Két hősnőnk két teljesen különböző okból érkezett Nyicsivo városkába. Míg Lazynek ez csak egy gyors megállónak ígérkezik a környékén vagy magában a településen belül, miközben Lukoil és Délos között utazik, hogy saját sorsküldetését teljesítse, addig Bri pont ide akart megérkezni.
Egy különös üzenetet kapott telepatikusan. Egy minden lében kétkanál fajtársa egy itteni zálogházban látott meg egy feltűnően erdei elf tárgyat. Ám még a Mesélő sem tudja, hogy pontosan mit. Egyedül Bri és az ő usere. Awyris szerte küldött üzeneteket haza az árussal való beszélgetése közben, mert nem tudta elhinni, hogy valaki önként lemondott róla és csak úgy pénzzé tette ezt  drága kincset.
Hősnőnk fel is ismerte benne azt, amit immáron halott szülei előszeretettel viseltek/használtak vagy bármi is volt a küldetése. És mivel ő sem tudott arról, hogy anyagi nehézségük lett volna, ezért elindult utána járni, mi is történhetett.
Mint említettem, a másik elf lány eközben zavartalan és most még biztonságos útját járja életének.

/Helyezzétek el magatokat, hogy ki mit csinál éppen!/

Igyekszik mihamarabb megérkezni Lukoilból Délosba, ha már ilyen forró nyomot kapott, hála Viridielnek. A beszélgetésüket nem kifejezetten tudná elhelyezni gondolatban, egy darabig még rágódott is rajta, hogy talán túl személyesre sikerült első nekifutásra, de úgyse fognak találkozni jó hosszú ideig - és ha úgy alakul, talán sose. A férfi a királynő szolgálatában áll, mindig máshova kell mennie - biztosan jeles személyek előtt kell megjelennie -, ő pedig egy vándor, aki idővel a sötételfek felé fogja venni az irányt, sok esélyét így nem látja egy véletlen összefutásnak. Délos persze igencsak nagy valószínűséggel ígér egy találkozót, mert a másik is érdekeltnek tűnt az üggyel kapcsolatban, de más időpontban fognak megérkezni - feltéve, ha Viridielt kiküldik egyáltalán. Egyébként meg inkább úgy látszott a számára, hogy ez az ebéd az enyészeté lesz, amire egyikük sem fog emlékezni. Továbbiakban nem is foglalkozott hát az üggyel, hiszen a felesleges stressz neki sem kell, így helyette, amint kipihente magát egy hosszabb útra, már neki is indult. Az utazás azonban jóval lassabbnak bizonyult ló hiányában, mint ahogyan azt elsőre gondolta - hol lábai, hol tappancsai egyáltalán nem tudják felvenni azt a sebességet, mintha egy paripával tenné meg a távokat. Noha mikor nyílt téren mozog, akkor előszeretettel hívja segítségül a szelet, mely meggyorsítja a haladást, nem állandósíthatja, elkerülve a túlzott kimerülést. Na meg a vidék sem mindig engedi meg, hogy igénybe vegye ezt az előnyét...
A hasonlóan eltelő napok miatt nem tudná megmondani, mennyi ideig tartott eljutni idáig; kissé összefolynak a percek, ha nem töri meg valami váratlan, mint például Nyicsivó városának utcái. Ezeket az imént kezdte el róni, még igencsak friss élményei vannak a környezetével kapcsolatban, bár nem áll szándékában nagyon feltérképezni a helyet. Úgyis csak egy rövid beugrót tesz, míg megpihen egy kicsit, némi változatosságot szőve az egyhangúan telő napszakok közé, aztán továbbáll, felkutatva, miért is van Délosban rossz híre fajtájának.
Mint ahogyan Lukoilban is tette, letelepszik az egyik épület előtt - jelen esetben ez egy ivó bejárata lehet a benti kisebb hangzavarból ítélve, na meg a helyet hirdető cégért elnézve -, és nemes egyszerűséggel csak bámulja az elhaladó személyeket. Igazán mulatságos program, nem igaz? Motiváció azonban nincs, hogy körbekémlelje a városkát, mivel itt nincsen dolga, betérni meg nem fog, hogy rendeljen valamit, ugyanis továbbra sincs nála egy lukas garas sem. Ha kell neki valami, azt megszerzi a természetből, ilyen egyszerű.

