Már jó idő eltelt, hogy Hira megszökött Hirion és főleg a kék elfek fogságából. Vagy elengedték őt, nézőpont kérdése, hiszen megígérték, hogy nem bántják ha megfejti az utolsó rejtélyt abban a bizonyos barlangban. És nem üldözték, mikor elosont tőlük.
Ám még jól emlékszik az összetevőkre és az lejárás leírására, amivel olyan varázstárgyat tud készíteni, mivel egy self szerelmét megszerezheti. Persze nem minden korláton túl...
És az első összetevőhöz az agyaras nép barátságtalan vidékére kell elkalandoznia, egy bizonyos sárkánygyümölcsért.


/A sárkánygyümölcs leírása olvasható Neminra Élővilágában./

Mostanában nem szűkölködöm izgalmak terén. Roppant nagy élményekkel iszkoltam el például a mostani kalandomból, ahol találkoztam különös, sose látott idegenekkel. Ja és ott volt az a self ifjú is, Hirion, a szemtelen, hálátlan....., akinek ha jól emlékszem kétszer is megmentettem az életét. /Talán megesett, hogy néha kissé szemét voltam vele, de erre természetesen nem emlékszem./
Birtokába jutottam ugyanis egy információnak, ami még nagyobb kaland kezdetének ígérkezik...
Hazatértem, de most az egyszer nem sok időre. Gyorsan összepakoltam a motyómat, Apámmal közöltem, ezt azt és már otthon se voltam. Ő csak arra kért nagyon vigyázzak magamra. Tudta, hogy nem tarthat vissza úgy se.
Jó hosszú lesz az utam, az első állomás felé, ahol voltam már. Akkor az orkok barátságosak voltak velem, remélem most is azok lesznek, főleg hogy ajándékot i s viszek magammal. Nem mondtam el mindent otthon, de azt megemlítettem, hogy az orkoktól kérek majd valamit, így Pittpangot rendesen megpakolva, / hússal, szőrmével// indultam útnak... Most már tudom, hogy a barlangokkal és a pókokkal vigyáznom kell. Nem túl kellemes emlék kötődik hozzá....

A vidéket járó ork járőrök nem bántanak ezúttal sem. Ha néha összeakadsz velük, akkor nagy örömmel fogadják ezt, ki húst hozott nekik ajándékba. És páran a barátságos beszélgetések közben felteszik a kérdést, hogy nem tudnál-e szerezni a jó hírnek örvendő tünde íjakból nekik, ha fizetnek érte emberektől elrabolt ékszerekkel vagy mással.
Ám a vidék nem csak belőlük áll. Lakatlannak tűnő hatalmas erdőség adja az ő vadászterületeiket. És bármennyire is szeretnéd, egyelőre kereset fafajra nem bukkantál rá. Ám épp egy patakon készülsz átkelni, amikor egy bajba jutott őzgida hangját hallod meg nem messze tőled. Tovább mehetsz, sorsára hagyva az állatot, de dönthetsz úgy is, hogy megnézed mi történt. És ez esetben egy indákból font hurokba szorult lábú példányt látsz, aki elkeseredetten próbál szabadulni.

Hosszú az út az agyaras nép vidéke felé. Nem kevés időbe telik mire odaérünk. Amint találkozunk őrökkel, üdvözlöm őket és átadom a hozott ajándékot. Pitypang hálásan nyihog, mikor megszabadul nehéz terhétől. Ahogy váltok pár szót az orkokkal, tovább indulok, most már lóháton. Keresem azt amiért ide jöttem. Jó lenne már rátalálni, hogy mehessek tovább, de az sem baj, ha várat magára egy kicsit. Szép ez a környék és persze ismeretlen. Biztos sok a látnivaló.
Ahogy poroszkálunk az erdőben, patak hangját hallom meg. Eszembe jut jó lenne megitatni hátasomat, meg az én vizem is elfogyni készült. Így megindultunk a víz irányába, amit hamarosan meg is találtunk. Mindent levettem a leányzóról, gondoltam nem sietek sehová. Ráérünk pihenni egy kicsit.
Épp a csizmámat készültem levenni, mikor riadt állathangra figyeltem fel a közelből. Azonnal felhagytam a pancsolással, és a hang irányába siettem. Mikor megláttam az állatot, szívem szerint azonnal a segítségére siettem volna, de ez nem az én területem volt. Nem az elfeké. Vendégségbe jöttem, lehet szívesen fogadtak, de ezzel nem élhettem vissza. Ők hússal táplálkoznak, a kis állat pedig pont egy csapdába akadt.
Ki akartam szabadítani, de nem akartam elkapkodni. Először a fákat kérdeztem, van e a közelben ork, aki megláthatna. Ha igen, akkor is cselekvésre szántam magam. Letérdeltem a folyóhoz, az állat közelében, mintha inni készülnék és közben az ágak segítségét kértem, segítsenek neki. Mintha véletlen lett volna az egész. Ha ez se sikerül, akkor kézzel bogozom ki a lábacskáját úgy, hogy nyitva tartom közben a szemem és a fülem....

