Maruk és a csapata lassan SzentKő vára alá érkezik. Ám ahelyett, hogy csatlakoznának a körülötte táborozó több ezer fős ember hadsereghez, inkább a környező falvak lerohanását adja ki parancsba. Nem siet a dicsősége győzelemért meghalni.
Grómot felderítő útra küldi egyedül, ám hamarosan keresztezed az egyik kisebb csapatot, akik kevésbé óvatosan haladtak előre és már az utadba eső falvat fosztogatják. Férfiak és néhány nő hullája az egyetlen utcán, mely mellett épült fel a fél tucat ház. És az egyik ajtaját épp rohamozza két bajtársad. Annak a háznak a kéményéből füstcsík kanyarog az égre vidáman.
A vele szemben lévő otthonból két nő kiabálása hangzik és dulakodás, amennyire ki tudod venni, a tieid bejutottak oda.

Csatlakozol a csatához vagy tovább mész távolibb vidékeket kifürkészni, ahol információd hasznos lehet?

Érdekes feladatot kaptam, felderítés, és már rég szaladtam körbe a helyet mikor egy kicsiny faluhoz értem társaim lelkesen támadták a lakosságot és nem akartam belőle én sem kimaradni, a zárt ajtós házhoz siettem, szép kis kunyhó volt emberi és miegymás szemmel nézve is kellemes kis borostyán futott fel az oldalán, kis füst a kéményből...elindultam arrafele és két társamnak segíteni akartam:
-vigyázzatok kicsit betöröm nektek!-és már lendítettem is a pörölyömet és csaptam rá az ajtóra ami azonnal megreppent nagy csattanással és utána nagy dörrenéssel borult befele.
Én erre csatakiáltással berohantam és utánam két társam követett a kellemes kis házba, nem tudtam mi várt rám, de bátorságom miatt nem is érdekelt, végülis hamarosan megtudom!

Véred lelkesen pezseg az acél csengésének hamarosan felcsendülő zajáért. És a pöröly csapásának nem is áll ellen a vastag tölgyfaajtó sem a harmadik csapásnál.
Berontotok hárman és hamar szembe találjátok magatokat az odabent lévőkkel. A ház ura, egy negyvenes éveiben járó férfi kivont hosszúkarddal ront rád és szúrást indít feléd. A felesége a húsz év körüli lányával összekapaszkodva visít, míg a tizenhat környéki fiuk egy fejszével kissé lemaradva indul meg feltartani a mögötted érkező két másik támadót.

A szúró támadás elől egyszerűen félreállok és visszakézből lendítem felé a pörölyt neki a hátának ezzel segítve a két kísérőm orra elé, ha sikerrel jár eza dolog felnevetek és a többiek felé fordulok:
-tegyétek le a fegyvert kisgyerekekkel nem dicsőség harcolni.
Mondom nekik határozottan és a két társamnak sem engedem, hogy megöljék a két kis srácot.
Közben azon gondolkodom a többi megölése értelmetlen, inkább a kajából és fegyvereket vigyük el az hasznunkra lehet.

Az egyszerű földművesnek esélye sem volt ellened. Ahogy elhajolsz a kardja elől, megrántod a pöröly végével és egyenest az egyik mögötted érkező társad pengéjébe szalad. Elejti fegyverét és fájdalomtól eltorzuló arccal támaszkodik a falnak. A fia pedig irányt változtatva feléd rohan, bosszúra szomjasan.
-Rendben, a nőket meghagyjuk meghágni.
* Már ugrik is eléd, hogy feltartsa a kölyköt, ám az visszahátrál pár lépést és nem érkezik meg hozzád. És pár másodperced van arra, hogy reagálj a válaszra. Mind a ketten egyetértenek, de különösen akinek száraz még a pengéje. Pirosra akarja festeni a fiú halálával, ám a feleséget és a lányát megkímélik, ha így jó neked.
És persze az értékek elvitelével is közös a gondolatotok.

