Kinn vagy. Csontig hatoló a hideg a hófödte városban, ami soha nem alszik, köszönhetően a sötételfek különös szokásainak és napi beosztásainak, bár most a szokásosnál is buzgóbb a helyszín. A bál már közeledik a nyitáshoz, az épületen kívülre is hallani már a vendégek halk morajlását, Dagnír pedig kirendelt téged, hogy a mostanra már területben alaposan kiismert palota olyan helyszíneit tartsd szemmel, ahol csak a hozzád hasonlóan kiképzett bérgyilkosok közlekednének, kikerülve így az őrszemként figyelő katonákat. Természetesen valamelyest végigkísérhetted, hogyan zajlik a hely őrzésének kialakítása, a járőrözések útvonala, továbbá a házfő abba is beavatott, miért is kell ez a fajta szolgálat: nehogy az ellenséges házak egy árnylégióst vagy más képzett orvgyilkost hozzanak ide a bál tönkretétele céljául. Azt is megígérte továbbá, hogy ezt követően nem sokkal elkezdődik a tényleges küldetésed, ami miatt ilyen hosszú időre itt kellett tartózkodnod, tisztázásként pedig elmagyarázta azt is, hogy itt, a bálon lesz lehetősége elintézni azokat a megbeszéléseket észrevétlenül, ami igényelt a feladatod kivitelezéséhez.
Talán egy hónap telt el, mióta elváltál az Árnylégiótól, hogy a Pók-házat szolgáld, de meglehet, ez nem volt elég idő ahhoz, hogy teljesen hozzászokj az itteni fogadtatáshoz és bánásmódhoz. Dagnír mindig úgy kezelt téged, mint bármelyik beosztottját, mint bármelyik sötételfet; jelét sem adta annak, hogy ellenségként vagy olyan személyként kezelne, akitől tartania kéne. Bár a katonák nyíltan nem emeltek szót, ha megláttak téged, gyakran ellenséges szemek kísértek, ha közéjük mentél.  
Egy kicsi szobát kaptál a találkozásotok napján alapberendezéssel, ami furcsa, de bizonyára kellemes változás lehetett az Árnylégiónál lévő cella után, hiszen így már nem az épület hideg kövein kellett aludnod, de volt lehetőséged egy megvetett ágyban pihenni. A szobához járt továbbá egy üres szekrény, egy asztal és ahhoz egy szék, a fiókos szekrénybe pedig gyertyákat és gyújtóeszközt is rejtettek, ha szükséged lett volna rá. Napi háromszor kaptál enni a katonai kosztból, amit a szobádhoz hoztak, ugyanis a Pók-ház fiatal vezetője el akarta kerülni a megjelenésed okozta feltűnést és a kényelmetlen helyzeteket, amibe kerülhettél volna, egyébiránt nem volt korlátozott a tartózkodási helyed. Annyira kért meg csupán a férfi, hogy ne vonj magadra túl sok figyelmet, olvadj bele az árnyékba, ha a palota területén mászkálnál, ugyanis nem akar fogódzót adni más házaknak, hogy belekössenek a Pók-nemzetség ügyeibe. Ezt tekinthetted akár a saját magad megmérettetésének és felhasználhattad egyfajta edzési módszernek is.
Találkozás esetén Dagnír újra és újra megkérdezte, kell-e neked valami, és ha volt valami kívánságod, idővel annak nagyságától függően meg is kaphattad azt. Később méretet vettek, hogy új ruhát szabasson neked, és míg ez zajlott, újabb és újabb kérdéseket intézett hozzád, hogy mit vélnél praktikusnak az öltözékeden, majd az így kialakult igények mentén pár napon belül két új ruhaszettet is kaptál - egyiket egyértelműen a küldetésekhez, egy másikat hétköznapi viselethez. Ha kerested rajta a címert, nem találtad rajta, minden bizonnyal Dagnír ezzel is nyomatékosítani kívánta, hogy bár jelenleg neki dolgozol, később, ahogyan többször is elmondta, visszamehetsz majd az Árnylégióhoz, ha véget ért hosszú küldetésed.
A télre való tekintettel az alapvető ruhádhoz meleg csuklyás kabátot, sálat, kesztyűt és cipőt is kaptál, minden bizonnyal ezek vannak most rajtad, ami bár kizárja a hideg nagy részét, ezzel megkímélve téged az elgémberedő tagoktól, a tetőkön lévő hó továbbra is hátráltatja a mozgásodat. Kissé csúszik, ha sietősen lépsz és eleinte bizonytalan rajta a járás, de hamar hozzászokhatsz, ha aktívan járőrözöl, ami egyébként is jót tesz saját magad melegen tartásában.
A tetőrészek elég közel vannak egymáshoz, hogy egyikről átugorhass a másikra, néha meg-megcsúszva, magasabbak esetén pedig az ereszen vagy a tető végén bele tudsz kapaszkodni, hogy felhúzva magadat feljebb juss egy szinttel, ha ilyen helyeken akarsz járni. A palota bástyázott falain Pók-ház jelét viselő katonákat láthatsz, így ott szemlátomást nem igényelt a jelenléted, viszont magasabban jó belátásod van arra, mi zajlik a városban: járőrözők égő lámpái úsznak elötted, hol eltűnve egy épület mögött, hol megjelenve egy másik mögül. Még talán szépnek is nevezhető így ez a hóval tarkított település; rengeteg így a fehér, ami a lámpások melegsárga fényével elnyomják valamelyest a város feketéllő épületeinek baljóslatú hangulatát. A városfalakon túl nem sokat látni, az égen is csak néhol szakadozik a felhők fátyla, onnét pedig le-lekacsint néhány csillag. Meglepően kellemesnek bizonyulhat a hangulat így, leszámítva a szelet, ami keményen és hidegen csípi az arcodat, ha nem tekerted magadra elég jól a sáladat - vagy nincs is rajtad. A füleid hegye is vörösödhet már ettől a csúfos időjárástól, amit fajtád nem kifejezetten kedvel - de erről jelenleg aligha lehet tudomásod.
A járőrözők zörgő páncélját, a környezetedben lévő sötételfek halk pusmogását, valamint a távolban lévő részeges ordítozásokat leszámítva csend van. Az árnyak csak akkor mozognak, ha valaki megmozdult a lámpásával, ami sokszor magára vonhatja a figyelmedet, de betolakodónak egyelőre nem sok nyoma van. Tudhatod, hogy Dagnír abban reménykedik, nyugodalmas lesz az éjszaka és nem lesz baj, viszont lehet, neked más vágyaid vannak.

//Táncos//

Már egy hónapja itt vagyok. És most végre legalább van feladatom is, mert már kezdtem azt hinni, hogy Dagnir úr ígérete, hogy miért vásárolt ki a Légióból, csak üres szó, vagy ha mégis megvalósul, már szakállat növesztek és izmaim elmacskásodnak. Persze ezt senkivel nem osztottam meg, mert senkit nem avattam a bizalmamba sosem, a Pók Ház fejének meg nyilvánvalóan nem említem, hiszen ő rendelkezett velem, a tulajdona voltam, még ha ezt ő velem szemben sosem éreztette, ezt el kell ismerni.
Ám a szinte csecsemőkorom óta belém nevelteket, nem lehetett egyik napról a másikra levedleni, mint kígyó a bőrét. Belém verték, hogy én csak egy tárgy vagyok, egy éles penge, vagy egy kilőtt nyíl, vagy egy erős páncél, mikor mi, de nem több és ezért a mostani helyzettel nem igazán tudtam még mit kezdeni. Külön szobám volt, vetett ággyal! Kiszolgáltak étellel, ruhával, amit még meg is választhattam és ………lógattam a lábam.
Na persze azért az edzéseket nem hanyagoltam el, hátha minden gyanakvásom ellenére, mégis szükség lesz rá…..hamarosan.
Reggelente a palota udvar egy eldugott sarkában, félmeztelenül végeztem el a közelharci gyakorlatokat, szigorúan sanyargatva magamat, ahogy tanultam. A nyilazáshoz akkor használtam a gyakorló pályát, amikor a katonák más feladatot láttak el. Ha Dagnir úrfi külön nem kérte volna, akkor is igyekeztem volna kerülni a feltűnést, hiszen tudtam, hogy bár parancs köti a legényeket, nem bánthatnak, azért ettől nem fognak meg is kedvelni, vagy maguk közé tartózónak tekinteni. Különben is jó gyakorlás volt az is, hogy miként tudom elkerülni őket, hogy ne vegyenek észre. Legtöbbször sikerült árnyékba olvadnom, ha belebotlottam egy-egy csapatukba, vagy magányos őrbe.
Most, amikor elkezdődött a bál és én végre azt csináltam, amire kiképeztek, egy kémény árnyékába állva, a magasból szemléltem a palota együttest és az alattam mozgó árnyakat. Ruhám, amit az alapján készítettek, ahogy kértem, a zöld, barna és fekete egyvelegében sötétlettek. a köpeny fekete volt, de bélése fehér, hogy ha a hóban kellene használnom, ott is segítsen a beolvadásban, de most az éjszakában jó volt így. A csuklyát most hátravetettem, hogy a hangok jól eljussanak a fülemhez, kezem, a kért ujjatlan kesztyűben is jó melegen voltak, mégis tapintani tudtam, ha kell. A meleg sál alól csak a szemem villogott ki, bár arcom ezt a részét fekete festék takarta. Hideg volt, nem szerettem volna, hogy párálló leheletem meglátszódjon. Egyáltalán nem okozott gondot a hideg, sőt inkább még melegem is volt az új ruhákban, ennél én mostohább körülményekhez voltam szokva.
A csizmám is puha bőrből készült, több rétegű, hajlékony talppal, ami bár szigetelt a víz és a hideg ellen, mégis lehetővé tette számomra a halk, nesztele közlekedést. Biztos voltam benne, hogy ezek rengeteg pénzbe kerültek és ezért volt remény, hogy tényleg csinálni is fogok valamit, nem csak úgy kidobja a fiatalúr a pénz az ablakon……nem így ismertem meg ezalatt az idő alatt.
Keménykezű, de igazságos ember és katona volt, ezt az embereitől is gyakran hallottam, amikor véletlenül kihallgattam őket.
A mostani őrhelyemről azt láttam, hogy nem kényszerszülte, bóbiskolós strázsák álltak a helyükön, hanem elhivatott katonák, akik tudták mit kockáztat uruk, ha valami baj lesz a bálon, ahol minden nemes Ház képviseltette magát. De nem az ő ellenőrzésükre rendelt ki engem ide Dagnir, hanem az olyanok ellen, mint amilyen én vagyok…..akiket a katonák nem vesznek észre, ha csak nem azért, hogy elcsalják őket.
Természetesen nem voltam naiv, hiszen akkor már halott lennék ebben a társadalomban, ezért tisztában voltam vele, hogy valaki, de lehet, hogy akár többen is, meg fogják kísérelni, hogy bajt keverjenek és lejárassák ezt a főrangú Házat.
Miután meggyőződtem róla, hogy nem látok semmi gyanúsat, átsuhantam egy másik kémény árnyékába. Ez az első megbízásom új uramtól és én képességem legjavát nyújtva, el is fogom végezni.
Itt egy orvgyilkos sem fog bejutni, arra az életemet teszem, hiszen ez a dolgom.

