Grom sokkal jobban elboldogult az emberekkel való kommunikálásban, mint én valószínűleg, hiszen elég nyilvánvaló blöffel próbálkoztam. Gondolom minden elfogott rab valami hasonló kifogással igyekszik kibújni a gyanúsítás alól. Társam azonban megerősíti, amit én mondtam, így talán még sem volt akkora ostobaság ezzel próbálkoznom.
Azonban a nő reakciója láttán biztos voltam benne, hogy teljes mértékben átlátott a szitán és egy szavamat sem hite el, amit szavai is megerősítenek. Viszont nem utasította az embereit, hogy ott helyben belezzenek ki minket ezért, hanem tovább kérdezősködött, ami bizonytalanságra és gyengeségre utalt, amit talán kihasználhatunk.
Ez egy ork vezérnél nem fordulhatott elő.
- Bizonyára meglepődik, mert csak felderítésre küldött minket és még nem tudtuk értesíteni, hogy mit találtunk. – vontam meg a vállam. – De ez még nem jelenti azt, hogy ellenségek vagyunk és nem csak a fosztogatásból lehet zsákmányt szerezni. – villantottam rá a szemem, miközben megkockáztattam egy oldal pillantást Gromra is, mit szól az átverési kísérletemhez.

-Hogy meglepődne az biztos! Főleg ha tényleg üzenni akarsz neki, deha nem muszály ne tedd, mert akkor megtudja, hogy elfogtak és az nem lenne túl dicsőséges-nevetek fel-A főnök biztos rossz néven venné tőlünk.....
Mellesleg tényleg jobban járunk ha nem fosztogatni jövünk ide, de más sem hitt nekünk tegnap....
-jóval halkabban, inkább motyogásnak hangzódva-a zöldek....
Majd reménykedtem benne, hogy a nő aki elfogott veszi a lapot és bekapja a csalit is.

A két ork egyre jobban bele lendült a magyarázatba. Ami nagy teljesítmény annak fényében, hogy az elején meg sem akartak szólalni. De úgy tűnik akárhányszor belekezdenek újra, minden alkalommal belekavarodnak. A nőnek most is az arcára van írva, hogy nem ad túl nagy hitelt annak a tudta nélkül jött szövetségesnek, akinek lelepleződése után még csak nem is tanácsos levelet írnia.
Az egész úgy hangzott számára, mintha tényleg a város kifosztására érkezett volna néhány -vagy esetleg jóval több- ork és nagyon aggódnátok, mit szólna egy levélhez. Hogy nem-e lebuktatná a ti hazugságotokat. Miközben neki két elfogott felderítő szavai alapján kellene hinnie, hogy tényleg minden rendben lesz és jó szándék vezérelt titeket.




Összehúzom rosszallóan a szemöldökömet és szigorú tekintettel nézem őket. Vagy elszalasztották az alkalmat, hogy őszintébb szintre emeljék beszélgetésünket vagy ami valószínűbbnek tűnt, hogy a legkevésbé sem remélik, hogy a főnökük meggyőzhető egy közös harc felől, csupán ki akarták "énekelni" magukat fogságukból.
-Nem hiszek nektek. És amíg nem látom jelét annak, hogy a törzsetek harcba száll Astelath megtévesztett katonáival, addig itt maradtok a börtönben.
* Int, hogy vigyenek el titeket. A barakkok fogdájáig vezető úton egy baglyot láttok elrepülni a házak felett, aki ritka állat nappal. És a közös cellában egy pókkal is megosztva a felső sarokban időtök bőven lesz kitárgyalni egymás között a történéseket.

