Hősünk ma már nem védelmezője az emberi fajnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy Nini-Wellből a lehető leggyorsabban távozott az orkok újabb braslovi vérengzése hallatán. Egykor katona volt, ma halott.
Katonai lova hátán gyorsan maga mögött több falut is, akár kikerüli őket akár áthalad rajtuk. Maszk takarja arcát és vagy hat óra múlva kényszerül csak készletei feltöltésére és egy kis megállóra.

Ám a kiszemelt község lehet épp nem a legalkalmasabb erre. Másfél tucat ház, mely a kutat körbe veszi. És amit meglepő módon orkok védenek -van köztük egy félvér is- az emberektől. Pedig jól látható az ablakban a muskátlikról, hogy ez emberi település.



-Hátra, ostobák! -üvölt rájuk a félig ember- Mondtuk már, hogy nem rabolni jöttünk. A királyotok megbízásából vagyunk itt és csak megszomjúhoztunk. Nem akarunk gyilkolni, ha elengedtek békében elmegyünk.
* Meglepően ideges a csóka a többi agyarassal. De a pórnép nem különben. A király szónál megrándul valaki a hátsó sorban és nem kell rá várni, hogy meglásd, egy kovács kalapácsot emel épp a feje fölé. És termetes alakjával utat vágva a tömegben szó nélkül közeledik a magyarázó felé.

Mi sem egyszerűbb ennél. Megyek, amerre látok, kerülgetem a falvakat, és egy pillanatra sem állok meg, legfeljebb ha a kulacsom akarom megtölteni egy-egy patakból. Az éhségem most nem érdekel... fontosabb, hogy minél előbb elmeneküljek innen, és hogy ne találkozzak egy orkkal sem.
Mégis muszáj pihennem. Kitartó vagyok, bírtam is majdnem egy negyed napig, de a lovamra is, rám is fér egy adag pihenés. Hisz csak pár órát lazítottam azóta, hogy...
...nem akarok erre gondolni.
Mindenesetre itt is van egy kisebb település. Tökéletes lesz a rejtőzésre egy kiadós alvás erejéig, és ha szerencsém van, ehetek is. Igaz, hogy minden másodpercben felfordul a gyomrom, de valahogy erőt kell gyűjtenem.
Leszállok hát a lovamról, mikor közel érek, és nyugodtan vezetem tovább a kantárszáron. A terv egyszerű: besétálok, fizetek, megvacsorázom, aztán alszom egyet. Nem érdekel, hogy délután van, éjszaka pont annyira nem tudnék pihenni, mint most. Akkor meg nem mindegy?
Viszont valami nem stimmel. Hamar felmérem az egész falut - igaz, nincs nehéz dolgom, tizenöt-húsz ház az egész - és a kör közepe felé közeíltek. Ott a kút, ami körül...
Orkok?
Elkéstem? Már idáig jutottak? Talán jobb lenne azonnal menekülnöm, de vajon Athwië bírná? De... mégsem tűnik úgy, mintha harcolnának. Mindössze elég parázsló a hangulat.
Az is valami, ha nem esnek rögtön egymás torkának. De mi zajlik itt? Egyelőre csak közelebb húzódom, a hátsó sorban lévők felé, hogy biztosan halljak mindent. Már ha nem zavarnak el azonnal.
A király megbízásából? Miközben Braslov most esett el?
...állítólag...
Lehet, hogy hazugság volt az egész? Ez a félork vezető tényleg próbálja visszatartani a vérengzéstől a többi bestiát. Vagy ez csak átverés? Meg kell tudnom. Egyelőre nem tűnhetek fel, és csak reménykedni tudok, hogy békésen lezajlik ez az egész.
Mindenesetre figyelemre méltó, hogy idegesek lesznek a király szó hallatán. Lehet, errefelé nem túl népszerű az uralkodó? Talán most is Valora Moor területén vagyok?
Mindegy, nem lesz gond. Nem halhatok meg még egyszer.