Nincs szükség a növények segítségét kérni és álcázni tettedet, mert az erdő elárulja neked, hogy nincs ork a közelben, aki látna. Óvatosságod persze nem hiábavaló, hiszen ismered már őket annyira, hogy egy ilyen kiadós lakoma elorozását nem vennék jó néven. Az ilyen illendő dolgokra továbbra is érdemes odafigyelni.
A vad hatalmas szökkenéssel tűnik el a fák között és te már épp indulni készülnél, mikor Pitypang bukkan fel sietve. Még mindig nincs rajta a felszerelés, ahogy ott hagytad inni. Ám riadt viselkedéséből érzed, hogy valami jól lopakodó ragadozó van a közelben. Amit a fák beszélgetésükben eddig nem említettek.
Visszamész a cuccokért vagy inkább szőrén megülve hátasod minél gyorsabban biztonságos területre szeretnél jutni?

Az óvintézkedéseket betartva sikerül kiszabadítani a gida lábát. Szerencsére nem vett észre senki, legalábbis nem röppentek felém nyílvesszők, és nem hallottam dühös ordításokat se. Már épp levettem a csizmám, és bátran lépkedek a hűs víz felé, mikor hátasom zavarja meg a mókát. Viselkedése roppant megijeszt különösen azért, mert nem könnyű ráhozni a frászt.....mármint ennyire. Ha le tudom nyugtatni és jön velem, visszatérek az otthagyott motyómért és a felszerelésért, amire szükségem lehet még a keresgélés során, ha nem tudásomnak hála felpattanok rá és a szőrén ülöm meg. Bárhogy lesz a fáktól próbálok informálódni mi az amire így reagált....

A fák baljóslatúan csak annyit üzennek vissza, hogy egy vakond riasztotta meg a félénk állatot. És maga Pitypang is annyiról panaszkodik csupán, hogy gyanús szagot érzett, mely szerinte veszélyt rejt. De nem tudott konkrétat mondani.
Úgy döntesz hát, hogy inkább megnyugtatod őt és gondosan az útra kiválogatott felszereléseidet nem hagyod veszni. Ám ahogy sétálsz visszafelé az ösvényen, hirtelen valami megragadja a bokádat.



Bár csak a gyerekeket szokták ijesztgetni vele, és valóban ritkán támad felnőttekre, ám ennek a példánynak nem tűnsz túl öregnek és erősnek, hogy ne próbálkozzon. Egy üregből nyúl elő és ez talán magyarázat lehet, miért értetted vakondnak a növények válaszát.

Fura a válasz ami kérdésemre érkezik, viszont a cuccomat semmiképp sem akarom ott hagyni. Abban bízva, hogy érkezik segítség ha sikerül hangosan kiadni a magas c-t, megindulok Pitypanggal. Végig az elhangzottakon gondolkozok, meg a különös szagot várom jelentkezik e mikor megtörténik a baj.
Valami kinyúlt és megragadta a bokámat. Azonnal jött a sikoly teli tüdőből ahogy illett, és a másik lábammal azonnal taposni, rugdosni kezdtem azt a valamit. Pitypang riadtan ugrott meg mellettem.
Segítségért visítoztam, abban bízva a járőrök meghallják. Addig is küzdöttem....

Hirannis jól átgondolja a dolgokat, hogy miként kíván reagálni egy esetleges veszély ellen. Ám nem hallgat a fákra, akik az őz kiszabadítása előtt megkérdezte őket és azt a választ kapta, hogy nincs járőr a közelbe. Ha meg is hallják a messzi vidékeken a hangját, időbe telik egész biztosan, mire a segítségére sietnek. A gyermekeket előszeretettel evő szörny pedig lehet addigra már őt is elfogyasztja.
Igaz rugdosni kezdi az őt megragadó mancsot a másik lábával, ám ennek a vége az lesz, hogy az igy földön ragadt másikon a fogáson túl egy rántás csak és ő elterülve azt érzi, hogy határozottan húzza befelé a ragadozó a sötét odújába. Haja piszkos lett a földön vonszolástól, ahogy a ruhája is.

Nagyon nem jött be a rugdosódás. Mire észbe kapok a földön fekszem, szemem könnybe lábad a fájdalomtól. Tovább visítozok segítségért. A fákat is kérem, mert eszembe jutnak egyszer csak. Buta dolog lenne Pittypangot a járőrökhöz küldeni, mert félő megölnék.
Aztán mentő ötlet szerűség villan agyamba....Ha a kis tőröm nálam van és el tudom érni, talán megszúrhatom a dögöt és a cuccomért visszajövök később. Majd megkérem a fákat felszerelésemet emeljék ágaik közé.
Ilyen gondolatok kavarognak fejemben. Ha a tőr nincs nálam, csak a fákban bízhatok...

