Faj: Ork

Nem: Nő

Kor: 25

Becenév: Gú

Rang: kovácsinas/(sámán)

Mágia szint:

Az Oughwar hegység egy embert próbáló vidék. Talán nem véletlen, hogy éppen az orkok vették birtokba. Szerintem más nép nem lenne képes itt megélni; még a törpök sem. Ez a hely nevelt és formált engem, és néha elgondolkozok, hogyan is vagyok még életben. Nos nem titok, a bátyámnak, Gorgonak köszönhetően. Ha ő nem lenne már éhen haltam volna, vagy végzett volna velem a vadon. Nem értek a vadászathoz, harcban a fegyver ugyanúgy képes hátráltatni, mint segíteni, teljesen a szerencsén múlik, hogy mi sül ki nálam a használatából.
Atyám kovács a falunkban, Erhak-ban. Anyám az általa készített szerszámokat és fegyvereket árulja, valamint azt, amit a bátyám… és én hozunk a hegyek közül. Bogyók, gyökerek, vadak húsa, bőre, szőrméje. Az én feladatom a műhelyben vagy a boltban való segédkezés, elvégre csupán egy megtűrt inas vagyok. Így csak akkor tudok bátyámmal tartani, ha éppen időm engedi vagy kisurranhatok.
A bátyám az egyetlen, aki törődik velem. Rajta kívül senki nem ismeri nehézségeimet és gyengeségeimet. Talán ezért is vagyok szótlan, befelé forduló és zárkózott. Benne viszont mindig megbízhatok, az életemet is rá merném bízni. Hogy milyen nehézségeim vannak? Azt elszámítva, hogy ha magamra maradnék, talán a következő hetet se élném meg? Míg általában a sámánokról tíz éves koruk körül derül ki, hogy nem átlagos orkok, addig nálam ez csupán huszonkét esztendősen derült ki. Addigra már mindenki letett rólam. Így nem volt kihez fordulnom, csak a bátyám segített. Ő vitt el Ikgnath-ot, falunk sámánjához, aki segítségemre volt. Ők ketten ismernek csak igazán. A többieknek csupán egy mihaszna, sápadt bőrű és világos, gesztenyebarna hajú senki vagyok. Mivel ilyen helyzetbe kerültem, hiába számítok az orkok között egészen csinosnak, ez a kutyát se érdekli, társadalmunk nem a szépséget értékeli. A hangom kellemes a többiekéhez képest, legalábbis az emberek szerint. Talán azért van így, mert bennem nem ég az orkok harci szelleme. Kitartó vagyok terveimben, de inkább a természet igazságai, mintsem a harc vagy népem törvényei vezérelnek. Régi vágyam, hogy az erdei elfektől tanulhassak, de tudom, erre nem sok esély van.