*Mint szinte mindig, most is az erdő, illetőleg a környező települések útjait rója, hol egyedül, hol hosszabb-rövidebb ideig társakkal, de ugyanolyan eltökélten, mint útja elején. Csakhogy most célja is van annak, hogy nyakába vette az utakat..na persze nem szó szerint, mert úgy azért elég érdekesen nézne ki, amint nyakában egy földarabbal egyensúlyozva sétálgat, méghozzá az, hogy üzenetet kapott egy Nyícsivó városában tartózkodó, számára ismeretlen fajtársától, hogy van a városban egy karperec, amii az édesanyjáé volt, úgyhogy fogta magát, és elindult Nyicsivóba, hogy kiderítse, mégis miről van itt szó.*
~Mi történhetett itt? S mégis hol van Nyicsivó? Azt is jó lett volna tudni, mielőtt elindulok bele a nagy semmibe, aztán a végén majd jól eltévedek~*okoskodik magában, mígnem időközben meg nem érkezik az emlegetett helyre, ezt is csak onnan tudja, hogy nagy okosan szétnéz maga körül, és látja, hogy már a városban van...ehhez is tudni kell, na. De nem gond, lényeg, hogy meglelte úticélját, minden különösebb nehézség nélkül, így aztán már csak annyi a dolga, hogy megérdeklődje, hogy mit keres itt az édesanyja karperece, elvégre is nem tud róla, hogy gondjaik lettek volna.*
~Lehet, hogy ennek is köze van a gyilkossághoz?~fut át az agyán, de egyelőre nem foglalkozik a kósza gondolattal,se a városban lévőkkel, csak megpróbálja megtalálni a zálogházat, meg az elfet, aki üzent neki..ha pedig megtalálja, akkor lehet, egy lépéssel közelebb kerül céljához.*

Bri inkább a "megtudom, ha odaértem" elvet követi az út megtervezésénél. És első kérdéseire, melyet gondolatban tett fel fajtársainak ismét az ismeretlen lombtünde válaszol.
~Nyicsivo az Emberek királyságában van délen, a Nagy-Feluga folyam utolsó harmadának partján. Nehéz eltéveszteni, hiszen ez a legnagyobb folyójuk.~
* Azt nem teszi hozzá, hogy az egész kontinensnek is ez, hiszen nem érezné jól magát a bőrébe, ha arról diskurálna kimondatlanul, hogy egy természeti képződményből nem az awyrisiaknak van a leghatalmasabb. Pedig számos ilyen van még eme világ szerte.
Ám Lukoilhoz képest még annyival is kisebb Nyicsivo, hogy fal sem veszi körbe. Erős túlzás azt mondani, hogy nem lehetne elsétálni mellette. De az segít hősnőnknek, hogy az úton haladva elsétál egy tölgyből készült tábla előtt "Üdvözöljük városunkban,
Nyicsivoban!"
Eközben másik hősnőnk nem a világot akarja megmenteni éppen, de még csak egy éjtünde lelkére sem beszél éppen, hogy jobb legyen. Csupán a Kocsma Hivatal falának támaszkodva ül és nézegeti a többnyire rá bámuló elhaladó embereket. Többségük be- vagy kifelé menet szemléli meg a különös látványt.
-Jó napot, szép hölgy! Meghívhatom egy italra? -lép oda egy harmincas éveiben járó férfi.
* Közel ezzel egy időben Bri megtalálja a szemben lévő zálogházat.

