Eléndra

Nagy szerencséje van idáig, hogy apja és anyja nem küldött utána egy kész sereget, hogy visszarángassák az általuk balgaságnak és felelőtlenségnek nevezett kirándulásáról. Bizonyára próbálnak csendesen cselekedni, nehogy az összes birodalom felfigyeljen erre, és aztán a gonosz sötételfek és emberek vele is elbánnának, mint sok mással a fajtársai közül. Viszont itt feltűnést egyáltalán nem keltett idáig, köszönhetően annak, hogy hátrahagyott minden királyi ékszert és olyat, ami erősen utalhatna származására, leváltva ezeket egyszerű, hétköznapi öltözékekre. Vastag, téli vadászöltözet van rajta rengeteg zsebbel, a bélelt csuklyájú, meleg köpenyben egészen jól érzi magát még a tenger felől érkező hideg szél ellenére is - bár nem egyszer fut végig gerincén a hideg -, na és persze a csizmák sem maradhatnak megemlítés nélkül, hiszen így a lábujjai egyszer sem fagytak át. Tény, azért jó lenne egy kis tűz mellett átmelegedni, még jobb lenne egy fogadóban megpihenni és ott venni egy jó forró fürdőt, de majd egy kicsit később. Előbb még egy városba kéne találnia.
A legutóbbi érdeklődése nyomán kitalálta, hogy a tenger mentén érdemes mennie, mert úgy BIZTOSAN talál egy várost, bár egyelőre maga előtt semmit nem látt, mögötte meg Raydan hegyei tornyosulnak homályosan, elveszve a távolban. Az éhségtől és szomjúságtól fél a legjobban városok, falvak híján, de legrosszabb esetben megpróbál vadászni valami. Mondjuk ezen a hóval gazdag helyen nem sokra számít... Azon csodálkozik, hogy maga a tenger még nem fagyott be, ugyanúgy hullámzik, mint ahogyan azt mindig szokta, habzón simogatva a sima, homokos-latyakos partszakaszt. Na, hát oda biztos nem fog menni! Örül, hogy a csizmája még nem ázott át, és nincs kedve kipróbálni, mennyit bír. Gyerekként valószínűleg nem tudna ellenállni a pancsolás és latyakban való ugrálás kísértésének, de most nem otthon van, ahol ilyen badarságokat megengedhetne magának, mert azonnal jönne a segítség, ha fagyoskodna. Itt magára van utalva, és ezt kell teljesen tudatosítania.
Annyira van magára utalva, mint anyja, amikor apja nem volt mellette egy szűk évig, és nem szeretne ugyanilyen tehetetlen lenni. Jó, tudja, nem lehet összehasonlítani a kettőt, de azért mégis... Áh, mindegy is! Apja otthon van, ismét minden rendben van, szóval kalandozhat úgy, ahogyan akar, legfeljebb újra és újra visszarángatják és megdorgálják őt. Semmi új nincs ebben.
Oldaltáskáját előrébb rángatja, kesztyűs kezével átlöki a bőrtatyó tetejét, hogy szétnyitva annak száját alaposan megnézze, mi van még benne és mennyire elegendő. Talál benne egy flaska vizet még, néhány szárított hús, kenyér és sajt. Ezek elegendőek lesznek egy időre, hacsak nem dönt úgy, hogy azonnal felzabálja az összeset, de a tartalékolás szükségességével is tisztában van. Ettől függetlenül azért nyugodtabb, hogy éhen veszni nem fog, még egy darabig kitart a nála lévő készlet, főleg úgy, hogy az előző faluban eléggé jóllakatták őt. Valószínűleg az otthagyott összeg is elég motiváló volt...
Még hátranyúl, ügyetlenül, egyesével, érintés alapján számolgatva, mennyi nyíl van a tegezében, és nagyjából ki is jön az a tizenkettes szám, amire emlékezett. Az íj nála van, természetesen nincs felajzva, nehogy az ideg kinyúljon, viszont az övén van egy tőr, amivel baj esetén megvédheti magát. Mondjuk a hely eddig eléggé kietlen és üres, na meg hideg is...



//Magamnak jelzésszerűen felírom, hogy ez még a Hercegnő és lovag előtt játszódik.//