Viridiel lassan megérkezik saját országában, szeretett erdejében. Ki tudja hogyan és mennyire érintette meg az elmúlt idők történése. Szinte vissza sem került Uráldur fogságába, már szabaddá is vált.
Ám fontos hírt kell elmondania Awyris uralkodópárjának. És már Amerithet is értesítették erről, noha szerelme épp távol van, messze háborút vezet az emberek egy gonosz szektája ellen.
A Mesélő el is fordítja a fejét és Neminra eseménydúsabb helyszínei felé veszi az irányt, lemaradva véletlenül Turion fiának beszámolójáról.

Fárasztó és hosszú utam volt, de megacélozta elszántságomat a tudat, hogy el kell vinnem a hírt népemnek, királyomnak arról, amit Természet Anya rám bízott.
Még most is alig akartam elhinni, hogy ez megtörtént, de elég volt ránéznek a csuklómon kanyargózó, gyönyörű karperecre és tudom, hogy nem álmodtam.
Borzasztóan aggódtam, hogy ha valami bajom esik, akkor nem ér el a hír a megfelelő kezekbe és akkor a selfek könnyen győzedelmeskedhetnek, hiszen azon kívül, hogy aljas mágiájuk sokszor kerekedik a mi szelídebb varázslataink fölé, meg, hogy Uráldur hadvezér ravaszsága összeugrasztja rendre a szövetségeseket, még most a démonok is támogatják őket.
Még mindig felfordul a gyomrom, ahogy magam előtt látom a valóságosnak tűnő álmomat, a szerencsétlen törpök máglyára vetéséről, még ha Természet Anya el is mondta, hogy az csak álom volt.
Megkönnyebbülve sóhajtok fel, ahogy a palotához érek és bebocsátást kérek a királyhoz.

Magányosan telnek napjaim, mióta párom távozott, hogy izgalmas de egyben életveszélyes kalandokban legyen része. Az első pár napot azzal töltöttem, hogy kétségbeesve, feszülten kérdezgettem a fákat és fohászkodtam Természet Anyánkhoz a sikeres visszatéréséért.
Tanácsosaink ilyenkor mindig égnek álló hajjal kóricálnak mellettem fel s alá a termeken keresztül és kasul, és magukra türelmet erőltetve hallgatják óbégatásomat.
Dehát jól van na. Néha én is megengedhetem magamnak hogy ostoba libaként viselkedjek. Ahogy jön ez a fajta királyi agyatlanság úgy már el is tűnik...
Hamarosan újra boldogan és visszatérő egészségemnek örvendve sétálgatok népem között.
Nem is telik el sok idő és az őrök máris közlik az örömhírt.
Hamarosan vendégem érkezik. Egy jó barát, akit jó régen láttam már....

Amerith végig telepatikus kapcsolatba tud lépni párjával, amikor csak akar. Noha szeretett férje nem sok újdonságot tud a szellővel és a növényekkel küldeni. Egy ideig csak azt, hogy úton vannak, de az utolsó napokban értesült a királynő arról, hogy a csapat megérkezett egy Nini-Well nevű városba, mely a jelek szerint megfertőződött a szekta tanaival. És a király találkozott Astelath-fal, hogy együtt folytassák az utat. Ám zavaros gondolatok jutnak el ezek után hozzád. Egyre erősebb a gyanúd, hogy a város megostromlására készül Elarion mielőtt tovább utazna Észak-Bivaly felé, hogy legyilkoljon minden embert, ki Ahmest tartja istenének. Nagyon feldúlta a támadás szeretett SzentKő vára ellen.
Az események még nem haladták meg ezt a pontot. Senki nem fogja sejteni, hogy Viridiel beszámolója után milyen elképesztő kérdéssel fog feléd fordulni. Még a jövő zenéje, hogy az emberek királyának halála után csendben maradsz-e, mikor egyedül akarja folytatni az előre eltervezett hadjáratát vagy jobb szeretnéd rávenni, hogy térjen vissza...


Ám ezt a vihart még nem is sejted, mikor egyre többen gyűlnek a trónterembe. Sokan szeretnék saját fülükkel hallani Turion fiát, hogyan menekült meg, miután Uráldur selfjeivel való összecsapás után nyomát vesztette a sereg. A tanácsadókon kívül sokan mások is ott tolongnak.
Téged pedig legkedvesebb szolgálóleányod értesít, miközben erőt próbálsz meríteni.