Akik rábámulnak, azokra visszabámul, és mintha ezt csinálná minden nap, olyan gyakorlottan végzi ezt a fáradságos munkát. Különösképpen nem zavartatja magát, néha megvakarja a fejét, vagy éppen a füle tövét, nyújtózik egyet, álmoskásan ásít, na meg hasonlóan érdekes figurák után kutat, mint a nem túl régen elhagyott településen tette. Az lenne a leghumorosabb az egészben, ha ismét megpillantaná azt a furcsán csillogó páncélt a tulajával, és szinte nevet, ahogy elképzeli, miként bámulnának nagy szemekkel egymásra. Vicces gondolat, persze olyan különlegességgel nyilván nem fog találkozni még egyszer, legfeljebb a gazdagabb, pipogya alakokkal, akik azért hagyják el a vackukat, hogy elkölthessék a pénzüket. Más kérdés, hogy ötlete sincs, mennyire tehetős a városka és annak tagjai, de biztosan egészséges minitársadalom alakult ki itt is.
Bejárja a jelenleg elérhető témák legszélesebb skáláját, főként nyilván a közelmúlt eseményein tanakodva, valamint a helység milyenségén tűnődve, és talán a jövőn gondolkodik a legkevesebbet. Egyébként se szereti nagyon emlegetni, mit fog csinálni néhány év múlva, mert az ő életmódjával nincs sok értelme tervezni, az úgyis alakul valahogy, így az ő szemszögéből legelőnyösebb elv szerint él: a mai nap felmerülő problémákat oldja meg elsőnek. Probléma viszont most nem sok akad... Legfeljebb az egyre hatalmasodó unalom.
Kellemes megszakítása a képzelgéseknek és fejtegetéseknek egy újabb invitálás, amire érdeklődve kapja fel a fejét, ráemelve a mellette álldogáló férfira tekintetét.
Kezdődik... - jegyzi meg gyorsan gondolatban, némileg furcsállva, hogy egy ember hívja meg - legalábbis első ránézésre az. Egy tündénél nem volt feltűnő egy ilyen gesztus, egy embernél inkább sejt hátsó szándékot eddigi tapasztalatai alapján, de hát egye fene, legalább a szomját olthatja a nyári melegben, noha ezt a levegőt a folyó hűvös vize enyhíti. A biztonság kedvéért nyilván olyan helyen marad, ahol többen is vannak, nehogy váratlan meglepetésben legyen része, hiszen jobb félni, mint megijedni.
- Szép napot - biccent felé, térdeire támasztva kezeit már-már fellökve saját magát ültéből. - Ha nem sajnálja rám azt a pár érmét a kedves úriember, akkor szívesen elfogadom. De azt azért megjegyezném: nem azért ülök itt, hogy valaki megszánjon, szóval csak ezért ne hívjon meg - enged meg egy halvány mosolyt, talán kicsit erősen fejezve ki magát.

~Délen..ez a legnagyobb folyójuk, na kösz szépen a semmit~*dohog magában, mert ezzel bizony nem lett előrébb, tekintve, hogy nem igazán szokta nézni, merre tart éppen, azt meg pláne nem, hogy ahova éppen tart az milyen irányban található, csak megy amerre a lábai viszik...hogy merre, az neki teljesen mindegy, bár tény, hogy legtöbbször a fák ágain keresendő, csak most ez nem működik, lévén egy városban leledzik, egésen pontosan Nyicsivóban, amit nagy nehezen megtalált. Most meg persze keresheti a zálogházat. Na nem mintha annyira fontos lenne neki, csak hát azért mégiscsak érdekli a dolog, hogy mégis mit keres itt az édesanyja karperece? Brie nem tud róla, hogy anyja eladta volna a család számára oly fontos ékszert, de még csak elajándékozásról se tud...persze nem kötnek mindent egy gyerek orrára, kiváltképp ha az a gyerek történetesen lány. De szerencséjére viszonylag hamar megtalálja a keresett épületet, ami épp egy kocsmával, vagy kocsmának kinéző valamivel szemben található.*
~Legalább lehűthetem magam, ha végeztem~*fut át agyán a gondolat, de nem sokat foglalkozik vele, inkább benyit a zálogházba, hogy a családi karperec után érdeklődjön.*
- Üdv! Nem szeretnék zavarni csak érdeklődni szeretnék, hogy esetleg nem Önnél van-e egy inda-és nővénydíszítéses arany karperec?
*Reméli, hogy itt van, és vissza is kaphatja, bár azt még mindig nem tudja, hogy ha itt is van, akkor hogy került ide...és ki által.*

A két lombtünde nő végül úgy tűnik, nem kerül kapcsolatba. Még csak fel sem tűnik egymásnak jelenlétük. Tudatosan haladnak saját sorsuk rontásában. Vagy pusztán nem vágynak egymás társaságába...
-Ó, szó sincs róla! Nem akarnám a világért sem megsérteni. Csak gondoltam beszélgethetnénk és megismerkedhetnénk. -mondja az ajtóban a férfi.