A békesség és a feltűnés kerülése nem mindig fér meg egymás mellett. Ezúttal sem.
-Adj nekik, kovács! -hallod a biztatás.
* Ám nem úgy sül el a vége, ahogy bárki is számítana rá. A korcs félre hajol a kalapács suhintása elől, mely a kút kávájáról pattan vissza, egy téglát darabokra törve, és a mester fejét. Bár ez utóbbit a félvér láncos buzogánya teszi, de ez is válasz volt a támadásra.
Ekkor kitör a népharag és a parasztok a fegyveres orkoknak esnek, ám azok pár perc küzdelem után, ahol legalább féltucat embert megölnek és még többeket megsebesítenek, kitörnek. Öten voltak, de az egyikük súlyosan megsebesült és ott maradt. A földön rugdossák éppen, miközben a többiek a menekülők üldözésére erednek.
Ha véletlenül új felszerelést akartál magadnak szerezni, akkor az első halottnál vesztetted el a mai napra ezt a lehetőséget.

Hiba volt várnom.
Azt hittem, hogy lesz annyi esze, és nem ront neki azonnal. Mikor felhangzik a biztatás, közbelépnék, de... már késő. Hiába ugranék, hogy valahogy, bárhogy tegyek a harc ellen, a kovács feje már szét is törik. Utána pedig eluralkodik a káosz, amibe már esélytelen beleavatkoznom. Úgyse tudnék segíteni.
Fura, hogy már meg sem érint a halál látványa. Elvesztette a jelentőségét. Újabb áldozatokat szedett a háború, ennyi az egész. Rohadék vagyok? Talán. Már ez sem érdekel.
Viszont az öt orkot meglepően könnyen legyűrik. Persze, lecsapnak jó néhány falusit, de aztán kitörésre kényszerülnek, ráadásul egy ott is marad. Mi tagadás, érdekes látvány, ahogy körülveszik, és rugdossák a sebesültet. Milyen kegyetlen, nem igaz?
A másik négy viszont kijutott, szóval legalább tőlük nem kell félnem. Kérdés, mennyire fognak most megbízni egy maszkos idegenben.
Ideje kipróbálni. Ha már nem tudtam a béke követévé válni (haha), legalább most ne maradjak tétlen.
- Maradj itt - suttogom a lovamnak. Ki tudja, hallgat-e rám? A gazdájának általában szót fogadott. Veszek egy nagy levegőt, leellenőrzöm, hogy a rövidkardom az övemen van-e, majd kilépek a szabadba.
- Hagyjátok! Még ne öljétek meg. - csak ennyit mondok annak a pár ottmaradt embernek, miután felmérem, hányan is vannak. (Tényleg, hányan is?) Keményen csattannak a szavaim, persze igyekszem nem túl parancsolónak tűnni. Teljesen hátrahajtom a csuklyám, hogy ne zavarjon a kelleténél is jobban, és a maszkommal az orkra meredek. Határozott léptekkel közelítek felé. Egy pillanatra se lehetek bizonytalan.
...teljesen idióta vagyok. Talán elintézném ezt a pár falusit, ha arra kerülne a sor, de elmenekülni, mielőtt a többiek visszaérnek, már bajosabb lenne. Mit is akarok pontosan? Miért nem hagyom, hogy véget vessenek a szenvedéseinek, és miért nem próbálok beállítani többé-kevésbé normálisan?
Tényleg érdekel, mit kerestek itt az orkok. Ki akarom faggatni. Jobban belegondolva... nem ők támadtak először, hanem a kovács, ők csak védekeztek, és kitörtek az első adandó alkalommal. Különös, de itt nem ők hibáztak.
Most kicsit belém hasítana a bűntudat, hogy a saját fajom ellen fordultam...
...ha még embernek gondolnám magam.

