annyi esze van, mint pénze...semennyi. Vadon hadonásznak az elkerülhetetlen vég ellen. Mindegyikük a földön fekszik, egy lépésre vannak csupán a haláltól.
Egy fiú aki úgy látszik okosabb a többinél egy jó csellel az egyik farkas halálát okozza. A többiek, mint valami naiv egerek követik a fiú mozdulatait. Már csak a mi segítségünk kell és hamar véget érthet ez a kis közjáték. Közben ránézek a papra él-e még, szükségem van rá, még... Ha nincs nagy baja a többieknek segítek.
Az egyik kezembe próbálok egy fegyvert, kardot botot keríteni s követni a fiúcska példáját, a másik kezemmel pedig a tűzlabdás varázslatot alkalmazom.
Ha vége, lesz egy két keresetlen szavam a főpaphoz...

Bár fájdalmas tapasztalat útján, de a főpap rájön, hogy miként végezhet ezekkel a fürge, nem átlagos állatokkal, így már könnyebben pusztítja el őket, egyiket a másik után.
Sajnos nem elég hamar jut el ehhez a tudáshoz, hogy megóvja a velük tartó falusiakat, akik közül csak egy fiatal legény áll még a lábán és mutat példát a többieknek, akik vérezve ugyan, de végül csak felül kerekednek a segítségükkel.
Octavia sem tétlenkedett és el kell ismernie Gwandowyr-nak, hogy talán előbb jött rá, hogyan végezhet a lényekkel, mint ö, legalábbis egy karcolást sem lát rajta, amit nem mondhat el saját magáról. A keze vérzik, az arcán egy karmolás húzódik és a köpenye is elszakadt.
Ha nem is kedveli a nőt, azért a tudása vetekszik az övével és ez nem kis dolog, azonban ez valamiért óvatossá is teszi az öreg varázstudót. Nem azért volt ilyen sokáig főpap, mert nem voltak jók a megérzései és nem volt elég ravasz, hogy megtartsa tekintélyét az udvarban és a király előtt.
- Azt hiszem a falusiakat vissza kéne küldeni, ilyen állapotban nem tudnak a segítségünkre lenni és az életüket sem akarom tovább kockáztatni. – néz körül a főpap a megszaggatott kíséreten. – Ezek a szellemfarkasok nem maguktól jöttek ide és van egy sejtésem, hogy az erdőben bujkál az uszítójuk. Nem hagyhatunk egy ilyen valamit szabadon garázdálkodni. Mi a véleményed Octavia? – néz a kísérőjére.
Vajon elég erősnek érzi magát, hogy megküzdjön az ismeretlen veszéllyel?

Az újonnan felfedezett harcmodor a bestiák ellen nem várt fordulatot és végül győzelmet hozott. Pedig a mesélő... (Én mind végig hittem bennetek, csak jó lett volna valakit meghalasztani.)
A harcban gyenge parasztok visszaküldése jó ötletnek tűnik. És új kalandot ígér az erdő. Nem is izgalom nélkül. Ám Oktavián is múlik, hogy a falu túlsó oldalán folytatják a mesét vagy tovább indulnak ennyi jó cselekedet után a király kérését átadni Raydan uralkodójának.
Mit döntenek?


/Bocsi a rövidért. Ha az erdőbe mentek, akkor most egy darabig hangok nélkül fogtok a ködben kutakodni. Tényleg a legkisebb bogár motoszkálás nélkül. Csak ötven-nyolcvan méter után a következő hsz-ben történne újabb váratlan dolog./

// aranyos vagy h a halálukat kívánod //

A küzdelem, úgy látszik sikeresen véget ér és a stratégiánk is beválik. A farkasok nyüszítve lesznek az örök halálé. A falubeliek közül sokan sérültek. Mielőtt bárminek nekilátnánk odaszólok a fiúnak, aki olyan leleményes volt:

- Héj fiú, hogy hívnak?

Ha válaszol azt mondom:

- Ügyes volt az előbbi kis ötleted. Szép munka!