* Eközben Brie bemegy a szemközti házban és nagy szerencséje van. Kérdés nélkül is beszédesnek bizonyul az eladó.
-Ó, azt hiszem tudom melyikre gondol. -mondja felviduló arccal- A fickó aki behozta mondta is, hogy próbáljam elfeknek eladni, mert ők valószínűleg többet fizetnének érte. Nem tudtam, mire érti. Már évek óta nem járt egy sem a népedből ebben a kisvárosban.
Azt reméltem majd valamelyik átutazó nemes talán megveszi.
* Nem tűnik olyannak, aki bármit is tud az eredetéről. De szakmai ártalom talán, hogy van némi fogalma a különböző díszítések mikor és kikre jellemző. És elsőre az általad keresett ékszert teszi ki megszemlélésre az asztalra.

Eközben tovább folytatódik egy kancsó bor mellett a beszélgetés.
-A drága férje merre jár? Azt hinné az ember, hogy elkíséri ilyen távoli vidékekre egy ilyen szép asszonyt.
* Két könyökét az asztalra támasztva hajol hozzád kicsit közelebb.

~ Megismerkedhetnénk... ~ jegyzi meg magában, elismételve a szót, egyértelműen kételkedve a másik jó szándékában. Egyedül van, ez biztosan nyilvánvaló a másiknak is, máskülönben nem várakozna és bámészkodna itt céltalanul. Fenntartja ugyanakkor a tévedés lehetőségét, de ezt csak nagyon minimálisan - inkább számít a rossz esetre, minthogy meglepetésként érje a csapda, amibe esetleg belesétál. Na meg most komolyan... Akármennyire próbálja legyűrni az előítéleteket, ugyanúgy ott van a fejében: mégis hány olyan ember létezik, akik mindenféle hátsó szándék nélkül cselekednek valami jót? Igazat megvallva nem sokról tud... Mindenesetre továbbra is elfogadja a felkínált italt, hiszen az mikor nem jön jól ilyen hőségben? Aztán remélhetőleg valami haszna is lesz mindebből... Bár... Majd biztos a sötételfekről fognak itt cseverészni, mint Viridiellel... Mániája lesz ez a téma, ha így halad, így viszont ugrott a számára értékes információk begyűjtésére a lehetőség.
- Nos, így nincs ellenemre - biccent egyet, belépve az épületbe, ahol a bort hamar kihozzák, figyelve, nehogy bármi oda nem illő kerüljön poharába a folyadékon kívül. Igazából még folytatni sem tudják a beszélgetést, olyan gyorsan szolgálják ki őket, de jobb is, hogy így alakult, mivel már az első kérdéstől igencsak érdekes arcot vágna. De ha még ivott volna...! Biztosan társasága öltözékén kötött volna ki, ahogy kifújja az egészet a szájából. Így viszont meglepettségről árulkodó arca egy részét kitakarja a pohár, ahogy ujjai közé veszi, megemelve azt, és mielőtt még válaszolhatna, megköszörüli a torkát. Kérdés, mégis mit mondjon erre, mert ott van a hazugság lehetősége, de az igazság feltárásának opciója is előnnyel kecsegtet. Az utóbbi talán azért lenne jobb, mert egyrészt izgalmasabb lenne minden, na meg biztosan megtudná, mit is akar tőle ez a fickó, az előbbi meg ugyan biztonságos, de esélyes, hogy nem árulja el így tervei egészét. Döntő legyen hát tündesége, hiszen ők úgyis mindig igazat mondanak!
- Érdekes első kérdés, mit ne mondjak - jegyzi meg rögtön, erősen furcsállva, hogy ilyen irányú az érdeklődés. Mondjuk átgondolva annyira nem kéne annak lennie, hiszen nem megszokott látvány a női vándor, ők az általános elképzelés szerint otthon vannak, nevelik a gyerekeket, tenyésztik az állatokat, gondoskodnak a kiskertjükről, főznek, mosnak, takarítanak, pletykálnak... Unalmasan élnek. Azt meg már el is engedi, hogy közelebb hajol hozzá; nem különösebben zavartatja magát, tegyen úgy, ahogyan neki tetszik egészen addig, míg túl nem lép egy bizonyos határt.
- Viszont ami azt illeti... Az nincs. Meghalt a háborúban még... Nagyon régen - felel a kérdésre félig őszintén, noha fogalma sincs, mit is csinálhat az a jómadár, ha esetleg életben maradt valamilyen csoda folytán. Minden bizonnyal nem őt kutatja, hanem ötödik évtizedében járva inkább családfői állást vállalt... - Nem is ragaszkodnék kísérőhöz, mert boldogulok magam is. Itt-ott van néhány rokon, náluk megszállok, és megyek tovább megnézni a következő távoli családtagot, szóval, mint ahogyan az mostanra egyértelmű lehet, egyedül vagyok - vallja be, noha ezek a bizonyos rokonok sehol sincsenek. Talán ezzel a rossz döntést hozta meg, de megkockáztatja, hátha felgöngyölíthet valamit ezáltal, még ha szeret is kimaradni a vitás ügyekből. Hamarosan egyébként se maradhat egyszerű nézője az eseményeknek, hanem komolyan részt kell vennie bennük, szóval ez egy jó gyakorlási és szoktatási lehetőség lehet a számára. Remélhetőleg jól fog lépni az élet hatalmas sakktábláján...
- És az úr? Otthon nem várja egy kedves kisasszonyka, esetleg néhány elintézendő feladat a városban? Biztos elkél a dolgos kéz... - pillant egy rövid időre a borra, kezében ringatva az italt. - Vagy esetleg csak átutazóban van? - veti fel másik elképzelését.