A feldühödött földmívesek nem sietnek elengedni áldozatukat, de ahogy odébb lökdösik, talán felismerik felszerelésed néhány katonai részét. Mely még mindig bőven akad talán rajtad. És ezért nem akarják akadályozni a hatóságok munkáját.
A oughwari riadt szemekkel azonnal feltápászkodik, ahogy alább hagy a roham és a kútnak támaszkodva néz körbe, téged sem kihagyva a sorból. Bal kezével rámarkol egy dézsára és vár. Szemeiben még mindig ott bujkál faja gyilkolásra kész tüze. Ha ismét rátámadnának, biztos kiosztana pár pofont, mielőtt megint leterítenék.
Ha felteszed neki a kérdéseket, amik foglalkoztatnak, akkor sértett hangon válaszol.
-A knuuttal érkeztünk, Minden Orkok Urával. Valami szekta a király ellen fordult és parancsa ellenére foglalták vissza Braslovot, melyet az öt nép városává akarnak alakítani a királyok. Az ő engedélyével foglaltuk vissza és indultunk el Észak-Bivaly felé, hogy csatlakozzunk Astelath, vagy ki is most az emberek királya...
* Nagy részét úgy mondta, hogy láthatóan nem értette a dolgok összefüggéseit. És csak idő kérdése volt, hogy belezavarodjon a végére a sok jelentőségtelen információba. Jól láthatóan nem a nemes célok vezérelték ide. Valószínűleg nem is érdekelte őt eddig a diplomácia.
-Annak a hülyének az ötlete miatt jöttünk erre. Azt mondta, ismer itt egy templomot, amit szintén le lehet rombolni, mert az emberek és orkok ellen való. Állandóan Yvorlt emlegeti, valami Káosz Istene. Annak a papja vagy micsodája. Ő jobban érti ezeket a vallásos dolgokat.
* Fejével a menekülők után int. A falusiak pedig megdöbbennek ettől. Páran Ahmest, mások a régi isteneket emlegetik.

Ki tudja, talán a katonai cuccaim miatt, de végül engednek nekem: arrébb húzódnak az orktól, aki felkel, és nekidől a kútnak. Fura... azt hittem, súlyosan megsérült, ehhez képest még bőven harcképesnek tűnik. Nem szívesen vívnék vele párbajt, az már biztos. Mégse voltak olyan mélyek a sebek? Vagy tényleg ekkora állóképessége van?
Teljesen mindegy. Legalábbis pillanatnyilag.
- Ki küldött titeket? Miért rohantatok Braslovnak? - kérdezem, a válasz pedig meglepően hamar érkezik. Persze, nem túl örömteli a hangja, de ki is hibáztathatná?
Amit mond, az viszont...
Elfoglalták Braslovot? Kik? Persze tisztában vagyok vele, hogy nem csak a Kegyelmes Isten követői léteznek Astelath vallásán kívül, mégis... Valora Moor ármánykodott volna? Vagy az ork hazudik? Nem, nem hinném, hogy hazudna, de attól még beetethették bármivel, hogy az esetleges kérdezősködőnek hamis választ adjon?
Ki mond igazat? Van még olyan egyáltalán?
- Valami szekta? - kérdezem meglepően éles hangon. - Astelath parancsára foglaltátok vissza, azt mondod? Igaz ez? - közelítek felé, míg végül már csak két méter választ el tőle. Veszélyes távolság, mégse félek. Ez az ork itt legalább többé-kevésbé őszinte: az ösztönei hajtják, ölni akar, és ezt nem is titkolja el. Nem úgy, mint...
- És mi volt az a szekta? Emlékszel rá? - hagyom figyelmen kívül a káosz istenéről szóló magyarázatot. Pedig az is feltűnt. Ha valóban van a közelben ilyen templom, akkor a mendemondák alapján semmi jóra nem számíthatok... de tényleg így lenne? Ez a pár falusi eléggé megrökönyödött ennek hallatán, nem mintha ez jelentene bármit is.
Nem tudom, mit hihetek el. Azt hiszem... azt hiszem, darázsfészekbe nyúltam.
A baj az, hogy változatlanul érdekel, mi folyik körülöttem.

Az emberek haragja újra felgyullad, és üvöltözni kezdenek, hogy Astelath már meghalt. Az új uralkodó pedig biztos nem hívná be népe ellen az orkokat. Némelyek hosszú gereblyékkel oda is csapnak neki, de ez reakciót vált ki belőle és gyors hárítás után -nem törődve a bekapott ütésekkel- nekik ugrik és törleszt valamit abból, amit eddig kapott.
Szét kell választanod őket, ha meg akarod tudni az utolsó két kérdésre a választ. Ha nem, akkor meghal a kiújuló harcban. De ha lecsitítod a kedélyeket, akkor elárulja a választ.
-Valami egyik igaz isten hívei azok, akiket...
-Hazudsz! -ordítja rá az egyik paraszt- Eddig a király nem avatkozott a vallásunkba. És miért tőletek kérne segítséget, te koszos kutya?
* Válaszolni viszont a helyinek nem akar.