Huszonkettő voltam, amikor egy estén az első szellemek megjelentek előttem. Mármint nem előttem, az én kedvemért jelentek meg, csupán észrevettem őket, hallottam hangjukat. Megijedtem, nem tudtam mi történik. Beszédüket nem értettem, de hangjuk mindent betöltött. Órák teltek el, már mindenki aludni tért, de engem a hangok nem hagytak. Féltem, emlékszem sírtam is. Hogy a félelemtől vagy a fejemet tépő fájdalomtól, azt nem tudom. Tagjaim kihűltek, bőröm a szokottnál is sápadtabb lett, ütőereim kilátszottak. Teljesen kimerített a szellemek jelenléte.
Gorgo figyelt fel rám, ahogy szenvedve forgolódok a földre leterített prémeim között. Azonnal segítségemre sietett. Mióta ismerem, egyedül akkor láttam ijedtséget a szemeiben. Habár az is lehet, hogy csak a hallucináltam, vagy könnyes szemeim homályán keresztül láttam így. Betakargatott, majd elsietett és kis időre magamra hagyott. Közben a szellemek ott keringtek, beszéltek hozzám. Egyre jobban láttam őket, és értettem hangjukat, de jelentést még nem találtam bennük. Kezdett eluralkodni rajtam a pánik. Majd Gorgo visszatért. Készített egy főzetet valamiből, aminek ihatatlan íze volt, de mindet lediktálta torkomon. Ettől úgy sejtem elaludtam, de álmomban továbbra is érzékeltem a túlvilág erőit.
Reggel kimerülten, de tiszta fejjel ébredtem. Kerestem bátyámat, hogy segítsen rajtam, nyugtasson meg. Nagyon feldúlt voltam. A fáradtságtól és idegességtől remegett a kezem. Mi történik velem? Egyre csak ez járt a fejemben. De Gorgot nem leltem, a családom pedig nem törődött volna gondjaimmal. Mennem kellett feltakarítani a műhelyt, egy új vas szállítmányt bepakolni a szekérről, aztán mehettem át a boltként működő épületbe. Ekkor került elő a bátyám. Megragadta a kezem, és csak vonszolt maga után. Előre egyenesen, nem szólt semmit, de nagyon határozott volt. Ki a faluból, egy kis ösvényen, előbb balra, majd jobbra fel, a dombok közé. Mire észbe kaptam egy barlang előtt álltunk. Sosem jártam ott előtte, de a jeleket felismertem. Falunk sámánjának odvához érkeztünk. Ott ült a sötét lyuk előtt egy szál ágyékkötőben, fittyet hányva a hidegre és a hóra. Öreg volt, teste aszott, de szikár. Egy botra támaszkodva feltápászkodott, de azt hiszem arra nem lett volna szüksége. Görnyedt háttal elém lépkedett apró, táncszerű lépéseivel és megnézett magának. Körbejárt, megemelte hajamat, felemeltette velem karomat, majd előttem állapodott meg, és a szemembe nézett. Aztán intett, hogy menjek a barlangba. Egy mocskos priccsre mutatott, majd eltűnt egy lyukban, s valami üvegcsével tért onnan vissza. Megitatta velem a tartalmát, és éreztem ahogy elönt a béke, a melegség, és megnyugszom… Aztán elszabadult a pokol, amikre nincsenek szavak.
Az alkony fényeire ébredtem. Gorgo állt felettem idegesen. Azonnal hazaindultunk, miközben elmagyarázta, hogy mostantól a sámán fog tanítani és edzeni engem testben és lélekben. Tudta, hogy szüleim nem támogatnák, így figyelmeztetett, hogy mindig titokban járjak el. Ha nem leszek ura a helyzetnek, amire Ikgnath segítsége sem garancia, akkor ha szerencsém van előbb őrülök meg, mintsem a szellemek átvennék az irányítást testem felett. Biztató szavak, gondoltam, de ő rögtön folytatta is azzal, hogy Ikgnath szerint jók az esélyeim.
Így kezdődtek meg tanonc éveim sámánként. Eleinte zavart, hogy mindent titokban kell tartanom, de végül annyira megszoktam, hogy évekkel később se mondtam még el senkinek se, habár addigra már szép eredményeket értem el a sámán és bátyám szerint. Ez az új élet kimerítő volt, de megedződtem. S mostanra már bátyámat se hátráltatom, ha vele tarthatok a hegyekbe.
Az utóbbi évek nyugtalanító híre minket is elértek, habár harcokban eddig nem volt részünk. Bátyám tervezi, hogy részt vesz majd bennük vagy elmegy portyázni a többiekkel a faluból. Féltem őt! Nem akarom, hogy elmenjen, legszívesebben vele tartanék, de azt szüleim sosem engednék. Gondolkoztam azon is, hogy megszökök majd, talán még neki sem szólok, s így tartok velük. Ikgnath azt tanácsolta, hogy lássak világot, így sokat fejlődhetek. És ki tudja, talán tényleg hasznomra válna. És még az erdei elfekhez is eljuthatnék. Minden esetre indulásuk időpontja egyre közelebb kerül, döntenem kell majd!