/Remélem nem kavartam meg nagyon megint a szálakat./

A hatalmas fa koronájában kialakított trónteremben már egy fűszálat se nagyon lehet elejteni, annyian vannak és bár a tündékre jellemző módon elég csendesek, mégis duruzsoló méhrajként zsonganak a hangok.
Mikor bevezetnek, minden tekintet rám tapad és ez kényelmetlen érzéssel tölt el. Azt hittem a király magánkihallgatáson fogad, de közben megtudtam, hogy ő nem tartózkodik birodalmunkban és, hogy most a királynő előtt számolhatok be a borzasztó hírekről.
Szóval nem érzem túl jól magam, de mégis kihúzom a hátam, akármilyen fáradt is vagyok és úgy várom, hogy elfoglalja trónját Amerith királynő és én köszönthessem őt.
Ha belép a szépséges uralkodónk, azonnal mélyen térdet hajtok előtte és várom, hogy megszólítson.

Hamarosan megérkezek a trónterembe, ahol nagy tömeg vár. Ez nagyon meglepett volna, ha nem csipogják el azelőtt, hogy kísérőim körében be nem lépek. Végignézve az ismerős arcokon amelyekről nem kevés izgalom és kíváncsiság tükröződik kevéske félelemmel keveredve. Kicsit, ... jó, nagyon zavarba hoz az a tény, hogy ők tudnak valamit amit én nem.
Ahogy nézelődök, és merev arccal próbálom palástolni heves érzelmeimet, meglátom ifjú vendégemet akit szintén zavar a nagy nézőközönség.
Megindulok felé, a tömeg utat enged rögvest, hogy elérjem a fiatal elfet. Amint meglát térdet hajt... Talán ő is azt gondolja mint mindenki más, hogy ebben a teremben fogunk nyomorogni, miközben én a trónon terpeszkedek és hallgatjuk őt. Az tuti ciki lenne főleg így, hogy csodálatos idő van odakint. Talán mindenkit meglep, a hirtelen kipattant ötletem, amit máris a tudtára adok a jelenlévőknek.
Ahelyett, hogy üdvözölném megkérem álljon talpra és kövessen. Biztos voltam benne, amint megindulok vele kifelé, a kíváncsi elfek azonnal követni fognak. A szemem sarkából látom, hogy Turion fia feláll és talán kissé megkönnyebbülten követ.
Az új célpont, hol az összejövetelt egy pillanat alatt megálmodtam, a birodalom egyik leggyönyörűbb és legelrejtettebb zugában volt. A kispatak mellett, a fák ágainak ernyői alatt terpeszkedett egy csodaszép faasztal, amely körül ötvenen fértünk el. A legszebb emlék köt hozzá.... Esküvőnk napján itt ültem először férjem oldalán. Azóta ritkán használtuk, de ügyes kezek óvták, formálták. Fényesre csiszolt lapjáról visszatükröződtek a fények. Kellemes félhomály volt, és friss levegő.
Nem tudom mi történt Viridiellel mióta nem láttam, de volt egy olyan érzésem, hogy ez a hely üdítően hat majd érzékeire és kényelmesen el tudja mesélni amit el akart.... Hiszen ráérünk.
Gondolattal üzenek, hogy hozzanak bort és finomságokat. Amint helyet foglalok Viridielt velem szembe ültetem le, hogy jól lássam. Nemsokára minden helyet elfoglalnak, csak a királyé marad üresen. Így várom a beszámolót.

Királynőm még mindig olyan gyönyörű, mint évekkel ezelőtt, talán az évek még szépítenek is rajta. Nekem ez mindig jobban feltűnik, hiszen sokat vagyok úton és ritkán látom őt, nem úgy mint a sok ittlévő, akik nap, mint nap megcsodálhatják.
Az gondoltam, hogy azonnal azt kívánja, hogy számoljak be az utamról és, hogy miért is vagyok itt, a sereg nélkül, de meglepetésemre nem így történik, hanem a szabadba vezet engem és a fogadásra összegyűlteket.
Örömmel fogadom a gesztust, mert tényleg jobban szeretek a természetben lenni, mint zárt helyen, abból sajnos az utóbbi időben igen csak kijutott nekem.
Nagyon szép ez a zug, itt talán könnyebb lesz előadnom komor mondanivalómat.
Várakozóan pillant felém az úrnő, ahogy mindenki elfoglalta a helyét és a fejemben is felhangzik az engedélye, hogy kezdhetem.
- Úrnőm, – hajtottam meg ismét a fejem felé, - barátaim, sajnos rossz hírekkel kell, hogy elkeserítselek. A sötét elfek felkészülten várták csapatainkat és szövetségeket kötöttek a területen élő óriásokkal, a bányát pedig erős, démoni erőkkel őrzik. És ezt most szó szerint kell érteni. – hangom komorsága mindent elmondott. – Természet Anya látomást bocsátott rám, miután elszakadtam a seregtől. Az éjelfek démonokkal szövetkeztek és ehhez törpe életek százait áldozták fel, borzasztó módon. Ezt kaptam Anyánktól bizonyságul. – emeltem fel a kezem láthatóvá téve a szinte a csuklómra fonódó karkötőt.