Nem sokat tudtam társam előéletéről, így meglepődve hallgattam, hogy ő sem nagyon örülne egy olyan dolognak, hogy hírét vigyék a fogságba esésünknek. Ezért is próbálok meg mindent, hogy kiénekeljem magunkat innen, bár azon nem segít, ha a velünk szemben álló főnöknő megtudja, hogy azok az átkozott fűevők sem hittek nekünk.
Persze, hogy ezek után úgy nézett ránk, hogy látszott, egy szavunkat sem hiszi és nem győztük meg.
Ezt szavakba is önti, így találgatnunk sem kell. Azért én még próbálkozom.
- De, hát hogy szállhatna harcba, ha azt sem tudja, hogy mi történik itt és, hogy ti hajlandók lennétek……megfizetni egy kiváló ork csapatot, hogy segítsenek megvédeni a szép városotokat, hogy ne égjen itt porig minden, hogy életben maradjanak a lakosaitok? – fűzöm szépen a szót, érzékeltetve, hogy van mit veszteniük.
Azonban úgy néz ki, hogy nem hajlik a szép szóra és még nem elég rajta a nyomás, hogy fontolóra vegye a szavainkat. Sajnos ez így sem rajtunk, sem rajtuk nem fog segíteni.
Ha nem megyünk vissza Maruk előbb-utóbb nekiindul, hogy lerabolja a zsákmányt.
Hamarosan egy cseppet sem kellemes sötét lyukban találjuk magunkat.
- Nem szeretném, ha Maruk itt találna majd. – vágok a falra dühösen. – Ki kell jutnunk innen.

Donak társam még próbált hatni a nőre, de én már láttam a szemében, hogy nem fog engedni nekünk, még egy utolsó utáni próbát teszek Donak után, nem sok reményt fűzve hozzá:
-Maga mondta hölgyem az orkok fosztogató népség, ha jól megfizetnek minket akkor bárkiért harcolunk
Bár a nő már aligha foglalkozott ezzel és egy sötét Lyukba vitt minket, de legalább nem volt sok kannibál a cellámban.....
-valóban jó lenne kijutni, de hogyan lehetne?-állok az ajtó elé és a zsanérokat vizsgálom, majd a falat, ablakokat... gyenge pontot keresve a helyen, a szökés reményének legkisebb szikráját is életben kell tartani....

Kaszandra még fűz pár keresetlen szót a nyilvánvalóvá váló fenyegetőzéshez, ám ez a Mesélő nem bátorkodik tollba önteni. (Igazából csak lusta kirakni a hsz tetejére a túl erős tartalmakat jelző feliratot.)
A fegyvereseinél is meghozza a színvallásotok és a főpapnő szavai az önzetlen segítség elfogadásáról és a zsarolók elítéléséről a jutalmatokat és igen keményen löknek titeket a már említett helyre be. És ott a szökéssel kezdtek foglalkozni és az ajtó talán kifeszítettnek tűnik, de valahogy ki kellene találni, hogy mivel. A fegyvereiteket elvették.
A plafon sarkában egy pók lassan igyekszik egy rés felé, hogy eltűnjön. És Donak csuklani kezd, ami figyelmeztető lehet arra, hogy talán Maruk emlegeti őt.

Ha a szavak nem lennének elegek annak kifejezésére, hogy nem csak nem hittek nekünk, hanem nem is kedvelnek itt bennünket, akkor azt azt követő dárdával és csizmatalppal való noszogatás, hogy merre és gyorsabban haladjunk, kellően eligazít minket.
A tömlöcben aztán már magunkban nyalogathatjuk a sebeinket, de nem akarok sokáig itt időzni.
- Ezek sehol nincsenek a sötét elfekhez képest, nem elég kegyetlenek és erősek, láttam a szemükben. – lépek Grom mellé és módszeresen kezdem el vizsgálni a falakat, melyeken meglátszik, hogy nem olyan rég építhették. A malter még aránylag friss.
- Mindent elvettek tőled? Nekem az övem csatja megmaradt, talán kikaparhatjuk a kötőanyagot és kiemelhetünk pár követ, nem hiszem, hogy hamar értünk jönnének. - mondom el az ötletemet.

Frissen húzott falak jó támpont lehet:
- Nálam van pár csont a nyakláncomon, még régről, azzal megpróbálhatjuk, jó ötlet tőled Donak.
Majd ahogy javasolta, elkezdtük közösen a falat kapirgálni, és folytatni a zseniális tervünket.