Nem érdekel, mit kiabálnak az emberek. Méghogy nem hívná az orkokat... mondjuk minek, ha a saját népével is irthatja a saját népét?
Van egyáltalán ilyen konfliktus más népeknél? Olyan vallás, ami miatt fajtársakat gyilkolnak, akár nyíltan, akár ármánnyal? Nem tudom... én csak egy sima közkatona voltam, nem avattak bele az ilyesmibe. Én voltam a feláldozható figura, és fel is áldoztak.
Mikor rátámadnak az orkra, és ő válaszol is, egy pillanatig úgy tűnik, megint elkések... aztán mégis közbe tudok lépni. Előrántom a rövidkardot, és félreütök vele egy gereblyét, aztán az emberek és a sebesült közé tartom. Könnyű dolgom van odaérni, hisz ott vagyok két méterre a bestiától.
Nem halhat meg, amíg nem válaszol a kérdéseimre.
Egy igaz isten hívei? Erre valamiért ismét idegesek lesznek a helybéliek. Valami itt nem stimmel.
A kiabálóra nézek.
- Ne vágj közbe, mikor nekem válaszol. - csak ennyit mondok, aztán leengedem a még mindig választóvonalként tartott fegyvert (már ha nem ellenkezik a paraszt), és ismét az orkhoz fordulok. - Egyik igaz isten hívei? Kik ők? Kit imádnak? És az engem is érdekel, hogy miért kért meg titeket. Egy ilyen akció aláásná az orkokkal szembeni bizalmat, akármilyen emberi szekta is foglalja el Braslovot.
Egyelőre meg kell tudnom mindent, a lehető leggyorsabban. Aztán... aztán majd meglátom.
Viszont változatlanul bűzlik valami. Mindkét oldalról.

Hősünk úgy tűnik nem tud elszakadni attól a vágyától, hogy megtudja a vallási és politikai hátterét annak, ami vele történt. És ami gyakorlatilag mindenkivel történt ezen az észak-keleti határszakaszon. Vagy hamarosan fog.
Ha halottként még mindig vannak vágyai, akkor miért nem temetett el maga mellé egy csinos parasztlányt?
-Nem tudok róluk szinte semmit. Minket a knuut vezetett és az emberek királyának nem volt ellenére, hiszen nem is találkoztunk idáig katonákkal szinte. Annyit tudok róluk, hogy Észak-Bivaly végvárában vannak és az orkoktól elfoglalták Braslovot. Ezért támadtuk meg először azt.
* Mivel csendre intetted, csak halk motyogás és suttogás hallatszik a nép körében.
-Az egy igaz isten.
* Dühösek. És leginkább a rossz hír hozójára. Sokkal jobban, mint eddig. De most mégis féken tartják magukat egy ideig. Vannak köztük, akik az általad jól ismert elemek isteneinek népszerű isteneinek nevét emlegetik, ám most értették meg, hogy az új törvények értelmében ez a kis erre tévedt agyaras csapat jog szerint lemészárolhatná a fél falut. Miközben a másikat elvileg védené ősi isteneibe vetett hite. Ha nem lennének olyan ostobák, hogy nem veszik észre, hogy ezen a településen még a régi és már az új isten nevei is terjednek.
De ki döntené el, hogy ki tartozik egyikbe vagy másikba? Az oughwariak lemészárolnák válogatás nélkül őket. A katonák meg lehet tudatosan maradnak távol?
Minden esetre ha ilyen teológiai félkészítésben részesültek a portyázók, akkor nem sok jó várható egyik vallás követőjének sem. És még mindig nem tudtuk meg, hogy jön a képbe az a Yvorl, a Káosz Istene.