Rossz érzések töltik el szívemet és persze nagyadag hála, miközben Viridielt hallgatom. A többiek közül is néhányan halkan hümmögnek és morgolódnak. Érzem, hogy gondolatban egyre jobban megy az eszmecsere, de persze senki se akarja megzavarni a beszámolót.
Természet Anya újra megmutatta hatalmát és kegyelmét. Segítsége nélkül a fiatal férfinek semmi esélye se lett volna talán. Rengeteg kérdés merült fel bennem, de fegyelmeztem magam, hogy ne zúdítsak rá mindent egyszerre. Most már biztos voltam benne, hogy jó ötlet volt a helyszín választás...
A karkötő látványa mindenkire meglepetéssel hatott. Még sose láttam ilyesmit, vagy nem emlékszem rá. Nagy lett a csend.... De csak belekezdtem.
- Szörnyű dolgokon mentél keresztül fiatal barátom, de Anyánknak szerencsére most is épségben haza vezetett. De mond csak hogyan szakadtál el a seregtől, mit láttál a látomásban és az a karkötő hogyan került rád....- kérdeztem.
Ha lehetséges megkérem a fákat tolmácsolják a híreket férjemnek. Ha ilyen dolgok történnek odakint veszélyesebb a kiruccanása mint gondoltam.

Sejtettem, hogy a mondanivalómat igen csak megerősíti a karkötő látványa, nem mintha arra gondoltam volna, hogy megkérdőjelezik a szavam hitelességét, de tény, hogy elég megdöbbentő dolgokat állítottam ahhoz, hogy összesúgjanak.
A királynő azonban uralkodóhoz méltó higgadtsággal viselte szavaim súlyát és mindent tudni szeretett volna. Ahogy én is, de emlékeim kuszaságba vesztek és képtelen voltam kihámozni belőlük, hogy mi volt a valóság és mi az, ami már a látomás világába vezetett.
- Mikor királyom elküldött a sereggel, számot vetettem a veszélyekkel úrnőm. – válaszoltam szerényen, de most jött a neheze. – Azt hiszem, akkor veszthettem el a valóság talaját a lábam alól, amikor elindultam Aviel után, de sajnos nem tudok ennél pontosabbat mondani ennél, mert nagyon összefolytak a képek. Én végig azt hittem, hogy magamnál vagyok és minden szörnyűség a valóságban is megtörtént, ám lehet, hogy azokat is Természet Anya vetítette a tudatomba, hogy el tudjam mondani nektek is a borzalom eljövetelét. – sóhajtottam. – Aztán mikor egyedül, magányosan, a sereg nélkül magamhoz tértem, már rajtam volt a karperec és azt is tudom, hogy ha rajtam van, akkor nem hatnak rám a varázslatok, bár az én mágiám is hatástalan, mintha kioltaná maga körül a mágiát.