Nem tűnnek túlságosan hatékonynak a kihallgató módszereik az égi isteneket imádóknak. Lassan, de legalább biztonságban haladtok szabadulásotok tervével. Donak a kisebb kettőtök közül és ő már átfér a lyukon, mikor alabárdos őrök nyitnak be rátok. És ha átnéztek a résen, akkor ott is állnak. Úgy tünik Kaszandra idő közben mégis folytatni kívánja a beszélgetést veletek.




Épp egy erdei elffel beszélgettem, mikor beléptek. A jobb kezén szinte megbűvölve nézett egy pókot. Ám amit közölni akart velem, már elmondta. Így a belépőkhöz fordulok.
-Mint láthattátok, nem vagyunk olyan védtelenek, mint hittétek. A társaitok ha támadást intéznek falaink ellen, csak a halál lesz osztályrészük.
Mondjátok el végre amiért ide jöttetek és hogyan küldhetném haza társaitokat! Ha békében elvonulnak és nem csatlakoznak ellenségeink seregéhez, akkor titeket is eleresztelek majd.
* Hangja az eddigieknél keményebben szólt. A legkevésbé sem tűnt meglepetnek, hogy egy szökés lepleződött le az imént, noha a katonák is úgy tűntek, mintha már előre értesültek volna, mire odaérkeztek a tervetekről.

Elégedetten biccentek, amikor a nyakláncáról levéve egy tekintélyes méretű agyarat, nekilát mellettem a kövek kivájásának. Kezdetleges szerszámaink ellenére jó ütemben haladunk, jól számítva rá, hogy a friss habarcsot könnyű megdolgozni.
A nyílás egyre tágul és már az orromban érzem a szabadulás illatát………amikor őrök tódulnak be az ajtón és mikor a lyuk felé lódulok odakintről is lándzsák irányulnak felénk.
- A szellemek ellenünk vannak! – nyögtem fel, ahogy megadóan felemeltem a kezem.
A katonák zordon arccal és cseppet sem kíméletesen az uralkodónőjükhöz vezettek.
Egy dühös vicsorral mordultam az elfre, amikor a kezén megláttam a pókot.
- El kellett volna taposnunk a dögöt! – majd a nőhöz is van egy-két szavam. – Csak azért sikerült, mert a pitypangzabálók segítettek a redves mágiájukkal!
Dühös csendbe burkolózom néhány percig, hagyva, hogy Grom is elmondja, ha akar valamit.
- Megmondtuk, hogy mi hajtja a népünket. Ha van zsákmány, akkor van erő is. – feszítem meg az izmaimat, jelezve, mire gondolok. - Ígérjetek többet, mint az ellenségeitek, de gyorsan, mert ha a szellemek megerősítik Murak-ot, hogy ellenetek kell törnie, akkor már hiába. A mi életünk pedig nem számít. – mondom elkeseredetten. – Fogságba estünk.

Szépen kibontottuk a falat és rúgtam egyet az elgyengült falba, pont amikor az őreink betódultak az ajtón és nekünk szegezték a fegyvereiket... átnéztem a lyukon és már vártak minket, nem tudunk megszökni:
-Donak, ez nem a mi napunk....-mondom egykedvűen, majd megint az ismerős vezető előtt álltunk, aki egy tünde társaságában állt.
-És a kör bezárul-mondtam magamnak halkan, amikor az elfen megláttam a pókot hozzátettem társa beszéde közben:
-nagyon kreatív megoldás el kell ismernem.
Donak mellettem szitkozódott majd én folytattam:
-ez sok mindent megmagyaráz az elmúlt napokkal kapcsolatban is, nézze ha akarja vezetőnk felé tovább vihetjük az üzenetüket.
Majd Donak elmondta amit gondolok
-Így van ha Maruk kap egy jelet a szellemektől, már a döntés és az életünk sem a mi kezünkben lesz. Nézze el, hogy a kellemetlen bánásmód mellett menni akartunk és kitörni a várból!
Meglepően visszafogott voltam még én is elcsodálkoztam magamon a mondandóm befejeztével, lehet az öreg volt rám ilyen hatással? Nem tudom de minden esetre fura érzés volt.
Foglyok voltunk, de még sosem éreztem magam ilyen nyugodtnak, lehet a szellemek nem elhagytak minket hanem segítenek....
nyelvünkön mondtam Donaknak:
-a Szellemek velünk vannak, még nem hagytak el minket!