Egy darabig semmi nem történik, leszámítva persze a hideget, amihez jobban hozzászoktál már, mint az awyrisban lakók. Egyik kémény takarásából a másikba sietsz, lábnyomot a hó miatt önkéntelenül is hagyva magad után, de kellően csendes és rejtőzködő vagy ahhoz, hogy ne sejtsék az ottlétedet még azok sem, akik talán tisztában vannak a beosztásoddal. Meglehetősen nagy előnyöd van így, hiszen magasan tartózkodsz, így jó belátásod van szinte bármire, és a helyet is kellően megismerted már ahhoz, hogy észrevehesd, ha valami változott – mind mondjuk valaki másnak a lábnyomát.
Fülelsz és egy darabig csend van. A város szinte a talpad alatt halkan morajlik, néha egy-egy hangosabb üvöltés az, ami visszahangozva eljut hozzád a város távolabbi szegletéből. Ez eddigi eseménytelenség viszont kettőt jelenthet: vagy nem jön senki, vagy nyugtalanságodra – esetleges izgatottságodra - hasonló óvatossággal közlekedik, mint te. Minden bizonnyal egy darabig még szemlélődsz, talán már indulnál, hogy a tető egy másik kiszögelléséből szemléld a vidéket, viszont halk, fémes csörrenés üti meg a füled, ami egyértelműen pár méterre van tőled. Elég magasan tartózkodsz ahhoz, hogy kizárd a lehetőségét egy katona hangosabb megmozdulásának, és amennyire ebben jártas vagy, inkább jut eszedbe előbb egy fémhorognak beakasztása egyébként is. Az irány egyértelmű; tőled jobb irányból érkezett a zörgés, viszont amíg nem nézed meg, nem tudod megállapítani, hogy még azon tető szélén van ez, ahol tartózkodsz, vagy a kicsit lejjebb lévő szomszédosán találod-e a feltételezhető horgot.
A tetőknek csak kis része olyan, ami neked még pont járhatóan csúcsosak vagy fordított V alakban vannak, nagyrészt viszonylag egyenesek ezek a felületek, viszont ha a mostani rejtekhelyed széléhez húzódsz óvatosan, akkor a valamelyest lejjebb lévő hóval fedett tetőt szemlélve pillantásod ösztönösen találja meg a holdfény megcsillantotta fémkampót, beleakadva a tető kemény anyagába. Az esetleges közeledőre és a tárgy tulajdonosára ugyan rálátásod nincsen jelenleg, de biztos lehetsz benne, hogy ezen másznak fel - ha többen vannak -, a hó pedig nem ropog a talpad alatt, így észrevétlen közeledhetsz. Ha hallgatózol, akkor a foglalkozásoddal járó figyelmességnek és alaposságnak köszönhetően olyan csendes motoszkálásra is felfigyelsz a horog felől külvilág egyéb hangjai kizárásával, amit egy átlagos katona biztosan nem hallana meg a járőrözésével.
Ha oldalról kívánnád meglesni az érkezőt, akkor van lehetőséged egy ablakpárkányon egyensúlyozni, belekapaszkodva a felette lévő tetőereszbe, és úgy kinézni oldalra, hogy megszemléld a vendégedet, de akár azonnal cselekedhetsz is és megközelítheted a kampót. Onnan szembenézhetsz a betolakodóval, de gondolkodás nélkül ragadhatod meg az eszközt, hogy kellő erő kifejtésével visszaengedd őt a sötétbe. Kérdés persze, hogy egy feltételezhetően hozzád hasonlóan képzett személynek ez mekkora akadályt jelentene...


//Ha nem nagyon van mit írnod, akkor csipogj rám, mit csinálsz, és akkor folytatom az alapján egy leírással!//

//Táncos//

A kemény és kegyetlen kiképzés sokat segített abban, hogy úgy legyek képes leviselni a hideget, mint akármelyik sötét elf, sőt biztos vagyok benne, hogy még kitartóbb vagyok és akkor is mozdulatlanul tűröm a fagyos időt, amikor már sokan feladják. De most igazából nincs ilyen gondom, mert olyan kényelmes és meleg ruhában feszítek, amitől kissé még zavarba is jövök, mert úgy érzem még semmivel nem érdemeltem ki a Ház ura rám pazarolt pénzét. De most pont azon vagyok, hogy hasznossá tegyem magam.
Igyekszem még a Pók katonák figyelmét is elkerülni, habár ők elvileg tudják, hogy én is közöttük járkálok, de jobb, ha nem terelem el fürkészésüket, amivel a saját területüket védik.
Nekem az a dolgom, hogy azt kutassam fel és fogjam le, aki hozzám hasonszőrű adottságait használva megkerüli őket.
Az utcai és a palotából kiszűrődő zajok ilyen magasba már elég halkan jutnak fel, nincs teljes csend, hiszen az őrök időnkénti halk motoszkálását is hallom, de egyelőre semmi gyanúsat. Persze ez még semmit nem jelent, más is tud észrevétlenül lopakodni, ráadásul hosszú még az éjszaka……
Már éppen agy másik helyet szemeltem ki magamnak és felkészültem, hogy átsuhanjak oda, amikor meghallottam azt a jellegzetes csendülést, amit a besurranók azonnal felismernek: ez a falon megkapaszkodó kampó csendülése, amit nem lehet összekeverni a fegyver vagy páncél csörgésével, maximum egy kezdőnek, vagy egy laikusnak.
A viszonylagos csendben és mivel nincs is tőlem messze a zaj forrása, nem nehéz betájolnom a helyet, ahol a behatoló nagy valószínűséggel fel fog bukkanni.
Jobbra osonok hát, most már még tudatosabban vigyázva, hogy ne üssek semmilyen zajt, mert azt még nem tudhatom, hogy a horgot használó vajon az én tetőmre érkezik-e vagy a kissé alattam lévőre. Akárhová is, én meg szeretném lepni, mikor felérkezik, bízva abban, hogy egyáltalán nem számít rám.
Ügyelve az árnyékomra, a tető szélére guggolok és óvatosan kilesve kutatom végig szememmel az alattam lévő helyeket. Szinte azonnal kiszúrom, az alacsonyabb tetőrész szélében, a holfényben megcsillanó fémet. Ha szokásom lenne, akkor most egy láthatatlan szemlélődő elégedettséget láthatna felvillanni az arcomon, de nem szokásom, így inkább hang nélkül leeresztem magam az alsóbb részre, közben azt figyelem, látok-e még több horgot. Nem, ezért egy behatolóra tippelek, de nem lehetek biztos benne, míg le nem nézek.
A tető sarkához óvakodom, ami jó pár méterre van a kampótól és a rajta felfelé igyekvőtől, mert most már kiveszem a mászás apró neszeit. Szinte biztos vagyok benne, hogy egyedül van.
Csak egy villanásnyi ideig, míg a szemem beissza a látványt, kilesek, aztán más osonok is vissza a horoghoz, ahol kissé visszahúzódva, hogy ne vegyen azonnal észre a kezemben a nesztelenül előhúzott tőrrel várom, hogy a sötét árnyék felbukkanjon és én esélyt se adjak neki, hogy próbálkozhasson valamivel. Nem akarom rögtön megölni, mert Dagnir uraságnak biztos lenne pár kérdése hozzá………

Adottságaid és fejlesztett képességeid nem hagynak cserben téged, és kutakodásod hamar eredményre vezet téged a kampó képében. Nem cselekszel elhamarkodottan, körültekintően próbálod megközelíteni a helyzetet, így terepszemleként és várható ellenséged megpillantásaként kilesel a szélen, először csak a kötél alapján tudod megállapítani, jelenleg hol tartózkodik, ugyanis az éjszakába vesző alakja mögött eltűnik az anyag. Lehet, fel sem tűnne neked elsőre, csak hosszú kutakodás után, ugyanis a fekete árnyalatait öltötte magára, melyek kiváltképp beleolvadnak a környezet hasonlóan kormos színeibe, már-már kaméleonként olvadva be. A haja sem látszódik, köszönhetően a csuklyának, amit felrángatott, és az arcát egy számodra nagyon is jól ismert tárgy takarja: egy maszk. Valószínűleg pont nem találkoztál még sem ezzel a maszkkal, sem a tulajdonosával, ám így is nagy az esély arra, hogy egy árnylégióshoz van szerencséd a jövevény személyében.
A maszk az öltözetéhez hasonlón fekete, a felületére sok helyen feketegyöngyre emlékeztető formákat véstek és pikkelyeket, az ábrázolt, faragott ajkak vastagok és teltek, a megjelenített arc érzéstelen és kifejezéstelen, de egyértelműen egy női arc. Kétoldalt uszonyra emlékeztető szárnyacskákat láthatsz, és ennek az egészéről talán egy kékelf tengeri istennő juthat eszedbe, akiről inspirálódva készítették el a tárgyat. Nem meglepő ez azonban, hiszen az Árnylégiót a kékelfek irányítják – és a tehetősebb sötételfek többsége pénzeli -, illetve a következtetést is gyorsan levonhatod, hogy egy kékelfet rejthet a maszk, már csak a sötételf mentalitásból kiindulva.
Az alakot elnézve nem a legvastagabb ruhákat adták neki erre a küldetésre; nadrágja és csizmája elég melegnek tűnik ahhoz, hogy folyamatos mozgás során ne érezze a Zevadarban tomboló hideget, kesztyűt is húzott, minden bizonnyal azért, hogy ujjait melegen tarthassa, illetve egy sálat is látni a nyaka körül, noha a végeit begyűrhette a ruhájába, ugyanis nem lógnak sehol. Mozgása macskásan elegáns és kecses már most, egyértelműen megállapítható, hogy nő, pedig csak a kötélen mászik felfelé, néha lábaival megtámaszkodva egy-egy ablakpárkányon, hogy elrugaszkodva kicsit nagyobb távot átíveljen – éppen egy ilyen pillanatában kapod el. Ahogy ráfog a kötélre és felhúzza magát, minden egyes izommozdulat precíz és kiszámított, nincs benne hánykolódás vagy szenvedés, a hátán lévő tegezben pedig alig mozdulnak meg a nyílvesszők, olyan szintű kontrollja van simulékony mozdulatai felett. Derekán szoruló övén találsz két tőrt, néhány kicsi zsákot, amiben az Árnylégió kiképezte személyeket ismerve mérgező porok vagy növényi részek, méreggel teli üvegcsék lehetnek, valamint oldalán ott billeg egy hosszú, szokatlanul vékony kardféle – egy rapír. Ezeken felül magára kötötte a kötél másik végét, amin éppen felmászik, láthatóan jól felszerelkezve a küldetésére.
Ha figyelsz, a vizsgálódásodat követően feltűnhet, hogy a halk neszezése elcsendesedik egy rövid időre. Közel van már a felszínhez, így ez jelentheti azt, hogy felkészül a tetőre érkezésre, de akár azt is, hogy pillanatnyi szemlélődésedre felfigyelt és megállt fülelni. Akárhogyan is legyen, mozdulatlanságod és némaságod esetén hamarosan folytatódik a halk közeledés, mely alapvetően beleveszne a város ilyen magaslataiban lévő mérhetetlen csendjébe.
Majd megérkezik: a horog mellett megjelenik a kesztyűs kéz, a fémkampó másik oldalán másik keze elfektetve, hogy felnyomja magát a tetőre, ahol te lecsaphatsz rá. Ha a tőrödet azonnal a nyakához nyomod, arra nem reagál támadólag; teljesen megmerevedik, érzékelve a penge adta fenyegetést, ha viszont megragadod őt és felrántod, jó esélyek vannak arra, hogy erre támadólag válaszoljon, így megrúgjon vagy ökölbe szorított kézzel üssön – persze ez a része a terveidtől függ már.