- Értem, értem, minden világos.* bólogat, mint aki tényleg mindent ért, holott ez egyáltalán nincs így, csak nem akarja felvilágosítani a férfit, hogy márpedig fogalma sincs, hogy mégis ki akarná megvenni az ő családi karperecüket..kell másnak is? Csináltasson magának, ilyen egyszerű..Brie szerint legalábbis biztos...csak persze sajnálatos módon a.lehető legritkább esetben esik egybe az ő gondolkodásmódja mások gondolkodásával.*
~ Szóval mégiscsak tudsz róla, hm?~ gondolja felhúzott szemöldökkel szemlélve felváltva hol a pulton pihenő ékszert, hol az eladót, de mivel nem tudja, hogy mit is tehetne, hiszen pénze nem sok van, erőszakhoz meg nem akar folyamodni, így úgy dönt, hogy egyelőre nem tesz semmit, csak figyel, hátha ki tud még deríteni valamit.*

A vörös hősnőnk már elsőre feltételezi, hogy a férfi nem minden hátsó szándék miatt hívta meg egy pohárra. Ez kizárólag a lány előítéletessége miatt gondolja és persze a gonosz titkolt énje. De most az egyszer igaza van. Már az első kérdés a bárpultnál elárulja, hogy a férfi vajon mit is remélhet egy idegen leszólításától. De lássuk be, azért a pohár bor kedves gesztus volt tőle!
Ám nem zavartatja magát a közelebb hajolás miatt. És ez jó jel a pali szerint. És meglepően ügyesen hazudik, meglepő igazságot keverve a kitalált rokonok közé.
-Ó nem! A feleségem pár éve meghalt. Egyedül nevelem a lányomat és a fiamat. -mondja kissé elszomorodva, pedig a játéknak fel kellett volna vidítania- Sajnálom, hogy te is elvesztetted. Biztosan nagyon bátor férfi volt, ha már lett tőle egy gyereked.
* Jobbjában szórakozottan ringatta a poharat, amiben lötykölődött a vörös színű ital.