A két ork hamar rájön, hogy ki (mi) buktatta le őket. És nem telik bele nagy örömük, hogy láthatóan úton-útfélen nyögi a párosuk, hogy az erdei nép sokkal több információval rendelkezik. Ám most nem tehetnek mást ellene. Valóban igaz azonban, hogy ha eltapossák az ártalmatlannak tűnő rovart, akkor nem vitte volna hírét készülődésüknek.



Úgy tűnik számomra, hogy még mindig a meséjükhöz ragaszkodnak, mely elég átlátszónak bizonyult első alkalommal is. És nem felejtettem el, hogy a "felbérelésüket" a végén már fenyegetéssel is megpróbálták elérni. Nem hiszem, hogy valaha is megbízható szövetségesek lennének belőlük.
-Nem akarlak felfogadni benneteket zsoldosnak. Egyáltalán hányan vagytok összesen, hogy ennyire biztosak vagytok benne, hogy nyílt csatában legyőznétek az ostromlókat? Csak azt akarom, hogy elmenjetek. És akkor senkinek nem esik bántódása.
* Bár igyekeztem határozottnak mutatni magam, néha elrejtett zugokban a kétségeim ültek ki mégis az arcomra. Ám nem vettem róluk tudomást.

Nagyon nehezen viselem ezt az újabb fogságot, a becsületemen esett újabb csorba megvisel és már komolyan gondolkodom rajta, hogy inkább nekiugrom az őröknek és boldogan koncoltatom fel magam, mert legalább harcban esem el, mint, hogy ilyen fehérnép oktasson és fenyegessen, meg valami zöldike.
Grom biztatására csak rosszkedvűen morranok egyet, valahogy nem látom a szellemek támogatását.
A nő aztán egyértelműen közli, hogy esze ágában sincs elhinni a szavainkat és legfőképp nem akar olyanokkal közösködni, mint mi, viszont továbbra is örömmel venné ha elkotyognánk pár információt.
- Elegen vagyunk. – morgok tovább és szemem a menekülés útját keresi. – De ahhoz, hogy beszéljünk Maruk-kal és meggyőzzük arról, nem érdemes idejönni, ahhoz vissza kéne mennünk, nem igaz asszony? Ha elengedsz minket, akkor meggyőzzük, nem igaz Grom? – nézek a mellettem álló társamra. – Erre a szavunkat adjuk.
Igyekszem határozott lenni, de Grom tudhatja, hogy szavaimmal ellentétben ilyen meg sem fordul a fejemben. Az adott szó pedig ezekkel az emberekkel szemben nem kötelez egyáltalán.

Nem hiszem el mit kérdez a némber... azthiszi tudok ilyen dolgokat pedig nem... egyszerű felderítők vagyunk, nemhogy tudjuk mennyien vagyunk egész pontosan, így amikor ezt a kérdést meghallom jó ízűen felnevetek
-rég hallottam ilyen kérdéseket, direkt mond ilyen jó vicceket? két egyszerű felderítő honnan tudná hányan vagyunk? Sokan
-nem hogy megyünk és beszélünk Marukkal, ha akarja odakísérjük, a biztonságáról gondoskodunk persze, vagyha van neki mondandója odaadjuk... bár amit láttam nem sok, tényleg nincs értelme ide bejönni.
Úgyhogy igen ahogy Donak mondja beszélünk vele, hogy elmegyünk, de ahogy elnézem az állapotokat, inkább segítségre-fordulok meg az ajtó fele, hogy távozok és legyintek- lenne szükségük, méghogy bejöjjünk fosztogatni,huhh mintha lenne értelme