//Táncos//

Miközben vártam, hogy a lopakodó alak felbukkanjon a tetőre, igyekeztem magamban elemezni, hogy mit tudtam meg ezen röpke idő alatt a behatolóról. Az még nem mondott volna semmit, hogy feketében volt, hiszen amíg az épület takarásában volt és nem hófödte területen, addig ez volt a legjobb rejtőszín. Abban sem volt még semmi szokatlan, hogy milyen kecsesen, könnyedén mozgott és amiből azt szűrtem le, hogy nagy valószínűséggel nővel lesz dolgom, ami viszont egyértelművé és egyben kissé aggodalmassá tette a dolgot az a megpillantott maszk volt, mert ez egyetlen szervezet védjegyére utalt, méghozzá az Árnylégióra. De miért küldött volna bérgyilkost a Légió pont Dagnir nagyúr báljára, mikor nem rég kötöttek olyan zsíros üzletet vele, amivel megvették egy kiképzett harcosukat, engem.
Bár az is igaz, hogy egy üzletkötés nem jelentett védelmet senkinek, hiszen a mestereket csak az érdekelte, hogy az ügyfél rendesen fizessen, meg, hogy a feladat el legyen végezve, nem kizárva azt, hogy a régebbi üzletfélből áldozat legyen.
Gondolataim vissza terelődtek az álarcra. Nem volt ismerős, pedig párat ismertem, persze a mögötte húzódó személyt nem, de a maszkok elég jellegzetesek voltak, hiszen mindenki maga választotta ki személyes kinézetét. Nekem a szemem köré vont fekete festékcsík volt az ismertetőm, de ezt a teljes arcot takaró, pikkelyes, uszonyos álarcot biztos megjegyeztem volna. Így aztán most úgy vártam a felbukkanását, hogy nem lehettem biztos miféle képességek birtokában van ez a bérgyilkos, de nem gondoltam alábecsülni. A felszerelése tapasztalatra utalt, volt nála minden: íj, kard, tőr és övén többféle por és folyadék, ami mérgekre utalt………bár mintha kicsit vékonyan lett volna öltözve, de talán csak a könnyebb mozgás miatt.
Mikor elhalt a motoszkálása, szoborrá dermedtem, biztos, hogy valami feltűnt neki, de nem vehet észre, a meglepetés erejét nem veszíthetem el.
Aztán ismét mászni kezd és a szemem a tetőre tapad, ahol fel is bukkan a kapaszkodó keze. Megvárom míg teljesen a tetőre támaszkodik, hogy már ne kaphasson a kötél után, aztán egy rövid csapás, amivel a kötelet elválasztom a kampótól és már a nyakának feszül a penge.
- Szép lassan told fel magad, de a kezed maradjon mindig szépen látható. – szólaltam meg csendesen.

A lehető legjobb pillanatot találod meg magadnak ahhoz, hogy lecsaphass az idegen nőre, ugyanis mikor a kötelet elvágod, esélyes sincs védekezni, köszönhetően annak, hogy még szüksége van mindkét kezére, hogy a tetőn maradjon. Ha az egyik karját a te lassításod érdekében emelné, a kötél elvágása miatt minden bizonnyal a mélybe zuhanna egy könnyed taszítást követően, így csak a pillanatnyi, reflexszerű összerándulása lehet számodra jel a kezdeti, de rögtön visszavonuló tiltakozására - gyorsan lejátszódhatott a fejében az eseménysor. A nyakán szoruló pengéd sem túl cselekedetre buzdító, mellyel már-már önkéntelenül is kényszeríted arra, hogy rád nézzen, így a megmunkált maszkon a szemeknek kivágott résen át találkozhatsz a nő világos íriszeivel, amelyek majdnem egyeznek szeme fehérével. Pontosan ugyan nem tudod megállapítani az éjszaka miatt, de a helyi fajokat ismerve nem lenne meglepő, ha sárga lenne.
Mintha meglepetést vagy hitetlenkedést látnál a tekintetében, miközben szavaid alatt heves szemmozdulatokkal figyeli festett arcodat, ám nem lehetsz ebben sem teljesen biztos, hiszen ábrázata többi részét - így a szemöldökét és a száját, melyek a leginkább árulkodnának még -, takarja a maszkja. A jelképes letekintést viszont nagyon is jól értheted: a tőröd irányába pillant, némán kérve arra, hogy kicsit told odébb, különben nehézkes lesz a biztonságos feljövetele, de ha nem is könnyítesz a dolgán, legfeljebb egy könnyed vágást kell elviselnie magán az éjszaka további részében. Nagy dolog egy árnylégiósnak...
Ahogyan mondtad, lassan feltolja magát, egyik lábát felhúzza és becsúsztatja két keze közé, hogy fel tudjon egyenesedni, ami egy kicsit feszültté tehet, de ahogyan megtalálja az egyensúlyát, már meg is emeli takarásban lévő kezét nyitott tenyérrel. Miközben ez zajlik, téged vizsgálgat pillantásával továbbra is, mintha csak azt próbálná kitalálni, mit szeretnél tenni vele következőnek, mik a szándékaid vagy milyen reakciót várhat tőled egy-egy mozdulata nyomán. Az eddigi rövid találkozótok miatt valószínűsíthetően sejti, hogy megpróbálod majd őt élve a megbízód elé vezetni, így támadni nem támad, hogy a saját sorsát kísértse – vélhetően az ő nagy szerencséjére, különben előbb érkezne el hozzá a végzete, mint szeretné.
Mikor már felegyenesedik, kezeit maga mellé emeli, könyéknél behajlítva, hogy jól láthassad: nem próbálkozik semmivel. Kesztyűs kezeinek ujjait is szétfeszítve, kinyújtva tartja, hogy véletlenül se kifogásolj rajta semmit, ami torka korai elvágásához vezetne, bizonyára ezzel is a tudomásodra hozva, tisztában van a ténnyel, milyen cselesek lehetnek az általatok már ismert orvgyilkosnevelde tagjai. Meglepő módon azonban nincsenek ellenséges szándékai – vagy ha voltak, az mostanra már aligha számíthat, hiszen végeredményben vesztett ellened abban a pillanatban, amikor elvágtad a kötelét. A testtartásán is hasonlót veszel észre; nincs már szándékában a harc vagy a küzdelem, persze ezt pont egy orvgyilkosnál nehéz lenne teljesen elhinni.
- Megéred azt a pénzt, amit rád költhettek – fordul veled szembe, ha hagyod, a hangja pedig bár tompa a maszkja miatt, kellemes, az átlagosnál kicsit mélyebb tónusú. – Feltéve, ha a híres-neves Táncoshoz van szerencsém; mondjuk ilyen gyors reakciókkal aligha versenyezhet akárki, és a bőrszíned is... Hmmmh... – tűnődik el egy pillanatra. - Meglepődnék, ha nem az a Táncos lennél, elég gyorsan vereséget szenvedtem – érzed a beszédén az elégedett mosolygását. – Kíváncsi vagyok, ki tudott annyit kicsengetni, hogy itt tartson.
Mereven áll és nem mozdul meg; már-már kiszolgáltatottnak tekinthető jelenleg. Ha le akarod fegyverezni, valószínűleg most van rá lehetőséged, persze ellenállást továbbra is tanúsíthat, amint megközelíthet – bizonyára nem a semmiért van még életben úgy, hogy az Árnylégiót képviseli, ahol a hazugság és átverés ugyanúgy eszköz lehet a küldetés sikeres véghez viteléhez.

Táncos

Mivel simán eljutott idáig, úgy, hogy a szinte egymás sarkát taposó őrjáratok nem vették észre, ahogy a falon strázsáló őrök sem, így egy fikarcnyi esélyt sem akarok hagyni arra, hogy kibontakoztassa tudását a behatoló, aki minden bizonnyal legalább olyan jó kiképzést kapott, mint jómagam.
Sok múlhat azon, ha lebecsülöm, akár a rám bízott élet is, ezért nem habozok, amikor cselekedni kell és megfosztom, mind a visszavonulása legjobb esélyétől és a váratlan támadás lehetőségétől is.
Az, hogy tapasztalt merénylővel van dolgom mindjárt megnyilvánul, mikor nem kezd el kapkodni mindezek után, hanem gyorsan végigfuttatja a fejében mit tehet és tudomásul veszi, hogy egyelőre semmit és reményeim szerint ez így is marad.
A ragadozó sárgában villanó szeme egy pillanatra elbizonytalanodik, de a következő pillanatban már rezzenéstelenül tapad rám, ha találgatnom kéne, azt mondanám próbálja kitalálni kit takarhat a maszkom, de őt legalább úgy rejti a sajátja, mint engem az enyém.
Aztán ez a pillantás kissé lejjebb vándorol és én értve a jelzést kissé hátrább húzom a pengét és egy kis biccentéssel is tudtára adom, hogy mozdulhat.
Az izmaim ugrásra készen megfeszülnek, míg árgus szemekkel figyelem, ahogy könnyedén feltolja magát elém és ismervén szabályokat, kezét távol tartja a fegyvereitől.
Tartása sem mutat semmilyen fenyegetést, amit azok után, hogy idáig lopódzott, őszintén meglep, de pont ezért én nem engedek fel még, hiszen ez akár csapda is lehet.
A bérgyilkosnő töri meg elsőnek a csendet és a meglepetésem tovább fokozódik. Ismer engem, de nekem nem rémlik, hogy találkoztunk volna.
Szavai kellemesek és mondandója jól mutatja, hogy minden bizonnyal egy helyen kaptuk a kiképzésünket és bár nem tudom, hogy miért küldték, de tisztában van a küzdelem hiábavalóságával, vagy ez csak egy próba volt?
A vesztés felismerése viszont nem mindig jár a harc feladásával, már csak a szégyen miatt sem. Nem mindenki tudja ezt elviselni becsülettel.
- Sokat tudsz rólam, ami csak egyet jelenthet: az Árnylégiót. – szólaltam meg, de nem eresztettem le a kardomat. – Én viszont semmit nem tudok rólad egyelőre, így nem hiszem, hogy tudnod kéne a megbízóm nevét, főként, hogy ezek szerint nem kötötték az orrodra. Vagy renegát lennél? – nézek rá fürkészve, bár az álarc miatt nem sok esélyem van, hogy vonási elárulják. – Kiért küldtek? – kérdezem, aztán a kardom hegyével aprót intek felé. – De míg válaszolsz, szép lassan szabadulj meg a fegyvereidtől…..és ne feledd én is hasonlókkal rendelkezem, így van elképzelésem mi lehet nálad, ne próbálj meg átvágni.
Eszemben sincs közelebb lépni egyelőre hozzá, továbbra sem áll szándékomban lebecsülni és már így is többet beszéltem, mint általában szoktam.