Dicsérem meg. S közben a főpap elhangzó mondataira is figyelmes leszek. Nem mondom, szívesen élcelődnék azon, hogy megsérült, de most másra kell figyelmeztetnem.
Kissé emelt hangon, de tisztelettudóan beszéllek vele:

- Tisztelt Gwandowyr főpap úr! Remélem, nem kell emlékeztetnem Önt újra , hogy miért vagyunk úton. Nos, nagyon mókásnak találtam ezt a kis kitérőt, de ha megbocsájt ennyi hőstett elég volt mára.

Majd megigazítom a hajam és ruhám, bizonyára kicsit összekócolódott, majd folytatom:

- Nézzen magára, megsérült, ha így folytatjuk, akár meg is halhatunk. Két halott mágus, nemigen tud békét kötni a törpékkel, márpedig mi ezt a feladatot kaptuk...

Nézek kérdően a főpapra.

Ha nemet mond, vagy ellenkezik ezt válaszolom.

- Ne haragudjon, de ha továbbra is ezt a hősködést folytatja, kénytelen leszek visszamenni a királyhoz és elmondani neki, hogy adjon mellém egy másik kísérőt. Olyat aki nem kockáztatja az életét. Mi követek vagyunk, nem harcosok. Mindennek megvan a maga ideje.

Ha beleegyezik, akkor visszakísérjük az embereket a faluba. Ott tartózkodom mindenfajta öleléstől és testi hálától. Miközben a főpap bezsebeli a köszönömöket és a süteményeket én az okos fiúhoz lépek, aki segített nekünk és beszélgetni kezdek vele:

- Mond csak, tanultál valahol harcolni? Honnét jutott eszedbe az a mozdulat?

Ha érdemesnek találom rá, akár meg is kérhetném, hogy csatlakozzon hozzánk az úton. Elvégre ha megvannak az adottságai, egy nap még jó testőr is lehet, aki majd hálás lesz nekem, hogy felnyaltam a porból. De persze lehet ez csak egy falusi tuskó, akinek szerencséje volt...hm ki tudja

A főpapot jólesően meglepi, hogy az eddig elég fennhéjázónak tűnő nőből most emberség tör elő és megdicséri a tényleg szépen helytálló legényt, aki felé ő is küld egy elégedett mosolyt.
Octavia aztán felé fordul és válaszol a véleményét kikérő kérdésére.
Érezhetné úgy a tapasztalt pap, hogy éppen kioktatják a feladatáról, de a nő van annyira okos, hogy mindezt olyan tiszteletteljes hanghordozással tegye, amiben nem találhat senki kivetnivalót, így a parasztoknak sem tűnhet fel.
Ráadásul Gwanowyl-nak el kell ismernie, hogy igaza van. A falutól a közvetlen veszedelmet elhárították és a király által rájuk bízott küldetés is elég fontos, hogy ne halasszák tovább. Egyelőre felesleges kockázat lenne egy ismeretlen és láthatóan nagyon erős misztikus ellenfélbe belefutni.
- Rendben van, akkor ahogy elrendeztük a falusiak dolgát és rendben megérkeznek, indulunk tovább. – bólintott rá a dologra a főpap.
A faluban aztán ha előkerül az elöljáró, amíg Octavia a fiúval beszélget, ő megbízza a férfit, hogy küldjön egy futárt a király után és ismertesse vele a történteket és figyelmeztesse az erdőben lapuló ismeretlen veszedelemre.
Miután felfrissítette és rendbe szedte magát Gwandowyl, indulhattak végre a törpék felé ismét.

A parasztok is megkönnyebbültek, hogy nem akarjátok folytatni az ő kíséretükkel ezt a megmentésüket. Bár nem mondják ki, de látszik az arcukon. így a faluba élve visszaértek és a vezető megfogadja a főpap tanácsát.
Eközben a hölgy beszédbe elegyedik a talpra esett fiúval.
-Nem tanultam én harcolni, én erre születtem. Látszott már az első pillanatokban, hogy átugrálnak a repülő köveken. Ám harapni tudnak, vagyis van anyaguk, nem kísértetek.
Gondoltam, ha újra foghatók lesznek, a bot attól még nem tűnik el. Pofon egyszerű!
*Ő dönt, ha magukkal hívja, szívesen velük tart. És még csak nem is merne álmodni, hogy egy ilyen jelentéktelen vidéki csetepaté miatt bárki bekerülhetne a hivatásos fegyverforgatók közzé. Pláne a királyi testőrségbe!
Útjuk további része a törpök hazájáig zavartalan.