Lehet túllövök a célon, de a nő tartásából ítélve.... nos nem aza hadvezér típus aki megtudná mondani miért érdemes fosztogatni ide bejönni, majd társamnak szólok a nyelvünkön
-mit lopnánk el? a vacak vakolatot vagy az értéktelen fegyverzetet?-nevetek fel-mi is jobbat csinálunk-ezt már a közös nyelven folytatom, biztos frusztrálja, hogy rajta nevetünk, de már úgy vagyok vele, dupla vagy semmi

A Mesélő visszavonja azt a tényt korábbról, hogy a két ork fel tudta mérni, hogy sok fegyveres férfit látott a városban és kevés katonát. Noha Donak valóban rendelkezik ezzel az információval, mivel Gróm belül is úgy érezte, hogy nem tudta saját csapatát felmérni, igy feleslegesen sétált át ezen a városon is, annyira tudja itt mit figyeljen, mint saját társai között, mikor menetelt idefelé vagy Maruk útra küldte felderíteni.
A katonák továbbra is készen állnak, hogy Grogir fia nekik ugorjon és hősi halált haljon. Ezt ő nyugodtan megteheti bármikor.



Nem mondtak semmi egyértelműt, de hát nem is feltétlenül vártam egy számot. Ám árulkodó az arcuk a meglepettség után. Viszont valami többet kell elérnem ezzel a beszélgetéssel. És egyre inkább félek, hogy kockáztatnom kell.
-Rendben van, elmehettek hozzá. -bólintok- Egyikőtöket elengedlek, ti döntötök, melyikőtök legyen. Ha a társaitok felbukkannak a falak környékén, akkor pedig a másikat kivégezzük és felnégyelt testét kitűzzük a kapuk fölé a négy égtáj felé.
Nem hiszem, hogy garantálhatnátok egyébként is a biztonságomat, hogy oda menjek. Ha csak nem tudtok parancsolni az ostromgyűrű ember katonáinak. Vagy talán van szavatok felettük?
* Kérdőn néz rátok és komolyan gondolja, amit mondott.

Bár még előtte sosem harcoltunk együtt, azt hiszem egészen jól összedolgozunk Grom-mal, mert veszi a lapot és ő is győzködi a főnöknőt, hogy eresszen csak vissza minket a csapatunkhoz.
Először egyáltalán nem gondoltam, hogy a nő egyáltalán fontolóra veszi, de egészen megdöbbentem, amikor úgy nézett ki mégis. Pedig Grom már-már túlzásba vitte, az egész kissé gúnyolódásnak hatott, de mégis komolyan vette a nő. És ennek csak örülni tudok, így aztán el is halasztom az őrök megtámadását, mert feltámad a remény, hogy mégis jól keveredünk ki ebből, talán még Murak sem veszi a fejünket, ha egyáltalán elmondjuk neki.
Hitetlenkedve nézek az asszony arcába, mikor mondani kezdi, hogy elmehetünk, ám a folytatás már nem annyira fényes, de hát ez is több, mint amire számíthattunk.
Jó……nem akart elmenni Murak-hoz, de egyikünk elmehet.
- Én vállalom a kockázatot, hogy maradok, bízom a társamban. – nézek Grom-ra.
Nem féltem az életem, az már úgy is a szellemek kezében van. Grom tudja, hogy ez semmiben nem korlátozza sem őt, sem Murak-ot. Ezeknek az embereknek a fenyegetése nem félemlít meg.
- Mi csak felderítők vagyunk, mint mondtuk, nem tudjuk a vezetőinknek milyen szavuk van. – vonom meg a vállam.