Ahogy rámeredek a karkötőre, és próbálok rájönni mi is az, megüti fülemet, amit mond Viridiel. Hirtelen nem tehetek róla, de kitör belőlem a nevetés. Nem szánom bántónak és bízok is benne nem úgy veszi. Mindenki felkapja a fejét.
Talán túl sok volt, a rossz és negatív dolog, amit hallottunk és már túlságosan kezdett minket hatalmába keríteni a melankólia vagy mi.....
- Elnézésedet kérem Viridiel, amiért kinevettelek. Nem bántásnak szántam. De gondolkozz egy picit. Nehogy megijedj nekem attól az ékszertől. Ajándékba kaptad és a legkevésbé se ártó szándékkal. Te is tudod és itt mindenki más is, hogy Anyánk néha meglepő fordulatokkal szórakoztat minket, szinte díszíti, feldobja életünket. Ez amit láttál talán még nem történt meg. Még a jövő zenéje, de akkor résen kell lennünk. Ahogy eddig mi segítettük szövetségeseinket, most talán mi kérünk tőlük segítséget. Addig is a király odakint van. Nem foglak megkérni rá, hogy vidd hírül ezeket neki, épp elég baj történt veled. Azt tanácsolom keress egy helyet a birodalomban ahol megnyugodhatsz. De mielőtt távoznál mesélj még. Mindent tudni akarunk. Meséld el, úgy ahogy most látod. Talán ha kipihented magad és feltöltődtél, különválik a valóság és az álom....- mondom neki miután röviden kinevettem magam, aztán pár pillanatra magára hagyom a csapatot. Intek maradjanak nyugodtan, visszatérek nemsokára.
Egyedül akartam lenni. A közelben voltam és a fákkal váltottam pár szót. A királyomról érdeklődtem. Azt akartam elmondják neki a fák a híreket. Meg ha lehetett a hangját akartam hallani.... Ahogy ezzel végzek, ígéretemhez híven visszatérek a többiekhez.

Hát meg kell vallanom, hogy sok mindenre számítottam a beszámolóm után, csak arra nem, ami történt. Hogy a királynő csilingelő kacagásban tör ki. Azonban nem csak én néztem rá megrökönyödve, így mikor befejezte, magyarázattal is szolgált, de egyben megdöbbentett és szomorúsággal töltött el, hiszen azt feltételezte, hogy megzavarodtam és nem vagyok ura a tetteimnek.
Persze a zavarodottságban igaza volt, talán abban is, hogy csak a jövőt vetített elém Természet Anya mágiája, de ha ez így is volt és testem és tudatom csak holmi játékszerül szolgált, akkor is borzasztó volt és nem igazán nevetség tárgya. És az sem volt túl biztató, hogy azt szerette volna, hogy vonuljak el pihenni, mintha nem bízott volna abban, hogy teljesen rendben vagyok.
Talán a feszültség és a magány váltotta ki asszonyomból ezt a viselkedést?
Ezek és hasonló gondolatok vívódnak bennem, ahogy otthagy minket.
Lehet, hogy sok mindenen mentem keresztül, de nem törtem meg. Ennél rosszabbak is történtek már velem Uráldur bányáiban!
- Nem hiszem, hogy lenne időnk ezen elmélkedni úrnőm. – szólaltam meg feszült hangon, mikor visszatért. – Ha a jövőt mutatta meg Anyánk, akkor azt azért tette, hogy haladéktalanul felkészüljünk és én nem akarom pihenéssel tölteni ezt az időt. Egyéként is szerintem a teendő szempontjából lényegtelen, hogy hol válik el a fizikai valóságom és a látomás. Ezt a karkötőt is biztos okkal adta épp nekem. Értesíteni kell a királyt, hogy tudja milyen veszély fenyegeti népeinket. – javasoltam halkan.

Ahogy a királynő és Viridiel beszélget, egy tavaszi szellő söpör végig a kis tisztáson. Férjed üzenetét hozta, akivel itt keltetek egybe. Minden erdei elf jól értette a természet közvetítette üzenetet.
~Drágám! Szörnyű hírek. Ezek szerint mihamarabb le kell zárnom a SzentKő várára támadók kiirtását és utána vissza kell térnem katonáimmal, hogy szembe nézzünk eme baljós jövendöléssel.
Az ember király kísérete nem régiben elvonult és úgy tűnik az éjtündék nem érték el a számításukat. Astelath fiát mindegyik egyöntetűen akarja, hogy kövesse apját a trónon és a vezetők pedig mihamarabb beiktatni, hogy utána megkétszerezett erővel harcoljanak Zevadar ellen.
Ott kell lennünk mellette és támogatni, mert rövid életük során többször torpannak meg céljaik elérésében, mint mi. Úgy tűnik a népek elszántsága töretlen, hogy kisöpörjék a veszedelmet eme kontinensről.~
* Úgy tűnik üzeneted csak megerősítette a királyt abban, hogy elpusztítsa Észak-Bivaly várát és az onnan egyre inkább terjedő gonosz szektát.