Az ifjú fiú nem értette meg mit mondtam neki, de teljesen ártalmatlannak tűnt rám nézve...
Fegyverét megragadom és kiveszem a kezéből, ha meg akar vágni miközbe érte nyúlok, akkor sajnos nem tehetek mást a koponyáját csapom meg a Vérpöröllyel, a nő és a lány már nem érdekelt és inkább élelmet kezdtem keresni, amint a kamrába értem és szétnéztem ami odabent volt abból raktam el. A szemem viszont felcsillant valamin, egy szép cipó volt amibe ott helyben bele is haraptam.... ízlett.
Kijöttem a kamrából:
-Te asszonyféle! Te sütötted ezt a cipót?
Ha igennel felel a társaimnak jelzem vigyék és fogják be munkára a lányával együtt, ha a fia is élt akkor őt is velük elküldetem, had készítsék az élelmet a seregnek az itt talált búzából. Az hogy mi történik a delikvensekkel nem érdekelt, folytatnom kellett feladatomat és tovább indultam

A fiú az első szavaid után már alaposan visszavett a tempóból. Bár halott apjára nézve újra felbátorodik, de az eredeti mozgásához képest jóval lassabban mozog. Gyerekjáték kivenni a kezéből és azonnal el is engedi a fejsze nyelét, ahogy te megragadod azt.
Végül úgy döntenek társaid is, hogy megkímélik. És már alaposan belakmároztál, mikor a meggyalázott asszony bólint a cipós kérdésedre. Kezével szemérmeit igyekszik valamelyest eltakarni. És a család hamar rabszolgasorsra jut. De életben maradnak.

Hősünk pedig tovább indul küldetésére, hogy felderítse a környéket. Ám a védtelen falvak után izgalomra vágyik és a vár környékét nézi meg. Egy emberekre jellemző várat vett körbe egy emberi hadsereg. De vajon jó ötlet egy orknak közel merészkedni rengeteg felfegyverzett emberi lényhez?
A falaknál nyíllövésnyire nincs senki. Csak a védők felül. Az ostromlók pedig kondérokban főzik az ételt, az íjászok egy kisebb erdő szélén tanyáznak, lovasokat pedig egyáltalán nem látsz. Egy dombon magányos óriás sátor, előtte egy asztal, ami körül négy fegyveres páncélos beszélget valami papír darab fölött.

Halkan nézem mi történik... és hamarosan felfigyelek a papírra, az kellene nekem, fontos lenne...
Nagyon óvatosan osontam feléjük nehogy egy pici zörejt is adjak, addig nem mozdultam amíg nem tudtam hogy tuti nem hallott meg valaki és így nagyon lassan de eljutottam odáig, hogy hallhassam amit mondanak, de amit hallottam meglepett

Ahogy hősünk közel lopózik, egyre jobban hallja a beszélgetést. És mint számított rá, tisztek taktikai megbeszélése.
-Nem lenne nehéz bejutni a falakon keresztül. Nincs vizesárok. A falak fa palánkra rakott vályog bevonat. Igazi földvár, vagy még az sem. Inkább mondanám sáncnak. Az egyetlen gond, hogy hiába jutnánk be, a túlerő megfogna minket. Nem vagyunk elegen.
* Mutogatott pontokra közben, de az nem derült ki, hogy melyekre. Az egyértelműen kiderül, hogy nem tervezik gyorsan megrohamozni SzentKőt.

Érdekes információk~ideje volt visszaindulnom, de figyelnem kellett nehogy lebukjak a visszaúton is, soksok hosszú perc volt mire elég messze kerültem ahhoz, hogy normál tempóban elinduljak visszafele, közben amíg még ott voltam a sereg körülbelüli létszámát is megnéztem, és visszafele a táboruk helyét is betudtam lőni az aktuális helyünktől. Sétáltam visszafele át a falun és egyenesen vissza a táborunkba, ahol a főnöknek elakartam mondani mit is láttam és tudtam meg....

Ezer katona várakozott a vár körül körben gyűrű alakban. Továbbra sem túl feszült készülődésben. Ha a fegyvereik felét elhagyták volna idefelé jövet úton, most egy békésen piknikező társaságnak is nézhetnénk. Nem ismered az emberek közötti jelzéseket, de olyan határőr katonákra emlékeztetnek, mint amilyenekkel te is találkozhattál már nem egyszer portyáid során és akik általában sokkal professzionálisabb és céltudatosabb képet mutattak magukról.
Maruk pedig igen jelentős hírnek tekinti azt, amit megtudtál.