A barna hajú hősnőnkkel nem sok minden történt ezen pillanatokban. A kereskedő egyre várakozóbb szemmel néz rá és ahogy elkezdi megsejteni, hogy nem lesz üzlet, így elteszi a családi ékszert és úgy tesz, mint aki csak azt várja, mit szeretne megnézni ezek után még a kínálatból. És az ajtó felé is kétszer oda kapja a tekintetét.
Se lenyelni, se kiköpni nem tudja Brie válaszát.

Savanykás mosolyra húzódik a szája, mikor a férfi is beismeri veszteségét. Nem járnak errefelé egyszerű idők, köszönhetően a megannyi félrelépésnek és az agresszív viselkedésnek, amit főként a sötételfek mutatnak, őt pedig egyre jobban égeti a kíváncsiság, mégis miért. Szeretne mihamarabb kutakodni, de nem sietheti el, kell időt szakítania a pihenésre és az előkészületek megtételére. Csak mondjuk annak a húsz évnek elegendőnek kellett volna lennie ehhez... Kár, hogy jóval másabb dolgokkal volt elfoglalva.
Visszakalandozva a jelenhez, igyekszik ezt az esetet is egy pihenésre szánt lehetőségnek tekinteni, noha nem kifejezetten tetszik neki a társalgás. Valahogy... más és gyanús, erőltetett, és nem tudja meghatározni, mégis miért. Talán csak a téma miatt, talán csak mert a lukoili ebéd egy-egy jelenete bekúszik elméjébe, mely sokkal érdekfeszítőbb volt és aminek gondolatától már haladna is tovább Délos felé.
Valamilyen kedves hozzászólással szeretné folytatni a beszélgetést, amíg el nem fogy a bor, de ahogyan a férfi utolsó mondatát értelmezi, az ital kellemes ringatását abbahagyja. Arcára fagy a korábban megjelenített mosoly, és nem sok híja van, hogy gyanakodva vonja össze a szemöldökét némi ellenségességgel fűszerezve. Ötlete sincs, honnan veszi ezt az egészet, de hogy beletalált, az kétségtelen - erről viszont nem kell tudnia a másiknak.
- Nem... Nem említettem egy szóval se ilyet - rázza meg a fejét némi értetlenséggel és zavartsággal, amit igazából nem kell túlszíneznie és színlelnie; a tény, hogy erről esetleg tud, épp elég, hogy ez a két érzés teljes mértékben valós legyen. - Mégis honnan veszi, hogy lett tőle gyerekem? Akkor inkább otthon maradtam volna és őt nevelném most is - tisztázza, és igencsak érdekli, miből jött neki ez a feltételezés, mert ha tud valamit róla... Akkor nem egy egyszerű társalgás és szócséplés miatt hívta meg, hanem szándékkal. Bár ki beszélne bárki is róla odahaza? Először el kéne jutni abba a faluba, ami kívülállóknak aligha lehetséges, persze nem kizárt. És éppen ezért olyan aggasztó.

~Na, úgy tűnik, ettől nem leszek okosabb~*gondolja kissé lelombozódva, habár ezt próbálja nem mutatni az eladó felé. Mert mi van, ha amaz megsejti, hogy pedig igenis ismerősnek tűnik Brienek a karperec, csak éppen nem köti senki orrára, vagy csak miután előbb bizonyítékot talál rá, hogy tényleg családja birtokában volt ezelőtt az ékszer? Még a végén erőszakosan ráakaszkodna, hogy márpedig vegye meg szépen..ő pedig nem igazán híve az erőszaknak, úgyhogy úgy dönt, hogy inkább annyiban hagyja a kérdezősködést.*
- Értem. Hát..azért köszönöm szépen!
*Egy halvány mosoly kíséretében hátat fordít az eladónak és lassú léptekkel elindul az ajtó felé, hogy a városban próbáljon szerencsét...hátha több sikerrel jár, mint a zálogházban. Azt ugyan nem igazán tudja, mire számít, de azt sejti, hogy nem lesz egy egyszerű helyzet, és minden nyom és segítség jól jön, hogy megtalálja és összerakja élete hiányzó darabkáit.*

