-Most mi bajotok van? Ti mondtátok hogy dobjam meg vele, ha úgy gondolom el tudom találni. Hát megpróbálna hasznos lenni az ember, erre egyből beszólnak... - duzzogok látványosan. - De akkor hajrá, intézzétek el nélkülem, ha tudjátok! Fordítok nekik hátat. Sajnos nem találok hosszabb fadarabot, úgyhogy azt csinálni kell valahogy. De előtte odamegyek a pultoshoz, és kérek pár konyharuhát, amit ha kapok, le is teszek a kandallóhoz vitt tömények mellé. Utána pedig felkapok egy széket, és a zsoldosok feje fölött az orkoz vágom.
-Hé nagyfiú! Csinálsz ebből egy nyársat nekem?

Annyira profi vagyok néha... De nem télen és nem pont most. Szóval a tervem az volt, hogy a sarka mögé szúrva a tőrt elbuktatom és akkor már ha a hátán lesz... de mindegy ez nem jött be, nem találtam el az orkot, de annyit elértem, hogy dühös lett nagyon! A benti pár emberke szerencsére eltereli a figyelmét, hogy ne csapjon agyon ez a túlméretes hegyi disznó.
Didergető hidegben pedig én kihasználom az esélyemet arra, hogy felé kerüljek, azonnal amint kitudtam térni előle. Nem is sokat kell mennem előle, hogy egy masszív gerendát találjak pár kicsi görccsel és kampóval, amire valószínüleg madzagokat szoktak feszíteni nyáron és ezeket kihasználva fel is jutok a tetőre az első emeleti ablakok elé. Elő a tőröket és ki kéne találni mi legyen...
Persze nem sokáig nyugodhatok és gondolkodhatok, annak ellenére, hogy az ujjaim kezdenek érzéketlenek lenni sajnos... Ugyanis a bentiek nem tudom mit csináltak ezzel az állattal közben, de valamiért a tetőt pont előttem szétzúzta én meg mintha csak lezúdoló hó lennék indulok meg lefelé...
-Basszus!-szólok miközben jobbhíján a tető oldaláról az ork lapockájára és vállára esek, belemélyesztve mélyen a tőröm két éles pengéjét. Persze ez nem elég nekem áááá nem és ez a gonosz világ is nekem kedvez most, ugyanis ahogyan a föld húz még maga felé a két borotva éles penge szépen hasít bele még egy kicsit, egy elé szép hosszú, bár nem biztos elég mély sebet hagyva maga után.
Érkezésemet egy hátrabukfenccel próbálom meg kiegészíteni ami a hóban annyira nem jó ötlet, hiszen a nyakam és ruhám alá is kerül bőven a didergető anyagból. Végül aztán egy picit elnyűtt és lassú mozdulattal állok fel, fáradtan az ork mögött várva, hogy vajon most merre kell majd a hidegbe elvetődnöm...
-Nem bánnám ha végre megnyúvadnál.

//Mesélői//


Rosemary

A zsoldosok már csak a szemüket forgatják, mikor hisztizni kezdesz, és láthatóan egyrészt nekik elegük lett abból, hogy reagáljanak rád, mert úgyis újra csak duzzogást hallanának tőled, másrészt nincs kedvük felhúzni magukat szerintük ostoba szukákon. Nem kell nagy ész, hogy ez kitalálásra kerüljön, és innentől inkább semmit nem bíznak rád, hanem maguk intézik hárman az egészet. Hátra is megy az egyikük, hogy odakintről csapjon le a dögre, persze idő, amíg viszonylag észrevétlenül megkerülheti az épületet. Persze az az orknak is egyértelmű jelzés, hogy egyvalaki eltűnt, csak hát azt nem fogja tudni eldönteni, hogy most menekülni próbál, értesíteni másokat, vagy más tervei vannak. Sokat nem mintha számítana, a vérgőzös pofája úgyis azt sugallja, hogy ízekre fog tépni mindenkit.
Mindenesetre látványosan tesznek rád a zsoldosok innentől, még egy egyszavas válaszreakcióra sem méltatnak, a fogadós viszont segítőkészebbnek bizonyul, habár teljesen tanácstalan a váratlan helyzetet illetően. Nem mintha egyszerű határmenti falusiakként bármit is tehetnének az orkok ellen, ha jönnek őket kizsákmányolni, ha harcolnak, akkor biztos meghalnak vagy elviszik őket, ha nem, akkor pedig jó esélyük van a túlélésre, elbújva a házak alatt kialakított rejtekhelyekben, pincékben, amit a földszinti szobák egyikén keresztül érhetnek el.
Szóval a kocsmáros azonnal szedi a pultja mögüli textileket, amiket a kezedbe nyom, bizakodva abban, hogy tudod, mit csinálsz annak ellenére, hogy a zsoldosok semmire se tartanak téged ettől a ponttól már. A szék repítése viszont meglepi mindannyiukat, és a főnök ezt nem is hagyja szó nélkül; lerakja a kezében lévő piát a szomszédos asztalok egyikére, és – mivel bizonyára elég közel vagy hozzá - vagy a kezed, vagy a ruhád megragadva ránt magához, szinte rázva.
- MEGŐRÜLTÉL? – üvölt rád a csapatfőnök dühödt vonásokkal, aztán inkább csak a földre taszít valami olyasmit motyogva, hogy mindegy is, csak egy buta liba. – Inkább takarodj fel az egyik szobába, ott legalább senkit nem hátráltatsz! – kiált még rád, aztán ismét a dögre koncentrál, most már csak megvárva, hogy a felé dobott szék milyen reakciót vált ki belőle, és... Hát igazából nem sok pozitívat. Nemes egyszerűséggel ragadja meg a tárgyat, hiszen nőies kis kezeid nem arra lettek teremtve, hogy súlyemelői erővel rendelkezz velük, ám mielőtt visszadobhatná nektek a tárgyat, kintről valaki ráugrik a hátára, amitől az ork felüvöltve eltántorog az ajtó elől, lehetőséget adva, hogy kimenjetek. A zsoldosok nem is restek, azonnal megindulnak kifele a kitágított ajtón, hogy a forgolódó dögöt kezelésbe vegyék.