-Ha a támadók nem bíznak magukban, akkor nekünk mi okunk lenne bízni bennük? Jobb lesz tovább fosztogatni a környékbeli falvakat. Szedj össze te is néhány vállalkozót és derítsetek fel még ki nem fosztott településeket!
Ha majd az éhséget nem bírják a védők, kitörnek és mi a kellő időben sietünk a mieink megsegítésere. Így ez a kétbalkezes bagázs magára vállalja önmaga ledarálódását is, és segít nekünk végezni a megmaradt pár szentkői katonával.
A szellemek azt jósolták, hogy ha én vezetem a népünket ebbe a harcban, akkor lehet nem lesznek áldozataink. És a ti sámánotoknak azt üzenték, hogy életünk legjobbját kell nyújtani ehhez.

~Maruk el van szállva magától, azt hiszi minden rajta áll vagy bukik... az ostoba~gondoltam, hisz jól tudtam a háborút az egyének cselekedetei jobban befolyásolják, mint maga a hadvezetés.
Persze ez mind az én fejemben játszódott le és senki nem látott vagy halott ebből semmit.
-Rendben, van pár ork erre a feladatra akik szívesen segítenek.
Feleltem halál nyugodtan és ezzel ki is mentem a sátorból, majd pár ismerős orkot kerestem, azt a három orkot konkrétan aki a saját falumból való volt és jól ismertem őket. A délutánom az ő keresésükkel telt, de nem is terveztem csak másnapra a kutatást, végülis ígyis pár óra volt a Marukkal történt beszédem után.

Reggel lelkesen indultunk útnak most pont ellentétes irányba amerre tegnap jártam. Négyen indultunk el, de mire a tábort elhagytuk páran hozzánk csapódtak. Így többen mint egy tucatnyian indultunk el a portyázásra ami jó szórakozásnak ígérkezett.

Négy síkvidéki ork indult el és még néhány fajtársuk reggel. És most a vár másik oldalát derítitek fel. Veletek tart a mindig izgága Donak is. Maruk falujából, Yrchből jött. És igen becsületes fickónak néz ki a maga harminc esztendő környéki külsejével.
Feldúlt falvak mellett jöttök el, ahol se étel, se élő ember nem maradt. A távolban megpillantotok egy ember családot, ahogy három gyermekükkel a síkvidéken egy hatalmas erdő felé sietnek. Nyomukban pedig két szintén ember katona rohan több száz méterre.

Talán már azt várná, hogy a velem történtek tükrében elszáll belőlem a harci vágy és ha nem is végeztem magammal, de örökre a faluban maradok és a vadászatnak szentelem a hátralévő életem.
Azonban én nem ilyen vagyok, bár igaz, hogy mostantól talán még jobban keresem a halált, ami dicsőséget hoz nekem és lemossa a szégyenem.
Mikor Vérpöröly Grom egy csapattal portyára indul én is csatlakozom hozzájuk, minthogy nyugodtan üljek.
Nem sokára meg is látjuk az első menekülőket. A parasztok nem érdekelnek, azok nem ellenfelek, de a katonák.........
Igaz csak ketten vannak, de ahol kettő van, akad több is.
- Utánuk megyünk? - nézek Gromra, a csapat vezetőjére.

Szép kis csapat jött össze és bár egy részüket nem ismertem megbíztam bennük, és vakon rájuk bízom életem.
-Erre mindenki halott már, tegnap a másik irányban szép kis zsákmány volt-mondom kissé szomorúan amikor a távolban megpillantom a menekülőket
-természetesen! Kapjuk el őket mind!
És ekkor mindenki futásnak eredt, lehet ők nem vettek észre vagy csak nem volt idejük reagálni ránk, de a két katona és család is ugyanúgy futott tovább, hamar utol is értük őket, és a többiekre bíztam mit tesznek velük.....