Mintha csak meglátásodat tartaná a helyes megfejtésnek, úgy enged el egy csendes, jóleső és egyben sokat sejtető kuncogást.
- Van pár idióta, akik minket próbálnak utánozni, de azokat már a város védőfalainál lelőtték volna – mondja kárörvendőn annak ellenére is, hogy az általad kreált kutyaszorítóban van éppen. Vagy hozzászokott már ezekhez a szituációkhoz, vagy elképesztően jól képes palástolni az esetleges félelmét vagy aggodalmát, hogy itt most meghalhat általad, noha a renegátság felvetése újabb kuncogást vált ki belőle.
– Ugyan, minek? Tény, a szokásossal ellentétben egyedül vagyok, de az meg már a néhai partnerem hibája, hogy elcseszte – vonja meg a vállát. – De ha sorsom meghatározója a nevem elmondása, nem fogom titkolni előled: Fekete Gyöngy vagyok. – Érződik a mosolya a hangján, amit arcvonások híján ugyan nehéz elképzelni, de talán macskaszerűen sárga szemeinek szórakozott csillanása elegendő vizuális bizonyítékot jelent a számodra törhetetlen, de annál szarkasztikusabb jókedvéről. – Túl sok pénz van ebben a munkában, hogy ki akarjak lépni, meg hát tudod... Utánam jönnének, hogy megpróbálják elvágni a torkomat. Az állandó menekülésben és üldözöttségben nincs túl sok mulatság – teszi aztán hozzá.
A neve nem sok biztosat árulhat el neked; amit hallottál, az leginkább rossz pletykának minősíthető, noha nem szabad elsiklani ezek felett sem, hiszen valamilyen alapja lehet, még ha nagyon messze is van. Az biztos, hogy régebb óta dolgozik az Árnylégiónál, mint te; amennyire meg tudod ítélni, talán öt vagy tíz év lehet a különbség – nem sokkal az első gyakorlataid után rebbent fel a nő híre, bár elsősorban akkor, amikor mestered mással beszélgetett pár rövid tőmondat erejéig. Többször is előfordult ilyen, de annyira rövid és kifejezéstelennek ható megjegyzéseket dobáltak egymásnak, hogy minden bizonnyal sokáig nem is foglalkoztál vele, később persze érettebben már tudatosabban kezelted ezt is: feladatokat közöltek egymással néhány megbeszélt jelszóval, ami gyakran a küldetés mibenlétét és a feladatra küldött bérgyilkosok nevét tartalmazta.
Ezen régi emléken kívül felderenghet az a rossz hír, hogy már a harmadik társa halt meg kiküldetés során - és meglehet, az általa emlegetett halott társ már a negyedik -, ami miatt felmerült az elképzelés, hogy talán ő végez velük indíttatás nélkül, puszta szórakozásból. A megtalált és visszajuttatott holttestek azonban mindig egy okos csapda vagy a lebukás áldozatai lettek a nyomok, hírek és sebek alapján, így nem sikerült rábizonyítani sose, hogy ő tette volna. Ha esetleg rákérdeztél a mesterednél vagy tapasztaltabb bérgyilkosoknál, akkor nagyon ködösen és részletektől mentesen válaszolták neked, magas szinten űzi a bérgyilkosi szakmát, aminek nem tud mindenki megfelelni. Agyafúrtnak, gyors gondolkodásúnak és cselesnek kell lenni, különben jó eséllyel egy mozdulat is egyenes úton vezethet a halálhoz. Ez alapján talán nem meglepő, hogy elbuktak mellette, valamint ő maga is megfontolja, mit csinál - és ha ilyen rémhírek az eszedbe jutnak, talán még óvatosabb leszel vele szemben.
- Esetleg ne vetkőzzek le véletlen? Valószínűleg úgyis van a ruháim alatt is valami fejtett fegyver – dönti oldalra a fejét érdeklődőn, kis híján felnevetve, noha ez is csak a maszkon át látszódó szemein vehető észre. Ezeket résnyire húzza össze a következő pillanatban: – A megkötözés nem lenne biztonságosabb? – kérdez rá ezúttal simulékonyan. – Mondjuk hátra a kezemet, az ott lévő fegyvereket elveszed némi tapogatózás után, nehogy véletlen legyen nálam valami, akár az alkarra erősítve, a hátamnál, ne adják a szellemek, épp a fenekemmel is összeszorítok egyet, nehogy a csizmámig csússzon... Így kicsit nagyobb esélyt adsz nekem arra, hogy támadjak. – Nevet a szeme, talán gúnyolódik? A szituációhoz mérten hihetetlennek vélhető reagálás miatt könnyen lehet, csak a helyzetén akar valahogy könnyíteni, ám túl folyékonyan gördülnek le a szavak a nyelvéről ahhoz. Idegesség sem rezegteti meg mondandóját, ami egészen abszurdnak nevezhető.
Kezeit továbbra is fenn tartja, hátha megfontolod a javaslatát, amit persze nem kell követni. Lehet, félrevezetés annak ellenére is, talán nem a legrosszabb meglátással szolgált, hogy egy esetleg kevésbé kockázatos helyzetbe kerülj. Ellenállást sem tanúsít, így főleg csábító lehet a megkötözése és így a mozgástól való megfosztása.
- Nem vadászni jöttem ezúttal, hanem munkát felvenni. Egy igencsak fiatal házfőhöz, akit szerintem nem kell bemutatnom neked – tér végre a fontosabb válaszok megadására; szavai szinte mérgeznek, olyan negédessé válik hangja a második mondatnál. – Csak elhintésre került, hogy itt lehetsz, noha az elhintés kicsit gyenge szó erre... – fedi fel a feltételezhető valóságot. – Egyelőre semmit nem tudok a leendő munkámról, csak annyit, hogy kerüljem a feltűnést és így a katonák figyelő szemeit is, és így próbáljam megközelíteni a palota területét, de ha szeretnéd, elolvashatod a levelet. Részletek híján nem tartom a bérgyilkosi titoktartás megszegésének, ráadásul van egy lepecsételt rész, amit neked címzett az uraság...

//Táncos//

Bár szinte biztos voltam benne, azért a szavai tették fel a pontot arra, hogy az Árnylégiótól jött és nem kételkedtem a szavaiban, amikor azt ecsetelte, hogy aki elárulja ezt a szövetséget, arra előbb-utóbb halál vár, de inkább előbb. Én is vadásztam le olyan zöldfülűt, aki úgy gondolta, hogy a saját zsebére való munka jövedelmezőbb, mint amennyit a mesterek juttatnak neki, de végül csak egy jeltelen sírt nyert vele. Ez azonban nagyon-nagyon ritka volt és a Mesterek gondoskodtak arról, hogy minden tanítvány jól a fejébe vésse, mi az árulás jutalma.
Ahogy abban is igaza volt – mint kiderült Fekete Gyöngynek, - hogy ennek az épületnek a tetejére csak egy olyan valaki juthatott fel, aki legalább olyan jó kiképzést kapott, mint mi.
Dagnir nagyúr láthatóan tisztában volt a védelem fontosságával és katonái fegyelmezettek voltak, a fontos posztokon a legjobbak teljesítettek szolgálatot, ahová pedig nem jutottak, ott a létszámmal pótolták. Rengetegen voltak az ünnep alatt szolgálatban.
Szóval hittem Fekete Gyöngynek, aki láthatóan nem veszítette el jókedvét helyzete ellenére sem.
Ez azt a gondolatot vetette fel bennem, hogy vagy legális úton jár, vagy van oka a magabiztosságra, csak én még nem jöttem rá.
És ez könnyen lehet, hiszen hallottam már a nevét, tapasztalt Légiós volt és mivel jóval előttem is már a pályán volt, azt is jelenti, hogy van mire magabiztosnak lennie, amit a mesterek szavai is alátámasztottak és főként mert még életben volt. Ami viszont nem mondható el a társairól, akiből már az én tudomásom szerint is legalább hármat elfogyasztott és ez azért nem kevés szóbeszédre adott okot még a mi berkeinkben is. Persze mindig meg volt az oka, hogy milyen hiba miatt haltak meg…….. Bár én nem voltam a társa, azért nem is óhajtottam követni őket.
Az ajánlkozására először csak komolyan nézek rá, aztán lassan mosolyra húzom a számat, elvégre mégis csak egy férfivel beszél, még ha csak a visszavágás kedvéért teszek úgy, mintha komolyan venném.
- Nem rossz ötlet, szívesen vennélek szemügyre, de nem vagyok annyira bunkó, hogy még meg is fagyasszalak, bár tudom, hogy kibírnád, de….. – húzom én is össze a szemem, elkomorodva - miért gondolod, hogy tanácsot kéne nekem adnod, mit csináljak, hogy mindent elkerüljek, amit itt felsorakoztattál előttem? Azt mondtad ismersz, akkor miért sértesz meg ezzel?
Hideg nyugalmam ellenére, valahol idegesít, hogy miért ilyen nyugodt és gunyoros, de ezzel csak azt éri el, hogy egy pillanatra se lankadjon a figyelmem.
Amikor tovább beszél és elmondja, hogy tényleg megbízásból jött, méghozzá Dagníréból, akkor megemelkedik a szemöldököm, mert nem szólt róla. Ezek után biztos voltam benne, hogy ezt próbának szánta, hiszen, ha egy bérgyilkosnak azt mondják, hogy észrevétlenül keresse meg a megbízóját, főleg, ha egy Légiósról van szó, akkor nyilvánvalóan azzal fog próbálkozni, amit Fekete Gyöngy tett és sikerrel is járt volna, ha én nem vagyok jó…..
De persze ez akár hazugság is lehet és csak úgy lehetek biztos, ha megbizonyosodom a levélről……
- Rendben van, akkor most azt csináljuk, hogy szépen lefekszel….lassan….a tetőre hassal és széttárod a kezed és a lábad, természetesen kinyújtott ujjakkal.
Ha megteszi, akkor előhúzok egy csúszócsomóval ellátott kötelet és rászegezett karddal a háta mögé megyek, majd a hátára térdelek.
-Tedd hátra a kezed! – utasítom és ha már rajta a kötél a csuklóján, jól meghúzva és rögzítve, akkor tapogatom végig, hogy megkeressem a leveleket.
Ha megbizonyosodtam róla, hogy igaz, amit állít, akkor sem engedem el, hanem csak hagyom felállni és elindulok vele a szobámba, ahol üzenhetek majd egy őrrel a fiatalúrnak.