Hamarosan újra ott ülök a többiek között. Viridielen látszik kissé megbántódott, bár valóban nem állt szándékomban megbántani. Nehéz szívvel jövök vissza, de egyben boldogan és megkönnyebbülten is. Királyom hamarosan visszatér. Ha nem hallotta mindenki én is elmondom mégegyszer amit hallottam páromtól.
Valóban forrósodik a helyzet és mindenkire szükség lesz. Ha a király hazatér, össze kell dugnunk a fejünket és megvitatni, ki milyen információval rendelkezik az eseményekkel kapcsolatosan.

Bár valószínűleg a király szavait mindnyájan hallottuk és így értesülünk terveiről, azonban Amerith úrnő megerősíti azt hangos szóval is, ha valaki lemaradt volna róla.
Megmelengeti a szívemet, hogy mennyire elkötelezett az ügy iránt és, hogy átlátja a cselekvés szükségességét, hiszen a sötét elfek és főleg Uraldúr hadvezér mindenkire egyforma fenyegetést jelent. Ő nagyon okos és amit tapasztaltam azt mutatja, hogy ravaszul megpróbálja külön-külön kijátszani egymás ellen a népeket, hol ezt, hol azt megnyerve valamilyen ígérettel magának.
Átgondolva a helyzetemet, rájöttem, hogy nem tudnék nyugodtan pihenni, miközben egyre több felől fenyegetnek minket.
- Talán nincs idő várakozni. – jelentem ki. – Valamiért Természet Anya kiválasztott engem a figyelmeztetés meghozatalára és a karkötőt is valamilyen célból adta nekem. Mennem kell! Ki kell fürkészni miként lehetne megakadályozni, hogy a démonok segítsék a selfeket, vagy, hogy visszavonuljanak a saját létsíkukra.

Látom Viridiel elszántságát, és örülök neki. Jó látni, érezni azt az energiát ami belőle árad. De most rögvest azonnal nem tud mit tenni. Egy biztos. Egyedül kevés lesz. Úgy vélem, hogy a baj megoldásához újra össze kell fognunk a többiekkel, ahogy eddig is tettük. És leginkább a mágiához jól értő, használó személyekre lesz most a legnagyobb szükségünk Természet Anya védelme mellett.
- Köszönjük a bátorságodat és elszántságodat. De mindenképp meg kell várni a királyt. Amint megérkezik, azonnal üzenek neked. Itt nagyobb előkészületekre van szükség, nem lehet félvállról venni és elhamarkodni semmit. Egyedül pedig nem engedhetlek vissza, ezt meg kell értened. Talán az a dolog ami a karodon van, Anyánk ajándéka megvédene téged a bajtól, de ezzel nem élhetsz vissza. És én is nyugodtabb lennék jóval, ha jó, mágia használó katonák állnának a hátad mögött ezen küldetés alatt.... Most kérlek távozzatok. Nagy munka vár ránk, és mindannyiótokra szükség lesz hamarosan. - mondom a társaságnak, aztán felállok. Intek a tanácsosaimnak, kövessenek és miután mindenkitől elbúcsúztam távozok.

Nyugodtan várom, hogy mit mond a szavaimra a királynő és nem mutatom ki csalódásomat, hogy türelemre int, várakozásra, hogy a király visszatérjen és ő határozzon, merrefelé lépjen az elf birodalom és, hogy több tündét adhasson mellém.
De én tudom, hogy jobban tudok egyedül dolgozni, hiszen mire mentem vele, hogy egy egész sereget sóztak a nyakamba, csak veszélybe sodortam őket. Nem, magamnak kell ennek utána járnom!
Természetesen nem kérdőjelezem meg királyom parancsait, de ő most szintén veszélyes feladatot vállalt magára. Biztos vagyok benne, hogy a főpapnő sokkal, de sokkal veszélyesebb, mint amire számít.
Meghajtom a fejem a királynő előtt, mikor távozik és visszavonulok a szállásomra.
Azonban pár napnál tovább nem szándékozom időzni. Talán a király után kéne mennem és személyesen beszélni vele, hogy átadjam neki amit tudok és azokat is, amik csak megérzések.
Persze Bivaly városába menni nem lesz egyszerű, hiszen tisztában vagyok vele, hogy az önjelölt királynő vérdíjat tűzött a fejemre.

//Amerith királynő, köszönöm a játékot //

//Én is köszönöm Turion fia Viridiel! //