// Csinos parasztlány, mi? Ami késik, nem múlik... //

Észak-Bivalyban? Tényleg Valora Moor az, aki...
Nem tudom. Nincs rá ésszerű bizonyíték, hogy az ork igazat mond, de még mindig őszintébbnek tűnik, mint a koronás patkányok. Viszont feltűnik valami: azt mondta, először.
- Tovább akartok vonulni Észak-Bivaly felé? Meg akarjátok támadni azt is? - kérdezem. Nem tűnök hitetlenkedőnek, pedig magamban eléggé kétségbe vonom, képesek lennének-e rá... igaz, még azt sem tudom, hányan vannak.
Már abban se lehetek biztos, hogy valóban ott voltak Braslovnál. Lehet, csak véletlenszerűen jöttek fosztogatni. Túl sok a rejtély, és ez idegesítő.
Természetesen semmit nem tudok meg, mikor megismétli, hogy egy igaz isten. Nincs kedvem sokáig folytatni ezt a beszélgetést. Felőlem itt lehetnénk holnap reggelig is, de éhes és fáradt vagyok. Ráadásul hallom a morgolódást... ez is gondot okozhat. Most kire is dühösek tulajdonképpen? Rám? Az orkra? Yvorlra? Nem tudom megállapítani, de egyelőre túllépek ezen.
- Hányan vagytok összesen? - vajon hajlandó válaszolni? És ha igen, az igazat mondja? Mindegy, meg kell kockáztatnom. Nem mintha bármelyik félnek is segíteni akarnék, de az én kíváncsiságom nem lehet elég indok a kérdezősködéshez?

Az ork nem olyan ostoba, mint amilyennek sokszor tűnik. Felismeri az éhségedet az információk iránt és nem átallja rögtön feltételhez is kötni. Méghozzá nem is akármilyenhez!
-Ha azt akarod, hogy válaszoljak ezekre, el kell engednetek. Ti átengedtek és itt maradtok én pedig fegyvertelenül, de a tér széléről visszafordulva mondom el az igazságot. Nem fogjátok megbánni, hiszen nem jelentek már veszélyt, de ti olyan dolgokat megtudhattok... -kicsit elbizonytalanul a hangja és egy pillanatra félbe is szakad a mondata- amit nem lenne szabad tudnotok.
Rajtatok múlik.
* Talán egyszer, ha lecsillapodnak a kedélyek, majd mindenki megérti az ő szemszögéből a dogokat. De jelenleg a Mesélő annak drukkol, hogy felháborodásotok felülkerekedjék és agyon csapva ezt a gyilkos agyarast ne is érdekeljen többé a tőletek északabbra történő dolgok.

// Ha aszerint játszanánk, hogy te minek drukkolsz, már kihalt volna az oldal... //

Felhúzott szemöldökkel hallgatom az ultimátumot, ami természetesen nem látszik a maszktól. Nocsak, nocsak. Ennyire érződik rajtam, hogy érdekel? Már egy ilyen ösztönlény is lecsap az alkalomra, és hasznot akar húzni belőle?
Érdekes, az már biztos. Jócskán megcsappanhat a talán nem is létező tekintélyem, ha ilyen gyengének látnak. Márpedig azt nem akarom.
- Tehát nem bízol a szavaimban... és én miért higgyek neked? - kérdezem nyugodtan. Most már sikerrel leplezem az érdeklődést a hangomban. - Nem kockáztathatom meg, hogy hazudj, és hamis információkat adj... viszont ez a veszély akkor is fennáll, ha most beszélsz, vagy ha megkínozlak. Így pedig mi értelme van életben hagynom téged? - költői kérdés természetesen. Eddig azt hittem, hogy valóban megtudhatom tőle ezeket... de belegondolva, hogy bármit hazudhat, már bizonytalanabbá vált az egész.
Na meg az se biztos, hogy sokáig vissza tudom tartani ezeket a parasztokat. Egyelőre a rövidkard miatt nem igazán mernek ugrálni, de igencsak pengeélen táncolok. Kockázatos... de legalább már van esély arra, hogy életben maradok.
...legalábbis nem halok meg ismét.

Hősünk felteszi a kérdéseket, melyre valószínűleg tudja, hogy nem lehet válaszolni. Mivel bizonyítja, hogy igazat mond? Nos, ha oda vezetne egy általa előre mondott méretű csapatukhoz. De jobban bízol majd benne, ha már ők vannak túlerőben? Róka fogta csuka.
-Ha nem érdekel a válasz, akkor miért kérdezősködsz? Vagy miért nem teszel fel olyan kérdéseket, hogy én miért bízzak bennetek? Szabad elvonulást kértem, miért akkor mondjak el mindent, amikor még körbevesztek? A tér széle nincs messze így sem, nem azt ajánlottam, hogy ha egy napi járóföldre vagyok, majd üzennek a szellemek. De még a falu határáig sem mennék el.
De valamit valamiért. Én már eddig is válaszoltam jó pár kérdésetekre.
* Megtapasztalhatod, hogy miért mondják azt, hogy harc után az agyarasoknak a diplomácia a második legnagyobb erősségük. Még a butább példányok is valamilyen megmagyarázhatatlan öröklés folytán nem csak értenek a tárgyalási feltételekhez, de kedvelik is azt. Szavakat úgy forgatja az egyszerű harcos is, hogy megmagyarázza a dolgokat és neki mégis jó legyen.
Persze ez sosem azt jelenti, hogy a másik fél meg mindig el is fogadja azokat...