Amint kijelented, hogy nem lenne ellenedre a vetkőztetés, az előbbiekhez hasonlóan csendes, de elégedett kuncogás hallatszódik felőle. Talán nem is meglepő ez a reakció, hiszen nincsenek tiltva az egyéjszakás kalandok, aminek lehetőségével többen is élnek az Árnylégión belül, így meglehet, Fekete Gyöngy is egy közülük elégedettségéből ítélve. Az eddigiek alapján azonban mégis inkább tűnhet úgy, hogy keresztben lenyeli azt, aki a közelébe akar férkőzni – vagy inkább tűpárnaként használja a tőrei számára, ha nem találja kellően szórakoztatónak az illetőt.
- Milyen kedves tőled – felel már-már hízelegve, az elkomorodásodnál is töretlen jókedvvel. – Ó, elnézésedet kérem, nem állt szándékomban megsérteni egy potenciális partnert – rázza meg a fejét finoman és lassan, tettekben továbbra is tudva a helyét, szóban annál kevésbé. - De ha megnyugtat, most is csak a saját, önző érdekeimet néztem, elvégre kényelmesebb kötelekkel járnom, mint egy karddal a nyakamnál. Félő, véletlen megcsúszok ezen a havas tetőn, miközben vonszolnál vallatni, és elvágja a nyakam az az éles penge... – somolyog. – Egy hullát nehéz rávenni, hogy köpjön – teszi hozzá, noha lehet, ezt elég gyenge indoknak találod és inkább érzed a macska-egér játszadozásának.
Magyarázata úgy tűnik, hatással van rajtad, így a parancsod elhangzását követően egy pillanatra egyik sárgálló szeme eltűnik a maszk nyílása mögött; minden bizonnyal kacsintott egyet, amit a szavai és újabb piszkálódó hangsúlyozása is erősen sugallhat:
- Tudtam én, hogy megfontolod – ereszkedik féltérdre előbb, kezeit továbbra is a magasban tartva, amelyekkel csak akkor nyúl a havas tető felé, mikor már mindkét lábán térdel. A kezei nyújtásával is figyel arra, hogy messze legyenek az eszközeitől ujjai, sőt, ennek tetejében még úgy is helyezkedik, hogy a tető szélén lévő horog se eshessen keze ügyébe, aminek segítségével felmászott idáig. Tagadhatatlanul gyanúsan engedelmes, ami már-már felvetheti az elképzelést, hogy tényleg nem gyilkos szándékból érkezett, bármilyen hihetetlen is, máskülönben nem figyelne ilyen kényesen arra, hogy távol legyen bármilyen felszereléstől, ami segítheti őt a szökésben vagy a te megölésedben.
- De gondolom, ezért még fizetni fogok – fordítja valamennyire a fejét, mikor közeledsz felé, hogy rátérdelhess a hátára. – A sértésért – teszi hozzá tisztázásként, és közben jobban szemügyre veheted, mennyi eszközt is hozott magával, aminek egy része a hátán található: íj, tegez nyíl, az ezeket tartó szíjak, és pusztán ennyi elég, hogy a háta nagyobb részét takarják. Rátérdelni kényelmesen nehéz lesz hely híján, de feltételezhetően nem zavartatod magad, és gondolkodás nélkül nehezedsz rá akár az íjára vagy annak egy részére, ami egy egészen szépen megmunkált darabnak látszik. Sötét anyaga miatt nehéz komolyabban szemügyre venni a faragott részleteket, ám így is egyértelmű, hogy a nő a hozzá befutott pénzt a megfelelő személynél hagyta.
– Nem tudtam, hogy az erdeiekben is ilyen erősen jelen van a férfibüszkeség – jegyzi meg, ami lehet, kivívja, hogy a kelleténél kicsit keményebben térdelj a hátára, ugyanakkor nem mutatja jelét annak, hogy fájna neki vagy húzná rá a száját. Árnylégiósként nem is lenne méltó, de még illendő sem, még ha a viselkedésével nem is feltétlen a szervezet komolyságát és szakmai tudásának mélységét mutatja.
A hátán más egyebet nem látsz, amit felhasználhatna, az íj sincs felajjzva, így legrosszabb esetben is a nyilak jelenthetnek veszélyt, noha a megkötözéssel ezek is kiesnek mozgása korlátozása miatt. Minden más, ami fenyegető lehet, az az övén van kétoldalt; ezek lehetnének még olyanok, amiket el kéne venned tőle, de könnyen el tudod képzelni, amint hátul csomót kötsz a csuklójára, azok sem lesznek elérhetőek Fekete Gyöngy számára. Nincs mi miatt aggódnod, ugyanis akármennyire nézed, egy egyszerű kötés megold mindent; lehetősége sem lesz eloldani vagy meglazítani a csomót.
- Ahogy akarod – mondja, kezedbe adva az irányítást, széles, félköríves, de lassú mozdulattal húzva hátra karjait, továbbra is kinyújtott ujjakkal, így szemügyre veheted érkező karjait is. A ruhaujjak alatt nem domborodik semmi; természetesen simulnak tagjaira, és ha át is tapogatod, nem találsz természetellenesen kemény eszközöket becsúsztatva. A kesztyű, ami kézfejeit melegíti, ugyancsak teljesen sima, leszámítva néhány redőt a hajlatoknál, de azok is természetesk; nem rejtett, ujjakra erősített kiskés vagy apró, méreggel teli üvegcse lapul a ruhadarab alatt.
A csomózásra nem szól semmit és ellenállást sem tanúsít, így legalább olyan egyszerű dolgod van a megkötözése során, mintha egy eszméletét vesztett alakkal tennéd ugyanezt. Akárhol is kezdjed el a tapogatózást ezt követően, hamar segít neked:
- A vállköpenyem alatt keresd – mondja, és ha felhajtod a bal vállánál található súlyosabb ruhadarabot, hamar megpillantod a felkarjára szíjjal erősített, nem túl nagy, de egy levélnek kényelmes helyet biztosító erszényt, aminek kapcsát kioldva elsőre újabb üvegcséket találhatsz, minden bizonnyal méreg- és ellenanyagokkal benne. Mivel ujjak nélküli kesztyűt viselsz, a tapintásod hideg okozta tompulása ellenére is érzékelheted az üvegek között az összehajtogatott levél durvább felületét – és a lepecsételt borítékot, ami a Pók-ház jegyét viseli magán az egyik oldalon, a másik oldalán pedig olvashatod a rajta kacskaringózó felirat nagy betűit: Gratulálok, Táncos!
- Mit szólnál, ha tennénk egy kitérőt egy világosabb hely felé? – érdeklődik, finoman utalva rá, hogy nehézségek lesznek a levél elolvasásával ilyen kései órában. Az érzékeid hiába jók és alkalmazhatóak a sötétben is mások ellen, a képzésed nem a Dagnír által használt kacskaringós, egyben elegáns kézírásának elolvasását hangsúlyozta. A külsejét persze szemügyre veheted; a bontott, többször összehajtott levél Fekete Gyöngynek szól, amit ha megpróbálsz elolvasni, néhány szót kibogarászva azért megértheted nagyjábóli tartalmát, ami tényleg az észrevétlen bejutásról, valamint a te felmérésedről szól, lent Dagnír azon aláírásával, amivel téged hívott meg a palotába: a Pók-ház feje. Ha kifejezetten az ölés, eltávolítás, gyilkosság és ennek szinonimáit keresed, nem találsz, csak utalást rá, ha a nő túl gyengének találna téged.
Foglyod nem áll fel addig, amíg nem szólsz neki, indulnál, azonban ahogy kiadod ezt a parancsot, különösebb nehézség nélkül húzza maga alá a lábait, hogy először törzzsel felemelkedve az egyik lábára nehezedjen, befejezve a mozdulatsort másik lábának kiegyenesítésével. Kezesbárányként megy ezek után abba az irányba, amit kiadsz neki, és bár nem szól egy szót sem, mégis érzed a szórakozott jókedvét; furcsamód benne van a mozdulataiban. Hiába nem kéne büszkének lennie arra, hogy ilyen gyorsan elbukott Dagnír magas elvárásainak ellenére is, mégis emelt fővel jár a folyosókon, ahol végigvezeted, alaposan szemügyre véve a helyszínt.
Tekintve, hogy a palota területén mennyi egységet elhelyeztek, akik folyamatosan és éberen járőröznek, hamar találtok egy háromfős csapatot. Az egyikük – egy középkorú sötételf lándzsával és mellvérttel - azonnal érzékeli a szándékodat, így biccent egyet a társainak, hogy várjanak. Közelebb lépve hozzád a határozott és céltudatos ábrázata némileg változik: megilletődik annak ellenére is, sötételfként mennyire jól kéne uralja a saját vonásait. Minden bizonnyal nem sok hasznot látott benned idáig - noha ez nem túl nagy újdonság a számodra -, és további értetlenséggel jár a nő jelenléte is, akire ránézve mintha egy kissé elsápadna. Nem is tartja sokáig rajta a tekintetét, inkább visszanéz rád, meghallgatva a kérésedet.
- A-Azonnal értesítem Dagnír urat! – jut szóhoz végül. – De valószínűleg csak a bál után fog tudni jönni – fürkész téged, csak enyhén érzékeltetve a kényelmetlenségét és nyugtalanságát, hogy két képzett bérgyilkos tartózkodik a palota területén, és érthetően nem is meri feltételezni teljes magabiztossággal, hogy képes leszel hosszú órákon keresztül féken tartani a foglyodat.
- Nem sietünk sehova. Én nem is tudnék – szól Fekete Gyöngy, a végét megtoldva egy kuncogással. – És aggódni sem kell, erős és biztos kezek között van a fogoly – lök meg finoman csípővel, legyél mögötte vagy mellette, ami némileg látható zavarodottságot okoz a sötételf katona számára. Nyilvánvalóan nem tudja értelmezni a nő ezen viselkedését, és nagy valószínűséggel nem látott még ilyen jókedvű foglyot sem, ám aztán mégis biccent egyet az irányodba, ezzel is rád bízva az általa talán kattantnak látott nőt, végül távozik a helyszínről, még szólva a többieknek, hamarosan visszatér.
A katonák egy része, akiket alapesetben könnyen el tudnál kerülni a tetőkön és rejtettebb járatokon keresztül, a most bejárt úton, folyosókon pár furcsálló és értetlen pillantást vetnek rátok, néhányan alig láthatóan összesúgnak. Ha figyelsz, akkor hallhatod vagy éppen leolvashatod a szájmozgásuk alapján, azon gondolkodnak, vajon kit jött megölni a nő, de nagyrészt rögtön Dagnírra gondolnak, mint célpont. Akad azonban olyan személy is, akit ez a része érdekel a legkevésbé és inkább látná csupaszon és kiszolgáltatottan a foglyot, mielőtt elvágná a torkát, minden bizonnyal fantáziájának minden mocskos szegletét megvalósítva, ha lehetősége adódna rá. Akik pedig nem ezen kettő kategóriába esnek, azok leginkább tárgyilagosan veszik tudomásul, hogy hasznos voltál a Pók-ház számára.
Értelemszerűen nem a főbejáraton keresztül vezet az utad a palota belseje felé, hanem egy, a katonák által használt mellékjáraton át, ami közel van a katonák szárnyához. Innen könnyen a saját szobád folyosójára kanyarodhatsz, noha még néhány fordulatra szükség lesz, mire belökheted a nőt az ajtón.
- Na és milyen ennyi puccos alak között élni? – érdeklődik végül Fekete Gyöngy is, aki idáig igencsak csendesnek bizonyult.
A folyosók, ahol most sétáltok, meglehetősen elhagyatottnak tűnnek szokatlan néptelensége miatt - még egy katona sincs a szárny ezen részén, hiszen nem sok értékeset találni errefelé és nem nevezhető stratégiai pontnak sem, köszönhetően a külsőbb részek őrizhetőségének. Akik egyébiránt egy másik napon itt rohannának vagy járnának többnyire szolgálaton kívül, most mind a külsőbb részeket tartják szemmel. Lényegében ketten vagytok itt.

//Táncos//

Az én arcfestésem nem olyan hatékony az érzelmeim, kifejezéseim eltakarásában, mint az ő merev álarca és most annyira okát sem látom, hogy eltitkoljam előle mit gondolok a szavairól. Az már biztos, hogy teljesen más beállítottságúak vagyunk, hiszen én igyekszem a lehető legkevesebbet beszélni, még akkor is, ha nem ellenséges környezetben vagyok, mert soha nem lehet tudni, mi számít legközelebb ellenséges környezetnek, de Fekete Gyöngy teljesen az ellentétem. Nem csak, hogy elég provokatív, bár ez persze egy kevés önuralommal bíró egyénnél még be is jöhet, hogy testközelbe csalogassa, de a szája is egyfolytában jár, azt a faja „ami a szívemen a számon” egyéneket képviseli, amivel én sosem tudtam azonosulni. Persze ez is lehet valamiféle általam nem értett taktika része…….talán, hogy elaltassa az ellenfél gyanakvását vagy csak felidegesítse és ezzel fel is mérje.
Akármilyen is volt a lány, én tudtam, hogy egy veszélyes bérgyilkos, így nem az ő tanácsaira, hanem a saját magam eszére hallgatva utasítottam a földre fekvésre, ahonnan a legkevésbé tudott volna támadni, ha mégis ez jár a fejébe. A, hogy mindenben engedelmes volt és segítőkész, egy pillanatig sem tévesztett meg.
- Ki tudja, talán a nemes éjurak, még egy hullát is ki tudnak faggatni, te tudhatod ezt jobban. – húzódott kesernyés mosolyra a számszéle szerencsétlen véletlent követő halálára célozva, a partnerségre vonatkozó megjegyzését pedig egyelőre elengedtem a fülem mellett……egyelőre.
Rezdületlenül és a helyemről nem mozdulva vártam meg, míg szép lassan, megfontoltan elhelyezkedett a földön, úgy, ahogy erre utasítást kapott tőlem, csak akkor közelítem meg, végig rászegezve a fegyverem és térdelek a hátára.
Annak ellenére, hogy nem a kímélet vezet – a kiképzésen sokkal durvábban bántak velünk, megszokhatta, - azért adnom kell egy esélyt annak, hogy igazat mond, ezért nem akarom a felszerelését tönkre tenni, csak nem adok neki lehetőséget, hogy használhassa.
A térdemmel félretolom az íját, hogy ne törjem el, aztán ha már a talajhoz szegeztem, alaposan átkutatom, de csak a logikusnak és általam ismert rejtekhelyeket keresve, amit akár kötözött kézzel is elérhet, a többi ráér később. Ha nagyon el van dugva, akkor esélytelen, hogy megkaparintsa előbb, mint, hogy én végezzek vele, ezzel ős is tisztában van.
- Meglehet…. – mormogtam neki kutatás közben a sértésért való fizetség firtatására. – De ez csak azután lehetséges, ha az Ifiúr meglátogatása után még életben leszel. – hívta fel rá a figyelmét. – Utána egyenlő felekként lejátszhatjuk. – nyugtattam meg. – És a férfi mindenhol férfi, legyen elf, self, oawa, ork vagy ember. – tettem hozzá, míg elkoboztam tőle mindent, amit esetleg elérhetett, aztán megkötöttem engedelmesen hátratett kezét.
Felkarjáról lecsatoltam az erszényt és miután kivettem belőle a levelet, a többit a kabátom belsejébe dugtam. A levél kétségtelenül a Pók-ház pecsétjével volt ellátva és az írás is hasonlított Dagnir lendületes stílusához. A levél szerint tényleg egy próbának lettem alávetve, a bizalmatlanság nem is lep meg, hiszen még semmit sem bizonyítottam, így csak egy mélyebb lélegzet csak az összes reakcióm. Az alattam fekvő bérgyilkos megbízására vonatkozó részt csak nagyjából futom végig, igaza van, jobb azt fénynél alaposan átnézni, hiszen láttam már kiváló hamisítványokat, sőt én is használtam már. A végső szót az ügyben Dagnirnak kell kimondania. Addig semmi sem biztos!
- Újabb és újabb tanácsok….. – léptem tőle hátrébb, hagyva felállni, miközben láthatta, hogy megingatom kicsit a fejem és rászegezem a pillantásom. – Lehet, hogy a partnereid önként és dalolva mentek a halálba? – kérdeztem könnyed hangsúllyal, miközben az állammal biccentve igazítottam irányba. – Arra megyünk.
Mivel, most nem lehetett azon az útvonalon menni, ahogy feljutottam lopva, természetesen elég sok nemkívánatos figyelmet irányítottunk magunkra, míg eljutottunk a palota azon részére, ahol a szobám volt. Mivel készültség volt, így még úgy is figyeltek minket, hogy azért a kevésbé használt folyosókat használtuk. Még engem sem igazán szoktak meg és egy fogollyal mellettem………hát elég ideges voltam, még ha nem is mutattam.
- Természetesen az Uraság akkor jön, amikor tud, csak szólj neki. – bólintottam komoran. – Miatta pedig ne idegeskedj. – intettem a  foglyom felé. – Nem azért mert ő mondja, hanem mert én. – villantottam fel egy farkasvigyort, értse mindkettő, ahogy akarja.
Aztán végre elérjük a szobámat, amit még a mai napig sem voltam képes megszokni, hiszen itt még a szolgálók szállása is sokkal díszesebb és kényelmesebb volt, mint amihez mi a Légióban szokva voltunk. Ezért persze nem ért váratlanul Fekete Gyöngy megjegyzése.
- Igyekszem nem hozzászokni. – vontam meg a vállam, míg egy székhez irányítom és leültetem, én meg a falnak dölve megállok vele szemben, csak egy kicsit lazítva, a kardom a föld felé fordítva. – Ez is csak egy megbízás……és bár lehet, hogy hosszabb, de aztán majd mehetek is vissza, senki nem akar egy fedél alatt élni……velünk? – mosolyodtam el fanyarul. – És most várunk. – jelentettem ki.
Nem kérdezősködtem kényelmi szempontok felül: éhes-e, szomjas-e, dolgát kell-e végeznie, hiszen fogoly volt és kiképzést kapott, nem az én dolgom, hogy jól érezze magát, majd Dagnir eldönti.
Ismét elővettem a levelet és félszemmel olvasni kezdtem, meggyőződve róla, hogy az van benne, amiről a lány beszélt, most már csak a biztosíték kell, hogy igaz is.