Isabella

Ahogy ráesel az orkra, érezheted a nekivágott üvegből származó alkoholszagot, bár talán ez inkább csak a tudatod hátsó részében jelenik meg, hiszen a túlélés valószínűleg jobban leköti a gondolataid és érzékszerveid, és a terveidbe becsúszott baki kijavítása sem éppen utolsó. A lapockán megcsúszik a pengéd, ahogy csontig felsérted a dög bőrét és húsát, ami egy kicsit mélyül, ahogy lecsúszol a lapockáról. Azonnal hallhatod tetted eredményét; az ork hangosan felüvölt, hátratántorodva tesz néhány lépést éles fordulatokkal, és a széket oldalra dobva nyúl utánad az így felszabadult kezével, és nagyon nagy a balszerencséd, hogy nem föntről, a nyaka mellől nyúl feléd, hanem oldalról. Valószínűleg nem az első eset, hogy így kísérlik meg a leterítését, így sikerül rámarkolnia a derekadra - ha már a combod kicsit lejjebb van a kényelmes elérhetőséghez -, és bár talán nagyobb fájdalmat okoz magának azzal, hogy téged elránt a hátáról, te pedig a tőröket így kénytelen vagy kitépni a húsából, legalább megvagy.
Az ork elégedett röhögésszerű hanggal emel magához, félig így már háttal állva a kitágított ajtajú fogadónak. Talán mondanom sem kell, hogy nem éppen úgy fog téged, mintha egy finom úrihölgy lennél, szóval kiélvezhet az orkos szorítás rád nézve kevés pozitívumát, de annál több negatívumát.
- Megvagy... - hallhatod az elégedettségét is, ami viszont nem tart sokáig, ahogy a korábban kiküldött katona az épület megkerülésével mögé kerülve belevág az ork térdhajlatába, féltérdre kényszerítve. Dühödten és vérben forgó szemekkel fordul a katona irányába.

-Nem. De nem volt normálisabb fadarab, amivel piszkálhatnám a tüzet, titeket meg inkább nem akartalak zavarni. Bár úgy látom nem is vagy olyan elfoglalt, ha ennyi időd van rám. Nem csinálsz nekem esetleg te egy hosszú piszkabotot?
Nem mintha lenne rá esély, hogy megteszi. Feltápászkodok a földről, és az orkra nézek, hogy mi lesz a székkel, meg a botommal, de nem tűnik túl segítőkésznek. Mármint miután valahogy kikeverkőznek a házból, eldobja, és eltörik, de túl sokan vannak útban, hogy csak úgy odamehessek érte. Meg aki miatt kiment, előkerülő nő, az egész szépen belevágott már, a katonák meg lassan lehet, hogy csinálni is fognak valamit, és így nem is biztos, hogy túl sok időm lenne azzal gyújtogatni. Kár. Bár máshogy is meg tudom oldani. Például az arcába tudnék nyomni egy égő fadarabot. Csak attól tartok, hamar kialudna kint a hóban. De sebaj, van másik ötletem, is, csináljuk ezt! Fogok két üveg töményet, és felbontom mindkettőt, majd a rongyokból választok két megfelelő méretűt (vagy ha nincs, tépek), amivel nagyjából betömhetem az üvegek száját. Már nincs is más hátra, mint várni egy kicsit, hogy beigyanak némi alkoholt, meggyújtani őket, és az egyikkel jól megdobni az orkot. Ha sikerül, akkor odamegyek a főnökhöz, aki az előbb még elküldött a fenébe, hogy most meg én szóljak be neki:
-És, milyen érzés, hogy egy hozzám hasonló kis semmire sem jó, szarrágó nő jobban csinálja a munkádat, mint te? Na de hagyjuk is, nézd csak milyen szépen ég az ork! Meglendítem a másik üveget is, mintha ezzel is meg akarnám dobni, de ezt a zsoldos kapja egyenesen az arcába. -Tudod, jobban át kéne gondolnod, hogy kit akarsz sértegetni. Vetem föl az ötletet, miközben sétálok vissza a tűz mellé. Lehet, hogy kérnem kéne újabb üveggel. Kíváncsi vagyok ki nyer, bár nem sok esélyt adnék az orknak, miután így megvágták a lábát.