Érdekes kérdéseket tesz fel. Olyanokat, amik talán még jogosak is lennének. Érvek, számonkérések és az alkudozás folytatása...
A baj csak az, hogy itt van súlyos sebesülten. És úgy tűnik, még mindig nem fél. Ez nem jó... ha még mindig azt hiszi, hogy nála van az irányítás, akkor veszett ügy az egész kikérdezés. Mégis van igazság abban, amit mond.
Ha így gondolom, akkor már elbuktam. Ugyan már. De ha jobban belegondolok...
- Athwië! - kiáltom, és füttyentek egyet. Ha szerencsém van, a lovamat még nem ették meg, és oda is tud jönni hozzám, nyergén Learya kedvenc fegyverével. Ha nem így történik, akkor még egyszer szólítom, ha viszont igen, elrakom a rövidkardom, leakasztom az íjat, és előhúzok egy nyílvesszőt a tegezből.
- Igazad van abban, hogy nem bízhatsz meg bennem... hisz ha életben akarnálak tartani, akkor se biztos, hogy sikerülne. - meglepően könnyedén beszélek. Most, hogy talán ismét visszaszerezhetem az irányítást, valahogy képes vagyok csak ezzel a helyzettel törődni. Valahogy. Valameddig. - Viszont ez fordítva is igaz. Nem játszunk egy kicsit? Elengedünk, aztán ha a hazugság vagy a menekülés bármi jelét mutatod, megszórlak egy kis acéllal. - illesztem a vesszőt a helyére, természetesen még nem feszítem ki. - Ha pedig át akarsz verni, meglátjuk, a hazugságod mennyire mond ellent annak, amit eddig tudok. Úgy is fogalmazhatunk... hogy én leszek az ítélőbíród.
Nem bízik meg bennem? Jól teszi.
- Ha ennyi bizalomra se vagy hajlandó, akkor sincs gond: azonnal megölünk. Úgy nincs értelme tovább folytatni ezt az egészet, nem igaz? - milyen jó is ez a maszk! Könnyebb érzelemmentesnek látszanom.
Bár lehet, még mindig az lenne a legjobb út, ha elengedném ezt az egészet. Ha nem érdekelne tovább, és csak a menekülésre koncentrálnék. A falusiak is jobban megbíznának bennem, ha a saját kezemmel vetnék véget az életének...
De ki mondta, hogy a legjobb utat választom?

A fogolynak nincs kifogása a bajtársad íja ellen. Ha meg akarnátok ölni, akkor sebesülten úgy is utolérnétek egy idő után. Ám jól sejti talán, hogy ha már nem egy karnyújtásnyira van egy védtelen ellenség, akkor nagyon sok parasztban rohamosan fog csökkenni a vágy, hogy kimerítő hajsza után tegye meg azt, amit oly szívesen megtenne akkor, ha csak a kisujját kell mozdítania érte. Bár rajtad is múlik, hiszen a válasz megkapása után te ugyan úgy könnyedén végezhetsz vele.
-Amikor kiértünk a hegyeink közül a síkságra, mely senkié, pár óra gyaloglás után megálltam és körbe fordultam. Hátam mögött nem láttam a füvet, annyian voltunk, hogy mindenfelé eltakartuk. Ha gondolod, oda vezetlek a hágóhoz és megszámolhatod a lábnyomainkat.
* Persze nagyon enyhe gúnyos felhanggal mondta ezt, éreztetve most először, hogy nem csak neki van talán félnivalója. A falu egész biztosan nem állítja meg a Hordát, ha erre felé csapnak egy kanyart.
-Észak-Bivaly felé indultak a legtöbben tovább, hogy csatlakozzanak a ti, az emberek uralkodójához és annak seregeihez. Ám nem lesz egyedül. Az erdei elfekről is az a hír járja, hogy küldtek katonákat.
* Kellett neked érzelemmentesnek és apolitikusnak maradnod! Most goboszhatod ki a szálakat, amiket semlegességed kavart.