- Én? – Szinte láthatod lelki szemeid előtt, ahogy megemeli a szemöldökét, olyan módon és olyan hangsúllyal téve fel a kérdést. Ez után nem sokkal újabb csendes kuncogást hallhatsz felőle - hallomást jókedvét nehezen lehet teljesen letörölni.
– Ugyan már, nem szoktam megvárni, amíg megtalálják a hullát. Az alatt elvégezhetnék még egy küldetést – válaszol lényegében nemlegesen, és bár kékelfként valószínűleg nem kifejezetten konyít a sötételf varázslatok használatához, hiszen neki ott van a saját illúziókkal teleszőtt mágiaágazata, árnylégiósként teljesen kizárt, hogy ne tanulmányozta volna az éjelfek által használtakat. Mégiscsak sok esetben élet-halál kérdése ezen információk birtoklása, egy bérgyilkos pedig nem nyúlhat mellé ilyen kis apróságok miatt. Ha használni nem is képes, hatásban biztosan tájékozott.
Sok rejtekhelyet nem találsz a dereka tájékán, sem természetellenes dudort, ami rejtett fegyvert sejtethet, de még csak rejtett zsebekbe sem akadnak ujjaid. Minden, ami nála van, egyértelmű és eltéveszthetetlenül látható: a korábban már megpillantott rapier, valamint két tőr függ az övén, ezeken kívül néhány zsákocska pihen a fegyverei mellett, szájuk szorosan összefűzve. Ezekben a zsákokban tapintásra porok, növényi alapanyagok és üvegcsék találhatóak, bennük különféle anyagokkal – elsősorban különféle mérgek és ellenszerek, melyekre ránézésre meg tudod állapítani, mik lehetnek, hiszen az Árnylégió biztosította eszközök ezek. Ha ezt azonban gyanúsan kevésnek találnád, végigtapogathatod őt a dereka tájékán, de továbbra sem vélsz semmit sem felfedezni a ruharétegek anyagán kívül. Ha esetleg szarkasztikus visszaszólása nyomán biztos, ami biztos alapon megtapogatnád a fenekét is – nehogy véletlen tényleg szorítson ott egy fegyvert -, akkor sóvárgón hümmög valamennyit, de ez minden, még csak rejtett eszköz sincs ott. Hogy ezt a reakciót a nőtől most elégedettségnek vagy szórakozottságnak kéne kezelni, nehéz lenne megállapítani – az eddigiekből kiindulva minden bizonnyal mind a kettőként egyszerre.
- Elég szomorú lenne, ha csak azért hívatott volna ide, hogy végül megöljön – érezheted a hangján, ahogy elhúzza a száját csalódottságában. – A tőle kapott levél kicsit... Hmm, hogy is fogalmazzak... Nagyobb jelentőségű feladatot ígért. És az előleg is – tűnődik aztán, némileg megosztva veled felbérlésének jelentéktelenebb részleteit, ám már-már tapinthatóan lelkesebbé válik, mikor kijelented: a férfi férfi marad, tartozzon bármelyik fajhoz. – Ó, igazán? – fordítja érdeklődőn feléd a fejét egy kissé, noha a maszkja miatt látása korlátozott annyira, hogy ne pillanthasson meg ebben a helyzetben. – Jó tudni. Lehet, így kicsit visszafogottabbnak kell lennem... Vagy inkább kitárulkozóbbnak...? – gondolkodik el ezúttal egy teljesen más téma kapcsán, jócskán hízelgőbb hangszínben ejtve ki a szavakat, főleg az utolsó néhányat.
A fegyvereket nem nehéz elvenni tőle; a tokon egy-egy vékony bőrszíjat kell félrehúzni a pengék keresztvasáról, ami kizárásos alapon a kiesésüket akadályozza meg, és már a tiéd is minden nála lévő, általad kívánt eszköz.
- Majd viseld jó gondját Illeannak és Senthyrnek – mondja, ha elvetted tőle mindkét tőrt, melyeket nem a legszokványosabb szabvány szerint készítették, viszont nem érezni belőlük mágiát sem. Mindkettőnek a keresztvasa lefelé, a penge felé ível, feltételezhetően azért, hogy a szíjakat gyorsabban lehessen lecsúsztatni, ha kellenének, ám míg az egyik uszonyra emlékeztet látványban, színre is az óceán legmélyebb pontjainak sötétkékjét idézi, a másik fekete denevérszárnyakat formál. Az uszonyos pengéje kétoldalt recézett, színben világos, halványan türkizes árnyalatú közepén vésetekkel, amiről a holdvilágos éjszaka sötétjében is meg tudod állapítanii, hogy nem írásos betűk, inkább jelek. A másik, a denevéres pengéje fekete, enyhén ívelt, és az uszonyoshoz hasonlóan ezen is találhatóak írásra emlékeztető vésetek, de ezeknek más a formájuk.
- Ennyire rossz csak nem lehetek – nevetgél, könnyű viccként kezelve kérdésedet partnerei halála kapcsán, miközben hátrakötött kezekkel, ügyesen feltápászkodik. A ruhája csupa hó, hiszen nem fáradt annak az eltakarításával, mielőtt lefeküdt volna a parancsodra, ugyanakkor nem úgy tűnik, mintha zavarná őt itt-ott fehérlő öltözéke. – Ha úgy akarod, hallgathatok, de szerintem az kevésbé szórakoztató – vonja meg a vállát, majd irányba fordulva óvatosan megindul a tetőn. A járható folyosók eléréséhez párszor kell ugrani lefelé, melyeket viszonylag problémamentesen megcsinál, ám karjai mozgásának korlátozása láthatóan megnehezíti az egyensúlyban maradását. Néha ugyan meginog, ám hamar megtalálja magabiztos pozícióját, kényelmesen lépegetve tovább.
A katonával való találkozás után a vele történő beszélgetés gyorsan zajlik; láthatóan ő sem akarja pazarolni az értékes szolgálati időt, amikor háromszorosan komoly büntetésben is részesíthetik, ha nem teszi a dolgát. Farkasvigyorod mintha valamelyest megnyugtatná a katonát, és el is enged egy vigyorszerű szájhúzást reakcióként, rápillantva a női fogolyra, miközben egyértelműen a sötételfek által gyakran bevett szokásokon jár az esze.
- Aztán csak semmi Dagnír elleni szövetkezés – figyelmeztet, hangszínében azonban ott bújkál egy titkos jókívánság az elkövetkezendő rövid időszak programjához, inkább arra számítva, hogy a koromsképűekhez hasonlóan fogod kifejezni felsőbbrendűségedet, legyen az kínzás, vallatás vagy intim együttlét. A katona végül szedi a lábát, hogy háza urának hírül adja a fogoly jelenlétét, valamint további parancsokat közvetítsen a számodra, noha ez bele fog telni egy kis időbe – Dagnír megjelenéséig pedig sejthetően több óra is el fog telni. Addig ki kell bírnod Fekete Gyöngy beszédes jelenlétével.

Habár nem mutatja – a maszk miatt nehezen is lehetne ezt leolvasni róla -, azért elég csalódott, hogy a feladata ilyen rövid időn belül kudarcra lett ítélve. A falakon könnyen átjutott, hiszen nem egyszer kellett észrevétlenül Capital városának területére lépnie különféle indokokból kifolyólag, így a már megszokott ösvényeket és járatokat használva máris a sötételfek legnagyobb településének utcáin találhatta magát. A palotáig való út sem jelentett különösebb erőfeszítést – köszönhetően a bál adta tömegnek elég könnyű volt elvegyülni, főleg a sötétebb utcákon, sikátorokban, néha egy csipet mágiához nyúlva, és még a tetőre is észrevétlen feljuthatott volna. Habár a levél alapján felkészült arra, hogy szembekerülhet Táncossal, azt azért nem hitte volna, hogy ennyire gyorsan – és hogy ilyen mocsokul fog eljárni. Még szerencse, hogy ennek nincs nagy súlya, ugyanis meglehetősen előnytelenül festene a megbízások sorában egy ilyen hiba. Ráadásul egy erdei... Mondjuk nem úgy tűnik, hogy tehetségtelen lenne, ráadásul, ha minden igaz, meglehetősen fiatal is.
Sokat ugyan nem hallott Táncosról, mert idáig sose keltette fel olyan szinten az érdeklődését, hogy elkezdje tudatosan keresni a társaságát. Talán nem is meglepő; kissé merevnek tűnik a személyisége, aki ritkán értékeli a vicceket – sőt, inkább azok elrontója túlzott kötelességtudata miatt -, de ez pusztán első benyomás. Találkozott már olyannal, aki elképesztően rideg volt vele szemben egészen hosszú ideig, de aztán felengedett annyira, hogy időközönként egymás ágyát melegítsék. A gondolatokból azonban bőségesen elegendő mostanra – túl sok idő telt el anélkül, hogy megszólalt volna! Ráadásul, ha feltételezései a levelek alapján igazak, akkor a küldetésük össze is fogja kötni őket, így nem lesz ártalmas a másik személyiségének megszokása és megismerése.
- De azért remélem, kihasználod – helyezkedik el a mutatott széken, egyik lábát elfektetve maga előtt a széken, míg a másikat felhúzza elé, már-már összegubózva. – Biztos bőséges és jó itt az étel, kényelmes az ágy... – bök állával az emlegetett bútordarab felé. – És egy csomó sötételf önbecsülését zúzhatod porrá egy-egy gyakorlat során – vigyorodik el, noha ez is inkább a hangján érzékelhető, köszönhetően álarcának. - Ha visszajössz, nem lesz ilyen úri kényelmed – dönti hátát a széktámlának, majd a kérdés hallatán elgondolkodva emeli meg egy kissé a fejét. – Hmmh... Nem is tudom... – teszi a tudatlant, de egyértelműen van egy elképzelése, még csak rejtegetni se tudná. – Nem lehet, hogy az ifjú uraságnak van valami, hmmh, hogy is fogalmazzak... Furcsa igénye partnerek terén? Nem mozdult rád? Ó, vagy az anyja? – veti fel újabb és újabb elképzelését, előrébb dőlve egy kissé. – Mondjuk nem tűnsz olyannak, aki annyira hagyná magát – ereszkedik vissza eltűnődve. – Viszont akkor nem értem, miért vagy itt olyan hosszú ideje...