Az ork egészen felkészült az ellenünk történő harcra, úgy is mondhatnám, hogy amikor a pengém belemélyül, mind a kettő egyszerre, akkor ahelyett, hogy az ilyenkor szokásos lépéseket tenné meg, azaz a fájdalomtól fogná és eldobna magától minnél messzebb inkább rám markol. Az érzés ami elönt egyértelmű, a halálfélelem és a fájdalom... Nem tudom hirtelen hány csontom törhetett el, de annál jobban kivagyok kupálódva, hogy ilyen helyzetben hatalmasodjon el rajtam a pánik, és eldobjam a tőreimet... NEM
-MÉG NEM!-röhögtem a halál arcába és ha már a markában voltam több értelemben is, akkor ideje volt kihasználnom az eddig szerzett tapasztalataimat, amit tudtam az emberszerű lényekről. Mégpedig, hogy a kezekben rengeteg sok ér fut és ha jól eltalálok egyet, akkor a keze is hirtelen fog engedni, így őrült módjára kezdtem szurkálni a karjának a belső felét minnél kisebb darabokra vagdosva a benne lévő húst és izmokat.
Talán a dolgot egy kicsit fényezi, hogy emellé az ilyenkor természetes őrült üvöltés és az ehhez társuló pánikoló hang és arc is meg volt. Utólag könnyen mondom, hogy ez mind a tapasztalat és az évek hatása... De szerintem ilyen helyzetben mindenki a kart támadná nem?

//Mesélői//


Rosemary

- Inkább csak fogd be a szád, te ringyó, és maradj a seggeden – köpi feléd a szavakat, és mikor újabb ötlet kitalálásakor rongyot keresel, a fogadósnál van néhány, viszont gyanakvón néz rád, ha esetleg megközelítenéd azok elvételének szándékával. Meg is kérdezi, hogy mire kellenek azok neked, és ha nyíltan közölnéd vele, hogy gyújtogatás céljából, akkor heves fejrázás kíséretében el is húzza őket előled, így kénytelen leszel a ruhádból tépni, amit egy ideig csak aggodalmasan figyel. Fából van az épület, innentől nem a semmiért aggódik, hogy mégis mi a fenéhez kezdesz, és ahogy a betömködés után a kandallóhoz nyújtod, a fogadós rád kiált:
- ÁLLJ! – ugrik át a pulton, hogy mihamarabb megragadja a kezedet, mielőtt belobbannának az üvegbe tömött rongyok, bár valószínűleg az egyiket így is sikerül meggyújtanod. – Még a végén kigyullasztod az egész épületet – néz rád, vezetve körbe tekintetét aggodalmasan az épületen, és talán az előbbi cselekedeteid nyomán nem kell nagy ész, hogy kitalálja, nem vagy sem ki- és sem beszámítható. – Nem tudom, mit akarsz ezekkel, de azt a nőt sem sodorhatod veszélybe velük – int az ajtó túloldalán lévő, orkkal küzdő alak felé, akik mondjuk innen már nem nagyon látszódnak, hiszen az ork eltáncolt pár lépéssel. – Kérem vissza az üvegeket, ezt nem engedhetem még így sem – nyújtja a kezét szigorú tekintettel fürkészve téged.
- Aztán vidd fel az egyik szobába és zárd be oda! – vakkantja a zsoldosfőnök is, mire a fogadós odafordítja a pillantását. – Csak láb alatt van állandóan – teszi hozzá, figyelve téged, és sznte villámokat szór a tekintete, ezzel is figyelmeztetve, hogy inkább ne csinálj semmit. Ha ennek ellenére is cselekedsz úgy, ahogyan nem kéne, akkor annak már valószínűleg nagyon meg fogod inni a levét, hiszen így is pengeélen táncoltál a zsoldosok szemszögéből.