Nocsak, nem is érdekli az íj. Milyen érdekes. Számítottam arra, hogy bátor (vakmerő?), de azért ez már elismerést érdemel.
Vagy az is lehet, hogy ez az álca folytatása? Még gúnyolódik is, hátha még jobban felhúz, és még hamarabb megölöm... mit akar ez elérni? Valami terve van? Vagy másodperceken belül ránk zúdul az a hihetetlen létszámú ork horda? Nehéz kérdés, melyiktől lepődnék meg jobban.
Mikor befejezi a mondandóját, várok pár másodpercig, aztán...
Felnevetek.
Karcos hangon, gúnyosan, talán még őrülten is, de akkor is nevetek. Még az se lehetetlen, hogy őszintén. Itt vagyunk felette öten, egy hajszálon függ az élete, és még akkor is törhetetlen... miből vannak az orkok, vasból? Nem a semmiért dobom el a fizikai kínzás ötletét. Esélytelen, hogy bármi hasznosat kihúzzunk belőle.
És természetesen ismét rejtvényekben beszél.
- Te aztán nem könnyíted meg a dolgom... - rázom meg a fejem, miközben még közelebb lépek hozzá. - Takarodj! Nincs kedvem talányokkal foglalkozni. Azt akartad, hogy szabadon távozhass? Tessék, mehetsz.
Vajon felhördülnek? Kiabálni kezdenek? Netán rám is támadnak? Lesz, ami lesz.
- Ha valóban a király parancsára teszed mindezt, nincs kedvem végezni egy értékes katonával... - eresztem le az íjam - ...ha pedig hazudtál, nyugodt lehetsz, nem hagyom megtorlatlanul. Meglátjuk, lesz-e elég hely azon a füves pusztán a máglyának, ahol elégetjük a testeteket. De ne aggódj. - ismét kuncogok egyet. - A te fejed én magam fogom karóra tűzni, miközben az égő társaid felé fordítom, hogy láthasd haláltusájukat. És csak hogy tudd...
Egy pillanat műve az egész. Elejteni a földre az íjat a vesszővel, kirántani a rövidkardot a hüvelyéből, és egyenesen a feje felé szúrni... olyan mozdulatok ezek, amiket elég sokszor gyakoroltam már. Természetesen nem akarom megölni, nem célzok olyan pontatlanul, siker esetén csak az arcán szánt végig a penge, annak bal oldalán egy hüvelyk nagyságú vércsíkot hagyva maga után.
- ...fel foglak ismerni. Nem tévesztelek el, ha most átvertél. - fejezem be a mozdulatot két hátralépéssel, már ha sikerült. Bántani? Ugyan, egy ilyen orknak semmit nem számíthat egy efféle seb, talán még a dicsőség jeleként is veszik. Amiatt se félek, hogy belehal a fájdalomba, keményebb legény ő annál.
Különös érzés belegondolni, de most, hogy megjelöltem... hasonlítunk.

Csupán az olvasóknak árulja el a Mesélő, Narathielt a háttérből irányító játékosunknak nem, hogy bármilyen félelmetes is a hősünk fenyegetése, nem sok esély van a valóra váltására, hiszen az ork igazat mondott. Valóban sokan jöttek és a jelek szerint elegen, hiszen első várost már be is vették.
A falusiak fellángoló félelme pedig nem alaptalan. Van olyan királyhoz hű ember, aki a régi hitet követi, de az előre törő orkok áldozatául esett. És lehet nem ők az utolsók...
Nehéz manapság különbséget tenni Jó és Rossz között, barátot és ellenséget megválogatni. Ám egyelőre úgy tűnik, épp bőrrel jut túl ezen a kalandon a fogoly és szabadlábon. Ahogy a halottunk is ugyan ezekkel a paraméterekkel indulhat tovább, hiszen a falusiak nem akarják bántani. Bármennyire is dühösek arra, amibe kerültek, nem te vagy az oka. És utólag visszatekintve az elmúlt percekre most még jobb szeretnék tudni ezeket a változásokat, mint boldog tudatlanságba újra homokba dugni a fejüket.
Meséd egyelőre véget ért. Hiszen a kovács meghalt, akivel -tudtommal- új felszerelést szerettél volna készíttetni. Ám halálodnak mégsem ez az utolsó felvonása...


/Köszönöm a játékot!/