Fekete Gyöngy levele:

Gratulálok, Táncos!:

Nem sokat „lógtam” együtt a nagyúr katonáival, de azért ő gondoskodott róla, hogy megismerjenek. Bár nem örültem neki, hogy ilyen sokan megismernek, de tudtam, hogy ezt az én érdekemben teszi. Ha már mindenképp itt, a palotában kellett töltenem némi időt a küldetésemig, akkor nem bujkálhattam örökké, ráadásul, amint a bérgyilkos, Fekete Gyöngy jelenléte is megmutatta, szükségét látta Dagnir, hogy tesztelje a tudásomat és a megfelelőségemet.
Lehet, hogy más ezt zokon vette volna, de a Légióban annyi próbán és megmérettetésen kellett keresztül vergődnünk, mire komoly megbízatást kaptunk, hogy ez szinte természetes volt. Mindig a legjobb formánkat kellett kihoznunk magunkból, különben könnyen halállal lakoltunk a kudarcért.
Most reméltem, hogy a katona megteszi, amit mondtam neki, mert nem ünnepség ide vagy oda a Ház urának tudnia kellett, hogy elfogásra került egy behatoló és nem az én vagy bármelyik katona tisztje, hogy megítélje, hogy ez mennyire fontos. A lényeg, hogy tudjon róla, aztán majd eldönti mikor jön.
- Senki nem szövetkezik senkivel. – merevedtek meg a vonásaim, mert nem tudtam mire mondja, a viccet meg nem igen értettem még sokszor. – De, ha valamiért a nagyúrnak nem tudnál szólni, legalább Rathal mesternek szólj. – jutott még eszembe, aztán hagytam elmenni.
Ha bele tudtam volna olvasni a gondolataiba, akkor is értetlenkedtem volna, mert én nem voltam kínzó mester, nekem nem ez volt a dolgom. Én az észrevétlen, legtöbbször csendes munkát végeztem, erre képeztek. Persze ismertem az éjelf mágia fájdalmas képességeit, hiszen rajtunk is kipróbálták a képzésünk során nem is egyszer, hogy ellen tudjunk állni neki, már amennyire lehetett.
Biztos voltam benne, hogy a mellettem megkötözve álló légiós is sokáig kitartott volna, lehet, hogy tovább, mint kínzója…..

A szobában aztán hosszú várakozásra rendezkedtem be. Eddig sem fogta vissza magát a beszédben Gyöngy és most sem tette. Érdekes volt, hogy mennyire az ellentétem volt-e téren, de rájöttem, hogy nem zavar, sőt mivel nagy valószínűséggel igaza mondott magáról és a megbízásáról, a nála lévő levelekről, amit az is bizonyított, hogy besétált velem engedelmesen a Ház szívébe, ahol már lehetett akármilyen jó, ha bántani akar valakit, akkor kudarcra van ítélve. Ismertem már eléggé a testőrkapitányt és az embereit, hogy tudjam, nagy falat őt kijátszani. A Légió legügyesebb bérgyilkosainak is eléggé öngyilkos küldetésnek ígérkezett volna, de hát volt ilyenre is példa már a Klán történetében.
Testbeszéde is ellazultságról árulkodott.
- Nem szoktam hozzá és nem is szándékozom, hamarosan útra kelek
. – vontam meg a vállam. – Az úr katonáiból meg csak azok ismernek, akiknek feltétlenül muszáj, nem gondolom, hogy el kéne kápráztatnom őket a képességeinkkel. – néztem még a levélre, amit az előbb elolvastam és nem is nagyon figyeltem, csak amikor ismét beszélni kezdett.
Bár nem voltam a Ház tagja, azért csak sértőnek éreztem a lány feltételezését, főleg, mert ilyen meg sem fordult a fejemben soha, bár sok mindent megéltem már.
- Fogd be a szád! Ostobaságot beszélsz, nem is ismered őket! – csattantam fel és léptem felé fenyegetően. – Nekem…..furcsa ugyan, de itt mindenkivel …….jól …….keményen, de igazságosan bánnak. Iris úrnő és Dagnir is. Azonban jobb, ha ilyet még véletlenül sem hall meg senki, mert akkor nem ment meg senki és semmi.
Bízom benne, hogy megértette, ezért békésebben hozzátettem.
- Még vár valami információra, ami szükséges az utamhoz, na meg ez a Bál is itt volt neki, ami kapóra jöhetett,………. hogy maga is megtapasztalja, képes leszek-e a feladat elvégzésére. – jutott eszembe még ez is. – Mit tettél volna, ha nem kaplak el? – kérdeztem tőle egy kis szünet után.
Tényleg kíváncsi voltam, bár volt tippem.

Még jó, hogy Táncos mögötte tartózkodik, és még a gyöngyös maszk is takarja arcát, különben lehet, az erdei férfi merev válaszára adott unott grimaszt és szemforgatást észrevenné, aminek nem lennének feltétlenül hálás következményei. Viszont az annyira egyértelmű, hogy ez a sötételf próbált egy kicsit humorizálni, még ha valószínűleg csak azért is, hogy a saját nyugtalanságán könnyítsen valamennyit, ami a két árnylégiós jelenlétéből és a felelősségből adódik! Hogy nem lehet ezt észrevenni?! Áh! Hihetetlen. Mondjuk a legtöbb árnylégiós nem szokta tudni értelmezni a szórakozott megjegyzéseket, mintha kiölték volna mindből ezt a képességet... Elég szomorú.
Kissé elgondolkodik azon, vajon milyen hosszú lesz Táncos mellett a munka, mert arról nem kapott semmiféle információt, hogy párban kéne dolgozzanak. A feladatleírás is, amit Dagnírtól előzetesen kapott, ugyanúgy azt sejttette, hogy ugyanazon feladat másik vonalán fog munkálkodni, távol Táncostól, aminek ennyi alapján inkább csak örülni tud - még a végén besavanyodna mellette. Az hiányzik neki!
A sötételf őröket hátrahagyva csendben marad, befogadja a palota látványát, a belső terek kialakítását, az üres folyosók kongását, a lenti bálteremből felszűrődő halk morajlást, mely teljesen elül, mikor Táncos feltételezhető szobájához érnek. Karjain még mindig kényelmetlenül szorul a kötél, ám emiatt nem zavartatja magát túlságosan – egyrészt kiképezték, másrészt ha perverz majom a célszemély, gyakran hasonlóban lát élvezetet, így nem kifejezetten új élmény ez az állapot. A hajlékonyságát nem tudja elvenni tőle úgyse, amit a kényelemérzet mellett hamarosan be is mutat, mikor letelepszik a székre felhúzott lábakkal.
Gyorsan körbepillant a szobában, ami egyértelműen elegánsabb és jobb berendezéssel rendelkezik, mint az Árnylégió épületének hálói, noha neki már sikerült olyan helyet beszereznie magának, ami hasonló kényelemmel bír. Mondjuk az ágyat elnézve lehet, az még elég kemény az ő helyén... Talán következőnek arra kéne beruháznia? Viszont nem feltétlen lenne értelme, ha két feladat között úgyis más ágyát melegíti...
- Hmh, nyilvánvalóan tartanak tőlünk, jogosan – billenti oldalra a fejét jókedvűen arra, hogy nem kell bemutatót tartani a képességeikből. – Vagyis jelenleg inkább tőled, ha már én egyszerű fogollyá alacsonyodtam a szemükben. Biztos jó lehet egy sötételfet tartózkodásra bírni, főleg a te esetedben; amennyire tudom, az erdeieket inkább lenézik, nemhogy féljenek tőlük... – tűnődik el egy kissé, a fogolyságának ténye azonban nem zavarja őt különösebben; ha alábecsülik, az neki csak előny egyébként is. Nem mintha jelenleg versengenie kéne vagy annyira ki kéne szabadulnia, hiszen Dagnír megbízásából van itt, még ha a belépője elég silányra is sikerült. Tényleg, Dagnír vajon mikor óhajt megjelenni? Egy ilyen savanyú pofával elég lassan fognak múlni a percek, ő pedig, mint fiatal házfő, talán fel tudná pezsdíteni a hangulatot.
És az említése fel is pezsdítette! Nahát! Talán nem is olyan reménytelen ez az alak!
Egy pillanatra ugyan nagyobbra nyílnak a szemei meglepettségében, mikor Táncos megemeli a hangját és látványosan válik idegessé; mintha megrepedt volna az ábrázata ettől. A közeledésére viszont ő maga is feláll a helyéről, csak hogy kifejezze és egyértelműsítse, annyira azért nem tart tőle, hiába van a férfinál minden fegyvere. Ha ennyitől megijedne, akkor valószínűleg az Árnylégió dobná ki szégyenében, hogy egy betoji fruskára áldozta a pénzt és erőforrásokat.
- Csak nem rátapintottam? – lép egyet közelebb magabiztosan. – Vagy mire fel ez a kirohanás? – érdeklődik, miközben kíváncsian újra félrebillenti a fejét, nagyon is jól tudva, hogy ezzel adott esetben a másikat csak tovább hergelheti. De legalább végre valami érzelem csillant benne, végre valami mintha fellángolt volna, még ha csak egy pillanatra is! Hát szabad ezt veszni hagyni?! Nyilván nem, különben dögunalmas lenne az Árnylégió.
Ó, Nhedera, ez lesz egyszer a veszted!
– Valami csak érzékeny ennél a témánál; az eddigiekből ítélve nem számoltam azzal, hogy így felcsattansz, szóval... – emeli meg egy kicsit az állát, úgy fürkészve a sötétben a férfi vonásait, ám az arcára kent fekete festék miatt nehezen tudja olvasni róla az érzéseit. – Talán elkezdtél hozzájuk ragaszkodni? Ez igazán édes – mosolyog szélesen a maszkja alatt, ám ez csak egy merő feltételezés, aminek valóságalapjában nem kifejezetten hisz. Még ő maga se mondhatja el, hogy ragaszkodna bármihez, azonban... Igazán szórakoztató lenne, ha pont az mutatna kötődést, aki ilyen karót nyelt személyiségnek mutatja magát.
Persze aztán végighallgatja azt is, amit Táncos nagy nehezen összeszed, noha nem tudná eldönteni, hogy a megfelelő szavakat gyűjti a megmagyarázáshoz vagy pusztán zavarban van. Vagy esetleg nem akar bevallani valamit?
- Ó, tőlem aztán nem fogják szemtől szemben hallani, nem szeretném, ha kivégeznének – vonja meg a vállát, kényelmesen visszaülve a helyére. – Van elég pénzük, hogy kivásároljanak az Árnylégióból, így könnyen megtehetnék – vonja meg a vállát. – Bár nem hiszem, hogy ilyen kicsinyes sértődések miatt költekeznének, Dagnír első benyomásra elmésebbnek tűnik ennél. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lennének furcsa igényei – pendíti meg újra az előbbi témát, kicsit igyekezve felszítani a kedélyeket, ha ez egyébiránt úgyis lapos.
- Hmmmh, valószínűleg a kékelfekre várt. Itt feltűnésmentesen tudja megbeszélni a kékelf kapcsolataival a terveit, míg más esetben valamelyik figyelmes sötételf házfő gyanakodni kezdett volna – von vállat. – Legalábbis én ezt találom a legvalószínűbbnek, máskülönben nem engem hívott volna, akin keresztül tudja figyelni a fajtársaimat – teszi hozzá közönyösen és a lehető legegyszerűbben, mert a sötételf politika bizony igazán kaotikus és érthetetlen a számára. Még jó, hogy neki csak a saját küldetéseivel kell foglalkoznia anélkül, hogy a következményekre kelljen gondolni…
Aztán kap egy olyan kérdést, amire nem kifejezetten gondolt – pár másodpercig értetlenül fürkészi Táncost, hogy ez most miért is érdekes neki.
– Hát… - kezdi egy rövid ideig tartó hümmögés után. – Igazából úgy számoltam vele, hogy nem találkozunk és észrevétlenül bejutok, ám ez finoman fogalmazva másképp alakult. De ha találkoztunk volna úgy, hogy nekem kicsit előnyösebb a helyzet, hmmmh… - oldalra néz, amíg lelki szemei előtt elképzeli az eshetőséget. – Abban az esetben pucérra vetkőztettelek volna és elevenen megnyúztalak volna. Csak olyan sötételfesen, tudod – pillant vissza Táncosra, kíváncsian arra, hogyan reagál, bár azért a hangsúlyában egy kicsit érzékelteti, hogy blöfföl.
Akárhogyan is reagáljon végül Táncos, azért hozzáteszi tisztázásképp az igazságot, ugyanis kinézi belőle, hogy reakció nélkül elfogadja a hamis válaszát:
- Csak lefegyvereztelek volna – támasztja a hátát a széknek, valamivel komolyabban és nyugodtabban ejtve ki a szavakat. – Aztán mentem volna tovább, mert nem te vagy a célpont, én pedig csak célpontot ölök.