Botorság lenne azt hinni, hogy nyílt terepen nem veszik észre a túlerőt. Vagyis egész pontosan idővel nem vennék észre. A dolog már akkor el volt döntve, mikor a távolban futók nyomába eredtetek. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem tudnátok beérni őket.
Ahogy közeledtek nagy zajjal majdnem pont egy tucatnyian, a két katona még időben hátrafordul és lábukat megvetve igyekeznek védő pozícióba állni. Néhány pillanatra talán fel tudnak titeket tartani, ám ekkora túlerő simán elsöpri őket. És a falusiakon a sor.
Ez utóbbiak megállnak és lihegve térdükre támaszkodva várnak be titeket és a férfi szólal meg.
-Köszönjük nektek! Lerohanták a községünket és aki szúró távolságba került, mind megölték. Nem is tudjátok, hogy milyen hálásak vagyunk nektek.
* Nem tudni, hogy ez volt-e a reakció, amit a "többiekre bíztam mit tesznek velük"-től vártatok, ám most tizenhárom zsákmányra éhes agyarassal vannak körbevéve.

Miután megkaptam az engedélyt, máris nagy lendülettel indultam a menekülők után, főleg az egyik katonát szemeltem ki magamnak, akik látva, hogy nincs esélyük a gyorsaságunk ellen, végül megemberelték magukat és szembe fordultak, hogy megküzdjenek, mint ork az orkkal.
Már csak tíz lépésre voltam tőle, amikor meglendítette a rövid hajítólándzsámat és az pillanatokkal később keresztüldöfte.
A másikat meghagytam a társaimnak, miközben elvettem a kardját és a tőrét, a fém fegyverek, mindig jól jöttek.
Meglepetésemre a menekülő emberek megálltak, sőt megnyugodva néztek ránk.
Kérdőn néztem Gromra, hogy mi a véleménye.
- Hálásak? De miért ölnek emberek……embereket?

Gyorsan meghaltak a katonák és az előttük menekülők pedig megáltak
~nem rettegnek? rájuk vadászunk...~gondoltam magamban
Ahogy társaim megölték a katonákat én a többi ember elé álltam és meghallottam mit akarnak:
-Köszönjük nektek! Lerohanták a községünket és aki szúró távolságba került, mind megölték. Nem is tudjátok, hogy milyen hálásak vagyunk nektek.
Erre felnevettem és Donak kérdezett tőlem:
-Hálásak? De miért ölnek emberek……embereket?
-Nem tudom én sem Donak, mit tegyünk velük most? Én személy szerint nem értem az emberek logikáját...
kicsit morogtam, és utána felemeltem a pörölyömet
~a Vérpöröly, mindig vöröses színe a vér miatt olyan amilyen~
A társaimra néztem arckifejezésüket figyelve, és attól függően mit mondanak lecsapom őket vagy engedem hogy velünk tartsanak. Én személy szerint megölném őket, de nem akarom elrontani a dolgot, végülis először vezetek csapatot és bár erős kézzel kell vezetni, kíváncsi vagyok a többiek véleményére is, tegnap a másik faluban egy péket találtam aki hasznos lehet, de ezek még annak sem valószínű hogy jók.....

Az üldözés váratlan fordulatot hozott számotokra. A katonák nem védeni maradtak le a család mögött, hanem előlük szaladtak. És így a civilek úgy vélték, hogy ellenségem ellensége a barátom. Ám Gróm a legkevésbé sem.
Ám az egység vezetője tanácstalan szemekbe néz visszafelé, egyedül talán Donak az egyetlen, aki fordítani tud a kockán. De vajon mi játszódik le benne most?
Megállni látszik az idő és mindenki feszülten figyeli, hogy mi fog következni.

- Én sem értem, de ha ezek ellenségei a katonáknak, akkor inkább kérdezzük ki őket, hogy hol van nagyobb zsákmány. – meredek a bennünket megszólító férfire. – Na meg szerintem nem baj, ha lesz pár rabszolgánk is, akik majd helyettünk dolgoznak. A sötét elfek s ezt csinálják és látjátok milyen jól megy nekik. – intettem a többi ember felé. – Szerintem a kölyköket féltik annyira, hogy nem csinálnak semmi ostobaságot és válaszolnak nekünk. – kaptam el az egyik gyereket és markoltam meg a nyakát. – Aztán megkötözzük és elrejtjük őket, míg több zsákmányt ejtünk, majd visszajöhetünk értük. – mondom el a véleményemet, de az utolsó szó úgy is Grom-é.