Lazy beszélgetőtársa szemében valami különös melegség jön elő a lány iménti szavaira.
-Csak abból gondoltam, hogy egy ilyen gyönyörű nőnek biztos van társa. De akkor nyitott a lehetőség minden férfi számára még.
* Hát ezért kár volt felszakítani a régi sebeket, de ez csak a Mesélő véleménye. Ő meg megszokta ezt tartani és csendben figyel kívülről, mi zajlik a kocsmában. És határozottan úgy tűnik, hogy igen komoly dolgok, ha a vörös hajú elf kapható az ilyesmire.


Ha viszont mégsem mennek szobára, akkor az egyre határozottabban nyomuló ismeretlen miatt talán pont akkor lép ki a szomszédos épületből, mikor Brie a zálogházból. És a Sors fintoraként összefuthat a két tünde.
Ha nem találkoznak, akkor a kisváros nem sok lehetőséget rejt magában. Egy vegyeskereskedés, egy templom, ahol épp belép a nagy kapun egy csuhás alak és jó pár otthon. Illetve egy piactér. Ennyi minden más van itt.

Hatalmas erőfeszítésébe kerül, hogy ne kezdjen el azonnal grimaszolni és fintorogni, amint kiolvassa a férfi tekintetéből a szándékot, és ennek bizonyossága hamarosan szavakban is alátámasztásra kerül. Persze, a szép asszonynál is már sejthette volna, mi áll a háttérben, mi több, már az első kérdés ilyen irányú gyanakvással tölthette volna el, de sokkal vészjóslóbbnak bizonyult számára az, ha csapdába csalják. Ez csak egy egyszerű szoknyapecér alak, akit inkább tulajdonít az aljanép tagjának, mint egy rendes családapának. Ilyen felháborítóan mocskos dolgot kívánni és elkövetni...!
Egy pillanatra ökölbe szorul a keze, de rögtön ellazítja, mielőtt gyanakvóvá válna miatta a másik fél. Legszívesebben haragosan kiborulna, ám azzal saját magának okozna kellemetlen pillanatot, mi több, annak talán hatása sem lenne. Legalábbis számára nem azt mutatná, hogy egy erős, magabiztos és független nő, aki hárpiáskodik és fennakad, de egyébként legyőzhető. Megfontoltabb lépést kell tennie ennél, így elmosolyodik, fejét félredönti.
- Nahát, csak nem próbálkozni szeretne? - érdeklődik, összeszedve minden erejét, hogy a szavak negédesen csengjenek, teljes mértékben igyekezve azt mutatni, hogy benne lenne egy kapcsolatban. Még egy pár pillanatig tartja ezt a látszatot, hagyja, hogy a férfiban a remény elkezdjen dolgozni, aztán a kezében lévő maradék bort az ember arcába önti. - Kopjon le - válik azonnal hideggé a hangja, metszővé a pillantása, elutasítóvá az arckifejezése. - Nem vagyok sem egy kiéhezett szajha, sem egy megfűzhető ringyó, akinek értéke kimerül egy olcsó tárgyéban, és bizonyára minden tisztességes nő ugyanígy van ezzel. Keressen mást, ha saját szaporodási vágyát akarja kielégíteni, ugyanis én nem vagyok hajlandó egy ilyen mocskos féregnek az ágyában hemperegni - csapja a poharat a pultra, minden egyes szava keményen csattan. - Egyetlen férfi társaságát sem keresem, már rég kiábrándultam a magafajtájából - áll fel a helyéről, hogy lépteit a helyiségből kifelé vezesse, és ha nem állítják meg, akkor mindenféle körbenézés nélkül indul el Délos irányába. Épp eléggé felhergelte ez a szituáció ahhoz, hogy minden körülményt teljes mértékben figyelmen kívül hagyjon, és siettesse saját végzetének bekövetkezését.