Táncos

Egy pillanatra elvesztettem, a hosszú évek, mondhatni évtizedek alatt kifejlesztett hidegvéremet, ami jobban megijesztett, mint bármi eddigi életemben. Ez volt a védelmi vonalam, ez volt a túlélésem egy alapköve, hiszen nagyon nehéz egy erdei elfnek egy ellenséges faj között megélnie. Bár a kék elfek nem olyan kegyetlenek, mint a sötét elfek, azért mégis csak szövetségesek, bár ha ezt meghallanák az éjelfek biztosan elvágnák a torkát, aki ezt állítja.
De ez a ….a……a……nő! Ez ma már többször is majdnem sikeresen kibillentett a közömbösségem látszatából és most……..most már előtte sem tudtam elleplezni.
Mikor felállt nem mentem közelebb. Nem, nem azért mert féltem volna tőle, csak a saját reakcióm döbbentett meg.
Nem voltam még itt túl sok ideig, mégis ez az önkéntelen reakció…….Ez is meglepett.
Rá kellett jönnöm, hogy Gyöngy rátapintott valami olyanra, amit még magamnak sem vallottam be, mert nem is tudtam, hogy létezik. Hogy tényleg tápláltam érzelmeket a Pók Ház vezetője és családja iránt! Persze nem olyanokat, mint amivel ez a szókimondó boszorka megvádolt!
Olyan rég óta éltem a ridegség és fegyelem börtönében, nem is ismerve mást, hogy az, amit itt megtapasztaltam, máris hatással volt rám.
A tekintetem a másik szemébe fontam és láthatta, ahogy vonásaim ismét megfagynak. Ezt nem engedhetem meg! Nem lágyulhatok meg, mert akkor eltaposnak! Ebben a világban én nem lehetek olyan, mint az előttem álló kékelf! Ő megteheti, hogy ilyen bicskanyitogató legyen, ilyen provokáló!
Az arca felé nyúlok és leveszem az álarcát, hogy ne egy arctalan gyilkossal nézzek szembe.
- Semmire nem tapintottál rá! – rázom meg a fejem. – De, nekem el kell végeznem egy munkát és ők a megbízóim. Ahogy – ha ez igaz, - mutatom fel neki a levelet, - akkor neked is! Tehát fogd vissza magad!
Jól megnézem magamnak. Látom a sebeket az arcán, amik nyilvánvalóan fegyvertől származnak. De hát ki azért visel álarcot, hogy leplezze az érzéseit, ki azért, hogy ne lássák a sebeit, nem igaz?
Amikor elismeri, hogy megtartja magának a sértegetéseit, visszakozom és ismét messzebb megyek tőle.
- Egyszer és mindenkorra mondom neked, én nem tapasztaltam, hogy bármilyen – ahogy te mondod, - fura igényei lennének, de nem a pesztrálása a dolgom. – legyintek, hogy elhessegessem végre a témát.
Szerencsére tényleg elterelődik a téma a munkánk felé.
- Ebben lehet valami. – bólintok elgondolkozva, mert hát amikor Dagnir a megbízást részletezte, volt erről szó. – De, valószínűleg megtudjuk, ha szükségünk lesz rá.
És már megint! Megint el tudja érni, hogy reagáljak a szavaira, mert, amikor elmondja, hogy mit tett volna velem, ha ő kerül ki győztesen, kerekre nyílnak a szemeim és elakad a lélegzetem.
Még a nyúzást megérteném, bár minket nem igazán a kínzásokra képeznek, de természetesen ezt is meg kellett tanulnunk, de a pucérra vetkőztetés………
Ezek után a gyanakvás résnyire húzza a szemem, de mielőtt még magam jönnék rá, hogy átvert, ő maga vallja be.
- Te ezt élvezed? – kérdezem mérgesen. – Igen, élvezed! – válaszoltam is meg magamnak. – Talán erre képeztek ki, ezért halt vagy tűnt el minden társad…….halálra piszkáltad őket. – húztam el a szám egy kis ideges mosolyra. – Azonban szerencsédre, én sem szoktam megalázni és megölni a foglyaimat szórakozásból, mert az most rossz lett volna neked. – utalok rá, hogy most nálam az előny.
Nagyon bízom benne, hogy a Ház ura hamarosan felbukkan, mert lehet, hogy ebben az esetben ezen elhatározásomat előbb-utóbb megszegem.

Szoborszerű beszélgetőtársának ábrázatát elnézve valamin nagyon gondolkodhat – már amennyi látszódik belőle ezen a sötét éjszakán -, de legalább meggyőződhetett arról ezen rövid idő alatt, hogy van önfegyelme. A provokációja ellenére sem közelítette meg, egyelőre legalábbis, noha nincs meggyőződve arról, hogy saját maga visszafogása és az esetleges kísértés lenyelése miatt nem lépett egyet, vagy azért, hogy kifejezze, ugyanúgy nem tart tőle. Az utóbbi igazán imponáló lenne, de egyelőre Táncos viselkedését és indokait még nem kifejezetten tudja megfejteni, így még nem vinné túlzásba az elismerését.
Mikor aztán az erdei mégis megközelíti őt, nem hátrál vissza: aranyló szemeit folyamatosan a másik ábrázatán tartja, csüngve annak hideg és kemény pillantásán. Hagyja, hogy leemelje maszkját, meghagyva büszke tartását egy kihívó félmosollyal az arcán, és bár annak ellenére, hogy nem szabadna megtudnia senkinek sem a kilétét, amíg a kiszemeltek közt megmaradt titokként, nincs probléma. Meg hát különben is, végeredményben vesztett ellene, hisztinek így nincs helye!
- Nem? – vonja fel vékony szemöldökét érdeklődőn, sőt, egyenesen kétkedőn, nem tudva elnyomni a mosolyt, amivel egyértelműen kimutatja Táncosnak, mennyire másképp látja ezt a tényt pusztán önkéntelen reakciók alapján. Egy kicsit azért vár, hogy mennyire kívánja győzködni őt értelmetlenül, ám ahogy mereven rámutat a feladatuk fontosságára, muszáj egy hatalmasat sóhajtania.
– Elképesztő, milyen savanyú vagy – forgatja meg a szemeit kedvetlenül és kiábrándultan, visszalépve a szék elé, majd ülve le rá. – Ismered véletlenül a szórakozás és ismerkedés fogalmát? Legalább amíg várunk, addig engedd el magad, utána bánom is én, mennyire vagy karót nyelt, ha ez ad el téged a munkáltatóknak – húzza el a száját, mert bár szórakoztató egy ilyen alaknak az idegeit feszegetni, ha nincs ténylegesen érdemi reakció, akkor neki sem valami mulatságos hosszútávon, Táncos meg láthatóan inkább elfojt mindent. Leszámítva az előbbi kirohanását...
Egy pillanatra muszáj elgondolkodnia azon, hogy ez vajon az Árnylégió fejeseinek a műve, mert elég gyanús, hogy pont egy olyan alakkal kell összezárva lennie, akinek a személyisége tlejes mértékben ellentétes az övével. A többiekkel egészen megvolt, és bár nem nevezné egyiküket sem túlságosan szórakoztatónak, ennél azért kellemesebb volt körülöttük legyeskedni. Mondjuk bennük dolgozott a sötételf felsőbbrendűség is, ami egy külön színfoltja ennek a társadalomnak.
- Hmmh, igaz, arra ott van a testőre – ért végül egyet a feladatokat illetően, következőnek kicsit másképp közelítve meg a szórakozás fogalmát. Ha a korábbi annyira nem tetszett neki, sőt, egyenesen felháborítónak tartotta az éjelfek különös viselkedéséből adódóan jogos érdeklődését, akkor talán ezt a másikat értékelni fogja. Ha nem, akkor az úgyis az ő baja lesz.
Most, hogy nincs rajta maszk, a lehető legjobban igyekszik elnyomni a vigyort, hangjából az árulkodó hangszínt, szemlátomást sikerrel, ugyanis Táncos megint felháborodni látszik. Újabb mérgét meghallva elengedi a széles vigyort, és bár kitörne belőle a nevetés, azt azért megpróbálja lenyelni, leginkább a saját biztonsága céljából.
- Emiatt? Ugyan már, hova gondolsz? – ugrik magasra a szemöldöke, de vigyora még mindig ott szélesedik sebhelyes arcán. – Attól még, hogy te nem értékeled a humoromat, mások igenis értékelhetik, vagy talpraesettebbek a kommunikálásban és visszapiszkálnak. Te is megtehetnéd, talán egy kicsit a savanyú napjaidat felpezsdítené – vonja meg a vállát, majd kisvártatva egy kicsit közelebb hajol a széken. – Velem megteheted. Nem mondom el senkinek, ha aez a nagy merevséged egy kicsit eltűnik. Az acélidegeid szerintem már így is elkezdtek rozsdásodni miattam – teszi hozzá csendesebben, még tartva magát a jókedvhez, majd hátradőlve hallgatja a további szavakat. – Hmmh, ez valóban szerencse – dönti oldalra könnyeden a fejét. – Ez a nagyon jó szokás inkább maradjon is meg sötételf sajátosságnak.
Őszintén nem nagyon van ötlete, mégis milyen témával kéne kezdeményezzen, mert Táncos nem tűnik valami barátkozós típusnak, sőt. Még unalmasnak is nevezné, de ha Dagnír őt választotta ki a saját bérgyilkosának, sokat nem tud tenni ellene úgyse. Egy darabig elnézi a berendezett szobát, főleg az ággyal szemezget, és ha Táncos egy darabig nem mozdul, akkor még egy kérdést intéz  hozzá.
- Ha már te úgyis a falat támasztod... – áll fel a helyéről. – Én elheveredek az ágyon – lép is az emlegetett bútordarab felé, és hacsak az erdei meg nem állítja őt, akkor nemes egyszerűséggel dől bele. – Van egyáltalán valami, amiről szívesen beszélgetnél? – vezeti rá aztán a pillantását. Ha nincs, akkor egy újabbat sóhajt, inkább becsukva a szemeit és a füleire hagyatkozva várakozva a katonára vagy magára Dagnírra, ha azonban van bármi, amit szóba hozna a kőszobor, akkor megpróbál minél jobban belehelyezkedni. Beszélgetéssel mégiscsak gyorsabban telik az idő, mint üres némasággal.