-Nem rossz ötlet Donak, de lehet nem folytogatással kellene kezdeni...
Majd az emberek felé fordultam:
-Te ember hogy hívnak? Mesélj merre vannak faluk elkísérünk titeket odáig ne legyen bajotok
Majd remélem a társaim is értik a tervet és az ember hisz egyszerű jószándékomban ostoba módon, ha elindul és bele egyezik akkor őt követve megyünk tovább, és mint jó orkok igyekszünk nekik szállásukig őrséget biztosítani

Úgy tűnik ezeknek a szerencsétleneknek a sorsa is a rabigába hajtás lesz. És azt jó lenne összebeszélni, hogy megfélemlíteni vagy meggyőzni akarjátok a családot. Miközben Gróm nyájasan kezd beszélni velük, addig Donak durván fojtogatja az egyik gyereket.
-Kérem ne bántsanak minket! A falunk elpusztult, nincs hová mennünk. Az egyetlen helyre igyekszünk, ahol biztonságban lehetünk.
* Az apa esdeklő szavai után ha Gróm ötlete mellé áll Grogir fia, akkor az erdő felé vezetik őket az emberek. Ott ételt, szállást és védelmet remélnek. Ám ha Donak továbbra is a tizenéves fiú nyakát szorítja, akkor nem fognak veletek útra kelni, hanem továbbra is térdepelnek.

Eszemben sincs egyelőre bántani egyiket sem, főleg nem Grom engedélye nélkül, csak demonstrálni akartam az erőfölényünket, ha nem esett volna le nekik.
Megölni egyébként s pazarlás lett volna, meg hát láthatóan tőlük nem lett volna semmi olyan dolog, amit elvehettünk volna, ami számunka is érték.
Persze a nővel el lehetett volna szórakozni, ……..már akinek volt erre késztetése……..
Felmérgesedtem a tudatra, hogy nekem ez már soha többé nem okoz örömet, majd ellöktem magamtól a kölyköt az anyja felé.
- Nem is fojtogattam………
Vicsorogva mutattam ki az agyaraimat, amikor a férfi könyörögni kezdett.
- És hol van az a hely? Sokan vannak ott?
- És, ahogy a főnök mondja, minden vágyunk, hogy elkísérhessünk oda benneteket. – morogtam, mert rájöttem, hogy Grom taktikája eredményesebbnek látszik.

-valami faluhoz kéne kísérni titeket ott jó helyen lennétek-mondom neki mély dörmögő hangon és mintha tényleg jófiúk lennénk segítek felállni nekik
-induljunk mielőtt mégtöbb katona jön
elindultunk egy erdő felé az emberekkel és sajátjaimnak mondtam közben:
-ha elvezettek minket a faluig minden rendben lesz, és nekik csak van helyismeretük annyi hogy tudják merre kell menni

A biztató szavak miatt -és a kivillantott agyarak ellenére- kezd újra visszaállni a bizalom az ember családban irántatok. Feltéve, ha ork nyelvet használtatok ott, ahol a Mesélő azt gondolta és csak máshol beszéltetek a Közösnyelven.
De bárhogy is útra keltetek és egyenesen az erdőbe vezetnek titeket új ismerőseitek. Hatalmas vadon terül el SzentKő várától nem messze. És a fák között állatok hangjai az sugallják számotokra, hogy egyetlen veszélyes ragadozó sincs a közelben. Ám ennél nagyobbat nem is tévedhetek.
Hirtelen egy medve jelenik meg az ösvényen előttetek és ebben a pillanatban fentről -a lombok közül- valaki rátok kiált.
-Mit kerestek itt, orkok! Ez tiltott terület.
* Több lombtünde határőr szegezi rátok az íját és ha a fegyvereitekhez nyúlnátok, akkor a növények ágai, indái nyúlnának felétek és kivenné a kezetekből, titeket meg hamar gúzsba kötnének.
-Ne bántsátok őket! Segítettek a szekta által felbiztatott katonák ellen. A falunkat Astelath címerét viselő katonák feldúlták és rajtunk kívül mindenkit megöltek. Mi is csak miattuk éltük túl. -mondta a családfő gyorsan.