A völgy mélyén a nagy kapu kitárva volt már, mire befordultak a kanyarba. Az apró nép bizony nem nyitja ki senki idegen jelenlétében. Már ez a megtisztelés is annak köszönhető csak, hogy kitárva látják a föld alatti birodalom kapuit, hogy korábban igazolniuk kellett kilétüket és jövetelük célját három katonánál is, miközben elhaladtak őrhelyeik mellett az úton.



Hosszú órákig vezet lefelé az út, bár méreteivel nincs gond. A főtárnát olyanra tervezték a helyiek, hogy majdnem minden lény elfér benne kényelmesen. És a királyi palota dísztermei is tágasra lettek alkotva, ahol vendégek megfordulhatnak.
Több helyen a falakban is vannak ékszer berakások, mely a raydaniak igazi büszkesége. Nem egyszerű ékszernek valónak tekintik vagy értékes holminak. Kemény munkájuk jelképeként. Így ez nem a gazdagságukkal való hivalkodás lenne, mint inkább erényeikkel De ez persze más népeknek nem így szokott lejönni.
-Üdvözöllek benneteket, Astelath király követei. Mi járatban e világ eldugott szegletében? -boldognak tűnik, de könyökével a trón karfájára támaszkodva nem túl bizalmaskodó.

A főpap végül úgy dönt, hogy abba hagyja a jótékonykodást. Sajnos be kell ismerni, neki se mentek el otthonról, nehéz lesz átejteni. De egy gyenge pontját már megismertem, szeret segíteni a gyengéken. Vajon a dicsőségért vagy önmagáért csinálja? Ki tudja...de az biztos, hogy nem hiszek a jó emberekben.
A faluban a fiúval beszélgetek és közben felmerül bennem, hogy miért is ne vigyem magammal. Az út során egy szövetséges jól jöhet, meg aztán, ha kiderül, hogy semmire sem jó, akkor kidobom. Ártani nem árthat. Így megbeszélem vele, hogy tartson velünk és ha úgy ítélem meg, még sokra viheti.
A főpaphoz lépek és a következőt hazudom neki. Persze halkan, hogy csak ő hallja:

- Tudja, ez a fiú nagyon szegény. Viszont megmentette az életünket, többnyire. Úgy érzem, tartozom neki annyival, hogy magunkkal visszük és ki tudja, lehet jó harcos válhat belőle.

Nyilvánvalóan az önzetlenségem és a gyengék felkarolása iránti rajongása miatt, a főpap beveszi a horgot. Persze, ez nem nagy hazugság, csupán motivációim mások...
A vándorút normálisan telik. Még sohasem jártam erre. Már a belépő kapu megtervezésénél látom, hogy jócskán felülmúlnak minket. Igényes és minőségi kapu, ami sajnos a főváros kapuiról kevésbé elmondható.
Az épületek és a helységek, nem törpe méretekre tervezettek. Logikus, de ha a törpék, mogorvaságából indulunk ki, jön a kérdés. Hogyhogy gondoltak másra is saját magukon kívül?
A köszöntés előtt, meghajolok a király előtt és mivel a főpap a feljebbvalóm, bölcs dolognak tekintem most a hallgatást. Kezdjen ő, etikátlan lenne nekem megszólalnom.

Egészen megenyhül a főpap Octavia irányába, amikor azzal fordul hozzá, hogy felkarolná a szegény fiút és egyáltalán nem támaszt ellene kifogást, inkább bőszen bólogat helyeslése jeléül.
- Teljesen egyetértek veled, sőt a tanulását is támogatom, ha visszaérünk a városba. – mosolyodik el Gwandowyl.
Meg is rója magát gondolatban, hogy hátsó szándékokat és fennhéjázást feltételezett a lányról, mert ilyet az nem tenne.
Azt mondják mindenki magából indul ki és a főpap tényleg szeret jótékonykodni.