Isabella

A pánikkal vegyes tudatosság eredményre vezet, ugyanis nem blokkolsz le, hanem az utolsó lehetőséget is megragadva akcióba lendülsz. Az első szúrások viszont nincsenek eredménnyel, sőt, csak annyit váltasz ki belőle, hogy hangosan elfojtsa a kiáltásait, amit kiváltasz a támadásoddal, és a következő pillanatan lecsapna a földre – amit bár a hó puhítana, valószínűleg nem annyira, hogy ne áljulnál bele a lesújtó erőbe -, mikor a katona közbelép, és féltérdre kényszeríti. A lendület, amivel lenyomna, megtörik és tovább tart téged a kezében, még jobban rád szorítva egy morgással, hogy a levegő kiszoruljon belőled és kisvártatva elkábulj, gyengébbé és lassabbá téve a mozdulataidat.
- Engedd el a hölgyet és velem küzdj meg! – lendíti a kardját felé figyelmeztetőleg. Ha esetleg lenne benned még annyi erő, hogy egy újabb szúrást bevigyél a bestiának, akkor feléd fordítja a pillantását, és ezt a zsoldos azonnal kihasználva lendül, hogy egy újabb támadással az ork oldalát felhasítsa. Hogy miért nem a nyakát célozta meg, annak is megvannak az érthető okai; senki nem akar egy lendülő ork kar útjába állni, hogy a szomszédos falba ütközve haljon meg azonnal, így viszont egy elég hosszú és jócskán vérző sebet sikerül ejteni rajta. Ennek hatására eldob téged egy üvöltéssel a katona mögötti irányba, és egy puha hóbuckába zuhansz, teljesen elsüppedve benne.
Ha nem lenne benned annyi erő, hogy még egy ütést bevigyél a zsoldos figyelmeztetésekor, akkor egy rövid beszélgetéssel folytatódnak az események.
//Ezt majd akkor írnám meg, ha nincs benned erő, a karakterből kiindulva szerintem még szúrsz egyet //

[quote="Lysardriira Sheeriir"]

Annyira izé itt mindenki, semmit sem akarnak hagyni, hogy csináljak. Még azzal is bajuk van, amit ők akartak hogy csináljak, és ráadásul nem csak a zsoldosoknak, akiknek vigyázniuk kell rám, hanem még a csapos is. Haragosan nézek rá, amiért visszakéri a tüzes játékszereimet. Azért visszaadom neki... egy részét... a tüzet...
Nagy levegőt veszek, gyorsan megfogom az égő rongyot, kihúzom az üvegből, és odadobom a csaposnak, a kötényét célozva, az üvegben lévő, most már szintén lángoló italt pedig lehúzom. Pontosabban szeretném, csak második húzóra sikerül. Közben a másik kezemről megpróbálom gyorsan lerázni a rajtamaradt pár csepp tüzet. Érzem, ahogy hirtelen, jól eső forróság önti el a testemet. Most kérje vissza az üveg piát! Bár, ha vár egy kicsit, lehet hogy vissza is kapja. Ami pedig a másik üveget illeti, fogom az abban lévő alkoholos, bár nem égő rongyot is, és ugyanúgy megcélzom vele a pultost, főleg, ha még mindig lángol ott valami. Nesze, utánpótlás!
-Tessék, nem fogok tüzeskedni. De a piát megtartom! Szorítom magamhoz a még szinte teli üveget, és sértődötten megindulok a lépcsőn fölfelé. Viszem magammal az üres üveget is, ki tudja mikor jön még jól egy adag éles, hegyes szilánk.

Eléggé szorult a helyzetem. Nem elég, hogy a kezében lévő izmokat szirré-szarrá vagdostam ez a melák még mindig képes tartani a kezében, sőt még jobban rámszorít, amitől érzem, hogy már nem jut levegő több a tüdőmbe. Nem nagyon tudom mit kéne még tennem ellene, hiszen a kinti fények és a hangok is egyre tompábbak, de amíg még van erő a kezemben, addig nem hagyom abba a vágást, hiszen csak ez az egy esélyem van ellene, ha már nem képes tovább tartani, akkor talán újra megízlelhetem a levegőt...
Nem is igazán tudom mi zajlik ezután már odakint, hallom ahogyan az ork aki engem szorít felordít utána a következő pillanatban valami nagyon hideget érzek a hátamnál. Felettébb megnyugtat az érzés, ahogyan a hirtelen hideg miatt újra tudok levegőt venni, viszont ahhoz nem elég már ez, hogy újra felkapjam a fegyvereim és tovább menjek. Még egy kicsit!-jár a fejemben a gondolat, de már a testem nem tud menni tovább. Elengedem magamat és átadom magamat a sors kegyeinek, hogy ítéletet mondjanak felettem ezen a sötét fagyos napon.