A szörny keze megáll, ahogy vastag gyökerek nőnek ki a földből és fonódnak a lábat szorongató végtagjára. Itt az erdőben a természetnek óriási tartalékai vannak, hogy a zöld mágia azokat összpontosítva ilyen csodákat tegyen.
Időbe telik, mire a fák a vízparti holmijaidat ágról-ágra adogatva idehozzák, ám mikor kezedbe kaparintod a tőrödet és lesújtasz, a bestia visítva elengedi a lábodat. Kiszabadulva szorításából most már folytathatod az utadat.

Ezen az úton pedig már lemenőben a Nap, mikor találkozol egy ork járőrcsapattal. Milyen jók lettek volna korábban! Ha elmondod nekik, hogy milyen lénnyel találkoztál és biztatod őket, hogy visszamenve elpusztítsátok, akkor szívesen veled tartanak, hogy felkutassátok az odút. Ám ha nem teszel róla említést, akkor eszük ágában sincs ilyenről kérdezősködni, sokkal jobban le vannak foglalva egy ghould levadászásával, melynek eddig csak a nyomait látták.
Bármelyiket is választod, természetesen barátságtalan fogadtatás előzi meg részükről, ami csak akkor enyhül, amikor az ajándékba hozott húst odaadod. Mivel felszerelési tárgyaidat visszaszerezted, továbbra is maradt nálad egy kevés, hogy lekenyerezd az itt lakókat.

A nagy izgalom után újra felszerelem Pitypangot és most veszem észre, hogy a legfinomabb falatok még nálam vannak. Két szarvascomb stb. Mivel lemenőben volt a nap és éhes is kezdtem lenni, arra gondoltam ideje lesz elfogyasztani a vacsora gyanánt magam részére eltett kevéske húst és zöldséget. Remélem nem fogok vele bevonzani valami másik ijesztő izét. Majd védem magam valahogy. Menet közben járőrökkel találkozok. Na fene hogy épp erre tévedtek lehetett volna kicsit korábban is. Váltani akarnék velük pár szót, de látszik rajtuk a durcás hangulat. Mikor elmesélem nekik a nagy sztorimat csak morgolódnak, de a két szép comb láttán rögtön barátságosabbá válnak. Beszélgetésünk azonban a fáradtságom és éhségem jóvoltából rövidre sikeredik, de jó is így. Az orkok mint tapasztaltam nem valami bőbeszédű társaság.
Így külön is váltunk hamarosan. Addig keresgéltem az erdőben míg találtam egy nagy odvas fát. Pitypang és magam számára elkészítettem egy jól védett vackot a fák ágaiból, míg a vacsorám el nem készült. Aztán a nagy fa ágain nyugovóra tértem.....

Úgy tűnik, hősnőnk nem szívesen bonyolódik agyarasok társaságába. És főként nem szeretné most őket elkísérni vadászatukon. Néhány kalandos fordulatot kihagyott az életéből, hiszen jól tudja atyja is odahaza mennyire félti őt, noha már egészen megbékélt, hogy Awyris biztonsága helyett szívesen vállalkozik rendszeresen hosszú utakra.
Ám a végső kalandos fordulat mégsem marad el, pont így találkozik vele szembe. Reggel nyitja ki a szemét a Nap első sugaraira az ágakon aludva, mikor hirtelen egy ismerős alakú gyümölcsöt lát meg a szeme előtt. Igaz, eddig csak a könyvekben látta lerajzolva.
Egy sárkánygyümölcs fát talált éppen nyughelyül, melynek termését leszedve meg is van a varázsgyűrű első hozzávalója.

Könyvét fellapozva a következő beszerzendő komponens... egy halott éjtünde szíve!


/Köszönöm a játékot!/

Ahogy kényelmesen befészkeltem magam az ágak közé, elmondtam még egy fohászt. Reméltem semmi baj se ér egyikünket se az éjszaka folyamán és másnap épségben indulhatok tovább a gyümölcs keresésére.
Még sose láttam csak egy két rajz villan be róla, de bízom benne ha a közelemben lesz felismerem. Ilyen gondolatok közepette szenderültem álomba. Reggel a nap sugarai csiklandozták arcomat. Ahogy kinyitottam a szemem egy szépséges gyümölcsön akadt meg a pillantásom. Elsőre megkordult a gyomrom. Biztos fincsi lehet és érett már gondoltam. Gyorsan felé is nyúltam, leszedtem, megtöröltem, nézegettem egy darabig. Épp jóízűen bele is haraptam volna,....mikor kis híján eldobtam. Természet Anya most se hagyott cserben a fákkal közölte mi az. Hogy megtaláltam a gyümölcsöt, ami ennek az izgalmasnak ígérkező kaland első állomása volt. Álmosságom azonnal elmúlt. Sietősen kászálódtam le a fáról. Este észre se vettem, hogy ilyen magasra másztam. Jól megnéztem a fát magamnak, talán sose látok ilyet mégegyszer. Egy levelét fülem mögé tűztem, egyet eltettem, hogy megmutassam otthon. És készültem a további útra....

//Én is köszönöm//