Ezek után már szinte eseménytelen az útjuk és csak a határon találkoznak törpe őrökkel, akik megmutatják az irányt és kíséretet is adnak melléjük.
Mikor megérkeznek a törpe város kapuja már nyitva áll és bár az öreg főpap már sokat látott, ilyen grandiózus építményt még ő is megcsodál.
Sosem gondolta, hogy a föld alatt ilyen kiterjedt utak lehetnek, már órák óta mennek lefelé olyan járatokban, ahol még egy troll is kényelmesen elférne, amikor megérkeznek a király fogadótermébe.
Menet közben Gwandowyl lát pár olyan drágaköveket a falba ágyazva és ebben a trónterem sem szenved hiányt, amikért még uralkodók is ölre mennének.
- Üdvözöllek törpék nagy királya! – hajolt meg a főpap is tisztelettel hajlott kora ellenére. – Királyunk is üdvözletét és jókívánságait küldi és reméli, hogy mind a téged, mind a népedet jólétben és egészségben találja üdvözlete. Minket szerény alattvalóit küldte, hogy szája és füle legyünk e nehéz időkben. Ezt kell átadnom neked, uram. – hajol meg ismét és a királya által rábízott, annak pecsétjével ellátott tekercset átadja.

Az uralkodó gondosan átolvasta a papirost. Az emberek üzenete nem fukarkodott a szavakkal ám egy pillanatra felbukkanó mosoly Mognar szája jobb szélén jelezte, hogy maguk a szavak is megnyerőek. Jól tudhatta a bajban lévő Astelath, mit és hogyan.
-Kedves a barátom üzenete. És megértem a gondot, mely a vállait nyomasztja. Én magam is küldtem már évekkel ezelőtt pár igen kiváló harcost a segítségére a self háború ellen.
Ám olyan földre akarja kiterjeszteni a hatalmát, mely nem az övé. És vajon ha az orkok ellen fordulna a többi nép, vajon nem-e saját seregeinket gyengítenénk még jobban a magunk háborújában? Minden katonára a drowok ellen van szükség.
Én azt tanácsolom nektek, hogy beszéljétek le uratokat a felesleges vérengzésről! A béke jobb mindenkinek. Szívesen fejezném be én is életem utolsó pillanatát csatatéren. De nem a szövetségeseink vérében fürödve.
Úgy veszem ki, csak egy városról lenne szó meg pár hozzá tartozó faluról. Okos enged, szamár szenved. Adjátok oda most az oughwariaknak önként a területet! Majd legfeljebb idővel visszakéritek. Ám ha nem estek egymás nyakának, akkor van esély mindkettőtöknek győzelemmel zárnia egy dicső háborút.
Ugyanis én megpróbálom Techet is meggyőzni, hogy seregeit Braslov alól elhozva az én seregemmel egyesítse. És ha az emberek is csatlakoznának, hárman űznénk ki az éjtündéket egy nemrég a területemen elfoglalt bányából.
Gondoljátok át! Eddig sosem győztünk ellenük. Ám arra nem számítanának, hogy félre teszitek a nézeteltéréseiteket és ellenük fordultok hirtelen. Én értékes fegyvereket kínálok nektek ajándékba, hogy a még fel nem fegyverzett csapataitokat is hozhassátok.
*A főpapot egész biztosan nem csapja be a fel nem fegyverzett csapatok említése. Neki minden nap találkoznia kell az udvari képmutató megfogalmazásokkal. De Octavia is ott él. Nem az újoncok érdeklik Morgant, ezek a törpe fegyverek az elit csapatokhoz kerülnének.
Ám számot nem említett. És vajon megérné nekik a legendásan jó felszerelés, hogy egy nem rég újjá épített városért ne csapjanak össze az agyarasokkal?

Nehéz nem kivenni a szándékot, hogy beszélgetésüket az előttük ülő szakállas is saját népe érdekei felé akarja görbíteni. Ám a mindig fenyegető selfek megverése most a síkvidékiek nagyobb érdeke vagy saját megkezdett ősi háborújuk?