Elöször azthittem nyertünk, de rá kellett döbbenem nem ez a helyzet:
-méghogy egyikőnket?
És ekkor Donak is meglepett. Vállam fölött hallgattam a nő szavait, de ahogy Donak kezdett beszélni vissza kellett fordulnom és tudtam egy járható út maradt.
-Nagyra becsülöm ezt a döntésed Donak, igazi becsületes Ork vagy, de nem foglak itt hagyni a bajban!
Két öklömet összeszorítottam és a nő szemébe néztem halál komolyan:
-Én nem megyek ki a társam nélkül! Ha nem enged el minket Maruk úgyis eldönti mit tegyen! És azt tudja mit jelent, a város égni fog a lakói mind halottak lesznek! Vagy ketten megyünk és beszélünk vele vagy nem megyünk! KÉSZ!
megemeltem hangomat és vérem is pezsegni kezdett, méghogy a társamat itthagyni?! még mit nem! inkább itt maradok Donakkal együtt és a szellemek tudják mi következik nekünk, de akkor a város égni fog!
-magáé a döntés
Mondtam határozottan a nőnek, és tudtam ha kell itt tépem szét a puszta kezemmel az aprócska koponyáját, ha egy rossz szót is hallok tőle! Nem tűröm az ilyesféle esztelenséget

A nő egyetlen intésére körbefogják ismét a már távozni készülő Grómot is. És már felesleges elmondania az elkövetkezőket is.



Feldühített a közbenjárónak elküldeni kiválasztott fogoly viselkedése. Szavai ismét nagyképű fenyegetés volt, nem egy fegyvertelen rab komoly szavai. Ezek után hálát adtam égi isteneinknek, hogy nem tudott bírni a vérével és megmutatta mennyire hiábavaló lett volna elküldeni őt. Nem kételkedtem eddig sem abban, hogy nincs szavuk parancsolni a seregnek. Nem küldték volna ilyen veszélyes helyzetbe őket. Ám a békés megoldás legkisebb szikrája sem látszott benne.
-Vessétek börtönbe őket és ne engedjétek ki! Ha a csapatuk támadni merne, mind a kettőt kivégezzük. Botor haramiák csupán, kik nem is mérik fel, hogy ezúttal vesztükbe rohannak.


/Egyelőre köszönöm a játékot! Lehet lesz egy kis szünet a folytatásig./

Azt hittem Grom minden további nélkül elmegy és elmondja Maruk-nak, hogy mi a helyzet. Nem gondoltam, hogy érdemes lenne e miatt a koszfészek miatt kockáztatni, így beletörődtem már abba, hogy itt halok meg, vagy így, vagy úgy.
Azonban a társam kitört és megmutatta, hogy miért is őt választotta Maruk a felderítő csapat vezetőjének. Az utolsó csepp véréig kiállt az embereiért.
Mondjuk ezzel egy cseppet sem voltunk előrébb, sőt csak láthatóan feldühítettük az asszonyszemélyt.
Egészen a börtönig úgy tettem, mintha belenyugodtam volna a sorsomba, de ott………mikor már nem számítottak valószínűleg semmire, nekiugrottam az őröknek és megpróbáltam elragadn i egyikük lándzsáját.
Harcban akarok meghalni…..


//Köszönöm a játékot, majd meglátjuk mi sül ki belőle…… //

A némber nem kiszámítható, és félkegyelmű, így életem és Donaké is Maruk kezébe került. Vezettek visszafele minket elől én 4 őr kíséretében, hátul Donak ugyancsak még annyi őrrel. A gyenge emberek talpig páncélban és dárdákkal kísértek vissza minket a cellába, amikor társam a katonákra rontott miután lemaradtak kicsit, így is segítve magát a sikerhez.
Donak egy hős volt, és minden erejével küzdött amíg ereje bírta, és az egyik őrt meg is ölte mire odaértem a többi őrrel, de sajnos nem tudott többet magával vinni, dárdák sora állt ki a testéből amiktől hirtelen esett össze.
Testéhez siettem és ezt mondtam neki:
-Donak! Miért tetted?!-bár magamban tudtam, hogy ő sosem bízná magát Marukra és az embereire...
-A szellemek legyenek veled barátom.
Majd az őrök menetre intettek és a cellámba vittek. Donakról csak a szellemek tudják túl élte-e ezeket a sérüléseket, de én bíztam a szívósságában, és reméltem túléli.

//Köszönöm a játékot!//